Népszabadság, 1991. október (49. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

1991. október 1., kedd NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT Antall: A Nyugatot készületlenül érték a változások Találkozó Kissingerrel — Munkaebéd bankárokkal — Diszdoktorrá avatás (Folytatás az 1. oldalról.) Antall József szólt arról is, hogy Magyarország szuvereni­tásának helyreállításával és — minit mondta — a magyar tör­ténelem újraegyesítésével nem szűnik meg a nyugati magyar­ság — kettős kötődéséből adó­dóan is — fontos szerepe. A miniszterelnök,­­akinek szavait nagy tetszés fogadta, arra kérte az amerikai magyarsá­got, tegyen meg minden tőle telhetőt az óhazáért, segítse elő talpraállását és gazdasági fej­lődését. Hétfő reggel Antal­ József ugyancsak magyar vonatkozá­sú programmal kezdte a napot. Szálláshelyén, a Plaza Hotel­ben­ találkozott a Magyar De­mokrata Fórum amerikai szer­vezetének tagjaival. A mint­egy 30—40­­tagú szervezet ala­pítását Takács István autója­vító műhelytulajdonos kezde­ményezte, aki 1989-ben Nagy Imre temetésén Budapesten járva egy MDF-aktivista ba­rátja révén került kapcsolat­ba a későbbi nagyobbik kor­mánypárttal. Most ő a Lezsák Sándor vezette La­kitelik­i Ala­pítvány amerikai megbízottja, s — mint a Népszabadság tu­dósítójának elmondta­ : több itteni szimpatizáns amerikai magyar üzletember bevonásá­val MDF-s kenyérgyárat készül­nek felállítani Magyarországon. A találkozón Antall József közölte: Bush elnöknek is ki­fejti abbéli véleményét, hogy az Egyesült Államoknak aktí­vabban kellene részt vennie a jugoszláviai válság megol­dásában. Hozzáfűzte: habár a szovjet változások és a VSZ felbomlása folytán Nyugat- Európa hagyományos katonai fenyegetettsége megszűnőben, azzal felérő új veszélyeket idéz fel az Európa keleti fe­lében jelentkező instabilitás. Ezért még a NATO kívánatos jelenlétével sem tudja Ameri­ka úgy támogatni Európát, ha közben nem ragad meg min­den eszközt a földrész keleti felének stabilizálására. Röviddel utóbb a miniszter­­elnök a szakértőként ma is befolyásos Kissinger volt kül­ügyminiszterrel találkozott, aki különben a tervezettnél hosszabbra nyúlt beszélgetés­ről éppen a New Yorkban tartózkodó Pankin szovjet külügyminiszterhez sietett. Előbb azonban még mindket­ten válaszoltak a várakozó új­ságírók — köztük a Népsza­badság tudósítójának — kér­déseire. Ebből kitűnt: Kissin­ger nem lát lehetőséget arra, hogy Amerika messzebb men­jen a jugoszláv ügyben annál, mint amit Baker külügymi­niszter múlt heti biztonsági tanácsi beszédében már ki­fejtett. Egyébként Jugo­szláviát illetően Kissinger in­kább a házigazda magyar mi­niszterelnök véleményére volt kíváncsi, míg a szovjet hely­zet megítélésekor, ami a be­szélgetés másik fő témája volt, történelmi gyökerekig hatoló véleménycsere alakult ki közöttük. Antall elmond­ta, hogy értékelésük itt el­tért, s a magyar miniszterel­nök volt az, aki szerint egy stabilizálódott szovjet térség kevésbé veszélyes, mint egy anarchiába süllyedő. (Kissin­ger vélekedése ennek nagyjá­ból az ellenkezője volt, de erre a tájékoztatóban egyikük sem tért ki.) A miniszterelnök hozzátet­te, hogy a Szovjetunió megse­gítéséről szólván fontos len­ne, hogy a Nyugat tőlünk vá­sárolja meg azt, amivel Moszkvát akarja megtámogat­ni, de vigyázni kell, hogy ez hosszú távon ne kösse le ebbe az irányba Kelet-Közép-Euró­­pa kereskedelmét. Egyébként Antall hangsúlyozta, hogy az azonnali humanitárius segít­ség gondolatával egyetért, de hosszabb távú nyugati támo­gatást a Szovjetuniónak cél­szerű a katonai, gazdasági és politikai szempontok alapján mérlegelni. Kissinger ezúttal is kiemelte, hogy Magyaror­szág, Csehszlovákia és Len­gyelország mielőbbi közös piaci integrációjának a híve, s hozzátette: az Egyesült Ál­lamoknak szintén megkülön­böztetett fontosságot kell tu­lajdonítania e három ország gazdasági és szakértői támo­gatására. Déliben a magyar miniszter­­elnök a híres New York-i Wall Streeten munkaebéd keretében nagy bankházak és befektetési cégek, köztük a Citibank, a Chase Manhattan, a Schroe­­der, a Salomon Brothers veze­tőivel folytatott eszmecserét. A meghívottak között volt Alexander Tomanson, a Ma­gyar Amerikai Vállalkozási Alap elnöke is. A Wall Streetről lapunk zár­takor Manhattan északi részé­be, Kossuth Lajos szobrához vezet Antall József útja, ahol várhatóan nagyszámú New York-i magyar jelenlétében helyezi el koszorúját és rója le kegyeletét. Az ünnepségen­ New York városa Joanne Myers­­szel, a külkapcsolatok főigaz­gatójával szintén képviselteti magát. Ezután a miniszterelnök és kísérete Hantfordba utazik, ahol Antall Józsefet Connecti­cut állam egyetemének dísz­­doktorává avatják — a hivata­los okirat szavaival — a nem­zetközi megértés érdekében ki­fejtett tudományos munkássá­gának, valamint a tudományos és a politikai életében tanúsí­tott bátorságának, morális pél­damutatásának elismeréseként. A miniszterelnök Ha­rtford­­ból még az éjjel visszatér New Yorkba, ahol kedden előbb Pérez de Ouéllar ENSZ-főtit­­kárt keresi fel, majd — nagy érdeklődéssel várt — beszédet mond a világszervezet közgyű­lésén. Serény Péter Hármas csúcs kétoldalú szerződésekkel (Varsói tudósítónktól.) A Népszabadság tudósítójá­nak értesülése szerint az e hét végén Krakkóban tartandó lengyel—csehszlovák—magyar csúcstalálkozón aláírják a len­gyel—magyar, valamint a len­gyel—csehszlovák kétoldalú szerződéseket. A csúcstalálkozót a tervek szerint vasárnap tartják a Wawelben, de előtte, még szombaton összeülnek a három ország külügyminiszterei, va­lamint a nemzetközi gazdasá­gi kapcsolatokkal foglalkozó miniszterei. Hazánkat a hírek szerint Antall József minisz­terelnök képviseli a csúcson, a magyar kormányfő lesz Wa­lesa és Havel elnökök tárgya­lópartnere. A kétoldalú alap­­szerződések aláírásának tervét megerősítette Jacek Baluch, Lengyelország prágai nagykö­vete, aki a Zycie Warszawy­­nak nyilatkozva kifejtette: Lech Walesa szeptemberi prá­gai látogatásán azért nem ír­ták alá a lengyel—csehszlovák szerződést, mert nem akartak „elfelejtkezni” a magyarokról. Vagyis, hogy Krakkóban egy­szerre írhassák alá a lengyel­­csehszlovák és a lengyel—ma­gyar egyezményeket, amelyek már készen állnak. Ugyancsak a szorosabbá vá­ló lengyel—magyar kapcsola­tokat jelzi, hogy hétfőn hiva­talos látogatásra Varsóba ér­kezett Für Lajos honvédelmi miniszter. Az első napon tár­gyalásokat folytatott lengyel kollégájával, Kolodziejczyk nemzetvédelmi miniszterrel. Kedden Gdanskba utazik, majd szerdán fogadja őt Wa­lesa államfő. Für Lajos elégedetten nyi­latkozott az összegyűlt újság­íróknak a lengyel nemzetvé­delmi miniszterrel folytatott hétfői tárgyalásai végén. El­mondta, hogy a két ország sze­retne a román—magyarhoz hasonló Nyitott Égbolt megál­lapodásra jutni. (Az lehetővé teszi az egymás légterébe va­ló berepülést az adott terüle­tek katonai ellenőrzése vé­gett.) — Ily módon olyan pél­dát mutatnánk Európa számá­ra, amely elegendő csatlakozó esetében „nyitott égboltot” hozna létre egész Európa fö­lött — közölte Für Lajos. Eközben szintén a lengyel fővárosban tárgyal a szlovák parlament küldöttsége, amely­nek vezetője, Frantisek Mik­­losko kijelentette: a háromol­dalú együttműködést négyszö­­gesíteni kellene! Pozsony ugyanis teljes jogú tagként kí­ván részt venni a közös mun­kában. Ritecz Miklós Kiábrándulás és sajnálkozás a Hlinka-botrány után (Prágai tudósítónktól.) Csehországban kiábrándul­tan, Szlovákiában sajnálkozva kommentálják a hétvégi Hlin­­ka-ünnepségek botrányos le­zajlását. A konzervatív szlovák pap­­politikusról, a fasiszta szlovák állam egyik szellemi előkészí­tőjéről a hét végén emlékeztek meg a szlovákiai Rózsa-he­gyen, igen magas szintű kor­mányzati részvétellel. Hlinka páternak a két világháború közötti szerepéről csak pozi­tívumokat említettek a szóno­kok, s maga Jan Carnogurski miniszterelnök is úgy fogal­mazott, hogy „Andrej Hlinka a hiteles szlovák politikát kép­viseli”. Carnogurski kiemelte azt a szerepet, amelyet Hlinka az osztrák—magyar monar­chiában játszott, mint „igen sikeres nemzeti ébresztő”, majd rámutatott, hogy a cseh­szlovák állam létrehozása után az elsők között definiálta a pap-politikus Szlovákia nem egyenjogú helyzetét. Meleg szavai ellenére Car­­nogurskiit igen heves és kul­túrálatlan bírálatokkal illet­ték azok a nacionalista cso­portok, amelyek a különféle rendezvényeken részt vettek. A Tisót éltető csoportok Car­­nogurskit, s a szlovák kor­­­mány többi tagját a szlovák nemzet árulóinak bélyegezték, s követelték Szlovákia elsza­kadását Csehországtól. Igen melegen fogadták ezzel szem­ben Jozef Prokest, a Nemzeti Párt elnökét és Jozef Márkust, a Matica Slovenska elnökét. Carnogurskiba füttyökkel és pfujolásokkal fojtották bele a szót, az utóbbi két politikus­nak olyan kijelentéseit, mint például, hogy „az összes ördög sem képes megakadályozni Szlovákia szuverenitását”, nagy tetszésnyilvánítással fogadták. Carnogurskit a rendezvé­nyek után megkérdezték, mit érzett, amikor „talán először a szabad Csehszlovákia történe­tében” ekkora gyűlölettel ta­lálkozott a mássággal szem­ben. A miniszterelnök úgy fo­galmazott, hogy „a program menetét megzavaró csoport ri­zikót jelent a szlovák demok­rácia számára”. Egy másik ve­zető kereszténydemokrata po­litikus, Jan Klepác mintegy mentegetve a jelenséget, azt hangsúlyozta, hogy a szlovák nacionalizmus „szomszédaink nyomásának következtében keletkezett”, és soha nem volt támadó jellegű nacionaliz­mus”. De még azt is hozzá­tette, hogy szerinte „ha megszűnik a nyomás, Szlová­kia és a szlovákok birtoklása irányában, akkor megszűnik a szlovák nacionalizmus is, mint politikai jelenség”. A Hlinka­­ünnepségeket a hétfői Mladá Fronta így kommentálta: „A Hlinka-napokat másodszor ün­nepelték a polgárok a szabad Csehszlovákiában. Hogy lesz-e ilyesmi a következő években is, azt megmutatja az idő, to­vábbá a politikusok és a pol­gárok akarata.” Kis Tibor Élelmiszer hitelből a Szovjetunióba (Bonni tudósítónktól.) A Szovjetunió kelet-közép­­európai országokban — így Magyarországon is — vásárol­hat élelmiszereket abból a hi­telkeretből, amelyet a Közös Piac bocsát a rendelkezésére — határozták el hétfői tanács­kozásukon Brüsszelben az Európai Közösségek külügymi­niszterei. Arról egyelőre nem döntöttek, hogy a mintegy egy­milliárd márka értékű szállí­tások milyen arányban oszla­nak majd meg a közös piaci országok, illetve a többiek kö­zött. A brüsszeli döntés értel­mében Jugoszlávia — a pol­gárháború miatt — nem jöhet szóba szállítóként, a balti köz­társaságok viszont bekapcso­lódhatnak. L. P. Javlinszkij „aranyköpése” Grigorij Javlinszkij vezető közgazdász a szovjet televízió­ban kijelentette, hogy a Szov­jetunió arany- és valutatarta­lékai drámai szintre csökken­tek, és az ország igen nehéz év elé néz. Javlinszkij szerint a Szovjetunió tavaly áruba bo­csátotta aranykészletének dön­tő részét, és tartalékai jelenleg csupán 240 tonnát tesznek ki; keményvaluta-tartalékai szin­tén kimerültek, napi problé­mákkal küzd az adósság-visz­­szafizetésben. Javlinszkij ki­jelentése nyomán több mint 7 dollárral megugrottak az aranyárak az amerikai tőzsdé­ken. (MTI) Frankfurter Allgemeine Magyar Nemzet: jó hír és privatizáció A Frankfurter Allgemeine Zei­tung (FAZ) Egy még nem tisz­tességes lap címmel közöl cikket Krisztina Koenen tollából a Ma­gyar Nemzet privatizációjáról, illetve a lapnál történt elbocsá­tások hátteréről. Az alábbiakban ismertetjük az írás egyes részle­teit. Magyarországon az emberek a politikai pártok és a parla­ment után a sajtóban bíznak a legjobban. Ennek a mítosz­nak a kialakulásában azon­ban a kommunisták játszot­ták a legnagyobb szerepet, mert egyrészt gyűlölték a saj­tót, másrészről mindent elkö­vettek azért, hogy ellenőrzé­sük alá vonják. Ezektől az ér­zésektől az új politikusok és az új pártok sem tudtak meg­szabadulni, hiszen mi mással lehetne magyarázni azt az érzékenységet, amivel a kor­mánykoalíció a róla szóló írá­sokra reagál. A sajtó szidal­mazása mindennapos dologgá vált ma Magyarországon — állapítja meg a FAZ. A Magyar Nemzet privati­zációja körül folyó csatározá­sok ilyen hangulati környezet­ben érték el csúcspontjukat, amikor is a lap több vezető munkatársának felmondtak. Az egészben az az érdekes — írja Krisztina Koenen —, hogy míg más lapok gond nélkül függetlenné válhattak, addig a Magyar Nemzetnek a pri­vatizáció a jó hírébe került. A FAZ emlékeztet rá, hogy az MDF már tavaly áprilisban és később, a választási győzelem után többszöri kísérletet tett a lap megszerzésére. Az MDF prominens személyiségei anya­gi segítséget, illetve a kor­mányhoz fűződő különleges kapcsolatokat ajánlottak fel a szerkesztőségnek. A lap munkatársai mindkettőt visz­­szautasí­tották, és a privatizá­cióhoz külföldi partnerként a svéd Dagens Nyhetert válasz­tották. Kormányzati nyomásra, illetve a miniszterelnök sze­mélyes beavatkozásának kö­szönhetően végül is az MDF- fel jó kapcsolatokat ápoló Hersant- csoport vásárolhatta meg a Magyar Nemzetet. Azóta a lap helyzete egyre romlott, csökkent a példány­szám, a szerkesztőség megosz­tottá vált. Ez a megosztottság látható volt a főszerkesztő sze­mélye körüli harcokban is. A sokat vitatott Pethő Tibor mandátuma a főszerkesztői poszton különböző műveletek révén meghosszabbítást nyert (értesüléseink szerint Pethő mandátuma 1991. december 31-é­vel lejár­t A szerk. meg­jegyzése.) és tíz napra rá, át­szervezésre hivatkozva fel­mondtak több, a jelenlegi kor­mánykoalícióval szemben kri­tikus hangvételt megütő mun­katársnak. A Magyar Nemzet körüli eseményekben nemcsak az az elszomorító, hogy egy kiváló újságot hogyan lehet tönkre­tenni, hanem az a magyar saj­tóban egyre nyilvánvalóbb tendencia is: az újságírói posz­tok betöltésénél nem a ráter­mettség dönt, hanem a politi­kai beállítottság. A magyar új­ságíró társadalom nagy része pedig kiszolgáltatott helyzet­ben van, hiszen egy, a kor­mányzatot bíráló cikk megje­lenése sokaknak a létbizton­ságát fenyegetheti — írja a frankfurti lap. Francia szindróma Egy-két hónapja csak, hogy Marrtonyi János, az NGKM államtitkára egy­­sajtóértekezleten, némiképp indignálód­­va, azt mondta, hogy hovatovább abszurd helyzet áll elő, miközben a világ megállás nélkül az integrációs szerve­zetekbe igyekvő kelet-európaiak megsegítéséről beszél, néhány tonna marha- vagy birkahús miatt képtelenek vagyunk a közös piaci társulás ügyében előbbre jutni. Ezek bizony látnoki szavak voltak, mert a saját pa­rasztjaitól szorongatott francia kormány a minap éppen­hogy ama „néhány tonna” miatt vétózta meg (állítólag csupán ideiglenesen) a magyar—lengyel—csehszlovák társulási szerződéseket. Neki tudniillik nem abszurd a helyzet, hanem létkérdés, hogy a Közös Piac agrárpro­tekcionizmusát életben és szintén tartsa. Ez sokkal kevésbé létkérdés Nagy-Britanniának, ahol a kormány léte vagy nemléte szempontjából szinte mel­lékes az agrárlobby, és kevésbé létkérdés Németország­nak is, ám a német—francia szövetség annál jóval többet ér Kohlnak, semmint hogy nyílt konfliktusba keveredjék Mitterrand-nal a szóban forgó vétó miatt. Ha idevesz­­szük a többi nagy és Franciaországnál elmaradottabb ag­rártermelőt is, kiderül, hogy a franciák nincsenek egyedül. Viszont ők azok, akiket a legutolsó időkben valósá­gos magyar szeretetrohamok vettek körül. Holott a francia kormány hagyományosan túsza a maga parasztpolitikájának. Egészen közönségesen szólva most sem akar megbukni azon, hogy már a jelenlegi ál­lapotokkal is elégedetlen parasztjait a keleti agrártermé­kek fokozott beengedésével vadítsa el. Ez az, ami számít, úgy látszik. Mindama látványos gesztusok, amelyek történelmileg más irányba látszottak terelni a magyar—francia kapcsolatokat, a történtek fé­nyében értéktelenek. Értéktelenek azért, mert ilyen-olyan segítségprogra­­m­okkal, ezek ösztönzésével, a bennük való részvétellel Párizs kimutathatja ugyan „jó szándékát” és segítőkész­­ségét Kelet-Európával szemben, de mondjuk ki már vég­re: nem erről van szó! Hanem arról, hogy a nyugat-eu­rópai piacokat tegyék a lehető legnagyobb mértékben nyitottá a Keletről érkező termékek előtt. Hagyják a termékeket versenyezni. Még akkor is, ha van rajtuk egy jó adag állami támogatás. E tekintetben ugyanis nem fognak különbözni nyugati „kollégáiktól”: ma a fejlett világban nincs mezőgazdasági termelés ilyen vagy olyan formájú támogatás nélkül. A Világbank hiteleitől az Európa Bank hitelein át a Phare-típusú programokig és a legkülönfélébb finánc- és áruvásárlási hitelekig — minden jó. Minden azt szol­gálja, helyesen, hogy a magyar (és vele együtt a többi kedvezményezett) keleti gazdaság szerkezetileg átalakul­jon, többet és gazdaságosabban termeljen, hogy legyen növekedés és ennek legyenek érezhető jótéteményei a keleti társadalmak számára. De hogyan képzelik azt, hogy egyfelől Nyugat-Európa kész pénzzel ösztönözni a fejlő­dést, másfelől nyomban kigyújtja a piros jelzést, ha a többlettermék az ő piacain kíván landolni? A kelet-európai kisállamok belső piacaik korlátozott­sága folytán exportérdekeltek: ha ebben fogják őket visz­­sza, akkor minden más segély — tömjénfüst. Aczél Endre 3 Ki segítette Irak atomprogramját?­­ Az ENSZ iraki missziót tel­jesítő nukleáris fegyverellen­őrző csoportja kézzelfogható bizonyítékokat talált arra vo­natkozóan, hogy Bagdad ér­deklődést mutatott egy nukle­áris szerkezet felrobbantása iránt David Kudd, a Nemzet­közi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szóvivője hétfőn, a BBC-nek adott bécsi nyilat­kozatában elmondta: az ellen­őrző csoport bizonyítékokat talált arra nézve, hogy az irakiak valóban gyűjtötték a dokumentációs anyagokat egy robbantási célra alkalmas eszköz létrehozására. " Vannak olyan jelek is, amelyek azt mutatják, hogy Bagdad számos megállapodást írt alá külföldi cégekkel a nukleáris programjához szük­séges cikkek megvételére. A cégek neveit eljuttatják az il­lető kormányokhoz, és az már politikai döntés kérdése, hogy nyilvánosságra hozzák-e őket vagy sem — jelentette ki a szóvivő. Arra a kérdésre, hogy Irak mikor lett volna képes nukle­áris fegyverek előállítására, Dávid Kudd úgy válaszolt: — Legkésőbb az évtized közepére Bagdad abban a helyzetben lehetett volna, hogy évente 2—3 nukleáris fegyvert állít­son elő. Az ellenőrző csoport, amely­nek tagjait igen barátságtala­nul fogadták Irakban (négy napot töltöttek bezárva egy gépkocsiparkolóban), hétfőn hagyta el Bagdadot. Amiint azt a küldöttség szóvivője el­mondta, a visszatérésről szóló döntés az ENSZ és az IAEA közös határozata volt. * Irak továbbra is bírálja az ENSZ határozatát, miszerint nem férhet majd hozzá szaba­don az olajeladásaiból szárma­zó pénzhez, jóllehet kiterme­lését már 1992 második felére napi 3,2 millió hordónyira tud­ja felfuttatni — jelentette a Reuter. Az iraki olajipari miniszter szerint országa kész újból ola­jat exportálni, rendezni keres­kedelmi kapcsolatait korábbi partnereivel és ismét elfoglal­ni helyét a nemzetközi olaj­piacon. Hozzátette: országa várhatóan naponta már 1,5 millió hordónyi olajat tudna exportálni.

Next