Népszabadság, 1992. július (50. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
8 KELETI FERENC ÉLETÚTJA Egy funkcionáriuspálya tanulságairól Csodálkozással vegyes megdöbbenéssel olvastam Kubinyi Ferencnek a „Fekete lexikon ”sorozatban a Magyar Fórumban megjelent írását a romániai eseményekről nyújtott kitűnő tájékoztatása során közismertté vált szóvivő, Keleti György ezredes édesapjáról. Ugyanis - szintén losonci születésű lévén - a szülővárosomból Magyarországra került barátaimmal együtt fiatal korától kezdve figyelemmel kísérhettem az apa, Keleti Ferenc életútját. Éppen ezért számos földimmel együtt megállapíthattam, hogy a „Fekete lexikon” nem csupán rosszindulatú és gyűlölködő tendenciával készült, hanem ráadásul egy sereg valótlanságot állítva, súlyos rágalmakkal is illeti Keleti György apját. Amikor most arra vállalkozom, hogy - Kubinyival szemben - az igazat megírjam egy nyomdászinasból lett hivatásos forradalmárról, nem elsősorban lokálpatrióta érzéseimnek kívánok eleget tenni, hanem mint történész: a rendelkezésemre álló bőséges források alapján szeretnék megítélni egy olyan életutat, ami egy viszonylag ritkaságszámba menő magyar kommunista funkcionáriussors volt Közép-Európában. Keleti Ferenc 1910. december 8-án született Losoncon, akinek apja a szlovák Kmácok Keletire magyarosított ivadékaként az ácsmesterségig vitte, míg anyja szülei magyar agrárproletár sorból származtak. Kilenc gyermek közül Keleti György apja volt a nyolcadik, aki a losonci Vigh-nyomdában tanulta ki a nyomdászmesterséget. A világgazdasági válság éveiben munkanélkülivé vált és mint szervezett munkás, 1932- ben belépett a kommunista párt helyi csoportjába. A közismerten művelt nyomdászréteg tagjaként Pozsonyban részt vett egy tipográfiai továbbképző tanfolyamon, majd miután a mozgalomban felfigyeltek csendes, rokonszenves lényére és olvasottságára, 1935-ben a „Tűz” nevű ifjúsági szervezet titkárává választják. Ezt követően az itt végzett jó munkájának köszönhetően - 1937-ben a Csehszlovák Kommunista Párt szlovákiai magyar tömegszervezetének, a Magyar Fiatalok Szövetségének lesz a titkára, együtt végezve a szervezet irányítását Szlovákiában és Kárpátalján Schönherz Zoltánnal. Ebben a minőségében részt vett a CSKP szlovákiai szekciója titkárságának ülésén, amelyet Siroky, későbbi csehszlovák miniszterelnök vezetett és mivel a vezetőség több tagja magyar volt (Major István, Steiner Gábor), keleti magyar nyelven terjesztette elő beszámolóját munkaterületéről. A Csehszlovák Köztársaság összeomlása után Losoncra költözött, ahol előbb többedmagával ún. házi internálásban részesült, majd miután illegális pártmunkában vett részt, 1940 tavaszán letartóztatták. Előbb a miskolci katonai börtönbe, majd Budapestre, a Pestvidéki Fogházba szállították és csak az év őszén helyezték szabadlábra. Alig egy év múlva azonban a budapesti Szűcs-féle ötös tanács elé idézték és kommunista tevékenység miatt két év és nyolc hónapi fegyházra ítélték. így került 1941 őszén a szegedi Csillagbörtönbe, ahol együtt töltötte büntetését Vadász Ferenccel, Horváth Imrével, Fock Jenővel és Kulich Gyulával. Ekkor már nem találkozhatott a börtönben Rákosi Mátyással - ahogy ezt Kubinyi tendenciózusan írja - mert mint ismeretes, Rákosi - Vas Zoltánnal együtt - 1940. október 30-án, tehát már egy évvel korábban (!) szabadult és november 6-án Moszkvába érkezve, másnap Sztálin mellett állhatott a Vörös téri díszemelvényen... Keleti Ferencet 1943 decemberében engedik ki Szegedről (nem pedig 1942-ben, ahogy Kubinyi írja), és onnan szülővárosába távozik. A német megszállás - 1944. március 19. - után nem érezheti magát biztonságban Losoncon, ezért átszökik Szlovákiába, hogy azután a besztercebányai szlovák felkelés idején Krcsanov kapitány helyetteseként egy partizánzászlóalj élére álljon. Ez a Krcsanov brigádparancsnok kap megbízást szeptember 17- én arra, hogy Losoncon tárgyalásokat folytasson a magyar helyőrség parancsnokával. A találkozóra szeptember 18-án kerül sor a Losonc melletti Videfalván (szlovákul Vidina), amelyre magyar részről a losonci helyőrség helyettese, Kis kapitány jön el és Kresanov kapitány oldalán Keleti Ferenc vesz részt a tárgyalásokon. Ilyen előzmények után találkozott a Losonc melletti Gácson gróf Zichy Ladomér Krcsanovval, aki őt a brigád törzskarához irányítja. Így került Zichy - mint ahogy ezt nekem később, 1981-ben részletesen elmondotta - kapcsolatba Makarov alezredessel és Voljanszkij századossal, a szovjet partizánbrigád parancsnokaival, hogy azután visszatérve Budapestre, a Várban beszámoljon küldetéséről. Ezt követően Kudar csendőr alezredes gondos előkészítése után a Faragho vezette fegyverszüneti küldöttség (tagjai: Szent-Iványi Domokos, Teleki Géza) szeptember 28-án érkezett Gácsra, majd onnan Zólyomba, ahol Makarov alezredes fogadta őket. A bizottságot egy amerikai gyártmányú gép vitte Zólyomból Kijevbe, hogy onnan Moszkvába szállítsák Faraghóékat. íme, ez volt a Kubinyi által oly kompromittálóan beállított Kresanov partizánparancsnok és „komiszárjának”, Keleti Ferencnek a szerepe a magyar kiugrási kísérletben, amelyről egyébként a könyvemben (Ugrás a sötétbe Bp. 1984, Magvető K.) részletesen írok. Ilyen előzmények után Nógrádi Sándort és partizáncsoportját 1944 októberében azzal az utasítással dobták le Besztercebányán, hogy egy magyar partizánalakulatot szervezzenek. Miután Keletinek akkor már kiépített kapcsolatai voltak és kellő helyismerettel rendelkezett, jelentős segítséget tudott nyújtani ehhez a feladathoz. Sajnos a szlovák felkelés leverése, valamint a sikertelen magyar kiugrási kísérlet következtében meglehetősen súlyos körülmények között kellett helytállniuk. Ráadásul Keletinek a felesége is a táborban volt és már a nyolcadik hónapban járt Péter fiúkkal, így azután egy szlovák faluban voltak kénytelenek átmenetileg meghúzódni, hogy azután 1945 januárjában - a német csapatok kivonulását követően - visszatérjenek Losoncra. (Mindezt csak azért írom, mert Kubinyi szerint Keletinek a tevékenysége Losonc elfoglalásáig „ismeretlen”...) Szülővárosában Keleti nagy örömmel látott hozzá a pártszervezéshez, ám rövidesen tapasztalnia kellett, hogy szlovák nacionalisták (volt klinkások) denunciálják őt a szovjet katonai parancsokságon. Sőt, a kommunista párton belül is folytatódott lejáratása. Amikor a város párttitkáraként Kassára ment, hogy részt vegyen egy országos konferencián, a szlovák vezetők felelősségre vonták, amiért magyar nyelven is adott ki pártnyomtatványokat Losoncon, és az sem tetszett nekik, hogy - egyedül a funkcionáriusok közül magyarul szólalt fel az értekezleten. Tetézte „vétkeit”, hogy 1945. május elsején Losoncon magyar nyelvű beszédet „mert” mondani. „Büntetésül” előbb koáromi járási titkárnak nevezték ki, majd Siroky levelével „átadták” a Magyar Kommunista Pártnak. (Erről írja Kubinyi, hogy Keleti „a CSKP ajánlásával ismeretlen okból érkezett Budapestre, ahol kényelmes lakást utaltak ki neki”). A magyar fővárosba feleségével és Péter nevű néhány hónapos fiával érkezett (György fiuk 1946-ban született), ahol hosszú hónapokig albérletben lakott egy szoba-konyhás lakásban. Innen tett családi látogatást feleségével Losoncon 1946-ban, ahol váratlan incidens éri: a városi rendőrség letartóztatja! A feleségének Prágába kellett utaznia ahhoz, hogy egykori elvtársai szabadon bocsássák. Ennek ellenére elképzelhető, hogy milyen keserű emlékkel távozhatott szülővárosából, ahol a magyarellenes sovinizmusnak még a város volt kommunista párttitkára is áldozatul eshetett. Keletit - mint a szlovák problémák jó ismerőjét - az MKP 1946-ban Békéscsabára küldte, ahol négy évig állt a megyei pártbizottság élén. A Békés megyében eltöltött éveiről egyik önéletrajzában így ír: „Ahogy visszaemlékszem, életem és addigi pártmunkám legszebb időszaka volt ez...” Jóleső érzéssel töltötte el, hogy becsülték őt, mert kiállt a megye érdekei mellett. Különösen mélyen vésődött a lelkébe a békéstarhosi iskola létesítése és védelme során létrejött szívmelengető kapcsolata Kodály Zoltánnal. A debreceni Gulyás György - Tarhos egyik létrehozója - az elmúlt években publikált megrendítő erejű önéletírásában (Bűneim... bűneim) nem egy helyen tér ki Keleti Ferencre, kiemelve sokszor a hatalommal (Révai, Darvas) szemben vállalt kiállását. Nincs terünk részletesebben szólni Békés-Tarhosról, így az alábbiakban csak szemelvényekben villantjuk fel Keleti szerepét e nagy országos jelentőségű ügyben. A megye párttitkára egyik tarhosi látogatása alkalmával, 1947. május 16-án ezt a bejegyzést írta az iskola emlékkönyvébe: „A látottak és hallottak alapján előlegezem azt a mindenben megmutatkozó hitemet, hogy az új demokratikus Magyarország nemcsak Kert-Magyarország lesz, hanem a nép fiainak Magyarországa is!” Révai és Darvas miniszter 1954-ben mégis megszüntették a tarhosi iskolát. Ekkor ugyan Keleti már Budapesten volt a pártközpontban, Kodály mégis hozzá fordult. Idézek Gulyás könyvéből: „Kodály levelet intézett Keletihez, Tarhos dolgában. E levél alapján - de azért is, mert kezdettől fogva hűséges támogatója volt a tarhosi iskolának - Keleti Ferenc levelet intézett a miniszterhez (Darvas Józsefhez, V. K.), amelyben erélyesen felhívta a figyelmét a huzavonára, megjegyezvén, hogy nem vet jó fényt a minisztériumra a határozatlanság a Tarhost érintő kérdésekben.” Nem alaptalanul írja Gulyás „Kodály és a barátság” c. fejezetben: „A Keletivel való találkozás elővillant valamit Kodály emberi vonzásaiból is. Mégpedig: Ha valaki úgy közeledett hozzá, egyszerű, emberi őszinteséggel, azt el is fogadta, és barátjaként tartotta számon. Mint Keleti Ferenccel tette!” Kubinyi természetesen minderről „nem tud”. Ő csak arról ír, hogy Keleti „szürke, de véres kezű eminenciás”, akit a legújabb kori magyar történelem három legnagyobb tömeggyilkosa egyikének tüntet fel! Balogh Sándor professzor - aki személyesen is ismerte Keletit, hiszen vele egy időben dolgozott a pártközpontban - mindezt kategorikusan cáfolta minapi nyilatkozatában. (Népszabadság, 1992. június 30.) Legfőbb cáfolatként okkal közli azt a tényt, hogy Keleti 1953 végén lett a pártközpontban az adminisztratív osztály vezetője, és így akkor már nem foglalkozhatott a koncepciós perekkel, legfeljebb a rehabilitációs ügyekkel. Az is figyelmet érdemel - és ez Keleti mellőzésének egyik legmarkánsabb bizonyítéka, hogy az egyetlen osztályvezető volt, akit soha sem választottak még a Központi Vezetőség tagjainak a sorába. Ezért Kubinyi ama állítása, hogy őt „az egyik legkártékonyabb, leggátlástalanabb ortodox bolseviknek jellemezhetjük”, nem más mint minden valóságalapot nélkülöző rágalom. Mivel helyzete a pártközpontban tarthatatlanná vált, mert - mint önéletrajzában írja - Gerő ellene volt, Farkas Mihály gyűlölte, és Rákosival 1956 tavaszán súlyosan összeveszett, a vezetés, hogy megszabaduljon tőle, 1956 augusztusában - megkérdezése nélkül - kinevezhette nagykövetnek Bukarestbe, így a forradalmi eseményekről már csak Romániában értesült. Ott semmi köze nem volt - nem lehetett - ahhoz, amivel Kubinyi vádolja, hogy ugyanis a moszkvai magyar nagykövettel, Rajnai Sándorral, valamint a nagyváradi Valter Románnal együtt „buzgólkodtak azon, hogy a Romániában fogva tartott Nagy Imrének és társainak nyakába vessék a kötelet”. Ezzel a szinte bornírt rágalommal szemben megint csak a tényekre kell hivatkoznom. Keleti Bukarestben a közös magyar-román könyvkiadás, a kolozsvári magyar egyetem bezárása ügyeivel foglalkozott. Ezekben a kérdésekben oly módon képviselte a magyar érdekeket, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága 1959 novemberében arra való hivatkozással hívta vissza a román fővárosból, hogy „pártszerűtlenül, erőszakosan járt el a román elvtársaknál”. Még annyit Romániáról, hogy az erdélyi magyar értelmiséggel kialakult kapcsolataira nem csupán egy Koós Károlyhoz írt levelet idézhetek, hanem Ady barátjának, Franyó Zoltánnak könyvdedikációiból is: „Szívbéli barátomnak szeretettel... akit már hosszú évek előtt a szívembe zártam.” Végül Keleti életének epilógusáról. Hazatérése után csupán arra érdemesítik, hogy a Pest Megyei Tanács elnöki funkcióját biztosítják számára 1960 és 1964 között. 54 évesen nyugdíjazni akarják, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy tovább dolgozhasson. Kőbányán a Kaptafagyár telepvezetői posztját bízzák rá 1971-ig, amikor nyugdíjba helyezik. 1979- ben, 69 évesen éri őt utol a halál. Életpályája azzal a fontos tanulsággal jár, hogy még a vezető kommunista pártfunkcionáriusok között is akadnak olyanok, akiknek nem a fekete lexikonban van a helyük. Vígh Károly Diri-ciklon Óbudán Az iskolaigazgatók kinevezése körüli viharok évek óta menetrendszerűen megérkeznek a vakáció elején, közepén. Ahogy a legveszélyesebb tornádóknak szerte a világon nevet adnak, úgy sokan idehaza már ennek is - ilyen például a diri-ciklon kifejezés - jelezve az érintettek körében az elemicsapás-szerű megítélést. Főként tavaly szeptembertől, amióta az Alkotmánybíróság elvetette a tantestületek korábbi „vétójogát” vezetőjük kinevezésében. Azóta ugyanis az önkormányzatok sok helyütt gyakran nem veszik figyelembe a véleményüket, miként nemegyszer a szülőkét sem. Óbudán, a tanév végén a képviselő-testület csaknem félszáz oktatási, nevelési intézmény közül tizenötnek az élére nevezett ki új vezetőt - mivel az ötéves megbízatások most jártak le -, a tizenhatodikra azonban nemet mondott. Ám ez az egy nem is elegendőnek bizonyult a viharhoz. Mert a Czabán Samu Általános Iskola vezetői posztjára pályázó egyetlen embert, Hajdú Ráfis Mátyásnét - az eddigi igazgatót - a kerület képviselői nem találták alkalmasnak az irányítói feladatra. Szemben a csaknem teljes tantestülettel és a szülők túlnyomó többségével. Indoklás nélkül. Noha a közelmúltban az ügy lezárult azzal, hogy a képviselő-testület az egyik igazgatóhelyettest, Szögi Antalnét bízta meg egy évre az iskola vezetésével és úgy határozott, hogy december 31-ig újra kiírja az igazgatói poszt betöltésére a pályázatot - e döntés mégsem nyugtatta meg a kedélyeket. Az indulatokat egy időre azonban elfojtotta. Az előzmények ismeretében valóban nehezen érthető meg, hogy a képviselő-testület miért nem az egyetlen pályázó mellett döntött. Annál inkább is érthetetlen ez, mert a negyvennyolc tagú pedagógusközösségből negyvenhatan Hajdú Ráfisnét szerették volna továbbra is vezetőjüknek és pályázatát támogatta az önkormányzat oktatási és kulturális ügyosztálya, valamint az oktatási bizottsága is. Ennek ellenére a május 28-i képviselő-testületi ülés elutasította a szakmailag maximálisan támogatott egyetlen jelöltet. Az igazgatónő - akit akárcsak a tantestületet, mellbe vágott a döntés - mégsem engedte, hogy kollégái nyilvánosan tiltakozzanak, hírzárlatot rendelt el. Azért, hogy a tanév nyugodtan, rendben fejeződhessen be, s a végzős nyolcadikosok iskolájuktól vett búcsúját semmi se zavarhassa meg. A kerületi lapokból azonban mégis kitudódott a dolog, s a hír futótűzként elterjedt. Már sem a tantestületet, sem a szülőket nem lehetett visszafogni. Mindkét közösség szervezésbe kezdett, hogy az igazgatónő az új tanévtől eddigi munkáját folytathassa. A nevelők képviselőket s önkormányzati szakembereket kerestek fel, pártfrakcióülésekre jártak, a szülők aláírásokat gyűjtöttek és leveleket írtak, hogy a képviselőtestületet rávegyék, tárgyalja újra az igazgatónő pályázatát. A szülők legfőbb érve az volt, hogy a Czabán a kerület egyik legeredményesebb és kimagaslóan jó légkörű, közösségi szellemű iskolája. Levelükben egyebek között azt írják, hogy az iskola erőssége az összeforrott pedagógusgárda, az egységes oktatási, nevelési követelmények, amelyeket „hosszú évek óta Hajdú Ráfisné személyisége hat át és biztosít”. Végül is a pedagógusok, szülők nyomására, képviselői indítványra június végén a kerületi legfőbb fórum újra napirendre tűzte az ügyet. Mivel az ilyen eset meglehetősen ritka, annál figyelemreméltóbb, mert arra lehet következtetni belőle, hogy a testület képes felülvizsgálni korábbi döntését, nyitott az új információkra, érvekre. Annál nagyobb volt a pedagógusok, szülők csalódása az ülésen. Mert számukra meglepetésekkel teli, új felvonás kezdetét jelentette. Itt azonban legalább egyértelműen kiderült, amit korábban csak sejtettek: az igazgatónő politikai indokok alapján mérettetett meg és utasíttatott el. Több képviselő, bennfentes szakember - nem az újságírónak, csak az embernek szánva - megjegyezte, egyszerűen nem érti, hogy Hajdú Ráfisné miért írta be (?!) az önéletrajzába, hogy az előző rendszerben párttag, pláne (!) párttitkár volt. Vagy ha már beírta, miért utólag tette hozzá, hogy a rendszerváltozást megelőzve lépett ki a pártból. Mert igaz, ami igaz, új rendszert nem lehet a régi vezetőkkel építeni. Az igazgatónő a ki nem mondott kérdésekre a képviselőtestület június végi ülésén elmondta, hogy a múltja az életéhez tartozik, eszébe sem jutott, hogy letagadja. Azt is elmondta, ő hitt a korábbi eszmékben, amikor pedig már nem hitt, nem is csinálta tovább. Hozzátette: azt mindenkor fontosnak tartotta, hogy iskolája ne válhasson politikai színhellyé. A testület június végi ülésén a legnagyobb meglepetést az keltette, hogy egy pedagógus panaszára „szakmailag” kezdték mérlegelni az igazgatónő alkalmasságát. Nevezetesen: egy megbántott tanárnőnek az iskolai tanulmányi versenyt kritizáló bejelentésére felvetődött, hogy Hajdú Ráfisné alkalmas-e vezetői feladatára. Senki sem tette szóvá, hogy a szakmai panasz kivizsgálása nem a képviselő-testületre tartozik, hanem az iskola belső ügye. Ezért indok lehetett belőle a pályázó elutasítására, noha a bejelentést csak az egyik fél, a panaszos oldaláról vizsgálták. S bár a képviselőtestületi ülésen az oktatási ügyosztály vezetője jelezte, hogy korrekten ki fogják vizsgálni az ügyet, a vád önmagában elegendőnek bizonyult az igazgatónő elleni szavazáshoz. Amit a szülők gyűjtőívén talált egy-két gyerekaláírás végleg eldöntött. Hogy az miként kerülhetett oda, nem néztek utána, így „természetesen” rosszabb eredmény született, mint a május végi képviselőtestületi ülésen. Ezután került sor a harmadik ülésre, amely a már ismert eredménnyel zárult, de amely előtt szóba került a tantestület egyik „pártatlan” tanárának egyéves igazgatói megbízatása is. (Annak ellenére, hogy férje külföldi szolgálata miatt hosszú éveken át nem tanított.) Több képviselő nem tartotta helyénvalónak az újságíró kérdését, amely azt firtatta, miért nem fogadták el Hajdú Ráfisné pályázatát. A polgármester visszautasította e felvetést, hiszen a jog szerint nem kell indokolniuk a döntésüket. Véleménye szerint mindenkit megnyugtató szavazás azonban csak akkor várható, ha több igazgatójelölt közül lehet választaniuk a képviselőknek. Ennek reményében írták ki ismét a pályázatot. Azt elismeri, hogy a képviselő-testület döntése - a törvényesség keretein belül - részben politikai indokok alapján történt, de hát az oktatásügy, az iskola kérdése mindenkor politikai kérdés volt és az is marad. Ezt nyíltan kellene vállalni. Azt még hozzáteszi: egy képviselő-testületnek mindenkor a jogszabályok és nem a szokásjogok alapján kell döntést hoznia. Az oktatási bizottság vezetője, Papp Ferenc és az egyik fideszes képviselő, Derdák András véleménye viszont az, hogy szakmai követelményeket megkívánó pályázatot nem szabad(na) politikai mérce alapján elbírálni. A legfiatalabb képviselő szerint olyan esetekben pedig, amikor a testületi döntés teljesen ellentmond az érintett közösség véleményének, akaratának - jogszabály ide vagy oda - nem ártana megindokolni. (Természetesen megfelelő érveket csak alapos döntés-előkészítés után lehet találni, ami Hajdú Ráfisné esetében nem történt meg.) Ezt mindenekelőtt az erkölcs kívánja meg azzal a közösséggel - választókkal - szemben, amelynek sorsáról döntenek. Főként, ha a jelzett közösség egészen más véleményen van, mint a képviselő-testület. Például úgy gondolja, a szakértelem, a vezetői képesség, az emberi tisztesség nem pártállás függvénye. Sajnálatos, hogy az Alkotmánybíróság, illetve az állásfoglalása alapján született új jogszabály mindezt nem vette figyelembe, lehetőséget adva a képviselőknek indoklás nélküli bármilyen döntésre. Mert ennek alapján semmiféle törvénytelenség nem történt Óbudán. Gyarmati Szabó Éva NÉPSZABADSÁG - MAGYAR TÜKÖR 1992. július 20., hétfő C. ÉWMP8 lÍL-IXtgUgí m-M ti rr— u V KFT. J jpnpMVf^ Tiszakécske, Szolnoki út 24. (76)41-331 Budapest XX., Marx Károly u. 44. Nyíregyháza, Kállói út 18/A (42) 10-822 Pécs, Rácvárosi út 29/1. (72) 10-214 Szeged, Juhász Gyula u. 36. (52)51-488 terv. védve / ------------------------hwjV