Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-24 / 120. szám

1991. május 24., péntek NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 7 AMERIKAI KRIMI BORZAVÁRON Alex hagyatéka Borzavár és Porva polgármesterei maguk is örökösök. balszerencsével. Részesedett a hagyatékból az állam, a te­metkezési vállalkozó, a meglé­vő hitelezők, s maradt Borza- vár és Porva 245 férfiújára mindösszesen 500 ezer szét­osztható dollár. Illetve ennek a kétharma­da. Az egyharmad ugyanis a végrendeletet végrehajtó ügy­védet illeti, aki az amerikai törvények szerint tisztába rak­ja az örökséget. Ám a megma­radt kétharmad sem egészen az örökösöké, ennek hat szá­zalékával a nemzetközi va­gyonjogi ügyek magyarországi specialistáját, a Sigma Rész­vénytársaságot honorálják — ennyiért intézték a földrészek közötti töméntelen papírmun­kát. Az örökösök vérmes álmait satuba szorítja a valóság. Aki házat, autót remélt az ölébe hulló vagyonrészből, most sa­vanyú képpel számolgathat: mire is futja majd abból a százezer forintnak megfelelő összegből, amelyet tisztán kéz­hez kap — majd. És ez a majd, ez a jövő idő a mai nap örömének megron- tója. Merthogy az amerikai végrendeleti végrehajtótól — pénztechnikai okokból — csak egy aláírandó csekket kapnak most kézhez. További hetek múlva találkoznak majd meg­számlálható formában az örök­séggel. Egy jó hírünk azért van: csurran-cseppen még valami ezen kívül a hagyatékból. A költségek végleges elszámolá­sa után ugyanis pár tízezernyi forint, illetve ennek megfelelő deviza még szétosztandó az érintettek között. Ebből gondolta Dombi László és Stampfer Károly, a két fa­lu polgármestere — összeadni örökösönként fél-fél dollárnyit, hogy a nagylelkű örökhagyó porvai szülőházának falán márványtáblán emlékezzenek meg az eseményről. Ennél nagyvonalúbb gesz­tusra, netán, hogy „összedob­ják” a 245 örökséget, s közcél­ra — iskola, művelődési ház, uszoda, telefon — használják fel, senki nem gondolt. Antal Anikó Jt}_/ Elmúlt szerepek Nem az a tudós, aki érthetetlen! Beszélgetés a Szily Kálmán-érmes Bay Zoltánnal A Természettudományi Közlöny utódlapjá­nak, a Természet Világának munkatársai ez év elején elhatározták, hogy emlékérmet és oklevelet adnak azon szerzőiknek, akik leg­alább ötven esztendeje írnak a folyóiratba. „Főhajtás szeretne lenni ez a dij — mondják — az értelem és a hűség előtt, tiszteletünk és szeretetünk jelképe. A díjat folyóiratunk ala­pítójáról Szily Kálmán-emlékéremnek nevez­zük. E díj átadásával egyszerre igyekszünk őrizni nemes hagyományt, és építeni remény­beli jövőt.” Először ma adják át az emlékér­met — Bolba Henrik alkotását — az arra ér­demeseknek. Az 1991. évi kitüntetettek: a már év­tizedek óta az Egyesült Államokban élő fi­zikus, a 90 esztendős Bay Zoltán, Kunfalvy Rezső, a Középiskolai Matematikai Lapok nyu­galmazott szerkesztője, Szurovy Géza olajgeo­lógus és Vermes Miklós, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium már elhunyt tanára. Bay Zoltán 1981-ben meglátogatta az Egye­sült Izzót, ahol a háború éveiben dolgozott. TÓTH GYULA FELVETELE — MTI FOTO Bay Zoltán, a Népszabadság tudósítójának telefonhívásából értesült a Szily Kálmán-em- lékéremmel való kitüntetésé­ről. — Én még nagyon jól is­mertem Szily Kálmánt — mondta, miután megköszönte lapunk gratulációját. — Per­sze, nem az emlékérem név­adóját, aki a Természettudo­mányi Közlönyt megindította, ö a múlt század végén, még az én születésem előtt élte a virágkorát. A fiát ismertem, aki a harmincas években mű­egyetemi rektor, majd közok­tatásügyi államtitkár volt, s nekem amolyan atyai jóbará­tom. Valahányszor Szegeden járt, mindig felkeresett. — Az „atyai jóbarát” kife­jezés az önök közötti korkü­lönbségre is utal, hiszen Bay Zoltán igen fiatalon lett egye­temi tanár. — Harmincéves koromban lettem professzor. — Hat évtizede immár ...De ismeretterjesztő cikkeit is több mint fél évszázada publikálja. Vajon emlékszik-e arra, hogy olvasóként mikor került a ke­zébe az első ismeretterjesztő folyóirat? — Tizenöt éves koromban. Ez a folyóirat a Természettu­dományi Közlöny volt, amely­nek állandó olvasója lettem. Akkoriban Kövesligethy Radó csillagászprofesszornak állan­dó rovata volt a csillagos ég­boltról. Ezt én mindig meg­néztem: merre látható a Hold, a Jupiter, a Sirius? Ez keltet­te föl bennem — nem a termé­szettudomány, hanem — a ter­mészettudományi irodalom iránti érdeklődést. — Elő is fizetett talán a lap­ra? — Nem. Járt az iskolámnak, a debreceni református fő­gimnáziumnak. Én ott a fizi­katanáraimtól, Jatkucs István­tól vagy Nyáry Bélától kap­tam meg a példányait. — Az olvasó kisdiák felnőve maga is írni kezdett. Miről szólt Bay Zoltán első termé­szettudományos cikke? — Erre nagyon jól emlék­szem, mert az a doktori érte­kezésem volt. 1926-ban az Aka­démia természettudományi fo­lyóiratában, az Akadémiai Értesítőben jelent meg. A disszertáció címe ez volt: „Át­látszó közegek magnetoopti- kájának molekuláris elmélete”. — Lefordítaná ezt a magam­fajta laikus nyelvére? — Az értekezés azzal foglal­... Gyakorlatilag tehát eddig nem sikerült atom­reakció-láncokat megvalósí­tani. De az út meg van je­lölve. Az út rögös és költ­séges, mert a ritka U235-ön át vezet. Az V139 előfordul lási szám mellett még min­dig 17 000 kg szén energiá­jának felel meg 1 kg termé­szetes urán energiája. Ár­kérdéseket ma még nem kalkulálhatunk, mert nem ismerjük az U2:lr> kiválasztá­sának árát, de a kérdésnek nem is ebben van a jelentő­sége, hanem abban, hogy példát mutatna az atom­energiák gyakorlati kihasz­nálására. A példát a belőle levont tanulságok alapján bizonyára olyan egyéb re­akcióláncok követhetnék, melyeket nem nehezítene meg egy izotópszétválasz­tás mint mellékkérdés, s melyek könnyen hozzáfér­hető anyagokon mennek végbe. Az is lehetséges, hogy az egyszer megindított mag- reakciólánc nagy energiája más magreakciókat indít majd meg. Persze rögtön föltolul ezzel kapcsolatban a kérdés: rendelkezhetik-e az ember egy merőben új területen azzal a szükséges óvatossággal, mellyel meg tudja akadályozni a nem várt és nem kívánt további reakciókat? Nemcsak a „tűzgyújtást”, hanem a „tűzoltást” is fel kell talál­nia annak , aki a természet elképzelhetetlen bőségü energiaforrásai között kí­sérletezik. Az egyenérték- egyenlet szerint puskaporos hordó tetején táncolunk, onnan kell megszereznünk jövő gazdasági életünk leg- óhajtottabb kincseit. Forra­dalmi újítást jelentene pol­gári és katonai téren egy­aránt, ha a továbbiakban az atomenergiák csillagá­szati számai vennék át a szerepet a szén- és olajme­zők mai értékelése helyett. Mikorra tehető az idő, amidőn az atomenergiák felhasználása nem lesz álom többé? Azt felelhetjük: ilyen jóslásba nem bocsát­kozhatunk, mert a tudo­mány fejlődése nem folyto­nos, hanem ugrásszerű! A tudományt a spontán felfe­dezések viszik előbbre, a szorgalom csak megépíti az összeköttetést az előretörés után. De mondhatjuk, hogy ma már megvan az alapja az előretörésnek, s így jo­gos a hitünk és reményünk az atomenergiák kihaszná­lása s az emberiség szebb jövője iránt. (Bay Zoltán kétrészes, a Természettudományi Közlöny 1941. októberi és novemberi számában megjelent cikkének befejező részlete.) r A Pátria Nyomda értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy tovább bővítette nagykereskedelmi tevékenységén belül az importált, íves és tekercses papírok választékát. Gyors ügyintézés, azonnali kiszolgálás. __________Kívánságra - a vevő költségére - szállítási lehetőség. BH * Várjuk tisztelt megrendelőink érdeklődését. Felvilágosítás, értékesítés: Budapest VI., Csengery u. 31. 1067. Telefon: 121-0696 (Müller), 122-8417/144 (Drabantné). kozott, hogyan befolyásolja a fényterjedést a mágneses tér. Ennek megvolt a régi, klasszi­kus elmélete, de a húszas években nem volt meg még az atomi elmélete. Én ezt csinál­tam meg, és rámutattam arra, hogy ezen az alapon lehet újabb jelenségeket fölfedezni. Kidolgoztam egy újfajta eljá­rást, de a kísérleteket csak ké­sőbb tudtam lefolytatni, ami­kor már az elméleti fizika ta­nára voltam Szegeden. Ezek­ből keletkeztek utóbb, az Egye­sült Izzóba kerülésem után, azok az új rendszerű atom- számlálók, amelyeket az első nagyobb eredményeim .közé számítok. Az akkoriban álta­lam kifejlesztett atomszámláló berendezések két példánya ma is itt van kiállítva a washing­toni Museum of Natural His- toryban. — Úgy tudom, ez a világ leg­látogatottabb természettudo­mányi múzeuma. A tudomá­nyos kutatástól ezzel visszaka­nyarodtunk az ismeretterjesz­téshez. Mikor publikált először a Természettudományi Köz­lönyben? — Eleinte csak szorosan vett tudományos dolgozatokat ír­tam. Amikor később — már Budapesten — az atomfizika tanára voltam, akkor, 1941-ben kértek meg, hogy a Természet- tudományi Közlönybe írjak. — Hány folyóiratcikke je­lent meg ez idáig? — Nem írtam olyan sokat. A száztizediket ezelőtt három évvel, a Magyarok Világkong­resszusán tartott műegyetemi előadásom nyomán. Ez azon­ban nemcsak ismeretterjesztő cikk volt — új dolgokat is elmondtam benne. így vezette be a Nemzetközi Méterbizott­ság azt a méterdefiníciót, amely a fénysebességre van alapozva. Ezt különben tíz éven át szorgalmaztam. A szo­rosan vett ismeretterjesztő cik­keim száma húsz-harminc le­het. — Eredményesnek érzi is­meretterjesztő munkásságát? — Azt hiszem, igen. Sok olyan hivatkozást láttam, amelyben ezekre, a Termé­szettudományi Közlönybe, ké­sőbb a Természettudományba, illetve mai nevén a Természet Világába írott cikkekre hivat­koztak. — Ezek milyen természetű hivatkozások voltak? — Az illetők jelezték, hogy ezekből a cikkekből sok min­dent megértettek, amit koráb­ban nem. Napilapokban is lát­tam olyan feldolgozásokat, amelyek hivatkoztak az én kozmológiai cikkeimre. Nem szeretnék dicsekedni, de so­kan mondták: van valami ké­pességem arra, hogy a bonyo­lultnak látszó jelenségeket egyszerűen adjam elő. — ön szerint mi a legfonto­sabb az ismeretterjesztésben? — Két fontos követelmény van. Az egyik: aki az ismeret- terjesztő cikket írja, annak a kisujjában legyen az adott tu­domány, mert csak akkor tud­ja érdekes módon előadni. A másik: ezeket a kisujjában le­vő ismereteket egyszerű sza­vakkal tudja elmondani. — Van olyan tudományág, amelyre a hazai ismeretter­jesztésnek több figyelmet kel­lene fordítania? Netán majd­nem fehér folt? — A fizikában nincs ok pa­naszra. „Fehér foltok” inkább a biológiai ismeretek terjesz­tésében lelhetők meg. — Mit ajánl? Milyen irány­ban kellene változtatni? — Szent-Györgyi Albert, aki­vel hosszú időn át voltam ba­rátságban, mindig azt mondta nekem, hogy a biológusoknak több fizikát kellene tudniuk. A maga ez irányú ismereteit is kevesellte, s e hiányt nagy akadálynak érezte. Ügy hogy a válaszom az: a nem eléggé fi­zikus biológusoknak több fizi­kai megalapozottságot kellene nyújtani, de egyszerűbben és világosabban. Mindig könnyű elbújni a fizika úgynevezett terminus technikusai mögött. Sokan vannak, akik ezeket úgy használják, hogy általuk önmagukat valami nagyon nagy tudósként állítsák be. Holott nem ez a cél. Hanem az, hogy a tudományt adják elő és értsék meg. Washington, 1991. május. Serény Béter Lepipálja Diirrenmatt „öreg hölgy.. .”-ét a két bakonyi falu, Borzavar és Porva histó­riája. A krimielemekkel dúsí­tott kalandos história utolsó felvonását ma, május 24-én játsszák a helyszínen. A „szer­ző”, a Porván született, ám sváb származása miatt kitele­pített és amerikás magyarrá lett Bittmann Alex gondosko­dott róla, hogy a nemzetközi gyakorlatban páratlan örökö­södési ügyével bevésse ne­vét a jogtörténetbe. Arra számos precedenst is­merünk, hogy valaki egy vá­rosra, intézményre hagyja a vagyonát. De hogy végrendele­tében valaki két település 10 és 35 év közötti olyan férfi la­kosait jelölje meg örököséül, akik a halála napján ott állan­dó és bejegyzett lakosok vol­tak — nos, hasonlóra nem akadt még példa. Ez a példátlanság kavarta fel a kedélyeket. Mert miféle dolog, hogy csupán a 10 és 35 év közöttiek? S miért csak a férfiak? És hogyhogy vad­idegenek igen, de rokonok nem? A kérdésekből következően sokan áldják, még többen ká­romolják a különös örökha­gyót. Csak az áldók száma bi­zonyos: 245-en vannak a ked­vezményezettek, akik lakjanak bár azóta Nyíregyházán vagy Sopronban, töltsék sorkatonai idejüket avagy az iskolából, munkából kelljen elkéretőzni- ük, kettő kivételével ott lesz­nek a mai borzavári találko­zón. (A kivételek rács mögött és szigorú őrizetben kísérik figyelemmel az örökségükről szóló híreket.) Félő, hogy a mai esemény okán még egy világhírű művet kell a lepipáltak között emle­getnünk. Itt ma ugyanis 245 dühös emberrel számolhatunk. No, de ne vágjunk a dolgok elébe, szóljunk előbb Bittmann úrról. Alex Bittmann három évvel ezelőtt költözött el az árnyékvilágból — saját akara­tából. Az akaratát egy isme­rőse hajtotta végre 60 ezer dol­lár és egy 40 ezer dollárt érő Mercedes fejében. Amit az ön- gyilkosságban közreműködő hi­telesen igazolni is tudott, ám az amerikai törvények kevés megértést mutattak a „baráti szolgálat” iránt. Így a „barát” szegényebb lett százezer dol­lárnyi értékkel és a szabadsá­gával, a hagyaték viszont egy­millió 100 ezer dollárra nőtt. Többen is pá­lyáztak erre Bittmann Alex szándékán kí­vül. Mindenek­előtt nővére, Janka, akinek a jussát na­gyon szűk- markúan mér­te a báty’ az örökségből. Koncszagot ka­pott egy önje­lölt ás, aki ab­ban a búváris­kolában szen­vedett balese­tet, amely Bittmann úr tulajdonában működött an­no. A nővér si­kerrel pereske­dett, a balsze­rencsés búvár csak végrehajtották a történe­lem meglehet igazságtalan, ke­gyetlen ítéletét. Bemocskolták a fölöslegessé vált eszményt, segítettek ledönteni a bálványt, a hatását vesztett eszmény hor­dozóját. Mind úriasabbá váló vilá­gunkban éppen ezért nem ér­zem sem véletlennek, sem egy­szerűen hajdan elsüllyesztet­tek, elfelejtettek mechanikus rehabilitációjába illőnek Bara Margit megszólalását. Vele alighanem az egykor ledőlt bál­vány tápászkodik fel, az egy­kor szétfoszlott eszmény kezd újra összeállni. Közvetlenül utána az Egye­temi Színpad búcsúztatásáról készült összeállítást láthattuk. Látványos volna most azt bi­zonygatni, hogy éppen az a kó­cos avantgardizmus szólalt meg, amely annak idején, a hatvanas években, leváltotta a korábbi választékos ízlés ideál­jait. Csak hát napjainkban az Egyetemi Színpad története is inkább az elmúlt, funkcióját vesztett szerepre példa. Még­pedig olyan szerepre, amely nem most, nem a színpad meg­szűnésével, az egykori kápol­na egykori gazdáinak való visszaadásával ér véget. Az emlékezők szinte kivétel nél­kül a hatvanas éveket idéz­ték. A hőskorszakot. S az Egye­temi Színpad már régen nin­csen. De ebből aligha az követke­zik, hogy a helyét is sóval — illetve szenteltvízzel — kell behinteni. Hiszen éppen a rendszerváltás nyújtana re­ményt arra, hogy nemcsak az egykori úrias ideálok, de az at­tól merőben eltérő szellemi mozgalmak, mozgolódások is feltámadhatnak. Zappe I, ászló Pletykák igazságával nem tudok és nem is vagyok haj­landó foglalkozni. Pláne nem olyanokéval, amelyek valaki­nek a legbelsőbb magánügyeit érintik. U gy gondolom, a közre csakis bíróság által jogerősen megállapított vétkek tartoz­hatnak. Más dolog azonban a pletyka keletkezésének és ha­tásának mechanizmusa, okai­nak és következményeinek ösz- szefüggése. A Bara Margittal készült in­terjút nézve először is az ju­tott eszembe: jó két évtized­nyi feledés után vajon miért éppen most fordul felé a fi­gyelem? Kézenfekvő magyará­zatnak tűnik ugyan a rendszer- váltás, azt mindenre rá lehet húzni. De hátha nemcsak er­ről van szó. Nemcsak arról, hogy most már minden más­ként van, mint eddig, hogy most eltűnnek, akik .korábban feltűntek, és feltűnnek, akik korábban eltűntek. A televí­ziós beszélgetésből az derült ki, hogy a különféle pletykák egy módszeres üldözés, szinte had­járat részeit képezték, s az egyik legjelesebb magyar filmsztár egyszer csak feladta a harcot, visszavonult. Bizo­nyára így volt. Engem persze az üldözések, a pletykák okai érdekelnének, no meg a követ­kezményük. Sztároknak ugyan­is világszerte inkább használni szokott, ha rossz hírbe keve­rednek, mintsem ártani. A kulcsmondatot valószínű­leg az a vidéki úr mondta ki, akit Bara Margit idézett. Be- sározódott az a nőideál, amit ő a filmvásznon képviselt. Csakhogy — gondolom én — nem a pletykák, híresztelések, rágalmak sározták be, hanem a történelem, a kultúra, a gon­dolkodás, a mentalitás válto­zása valamikor a hatvanas évek közepe táján megszüntet­te ezt a nőideált. Kikopott kul­túránkból mind az egyenes de­rekú, feltartott fejű cselédlány, mind a finom, tartózkodó, de büszke úriasszony. A szereppel persze nem mindig bukik együtt a szereplő, a szerep megtestesítője is, de ez is meg­esik. A pletykák, üldözések

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék