Népszabadság, 1991. március (49. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-01 / 51. szám
1991. március 1., péntek NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT- Érint-e bennünket az amerikai recesszió? Beszélgetés Paul Marer professzorral (Folytatás az 1. oldalról.) volt. Másrészt Magyarország csak korlátozottan tud külföldi kölcsönhöz jutni. Az Egyesült Államok viszont, éppen mert erős a gazdasága, könynyebben jut külföldi kölcsönhöz. — Amerikában mégis meglehetős egyetértés van abban, hogy keretek között kell tartani, sőt vissza kell szorítani a deficitet. — Különös, de éppen ezért nehezebb kormányzati eszközökkel harcolni a recesszió ellen. A visszaesés hagyományos gyógymódja ugyanis az, hogy növelik a költségvetési kiadásokat, és csökkentik az adókat. De nálunk oly nagymérvű a költségvetési hiány, hogy ez aligha járható út. — Ön szerint meddig tart a viszszaesés? — Sok a bizonytalansági tényező: hogyan alakulnak az energiaárak, elegendő lesz-e a fogyasztók bizalma, vásárlókedve. Most a szokásosnál is bizonytalanabb időket élünk. — Hogyan hat az öböl-háború az amerikai gazdaságra? — Mindenképpen növeli a nehézségeket, hiszen sok pénzébe kerül Amerikának is. Nem világos, valójában menynyibe. — Ismeri a mondást: ha Amerika tüsszent, Európa influenzás. Mi lesz a recesszió hatása az óvilágra, különösen annak keleti felére? — Szerencsére Nyugat-Európa legerősebb gazdasága, a német, meglehetősen jó állapotban van, részben éppen az újraegyesítés finanszírozásának jóvoltából. A japán gazdaság ugyan lefékeződött, de még mindig növekszik, és ez is jó jel. Ami az amerikai recesszió esetleges magyarországi hatását illeti, nem hiszem, hogy ilyesmitől tartani kellene. Annak a pénznek a legnagyobb részét ugyanis, amire Magyarország akár közvetlenül az Egyesült Államoktól, akár közvetve, a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon keresztül számíthat, már kiutalták. De a recessziótól függetlenül is valószínűtlen, hogy sokkal több pénzt kaphatna Magyarország az Egyesült Államoktól. — Miért? — Az Egyesült Államok már — közvetlenül és közvetve — ésszerű nagyságú összeget adott Magyarországnak. A recesszió inkább azt veszélyezteti, hogy a Szovjetunió, illetve más új demokráciák további amerikai pénzhez jussanak. Magyarországnak az Egyesült Államok 60 millió dollár segélyt és más segítséget adott. Ennél is fontosabb: Amerika a leghatározottabban támogatta, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank lényegesen növelje kölcsöneit Kelet-Közép-Európának, így Magyarországnak, amelynek esetében igen jelentős összegekről van szó. Ha már a segítségről van szó, mire számíthatunk az amerikaimagyar vállalkozói alaptól? — Mi elsősorban befektetni kívánunk Magyarországon, kölcsönök és részvények formájában. Természetesen jó üzleti haszon reményében, de egyúttal azzal a szándékkal, hogy önmagunk és a magyarok is megtanuljuk, miként kell kezelni az ilyen típusú befektetéseket. Azt szeretnénk, hogy ily módon forgóalapot hozzunk létre, amelyből újra meg újra invesztálni lehet. Ez hasznosabb módja a támogatásnak, mint az alkalmi segély. Washington, 1991. február. Serény Péter Történészek: szurkoljunk Gorbacsovnak (Munkatársunktól.) Sem az orosz-szovjet történelem faggatása, sem az eddigi reformok és visszarendeződések bravúros gondolati láncba fűzése, sem a mai szovjet társadalom — a nyugatitól oly eltérő — kategóriáinak, erőinek számbavétele, sem a szovjet politikai gyakorlat mélyreható elemzése nem adhat pontos választ arra a kérdésre: mi történik és mi történhet a belátható jövőben a Szovjetunióban. E megállapításra jutottak a Magyar Russzisztikai Intézet és a Politikatörténeti Intézet csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén. A vitavezető Kovács László (MSZP) képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. A szervezők Sz. Bíró Zoltánt, a közgazdasági egyetem adjunktusát, Krausz Tamás történészt, Szilágyi Ákos esztétát, Szvák Gyula történészt és Tabajdi Csaba (MSZP) képviselőt kérték fel vitaindító előadásra. Szvák Gyula szerint az orosz történelem jellemzője a jó és a rossz közötti „váltógazdálkodás”, a reformok és a viszszarendeződések láncolata, így tehát ma is érdemes „szurkolni a felvilágosult uralkodónak”. Szilágyi Ákos úgy véli: Gorbacsov legnagyobb teljesítménye, hogy öt éven át akadályozta az összeomlást és a restaurációt — ezzel akaratlanul is időt nyert Kelet-Európa számára. Krausz Tamás óvott attól, hogy a mi rendszerváltásunk kategóriáit alkalmazva, magyar politikai szándékok gúzsába kötve vizsgáljuk a Szovjetuniót. Helytelennek mondta, hogy mindent az apparátus és a demokratikus erők vagy az orosz és a szövetségi apparátus szembenállására vezessünk vissza. Rámutatott: ma nem a piac kérdése a választóvíz, az sem mondható, hogy a piac hívei a demokraták, ellenzői a konzervatívok. Sz. Bíró Zoltán a peresztrojka ötéves történetének szakaszait elemezte. Tabajdi Csaba a kínai típusú agrárreform szovjetunióbeli elmaradásának következményeire, a nemzetinemzetiségi kérdés nem értéséből fakadó mulasztásokra hívta fel a figyelmet. M. L. L. Amerikai hozzájárulás a kelet-európai oktatáshoz Amerikai támogatással lehetőség van arra, hogy három éven belül Kelet- és Közép- Európában megtanítsanak a piacgazdasági ismeretekre ötvenezer vezetőt, alaptudást adjanak tízezer diáknak és kiképezzenek 200 egyetemi oktatót, akik évente húszezer tanítványuknak adhatják tovább ismereteiket. A merész célokat szerdán egy washingtoni tanácskozáson tűzték ki, ahol az amerikai gazdasági, tudományos és politikai élet vezetői tárgyaltak az új demokráciákból érkezett szakemberekkel. Mint kitűnt, igen sok amerikai felsőoktatási intézmény, alapítvány, vállalat kész részt venni a munkában, hogy megtanítsák a korszerű, gyakorlati piacgazdasági ismeretekre az új demokráciák polgárait. Dr. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter a vitában kifejtette: az egyes országok fejlettségi szintjéhez, oktatási intézményeik színvonalához mért támogatásra van szükség. Magyarország, ahol az utóbbi években gyorsan fejlődött a közgazdasági és a menedzserképzés, elsősorban szakembereinek amerikai helyszíni továbbképzésében, gyakorlatában, valamint a hazai oktatás technikai eszközökkel való támogatásában érdekelt. (MTI) Csien Csi-csen Varsóban Európai körútjának második állomásán, Varsóban folytatott megbeszéléseket csütörtökön Csien Csi-csen kínai külügyminiszter. Tárgyalópartnere Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter volt, aki megnyugtatta vendégét, hogy kormányának nem áll szándékában diplomáciai kapcsolatok létesítése Tajvannal. A kínai diplomácia vezetője Prága érintésével utazott Madridból a lengyel fővárosba. Később, Szófia után, Budapestet is felkeresi. (MTI) Nem a ruha teszi a követet (Munkatársunktól.) „Diplomatához méltatlan ... Csak pártjának elképzeléseit fejtegette nacionalista kifakadásokkal... Szélsőjobboldali hetilapban a magyar cigányságot csepüli... a megbízólevél átadásakor Bocskai-ruhában tetszelgett, bohócnak nézték... néha fasiszta kijelentéseivel hívja fel magára a figyelmet... újfasiszta körökkel tart fenn kapcsolatot.” Rendkívül komoly vádak, különösen, ha a Magyar Köztársaság egyik nagykövetére vonatkoznak. Még akkor is azok, ha „csak” a Kacsa Magazin egyik legutóbbi számában látott napvilágot az „uruguayi magyarság képviselői” aláírású levél, amelyet a névtelenségbe burkolódzó szerzők állításuk szerint montevideói látogatása során átadtak Katona Tamás külügyi államtitkárnak. Miután nem „csupán” egyetlen magyar diplomata, hanem hazánk külföldi megítélése a tét, munkatársunk az ügy kapcsán megkereste az uruguayi magyar emigráció legnépesebb csoportjának vezetőjét, Rettich Istvánt, a megvádolt nagykövetet, dr. Szabó Bélát, valamint Hermán János külügyi szóvivőt. Rettich István, az Uruguai Magyar Otthon elnöke: , — Beolvasnám a ma Magyarországra elküldött levél részleteit. (A levél valamelyik magyar kormányhivatal megbízására válaszol — a szerk.) „A Magyar Otthon nekem adta azt a feladatot, hogy válaszoljak a Magyarországon megjelent, a Magyar Köztársaság montevideói nagykövetét, dr. Szabó Bélát vádoló levélre. A nagykövet méltón képviseli szülőhazánkat. Nem tudjuk, miként teljesíti diplomáciai téren feladatát, de olyat sem ismerünk, aki tőlünk megbízást kapott volna a levél (ti. a Kacsában megjelent — a szerk.) írására. Úgy gondoljuk, hogy a négy egyesület véleménye elegendő arra, hogy tükrözze a magyar kolónia véleményét. Megismétlem: Szabó Béla nagykövetség falain belüli, illetve azon kívüli diplomáciai tevékenységét nem ismerjük. Annyit azonban tudunk, hogy nagyon sokat tett az idén Uruguayban megrendezendő latin-amerikai magyar néptáncegyüttesek találkozójának sikeréért.” — Ön uruguai látogatásakor találkozott Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkárral? — Sajnos nem, mert éppen influenzás voltam. — Ezek szerint nem tudja, vajon ki juttathatta el ezt a levelet Magyarországra, és vajon Katona Tamás is kapott-e belőle egy példányt? — Nézze, én egy hasonló gépírásos dolgot ismerek, feltételezéseim vannak, nevet nem mondhatok. Azt hiszem, több kárt okozott az illető a kolóniának, mint hasznot. — Semmi olyanról nem tud, hogy nagykövetünk fasiszta kijelentéseket tett volna? — Fasiszta kijelentéseket nem tett. Lehet, hogy néhány dolgot túlvehemensen védett. Igaz, amikor fogadott bennünket, Bocskai-mentébe öltözött, de hát Magyarország ezeréves. Dr. Szabó Béla, uruguayi nagykövetünk: — Mi a Véleménye a Kacsa Magazinban megjelent írásról? — Nézze, én tagja vagyok az itteni magyar egyesületnek. Már csak ezért is kizárt, hogy ennek valóságalapja lenne. Nevetséges. — A levél azt állítja, hogy ön nem a Magyar Köztársaság, hanem egy párt, nevezetesen az MDF nagykövete Uruguayban. A Bocskai-ruha nem éppen elterjedt viselet ma hazánkban. — Kétségtelen tény, hogy a megbízólevél átadásakor fölvettem a Bocskai-ruhát. De hát ez olyan alkalom, ahol vannak tízen. Különben is, szeles idő volt, meg kellett koszorúzni egy szobrot. Egy liberális országban szerintem mindegy, ki milyen ruhát vesz fel. Az elnök nagyon érdeklődött iránta, tudakolta, hogy ez milyen viselet. Én mondtam neki, hogy ezt a reformkorban használták, és hogy nekem nagyon tetszik. — A levélírók arra hivatkoznak, hogy írásukat átadták Katona Tamás államtitkár úrnak montevideói látogatása során. — Nézze, én ezt nem tudom, nekem nem adtak át semmit. — Azt is jelezte a levél, hogy ön szélsőjobboldali fasiszta csoportokkal tart fenn kapcsolatot. — Először is, ki tudja, hogy kikkel tartok kapcsolatot? Ez nem jelenik meg az újságokban. A másik: én nem ismerek itt szélsőséges újfasisztákat. A második világháború utolsó évében születtem, nem tudom, milyenek a fasiszták. Nem találkoztam velük. Ha voltak is itt ilyenek, már átmentek Argentínába. Négy magyar egyesület van: egy katolikus, egy Magyar Otthon nevű, amelyik nem politizál — ennek vagyok a tagja —, egy kultúrközpontnak nevezett, ők a baloldaliak, és a zsidó egyesület. Mindegyikkel igazán baráti viszonyban vagyok, el nem tudom képzelni, hogy az itteni magyarok részéről ilyen ügyet kreáljanak. Megkerestük Herman János külügyi szóvivőt, aki az üggyel kapcsolatban így foglalta össze véleményét: — Semelyik ország diplomáciai gyakorlatában nem szokás nyilvánosan véleményt mondani sem pozitív, sem negatív értelemben a nagykövetek tevékenységéről. Ez érvényes teljes szolgálatuk idejére. Nagyköveteink tevékenységéről sokoldalúan, folyamatosan tájékozódunk. Ha az adott nagykövetet állomáshelyén tartjuk, ez azt jelenti, hogy élvezi bizalmunkat. Nagy Csaba Levelünk eth I isHEI'kI E HUNGRIA: “EL DESAPARECIDO ^ ‘ ~ lt ’ io Imogen de mi Pais-1 ov en la Transición 4 A zsákmány A háborúnak vége, lehet osztozni. Van egy új világunk. Van benne egy Amerikánk, amely, ha benne van, akkor az egész világot meg lehet változtatni. Van benne egy Szovjetunió, amit -»• ha már a világban akar lenni — akkor egészen meg lehet változtatni. . Van benne sok tanulság. Régi is, új is. Nekem a legszembetűnőbb közülük az, hogy — saját pacifista nyávogásaim ide vagy oda — lám, még mindig (vagy már megint) meg lehet tervezni, meg lehet vívni és meg lehet nyerni egy nagy háborút. Meg lehet verni egy milliós hadsereget anélkül, hogy itt pusztulnánk mindannyian. Anélkül, hogy szégyelljük magunkat. Hisz’ igazságos háborút vívtunk egy makacs olajtolvaj ellen, aki kizárólag önmagát okolhatja. Aki lopott, s ezt nem nézhette tétlenül senki, aki ma már nem tűri a lopást. Rabolni amúgy se szép dolog. Van benne egy Izrael, amely megszenvedte a háborút. Kormánya fegyelmezetten nem lőtt oda, ahová lett helyette más, hadserege meg lőtt és bombázott oda, ahová neki kellett: a palesztin támaszpontokra és hadiszállásokra. Van a világban egy már inkább elfoglalnak, mint megszálltnak nevezett terület. Még mindig nincs Palesztina, ami nélkül nyugodt Izrael sincs. Van a jognak asztala, rajta térképek, azon a jogok határai. Ismét átrajzolásra várnak. A győztes megszerkeszti a béke alaprajzát, mellékelve az erőviszonyok új listáját. Ami viszont már nem egyedüli váza lesz a világpolmorálnak. Hisz most tényleg egy igazságos háború ért igazságos véget. Az igazságon úgy lehet osztozni, hogy alig venni észre: ez a béke is hadizsákmány. De mégiscsak béke, lehet neki örülni. Füzes Oszkár Ideológiák nélkül Most, hogy mindenkiről kiderült legalább annyi, hogy ha ő nem, az anyja, a nagyapja, a dédije, a barátja vagy a szeretője igen; nos, amikor már mindenki lelepleződött, éppen lehetne továbblépni is. A rombolás mindig könynyebben megy, mint az építés. Pedig már építeni kellene valamit. De mit? * Ideológiai alapokon nyugvó statikus rendszert nem érdemes, mert az ideológiáknak egy időre lőttek. Nem csupán a közösség eszméje kopott el kissé, hanem a restaurált tanoknak sem kedvező a széljárás. Itt a politikus, ha cifra ideológiai elemzésekbe kezd, pórul jár, mert baj van a közfigyelemmel, nem lehet tribünök elé hajtani a népet. Politikai körökben lehet még kicsit „bethlenezni” meg „kádározni”, de a munkanélküliek fejében nem lehet kicserélni a napi gondokat polgári hipp-hoppokkal. Mondhatja ugyan az ideológus, hogy Lakitelek meg veteránok, s avathat emléktáblát az ellenzék — Itt nyomták a szamizdatot a kommunizmus idején —, s fürödhet alkalmi népszerűségben a kormányzati felelősségtől meszszire került egy-két régi főember, a napi problémákra nem adhatók ma ideologikus válaszok. Elég kényelmetlen helyzet egy politikus számára, de hát ez van. (Kenyeret adj, ne maszlagot! — hallatszott nemrég egy nagygyűlésen Zalaegerszegen.) Mi, újságírók is sokszor eltévedünk, mert méregetjük a dolgokat jobbról-balról, idézzük a sok magasztos nyilatkozatot, sejtetünk diktatúrát meg ide-oda rendeződéseket, csak éppen mi is hadilábon állunk a napi válaszokkal. S ha a kormánykoalíció köreiben oly igen óhajtott alákérdező, a hatalommal huncutul összekacsintó tömegkommunikátor szerepét nem vállaljuk is, a lényeget sokszor nem látjuk. Mert ahol a nyomor és a viszonylagos jólét határa húzódik, valahol ott kezdődik számunkra a politika. Egy éve még könnyebb volt. Leírtuk, mi hangzott el, ki nevettetett meg, s közösen csüngtünk az emberekkel a naiv igazságokon. Mára egyre világosabb, hogy nem tisztünk az igazságtevés, csak hát még közel vannak a mámor pillanatai. Könnyű volt addig, amíg nem tudtuk, mi következik. Nagyjából mindenki tudta viszont, hogy ami volt, rosszabb volt. Nem biztos, hogy a mainál volt rosszabb, de ez nem ilyen egyszerű. Szokás azt a szlogent idézni (az egykori Lukács-mondat mai fordítottját), mely szerint a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra. Bizonyára így van. Mert ha ma rosszabb, még nem jelenti azt, hogy így marad. Egyszer jobb lesz a mi szegényes demokráciánk, mint volt a szintén szegényes diktatúránk. (Az is a mienk volt!) Az utóbbi időkben — legyen vagy száz év — minmindig az óriásig a nagy többség állt szemben a koalíció körében gyakorta hangoztatott törpe minoritással. A betegesen öreg Monarchia, aztán a világuralomra törő német, azután meg a világuralomra törő orosz. Szemben a kevesek álltak — a mártíriumra valók. Most nem így van. Ha hiányzik a hupikék uraknak a minortörp, azért lehet, mert így szokták meg. Pedig ma van, aki figyelmeztesse a főnökséget a csacskaságokra. Más kérdés, hogy mit vált ez ki a többségben lévőkből. Ha a válaszok mindig valami pókhálós ideológiai súgólyukból érkeznek, a bukás biztosra vehető. Ha politikusaink nem ismerik fel időben, hogy ehhez a lerongyolódott országhoz eszméletlenül sok türelemre van szükség, megbuknak. Ne az országot szeressék meg azideáit, hanem a benne élő embereket. A politikus ne az ország múltjáért bődüljön, hanem az emberek holnapjáért. És ne is bődüljön, adja alább. A politika vegyen vissza a büszkeségéből. Nem kell mindig kiválasztott csoportokat emlegetni, mert akkor a többiek mellőzött árváknak érzik magukat. őszinte, emberséges társadalmat kellene építeni. Beszélni ráérnek róla akkor is, ha a tervek végre elkészülnek. Mert bármilyen furcsán hangzik, ennek a társadalomnak is le kell rakni az alapjait. A kérdés csak az, hogy ki lesz hajlandó megfogni a malteroskanalat. Rab László Major támogatja EK-tagságunkat John Major brit miniszterelnök támogatásáról biztosítja Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia kérelmét, hogy társult viszonyra lépjen az Európai Közösséggel — adta hírül Nagy-Britannia budapesti nagykövetsége. Major előszót írt a brit kormánynak az Európai Közösségekkel foglalkozó Fehér könyvéhez, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a kelet-európai országok és a Közös Piac között társult viszony jöjjön létre. A társulás idővel elvezethet a teljes jogú tagsághoz — írja Major. (MTI)