Népszabadság, 1990. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-17 / 218. szám
4 NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP 1990. szeptember 17., hétfő Az átmenetet túl kell élni (Folytatás az 1. oldalról.) — Mit szól a washingtoni feltételezéshez, miszerint az olajár emelkedése 10—11 milliárd dollár többletterhet jelent? — Ez rendkívül szerény számítás. Még nem tudni, mekkora lesz az áremelkedés mértéke, de én nem hiszek a tartósan magas árszínvonalban. A világ kőolajkínálata nem csökkent olyan mértékben, hogy azt Venezuela, Szaúd-Arábia és más arab országok ne pótolhatnák különösebb nehézségek nélkül. Inkább arról van szó, hogy a világgazdaságban széles koalíció van olyan erők között, amelyek nehezményezik a kőolajáraknak az utóbbi években bekövetkezett erodálódását, és a piaci nyomás eszközeit igyekeznek érvényesíteni. Ebből adódik, hogy az importőrök többletköltsége akár a háromszorosa is lehet a washingtoni hírben megjelölt 10—11 milliárdnak. A terhek mértéke attól is függ, hogy az egyes közép-európai országok milyen forrásból szerzik be a kőolajat. Ha a szovjet szállítások átcsoportosítása miatt nagyobb mennyiséget kell a távolabbi arab országoktól vásárolni, akkor a magasabb szállítási költségek tetézik a veszteséget, és egyes kőolajfajták esetében még feldolgozási többletköltségek is adódhatnak. — Milyen esélyt lát arra, hogy továbbra is a Szovjetuniótól szerezhessük be a szükséges mennyiségű kőolajat? — A szovjet termelés mindössze 40 millió tonnával, 6 százalékkal csökkent, ami önmagában ekkora mizériát nem indokolhat. Figyelembe kell azonban venni, hogy az olajkitermelési súlypontok az Urálon túli területekre tolódnak át, és a kivételesen kedvezőtlen földrajzi és éghajlati viszonyok közötti kitermelés több energiát igényel, mint mondjuk a Baku környéki. A szovjet—amerikai kőolajipari együttműködés a szibériai olajmezők megművelése szempontjából is nagy jelentőségű lehet, hiszen az alaszkai tapasztalatok a hasonló éghajlati viszonyok között hasznosíthatók. Egy, a múlt héten felröppentett, meg nem erősített varsói hír szerint a Szovjetunió nem szándékozik Kelet-Európába kőolajat exportálni. Erről mit lehet tudni? — Ha egy hírt elfogadunk, tudni kell, milyen forrásból származik. A forráskritikát nem állt módomban elvégezni, de elképzelhető egy spekulatív elem. A szovjet exportőrök, miként általában a kelet- és közép-európaiak, igyekeznek elmélyíteni kapcsolataikat a nyugati vásárlókkal, amivel szemben viszont tudható, hogy a Nyugat túlságosan jelentős mennyiségű kőolajipari terméket aligha tud fogadni. Tehát a szovjet értékesítés átcsoportosításának vannak bizonyos korlátai. — Mennyi ma, és mennyi lesz Magyarország olajszámlája? — Ha van a magyar gazdaságban strukturális átalakulás, ha a nagy energiafaló ágazatok termelése visszaesik, akkor 6 millió tonnánál kevesebb importtal is kijöhetünk. Ha viszont a 6,5 millió tonna fenntartásához ragaszkodunk, akkor 30 dolláros barrelenkénti árral számolva számlánk a korábbi 650 millió transzferábilis rubelről 1300 millió dollárra emelkedhet. Nem tudhatjuk, hogy a számla mekkora hányadát lehetséges magyar áruk szállításával kiegyenlíteni. Mindez meglehetősen nagy romlást okoz a kereskedelmi és a fizetési mérlegben. — A Szovjetunió devizális helyzetének említett javulása nem teremt kedvezőbb exportlehetőséget a magyar áruk számára? — Nem feltétlenül. Megtörténhet, hogy a dollárpiacoktól korábban elzárt kelet-európai felhasználó sajátos okokból előnyben részesíti a nyugati árut, és ez a tendencia csak akkor tompul, amikor érvényesül a gazdasági racionalitás, annak felismerése, hogy a nyugati fogyasztási cikk esetleg jobb, de a keleti olcsóbb. Ehhez idő kell, nekünk az átmenetet túl kell élnünk, s ahhoz , járulékos erőforrásokat szereznünk. Gál Zsuzsa Részben áremelés, részben kedvezmény? Megkezdődött az étolaj-felvásárlás, kevés és drága lesz a zöldség, néhány napon belül cukorhiánnyal számolhatunk, s rövidesen hiánycikk lesz többféle tüzelőanyag — ezeket a nem éppen biztató kilátásokat és ezek okait részletezi az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium termékforgalomról szóló jelentése. A kormány az úgynevezett intervenciós alapból több mint százezer liter napraforgóolajat bocsátott a kereskedelem rendelkezésére, remélve, hogy ezzel az időszakos keresletnövekedést ki tudják elégíteni. A várható hiány enyhítésére 20 ezer tonna cukor tőkés importból való beszerzéséről döntött a kormány. Mivel az ipar is jelentős cukorfelhasználó, a minisztérium intézkedik, hogy a lakosság ellátása elsőséget kapjon az ipari felhasználókkal szemben.. A szilárd tüzelőanyagokból — szénből és brikettből — a háztartások pincéiben és a Tüzép-telepeken egyaránt kevesebb van, mint tavaly ilyenkor volt, s emiatt a minisztérium nem tekinti biztosítottnak a téli tüzelőellátást. A minisztérium szerint a Tüzépeknek a tüzelőanyag-vásárlásra kedvező kamatozású hiteleket kellene kapniuk ahhoz, hogy az ellátás javuljon. Ugyanakkor érdekeltségük növelésére javasolják az árak differenciálását. Ez részben áremelés lenne, részben azonban különféle kedvezmények nyújtása. (MTI) * Mint a fenti hír jelzi, a jövőben számíthatunk ellátási zavarokra. Mától azonban ismét áremelésekkel találkozhatunk az üzletekben. Több konzervgyár — így a kecskeméti és a nyíregyházi — drágítja a konzerveit. A Nyíregyházi Konzervgyár csemegeuborkája például üvegenként 35 forintról 49-re emelkedik, míg a kecskemétiek sárga vágott zöldbabja 35,20 helyett 40 forint 70 fillérbe kerül. Ezek azonban csak kiragadott példák, a vevőknek — gondoljuk — még más meglepetésben is lesz részük. Több pénzt kell fizetniük ezentúl az édesszájúaknak: drágább lesz a tortalap, a Margaréta linzer és a Tavasz sütemény. A csúcs az utóbbié: 37,50-ről 101 forintra megy fel az ára. Nem oly nagymértékű az emelés a diabetikus szörpök esetében. Hogy a minőségi borok ára miért emelkedik jelentősen, arra egyelőre aligha lelünk magyarázatot. Annyi mindenesetre már bizonyos, hogy a 7 decis Egri bikavérért 93 forintot fizetünk majd. Egy másik információ az iskolafüzetek árát érinti. A Piért és az Ápisz illetékesei szerint csak október elsejétől érvényesítik majd a magasabb termelői árakat, ezért, aki egyáltalán kap még az amúgy is hiánycikkeknek számító iskolai füzetekből, az ne halassza a vásárlást későbbre. ILLÉS-NOSZTALGIA A NÉPSTADIONBAN Koppány igazsága A metró Népstadion úti megállója felőli kapun nem lehet bejutni az intézménybe. Ezt azonban elfelejtették figyelmeztetésül ráírni a jegyekre, így aztán hosszan hömpölygő emberfolyam kerülgeti a hatalmas intézményt szombat este. Szotyola, Illés-jelvény, trikók, műsorfüzet kislemezzel, a bejáratnál alkoholra vadászó táskaellenőrök. A cirkusz közönségéről írta egykor Bálint György, hogy emberiségfürdő. Egy rockkoncert igazán az. Egymás intimszférájának átlépésével összezsúfolódhat csinosan elegáns fiatal lány és deresen pocakosodó, elhanyagolt úr. Érezni egymás verejtékszagát. Idegen emberek foghatják meg mások kezét, a zene ritmusával együtt sodortatva magukat az eseményekkel. A Népstadion dugig megtelt, bár a pénztárban még lehet jegyet kapni, és nem kevesen próbálnak reménytelenül túladni valami miatt fölöslegessé vált bilétájukon. Az 1983-as István, a király előadáson sokan lógtak be elkunyerált közreműködői igazolással, bújtak át a korláton elnéző rendezői segédlettel. Az 1984-es szegedi produkción kifürkészhetetlen utakon mászkáltak fel a háztetőkre, hogy élvezhessék az előadást. Ügy volt akkoriban az István, a király, nemzeti érzéseket felszabadító, romantikusan hömpölygő izgató kavalkád, háromnegyed órás vastapssal, közös Himnusz-énekléssel. Most azt üvöltik többen mellettem, a lázadó Koppány vesztekor, hogy Koppány, gyere vissza, gyere vissza! A bemutató idején, ha nem ilyen hangosan is, valószínűleg sokan sírták vissza a hevesen lázadót, kívántak egy kis ribilliót a megfáradt konszolidáció helyett. A produkció azonban a konszolidációt ünnepelte, buzgó zászlólengetéssel — ha jól emlékszem, még egy vörös autó is legördült diadalmas slusszpoénként a királydombról. Változnak az idők, most a díszlet mögül előtűnő hatalmas korona messzire világító kereszttel ad okot üdvrivalgásra. Éljen István, ki győzött a gonosz felett — hangzik el a szövegben népmesei egyszerűséggel. Az elmúlt években megszokott háromnegyed órás vastaps azonban elmarad. A közönség egyforma örömmel ringatózott, csápolt István és Koppány jelenetei alatt, mintha ma már nem volna egyértelmű, ki is a mese főhőse, kinek kell drukkolni igazán. Mintha ma már a közönség nem lenne annyira magabiztos abban, hogy mindig az az ünnepelnivaló, a „jó”, aki hatalomra kerül. Bár a görögtüzes, lángoszlopos, tűzijátékos produkció ezt most se nagyon sugallja, mégis súlyosabban érezni, mint egykor, hogy a legyőzött Koppánynak is lehet némi igazsága. Az Illés-együttesben viszont változatlanul bízik a publikum. Újra itt van, újra itt van a nagy csapat — éneklik kórusban a színpadra lépésük előtt. A füstködből fokozatosan láthatóvá válnak a zenekar tagjai. Újra előttünk áll Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szabolcs. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szervusztok! — üdvözli egyikük a közönséget. És ebben a megszólításban benne vannak az elmúlt évtizedek. Az egykori csajokból és srácokból hölgyeim és uraim lettek, a szervusztok, a rockkoncertek mindenkit a keblére ölelő tegeződése viszont megmaradt. Megmaradtak a közös emlékek, színpadon és lelátókon újra együtt a nagy generáció. Kezet fog a szintén itt szorongó, ha nem is nagy, de valamennyire azért mégis bizakodó új generációkkal. Sok kérdést már megoldottunk ... szól újra a nóta. Azóta is még fáj minden csók, és Sárika változatlanul egy kicsikét butácska. Többen ki is próbálják ezt a bizonyos csókot, vannak, akik pokrócba vagy hálózsákba burkolódzva, dideregve ugrálnak a zenére, mások mámorosan lovagolnak és csápolnak partnerük nyakában. A Ha én rózsa volnék éneklése közben minden gyertya meggyullad a nézőtéren. Bensőséges nosztalgiázással együtt ringanak a minden koncerten felvillanó megszámlálhatatlan fénypontok. Temérdek a kikövetelt ráadás, felsrófalt a hangulat, a közönség nem akarja, hogy abbamaradjon az élmény. Mire kizsúfolódik a kijáratokon, úgyis magához tér. Fázósan tapasztalja, hogy a főbejáratnál nincsenek BKV- különbuszok, nincs taxi, nincs mivel hazamenni. Bóta Gábor Huszonnégy éve Szörényi Levente miatt tanultam meg (úgy-ahogy) gitározni, miután a Még fáj, fáj, fáj .. . hasonló gyermeki élmény volt számomra, mint a She Loves You, yeah, yeah, yeah . . . Ennek ellenére szombaton nagyon hiányoltam a Népstadion színpadáról az Omegát és a Metrót. Ahogy tudom, a szuperhangverseny eredeti tervében a „szentháromság” megjelenése szerepelt (így hívták a három zenekart a hatvanas években), de aztán az Illés kisajátította a hajdani, legendás korszakot. Pedig én magam előtt látom azt is, hogy nemcsak a Bosch bán, ahol Szörényiék játszottak, hanem az Omega törzshelyein — előbb a Kinizsi utcában, majd az E épületben — és a Metró klubban is rendre telt ház volt a koncerteken. Mégis, maradt a háromból egy, és valójában a távollevők énekelhették volna. Miért hagytuk, hogy így legyen. A másik kettőnek tehát (akarva-akaratlan) tartozása van, mert az Illés-dalokkal azonos emlékeket ébreszt a Dohányfüstös terem vagy a Naplemente is. Ugye, tudják: „Megszólal egy kisharang, és választ ad egy messzi hang . . .” Remélem, ez a hang nincs is olyan messze. Hegyi Iván Miért hagytuk... VÖRÖS SZILÁRD FELVÉTELE A MAGYAR HÍRSZERZŐK, ELHÁRÍTÓK NEM ÖLNEK Belovai többé nem akar a CIA-nek dolgozni (Folytatás az 1. oldalról.) — Az ön információi alapján buktatták le Conrad Lee őrmestert, aki ezeket az adatokat átadta a magyar hírszerzésnek? — Igen, mint később megtudtam, így, volt. — Mire alapozta ön azt a feltevést, hogy a szovjetek háborút szándékoznak indítani? — A gazdasági különbség Európa két része között, a Szovjetunió sorozatos belpolitikai válságai megerősítették feltevéseimet. Ha ehhez még hozzávesszük a katonai doktrína támadó jellegű kialakítását, akkor senki sem mondhatja, hogy nem volt jogos a félelmem. Engem mindenekelőtt az vezetett, hogy Magyarország ne sodródjon egy oktalan háborús szituációba. — Hogyan teremtett kapcsolatot? — 1982-től 1984-ig helyettes katonai attasé voltam Londonban. Felkértem az USA londoni katonai attaséjának helyettesét, hogy hozzon létre találkozót egy, „az USA kormányához közel álló személylyel”. Nem a CIA-tel, hanem a kormánnyal. Rövid idő múlva a katonai attaséhelyettes lakásán találkoztam Steve Némethtel. Hamar kiderítettem róla, hogy nem hírszerző. Nem volt tájékozott, és nem értette meg, hogy katonai szempontból milyen jelentőségűek az információk, amelyeket én elmondtam. Ha megbizonyosodtam volna arról, hogy ő nem a kormánytól, hanem a hírszerzéstől jött, nem is beszéltem volna vele. Kétszer találkoztunk. Első beszélgetésünk meggyőzte, hogy nem provokálni akarom őket, hanem informálni kormányukat a háborús veszélyről és arról, hogy a Szovjetunió tisztában van védelmi rendszerükkel. Egyéb információt soha nem mondtam el neki, semmilyen papírt át nem adtam, és csak néhány olyan kérdésre válaszoltam, amelyek a magyar nagykövetséggel voltak kapcsolatban. Ezek a magyar vonatkozású kérdések azonban az ügy nagyságához képest nem jelentősek. — Miután — mint ön mondja — teljesítette lelkiismereti kényszerből fakadó kötelességét, kapcsolatba lépett az USA hírszerzésével. Miért? — Még Londonban felkeresett a CIA egyik embere — a Némethtel való találkozó után —, hogy hajlandó lennék-e dolgozni nekik. Azt válaszoltam, hogy egészen addig igen, amíg Magyarországon szovjet csapatok állomásoznak. Valójában azonban nem végeztem érdemi munkát a CIA-nek, hiszen egyetlen levelet kaptam tőlük. Ebben jelezték, hogy küldik az úgynevezett konténert — amely egy üreges kő —, amiben benne lesz a hírszerzéshez, kapcsolatfelvételhez és kapcsolattartáshoz szükséges összes eszköz. Mint ez azóta ismertté vált, a magyar katonai elhárítás engem akkor tartóztatott le, amikor a konténert magamhoz vettem volna, így nem használtam az eszközökből egyet sem. — Tevékenységéért kapott-e pénzt? — A CIA embere londoni találkozásunkkor adott nekem 2000 fontot. Ezt nem tudtam volna elkölteni, és tevékenységemet nem is pénzért végeztem, ezért 1500-at ebből visszaadtam, ötszáz fontot a rendőrség foglalt le a házkutatáskor. A konténerben is volt 40 ezer forint, amelynek érkezéséről nem tudtam. Ennek legalizálásával mind a kollégáim, mind a családom előtt problémáim lettek volna. — Ön megalázónak tartotta, hogy kegyelmet kérjen. Megalázónak tartja a kegyelmet is? — A kapott kegyelmet nem tartom megalázónak, hanem a demokratikus államhatalom nemes gesztusának. A múlt rendszerbeli törvények alapján engem jogosan ítéltek el, és sem a vizsgálati fogságban, sem a börtönben nem bántak velem rosszul. Most, hogy kiszabadultam, nem szándékozom többé az amerikai hírszerzésnek dolgozni. — Katonai lakótelepen lakik. A környezetében élő emberek, főleg a tisztek, hogyan viselkednek önnel szemben? — Erre a kérdésre igencsak vonakodva válaszolok. Az azonban tény, hogy az ismerősök barátian fogadnak, az ismeretlenek pedig érdeklődő kérdéseket tesznek fel. Egyébként nem félek, mert tudom azt, hogy a magyar hírszerzők és elhárítók nem ölnek. Matyuc Péter Befektetők, vigyázat! A VOSZ gazdasági amnesztiát akar Gazdasági amnesztiát javasolt a kormánynak és a pénzügyminiszternek a Vállalkozók Országos Szövetsége. Az indítvány: mentesítsék a kis- és rrtagáni vállallkozókat minden olyan bírság kifizetése alól, amelyet 1989. december 31-iig bizonyítottan nem saját hhibájukból elkövetett vétség miatt szabtak ki rájuk. A VOSZ szerint ugyanis a vállalkozók jelentős részét 1982 óta számos esetben pontatlanul, illetve késve tájékoztatták, így gyakran önhibájukon kívül is szabálysértést követtek el. A gyakori jogszabályváltozásokat sok esetben nem is lehetett figyelemmel kísérni, mivel azok az életbelépést követően egy, két, de esetenként több hónapos késéssel jelentek meg írásban. A nyomtatványok is késve érkeztek az érintettekhez. E tény akésőbbi ellenőrzésekig feledésbe merült, s így végül is a hatóság szabálysértést állapított meg. A amnesztia — a szövetség javaslata szerint — a pénzszűke miatt elmaradt büntetésbefizetésekre is kiterjedne. Egy meghatározott időn belüli fizetés esetén az eddigi összeg egy részét elengednék — például ahat hónapon belüli befizetésnél 50 százalékot, egy éven belüli befizetésnél pedig 30 százalékot. A VOSZ lehetségesnek tartja azt is, hogy a javaslatot a kormány terjesszea parlament elé. Ha a kormány nem vállalkozik erre, akkor a szövetség szakértői készítik el a tervezetet, és országgyűlési képviselőjük, Palotás János terjeszti a törvényhozás elé. Dr. Keleti András vasárnap az esti órákban felkereste szerkesztőségünket, s egy igen érdekes problémára — mely közérdeklődésre tarthat számot — hívta fel a figyelmet. A sajtóból értesült arról, hogy az Állami Vagyonügynökség közzétette első privatizációs programját, amelyből egyebek között arról értesült, hogy az IBUSZ és a HungarHotels is a privatizálásra kijelölt vállalatok közt szerepel. A Rákóczi út 88. szám alatti Hungária Szálloda Imperiál néven a Keleti család tulajdonát képezte. Ezt a szállodát most a magyar állam az eredeti tulajdonjog figyelmen kívül hagyásával kívánja privatizálni. Dr. Keleti András szerint fel kellene hívni a figyelmet arra, hogy ilyen esetekben a tulajdonszerzés jóhiszeműsége támadható.