Népszabadság, 1990. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-17 / 218. szám

4 NÉPSZABADSÁG - HAZAI KÖRKÉP 1990. szeptember 17., hétfő Az átmenetet túl kell élni (Folytatás az 1. oldalról.) — Mit szól a washingtoni felté­telezéshez, miszerint az olajár emelkedése 10—11 milliárd dollár többletterhet jelent? — Ez rendkívül szerény szá­mítás. Még nem tudni, mek­kora lesz az áremelkedés mér­téke, de én nem hiszek a tar­tósan magas árszínvonalban. A világ kőolajkínálata nem csök­kent olyan mértékben, hogy azt Venezuela, Szaúd-Arábia és más arab országok ne pó­tolhatnák különösebb nehéz­ségek nélkül. Inkább arról van szó, hogy a világgazdaságban széles koalíció van olyan erők között, amelyek nehezménye­zik a kőolajáraknak az utóbbi években bekövetkezett erodá­lódását, és a piaci nyomás esz­közeit igyekeznek érvénye­síteni. Ebből adódik, hogy az importőrök többletköltsége akár a háromszorosa is lehet a washingtoni hírben megje­lölt 10—11 milliárdnak. A ter­hek mértéke attól is függ, hogy az egyes közép-európai orszá­gok milyen forrásból szerzik be a kőolajat. Ha a szovjet szállítások átcsoportosítása miatt nagyobb mennyiséget kell a távolabbi arab orszá­goktól vásárolni, akkor a ma­gasabb szállítási költségek te­tézik a veszteséget, és egyes kőolajfajták esetében még fel­­dolgozási többletköltségek is adódhatnak. — Milyen esélyt lát arra, hogy továbbra is a Szovjetuniótól sze­rezhessük be a szükséges mennyi­ségű kőolajat? — A szovjet termelés mind­össze 40 millió tonnával, 6 százalékkal csökkent, ami ön­magában ekkora mizériát nem indokolhat. Figyelembe kell azonban venni, hogy az olaj­­kitermelési súlypontok az Urálon túli területekre tolód­nak át, és a kivételesen ked­vezőtlen földrajzi és éghajlati viszonyok közötti kitermelés több energiát igényel, mint mondjuk a Baku környéki. A szovjet—amerikai kőolajipari együttműködés a szibériai olajmezők megművelése szem­pontjából is nagy jelentőségű lehet, hiszen az alaszkai ta­pasztalatok a hasonló éghajla­ti viszonyok között hasznosít­hatók.­­ Egy, a múlt héten felröppen­tett, meg nem erősített varsói hír szerint a Szovjetunió nem szándé­kozik Kelet-Európába kőolajat ex­portálni. Erről mit lehet tudni? — Ha egy hírt elfogadunk, tudni kell, milyen forrásból származik. A forráskritikát nem állt módomban elvégezni, de elképzelhető egy spekulatív elem. A szovjet exportőrök, miként általában a kelet- és közép-európaiak, igyekeznek elmélyíteni kapcsolataikat a nyugati vásárlókkal, amivel szemben viszont tudható, hogy a Nyugat túlságosan jelentős mennyiségű kőolajipari termé­ket aligha tud fogadni. Tehát a szovjet értékesítés átcsopor­tosításának vannak bizonyos korlátai. — Mennyi ma, és mennyi lesz Magyarország olajszámlája? — Ha van a magyar gazda­ságban strukturális átalakulás, ha a nagy energiafaló ágaza­tok termelése visszaesik, ak­kor 6 millió tonnánál keve­sebb importtal is kijöhetünk. Ha viszont a 6,5 millió tonna fenntartásához ragaszkodunk, akkor 30 dolláros barrelenkén­ti árral számolva számlánk a korábbi 650 millió transzferá­bilis rubelről 1300 millió dol­lárra emelkedhet. Nem tudhat­juk, hogy a számla mekkora hányadát lehetséges magyar áruk szállításával kiegyenlíte­ni. Mindez meglehetősen nagy romlást okoz a kereskedelmi és a fizetési mérlegben. — A Szovjetunió devizális hely­zetének említett javulása nem te­remt kedvezőbb exportlehetőséget a magyar áruk számára? — Nem feltétlenül. Megtör­ténhet, hogy a dollárpiacoktól korábban elzárt kelet-európai felhasználó sajátos okokból előnyben részesíti a nyugati árut, és ez a tendencia csak akkor tompul, amikor érvé­nyesül a gazdasági racionali­tás, annak felismerése, hogy a nyugati fogyasztási cikk eset­leg jobb, de a keleti olcsóbb. Ehhez idő kell, nekünk az át­menetet túl kell élnünk, s ah­hoz , járulékos erőforrásokat szereznünk. Gál Zsuzsa Részben áremelés, részben kedvezmény? Megkezdődött az étolaj-fel­vásárlás, kevés és drága lesz a zöldség, néhány napon belül cukorhiánnyal számolhatunk, s rövidesen hiánycikk lesz többféle tüzelőanyag — ezeket a nem éppen biztató kilátáso­kat és ezek okait részletezi az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium termékforgalomról szó­ló jelentése. A kormány az úgynevezett intervenciós alapból több mint százezer liter napraforgóolajat bocsátott a kereskedelem ren­delkezésére, remélve, hogy ez­zel az időszakos keresletnöve­kedést ki tudják elégíteni. A várható hiány enyhítésé­re 20 ezer tonna cukor tőkés importból való beszerzéséről döntött a kormány. Mivel az ipar is jelentős cukorfelhasz­náló, a minisztérium intézke­dik, hogy a lakosság ellátása elsőséget kapjon az ipari fel­használókkal szemben.. A szilárd tüzelőanyagokból — szénből és brikettből — a háztartások pincéiben és a Tü­zép-telepeke­n egyaránt keve­sebb van, mint tavaly ilyen­kor volt, s emiatt a miniszté­rium nem tekinti biztosított­nak a téli tüzelőellátást. A mi­nisztérium szerint a Tüzépek­­nek a tüzelőanyag-vásárlásra kedvező kamatozású hiteleket kellene kapniuk ahhoz, hogy az ellátás javuljon. Ugyanak­kor érdekeltségük növelésére javasolják az árak differenciá­lását. Ez részben áremelés len­ne, részben azonban különféle kedvezmények nyújtása. (MTI) * Mint a fenti hír jelzi, a jö­vőben számíthatunk ellátási zavarokra. Mától azonban is­mét áremelésekkel találkozha­tunk az üzletekben. Több kon­zervgyár — így a kecskeméti és a nyíregyházi — drágítja a konzerveit. A Nyíregyházi Konzervgyár csemege­uborká­ja például üvegenként 35 fo­rintról 49-re emelkedik, míg a kecskemétiek sárga vágott zöldbabja 35,20 helyett 40 fo­rint 70 fillérbe kerül. Ezek azonban csak kiragadott pél­dák, a vevőknek — gondoljuk — még más meglepetésben is lesz részük. Több pénzt kell fizetniük ezentúl az édesszá­­júaknak: drágább lesz a tor­talap, a Margaréta linzer és a Tavasz sütemény. A csúcs az utóbbié: 37,50-ről 101 forintra megy fel az ára. Nem oly nagymértékű az emelés a dia­betikus szörpök esetében. Hogy a minőségi borok ára miért emelkedik jelentősen, arra egyelőre aligha lelünk magya­rázatot. Annyi mindenesetre már bizonyos, hogy a 7 decis Egri bikavérért 93 forintot fi­zetünk majd. Egy másik információ az is­kolafüzetek árát érinti. A Piért és az Ápisz illetékesei szerint csak október elsejétől érvényesítik majd a magasabb termelői árakat, ezért, aki egy­általán kap még az amúgy is hiánycikkeknek számító isko­lai füzetekből, az ne halassza a vásárlást későbbre. ILLÉS-NOSZTALGIA A NÉPSTADIONBAN Koppány igazsága A metró Népstadion úti megállója felőli kapun nem lehet bejutni az intéz­ménybe. Ezt azonban elfe­lejtették figyelmeztetésül ráírni a jegyekre, így aztán hosszan hömpölygő ember­folyam kerülgeti a hatalmas intézményt szombat este. Szotyola, Illés-jelvény, tri­kók, műsorfüzet kislemez­zel, a bejáratnál alkoholra vadászó táskaellenőrök. A cirkusz közönségéről írta egykor Bálint György, hogy emberiségfürdő. Egy rock­koncert igazán az. Egymás intimszférájának átlépésé­vel összezsúfolódhat csino­san elegáns fiatal lány és deresen pocakosodó, elha­nyagolt úr. Érezni egymás verejtékszagát. Idegen em­berek foghatják meg má­sok kezét, a zene ritmusá­val együtt sodortatva ma­gukat az eseményekkel. A Népstadion dugig meg­telt, bár a pénztárban még lehet jegyet kapni, és nem kevesen próbálnak remény­telenül túladni valami miatt fölöslegessé vált bi­­létájukon. Az 1983-as Ist­ván, a király előadáson so­kan lógtak be elkunyerált közreműködői igazolással, bújtak át a korláton elné­ző rendezői segédlettel. Az 1984-es szegedi produkción kifürkészhetetlen utakon mászkáltak fel a háztetők­re, hogy élvezhessék az elő­adást. Ügy volt akkoriban az István, a király, nemzeti érzéseket felszabadító, ro­mantikusan hömpölygő iz­gató kavalkád, háromne­gyed órás vastapssal, közös Himnusz-énekléssel. Most azt üvöltik többen mellettem, a lázadó Kop­pány vesztekor, hogy Kop­pány, gyere vissza, gyere vissza! A bemutató idején, ha nem ilyen hangosan is, valószínűleg sokan sírták vissza a hevesen lázadót, kívántak egy kis ribilliót a megfáradt konszolidáció helyett. A produkció azon­ban a konszolidációt ünne­pelte, buzgó zászlólengetés­­sel — ha jól emlékszem, még egy vörös autó is le­gördült diadalmas slussz­poénként a királydombról. Változnak az idők, most a díszlet mögül előtűnő ha­talmas korona messzire vi­lágító kereszttel ad okot üdvrivalgásra. Éljen Ist­ván, ki győzött a gonosz felett — hangzik el a szö­vegben népmesei egyszerű­séggel. Az elmúlt években megszokott háromnegyed órás vastaps azonban el­marad. A közönség egyfor­ma örömmel ringatózott, csápolt István és Koppány jelenetei alatt, mintha ma már nem volna egyértel­mű, ki is a mese főhőse, ki­nek kell drukkolni igazán. Mintha ma már a közönség nem lenne annyira maga­biztos abban, hogy mindig az az ünnepelnivaló, a „jó”, aki hatalomra kerül. Bár a görögtüzes, lángoszlopos, tűzijátékos produkció ezt most se nagyon sugallja, mégis súlyosabban érezni, mint egykor, hogy a legyő­zött Koppánynak is lehet némi igazsága. Az Illés-együttesben vi­szont változatlanul bízik a publikum. Újra itt van, új­ra itt van a nagy csapat — éneklik kórusban a szín­padra lépésük előtt. A füst­ködből fokozatosan látha­tóvá válnak a zenekar tag­jai. Újra előttünk áll Bró­­dy János, Illés Lajos, Pász­­tory Zoltán, Szörényi Le­vente és Szabolcs. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szervusztok! — üd­vözli egyikük a közönséget. És ebben a megszólításban benne vannak az elmúlt év­tizedek. Az egykori csajok­ból és srácokból hölgyeim és uraim lettek, a szervusz­tok, a rockkoncertek min­denkit a keblére ölelő te­­geződése viszont megma­radt. Megmaradtak a közös emlékek, színpadon és le­látókon újra együtt a nagy generáció. Kezet fog a szin­tén itt szorongó, ha nem is nagy, de valamennyire azért mégis bizakodó új generációkkal. Sok kérdést már megol­dottunk ... szól újra a nó­ta. Azóta is még fáj min­den csók, és Sárika válto­zatlanul egy kicsikét bu­tácska. Többen ki is pró­bálják ezt a bizonyos csó­kot, vannak, akik pokrócba vagy hálózsákba burko­­lódzva, dideregve ugrálnak a zenére, mások mámo­rosan lovagolnak és csá­­polnak partnerük nyaká­ban. A Ha én rózsa volnék éneklése közben minden gyertya meggyullad a né­zőtéren. Bensőséges nosz­talgiázással együtt ringa­­nak a minden koncerten felvillanó megszámlálhatat­lan fénypontok. Temérdek a kikövetelt ráadás, felsró­falt a hangulat, a közönség nem akarja, hogy abbama­radjon az élmény. Mire ki­zsúfolódik a kijáratokon, úgyis magához tér. Fázó­san tapasztalja, hogy a fő­bejáratnál nincsenek BKV- különbuszok, nincs taxi, nincs mivel hazamenni. Bóta Gábor Huszonnégy éve Szörényi Le­vente miatt tanultam meg (úgy-ahogy) gitározni, miután a Még fáj, fáj, fáj .. . hasonló gyermeki élmény volt számom­ra, mint a She Loves You, yeah, yeah, yeah . . . Ennek el­lenére szombaton nagyon hiá­nyoltam a Népstadion színpa­dáról az Omegát és a Metrót. Ahogy tudom, a szuperhang­verseny eredeti tervében a „szentháromság” megjelenése szerepelt (így hívták a három zenekart a hatvanas években), de aztán az Illés kisajátította a hajdani, legendás korszakot. Pedig én magam előtt látom azt is, hogy nemcsak a Bosch bán, ahol Szörényiék játszot­tak, hanem az Omega törzshe­lyein — előbb a Kinizsi utcá­ban, majd az E épületben — és a Metró­ klubban is rendre telt ház volt a koncerteken. Mégis, maradt a háromból egy, és va­lójában a távollevők énekel­hették volna. Miért hagytuk, hogy így legyen. A másik kettőnek tehát (akarva-akaratlan) tartozása van, mert az Illés-dalokkal azonos emlékeket ébreszt a Dohányfüstös terem vagy a Naplemente is. Ugye, tudják: „Megszólal egy kisharang, és választ ad egy messzi hang . . .” Remélem, ez a hang nincs is olyan messze. Hegyi Iván Miért hagytuk... VÖRÖS SZILÁRD FELVÉTELE A MAGYAR HÍRSZERZŐK, ELHÁRÍTÓK NEM ÖLNEK Belovai többé nem akar a CIA-nek dolgozni (Folytatás az 1. oldalról.) — Az ön információi alapján buktatták le Conrad Lee őrmes­tert, aki ezeket az adatokat átad­ta a magyar hírszerzésnek? — Igen, mint később meg­tudtam, így, volt. — Mire alapozta ön azt a felte­vést, hogy a szovjetek háborút szándékoznak indítani? — A gazdasági különbség Európa két része között, a Szovjetunió sorozatos belpoli­tikai válságai megerősítették feltevéseimet. Ha ehhez még hozzávesszük a katonai dokt­rína támadó jellegű kialakítá­sát, akkor senki sem mond­hatja, hogy nem volt jogos a félelmem. Engem mindenek­előtt az vezetett, hogy Ma­gyarország ne sodródjon egy oktalan háborús szituációba. — Hogyan teremtett kapcsolatot? — 1982-től 1984-ig helyettes katonai attasé voltam London­ban. Felkértem az USA lon­doni katonai attaséjának he­lyettesét, hogy hozzon létre találkozót egy, „az USA kor­mányához közel álló személy­­lyel”. Nem a CIA-t­el, hanem a kormánnyal. Rövid idő múl­va a katonai attaséhelyettes lakásán találkoztam Steve Né­­methtel. Hamar kiderítettem róla, hogy nem hírszerző. Nem volt tájékozott, és nem értet­te meg, hogy katonai szem­pontból milyen jelentőségűek az információk, amelyeket én elmondtam. Ha megbizonyo­sodtam volna arról, hogy ő nem a kormánytól, hanem a hírszerzéstől jött, nem is be­széltem volna vele. Kétszer találkoztunk. Első beszélgeté­sünk meggyőzte, hogy nem provokálni akarom őket, ha­nem informálni kormányukat a háborús veszélyről és arról, hogy a Szovjetunió tisztában van védelmi rendszerükkel. Egyéb információt soha nem mondtam el neki, semmilyen papírt át nem adtam, és csak néhány olyan kérdésre vála­szoltam, amelyek a magyar nagykövetséggel voltak kap­csolatban. Ezek a magyar vo­natkozású kérdések azonban az ügy nagyságához képest nem jelentősek. — Miután — mint ön mondja — teljesítette lelkiismereti kényszer­­ből fakadó kötelességét, kapcsolat­ba lépett az USA hírszerzésével. Miért? — Még Londonban felkere­sett a CIA egyik embere — a Némethtel való találkozó után —, hogy hajlandó lennék-e dolgozni nekik. Azt válaszol­tam, hogy egészen addig igen, amíg Magyarországon szovjet csapatok állomásoznak. Való­jában azonban nem végeztem érdemi munkát a CIA-nek, hiszen egyetlen levelet kaptam tőlük. Ebben jelezték, hogy küldik az úgynevezett konté­nert — amely egy üreges kő —, amiben benne lesz a hír­szerzéshez, kapcsolatfelvétel­hez és kapcsolattartáshoz szük­séges összes eszköz. Mint ez azóta ismertté vált, a magyar katonai elhárítás engem ak­kor tartóztatott le, amikor a konténert magamhoz vettem volna, így nem használtam az eszközökből egyet sem. — Tevékenységéért kapott-e pénzt? — A CIA embere londoni találkozásunkkor adott nekem 2000 fontot. Ezt nem tudtam volna elkölteni, és tevékeny­ségemet nem is pénzért vé­geztem, ezért 1500-at ebből visszaadtam, ötszáz fontot a rendőrség foglalt le a házku­tatáskor. A konténerben is volt 40 ezer forint, amelynek érkezéséről nem tudtam. En­nek legalizálásával mind a kollégáim, mind a családom előtt problémáim lettek volna. — Ön megalázónak tartotta, hogy kegyelmet kérjen. Megalázónak tartja a kegyelmet is? — A kapott kegyelmet nem tartom megalázónak, hanem a demokratikus államhatalom nemes gesztusának. A múlt rendszerbeli törvények alap­ján engem jogosan ítéltek el, és sem a vizsgálati fogságban, sem a börtönben nem bántak velem rosszul. Most, hogy ki­szabadultam, nem szándéko­zom többé az amerikai hír­szerzésnek dolgozni. — Katonai lakótelepen lakik. A környezetében élő emberek, főleg a tisztek, hogyan viselkednek ön­nel szemben? — Erre a kérdésre igencsak vonakodva válaszolok. Az azonban tény, hogy az isme­rősök barátian fogadnak, az ismeretlenek pedig érdeklődő kérdéseket tesznek fel. Egyéb­ként nem félek, mert tudom azt, hogy a magyar hírszerzők és elhárítók nem ölnek. Matyuc Péter Befektetők, vigyázat! A VOSZ gazdasági amnesztiát akar Gazdasági amnesztiát java­solt a kormánynak és a pénz­ügyminiszternek a Vállalko­zók Országos Szövetsége. Az indítvány: mentesítsék a kis- és rrtagáni v­állallkozókat minden olyan bírság kifizeté­se alól, amelyet 1989. decem­ber 31-iig bizonyítottan nem saját hh­ibáj­ukból elkövetett vétség miatt szabtak ki rá­juk. A VOSZ szerint ugyanis a vállalkozók jelentős részét 1982 óta számos esetben pon­tatlanul, illetve késve tájé­koztatták, így gyakran önhi­bájukon kívül is szabálysér­tést követtek el. A gyakori jogszabályválto­zásokat sok esetben nem is lehetett figyelemmel kísérni, mivel azok az életbelépést követően egy, két, de eseten­ként több hónapos késéssel jelentek meg írásban. A nyomtatványok is késve ér­keztek az érintettekhez. E tény a­­későbbi ellenőrzésekig feledésbe merült, s így vé­gül is a hatóság szabálysér­tést állapított meg. A amnesztia — a szövet­ség javaslata szerint — a pénzszűke miatt elmaradt büntetésbefizetésekre is ki­terjedne. Egy meghatározott időn belüli fizetés esetén az eddigi összeg egy részét el­engednék — például a­­hat hónapon belüli befizetésnél 50 százalékot, egy éven be­lüli befizetésnél pedig 30 szá­zalékot. A VOSZ lehetségesnek tart­ja azt is, hogy a javaslatot a kormány terjessze­­a parla­ment elé. Ha a kormány nem vállalkozik erre, akkor a szövetség szakértői készítik el a tervezetet, és országgyűlési képviselőjük, Palotás János terjeszti a törvényhozás elé. Dr. Keleti András vasárnap az esti órákban felkereste szer­kesztőségünket, s egy igen ér­dekes problémára — mely köz­­érdeklődésre tarthat számot — hívta fel a figyelmet. A sajtóból értesült arról, hogy az Állami Vagyonügy­nökség közzétette első privati­zációs programját, amelyből egyebek között arról értesült, hogy az IBUSZ és a Hungar­Hotels is a privatizálásra ki­jelölt vállalatok közt szerepel. A Rákóczi út 88. szám alatti Hungária Szálloda Imperiál néven a Keleti család tulajdo­nát képezte. Ezt a szállodát most a magyar állam az ere­deti tulajdonjog figyelmen kí­vül hagyásával kívánja priva­tizálni. Dr. Keleti András szerint fel kellene hívni a figyelmet arra, hogy ilyen esetekben a tulaj­­donszerzés jóhiszeműsége tá­madható.

Next