Népszabadság, 1991. július (49. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-22 / 170. szám
6 A MOSZKVAI TALÁLKOZÓ ELŐTT Célegyenesben a START Talán egy biztonságosabb világ megteremtésének reményével nézhetünk a következő amerikai—szovjet csúcstalálkozó elé. A jelekből ítélve a két vezető sokadszor halasztott találkozóján parafálni fogják a hadászati fegyvereket csökkentő — angol műszóval — START (Strategic Arms Reductions Agreement) egyezményt. Először volt a SALT A két nagyhatalom között még 1969-ben kezdődtek tárgyalások a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról (Strategy Arms Limitation Agreement — SALT). Ezzel párhuzamosan folytak a megbeszélések a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról (Anti- Ballistic Missile — ABM), amely szervesen kapcsolódott a SALT-folyamathoz. Ugyanis a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében nemcsak az volt a lényeges, hogy a csapásmérő interkontinentálisballisztikus rakéták számát limitálják, hanem legalább ilyen mértékben — de nagyobb költségkihatásai és destabilizáló jellege miatt talán még jobban — az is, hogy az ezek elhárítására kifejleszthető rakétarendszerek számát a minimumra szorítsák. A SALTO I egyezményt 1972-ben ratifikálták. Ennek érdekében mindkét fél befagyasztotta interkontinentálisballisztikus rakétáinak (Intercontinental Ballistic Missiles — ICBM), valamint tengeri indítású ballisztikus rakétáinak (Sea-Launched Ballistic Missiles — SLBM) számát. Az ABM-szerződés kettőre korlátozta a minkét fél által kiépítendő rakétaelhárító rakétarendszerek számát, amelyekből végül a két fél — hallgatólagos megállapodás alapján — csak egyet-egyet épített ki. Az amerikaiak a földi telepítésű saját interkontinentális rakétaindító bázisaik körzetének védelmére, a szovjetek pedig Moszkva körül. A SALT—I ratifikálása után azonnal megindultak a tárgyalások a befagyasztott — de természetesen különböző — szinteknek a kiegyenlítésére. A SALT—II folyamatban 2250 felső határértékeket határoztak meg a hadászati jellegű hordozóeszközökre. Ezek a szárazföldi és a tengeri rakétaindítók, valamint a stratégiai bombázók voltak. A tárgyalások során különböző arszinteket is meghatároztak. 1320 darabban limitálták a több robbanófejes (Multiple Independently-targetable Reentry Vehicles — MIRV) rakétaindítók, valamint a légi indítású robotrepülőgépekkel (Air-Launched Cruise Missiles — ALCM) felszerelt hadászati bombázók számát. Ezen belül maximum 1200 lehetett a több robbanófejes ballisztikus rakétaindítók száma, ebből 820 volt a szárazföldi több robbanófejes rakétaindítóké. A SALT—II-t nem ratifikálták, ám mindkét fél tartotta magát a korlátozásokhoz. Afgán bumeráng Az afganisztáni szovjet intervenció következtében — amely a ratifikálás elhalasztásának fő oka is volt — rendkívül feszültté vált a két ország közötti viszony. Az amerikaiak régen szerettek volna olyan tárgyalásokat, amelyeken nemcsak felső korlátokat határoztak volna meg, hanem tényleges csökkentést is. Ám, csak 1982 tavaszára vált olyanná a nemzetközi légkör, amely lehetővé tette a most már tényleges csökkentést célul kitűző STRAT-tárgyalások megindulását. A Genfben folyó megbeszéléseknek azonban váratlan intermezzo vetett véget. A szovjet SS—20- as rakéták telepítésére válaszként — a NATO 1979-es, úgynevezett kettős határozata értelmében — 1983-ban Pershimig II típusú, közepes hatótávolságú rakétákat kezdtek az amerikaiak telepíteni Nyugat-Európába. Ennek hatására a szovjet vezetés egyoldalúan felfüggesztette a genfi START-tárgyalásokat. A közepes hatótávolságú rakéták ügyének megoldása ilyen módon reflektorfénybe került — mintegy a stratégiai fegyverzetkorlátozás előfeltételévé lépett elő. Hároméves tárgyalássorozat eredményeként precedensértékű szerződést írtak alá 1987. december 8-án Washingtonban. Az INF (Intermediatterange Nuclear Forces) szerződés a ratifikálás után — szemben a BALT—II-vel — 1988. június 15-én hatályba lépett. Jelentőségét az adja, hogy a történelemben először egy egész fegyverzetkategória — az 500 és 5500 kilométer közötti hatótávolságú nukleáris rakéták egész arzenáljának — teljes felszámolásáról döntött a két szerződő fél. Valamint — mivel a Szovjetuniónak jóval több ilyen fegyverrendszere volt, mint az USA-nak — a gyakorlatban érvényesítették az aszimmetrikus csökkentés elveit, s dolgoztak ki egy részletekbe menő ellenőrzési rendszert. Mindez kedvező hatással volt a stratégiai fegyverzetek csökkentéséről (START) folyó tárgyalásokra is. Merthogy az egyezmény megkötése után a szovjetek számára is megszűntek a START-tárgyalások egyoldalú felfüggesztését előidéző okok. Eszközök és fejek A START keretében már nemcsak hordozóeszközökről, hanem robbanófejek megsemmisítéséről is szó van. Ezek számát mindkét oldalon 6000- re akarták csökkenteni. A hozzájuk tartozó hordozóeszközök számát pedig 1600 alá szorítani. Ez fontos lépés lesz a stratégiai atomarzenálok felszámolása felé vezető úton. Az egyezmény csomópontokban már a múlt év végén készen állt, azonban három fontos technikai jellegű probléma megoldatlansága hátráltatta a végső formába öntést. A több robbanófejjel felszerelt, úgynevezett MIRV-rakéták rendszerint tíz, egymástól függetlenül célra irányítható, tehát külön-külön célpontok leküzdésére képes, igen veszélyes fegyverrendszerek. A robbanófejek összesített számának csökkentése miatt azonban nem minden: ilyen rakéta szerelhető fel tíz robbanófejjel. Az amerikai fél eredetileg 1000-re akarta csökkenteni a MIRV-robbanófejek számát. A szovjetek hagyományos aggályaik és bizalmatlanságuk által vezérelve, 2150-et akartak engedélyeztetni. Ebben az esetben jóval nagyobb lett volna az egy hordozóeszközre, tehát rakétára jutó „töltetsűrűség”, amit nagyobb pusztító erőt, tehát nagyobb bizonytalanságot eredményezhet. Vita volt továbbá azon, hogy hányfajta stratégiai hordozóeszköz legyen ellátható csökkentett mennyiségű robbanófejekkel. Az amerikaiak eredetileg egyet-egyet akartak beszámítani: a legveszélyesebbnek minősített szovjet SSN—18-as hadászati nehézrakétát, valamint a sajátjaikból a Minuteman—3-at. A kompromisszum azt eredményezte, hogy a szovjetek beleegyeztek az 1250-es felső határértékbe, cserébe az amerikaiak elfogadták, hogy az említetteken kívül még két-két másik hordozóeszköz-típus is csökkentett robbanófej-menynyiséggel legyen felszerelhető. A gondot, mint a legtöbb esetben, most is az eltérő struktúrájú fegyverzet okozta. Az amerikaitól jóval különböző, többféle szovjet rakétatípus közül egyedül az SSN—18-as nehézrakétából nem áll rendelkezésre annyi, amennyi az összes engedélyezett robbanófejet hordozhatta volna. Ezért követelték más típusok belefoglalását is az egyezménybe. Engedményként viszont hozzájárultak az általuk tervezett robbanófej-mennyiség kilencszázzal való csökkentéséhez. Az elmúlt időszakban vita volt a tárgyaló felek között abban is, hogy milyen típusú rakétákkal végzett kutatások, kísérletek adatait kötelező bejelenteni a másik félnek. Az amerikai tárgyaló delegáció kitartott amellett, hogy szükséges kivétel nélkül minden stratégiai hatótávolságú rakétával végzett kísérlet adatcseréje. A szovjetek eleinte ellenálltak ennek a követelésnek, mivel új, nagy hatósugarú rakéták kifejlesztéséhez szerettek volna szabad kezet kapni. Végül az előrelépés érdekében, nyilván központi utasításra a szovjet delegáció elfogadta az amerikai igény jogosságát. A kísérletek bejelentési kötelezettségével összefüggésben tárgyaltak arról is, hogy milyen kritériumok alapján lehet új típusúnak minősíteni valamely hordozóeszközt. A különböző nézőpontoknak megfelelő megközelítésmódok a következők voltak. A szovjetek szerették volna, ha módjuk van minél nagyobb elrettentő erő rendszerben tartására. Mi a „hasznos teher”? A rakéták új vagy régi kategóriába való besorolására a legalkalmasabb összehasonlítási mutatónak mindkét fél — szakterminológiával élve — az úgynevezett „hasznos teher” nagyságát tartotta. Így a vita akörül csúcsosodott ki, hogy mekkora küszöbértékű hasznos teher felett lehet újnak minősíteni a hordozóeszközt. A „maximálás biztonságra” törekvés még mindig kimutatható szovjet igénye annak a képviseletére ösztönözte a delegációt, hogy 15 százalékos „hasznos terhelés” növekedése esetén már újnak kell tekinteni valamely rakétát. Az amerikaiak igénye a harmincszázalékos növekedés fölötti átminősítés volt. A szovjet alapállás mögött az a szándék húzódott meg, hogy viszonylag kis költségráfordítással már meglévő rakétáik egy részét könnyen alkalmassá tehessék 15 százalékkal nagyobb robbanófej hordozására. Az ilyen rakéta- és robbanófej-komplexumot ezután újnak minősítve, azokat kivonhatta volna a csökkentési megállapodás hatálya alól. Az amerikai harmincszázalékos követelés hátterében éppen ennek megakadályozása állt. Ugyanis 30 százalékos „hasznos tehertöbblet” célba juttatásához már olyan komoly átalakításokra van szükség a hordozórakétán (gyakorlatilag egy új rakéta megépítéséről van szó), amely óriási költségkihatásai miatt már nem kifizetődő „menekítési kísérlete” a meglévő stratégiai hordozóeszköznek. Kemény viták után az egyezmény politikailag is erősen indokolt és ösztönzött megkötése érdekében a felek végül is a 21 százalékos kompromiszszumos határértékben állapodtak meg. Ezek a megbeszélések azonban a felszínre hoztak egy igen fontos, nemcsak technikai, hanem politikai jelentőségű problémát. Arról volt szó, hogy a „hasznos terhelés” fogalma kiemelt szerepet kapott a tárgyalások utolsó fordulóiban, mert hozzá kötötték a szerződés hatálya alá nem tartozó, még nem létező, újonnan kialakítandó rakéták meghatározását. Ebben az esetben viszont mindkét fél számára elemi fontosságúvá vált a „hasznos teher” fogalmának pontos definiálása. Ez pedig még nem történt meg. Nem mindegy ugyanis, hogy ebbe csak a robbanófejek súlya számít-e be, vagy esetleg ide sorolják a rakéta röppályán való, megbízható irányítását szolgáló rendszereket. A beszámítási módszertől függően ugyanis nagy eltérések lehetségesek a hasznos teher nagyságát illetően. Végül, mint már oly sokszor, a politikai akarat döntött: Gorbacsov és Bush Londonban megegyezett. S így Moszkvában július végén a két államfő aláírhatja a történelem eddigi legjelentősebb nukleáris fegyverzetcsökkentési egyezményét. Babos Andris ég 1 x ^NÉPSZABADSÁG^ NÉPSZABADSÁG - VILÁGTÜKÖR 1991. július 22., hétfő Csúcs-riport Gorbi végül mégsem szánta rá magát. Talán a hely — London — szelleme, talán valami más lehet az ok. A lényeg, hogy nem vett végső búcsút Marxtól. Kiselejtezte ugyan a Kommunista Kiáltványt, de — biztos, ami biztos — megőrizte a Tőkét. A BBC-TV híradójában azt mondta a szovjet elnök tanácsadója, Primakov, hogy otthon az emberek fellázadnak, ha Gorkit üres kézzel engedik haza a Hetek. Micsoda marhaság! Nem az, hogy fellázadnak, hanem hogy üres kézzel megy haza. Miért adnának neki segélyt vagy hitelt? És főleg miből? Üres a kassza. Még a csúcs előtt egy „hétlövetű” nemzetközi tudóstanácskozáson egy pedáns japán közgazda, aki nem szereti a hosszú beszédeket, néhány számoszlopot tartalmazó papírlapot osztott szét a jelenlevők között. Azt mutatta, mekkora idén a világ tőkeéhsége, és kik számíthatnak rá, hogy csillapíthatják étvágyukat, kinek van fölös pénze, kinek jut belőle és kinek nem. A gazdagok klubjában, a legtöbb elkölthető pénze Japánnak van — ötvenmilliárd dollár. Van egy kicsi — tízmilliárdja — Németországnak is, de azt már évekre elígérte saját, keleti polgárainak. Az összes többi „fejlett” tőkés országnak feleannyija van, mint az előbbi kettőnek együtt: 30 milliárd. Ez összesen 90 milliárdra rúg. Ebből 70 milliárd az amerikaiaknak kellene, 60 milliárd a Hetekből a másik négynek — Angliának, Kanadának, Franciaországnak és Olaszországnak —, további 60 a többieknek, összeadva, 190 milliárd dollárra éhezik az iparosodott nyugati világ. A kínálat tehát 100 milliárddal kevesebb, mint a kereslet. És hol vannak akkor még a többiek — Ázsia, Latin- Amerika, a Szovjetunió, meg mi, az új demokráciák. Szép kilátások ezek. És tőlük vár pénzt Gorbacsov? Pár éve még minden londoni szuvenírárusnál tucatnyi jelvényt, matricát, trikót kínáltak a felirattal: Britannia nagy! Most sehol nem látni ilyet. Mi történt? Nagy-Britannia már csak nevében az? Nem hinném, hogy a szuvenírgyártókat befolyásolnák a statisztikák. Például az, hogy most kétmilliós a munkanélküliség, és az év végére háromra nőhet. Vagy hogy miközben megszámlálhatatlanul sok a kiadatlan lakás, a hajléktalanok száma dickensi időket idéz. Vagy az, hogy a szakértők szerint az Egyesült Királyság modern történelme során talán legsúlyosabb receszsziója gödrében van, és egyelőre semmi jel a gyors kilábalásra. Az egyik tévéadás műsorvezetője meg is kérdezte a társaság diplomáciai tudósítójától: vajon miért igyekszik a Szovjetunió pont most a piacgazdaság felé, amikor a már benne élő országok egyikemásika igencsak rossz állapotban van. Az ilyen műsorvezetőt máshol bizonyára lekommunistáznák, rászólnának, hogy ne rontsa az üzletet, és ne adjon tippeket a szovjet elnöknek, ha végre elszánta magát. Az angol tévében azonban teljes a szólás- és véleményszabadság, és különben is, a diplomáciai tudósító katonásan kivágta magát. A rossz állapotnak is vannak fokozatai — hangzott a válasz, majd így folytatódott: igaz, hogy Nagy- Britannia most bajban van, nagy a munkanélküliség, nem nő a termelés, lemaradnak a versenyben, mindez azonban kutyafüle ahhoz, ami a Szovjetunióban van, ott ugyanis „semmi sincs”. * Párizs fényévekre van Londontól. Amikor Giscarde d’Estaing francia elnök feltalálta a világgazdasági csúcstalálkozó rendszerét, és a Párizs melletti Rambouillet-kastélyba invitálta amerikai, japán, brit, német és olasz kollégáit, bizonyosan nem gondolt ekkora cirkuszra. Hetvenötben, az első csúcson csendben félrevonultak a Hatok, és a kandalló mellett — tizenkétszemközt — ötletrohamot rendeztek az árfolyamrendszer átalakításáról. Tizenhat évvel később már heten ülték körül az asztalt, és a GATT-tárgyalásokról a brazíliai esőerdők megmentéséig ívelt a legalább futólag érintett témák sora. Tizenhat éve az állam- és kormányfők még fejben tudták tartani az ügyeket, most szakértők hada hetekkel előbb mindent előkészített, papírra vetett. Tonnákra rúgtak a teleírt papírlapok. Amikor végül megkezdődött a tanácskozás, már kész volt a zárónyilatkozat. * A cirkusz elvonult. A II. Erzsébet királynő nevét viselő hipermodern kongresszusi központból eltávoztak a tudósítók, helyüket a nem kevésbé szorgalmas színes bőrű takarítók hada vette át. Az újságírók fél tonna bélszínt, több száz kiló rákot és halat, sok hektoliter sört, kólát és kávét döntöttek magukba. És persze összedobtak pár ezer tudósítást. Megüzenték a világnak, hogy hét meg egy az nyolc, vagy hét meg fél az hét és fél, meg hogy Gorbacsov nem kapott pénzt, csak technikai támogatást a peresztrojkához, de ez ,is nagy dolog. Kibővült a klub. Fellélegezhetnek a Scotland Yard emberei, az ír, meg az arab terroristák nem mentek fejjel a falnak, ezen a héten szárazon hagyták a puskaport. Boldogak a londoniak, mert a csúcs előtt Major szovjet mintára egy telefonnal elintézte, hogy a városközpontban betömjék az úttesten évek óta tátongó, tengelytörő lyukakat. Most aztán mindenki elégedett. * A csúcs utolsó napjának estéjén a Downing Street 10- ből furcsa kórus hangjai szűrődtek ki a szűk londoni utcára. Money-money, money — énekelték a jókedvű politikusok, meg azt, hogy Ha én gazdag volnék ... Stílusos repertoár. London, 1991. július. Léderer Pál Major nemcsak a csúcstalálkozón volt remek házigazda, de a fotózást is személyesen irányította (itt éppen Raisza Gorbacsovát „rendezi” a csoportképhez), műi külföldi képszolgálat Mitsubishi Canter Mitsubishi 1300 DUNA INTERSERVICE Budapest III., Zay u. 24. Telefon: 168-6871,188-9176,188-9175.Fax: 188-9176 A CÉL VÁLASZTJA AZ ESZKÖZT. MITSUBISHI Mitsubishi Canter MITSUBISHI • HOTORS ! Legkedvezőbb áron, egyedülálló garanciafeltételekkel kínáljuk a MITSUBISHI haszongépjárművek 6 alaptípusának 25 változatát, 3 év vagy 100 000 km teljes műszaki és 6 év korrózió elleni garanciával. Értékesítés, márkaszerviz, lízing!