Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-02 / 101. szám

1991. május 2., csütörtök NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Kupa Mihály a Valutaalap főasztalánál (Folytatás az 1. oldalról.) omlott. E félév végére elkészül a bank terveinek vázlata, és Sarcinelli jelezte, hogy lesz mód Magyarország bekapcso­lódására az egyes programok­ba. Az új bank első ilyen jel­legű akciójaként — közölte a magyar miniszterrel az alel­­nök — a maguk részéről ké­szek bekapcsolódni a magyar távközlési fejlesztés társfinan­szírozásába. A Népszabadság kérdésére Kupa Mihály elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalapot és társintézményeit aggasztja a hitelek forrásainak szűkülése. A pénzügyminiszter, aki ezút­tal — a főasztalnál ülve — el­ső ízben szólalt fel országcso­portok nevében, mindamellett rámutatott, hogy ebben a hely­zetben két út kínálkozik. Az egyik az összeomlott gazdasá­gok adósságainak átütemezése, a másik viszont annak figye­lembevétele, hogy nem szabad hátrányos helyzetbe hozni azo­kat, akik jó fizetők, sőt lehető­leg piacra jutásukat is támo­gatni kell. Ezt a gondolatmenetet — mint Kupa Mihály elmond­ta — elfogadták, amit mint­egy vissza is igazolt számá­ra Michel Camdessus, a Nem­zetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, akivel szintén kü­lön tárgyalt. Ez azért is fon­tos, mert mind a Valutaalap­nak, mind a Világbanknak igen nagy a szerepe a ma­gántőke és a piacok megnye­résében. Maga Camdessus igen pozi­tívan ítéli meg Magyarorszá­got — vélte Kupa miniszter, aki hozzátette: most már csak az a fontos, hogy mi otthon képesek legyünk jól működni, amilyennek a külső megfigyelők látnak minket. Lapunknak arra a kérdésé­re, hogy az itteni tárgyaláso­kon hallottak alapján lesz-e szükség a ,,Kupa-program" ki­igazítására, a pénzügyminisz­ter azt mondta, hogy partne­rei szerint a helyes nyomvo­nalon haladunk, de a hazai fejlemények, ezen belül a hat­párti tárgyalások, illetve a kárpótlási megoldások nyo­mán nyilván lesz szükség ki­igazításra. Mindent egybevéve, nem­zetközi hátterünk javult, s valószínű, hogy az itteni meg­beszélések előmozdíthatják po­zícióinkat az Európai Közös­séget illetően is. Ugyanakkor Kupa Mihály azt is elmondta, hogy a nagy (Washingtoni tudósítónktól.) A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank rendes tavaszi miniszteri és bankkormányzói tanácskozása, amelyen részt vett Kupa Mihály pénzügymi­niszter és Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is, nagy figyelemmel fordult a kelet-közép-európai térség problémái felé. A tanácskozás záró sajtóér­tekezletén Michel Camdessus, a Valutaalap ügyvezető igaz­gatója külön is kiemelte: a külföldi pénzügyi és technikai segítség e pillanatban igen fontos, de ebben fokozatosan a magántőkének kell átvennie a vezető szerepet. Ez bizonyos követelményeket támaszt a térség országaival szemben: nekik ugyanis a magánvállal­kozás iránt barátságos, stabil gazdasági környezetet kell ki­alakítaniuk. Camdessus a tanácskozás zá­róközleményének Kelet-Közép- Európáról szóló megállapítá­sait értelmezve azt mondta, nemzetközi pénzügyi szerveze­tek most mérik fel, mit is je­lent Kelet-Közép-Európa szá­mára a szovjet problematika, illetve a KGST-kereskedelem összeomlása. E pillanatban in­kább a probléma felismerése, nem az orvosláshoz való hoz­zájárulás van napirenden, de a félév végére felmérik az egyes érintett országok szov­jet kereskedelmét, s várha­tó, hogy a Valutaalap októbe­ri közgyűlésének fontos té­mája lesz ezen országok eset­leges további támogatása, aminek szükségességére fel kell készülni. Kupa Mihály tárgyalt John Robson amerikai első pénz­ügyminiszter-helyettessel, és hogy a helyzet a második vi­lágháború utáni nyugat-euró­pai talpra állás tapasztalatát idézi fel, amennyiben az ak­kori, szintén intenzív gazda­sági szerkezeti átalakítások is öt-hat-hét évet vettek igény­be. Ebből kiindulva a Valuta­alap első embere három sza­kaszt vázolt fel Kelet-Közép- Európa talpra állásához. AZ elsőben, amelynek idejét 1990—1991-re tette, a Valuta­alapnak vezető szerepe van a makroökonómiai keretekhez szükséges kölcsönök rendelke­zésre bocsátásában. A második szakaszban, amikor a tulajdon­képpeni szerkezetváltási fel­adatok kerülnek előtérbe, a Világbanké és az új Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banké lesz a hangsúlyosabb szerep. Végül, ilyen „alapo­zás” után, a harmadik sza­kaszban már a magántőke ve­szi át a finanszírozási felada­tokat. Ez egybevág a Valutaalap fő — éppen a tudósítóknak adott tájékoztatója után indult oda — Lawrence Eagleburger el­ső külügyminiszter-helyettes­sel is, aki az amerikai Kelet- Európa-támogatási programok tárcaközi koordinátora is. Ami a konkrétumokat illeti, Kupa miniszter elmondta, szélesebb technikai-tanácsadói segítsé­get kért a bankszektor kor­szerűsítéséhez, felajánlotta, hogy Magyarország bekapcso­lódik a Közel-Keletnek szóló szállításokba, kérte az Export- Import Bank által adott ga­ranciák kiterjesztését, vala­mint a magyar részről létre­hozandó hasonló jellegű pénz­intézetben való amerikai rész­vételt. pénzügyi támogatóinak tekin­tett „tízek csoportjának” az ülésszak alatt — miniszteri szinten — megfogalmazott vé­­leményével, amely külön is kiemelte a támogatások re­formkésztető feltételekhez kö­tését, hangsúlyozva, hogy a változásokat végső fokon a kelet-közép-európai országok­nak maguknak kell végigvin­ni. A „Tízek” úgy látják, hogy a fizetésimérleg-kiegyensúlyo­­zó támogatások csak korlá­tozottak és időlegesek lehet­nek, nem akarnak „automati­kus résbetömésbe” belemenni, és külön célként jelölik meg a hitelképesség megőrzését, il­letve helyreállítását A Valutaalap záróközlemé­nye egyébként támogatólag foglal állást abban, amit a kelet-közép-európai országok nevében Kupa Mihály vetett fel a tanácskozáson, hogy tud­niillik a Nyugat nyissa meg piacait a térségből származó áruk előtt. Serény Péter Camdessus: A magántőke következik A TILTAKOZÓKAT KIVEZETTÉK A TEMPLOMBÓL Mindszenty koporsóját felravatalozták Mariazellben (Folytatás az 1. oldalról.) vezetője, Mészáros Tibor, a bí­boros egykori titkára — mint korábban már hírül adtuk — azt vallja: a hercegprímás föl­di maradványait mindaddig nem szabad Magyarországra vinni, amíg az utolsó szovjet katona el nem hagyja hazán­kat. Szerinte ez Mindszenty határozott kívánsága volt, amelyet írott végrendeletének szóbeli kiegészítéseként vele közölt. Mészáros Tibor és két társa — Schlosser Béla, Svájcban élő építész és egy nő, aki nem kívánta felfedni kilétét — hét­fő reggel kezdte meg utolsó pillanatig titkolt akcióját. A mariazelli bazilikában Mind­szenty kriptájához láncolták magukat, megakadályozva az aznapra tervezett szertartást. A tiltakozók csak este 11 óra tájban, hosszas tárgyalások eredményeképpen hagyták el a templomot, miután ígéretet kaptak arra, hogy másnap reg­gel folytathatják demonstrá­ciójukat. Kedden újabb tár­gyalások következtek Mészá­rosék és a mariazelli bencés apátság házfőnöke, Veremund Hochreiter atya között. A te­metés ellenzői a szertartás hatvan nappal történő elha­lasztása mellett, követelték a magyar egyházi vezetés le­mondását is. Találkozni kí­vántak Seregély István egri érsekkel, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével, és Habsburg Rudolffal, a bíboros hagyatékát kezelő Mindszenty­­alapítvány elnökével. A déli órákban a tiltakozókat képvi­selő Schlosser Béla és a Habs­burg Rudolf között létrejött megbeszélés nem vezetett eredményre. Kedd este nyolc óra után az osztrák és ma­gyar újságírókat, fotósokat és érdeklődőket kitessékelték a bazilikából. A következő órák­ban a zárt ajtók mögött — egyházi emberek, magas ran­gú rendőrtisztek és orvosok próbálták meg jobb belátásra bírni az extitkárt és híveit. Is­mertették velük Johann We­ber grazi püspök levelét, amely szerint az egyházjog lehetővé teszi, hogy a templom rendjét megzavarókat akár erőszak­kal is eltávolítsák „Isten há­zából”. Felszólították a tilta­kozókat: hagyják el önként a bazilikát, ellenkező esetben erőszakhoz folyamodnak. Éjjel fél 12 előtt váratlan sürgés-forgás támadt a kijárat környékén. Rögtönzött sajtótá­jékoztatóján a bencés házfő­nök tudatta: a tiltakozókat — láncaik eltávolítása után — egy hátsó kijáraton át rend­őrök vezették ki a templom­ból. A házfőnök megengedhe­tetlennek nevezte a tiltakozás­­nak ezt a formáját, főként az utolsó napokban, amikor már az ünnepség minden időpont­ját véglegesítették. Azt is hangsúlyozta: Mindszenty írá­sos végakaratát tekinti mérv­adónak. Éjfél után Mészáros Tibor és Schlosser Béla a Grüner Kranz (Zöld koszorú) fogadó­ban találkozott a magyar sajtó képviselőivel. Éles hangon bí­rálták a magyar egyházi ve­zetést, amely — szerintük — történelmi szerepét akarja tisz­tára mosni az egykori herceg­­prímás hamvainak hazavitelé­vel. A bécsi Kurier szerdai szá­mában egyébként Paskai László bíboros, prímás, esztergomi ér­sek is kifejtette véleményét a demonstrációról. Úgy vélte: lehetséges, hogy a tiltakozó ak­ció személyes becsvágyra ve­zethető vissza. „Mindszenty hazahozatala jel a világnak: Magyarország szabad — mon­dotta egyebek között. — Tel­jesül a hercegprímás végaka­rata, szemben azoknak az ál­lításával, akik azt vetik a sze­münkre, hogy a szovjet csa­patok kivonulása még nem fe­jeződött be ... Mindszenty végrendeletében szó sincs sem­miféle katonákról.” Mindszenty kriptáját egyéb­ként a hajnali órákban, a nyil­vánosság teljes kizárásával feltárták, a hercegprímás ko­porsóját felravatalozták a ba­zilikában. A további program feltehetően már az előzetes terveknek megfelelően alakul. Bártfai Gergely Emlékkiállítás nyílt szerdán az esztergomi bazilikában Mind­szenty József bíboros, herceg­­prímás, esztergomi érsek halá­lának 16. évfordulója, vala­mint május 4-i magyaror­szági újratemetésének alkal­mából. A kincstár különtermé­ben rendezett tárlaton az Esz­tergomi Prímási Levéltár, a Si­­mor János Könyvtár és a ma­riazelli Mindszenty Múzeum anyagából válogatott doku­mentumok — fotók, könyvek, iratok, miseruhák, egyházi re­likviák stb. — idézik fel a bí­­­boros életének eseményeit, munkásságát, harcát. (MTI) GÖNCZ ÁRPÁD SVÁJCBAN Előnyös megkülönböztetés kellene Magyarország szívesen fo­gad minden külföldi segítsé­get gazdaságának talpra állí­tásához és korszerűsítéséhez, s változatlanul ki akarja fizet­ni minden külföldi adósságát — jelentette ki Göncz Árpád köztársasági elnök kedden Bernben a svájci kormány ve­zető képviselőivel tartott meg­beszélésén. Az elnök hétfő délután érkezett Svájc fővá­rosába, és vasárnapig tartó látogatásának első napját a hivatalos tárgyalásoknak szen­telte. Göncz Árpád udvariassági látogatást tett Flavio Cottinál, a Svájci Államszövetség ez évi soros elnökénél. A találkozón röviden áttekintették Európa és benne Magyarország hely­zetét. A svájci elnök érdeklő­dése alapján szó volt arról, hogy a Szovjetunióban lezaj­ló folyamatok milyen hatás­sal lehetnek erre a helyzetre. A két államfő eszmecseréje érintette a magyar fejlődés to­vábbi svájci támogatásának főbb lehetőségeit is. Ez utób­bi témakörhöz kapcsolódott az a szélesebb körű tárgyalás, amelyet Göncz Árpád és kí­séretének tagjai folytattak a kétoldalú együttműködésről a svájci kormány két tagjával, René Felber külügy- és Jean­­pascal Delamuraz gazdasági miniszterrel, valamint szakér­tőik népes csoportjával. A tár­gyalóasztal magyar oldalán az államelnök mellett helyet fog­lalt többek között Bogár Lász­ló, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma ál­lamtitkára, Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank el­nökhelyettese és Köllner Fe­renc, a Területi Önkormány­zatok Szövetségének főtitkára is. Göncz Árpád kérte Svájc támogatását ahhoz is, hogy Magyarország az „előnyös megkülönböztetés" alapján építhesse ki viszonyát az EF­­TA-val. A svájci miniszterek közöl­ték: nagyra értékelik a ma­gyar demokratizálódást, teljes mértékben megértik, hogy a magyar gazdaság mostani ne­hézségeinek leküzdéséhez a politikai átalakuláshoz képest hosszabb idő kell, és országuk erkölcsi kötelességének tartja a segítségnyújtást a gazdasá­gi fellendüléshez. (MTI) Miféle rendet? Időben csaknem egybeesett, hogy Szegeden három püspök áldotta meg a rendőriskola új csapatzászlaját, Pócspetriben pedig az összezúzott torkú körzeti rendőr meglőtte a verekedő karatebajnokot. Nem tudom, mikor gyógyul meg a pócspetri körzeti rendőr összerugdosott gégéje, azt sem, hogy utána megbüntetik-e jogosulatlan lövöldözésért. A Bács-Kiskun megyei Miskén a fegyverét elsütő kollégáját — hiába tüntetett mellette a lakosság — valószínűleg elmarasztalják: mégiscsak megengedhe­tetlen, hogy tetten ért betörőt nem hagyta meglógni a vécéablakon keresztül! A múlt héten olvastam Csizmadia Ervin tanulmá­nyát a Valóságban. Talán leegyszerűsítően összefoglal­va, a szerző azt állítja, hogy a rendszerváltozás egy szűk politikai elit műve volt, s a további fejlődés során is még jó ideig legfeljebb egy gazdasági korporatista elit juthat jelentős befolyáshoz. Kimarad viszont a társada­lom többsége, amely így nem teszi magáévá a demokra­tikus jogállam értékrendjét. Magyarországon jelen van egy milliós nagyságrendű társadalmi csoport, amelynek sem a kormány, sem az ellenzék nem tudja azt ígérni,, hogy belátható időn belül várhat valami jót a demokra­tikus működési szabályoktól és intézményektől. Amíg csak politikai demokrácia létezik társadalmi demokrácia nélkül, addig a demokrácia helyzete nagyon ingatag, ír­ja Csizmadia. Kérdés persze, hogy az egyes politikai erők eme in­gatag demokrácia megerősítésen fáradoznak-e, illetve más politikai erők a maguk előítéletes reakcióival meny­nyire játszanak egy távlatokban diktatórikus hatalomra kacsingató elit kezére. Mit és meddig tűr el az érdekér­vényesítésből kirekesztett tömeg? Növekvő ingerültségét miként lehet felhasználni a hatalmi játszmában? Nem tudom, készült-e megbízható felmérés e tárgy­ban: személyes tapasztalatom szerint a lakosság a köz­biztonság romlását sokkal nehezebben viseli el, mint az életszínvonal csökkenését. Az emberek félnek, és nem is ok nélkül. Tehetetlen, idős férfiakat és nőket vernek agyon, hogy pálinkára költhessék a temetésre félretett pénzüket. Az erőszakos bűnözők már nemcsak kést és sprét használnak, hanem lőfegyvereket is. A bűnözők felbátorodtak, mert rendkívül kicsi a lebukás esélye. Az emberek megértik, hogy a gazdasági válság elhúzódó fo­lyamat, de nem értik, hogy miért nem lehet a bűnözés­­,­ szemben hatékonyabban fellépni, hiszen az nyilván jóval kevesebbe kerülne. Hogy miért nem teszik ezt meg az illetékesek? (Il­letékeseken nem a beosztott rendőröket s a helyi pa­rancsnokaikat értem: nekik olykor több okuk van a fé­lelemre, mint az átlagos állampolgárnak.) Még várnak talán, hadd gyilkoljanak meg néhány száz embert, rabol­janak ki büntetlenül egy sor postát és benzinkutat? Hogy növekedjék még egy ideig az összevertek és megerősza­koltak száma, és ezzel együtt növekedjék az állampol­gárokban a rend utáni vágyakozás? A Kádár-korszak rendőrségét az akkor — ebben — még egységes ellenzék bomlasztotta szét a rendszervál­tást megelőző időszakban. A rendőrség által politikai okokból zaklatott értelmiségiek ösztönös szimpátiát érez­tek a köztörvényes bűnözők iránt: ők is üldözöttek, mi is­­ valahol mélyen egymáshoz tartozunk. Nem tudom eldönteni, önmentő, kései gesztus vagy cinikus társadal­mi környezetszennyezés volt-e a Németh-kormány utolsó amnesztiarendelete. Tény, hogy Nagy Imre újratemetésé­nek első évfordulója óta kevésbé lehet nyugodtan aludni és az utcán járni ebben az országban, s az érdekérvénye­sítésből kiszorított rétegek ezt a demokrácia számlájára írják. A szegedi zászlómegáldási ünnepséget megtekintette néhány holland középiskolai tanár. Azt mondták a vé­gén, utoljára Spanyolországban, Franco uralma alatt lát­­­tak hasonló ceremóniát. Ám a szegediek közül sokan úgy vélték, a zászlót adományozó és a ceremóniát kezde­ményező önkormányzati testülettel az élen, ami itt tör­ténik, nem az állami erőszakszervezet és az egyház ösz­­szefonódása, nem a rendőrség átideologizálása jobbolda­li, konzervatív nézetekkel, hanem erkölcsi támogatás a közrend őreinek. A liberális ellenzék a régi, szamizdatos ellenszenvei­től hajtva, de a jogállamra hivatkozva időnként nekitá­mad az erőszakos bűnözőre fegyvert emelő kis rendőr­nek, miközben a kulisszák mögött alighanem kezd már kiépülni ,a becsületes állampolgárok szemmel tartásának új rendszere. A kiszolgáltatottak tömegei, akiket a jog­­államiságra való hivatkozással nem engednek megvéde­ni a köztörvényes bűnözéstől, előbb-utóbb ki fognak kényszeríteni egy olyan szigorítást, amelyben a rendte­remtés igénye megint felhasználható lesz a másként gon­dolkodók ellen is, Írjuk le, amíg nem késő, milyen rendet akarunk: olyat, amelyben a rendőr megvédi a polgár személyét és vagyonát a bűnözőktől; olyat, amelyben a rendőr nem egy ideológia testőre; olyat, ahol a jogrend megvédi a rendet fenntartó szakembert, amikor az a kötelességét teljesíti. Továbbá olyat, ahol a politikai erők képesek megkülönböztetni a bűnözést a másként gondolkodástól; képesek visszaszorítani a bűnözést és garantálni a más­ként gondolkodás jogát. Tanács István Vajdasági támadások a VMDK ellen (Újvidéki tudósításunk.) A vajdasági nemzetek kö­zötti viszonyokkal foglalkozó tartományi bizottság hétfői új­vidéki ülésén újra éles táma­dások érték a jugoszláviai magyarság zömét tömörítő ki­sebbségi érdekszervezetet és vezetőit. A Vajdasági Magyarok De­mokratikus Közössége (VMDK) Szabadkán megtartott II. kong­resszusán elfogadott memoran­dum szeparatista törekvéseket tartalmazó dokumentum, amely­­valójában nem a vajdasági magyarok, hanem a VMDK ideológiai vezéreinek törekvé­seit tartalmazza. A VMDK ve­zetőségének a magyar nemze­tet homogenizáló tevékenysége bomlasztó hatással van a vaj­dasági nemzetek közötti vi­szonyra, és a magyar nemzet állítólagos veszélyeztetettsé­gének hangoztatása nem más, mint a Szerbiában uralkodó párt lejáratása a magyarok körében. Ezért A vajdasági magyarság a rendszerváltásban címet viselő VMDK-kongresz­­szusi dokumentumról majd a szerb parlament mond véle­ményt, de a Szerb Szocialis­ta Párt (SZSZP) vajdasági bi­zottságának is idejében reagál­nia kell „a nemzetek közötti viszonyokat romboló törekvé­sekre”. A vajdasági tartományi bi­zottság alaptalan vádjaival kapcsolatban Vékás János, a VMDK alelnöke telefonon nyi­latkozott a Népszabadságnak. Mindenekelőtt le kell szö­gezni, hogy az SZSZP — bár ezt tagadja — lényegében nemzeti párt. Az ő ideológiai koncepciójuk alapján alakult ki Szerbiában az a helyzet, amelyben a kisebbségi jogokat semmilyen, törvényben szava­tolt intézményrendszer nem biztosítja. Az SZSZP olyan értelemben tekinti „megoldott­nak” a nemzeti kérdést Szer­biában, hogy a köztársaságot a polgárok államának tekinti, és nem hajlandó szóba se állni a kisebbségi kérdéseket illetően. Koliger Károly Szabadkán megjelent az el­ső magánalapítású napilap, a Pannon Hírlap. A lap megjele­nését a szerb hatóságok min­den eszközzel gátolták. A tu­lajdonosok eredetileg Szege­den szerették volna nyomtatni az újságot, de ez lehetetlen, mert a szerb belügyi szervek ragaszkodtak a napi ellenőr­zéshez. (A mutatványszámot még Szegeden nyomták, de a kész újságot a határállomáson elkobozták.) A Pannon Hírlap jelenleg Újvidéken készül. (MTI) 3

Next