Népszabadság, 1992. május (50. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-26 / 123. szám

6 BONN-BERLIN Bonni szomszédom újabban feltűnően vidám, eltűntek hom­lokáról a gond ráncai, amelyek akkor kerültek oda, amikor - közel egy éve - a parlament szenvedélyes bár nem igazán épületes vitát követően meg­szavazta az évszázad nagy köl­tözködését. Amióta szaporodnak a jelek, hogy a keletnémet csődtömeg felszámolásának hajmeresztő költségei okán talán a követke­ző évezredre is áthúzódhat a fő­városi funkciók - velük a mi­nisztériumok, kormányintéz­mények, a parlament és a hiva­talok, no meg személyzetük - Bonnból Berlinbe telepítése. R. úr, az egyik szövetségi minisz­térium szakreferense, megint tervezget. Buzgón tanulmá­nyozza az áruházak prospektu­sait, mert azt mondja, akkor ta­lán mégis érdemes kicserélni az ülőbútorokat, sőt esetleg asszo­nya régi kívánságát is teljesít­heti, s beállíthatja a konyhába a rég kiszemelt mosogatógépet. - Öt évem van hátra a nyug­díjig - mondja s ha már a költöztetés előkészítésével megbízott parlamenti bizottság vezetői is arról beszélnek, hogy 1998 előtt nem mozdul meg semmi, akkor én már biztos, hogy ittmaradok. Titkon remé­li, hogy stréber főnöke, a mi­niszter, aki az elsők között sze­retne Berlinbe települni, a ha­talmi körhintával időközben más pozícióba kerül, s akkor ő sem válik a túlbuzgó Berlin­­párti politikus kényének áldo­zatává. R.-hez hasonlóan sok ezer bonni kezd fellélegezni most, hogy különböző pártállású és rangú német politikusok sorra arra célozgatnak: talán majd a mostantól számított második parlamenti választások után alakuló kormány lesz olyan helyzetben, hogy sínre tegye a nagy és költsége vállalkozást. Ingrid Matthäus­ Maier, az el­lenzéki szociáldemokraták pénzügyi szakértője egy inter­júban azt mondta a minap, hogy 2002 előtt nem lesz pénz ilyesmire, s ma már Willy Brandt, Berlin egykori polgár­­mestere, a Spree-lobby egyik vezéralakja is úgy véli, hogy szükség esetén felül lehet vizs­gálni az időpontot és el lehet halasztani a költözködést. Sokáig hallgatott az ügyben Kohl kancellár, aki most állító­lag szintén hajlik a számottevő halasztásra, legutóbb 8-10 év­ről beszélt - miután nyilván felmérte: a tőle és pártjától mind nagyobb számban elpár­toló nyugatnémetek - akik ér­telemszerűen kénytelenek len­nének a drága mulatság költsé­geinek oroszlánrészét finanszí­­rozni­­, egyelőre nem nyelnék le szó nélkül ezt a békát. Két év múlva parlamenti választások lesznek és minden olyan lépés, amivel - akárcsak közvetve is - újabb terheket raknak a jólét­hez szokott nyugati választó­­polgárok vállaira, értékes vok­­soktól foszthatja meg a koalí­ciós pártokat. Bár magát a tavaly júniusi parlamenti döntést senki sem vitatja - legalábbis nyilvánosan -, mivel már akkor is meglehe­tősen homályosan fogalmaztak az időzítésről és egyéb feltéte­lekről - például a funkciók meg­osztásáról­­, most felerősítik hangjukat azok, akik a minél későbbi megvalósításban érde­keltek. Hans Dániel, Bonn főpolgár­mestere például azt mondja, csak akkor szabad belevágni a költözésbe, ha az állam már megengedheti magának ezt a luxust. Közben a Rajna parti város­ban nem lankad az építési kedv. A korábban elkezdett be­ruházásokon soha nem látott szorgalommal dolgoznak. Őszre elkészül a több mint 260 millió márka költség-előirányzatú új parlamenti épület, nyáron meg­nyitja kapuit a kormányzati negyeddel szemközt épülő új művészeti múzeum, októbertől pedig a történelmi múzeum is fogadja első látogatóit. Egye­dül az ingatlantulajdonosok bi­zonytalanodtak el. Közülük so­kan eddig abból éltek vagy az­zal egészítették ki jövedelmü­ket, hogy bonni villáikat, laká­saikat kiadták a kormányváros tartósan itt dolgozó vendégei­nek, képviselőknek, diploma­táknak, a különböző lobbyk embereinek, külföldi tudósí­tóknak. Ők most nem­ szívesen újítják meg a bérleti szerződé­seket, inkább eladnák a lakáso­kat a bérlőknek, ám a kereslet nem túl nagy, mert azért azt mindenki tudja, hogy utóbb mindenképpen elkezdődik az exodus. A városházán abban remény­kednek, hogy sikerül nemzet­közi, például ENSZ-intézmé­­nyeket Bonnba csalogatni - a fejlesztési segélyszervezet már biztosan idejön -, komolyan tervezik az egyetemváros jellegerősítését, s általában igyekeznek növelni Bonn meg­tartó- és vonzerejét. A mostani helyzet egyik szembeötlő furcsasága, hogy noha mindenki a költözés csil­lagászati költségeire hivatko­zik, számokról, összegekről szinte senki sem beszél: a bon­niak felsrófolják a várható ki­adásokat, a berliniek elbagatel­lizálják, tízmilliárdokkal dobá­lózva. A higgadtabb politiku­sok eközben csendben meg­jegyzik: teljesen felesleges költ­ségekről beszélni, amíg nem le­het tudni, hol és mit kell építe­ni, felújítani. Egyedül a Reichs­­tag felújítása és átalakítása, valamint a közelébe tervezett új kormány­negyed kialakítása, a hevenyészett vázlatok szerint, mintegy hárommilliárd márkát emésztene fel, s az illetékes parlamenti bizottság egyik ve­zetője szerint úgymond sok szól amellett, hogy a Bundestag költözése nyolc-tíz év múlva válhat esedékessé. Egy kor­mánybizottság a nyár elején te­szi le a kabinet asztalára átfogó koncepcióját az áttelepülésről és annak feltételeiről, de úgy hírlik, abban sem szerepelnek még biztos támpontot adó költség-előirányzatok. Berlinben, ahol a helyi veze­tők nem szalasztanak el alkal­mat, hogy sürgessék a főváros teljes rangjának helyreállítását - értsd a törvényhozás és vég­rehajtó hatalom új honfoglalá­sát -, egyebek között azzal ér­velnek, hogy a hivatalok áthur­­colkodása erősítené a metropo­lis vonzerejét, a beruházókat is ösztökélné, ami kedvező hatás­sal lenne a keleti tartományok gazdaságának fejlődésére is. Ebben annyi az igazság, hogy a főváros kisugárzó hatása két­ségtelenül nagy lenne, ám Ber­lin már ma sem panaszkodhat érdektelenségre. Bizonyítja ezt, hogy az óriási kereslet és a te­lekspekuláció nyomán az in­gatlanárak máris az egekbe szöktek, a müncheniekkel, frankfurtiakkal, hamburgiak­kal vetekednek, holott utóbbi­akban összehasonlíthatatlanul jobbak - egye­lőre - a szolgál­tatások, fejlet­tebb az infra­struktúra. A felsrófolt ingatlanárak mellesleg a köl­tözködést is megnehezítik, alaposan meg­dobják ugyanis az egész vállal­kozás számlá­ját. Tetézi a gondokat, hogy továbbra is tisz­tázatlan igen sok értékes ber­lini építési telek és ingatlan tu­lajdonjogi hely­zete, sok beru­házó nem mer belekezdeni­­ egy-egy jelentő­sebb építkezés­be, mert nem tudhatja, hogy mikor bukkan fel a volt tulajdonos vagy örö­köse, visszakövetelve jogos tu­lajdonát. Talán e bizonytalansági té­nyezővel, talán mással magya­rázható, mindenesetre tény, hogy Berlinben viszonylag ke­vés új építkezés folyik, viszont annál szaporábban újítják fel a város keletei kerületeit. A volt NDK volt fővárosa, persze továbbra sem olyan la­kályos, mint az­ egykori „nyu­gati zónák”, a lebontott fal he­lyét átlépve ma is más világba csöppen az ember. Ami szem­beötlő, hogy a keleti oldalon a jobb fekvésű épületek üzlethe­lyiségeit, s új - szinte kivétel nélkül Nyugatról jött tulajdo­nosaik - valóban európai szín­vonalú létesítményeket vará­zsoltak az államszocializmus szürke intézményei helyére. Ahol a tulajdonviszonyok tisz­ták, javában folyik a lerobbant lakóépületek korszerűsítése - hiába, a piacgazdasághoz az is hozzátartozik, hogy a három­hatszorosára emelt lakbérekért, helyiségbérleti díjakért megfe­lelő színvonalú szolgáltatást is illik nyújtani. A régi-új fővárosban általá­ban bizakodó a hangulat, tu­lajdonképpen függetlenül a nagy költözködéstől, mindenki tudja, hogy az idő Berlinnek dolgozik. Jellemző, hogy a városatyák nemcsak a bonni intézmények megszerzésére összpontosítják figyelmüket, legalább ennyire készülnek az Olimpiára. Jóllehet Waigel pénzügyminiszter épp a minap közölte, hogy sem a sportran­devúra, sem az ugyancsak 2000-re tervezett hannoveri expóra nincs egy fityingje sem, a berliniek eltökélt szándéka, hogy megszerezzék az ezred­fordulón levő izomfesztivál rendezési jogát. Meggyőződé­sük, hogy a szükséges létesít­mények java részét vállalkozói alapon fel tudnák állítani, hi­szen a kontinens leendő legna­gyobb városának amúgy is szüksége lesz stadionokra, sportpályákra, szállodákra, la­kásokra.­­ Berlinnek óriási jövője van, magyarázza Gresznáryk Pál, a továbbra is Bonnban székelő magyar nagykövetség berlini „kihelyezett tagozatá­nak” - hivatalos nevén hivata­lának­­ vezetője. Ő hisz benne, hogy a város­­ vezetőinek cél­tudatos tevékenysége révén fordítókoronggá válik Európa közepén, vagyis olyan köz­ponttá, ahol összefutnak a po­litikai, gazdasági, tudományos­ és kulturális szálak a konti­nens égtájai között. Ezért is örül neki, hogy Berlin és Buda­pest partnervárosi kapcsolatai erősödőben vannak (Diepgen kormányzó polgármester a ter­vek szerint, még ebben az év­ben a Duna partjára látogat), s annak is, hogy a szinte egy­mást érő rangos nemzetközi rendezvények továbbra is sok magyar politikust, szakembert, művészt vonzanak a német fő­városba. A követség épülete az Unter den Lindenen, kőhajításra a Brandenburgi Kaputól és a Reichstagtól, ma igencsak el­hagyottnak tűnik, az újraegye­sítés után töredékére csökken­tették az itt dolgozó diploma­ták és segítőik állományát. Gresznáryk Pál mindazonáltal hiszi, hogy - ha már nem is az ő szolgálati ideje alatt - egy­szer még nagy diplomáciai élet színhelye lesz a berlini képvi­selet. Sajnálja, hogy a kikül­dött állandó magyar tudósítók mind Bonnban ütöttek tanyát, illetve azt, hogy sok magyar vállalat a keletnémet piac lát­ványos összeomlása után be­zárta berlini irodáját. A ház egyébként a Magyar Köztársa­ságé, s bár a telek, amin áll, nem magyar tulajdon, minden jel arra vall, hogy a magyarok­nak sem most, sem később nem kell onnan elköltözniük. Bonni szomszédom és a ber­lini magyar diplomaták öröme legalább ennyiben közös. Berlin-Bonn, 1992. május Léderer Pál Húzódik a nagy költözködés Minden a kasszától függ A FRANKFURTER ALLGEMEINE RAJZA ­­ LIN­ÓVÁRI­UM Június 8-tól 3 hét, napi 4 óra intenzív angol, német délelőtt a Lajos utcában vagy délután a Deák téren, minden fokon Beiratkozás a Lajos utca 1-ben JÚNIUS 1-5 4 és 7 óra között. A tandíj 7000 Ft. üveg * porcelán * játék képkeretek # órák * csillárok műszaki cikkek * lakásfelszerelés és más régi tárgyak adásvétele. Bp. VI., Nagymező u. 33. Telefon: 132-8672 Nyitva: hétfőtől péntekig 10 h - 18 h 9051 KK NÉPSZABADSÁG - VILÁGTÜKÖR 1992. május 26., kedd A Mitől sikeres a bűnüldözés New Yorkban? Ha több a rendőr az utcán, és ha jó a kapcsolatuk a lakosság­gal, csökken a bűnözés. Ez a té­tel majdnem olyan „naiv”, mintha egy kriminológus találta volna ki. Pedig aki ezt a gondo­latot módszerré fejlesztette, nem más, mint New York rend­őrfőnöke, Lee P. Brown. Aki mellesleg a kriminológia és a szociológia doktora is, 1990 óta tölti be tisztét, és a legutóbb közzétett statisztika szerint ta­valy, 36 év óta először minden főbb bűncselekmény kategóriá­ban csökkenést mutattak a szá­mok, 4,1 százalékkal kevesebb gyilkosságot, 1,8 százalékkal kevesebb rablást, 6,6 százalék­kal kevesebb betörést, 7,5 szá­zalékkal kevesebb erőszakos ne­mi közösülést követtek el a vá­rosban 1991-ben, mint az előző évben. Sőt ez a folyamat úgy tű­nik, idén is tart. S bár a Los An­­geles-i zavargások idején rend­kívül feszült volt a helyzet New Yorkban is, itt nem tört ki láza­dás. - Túl korai még trendekről beszélni, egy év adatai ehhez nem elegendőek - mondja a fő­kapitány, na nem azért, mintha szerénykedne. Azt mondják ró­la, könyörtelenül magabiztos. Igazi „karrierrendőr”, aki utcai járőrként kezdte Kaliforniában, majd egyetemet végzett, egyre feljebb jutott a ranglétrán, tu­dományos fokozatokat szerzett és a New York-i beosztással, 54 évesen eljutott pályája csúcsára.­­ A Los Angeles-i rendőrség­ről az a vélemény, hogy teher­autóival, helikoptereivel úgy működik, mint egy megszálló hadsereg. Mi a New York-i rendőrök módszere? - A mi stílusunk más. Termé­szetesen mi is letartóztatunk embereket, nyomozunk, járőrö­zünk, mint minden rendőrség. De amit mi csinálunk most New Yorkban, az nem a hagyomá­nyos rendőri munka, ami első­sorban abból áll, hogy a rendőr akkor lép akcióba, ha valaki va­lamit elkövetett, vagy ha vala­milyen veszélyes, gyanús hely­zet kialakult. Szerintem ugyan­ilyen fontos feladat a megelőzés. A rendőreink nagyon jó kapcso­latot építettek ki egy-egy közös­ség törvénytisztelő polgáraival, akik segítik a munkájukat. És a megelőzés érdekében foglalko­zunk olyan kérdésekkel, a fegy­verviselés korlátozásának a sür­getése, vagy az erőszakos televí­ziós műsorok hatásának tanul­mányozása. Szerintem a bűnö­zés nemcsak rendőrségi ügy, fe­lelős érte az egész közösség. Mr. Brown a „lakossági kap­csolatot” nem úgy gondolja csu­pán, hogy a járőr jóban van az utcát sepregető házgondnokkal, aki elmondja, ha valami készü­lődik. A város 75 körzetében megszervezték azt, hogy a pa­rancsnokok rendszeresen talál­koznak a civil vezetőkkel és más lakosokkal, és bevonják őket a rendőrség munkájába. A főka­pitány szerint ez is segített ab­ban, hogy New Yorkban na­gyobb felfordulás nélkül múltak el a Los Angeles-i lázadás nap­jai. - Kérem az embereimet, hogy vegyék fel a kapcsolatot azok­kal a civilekkel, akikkel együtt dolgoznak, segítsenek ők is le­vezetni a haragot, a tombolást - mondja. Mr. Lee P. Brown egyébként annak idején egy sajtótájékoz­tatón „elrémisztőnek” nevezte a Los Angeles-i kollégákat fel­mentő ítéletet. Szókimondásá­val időnként megdöbbenti hall­gatóit, mint ahogy munkatem­pójával is - egy héten hét napot dolgozik -, vagy azzal, hogy megjelenik a templomok szószé­kein, vagy a zsinagógákban, hogy beszélhessen a New York­iakhoz. Például arról, mennyit segít az, ha több a rendőr az ut­cán. 1990 őszéhez képest, ami­kor 25 ezer 465 egyenruhás tel­jesített szolgálatot New York­ban, idén - amikor egy újabb osztály végez az akadémián - már több mint 29 ezren lesznek. Az is az új munkamódszerhez tartozik, hogy a különösen ve­szélyes körzetekben jelentősen megemelték az utcán dolgozó rendőrök számát. A metropolis rendőrségének sikereire némi árnyékot vet, hogy a minap öt rendőrtisztet tartóztattak le azért, mert évek óta együttműködtek egy kábí­tószer-kereskedő bandával. És az is, hogy olyan elképesztő bűncselekmények is előfordul­nak, mint a középiskolai gyil­kosság óra közti szünetben, a folyosón, akkor, amikor a Jef­­ferson középiskola tele volt rendőrökkel, mert épp a polgár­­mestert várták látogatóba, egy fiú lelőtt két diákot. A gyilkos és áldozatai kábítószer-keres­kedelemmel foglalkoztak. Szó­val New York, a biztató statisz­tikák ellenére azért meglehető­sen veszélyes város. Még akkor is, ha a bűnözési listán a 15. he­lyen áll az amerikai városok között. Los Angeles tavaly a 16. volt.­­ Az ön kollégája, a Los An­­geles-i rendőrkapitány a minap személyesen r­észt vett azoknak a letartóztatásában, akik a láza­dás napján a televízió kamerája előtt az autójából kirángattak és összevertek, összerugdostak egy teherautósofőrt. Ön is kimegy dolgozni az utcára, ha egy-egy súlyosabb bűnügyben folyik a nyomozás? - Nem, eredményes, jól kép­zett rendőrtisztjeink vannak, ez az ő dolguk. Völgyi Vera A DER SPIEGEL FOTÓJA Rendőri akció Brooklynban Sörpárt Ukrajnában (Ungvári tudósítónktól) Újabb párttal gyarapodott Ukrajna politikai palettája: a napokban megalakult a Sör­barátok Ukrán Pártja. Hason­ló pártocskából persze nem egy van Európában, de Uk­rajnában, a totális egypárt- és egy véleményrendszer korábbi hazájában ez nem mindenna­pi fejleménynek számít. A párttól kapott tájékozta­tás szerint az alakuló kong­resszuson részt vett 134 kül­dött tizenhárom ukrán me­gyét és csaknem tizenhárom ezer elv-, pontosabban sörba­rátot képviselt. A tagság többsége negyven év alatti. Kilencvennyolc százalékuk az üzleti életben tevékenykedik. Nők is szép számmal vannak a párt támogatói között. A pártprogram a többi kö­zött kimondja: a sörbarátok harcolni fognak a magántu­lajdon, az egyéni vállalkozó szellem, az emberi jogok el­sőbbségéért. Hitet tesznek az olyan feltételek megteremtése mellett, amelyek módot ad­nak mindenkinek az önmeg­valósításra. Persze ahhoz, hogy a folyé­kony kenyér kedvelői valóra váltsák céljaikat és minél na­gyobb tömegbázisra tegyenek szert, nemcsak sörrel kellene ellátniuk az efféle italban igencsak szűkölködő orszá­got. A Sörbarátok Ukrán Pártja egyébként egy hajdani kom­munista pártbizottság szék­házában tartotta első kong­resszusát. Ott, ahol feltehető­en igen sokat tettek azért, hogy az 1985-ben meghirde­tett alkoholellenes kampányt siker koronázza. Kőszeghy Elemér

Next