Népszabadság, 1990. november (48. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-01 / 256. szám

1990. november­­1 csütörtök NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Szlovákiai magyarok Havelnál (Folytatás az 1. oldalról.) ember elvben nem beszélhet a jövőben magyarul. E felté­tel szélsőséges esetben odave­zethet, hoigy­­külön is megje­lölhetik valamilyen módon azokat, akik használhatják a kisebbségek nyelveit. Az MKDM képviselői ugyanakkor felhívták az elnök figyelmét, hogy a szlovákiai magyarok mindig hű állampolgárai vol­tak Csehszlovákiának, már csak ezért sem érdemlik meg a jelenlegi bánásmódot. — Mit válaszolt minderre Havel elnök? — Anna­k a reményének adott hangot, hogy a gyűlöl­ködés szelleme csupán átme­net­ lesz, s a kedélyek csil­lapultával talán pár éven be­lül egy jobb nyelvtörvényt le­het majd hozni. Az elnök úgy látja, hogy a készülő új szö­vetségi alkotmány megvetheti a megértés alapját. — Osztották ezt a véleményt a jelenlevő kisebbségi vezetők? — Az előkészületben levő, a polgári és az em­beri jogo­kat tartalmazó úgynevezett alkotmánylevél eredetileg a következő jogokra terjedne ki: a politikai, a gazdasági, a nemzeti kisebbségi, a szociá­lis és a kulturális jogokra. Az eredeti tervezet az Együttélés szerint veszélybe került azzal, hogy a szlovák politikai élet prominens képviselői tudomá­sunk szerint csak a polgári jogok kodifikálását szeretnék látni az említett alkotmány­­levélben. Úgy tudjuk, a cseh és a szlovák vezetők között egy olyasfajta megegyezés körvonalazódik, hogy a szö­vetségi szintű alkotmánylevél­­ben csak általános megfogal­mazások lennének, a konkrét sotokról a két tagköztársaság parlamentjének kellene dön­tenie. — Milyen benyomásai voltak a találkozóról? — Az Együttélés képviselői sajnálják, hogy az elnök és mozgalmunk vezetői között csak most jöhetett létre első ízben egy ilyen találkozó, jól­lehet mi már ezt több alka­lommal kértük korábban is. Én magam úgy gondolom, hogy e találkozóra túl későn került sor, csak az utáni, hogy Szlovákiában bizonyos vonat­­k­ozásban kész helyzet alakult ki. Ezért azonban nem az Együttélés képviselői okolha­tók. Havel fogadta a Független Magyar Kezdeményezés veze­tőit is, élükön Tóth Károly elnökkel. Huncik Péter, az FMK­­ügyvivője kifejtette: a helyzet rendezése érdekében fontos a polgári értékrend m­egerősítése Szlovákiában, továbbá a gazdasági re­form radikális beindítása és a jogállamiság megszilár­dítása. Úgy fogalmaztak, hogy a polgári jogokat ösz­­szegző alkotmánylevélnek nem szabad csupán szövet­ségi ügynek lennie, ha­nem ebben köztársasági szin­ten is állást kell foglalni. Fel­hívták Havel figyelmét, hogy a kassai kormányprogramnak a nemzeti kisebbségek kollek­tív jogai tagadását jelentő passzusai elvben még mindig nem veszítették érvényüket. Felkérték az államfőt, hogy az említett passzusokat nyil­vánítsák érvénytelennek jogi­­lag is. Kis Tibor Pulitzer-díjasok Hemingwaytől James Restonig Pulitzer-díjasnak lenni Ame­rikában szinte „nemesi” cím a sajtóban s a szépirodalomban is. A Makóról a múlt század­ban kalandos körülmények között Amerikába vándorolt, botcsinálta önkéntesből lett újságkirály által alapított díj kitüntetettjei között olyan ne­vek vannak, mint (a sajtóban) Walter Lippman, Harrison Sa­­lisbury, James Reston, illetve (a szépirodalomban) Heming­way, Steinbeck, Tennessee Williams. Volt író, aki nem volt hajlandó átvenni a Pu­­litzer-díjat, például Sinclair Lewis, aki négy évre rá (1930- ban) irodalmi Nobel-díjat ka­pott. S volt újságíró, Janet Cooke, aki 1981-ben kénytelen volt lemondani a Pul­itzer-dí­­járól, miután kiviláglott, hogy a megrázó riport, amelyért kapta, valójában kitalált tör­ténet vo­lt. Joseph Pulitzer (1847—191­1), kit a modern amerikai­­bul­­ázssaj­tó atyjaként tartanak számon, végrendeletében két-­lió dollárral járult hozzá a 1s New York-i Columbia érem újságíró-iskolájának mgalapításához. Ám kikötöt­te, hogy ebből félmilliót a — róla elnevezett és hamarosan fogalommá lett — díj alaptő­kéjébe kel fektetni. Az ala­pítványtevőnek az volt a kí­vánsága, hogy előbb nyíljon meg, működjék több tanéven át eredményesen az újságíró­iskola, s csak azután kezdjék kiosztani a díjakat, így is tör­tént. A Columbia Unniversity Graduate School of Journa­­lism 1912-ben nyílt meg, a Pu­­litzer-díjaikat pedig először 1917-ben ítélték oda: kiosztá­suk azóta is minden májusban az amerikai szellemi élet jeles eseménye. (A The New York Times, amelynek — vélhet­nénk — nincs szüksége „cé­gérre”, 1990 októberében ezzel ajánlja magát a nagyérdemű közönségnek: „A lap, amely már 61 Pulitzer-díjat kapott") A Pulitzer-díj kezelője a Columbia Egyetem újságíró­­iskolája. A díj odaítéléséről az egyetem kuratóriuma dönt, amely előbb meghallgatja — a végrendelet értelmében 14 je­les szerkesztőből, professzorból álló — tanácsadó testület aján­lását — utóbbi ma­ga is az egyetem által felkért szakmai zsűrik javaslataira támaszko­dik. A díj összege mind a 14 (nyolc sajtó, öt irodalmi és egy zeneszerzői) kategóriában egy­ségesen háromezer dollár. Amerikában nemcsak ripor­ter és vezércikkíró (ilyen ka­tegória is van), hanem fotóri­porter és karikaturista is le­het sajtó Pulitzer-díjas. Külön díjazzák az országos, és külön a helyi ügyek — szakmailag kiváló és a közérdeket szol­gáló — kezelését. Így kapott Pulitzer-díjat a The Washing­ton Post a Watergate-leleple­­zéseteért, és így a Lexington Heirald­ Leader a helyibéli ko­sárlabdacsapat bundaügyének megszellőztetéséért. (Az iro­dalmi díjak amerikai szerzők amerikai tárgyú műveit ösz­tönzik, a zeneszerzői díjra is amerikai komponisták eredeti alkotásai jelölhetők.) Joseph Pulitzer meghalt, mi­előtt a díjat először kiosztot­ták volna, így odaítélésében soha nem lehetett közvetlen A Népszabadság munkatár­sa szerda délután telefonon beszélgetett Joseph III. Puli­tzer úrral, az alapító unoká­jával. — Mi volt magyarországi uta­zásának a célja? — Magyarországi tartózko­dásomnak két célja volt. Egy­részt felkerestem nagyapáim szülőhelyét, Makót. Itt nagy­apám t­iszteletére a város dísz­polgárává avattak. A máso­dik kívánságom az volt, hogy találkozhassak a magyar Pu­­litzer-emlékd­íj kuratóriumá­nak elnökével, Vásárhelyi Miklós úrral. Vásárhelyi úr, akivel ez volt az első talál­kozásom, nagy benyomást tett rám, és úgy érzem, méltón­­képviseli alapító nagyapám szava. De a Pulitzer-díj ta­nácsadó testületében hét évti­zeden át mindig volt egy Pu­litzer. Előbb Ralph, az idősebb fiú, aztán 1920-tó­l a kisebbik: Joseph, majd (halála után) 1955-től 1986-ig az ő fia, a sajtó-birodalomalapító unoká­ja és első lapjának, a St. Louis Post-Dispatchnak mai kiadó­főszerkesztője, a harmadik Jo­seph Pulitzer. Ám ma már ő is visszavonult. Washington, 1990. október 31. Serény Péter szellemiségét a demokratikus magyar újságírás javába. Egyet azonban szeretnék hangsúlyozni: a magyar Pu­­litzer-emlékdíjban az én sze­repem formális, közvetett, már csak egyéb elfoglaltságaim miatt is. — Miért egyezett bele, hogy e nevet használják fel egy magyar újságíródíj alapításához? — A díj alapítása nagy­apám emlékét tiszteli. — Mivel foglalkozik ön most az Egyesült Államokban? — A Pulitzer Publishing Corporationn­ak vagyok az el­nöke. Cégünk nagyapám li­berális eszméi terjesztésé­nek hagyományát vállalja fel és folytatja. Szalai Zoltán Budapesti beszélgetés az unokával Hazánk elsőként teljesítette az ET-feltételeket Anders Björck római nyilatkozata (Római tudósítónktól.) Magyarország felvételével az Európa Tanács elindul azon az úton, hogy a kilencvenes évek közepére egyetemes eu­rópai szervezetté váljon. Ezen­kívül kész otthont adni annak az összeurópai parlamenti tes­tületnek, amely az európai biztonsági és együttműködési konferencia párizsi csúcsérte­kezlete nyomán intézménye­sülhet a földrészen. Mindezt Anders Björck, az Európa Tanács parlamenti gyűlésének svéd elnöke jelen­tette ki, ahol szerdán megbe­széléseket folytatott az olasz fővárosban, és nyilatkozott a Népszabadság és az MTI tu­dósítójának. Magy­arországot a jövő ked­den veszik fel végleg az Euró­pa Tanács teljes jogú, 24-i­k tagjának a szervezet külügy­miniszteri bizottságának ró­mai ülésén az eddig kizárólag nyugat-európai országokat tö­mörítő szervezet első kelet­­európai tagjaként. Björck szerint az olasz kor­mány támogatja, hogy az Eu­rópa Tanács fogadja tagjai kö­zé jövőre Csehszlovákiát és Lengyelországot is. Björck a magyar újságíróik kérdéseire elmondta: " Nem véletlen, hogy éppen Magyar­­ország az első kelet-európai állam, amely előtt megnyíl­nak az Európa Tanács kapui. Egyöntetű a vélemény, hogy Magyarország ma minden te­kintetben megfelel az Európa Tanács tagságára előírt felté­teleknek. Magyarország után legelőször Csehszlovákia és Lengyelország nyerheti el a teljes jogú tagságot, esetleg jövő év tavaszára, de Varsó­nak előzőleg meg kell ren­deznie a demokratikus par­lamenti választásokat, felme­rült, hogy ez a két ország szavazati jog nélkül részt ve­hessen addig is a miniszte­ri bizottság ülésein. O. L. Gy. A NYÍREGYHÁZI 1i GUMIGYÁR Taurus november 1-jén megnyitotta Taurus Depó gumiipari szaküzletét Telefon: (42)-15-122. Telex: 73-260. Ajánlatunk: gumiabroncsok és tömlők, matracok és kempingcikkek, egyéb gumiipari termékek. KÉSZPÉNZÉRT, DE MEGÉRI! Változatlanul várjuk kedves vásárlóinkat Budapesten, az Ócsai úti raktárüzletünkben, a szokott abroncsválasztékkal. AZ ANTALL-BESZÉD VISSZHANGJA Politikai fegyverszünet A keddi Antall József-be­­szédből a legtöbb külföldi je­lentés a békülékeny hangne­met emeli ki, ami elősegítheti a „politikai fegyverszünet” lét­rejöttét. •Antall József kétéves poli­tikai fegyverszünetre szólítot­ta fel a pártokat — jelentette a Reuter. A brit hírügynökség szerint a kormányfő beszéde azt jelzi, hogy az arroganciá­val és alkalmatlansággal vá­dolt kormánykoalíció békülé­­kenyebb hangot kíván megüt­ni. A TASZSZ hírügynökség Antall József beszédéből azt emelte ki, hogy a taxissztrájk tanulsággal szolgált minden párt, a kormány, a parlament és az érdek-képviseleti szer­vek számára, amelyeknek si­került tárgyalóasztal mellett megoldást találni a válságos helyzetre. A kormányfő ígére­tet tett arra, hogy a nyilvá­nosság elé tárják az ország va­lós helyzetét, még akkor is, ha ez a kormány bukásához vezet. Antall József konstruk­tív együttműködésre hívta fel a parlamenti ellenzéket, hogy az országot kivezessék a vál­ságból — írta a szovjet hír­­ügynökség. Kasza László, a SZER tudó­sítója a nap meglepetéseként értékelte, hogy Antall József kormányfő kedd délben meg­jelent a parlamentben. — Úgy gondolom — állapítja meg —, nem is annyira a parla­mentben, mint inkább kint, az országban ijedhettek meg az emberek. A miniszterelnök tekintélye nagy a politikai el­lenfelei táborában is. A lehe­tőség, hogy esetleg­­félreáll, azok közül is sokakat elbi­­zonytalanít, akik nem tartoz­nak egyik kormánypárthoz sem. (MTI) Szeressétek Szabó Marit! Jó másfél órás betonozást követően, s nem sokkal egy szokásos élelmiszerbolti anyázás után, jelentős töprengés végeredményeképpen úgy határoztam, hogy Szabó Marit nagyon, de nagyon szeretni fogom a jövőben, s életem hátralevő részében nem engedem őt bántani. Szabó Mari lesz nekem az, akire mindig fel fogok nézni, akit nem hagyok sértegetni, lejáratni, és mindenféle nagygyűlése­ken védelmezni fogom őt. Szabó Mari lesz az én angol királynőm. Nagyon nehezen akadtam rá, most már meg fogom becsülni ezt az embert. Nem fog például érdekelni, hogy Szabó Mari „kome­­nista” volt-e vagy sem; hogy ’56-ban a barikádnak melyik oldalán állt; hogy népnemzeti-e vagy csak egyszerűen „szabómari”; hogy van-e neki legitimációja meg kompe­tenciája; hogy csendben vívja-e a forradalmat vagy csak úgy átadotában; hogy elénekli-e a Himnuszt otthon a pap­rikás krumpli előtt; hogy szereti-e Antallt, vagy inkább az Orbán felé húz a szíve; hogy ballábas-e, jobbkezes-e, hogy hány füle van, hogy normális-e... Innentől a Szabó Mari már azt csinálhat, amit akar, én mindent megengedek neki, és mindent el is hiszek neki. Ha például azt mondja, hogy fogjam be a pofámat, akkor én kushadni fogok a sarokban. De ha arra biztat, hogy most nyugodtan beszélhetek, akkor nyugodtan fogok beszélni. Én, kérem, bízni fogok ebben a Szabó Mariban, a számomra egyetlen feddhetetlen magyar állampolgár­ban, a minden vádaskodásra érzéketlen köztekintélyben. És ha például egy görög azt meri mondani, hogy „milyen csámpás ez a ti Szabó Maritok”, akkor fel leszek hábo­rodva és meg leszek sértve. (Mi is. — A szerte.) Sokáig azt hittem, soha nem lesz szükségem arra, hogy kitaláljak magamnak egy ilyen minden gyanún és mocs­­kolódáson felül álló magyar embert. A köztársasági elnö­köt képzeltem magam elé mindenben követhetőnek, min­den párton felül állónak. Nem bírálhatatlannak persze, mert most jövök éppen a „fáradalomból”, a szám tépett, hős már megint nem lettem, s úgy le vagyok pusztulva moralice, hogy nincs az a talpraesett erkölcsrendész, aki egyhamar valami rendes útra állítana engem — még mi­előtt beesnék Európába, hogy valahogy azért ki is nézzek. Szóval, azt hittem, legalább Göncz Árpád személye körül kialakul olyan konszenzus, hogy őt majd békén hagyják. Mondom, a kis fehér bajuszkájával olyan nagypapásan fest, a szereplései is megerősítettek, mert „Árpi bácsi” szépen elmondta, nem kell mindig kinyirbászolni egymást, gyerekek, ne idegeskedjetek, jut mindenkinek hely az üresen maradt talapzatokon — és a többi. Jól­ van, nyug­táztam, végre egy higgadt pofa, s innentől már csak nap­jában három-négy alkalommal szidtam egy-egy politikust, gondosan ügyelve a nagy nyilvánosságra, mindenki lássa, milyen bátor fickó vagyok én. Betonozás közben hallottam a rádióból, baj van az „öregapámmal”, hogy már őt sem kímélik. Az éter hul­­­­lámain hömpölygő értelmiségi maszlagra már nem em­lékszem. (Hogy kicsit én is okoskodjam: a taxishétvége ennek a „kompetenciás” meg „legitimációs” értelmiségi politikának is következménye, de lehet, hogy nem így van, a Szabó Mari még nem mondta.) Nesze neked, Göncz Árpád, te sem úszod meg, gondoltam, s a lapátot oda­vágtam a fészer oldalához, az legalább nem ugat vissza. A történet többi része s Mari tudatos kiválasztásának mód­szere ott szerepel az írás legelején. Ha valaki követni óhajtana, s szintén Marit választaná első számú köztekintélynek a hazában, már most elárul­hatom, ne várjon csodát, mert királynőm nem hőstípus, viszonylag ritkán szakért (sic), véleményt még ritkábban mond, kiábrándító — lengyelpiaci — divat szerint öltöz­ködik, s teljesen megdöbbentő, de így van, nem ír zárt, nyílt levelet, cikket, esszét és egyebeket a zsidó—arab— magyar—muzulmán—kínai—német problémák egy-egy iz­galmas aspektusáról — mert ez ilyen, ez a Mari. És egy kicsit csámpás is, ezt kár lenne tagadni. Rab László Kutyasors Van némi remény a benzinsokk után. Ar­ra, hogy az önkormányzati testületekben nem egy­más anyját, származását és pártját szidják a képviselők, hanem együttműködnek a település érdekében. Létrejön a személyeskedések, a csankodások nélküli pár(t)beszéd. Legalábbis a végeken, hiába ugranak egymásnak a pártok vezetői „odafenn”, Budapesten. Az önkormányzati testületi helyi koalíció sok helyen immáron kicsit véd- és dacszövetség is. Többen felismer­ték, hogy ilyen helyzetben, nincs túl sok értelme a ki­szorítósdiinak. A minden kétséget kizáróan legitim képviselők — valószínűleg nem is a nagyotmondás szándékával, csupán a lehetőségek és jogok ismeretének hiányában — bőke­zűen ígérgettek az önkormányzati választások előtti idő­szakban. Ha az ígéreteknek csak egyetlen százaléka tel­jesülne öt esztendő alatt, akkor nem nekünk kellene fel­zárkóznunk Európához, hanem Európának hozzánk. Erre viszont vajmi kevés a remény. Ráadásul az a kínos a demokráciákban, hogy az ígé­reteket számonként. A győztesektől. Az új önkormányzatoknak az lesz a legfőbb dolguk, hogy megpróbálják ellensúlyozni a pénzügyi kormányzat ellentmondásos intézkedéseinek hatásait és mellékhatá­sait. Ar­ra kell összpontosítaniuk, hogy megerősítsék a gyenge fonalból szőtt szociális hálót. Olyan konfliktusok­ban kell testületenként is színt vallaniuk, mint hogy ut­cára tegyék-e a sokgyerekes családokat, ha azok egysze­rűen képtelenek kifizetni a lakbért és a fűtési díjat. Kemény próbatétel lesz. Ha nem is mossa el a pár­tok közti természetes különbözőségeket, de a figyelmet valamelyest eltereli róluk. A végeken -mintha kissé alábbhagyott­­volna a pártok közti ellenségeskedés, a hangzatos vádaskodás. Az önkor­mányzatok a­ hétköznapi tennivalókra koncentrálnak. Ez még Pamacs kutya sanyarú sorsában­ is érzékelhe­tő. Pamacs egy kisalföldi faluban tengeti életét. Az MDF- szürekben babérokra pályázó gazdája azt ordította neki a rendszerváltás napjaiban: — Megállj, te rohadt kommunista, kibelezlek, ha el­kapod a kacsáimat! Hónapokkal később Pamacs „pártot váltott”: — Vén­ fiideszes, a csontjaidat­­töröm össze! Az idő nem állt meg. Pamacs mára­ „kilépett” min­den pártból,­­mert minősítő jelzőik nélkül­ harsog felé gaz­dájának fenyegetése: — Széttaposlak, ha nem hagyod békén a többi jószá­got! A kutyának ez gyaníthatóan kevés vigasz. De talán a falu szempontjából biztató. Hajba Ferenc 3

Next