Népszabadság, 1992. július (50. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-20 / 170. szám

8 KELETI FERENC ÉLETÚTJA Egy funkcionáriuspálya tanulságairól Csodálkozással vegyes meg­döbbenéssel olvastam Kubinyi Ferencnek a „Fekete lexikon ”­­sorozatban a Magyar Fórum­ban megjelent írását a romá­niai eseményekről nyújtott ki­tűnő tájékoztatása során közis­mertté vált szóvivő, Keleti György ezredes édesapjáról. Ugyanis - szintén losonci szü­letésű lévén - a szülővárosom­ból Magyarországra került ba­rátaimmal együtt fiatal korától kezdve figyelemmel kísérhet­tem az apa, Keleti Ferenc élet­útját. Éppen ezért számos föl­­dimmel együtt megállapíthat­tam, hogy a „Fekete lexikon” nem csupán rosszindulatú és gyűlölködő tendenciával ké­szült, hanem ráadásul egy se­reg valótlanságot állítva, sú­lyos rágalmakkal is illeti Keleti György apját. Amikor most arra vállalko­zom, hogy - Kubinyival szem­ben - az igazat megírjam egy nyomdászinasból lett hivatásos forradalmárról, nem elsősor­ban lokálpatrióta érzéseimnek kívánok eleget tenni, hanem mint történész: a rendelkezé­semre álló bőséges források alapján szeretnék megítélni egy olyan életutat, ami egy vi­szonylag ritkaságszámba menő magyar kommunista funkcio­náriussors volt Közép-Európá­­ban. Keleti Ferenc 1910. decem­ber 8-án született Losoncon, akinek apja a szlovák Kmácok Keletire magyarosított ivadé­kaként az ácsmesterségig vitte, míg anyja szülei magyar ag­rárproletár sorból származtak. Kilenc gyermek közül Keleti György apja volt a nyolcadik, aki a losonci Vigh-nyomdában tanulta ki a nyomdászmester­séget. A világgazdasági válság éveiben munkanélkülivé vált és mint szervezett munkás, 1932- ben belépett a kommunista párt helyi csoportjába. A közis­merten művelt nyomdászréteg tagjaként Pozsonyban részt vett egy tipográfiai továbbkép­ző tanfolyamon, majd miután a mozgalomban felfigyeltek csendes, rokonszenves lényére és olvasottságára, 1935-ben a „Tűz” nevű ifjúsági szervezet titkárává választják. Ezt köve­tően­­ az itt végzett jó munká­jának köszönhetően - 1937-ben a Csehszlovák Kommunista Párt szlovákiai magyar tömeg­szervezetének, a Magyar Fiata­lok Szövetségének lesz a titká­ra, együtt végezve a szervezet irányítását Szlovákiában és Kárpátalján Schönherz Zoltán­nal. Ebben a minőségében részt vett a CSKP szlovákiai szek­ciója titkárságának ülésén, amelyet Siroky, későbbi csehszlovák miniszterelnök ve­zetett és mivel a vezetőség több tagja magyar volt (Major Ist­ván, Steiner Gábor), keleti ma­gyar nyelven terjesztette elő beszámolóját munkaterületé­ről. A Csehszlovák Köztársaság összeomlása után Losoncra költözött, ahol előbb többed­­magával ún. házi internálásban részesült, majd miután illegális pártmunkában vett részt, 1940 tavaszán letartóztatták. Előbb a miskolci katonai börtönbe, majd Budapestre, a Pestvidéki Fogházba szállították és csak az év őszén helyezték szabad­lábra. Alig egy év múlva azon­ban a budapesti Szűcs-féle ötös tanács elé idézték és kommu­nista tevékenység miatt két év és nyolc hónapi fegyházra ítél­ték. így került 1941 őszén a szegedi Csillagbörtönbe, ahol együtt töltötte büntetését Va­dász Ferenccel, Horváth Imré­vel, Fock Jenővel és Kulich Gyulával. Ekkor már nem ta­lálkozhatott a börtönben Ráko­si Mátyással - ahogy ezt Kubi­nyi tendenciózusan írja - mert mint ismeretes, Rákosi - Vas Zoltánnal együtt - 1940. októ­ber 30-án, tehát már egy évvel korábban (!) szabadult és no­vember 6-án Moszkvába érkez­ve, másnap Sztálin mellett áll­hatott a Vörös téri díszemelvé­nyen... Keleti Ferencet 1943 decem­berében engedik ki Szegedről (nem pedig 1942-ben, ahogy Kubinyi írja), és onnan szülő­városába távozik. A német megszállás - 1944. március 19. - után nem érezheti magát biz­tonságban Losoncon, ezért át­szökik Szlovákiába, hogy az­után a besztercebányai szlovák felkelés idején Krcsanov kapi­tány helyetteseként egy parti­zánzászlóalj élére álljon. Ez a Krcsanov brigádparancsnok kap megbízást szeptember 17- én arra, hogy Losoncon tárgya­lásokat folytasson a magyar helyőrség parancsnokával. A találkozóra szeptember 18-án kerül sor a Losonc melletti Vi­­defalván (szlovákul Vidina), amelyre magyar részről a lo­sonci helyőrség helyettese, Kis kapitány jön el és Kresanov ka­pitány oldalán Keleti Ferenc vesz részt a tárgyalásokon. Ilyen előzmények után találko­zott a Losonc melletti Gácson gróf Zichy Ladomér Krcsanov­­val, aki őt a brigád törzskará­hoz irányítja. Így került Zichy - mint ahogy ezt nekem később, 1981-ben részletesen elmondot­ta - kapcsolatba Makarov alez­redessel és Voljanszkij száza­dossal, a szovjet partizánbrigád parancsnokaival, hogy azután visszatérve Budapestre, a Vár­ban beszámoljon küldetéséről. Ezt követően Kudar csendőr alezredes gondos előkészítése után a Faragho vezette fegyver­szüneti küldöttség (tagjai: Szent-Iványi Domokos, Teleki Géza) szeptember 28-án érke­zett Gácsra, majd onnan Zó­lyomba, ahol Makarov alezre­des fogadta őket. A bizottságot egy amerikai gyártmányú gép vitte Zólyomból Kijevbe, hogy onnan Moszkvába szállítsák Faraghóékat. íme, ez volt a Ku­binyi által oly kompromittáló­­an beállított Kresanov parti­zánparancsnok és „komiszárjá­nak”, Keleti Ferencnek a szere­pe a magyar kiugrási kísérlet­ben, amelyről egyébként a könyvemben (Ugrás a sötétbe Bp. 1984, Magvető K.) részlete­sen írok. Ilyen előzmények után Nóg­rádi Sándort és partizáncso­portját 1944 októberében azzal az utasítással dobták le Besz­tercebányán, hogy egy magyar partizánalakulatot szervezze­nek. Miután Keletinek akkor már kiépített kapcsolatai vol­tak és kellő helyismerettel ren­delkezett, jelentős segítséget tudott nyújtani ehhez a fel­adathoz. Sajnos a szlovák fel­kelés leverése, valamint a si­kertelen magyar kiugrási kísér­let következtében meglehető­sen súlyos körülmények között kellett helytállniuk. Ráadásul Keletinek a felesége is a tábor­ban volt és már a nyolcadik hó­napban járt Péter fiúkkal, így azután egy szlovák faluban voltak kénytelenek átmenetileg meghúzódni, hogy azután 1945 januárjában - a német csapa­tok kivonulását követően - visszatérjenek Losoncra. (Mind­ezt csak azért írom, mert Kubi­nyi szerint Keletinek a tevé­kenysége Losonc elfoglalásáig „ismeretlen”...) Szülővárosában Keleti nagy örömmel látott hozzá a párt­­szervezéshez, ám rövidesen ta­pasztalnia kellett, hogy szlovák nacionalisták (volt klinkások) denunciálják őt a szovjet kato­nai parancsokságon. Sőt, a kommunista párton belül is folytatódott lejáratása. Amikor a város párttitkáraként Kassá­ra ment, hogy részt vegyen egy országos konferencián, a szlo­vák vezetők felelősségre von­ták, amiért magyar nyelven is adott ki pártnyomtatványokat Losoncon, és az sem tetszett nekik, hogy - egyedül a funk­cionáriusok közül­­ magyarul szólalt fel az értekezleten. Te­tézte „vétkeit”, hogy 1945. má­jus elsején Losoncon magyar nyelvű beszédet „mert” mon­dani. „Büntetésül” előbb ko­­­­áromi járási titkárnak nevez­ték ki, majd Siroky levelével „átadták” a Magyar Kommu­nista Pártnak. (Erről írja Kubi­nyi, hogy Keleti „a CSKP aján­lásával ismeretlen okból érke­zett Budapestre, ahol kényel­mes lakást utaltak ki neki”). A magyar fővárosba felesé­gével és Péter nevű néhány hó­napos fiával érkezett (György fiuk 1946-ban született), ahol hosszú hónapokig albérletben lakott egy szoba-konyhás la­kásban. Innen tett családi láto­gatást feleségével Losoncon 1946-ban, ahol váratlan inci­dens éri: a városi rendőrség le­tartóztatja! A feleségének Prá­gába kellett utaznia ahhoz, hogy egykori elvtársai szaba­don bocsássák. Ennek ellenére elképzelhető, hogy milyen ke­serű emlékkel távozhatott szü­lővárosából, ahol a magyarelle­nes sovinizmusnak még a város volt kommunista párttitkára is áldozatul eshetett. Keletit - mint a szlovák problémák jó ismerőjét - az MKP 1946-ban Békéscsabára küldte, ahol négy évig állt a megyei pártbizottság élén. A Békés megyében eltöltött évei­ről egyik önéletrajzában így ír: „Ahogy visszaemlékszem, éle­tem és addigi pártmunkám leg­szebb időszaka volt ez...” Jóleső érzéssel töltötte el, hogy becsül­ték őt, mert kiállt a megye ér­dekei mellett. Különösen mé­lyen vésődött a lelkébe a békés­­tarhosi iskola létesítése és vé­delme során létre­jött szívme­lengető kapcsolata Kodály Zol­tánnal. A debreceni Gulyás György - Tarhos egyik létreho­zója - az elmúlt években publi­kált megrendítő erejű önélet­írásában (Bűneim... bűneim) nem egy helyen tér ki Keleti Ferencre, kiemelve sokszor a hatalommal (Révai, Darvas) szemben vállalt kiállását. Nincs terünk részletesebben szólni Békés-Tarhosról, így az aláb­biakban csak szemelvényekben villantjuk fel Keleti szerepét e nagy országos jelentőségű ügy­ben. A megye párttitkára egyik tarhosi látogatása alkalmával, 1947. május 16-án ezt a bejegy­zést írta az iskola emlékköny­vébe: „A látottak és hallottak alapján előlegezem azt a min­denben megmutatkozó hitemet, hogy az új demokratikus Ma­gyarország nemcsak Kert-Ma­­gyarország lesz, hanem a nép fiainak Magyarországa is!” Révai és Darvas miniszter 1954-ben mégis megszüntették a tarhosi iskolát. Ekkor ugyan Keleti már Budapesten volt a pártközpontban, Kodály mégis hozzá fordult. Idézek Gulyás könyvéből: „Kodály levelet in­tézett Keletihez, Tarhos dolgá­ban. E levél alapján - de azért is, mert kezdettől fogva hűsé­ges támogatója volt a tarhosi iskolának - Keleti Ferenc leve­let intézett a miniszterhez (Darvas Józsefhez, V. K.), amelyben erélyesen felhívta a figyelmét a huzavonára, megje­gyezvén, hogy nem vet jó fényt a minisztériumra a határozat­lanság a Tarhost érintő kérdé­sekben.” Nem alaptalanul írja Gulyás „Kodály és a barátság” c. feje­zetben: „A Keletivel való talál­kozás elővillant valamit Ko­dály emberi vonzásaiból is. Mégpedig: Ha valaki úgy köze­ledett hozzá, egyszerű, emberi őszinteséggel, azt el is fogadta, és barátjaként tartotta számon. Mint Keleti Ferenccel tette!” Kubinyi természetesen mind­erről „nem tud”. Ő csak arról ír, hogy Keleti „szürke, de vé­res kezű eminenciás”, akit a legújabb kori magyar történe­lem három legnagyobb tö­meggyilkosa egyikének tüntet fel! Balogh Sándor professzor - aki személyesen is ismerte Ke­letit, hiszen vele egy időben dolgozott a pártközpontban - mindezt kategorikusan cáfolta minapi nyilatkozatában. (Nép­­szabadság, 1992. június 30.) Legfőbb cáfolatként okkal köz­li azt a tényt, hogy Keleti 1953 végén lett a pártközpontban az adminisztratív osztály vezetője, és így akkor már nem foglal­kozhatott a koncepciós perek­kel, legfeljebb a rehabilitációs ügyekkel. Az is figyelmet érde­mel - és ez Keleti mellőzésének egyik legmarkánsabb bizonyí­téka, hogy az egyetlen osztály­­vezető volt, akit soha sem vá­lasztottak még a Központi Ve­zetőség tagjainak a sorába. Ezért Kubinyi ama állítása, hogy őt „az egyik legkártéko­nyabb, leggátlástalanabb orto­dox bolseviknek jellemezhet­jük”, nem más mint minden valóságalapot nélkülöző rága­lom. Mivel helyzete a pártköz­pontban tarthatatlanná vált, mert - mint önéletrajzában írja - Gerő ellene volt, Farkas Mi­hály gyűlölte, és Rákosival 1956 tavaszán súlyosan összeveszett, a vezetés, hogy megszabaduljon tőle, 1956 augusztusában - megkérdezése nélkül - kinevez­hette nagykövetnek Bukarestbe, így a forradalmi eseményekről már csak Romániában értesült. Ott semmi köze nem volt - nem lehetett - ahhoz, amivel Kubi­nyi vádolja, hogy ugyanis a moszkvai magyar nagykövettel, Rajnai Sándorral, valamint a nagyváradi Valter Románnal együtt „buzgólkodtak azon, hogy a Romániában fogva tar­tott Nagy Imrének és társainak nyakába vessék a kötelet”.­­ Ezzel a szinte bornírt rágalom­mal szemben megint csak a té­nyekre kell hivatkoznom. Kele­ti Bukarestben a közös ma­gyar-román könyvkiadás, a ko­lozsvári magyar egyetem bezá­rása ügyeivel foglalkozott. Ezekben a kérdésekben oly mó­don képviselte a magyar érde­keket, hogy az MSZMP Politi­kai Bizottsága 1959 novembe­rében arra való hivatkozással hívta vissza a román főváros­ból, hogy „pártszerűtlenül, erő­szakosan járt el a román elvtár­saknál”. Még annyit Romániáról, hogy az erdélyi magyar értel­miséggel kialakult kapcsolatai­ra nem csupán egy Koós Ká­rolyhoz írt levelet idézhetek, hanem Ady barátjának, Franyó Zoltánnak könyvdedikációiból is: „Szívbéli barátomnak szere­tettel... akit már hosszú évek előtt a szívembe zártam.” Végül Keleti életének epiló­gusáról. Hazatérése után csu­pán arra érdemesítik, hogy a Pest Megyei Tanács elnöki funkcióját biztosítják számára 1960 és 1964 között. 54 évesen nyugdíjazni akarják, de ő ra­gaszkodik ahhoz, hogy tovább dolgozhasson. Kőbányán a Kaptafagyár telepvezetői posztját bízzák rá 1971-ig, ami­kor nyugdíjba helyezik. 1979- ben, 69 évesen éri őt utol a ha­lál. Életpályája azzal a fontos tanulsággal jár, hogy még a ve­zető kommunista pártfunkcio­náriusok között is akadnak olyanok, akiknek nem a fekete lexikonban van a helyük. Vígh Károly Diri-ciklon Óbudán Az iskolaigazgatók kinevezé­se körüli viharok évek óta me­netrendszerűen megérkeznek a vakáció elején, közepén. Ahogy a legveszélyesebb tornádóknak szerte a világon nevet adnak, úgy sokan idehaza már ennek is - ilyen például a diri-ciklon kifejezés - jelezve az érintettek körében az elemicsapás-szerű megítélést. Főként tavaly szep­tembertől, amióta az Alkot­mánybíróság elvetette a tantes­tületek korábbi „vétójogát” ve­zetőjük kinevezésében. Azóta ugyanis az önkormányzatok sok helyütt gyakran nem veszik figyelembe a véleményüket, miként nemegyszer a szülőkét sem. Óbudán, a tanév végén a képviselő-testület csaknem fél­száz oktatási, nevelési intéz­mény közül tizenötnek az élére nevezett ki új vezetőt - mivel az ötéves megbízatások most jártak le -, a tizenhatodikra azonban nemet mondott. Ám ez az egy nem is elegendőnek bi­zonyult a viharhoz. Mert a Czabán Samu Általános Iskola vezetői posztjára pályázó egyetlen embert, Hajdú Ráfis Mátyásnét - az eddigi igazgatót - a kerület képviselői nem ta­lálták alkalmasnak az irányítói feladatra. Szemben a csaknem teljes tantestülettel és a szülők túlnyomó többségével. Indoklás nélkül. Noha a közelmúltban az ügy lezárult azzal, hogy a képvise­lő-testület az egyik igazgatóhe­lyettest, Szögi Antalnét bízta meg egy évre az iskola vezeté­sével­­ és úgy határozott, hogy december 31-ig újra kiírja az igazgatói poszt betöltésére a pályázatot - e döntés mégsem nyugtatta meg a kedélyeket. Az indulatokat egy időre azonban elfojtotta. Az előzmények ismeretében valóban nehezen érthető meg, hogy a képviselő-testület miért nem az egyetlen pályázó mel­lett döntött. Annál inkább is érthetetlen ez, mert a negy­vennyolc tagú pedagóguskö­zösségből negyvenhatan Hajdú Ráfisnét szerették volna to­vábbra is vezetőjüknek és pá­lyázatát támogatta az önkor­mányzat oktatási és kulturális ügyosztálya, valamint az okta­tási bizottsága is. Ennek ellené­re a május 28-i képviselő-testü­leti ülés elutasította a szakmai­lag maximálisan támogatott egyetlen jelöltet. Az igazgatónő - akit akár­csak a tantestületet, mellbe vá­gott a döntés - mégsem enged­te, hogy kollégái nyilvánosan tiltakozzanak, hírzárlatot ren­delt el. Azért, hogy a tanév nyugodtan, rendben fejeződ­hessen be, s a végzős nyolcadi­kosok iskolájuktól vett búcsú­ját semmi se zavarhassa meg. A kerületi lapokból azonban mégis kitudódott a dolog, s a hír futótűzként elterjedt. Már sem a tantestületet, sem a szü­lőket nem lehetett visszafogni. Mindkét közösség szervezésbe kezdett, hogy az igazgatónő az új tanévtől eddigi munkáját folytathassa. A nevelők képvi­selőket s önkormányzati szak­embereket kerestek fel, párt­frakcióülésekre jártak, a szülők aláírásokat gyűjtöttek és leve­leket írtak, hogy a képviselő­­testületet rávegyék, tárgyalja újra az igazgatónő pályázatát. A szülők legfőbb érve az volt, hogy a Czabán a kerület egyik legeredményesebb és kimagas­lóan jó légkörű, közösségi szel­lemű iskolája. Levelükben egyebek között azt írják, hogy az iskola erőssége az összefor­rott pedagógusgárda, az egysé­ges oktatási, nevelési követel­mények, amelyeket „hosszú évek óta Hajdú Ráfisné szemé­lyisége hat át és biztosít”. Végül is a pedagógusok, szü­lők nyomására, képviselői in­dítványra június végén a kerü­leti legfőbb fórum újra napi­rendre tűzte az ügyet. Mivel az ilyen eset meglehetősen ritka, annál figyelemreméltóbb, mert arra lehet következtetni belőle, hogy a testület képes felülvizs­gálni korábbi döntését, nyitott az új információkra, érvekre. Annál nagyobb volt a pedagó­gusok, szülők csalódása az ülé­sen. Mert számukra meglepeté­sekkel teli, új felvonás kezdetét jelentette. Itt azonban legalább egyértelműen kiderült, amit korábban csak sejtettek: az igazgatónő politikai indokok alapján mérettetett meg­­ és utasíttatott el. Több képviselő, bennfentes szakember - nem az újságíró­nak, csak az embernek szánva - megjegyezte, egyszerűen nem érti, hogy Hajdú Ráfisné miért írta be (?!) az önéletrajzába, hogy az előző rendszerben párttag, pláne (!) párttitkár volt. Vagy ha már beírta, miért utólag tette hozzá, hogy a rendszerváltozást megelőzve lépett ki a pártból. Mert igaz, ami igaz, új rendszert nem le­het a régi vezetőkkel építeni. Az igazgatónő a ki nem mon­dott kérdésekre a képviselő­­testület június végi ülésén el­mondta, hogy­ a múltja az éle­téhez tartozik, eszébe sem ju­tott, hogy letagadja. Azt is el­mondta, ő hitt a korábbi esz­mékben, amikor pedig már nem hitt, nem is csinálta to­vább. Hozzátette: azt minden­kor fontosnak tartotta, hogy is­kolája ne válhasson politikai színhellyé. A testület június végi ülésén a legnagyobb meglepetést az keltette, hogy egy pedagógus panaszára „szakmailag” kezd­ték mérlegelni az igazgatónő alkalmasságát. Nevezetesen: egy megbántott tanárnőnek az iskolai tanulmányi versenyt kritizáló bejelentésére felvető­dött, hogy Hajdú Ráfisné al­­kalmas-e vezetői feladatára. Senki sem tette szóvá, hogy a szakmai panasz kivizsgálása nem a képviselő-testületre tar­tozik, hanem az iskola belső ügye. Ezért indok lehetett be­lőle a pályázó elutasítására, noha a bejelentést csak az egyik fél, a panaszos oldaláról vizsgálták. S bár a képviselő­­testületi ülésen az oktatási ügyosztály vezetője jelezte, hogy korrekten ki fogják vizs­gálni az ügyet, a vád önmagá­ban elegendőnek bizonyult az igazgatónő elleni szavazáshoz. Amit a szülők gyűjtőívén talált egy-két gyerekaláírás végleg eldöntött. Hogy az miként ke­rülhetett oda, nem néztek utá­na, így „természetesen” rosszabb eredmény született, mint a május végi képviselő­­testületi ülésen. Ezután került sor a harmadik ülésre, amely a már ismert eredménnyel zá­rult, de amely előtt szóba ke­rült a tantestület egyik „pár­tatlan” tanárának egyéves igazgatói megbízatása is. (An­nak ellenére, hogy férje külföl­di szolgálata miatt hosszú éve­ken át nem tanított.) Több képviselő nem tartotta helyénvalónak az újságíró kér­dését, amely azt firtatta, miért nem fogadták el Hajdú Ráfisné pályázatát. A polgármester visszautasította e felvetést, hi­szen a jog szerint nem kell in­dokolniuk a döntésüket. Véle­ménye szerint mindenkit meg­nyugtató szavazás azonban csak akkor várható, ha több igazgatójelölt közül lehet vá­lasztaniuk a képviselőknek. Ennek reményében írták ki is­mét a pályázatot. Azt elismeri, hogy a képviselő-testület dön­tése - a törvényesség keretein belül­ - részben politikai indo­kok alapján történt, de hát az oktatásügy, az iskola kérdése mindenkor politikai kérdés volt és az is marad. Ezt nyíltan kellene vállalni. Azt még hoz­záteszi: egy képviselő-testület­nek mindenkor a jogszabályok és nem a szokásjogok alapján kell döntést hoznia. Az oktatá­si bizottság vezetője, Papp Fe­renc és az egyik fideszes képvi­selő, Derdák András vélemé­nye viszont az, hogy szakmai követelményeket megkívánó pályázatot nem szabad(na) po­litikai mérce alapján elbírálni. A legfiatalabb képviselő sze­rint olyan esetekben pedig, amikor a testületi döntés telje­sen ellentmond az érintett kö­zösség véleményének, akaratá­nak - jogszabály ide vagy oda - nem ártana megindokolni. (Természetesen megfelelő érve­ket csak alapos döntés-előké­szítés után lehet találni, ami Hajdú Ráfisné esetében nem történt meg.) Ezt mindenek­előtt az erkölcs kívánja meg azzal a közösséggel - válasz­tókkal - szemben, amelynek sorsáról döntenek. Főként, ha a jelzett közösség egészen más véleményen van, mint a képvi­selő-testület. Például úgy gon­dolja, a szakértelem, a vezetői képesség, az emberi tisztesség nem pártállás függvénye. Saj­nálatos, hogy az Alkotmánybí­róság, illetve az állásfoglalása alapján született új jogszabály mindezt nem vette figyelembe, lehetőséget adva a képviselők­nek indoklás nélküli bármilyen döntésre. Mert ennek alapján semmiféle törvénytelenség nem történt Óbudán. Gyarmati Szabó Éva NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 1992. július 20., hétfő C. ÉWMP8 lÍL-IXtgUgí m-M ti rr— u V KFT. J jpnpMVf^ Tiszakécske, Szolnoki út 24. (76)41-331 Budapest XX., Marx Károly u. 44. Nyíregyháza, Kállói út 18/A (42) 10-822 Pécs, Rácvárosi út 29/1. (72) 10-214 Szeged, Juhász Gyula u. 36. (52)51-488­­ terv. védve / ------------------------hwjV

Next