Népszabadság, 1992. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-30 / 25. szám

i­y I ♦ Új termékét szeretné bemutatni? „ . . EZT MIND ♦ Új partnereket vár? ♦ Külföldi kapcsolatot szeretne kialakítani? EGY HELYEN ♦ Befektetőket keres? i||irmiT ATTAI ' jait ♦­­*1 i, * «u JWJuijJl/VloJLJIV* ♦ Információkat, ötleteket szeretne gyűjteni? v SZEGEDI IPARI VÁSÁR fogyasztási javak C'IoLllócot*'! SZEGEDI IPARI VÁSÁR szai­.v­isara alapítva: 1876 1992. július 3—12. között A korábbi nagy érdeklődésre való tekintettel idén nagyobb kiállítási területen, nemzetközi színvonalon állunk rendelkezésére. Várjuk a hazai, külföldi nagy és kisvállalatok, vállalkozások, kisiparosok, kis- és nagytermelők jelentkezését. A KIÁLLÍTÁSI TERÜLETEK DÍJTÉTELE: ♦ nyitott terület: 900 Ft-tól 1500 Ftm­2, ♦ fedett terület: 1500 Ft-tól 2500 Ft/m2. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1992. FEBRUÁR 28. Írásos jelentkezésekor tüntesse fel a kiállító: ♦ teljes cégnevét, ♦ levelezési címét, telefonját, faxát, ♦ fedett-nyitott területigényét (m2), ♦ bemutatandó vagy árusítandó termékek nevét. KÖSZÖNTÜK JELENTKEZŐ.LÉT! IPARI VÁSÁR IGAZGATÓSÁG, 6724 Szeged, Mars tér. Telefon: 62/13-917, 12-761. Fax: 62/12-788. Telex: 82-537. 6 Európa-halandzsák Már-már tűnődnöm kell azon, hogy voltaképpen me­lyik földrészen is élek? Azt tudom, hogy nem Ameriká­ban, és ami itt van, az nem egy Amerika. Ázsiában szin­tén nem, habár a régebben le­nézett Ázsia némely országa egyben-másban még irigysé­get is kelthet bennünk, s most már nemcsak Japán. Afriká­ra, sajnos, csak szaporodó éh­ségövezetek, járványok, ter­mészetpusztulások okából kerít szót legtöbbször a világ. A kenguruk földrésze oly messzi van tőlünk, hogy fo­galmaink kelléktárában nem foglal el különös helyet. Eu­rópában pedig hogy is len­nénk, ha folyton arról hal­lunk, hogy csak közelítünk hozzá és találgatások foly­nak, hogy mikor érünk oda? Elnyűhetetlen közhelyszó­tárunkban az Európához kö­zelítés, az Európába igyekvés, az oda való döcögés, ballagás, felzárkózás, csatlakozás, me­netelés, elérkezés, eljutás ál­landó és kiemelt helyet ka­pott. Azt kell hinnünk, hogy a térkép csak nagy tévedés: a Duna-medence nem Európá­ban van, s a magyarság - ha nem is honfoglaláskor t ekhós szekereken - de vonulásban van Európa felé. Az újságok, a parlament aranyszájú szó­nokai, a szoboravatók,a ván­dorgyűlések, a pártválaszt­mányok, tv-viták, ha ha már minden frázist elpuffogtat­­tak, akkor jön a közhelyek új fejedelme: „hát így akarunk mi Európába jutni?” Miért is csodálkoztam vol­na ezek után, amikor a rádió egyik interjúműsorában, amelyben az új telefonkönyv számtalan bosszantó hibájá­ról, nehéz áttekinthetőségéről tolmácsolták a felhasználók kritikáit, a telefonkönyv­szerkesztőség képviselője mint végső adót vágta ki: „de azt el kell ismerni, hogy ezzel a telefonkönyvvel már közelí­tünk Európához”. Az Európa-halandzsa eme gyöngyszeme persze átmehet a humoristák köztulajdoná­ba, s ott tovább bogozhatják, hogy egy nem egészen tökéle­tesre sikerült telefonkönyv miként visz közelebb ben­nünket Európához. A politi­katudománnyal foglalkozók és a nyelvszociológusok pedig meditálhatnak azon, hogy az Európa-fogalom, amely geog­ráfiai jelentésén kívül erköl­csi, kulturális és civilizációs értékek specifikumait is kife­jezi, a napi politikai haszná­lat nyelvébe átcsúszva, mi­ként ürül ki valóságos jelen­téséből. Mert hisz joggal szól­hatunk arról, hogy meg akar­juk gyökereztetni a nyugati világ demokratikus politikai kultúráját, legjobb erkölcsi és jogintézményeit, normáit, csatlakozni kívánunk a nyu­gati országok, az európai ti­­zenkettek gazdasági integrá­ciójához, biztonságpolitiká­jukhoz, részesülni műszaki­tudományos vívmányaik ál­dásaiban stb. Magyarán: kö­zelíteni akarnak a legfejlet­tebbek gazdasági-jóléti szint­jéhez, modernitásához - ami valóban hosszú menetelést kíván. De micsoda skizofréni­ához vezet, ha egyszer büsz­kén szólunk hozzájárulá­sunkból az európai művészet­hez, tudományhoz, iparhoz, kultúrához, s kötődéseinkről az európai történelemhez - ami valóság, másszor pedig nyelvi-fogalmi szinten elfo­gadni látszunk, hogy egyelőre csak behúzott nyakkal kun­­csorgunk valahol Európa kü­szöbe előtt. Rózsa László NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 1992. január 30., csütörtök Mécs Imre 1989 januári levele Grósz Károlyhoz A közelmúltban juttatta el hozzánk közlésre Mécs Imre szabaddemokrata képviselő azt a levelét, amelyet az erdélyi magyarok és a román menekül­tek érdekében juttatott el 1989. január 4-én Grósz Károly párt­­főtitkárnak. Tisztelt főtitkár úr! Kérem, alábbi levelemet te­kintse magánlevélnek, ugyanis annak tartalmáról a Szabad Demokraták Szövetsége a hé­ten fog állást foglalni, de az ügy sürgőssége indokolja elkül­dését. Kérem, nézze el levelem esetleges nyersességét, de „Fel­háborodom, tehát vagyok”, írta Bálint György 1936-ban. Január 2-án reggel mi is fel­háborodtunk, és azért küldtük telepünket Önnek, Pozsgay Imrének és a határőrség pa­rancsnokának. Január 2-án reggel egy de­rék, a menekülteket istápoló magyar ügyvéd kétségbeesetten felhívta telefonon Vásárhelyi Júlia újságírót, a Szabad De­mokraták Szövetségének ta­nácstagját, segítsen, mert két székely fiatalembert, a 25 éves Nagy István ácsot és a 20 éves Balázs Levente autószerelőt, akik május óta éltek menekült­ként Magyarországon, a Bel­ügyminisztérium alsóbb szervei kiutasították hazánkból, és Győrből reggel fél 6-kor rend­őrségi kocsival elindították Nagylak felé, hogy a román ha­tóságoknak átadják őket. Vásárhelyi Júlia nyomban riasztott minket. Azonnal hív­tam önt, elmondtam, hogy élet­halál kérdésről van szó, de tit­kársága nem tudta kapcsolni, mivel titkári értekezlet volt. Hív­tam Horváth István államtitkárt, ő a minisztertanácsra ment. Vé­gül felhívtam a határőrség pa­rancsnokát, akinek helyettese megígérte az intézkedést. Ezt követően megkíséreltem telex feladását Önnek, de a munkáspárt telexszámai titko­sak, így személyesen vittem be a szöveget. Sikerült viszont ugyanazt a telexet Pozsgay Im­rének és a határőrség parancs­nokságának leadni. Mindezeknek köszönhetően a BM államtitkársága visszahívott telefonon, közölték, sikerült a gépkocsit Nagylakon (!) utolér­ni, a két menekültet visszatarta­ni, az átadást felfüggeszteni és 24 órát adnak nekünk, hogy a svéd államtól befogadó nyilat­kozatot szerezzünk és repülő­jegyről gondoskodjunk számuk­ra. Ha ezt teljesítjük (mi, a sza­bad demokraták...), akkor a BM kilépteti a két szerencsétlen fia­talembert Magyarországról. Az ügyvéd szerzett pénzt és repülőjegyet, mi pedig megke­restük a svéd nagykövetséget. Megtudtuk, hogy a Wallenberg­­bizottságot fogadja a nagykövet, megkértük a bizottság egyik tag­ját, vigye be az ügyvédet a nagy­követhez, adja elő a kérést. Meg­tudtuk a követségtől, hogy ez idáig 20 000 beutazási kérelem érkezett a svéd hatóságokhoz. Itt tart az ügy. A rendőrség fogságában lévő két fiatalember, úgy tűnik, megmenekült. De ez a véletlenek sorozatá­nak köszönhető. Ha a letartóztatottak testvé­re nem botlik a kiváló ügyvéd­be, ha Vásárhelyi Júlia kisleá­nya nem influenzás és ezért ő nem marad otthon, ha mi nem vagyunk olyan szívósak és erő­szakosak, ha nincs néhány jó­érzésű tisztviselő az államgépe­zetben, akkor hétfőn délben a két embert átadják a román szerveknek, s félig vagy tán egészen agyonverik őket. Gondolja el, mit mondtak, mit éreztek volna Gyergyóalfa­­lun a szegény, sokat üldözött, megnyomorított magyarok: köptek volna, ha hazánk nevét meghallják! Életek kérdését nem lehet véletlenekre hagyni! Intézményes garanciákra van szükség az alsóbb szintű és KEOK-önkényeskedésekkel szemben! Nem teheti meg a magyar ve­zetés, hogy homokba dugja a fe­jét, mert nem akar tudomást sze­rezni a kitoloncolásokról. Nem megoldás, hogy alacsony szintű BM-szervekre hárítjuk a döntést és a felelősséget. A rádióból tud­juk, hogy 1400 menekültet adtak vissza rövid úton Romániának. Most csengett a telefon, kö­zölték barátaink: a szombathe­lyi rendőrkapitányság decem­ber 22-én a határon elfogott Fülöp István 26 éves, Fülöp Jó­zsef 28 éves és Necsa László 28 éves szatmárnémeti lakosokat december 24-i (!) határidővel, Biharkeresztes átlépőhely meg­nevezésével kiutasította. Ők azóta bujkálnak szeretett ha­zánkban. Megdöbbentő a kapi­tányság érzéketlensége: bár Romániában eltörölték a kará­csonyt, a szeretet ünnepét, a mi rendőrségünk a szeretet ünne­pén utasítja ki a magyar fiúkat. Ismét csöng a telefon: két ro­mán ajkú, Nicu Mice és Florin Sonkaiuc kért menedékjogot december 28-án a KEOK-tól, de elutasították őket. Kérjük, lépjen közbe az öntől megszokott határozottsággal, tiltsa le a kiadatásokat, az eljá­rás nélküli visszatoloncolásokat. Hazánk jelezte, hogy csatla­kozni kíván a menekültügyi bécsi konvencióhoz és addig is igazodik ahhoz. Eszerint ki kell dolgozni a megfelelő jogi eljá­rásokat. A menedékjog megta­gadásáról és a kiutasításról bí­róságnak, nyilvános eljárás ke­retében kell döntenie, jogor­voslati lehetőségeket garantál­va. Megfelelő bizonyítási eljá­rás legyen szükséges a bűnös­ség alátámasztására. Kisebb bűnelkövetőkkel szemben ítél­kezzen magyar bíróság, majd engedje más országokba őket. A lényeg az, hogy a jelenlegi belügyi gyakorlatot azonnali hatállyal meg kell szüntetni. Még egy fontos dolog: Kérem, vesse latba tekinté­lyét annak érdekében, hogy a román ajkú menekülteket ugyanolyan elbánásban része­sítsék, mint a magyar ajkúa­­kat. Ez nemcsak humanista, erköl­csi kötelességünk, hanem igen fontos politikai érdekünk. Tria­non óta a románokat ellenünk uszítják. Itt a lehetőség, hogy ezen a mesterségesen keltett gyűlöleten enyhítsünk. Nem vé­letlen, hogy a lengyelek szeret­nek bennünket: a náci lerohanás után Európa egyetlen országa voltunk, ahová feltétel nélkül, szeretettel befogadták őket. Ugyanezt kell tennünk a ro­mánokkal is. Nem oldható meg Közép-Eu­­rópánk problémája a románok­kal való együttműködés nélkül. Meg kell szerettetnünk ma­gunkat velük! Támogatni kell a Románia Libera-t (nem pedig kiutasítani vezetőjüket, mint ahogy a belügyi hatóságok tet­ték.) Legyen csak minél több ro­mán emigráns nálunk. Ismerje­nek meg minket, akit ismernek, attól nem félnek, azt nehezebb gyűlölni. Terjedjen csak el a hí­re, hogy mi milyen jól bánunk a román menekültekkel. Tud­ják meg külföldön, főleg a min­ket mindig is gyanakvással fi­gyelő antant-országok, jelesül Franciaország, hogy embersé­gesek vagyunk és nem gyűlöl­jük a románokat (sem), és együtt tudunk működni velük. Minél több személyes kapcso­lat alakul ki, minél több román ismeri meg hazánkat, népünket (lásd Groza Péter) annál jobban oldódnak az ellentétek. De ehhez az kell, hogy mi tényleg szeretettel, egyenran­gúan foglalkozzunk a hozzánk menekülőkkel. Tisztelettel: Mécs Imre M­agyar Hitel Bank R­t . 1­­ 13%­ kamatos kamattal megnövelve fizeti vissza azoknak a kedves ügyfeleinek a befektetett pénzét, akik még nem váltották­­ vissza több mint 3 évvel ezelőtt vásárolt MHB letéti jegyeiket, s akiknek pénze így ma már nem gyarapodik tovább. Biztosak vagyunk benne, hogy ügyfeleink­­ elégedettek voltak szolgáltatásainkkal, ezért bátran ajánljuk korszerű, a letéti jegyet felváltó konstrukciónkat, a "LÁNCHÍD" értékjegyet, mely a középtávú (1-3 éves) befektetések is ideális értékpapírja.­­ § Bízzon bennünk!­­ Mi az érem mindkét oldalát ismerjük. 3cc 01c 3 £ JBJM*mRYAR a partner | JrmrwMMwKrt bankházp Bartha Szabó József Grósz: A román fél nagyon makacs volt Emlékszem a Mécs úr által írott levélre - mondotta mun­katársunknak Grósz Károly -, bár nem értem, miért lett egy­szerre oly fontos. Pártelnökként és miniszterelnökként ezernél is több levelet kaptam havonta, így ha közölni akarja őket a sajtó, még sok-sok évig lesz munkája. A levelekkel, magától értetődően, nem én, hanem egy külön apparátus foglalkozott. Legtöbbjéről tehát nem is tud­tam, tudhattam. A fontosabb­nak véltek azonban a kezembe kerültek, Mécs úré is. - Ebben az ügyben akkor több telefont, faxot kaptunk, én ma­gam is sok emberrel beszéltem, s leállítottuk a levélben említett emberek visszaadatását. Ugyan­akkor azt is tudtuk, hogy ez a módszer nem megoldás, állam­közi megállapodások jelenthet­nek csak garanciát. Az aradi ta­lálkozó egyik témaköre volt a menekültkérdés. A román fél nagyon makacs volt, de érdekes módon, egyáltalán nem zárkóz­tak el az elől, hogy a menekültek hivatalosan is kijöhessenek Ro­mániából. Azaz ne menekültek, hanem kivándorlók legyenek.­­ Ugyanakkor komoly és ne­ves értelmiségi csoportok ke­restek meg Erdélyből, kérve, hogy nagyon fontoljuk meg, mit teszünk, mert ugyan lát­szólag humánus ügyet gondo­zunk, képviselünk a menekül­tek fogadásával, közben azon­ban - ahogy ők fogalmaztak - a magyar ajkúak és az értelmisé­giek távozása lefejezi, tönkre­teszi az erdélyi magyar közös­ség szellemi és kulturális életét.­­ Volt még egy másik, állam­biztonsági szempont is: emlék­szem, pontos információink voltak arról, hogy a románok átdobnak ügynököket is. Konkrét ügyek voltak. Néhány visszaküldésről egészen bizto­san tudom, hogy ez állt a hátte­rében. Ugyanis azt akarták mindenáron bebizonyítani, hogy nem tartjuk be a korábbi államközi szerződést, mert me­nedéket adunk az átszökőknek. Valóban nem tartottuk be, ám akikről világosan és egyértel­műen kiderült, hogy felderítési szándékkal, vagy provokációs célból küldték őket, azokat az államközi szerződés értelmé­ben a magyar hatóságok visszaküldték Romániába. A kívülállók persze - mit sem sejtve erről - csak azt látták, kegyetlenek a magyar hatósá­gok. - Miközben teljesen megér­tettem Mécs úr jogos aggodal­mát, felháborodását, tisztában voltam azzal is, hogy húszezer menekült ügye egy-két ember sorsának elrendezésével nem oldható meg. Arról nem is szól­va, hogy nem voltunk felké­szülve a menekült- és beván­dorló hullám fogadására,­­ az ügyről mondotta munkatár­sunknak Grósz Károly.

Next