Népszabadság, 1990. augusztus (48. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

1990. augusztus 1., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT 3 Pentagona­le-csúcs Velencében Antall József és Jeszenszky Géza a lagúnavárosban (Folytatás az 1. oldalról.) fékműve."Mindent el kell kö­vetni, hogy ne folyjon benne víz, legfeljebb, ha csónalká­­zásra. Nyilvánvalóan a kér­dést ezúttal nem tudjuk meg­oldani. De meggyőződésem, ezen a fórumon is jelezni kell aggályainkat, sőt azt a véle­ményünket: nem csupán ha­zánk, hanem Csehszlovákia, sőt valamennyi Duna menti állam közös érdeke, hogy a csatornaberuházás ne lépjen működésbe.” A velencei Il Gazzettino a csúcstalálkozót beharangozó keddi írásában úgy véli, hogy az együttműködés regionális jellegének az új Európa kere­tében van különös jelentősé­ge. Olyan kiegészítő térségről van szó, amely esetében elke­rülendő, hogy egész Közép- Európa a német újraegyesítés eredményeként létrejövő Né­metország gazdasági és poli­tikai pólusának vonzáskörébe kerüljön. Olaszország ennek érdekében tevékenykedik a térségben, a több mint egy év­tizedes múltra visszanyúló Alpok—Adria munkaközösség tapasztalatai alapján. Kedden a Szent Márk tér­rel szemben lévő Szent György szigeten, a szerdai csúcstalál­kozó színhelyén neves kultu­rális személyiségek részvéte­lével fórum kezdődött a kö­zép-európai térség közös tör­ténelmi és kulturális gyöke­reinek témájáról. Ortutay L. Gyula A magyar kormánykoalíció is tagja lesz a jobbközép pártok európai szervezetének Sir Geoffrey Pattié nyilatkozata budapesti látogatásáról „Óvatos optimizmussal, alapjában derűlátóan tértem haza múlt hét végi kétnapos budapesti látogatásomról” — mondta Sir Geoffrey Pattié, a brit konzervatív párt alelnöke az MTI londoni tudósítójának adott nyilatkozatában. Első magyarországi látoga­tásának közvetlen célja az volt, hogy személyesen is bekapcso­lódjék a magyar kormánykoa­líció három pártjával kibonta­kozó kapcsolataik építésébe, és a helyszínen tájékozódjék ar­ról, hogy milyen természetű segítséget vagy tapasztalat át­adását várnák a brit kor­mánypárttól. Kiemelte, hogy a pártközi kapcsolatépítésnek jelentős állomása lesz a jobb­közép pártok európai demok­ratikus szövetségének augusz­tus végén Helsinkiben sorra kerülő találkozója, amelyen felveszik tagjaik közé a ma­gyar kormánykoalíciót alkotó három pártot. Ezen az ünne­pélyes aktuson jelen lesz Mar­­garet Thatcher asszony is, aki egyébként nagy várakozással tekint szeptember 18-án kez­dődő magyarországi látogatása elé. „őszinte csodálattal fi­gyeljük Magyarország demok­ratikus újjászületését, a legtel­jesebb elismeréssel adózunk annak a bátorságnak, amellyel a magyar kormánypártok ne­kivágtak iszonyúan nehéz fel­adatuknak. Nagy benyomást tett rám mindaz, amit rövid látogatásom alatt láttam és hallottam. Tulajdonképpen azt tapasztaltam, ami bármely újraszülető , demokráciában várható, azzal a lényeges kü­lönbséggel, hogy Magyaror­szágon sikerült elkerülni a pártpolitika túlságos széttago­lódásának egyes szomszéd or­szágokban érzékelhető leg­rosszabb vonásait. Mély be­nyomást tett rám a külföldi beruházók bekapcsolódásának mértéke és üteme. A brit üz­letemberek nagyra értékelik azt az elszánt erőfeszítést, amellyel megpróbálnak felül­kerekedni az ország súlyos gazdasági problémáin, olyan politikai stratégia kialakításá­val, amely ezt lehetővé teszi” — összegezte általános benyo­másait a brit politikus. (MTI) Budapest élen járó a gazdasági reformokban Brit vélemény Közép-Európa gazdasági kilátásairól A közép-európai beruházá­sok nevű brit konzultáns cég három posztkommunista or­szág, Magyarország, Csehszlo­vákia és Lengyelország gazda­sági stratégiáját, illetve nyuga­ti beruházókhoz fűződő viszo­nyát­ elemző összehasonlító je­lentést tett közzé. A tanulmányt a Financial Times ismertette keddi számá­ban azzal a megjegyzéssel, hogy a maga nemében első ilyen feldolgozás szerzői arra sürgetik a három közép-euró­pai országot: nyugati verseny­­képességük fokozása érdeké­ben nyissák meg gazdaságukat minél nagyobb arányú közvet­len külföldi beruházás előtt. A cég érvelése szerint a köz­vetlen beruházás tőkét és szakértelmet hoz ezekbe az or­szágokba, és a külföldi cégek által fizetett adók jelentős szerepet játszhatnak Magyar­­ország és Lengyelország óriási adósságterheinek csökkentésé­ben. A tanulmány leszögezi, hogy Kelet-Európában világos a nyugatnémet tőke dominációja. Magyarországon 30 százalékra teszi a nyugatnémet részese­dést az összes külföldi tőke­­befektetésből, ezt szorosan kö­veti Ausztria 28 százalékkal, majd Svájc következik 14 szá­zalékkal, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svédország csekély mértékben képviselte­ti magát. Kiemeli, hogy a köz­vetlen tőkeberuházások Ma­gyarországon a mezőgazdasági, ipari és az elektronikai szek­torba irányulnak, míg Lengyel­­országban az iparba. A jelentés gazdasági teljesít­ményük alapján osztályozza a három országot, és mint a Fi­nancial Times megjegyzi, „komplex képet ad a három gazdaság erősségeiről és gyen­geségeiről”. Megítélésük sze­rint Magyarország jár az élen a Nyugat iránti nyitottság és a gazdasági reformok tekinte­tében, Lengyelország ajánlja a legnagyobb piacot és létfon­tosságú „folyosóvá” válhat Németország és a Szovjetunió (vagy Oroszország) között, Csehszlovákiában legjobb az infrastruktúra, legmagasabb az életszínvonal és a szakképzett­ségi szint. „Magyarországon kevesebb a hátráltató­­tényező, mint a má­sik két országban, jóllehet la­kossága és területe kisebb, s szárazföldi ország. Az élvonal­ban van a politikai eltökéltség, a külföldi beruházások szabá­lyozása, a kereskedelmi bank­üzlet, privatizációs politika, vállalkozó szellem és önálló marketing tekintetében. Az alapvető erőforrások szem­pontjából azonban Magyaror­szágnál jobb osztályzatot kap mind Lengyelország, mind Csehszlovákia” — állapítja meg a brit cég összehasonlító tanulmánya. A demokrácia nem habos torta­ ­Az ABC elemzése a kelet európai gazdaságról Több kelet-európai állam úgy vélte, hogy politikai rend­szerének demokratizálásával az életszínvonal igen jelentős növekedése jár. Erre azonban nem került sor — hangzott el az ABC amerikai tévéhálózat­nak abban a kommentárjában, amely a TASZSZ szovjet hír­­ügynökség tudósítása szerint a kelet-európai államok gazda­sági helyzetével foglalkozott. A hírügynökség idézi: azzal, hogy gazdaságukat a Nyugat felé fordították, olyan prob­lémákkal találták magukat szemben, amelyekkel koráb­ban nem kellett megküzdeni­ük. Gondjaikat régebben könnyen megoldották a Szov­jetunió segítségével, amely a világpiaci árnál lényegesen alacsonyabb áron juttatta hoz­zá őket a földgázhoz és a kő­olajhoz, és felvásárolta azo­kat a termékeket, amelyeket lehetetlen volt értékesíteni a világpiacon. A kelet-eu­rópai államok gazdasági kapcsola­tai az Európai Közösségen be­lüliekre hasonlítottak, volt azonban egy igen fontos kü­lönbség: az, hogy a KGST- országok termékei minőségi­leg általában nem feleltek meg a világszínvonalnak. Két­ségtelen, hogy mára kezdik felismerni ezt a tényt. Valamennyi , kelet-európai állam kereskedelmi és gazda­sági kapcsolatokat próbál ki­alakítani a Nyugattal, hogy termékeiért keményvalutát kapjon. Ez azonban nem tű­nik egyszerűnek. Vannak még a KGST-országokban olyan politikusok és gazdasá­gi szakértők, akik jelenleg is abban a tévhitben élnek, hogy képesek lesznek termékeikkel megjelenni a világpiacon. Így vélekedik egyebek között a magyarországi Ikarus autó­­buszgyártó vállalat vezetősé­ge is. Nyugati szakemberek véleménye szerint azonban az alacsony minőség miatt ter­méküket Kelet-Európán és Kubán kívül sehol sem lehet eladni. Hasonló jelenség ta­pasztalható Csehszlovákiában is, ahol egyes vállalatok már nem is tudják, hol tárolják el­adhatatlan termékeiket. Mindezen bajok mellett­­ a Szovjetunió mintegy egyhar­­madával csökkentette a szö­vetségeseinek szállított kőolaj­­mennyiséget, amit a jövő év­től kezdődően kizárólag kon­vertibilis valutáért, a világ­piaci áraknak megfelelő szin­ten akar eladni. Ennek a szov­jet szándéknak a hatását már­is érzékelik Kelet-Európában, Bulgáriában és Csehszlovákiá­ban az üzemanyag árának azonnali emelésére került sor. A szovjet kormánynak a döntése, hogy valamennyi KGST-országgal áttér a kon­vertibilis valutaelszámo­lásra, igen erős megrázkódtatással fog járni a többi tagállam gazdaságára nézve. Ezen ál­lamok legnagyobb baja az, hogy a közeljövőben igen ke­vés dolgon tudnak majd mó­dosítani, mivel a KGST fenn­állásának évei alatt igen szo­ros kapcsolatokat alakítottak ki a szovjet gazdasággal. Eze­ken pedig igen nehéz lesz változtatni — fejeződik be az idézet. (MTI) Az örmény parlament elutasította a fegyverek beszolgáltatását Az örmény parlament má­sodszor is elutasította Mihail Gorbacsov szovjet elnöknek a fegyveres csoportok felszámo­lásáról hozott rendeletét. A döntés szerint a július 25-i el­nöki rendelet „ellentétes az örmény népnek a köztársaság alkotmányában és az ENSZ alapokmányában foglalt ter­mészetes önvédelmi jogával” — közölte Ovanesz Muradjan, az örmény nemzeti mozgalom szóvivője. A szóvivő szerint az örmény parlament azért döntött így, hogy elkerülje a szovjet fegy­veres erők és az örmény la­kosság közötti esetleges „konf­liktusokat és vérontást”. A határozat azt is kimond­ja, hogy a szovjet hadseregnek és a belügyi csapatoknak nem áll jogukban semmiféle bün­tető akciót indítani Örmény­­ország területén a köztársaság legfelsőbb tanácsának engedé­lye nélkül. (MTI) Az NDK belügyminisztere a Stasi munkatársairól Az NDK belügyminisztere szót emelt az olyan követelé­sek ellen, amelyek szerint fog­lalkoztatási tilalmat kellene elrendelni a volt állambizton­sági minisztérium, a Stasi min­den volt munkatársával és al­kalmazottjával szemben. Peter-Michael Diestel a Der Morgen című berlini lap ked­di számában megjelent inter­jújában egyszerűen „időtlen­ségnek” nevezte az ilyen köve­teléseket, amelyek állítólag szo­ciáldemokrata körökből szár­­ maznak, bár a miniszter rög­tön hozzátette: a maga részéről nem hiszi, hogy tényleg onnan eredne. Mint mondta, ennél a mi­nisztériumnál is — akárcsak bármely más főhatóságnál — dolgoztak például szakácsok és más egyszerű alkalmazottak, akiket nagy igazságtalanság lenne „agyröntgenvizsgálat” alá vetni, velük szemben szel­lemi terrort, foglalkoztatási korlátozásokat­ vagy­ éppen ti­lalmat elrendelni. (MTI) Az írástudók hallgatása Amióta először fölröppent a hír, hogy Hankiss Elemér lesz a Magyar Televízió elnöke, többször eltűnődtem raj­ta, milyen lesz majd ez a szerep, és hogyan alakítja az el­múlt idők társadalmi diagnózisainak sokak által — e so­rok írója is közéjük tartozik — őszintén csodált szerzője. Megmarad-e független szellemű gondolkodónak, avagy valamely párt „katonája” lesz belőle, akár úgy, hogy azontúl ő fogja visszautasítani az MSZP fizetett reklám­jait, akár úgy, hogy párnázott ajtók mögött fogja mérics­kélni. Pálfy G. István vagy Chrudinák Alajos műsorai mennyiben térnek el a pártatlan tájékoztatás általa val­lott eszményétől. Én ugyan jobban örültem volna, ha Han­kiss Elemér megmarad hidegfejű politikai elemzőnek, de megértem ezt a vállalkozását is; elvégre voltak már ebben az országban olyanok, akik úgy ítélték meg, a ha­talom sáncain belülről sokkal többet tehet az ember a haza boldogulásáért, mint e sáncokon kívülről. Mindez csak azért jutott eszembe, mert mostanában hiányolom a neves szerző politikai elemzéseit. Nem sok szót vesztegetett a két nagy párt paktumára­l ,pedig ő valószínűleg jól látta, miféle talajba ásták e megegyezés pilléreit. Tudtommal azt a folyamatot sem kommentálta, hogyan fordult az elitek kiegyezésének gondolata tavaszi (nyári, őszi, téli) nagytakarításba, összemosván a múlt rendszerrel kényszerűségből kiegyezett vagy azt belülről megreformálni akaró szakembert a semmihez nem értő,­­csupán az uralkodó párt iránti lojalitásából élő mameluk­­kal. Talán igazságtalan dolog le nem írott, esetleges gon­dolatokat számon kérni éppen Hankisstól. Nem is vete­­l­medtem volna erre, ha nem olvasom Konrád György és Szelényi Iván elemzését (Forradalom vagy reform, Ma­gyar Hírlap, 1990. július 26.), amely elegánsan, de rend­kívül visszafogottan — szerintem túl későn és emiatt ha­tástalanul — a szakember-társadalom politikai diszkrimi­nációjának veszélyeire figyelmeztet. Konrád és Szelényi végre a nevével, személyisége hi­telével erősíti meg azt a gondolatot, hogy a Kádár-rend­szer uralmának második felében „a káderelit szakértel­miségiként kezdett viselkedni, érdemleges­ szerepet ját­szott abban, hogy a kormányhatalom átadása erőszak­­mentesen és viszonylag civilizált módon történt. Éssze­rűtlen és méltánytalan lenne, ha ennek a folyamatnak a kislcsszereplői a jövőben, mint egykori kollaboránsok, rendszeres hátrányban részesülnének.” Kimondják azt is, hogy ha a jövőben is a politikai hovatartozás hűségjutal­maként osztogatnak vezető pozíciókat az irodalmi és mű­vészeti életben — no meg a gazdaságiban, tegyük hozzá —, akkor ez a kelet-európai rendi hagyományok megújí­tását jelentené. „Lehetne azzal mentegetni az egypárt­­rendszerű karrier többpártrendszerűvé tételét, hogy ez csak időleges és a korábbi méltánytalanságok korrigálá­sát szolgálja, valószínűbb azonban, hogy az ilyen új poli­tikai rendi struktúra állandósul.” Egyetértek Konrádék elemzésével, csupán azt hiányo­lom belőle, hogyan és miért alakult így a helyzet. Ki kez­dett először kommunistázni, és a választási kampány so­rán hogyan vált egyre alantasabbá ez a licitálás? Szíve­sen olvasnék Konrádéktól arról, szerintük mi indokolja, hogy az SZDSZ az egykori MSZMP reformszárnyát , azokat, akik „erőszakmentesen és viszonylag civilizált módon” adták át a kormányhatalmat — tekinti legfőbb ellenségének. Az ország jövője szempontjából mi szól emellett? És ha szerintük­ nem szólnak súlyos érvek, ak­kor hogyan ítélik meg a pártelitek személyes ellenszen­vét, sértődöttségeit? Azt, hogy — Lengyel László szavai­val — tíz évvel ezelőtti pofonokat adnak ma vissza? S ha van erről véleményük, miért hallgatják el? Csizmadia Ervin írt egy ragyogó esszét szintén a Ma­gyar Hírlapban, július 25-én. Ő úgy látja, a magyar par­lamentben hárompólusú politikai erőtér jött létre: a ha­talom és az ellenzék elkülönülő csoportjain kívül jelen van az MSZP is, amely sem nem ellenzék, sem nem kor­mányzó párt, ez azonban megzavarja a viszonyokat. A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt együttesen lép fel az MSZP ellen, amely szintén ellenzéki párt, de mert baj van a politikai szereplők szerepfelfo­gásával, ezért a szocialisták csepülésében közös platform­ra kerül a kormánypárt és az ellenzék vezető ereje, ami elfedi a köztük lévő ellentétek egy részét. Sőt azt a tényt is, hogy „a két tábor tagjai nem biztos, hogy azonos új rendszernek a pártjai”. Még azt sem tudni, mennyire lesz liberális és mennyire tekintélyelvű az új rendszer. A pár­tok pillanatnyilag külön világok, hiányzik közöttük a mi­nimális konszenzus is, hogy miféle rendszerben képzelik el ennek a népnek a jövőjét. Ezt a szituációt rejtik az MSZP konzekvens kiközösítése mögé. Én úgy gondolom, ez az ország a választások második fordulójának éjszakáján, Kis János gesztusával indult meg a balkanizálódás útján. Talán emlékeznek rá: Fodor János, a tévé riportere a maga szeleburdian erőszakos módján egy jelképes­ kézfogást szeretett volna a nyilvá­nosság előtt kikényszeríteni Kis Jánosból és Vitányi Ivánból. Az SZDSZ elnöke visszautasította ezt. Rövid időn belül a két legnagyobb párt vezetői a kulisszák mö­­­­gött paktumot kötöttek, amely során a döntésből nemcsak a népet, hanem a nép által választott képviselők döntő többségét is kihagyták. Miért nem kommentálja az e pak­tum alapján tett lépéseket Hankiss­ Elemér, Konrád György, vagy más nagy tekintélyű írástudó? Miért hallgat például Csoóri Sándor? Neki, a szigorú erkölcsű költő-politikusnak nincs véleménye arról, mi­lyen fényt vet pártjára, hogy koalíciós partnerei rendőri­katonai hatalomátvételről ábrándoznak, úri bálokon lyu­kat ütnek egymás koponyáján? Nem kellene-e neki is, másoknak is véleményt mondaniuk,, hogy a diktatúra négy évtizede után ilyen demokráciát akartak? Vagy kényelmetlen volna szembefordulni a pártjukkal? Ké­nyelmetlen volna szembenézni az igazsággal? A mégoly tiszta szándékok következményeivel? Egyszerűbb ehelyett a helyhatósági választásokon is az elmúlt rendszert szid­ni? Örülök és félek, hogy Hankiss Elemér lett a tévé el­nöke. örülök, mert Hankiss minden bizonnyal tisztán lát­ja a dolgokét, de félek, mert ahogyan az utóbbi időben hallgatott, úgy vezetői munkáját is motiválhatja elfogult­ság, vagy a cél szentesíti az eszközt logikája. Oly kevés ember van már, akiből a rendszerváltás próbatétele nem késztetett kiábrándulni. Jó lenne, ha számuk ezután már nem fogyatkozna. Tanács István Iszlám külügyminiszterek Kairóban Kairóban kedden megnyílt az iszlám Konferencia szer­vezetének 19. külügyminiszte­ri értekezlete. .Létrejötte óta első ízben rendezték meg Egyiptomban az iszlám orszá­gokat tömörítő szervezet ülé­sét. A szervezethez tartozó 45 ország és szervezet külügymi­niszterei, illetve magas rangú képviselői többek között meg­vitatják a palesztinkérdést, a szovjet zsidók Izraelbe telepü­lésének problémáját, az iraki —kuvaiti konfliktust, a liba­noni helyzetet, valamint az indiai Dzsammu és Kasmír tartomány helyzetét. (MTI)

Next