Népszabadság, 1992. április (50. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-01 / 78. szám

1992. április 1., szerda NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Schieder a szívén viseli Magyarországot Magas állami kitüntetés hazánk Európa tanácsi támogatásáért (Munkatársunktól) - Eddig csak a szívemben, ezek után már a szívem felett is fogom „hordani” Magyarorszá­got - mondta tegnap a Parla­mentben Peter Schieder oszt­rák szociáldemokrata képvise­lő, akit Göncz Árpád államfő hazánknak az Európa Tanács­hoz (ET) való csatlakozásának elősegítéséért a Magyar Köz­társaság Tisztikeresztjével tün­tetett ki. Peter Schieder volt az ET azon, a magyarországi demok­ratikus viszonyokat vizsgáló jelentésének elkészítője, amely­nek alapján hazánkat 1990. no­vember 6-án felvették a szerve­zetbe. Schieder, aki az osztrák par­lament külügyi bizottságának, valamint az Osztrák-Magyar Egyesületnek is az elnöke, a Népszabadságnak nyilatkozva kijelentette: hosszú távon min­den európai országnak jó esé­lye van az európai közösségi tagságra. Ausztria esetében az integráció gyorsabban fog menni, míg hazánknál az Európai Közösségnek - miköz­ben elismeri­ a jelentős ma­gyarországi átalakulást - gon­dot okoz, hogy a magyar gaz­daság még nem érett az össz­európai piaci versenyre. Arra a kérdésre, hogy vajon Ausztria az Eb-tagsága elnye­rése után is segíteni fogja-e hazánk integrációját, Peter Schieder tömör, de egyértelmű igennel felelt. Dési András Göncz Árpádra várva TEKNŐS MIKLÓS FELVÉTELE VAVROUSEK BŐSRŐL Felelős kerestetik (Folytatás az 1. oldalról) Vavrousekkel egyidejűleg nyilatkozott a bősi erőművet építő szlovák vállalat igazga­tója, Julius Binder is. A Slo­­vensky Denikben közölt nyi­latkozatában Binder elmond­ta: az építőipari cég mindent megtesz, hogy az erőmű még az idén üzemeljen. Szavai sze­rint Magyarország eddig sem tudományos, sem műszaki ér­vekkel nem tudta bizonyítani a környezeti katasztrófa bekö­vetkeztével kapcsolatos aggo­dalmait. Csehszlovákia vi­szont - tette hozzá - egész sor ilyen jellegű vizsgálatot vég­zett el, s ezek egyértelműen arra mutatnak, hogy semmi­lyen veszély nem fenyeget ilyen vonatkozásban. Kar­nyújtásnyira van a bizonyíték arra vonatkozólag, hogy az erőmű ellenzői nem tudják, mit beszélnek, vagy pedig tu­datosan hazudnak - hangsú­lyozta Binder, s megjegyezte azt is, hogy külföldi bankok nagy érdeklődést mutatnak a bősi beruházásba való bekap­csolódás iránt. A júniusi választásokon Cseh­országban jó esélyekkel rajtoló Liberálszociális Unió keddi sajtótájékoztatóján hangoztat­ta, hogy a bősi C-variánst a szlovák kormány erőlteti rá a szövetségi minisztertanácsra, s e verzió a párt megítélése sze­rint megalapozatlan. A bősi probléma kiéleződését a szer­vezet - amelynek egyik alap­eleme a csehországi zöld moz­galom - főként a szlovák kor­mánynak tulajdonítja, de a ma­gyar kormány is felelősséggel tartozik a dolgok rossz irányú alakulásáért. Kis Tibor Keleti atom, nyugati pénzB­ulgária feltehetően már ré­gen eldöntötte, hogy végér­vényesen bezárja elavult koz­­loduji atomerőművét, ám várat­lan ajánlatot kapott a nyugati reaktorépítőktől, hogy a kiszol­gált erőműveket felújítják. Az osztrák energiaértékesítő ügynökség (EVA) szakértője, Thomas Gatt azt állítja, a nyu­gati atomipar akadályozza, hogy Kelet-Európa felhagyjon az atomra épített energiapoliti­kájával. A Brüsszelben kidol­gozott európai energiacharta felosztotta az európai energia­piacokat, s Kelet-Európára vo­natkozóan az energiapotenciál kiépítését határozták el. Szlo­vákiában például 70 százalékra akarják fölfejleszteni az atom­energia arányát, amiből még exportra is jut majd. Az osztrák zöldek energia­szóvivője a határtól nem messze fekvő csehszlovák Temelin atomerőművét kereste föl, ahol a WER-1000 szovjet típusú re­aktor burkába a Westinghouse és a Framatom által gyártott erőművi berendezéseket építik be. Ez eddig mintegy 25 mil­liárd schillinget emésztett föl, még egyszer ennyi kell a beru­házás befejezéséhez. Most foly­nak a tárgyalások a Közös Piaccal hitelről, amit áramszál­lítással fizetnének a csehek vissza. Az EVA embere szerint illúzió, hogy tőke hiányában megakad a keleti atomprogram. „A nyugati atomipar képes rá, hogy dömpingáron kínálja technológiáját. A keleti térség­ben viszonylag könnyen érvé­nyesül az atomlobby, az itt levő országoknak ugyanis haladék­talanul szükségük van devizára is és új technológiára is, nagyon könnyen zsarolhatók.” Nyugati felmérések 32 közép- és kelet-európai atomerőművet minősítettek szanálásra alkal­masnak, további 16 csernobili típusú grafitreaktort és 10 külö­nösen elaggott víznyomásos re­aktort kicserélendőnek. A nyu­gati atomipar képviselői han­goztatják, hogy nemcsak üzleti megfontolások vezetik őket, ha­nem biztonságiak is, a csernobili katasztrófa a térségben bármi­kor megismétlődhet. Állítják to­vábbá, hogy egyáltalán nem könnyű bejutniuk a kelet-euró­pai országokba, a magyarok is, a csehek is félnek a külföldi domi­nanciától. Ezzel magyarázzák például, hogy Budapest a múlt év végén arra késztette a magyar energiagazdaság szanálására pályázó három külföldi céget - a Preussen Elektra AG-t, a Ba­­yernwerk AG-t és az Electricité de France-t, hogy egy konzorci­umba álljanak össze. Bécs, 1992. március Földvári Zsuzsa 4 . Az International Herald Tri­büne közölte az 1990 óta ér­vényben lévő nemzetközi nuk­leáris rendellenesség-skálát. 1. Veszélytelen „rendellenes­ség” az atomerőmű működésé­ben. 2. A reaktor biztonságát eset­leg érintő „üzemzavar”. 3. „Komoly üzemzavar”, je­lentős sugárszennyezettséggel az erőmű területén, sugárve­szélynek teszi ki a dolgozókat. 4. „Baleset”, főként az erőmű­vet érinti, de minimális sugárár­talom érheti a helyi lakosságot. Az élelmiszerek ellenőrizendők. 5. A helyiek számára kocká­zatot jelentő „baleset”. A lég­körben mérhető a sugárzás nö­vekedése, részleges lakossági evakuálás. 6. „Komoly baleset”, amely sugárszennyezést juttat a lég­körbe. Sürgősen evakuálni kell a teljes helyi lakosságot. 7. Csernobili típusú, „súlyos baleset”, jelentős sugár­szennyezéssel a légkörben, hosszú távú egészségügyi káro­sodást okoz nagy, több országra kiterjedő területen. Politikai fogoly-e Larouche? Pofosz-premier Washingtonban (Washingtoni tudósítónktól) A Pofosz három ismert sze­mélyisége Amerikába látoga­tott, hogy közbenjárjon a tizen­öt évi börtönbüntetését töltő Lyndon Larouche érdekében, akinek felesége különben 1990- ben részt vett a magyar szerve­zet október 23-i nagygyűlésén. Az amerikai sajtóban (jobb­oldali) „politikai szélsőséges­ként” emlegetett volt többszö­rös (sikertelen) elnökjelöltet, híveinek egy csoportjával együtt, 30 millió dollár összki­­hatású csalásért ítélték el 1988-ban. Az ítéletet többszöri fellebbezés után az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága helybenhagyta. Akkori amerikai sajtójelenté­sek szerint Larouche munka­társai többnyire idős emberek­től nagy összegű kölcsönöket vettek fel szervezetük céljaira, jóllehet tisztában voltak azzal, hogy a pénzt nem fogják tudni visszafizetni. Larouche-t emel­lett adócsalásban is bűnösnek találta a bíróság. A Washingtonban járt Pofosz-személyiségek a követ­kezők voltak: Dénes János füg­getlen és Cseh Sándor kisgazda képviselő, valamint Dr. Kováts Tibor közgazdász, külügyi ve­zető. Mint az érintett szóvivője, Deborah Freeman lapunknak elmondta, az önmagát politikai elítéltnek tekintő Lyndon Larouche ügyében más európai országból eddig nem vállalko­zott közbenjárásra parlamenti képviselő. Ugyanakkor a Népszabadság telefon­ megkeresésére mind az Amnesty International, mind az Amerikai Polgári Szabad­ságjogi Unió úgy nyilatkozott, hogy Lyndon Larouche-t nem tekinti lelkiismereti vagy poli­tikai elítéltnek, ezért ügyével nem foglalkozik. A Pofosz küldöttei a fellépé­süket - értesülésünk szerint - bizonyos meghökkenéssel foga­dó amerikai törvényhozókkal és kormánytisztviselőkkel folyta­tott megbeszéléseik utáni sajtó­­értekezletükön arról beszéltek, hogy Lyndon Larouche ügyét elsősorban nem jogi, hanem ér­zelmi-szolidaritási alapon kö­zelítik meg, amikor a feltételes szabadlábra helyezését és peré­nek felülvizsgálatát kérik. Egyedül Dénes János válaszolt egyértelmű igennel arra a kér­désre, hogy politikai fogolynak tekinti-e Larouche-t. Cseh Sán­dor és Dr. Kováts Tibor inkább azt emelte ki, hogy - szerintük - Magyarországon is alkalmazni kellene Lyndon Larouche „köz­­gazdasági elméletét”. A két országgyűlési képvise­lőt és a Pofosz külügyi vezető­jét a Larouche hívei által kez­deményezett Emberjogi Alap nevű szervezet látta vendégül Amerikában. Serény Péter ­­í­ t Világcsoda lehet a Párizs—Alaszka autópálya Új világcsodát akar építtetni Alekszandr Kutetaladze, egy hamburgi német-orosz vállal­kozás, a Kaukasika Consulting vezetője: 18 ezer kilométer hosszú autópályát Párizstól New Yorkig, Szibérián át. Mint a Bild am Sonntag beszámolt róla, a nevéből ítélve feltételez­hetően grúz Kutetaladze tervei igen konkrétak: ha rajta múl­na, Jelcin elnök, vagy valaki más, 1994 márciusának végén, a transzszibériai vasút fennál­lásának 100. évfordulóján már ünnepélyesen el is végezhetné az első kapavágást. A világ leg­hosszabb autópályájának, az útvonal mentén szállodákkal, éttermekkel, benzinkutakkal, tíz éven belül kellene elkészül­nie. „Az út hárommilliárd em­bert kötne össze, a gazdaság­nak és turizmusnak új lökést adna”- közölte a fantáziadús szakember. Kutetaladze elképzelései sze­rint a meglévő autópályák ad­nák az alapot, a Párizs és Berlin, vagy a Breszt és Moszkva közöt­ti, de az orosz fővárostól keletre mindent meg kellene építeni. A transzkontinentális autópályá­ból Jekatyerinburgnál (a volt Szverdlovszknál) déli irányba, India felé ágazna el egy másik autópálya, Csitánál Peking, Ha­barovszknál pedig Szöul és To­kió felé. Csitától az út északi irányba fordulna, Jakutszkon és Magadanon át a Bering-szorosig tartana, ahol híd vezetne az amerikai kontinensre. Onnan „már csak” ezer kilométer a tá­volság Fairbanksig, az ameri­kai-kanadai autópálya-hálózat északi végpontjáig. Kutetaladze úgy számol, hogy a költségek húszmilliárd dollárt tennének ki, ebből Orosz­országnak negyven százalékot kellene vállalnia. A nehézségek nem lebecsülendőek ugyan - az autópálya 47 százalékban az örök fagy birodalmán át vezet­ne­­, de a mai technika mellett a terv kivitelezhető. A végső szót Jelcinnek kellene kimon­dania és Kutetaladze abban bí­zik, hogy az orosz elnök nyitott az elképzelés iránt. Jelcin ta­nulmányai után 14 évig útépítő mérnökként dolgozott az Urál­­ban. (MTI) Fórunk van? Még van előnyünk. Még tart az a fór, amit Magyarország az elmúlt két évtized némelykor bátortalan, ám többé-kevésbé a piacgazdaság irányába mutató lépései révén szerzett. Még a legnagyobb kelet-közép-európai versenytárssal, Csehszlováki­ával szemben is azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy a tér­ségben működő több mint ötmilliárd dolláros külföldi tőkéből hárommilliárdnyi honunkban keresi a nagyobb nyereséget. Még Budapest a Keletet a Nyugattal, a FÁK-ot az EK-val, Amerikával összekötő egyik legerősebb ág. Még talán ide, Pestre jönnek a legszívesebben a New York-i Harminckettedik utcából éppúgy, mint Szaratovból, Alma-Atából, Moszkvából, Szentpétervárról, hogy egymással tárgyaljanak, üzletet kösse­nek. Budapesten még nem felejtették el, mivel lehet egy ta­­ganrogi, donyecki újgazdag kedvében járni oly módon, hogy ne érezze megalázónak hátrányos helyzetét, az otthon zűrzavaros viszonyainak a terhét, ne hordozza környezete szegényszagát. Budapesten még azt is tudják, miként lehet a nyugati világ ki­finomult, hedonista kapcsolat- és élvezetrendszerétől enyhén megcsömörlött világfiak, pénzemberek bizalmát megnyerni, közvetíteni a Kelet és a Nyugat között. Ám nincs veszedelmesebb dolog, mint az önelégültség, a bel-, és a külgazdasági sikerjelentés-sorozat. Még egyelőre a nyuga­ti tőke bizalmát, mennyiségét illetően mi vagyunk az élen. De nem árt, ha tudjuk, hogy az elmúlt két évtized alatt megszer­zett előnyünk apadni látszik. A nyomunkban ott halad Csehsz­lovákia. Míg északi szomszédunknál 1989-ben nem volt szá­mottevő nyugati működő tőke, addig két évvel később a hely­zet gyökeresen megváltozott. És ha az elmúlt fél-, egy év dina­mikáját tekintjük, van min elgondolkodnunk. Magyarországon 1990-ben 2000, 1991-ben már 11000 vegyes vállalat működött. A csehszlovákoknál ez a szám 90, illetve 5500. Tehát míg Ma­gyarországon egy év alatt az öt és félszeresére, addig Csehszlo­vákiában több mint a hatvanszorosára bővült a külföldiek részvételével működő vállalkozások száma. Csehszlovákia a piacgazdasági intézményrendszer bevezetésének az ütemét te­kintve messze Magyarország mögött marad (sőt Prágát mege­lőzi e tekintetben Lengyelországon és Jugoszlávián kívül még a volt Szovjetunió is). Vagyis Csehszlovákia úgy zárkózik fel Magyarország mögé mind szorosabban, hogy még nem is élt igazából a piacgazdaság kiépülő intézményrendszere kínálta előnyökkel. Figyelmeztető jel, hogy a Magyarországra beáramló nyugati tőke lassuló ütemben érkezik. És ami beérkezik, az is mindin­kább szétforgácsolódik, elaprózódik, a szolgáltatásokba, azo­kon belül is a közvetítő kereskedelembe épül be. Ez abból a szempontból nem lenne rossz, hogy Magyarországnak ma a kis- és a középvállalkozásokat kell fejlesztenie. De ha a na­gyobb, néhány százmillió dolláros, húzóágazati (autó-, elektro­nikai, műszeripar stb.) beruházások irányzatát tekintjük, a helyzet magyar-csehszlovák viszonylatban egyre inkább Prága javára változik. A honi nagyvállalatok zömének még csak esé­lye sincs rá, hogy csaknem kilátástalan helyzetét külföldi részprivatizációval oldja meg. Magyarországon a húzóágaza­ti, nagy, ígéretes vállalkozásokba manapság alig-alig csordo­gál a külföldi tőke. A GM-Opel-Szentgotthárd, a Suzuki-Esz­­tergom fényes időszaka után süket csönd, és a kudarcok (Vide­oton, Caola-Colgate stb.) hónapjai jöttek. A Malév-privatizá­­ció szárnyaszegetten lezuhant, miközben a prágai parlament a magyarénál jóval gyengébb törvényi háttér mellett egyetlen szavazással felszabadította az utat a csehszlovák légitársaság átalakulása előtt. A schwechati reptér tehermentesítését, és a vele járó komoly beruházást - elhalászva a határozatlankodó, aktatologató magyarok orra elől - a pozsonyi repülőtér szerez­te meg. (Nálunk öt nagy, a szovjetektől örökölt repülőtér ár­válkodik hosszú ideje,kihasználatlanul.) Az a külföldi tőke, amely a rendszerváltást követő eufórikus hullám hátán érkezve jó tempóban töltötte be a honi, kiszáradt vállalkozói patakmedreket, mintha megtorpant, elapadt volna. Hogy mitől? Talán a honi következetlenségtől, gazdasági és po­litikai provincializmustól, baklövésektől, az elbátortalanító tu­lajdonvitától, a Nyugatnak érthetetlen és átláthatatlan privati­zációs buliktól, a jogállamok számára lúdbőrözően hangzó Zé­­tényi-Takács törvénytől, a panamaszagú vagyonátjátszásoktól, a jól ismert, régi-új, sógor-koma-párttagkönyv alapú szinekú­­ra-osztogatásoktól. A külföldi tőke viselkedése a legérzékenyebb barométer. Aki beruház, pénzt fektet be egy idegen országba, az a legtüzete­­sebben szemügyre vesz mindent, ami ott történik. Mérlegel, ér­tékel, dönt. Bízhatunk-e benne, hogy a külföld elbizonytalano­dása, a visszaesés időleges? Bízhatunk-e benne, hogy a kor­mány megőrzi az örökségét, a rendszerváltáskor átvett, a szomszédokhoz képest igen számottevő helyzeti előnyt? Dunai Péter

Next