Népszabadság, 1992. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-17 / 220. szám

32 NÉPSZABADSÁG - INGATLANPIAC 1992. szeptember 17., csütörtök Fővárosi lakótelepek: károk és árak Amióta a szocialista lakótele­pek létesítése többé nem politi­kai kérdés, a lakókon kívül már a szakemberek is bevallhatják: elhibázott döntés volt a félmil­lió betondoboz egymásra dobá­­lása, hiszen a panelnek kevés előnye, viszont annál több hát­ránya van. Ezek közül most csak a legnagyobbat(?) emeljük ki: a hatvanas-hetvenes évek szürke egyenházait minimum 25-30 évenként fel kell újítani, ami lakásonként több százezer forintos költséggel jár. A fejlett szocializmus eufóri­kus időszakában még úgy vél­ték, hogy magának az előre­gyártott elemeknek az életkora két-három évtized, aztán majd építünk újabbat, szebbet, tága­sabbat, de külföldi példákon okulva a szakemberek kiderí­tették, hogy a betonfal akár száz évig elálldogálhat, viszont időnként a teljes épületgépésze­ti, szigetelési rendszert, a vi­zesblokkot és az összes vezeté­ket ki kell cserélni. Márpedig ez az „időnként” az ország legtöbb lakótelepe eseté­ben a következő évtizedben kö­szönt be. Budapesten a hatva­nas évek végén, hetvenes évek elején már tízezrével épültek a betonlakások (Óbuda, Füredi út, Kelenföld, Újpalota stb.), s ezek jelenleg már jócskán „nagykorúak”. A lakosok ugyan időről időre felújítgatták a lakásokat és kijavították a legkellemetlenebb hibákat, de érthető módon nem nyúltak sem a lifthez, sem a csatorna­­rendszerben, és a nyílászárókat és a födémszigetelést sem na­gyon bolygatták. Márpedig ép­pen ez utóbbiak fáradtak el leg­inkább az elmúlt néhány évti­zed alatt, s elsősorban rájuk kell majd költeni a súlyos mil­liókat. Csak a viszonyítás kedvéért: a német szakemberek mintegy 300-400 milliárd(!) márkára be­csülik a mienkhez hasonló mi­nőségben épült hárommillió ke­letnémet panellakás felújítási költségét, ami még akkor is döbbenetes szám, ha figyelem­be vesszük a két ország eltérő árarányait. A magyar szakem­berek ennél jóval szerényebb becsléssel élnek: egy tízemeletes házban az egy lakásra vetített teljes felújítási költség „csak” 300-500 ezer forintot tesz ki, de a kisebb épületeknél sem lesz jóval kisebb a végösszeg. Mivel ezek a panelfelújítási munkák még sehol sem kezdődtek meg, a bérlőknek és lakástulajdono­soknak még van egy-két évük, hogy átgondolják: kinek fog „fájni” a fenti összeg. Nagy valószínűséggel azoknak, akik éppen bennlaknak, hiszen sem az államnak, sem az önkor­mányzatnak nem lesz pár száz milliárdja a felújításokra - és különben is: mi közük lesz azokhoz a lakásokhoz, amelyek egytől egyig magántulajdonban vannak...? A fenti levezetés persze so­kaknak nem újdonság: nem vé­letlen, hogy az öregedő panella­kásoktól még azok is szeretné­nek megszabadulni (akár áron alul is),­akik netán rosszabb kö­rülmények közé költöznek - nem szeretnék, ha „rajtuk ma­radna” az ifjúi báját vesztett betoningatlan. Ilyen szempont­ból is érdekes megvizsgálni a fővárosi lakótelepek árait: a presztízst és a kifizetett millió­kat nemcsak a (budai) helyszín, a cseréptető vagy jó közlekedés határozza meg, hanem a lakóte­lep és ezen belül az adott ház életkora is. A főváros legdrá­gább lakótelepei egyértelműen azok, amelyek az elmúlt évtized során épültek (Pók utca, Ka­szásdűlő, Gazdagrét). Az itteni 40-50 ezer forintos négyzetmé­terárakban a nívósabb helyszín és a minőségileg más és az emelt szintű lakásminőségen kívül az is benne van, hogy az itteni nyílászárók még épek, a liftek működnek, télen van fű­tés - és majd csak a beláthatat­lan jövőben lesz szükség egy új­jáépítéssel felérő rekonstruk­cióra. A szabálynak tulajdonképpen csak egyetlen kivétel mond el­lent: a Kárpát utcai lakótelep, amelyet 1977-79 között építet­tek, de árait tekintve a máso­dik-harmadik helyen szerepel. A magyarázat persze egészen egyszerű: az Újlipótváros kellős közepén, néhány száz méterre a Nagykörúttól, s ráadásul a Margitszigettel szemközti Du­­na-parton nem lehet olyan szürke tízemeletes házat építe­ni, hogy az ottani lakások árai ne emelkedjenek „budai” ma­gasságokba. De csináljuk meg az „ellen­próbát” is: milyen áraik vannak Budapest legöregebb lakótele­pein, Kelenföldön, Óbudán, Új­palotán és a Füredi úton? A XV. kerületben egészen alacsony, 30-33 ezer forintos négyzetmé­terárakkal találkozhatunk, és a másik három helyszínen­­ nem sokkal mehetnek az eladók a 35 ezer forint fölé - ez a fővárosi átlag. Pedig még csak nem is a „távol-pesti” kerületekben, ha­nem az elegáns Óbudán, Zugló­ban és Kelenföldön építették fel a betondobozokat, ahol kiemel­kedően jók a közlekedési és egyéb infrastrukturális feltéte­lek. Az árak mégsem közelítik meg a Pók utcai vagy kaszásdű­lői csúcsmagasságokat, ami igen nagy mértékben a kornak és a hozzá kapcsolódó é lelpusz­tulásnak a számlájára írható. Van természetesen „ellen-el­lenpélda” is: hiába új, és kapott építészeti nívódíjat Káposztás­­megyer, az iszonyatos távolsá­gok miatt nem szívesen költöz­nek oda az emberek, és ez az árakban is tükröződik. Persze, ha a metrót az eredeti tervek szerint megépítették volna a te­lep központjában, szinte száz százalék, hogy most csak negy­venezer forint fölötti négyzet­méterárakkal találkozhatnánk... Bogdán Zoltán „Ingatlanpiac” KÉR. LAKÓTELEP AZ ÉPÍTKEZÉS KEZDETE ÁRAK (E Ft/m2) III. Óbuda 1966 36 III. Kaszásdűlő 1987 45 III. Pók utca 1986 50 III. Békásmegyer 1974 33 IV. Káposztásmegyer 1987 32 IV. Újpest 1975 35 Vill. Szigony u. 1981 31 X. Kőbánya-Újhegy 1978 31 XI. Kelenföld 1965 37 XI. Őrmező 1976 40 XI. Gazdagrét 1984 41 XIII. Vizafogó 1981 41 XIII. Kárpát u. 1979 46 XIII. Béke-Tatai 1988 35 XIV. Jerney 1986 37 XIV. Füredi 1966 35 XV. Újpalota 1967 32 XVI. Centenárium 1973 33 XVII. Rákoskeresztúr 1975 31 XVIII. Havanna 1980 30 XIX. Kispest 1977 32 XX. Pesterzsébet 1978 30 XXI. Csepel 1974 29 XXII. Budafok 1975 30 A panelt egyre nehezebb eladni Lakások - előleg és kamat nélkül A „gulyáskommunizmusból” a „zsíroskenyér-kapitalizmus­­ba” való áttérés nagymértékű polarizálást indított meg a kö­zéprétegekben: egyeseknek a napi létfenntartás is gondokat okoz, míg mások akár 30-50 ezer forintot is félre tudnak tenni havonta. Ez utóbbiakat ma már jó néhány, részletre árusító nyugati autós cég is cél­ba vette, de terjedőben vannak azok az ingatlanklubok és -tár­saságok, amelyek különböző méretű és felszereltségű lakást kínálnak előleg nélkül és ka­matmentes részletre. Az egyik cég egyelőre még csak Budapesten szervez ilyen akciókat, de ennek keretén be­lül a belvárosi garzonlakástól a budafoki és pestszentlőrinci sorházakig igen széles választé­kot tudnak kínálni - meglepően kedvező fizetési feltételek mel­lett. Hogy mást ne mondjunk: előleget egyáltalán nem kell fi­zetni, viszont készpénzként be­számítják a szociálpolitikai kedvezményt, az építési hitelt, a helyi támogatást és az ifjúsá­gi takarékbetétet, sőt a régi la­kást is. A maximum hat és fél évi várakozás során kamatot sem kell fizetni, csak három­­százalékos kezelési költséget. A másik cég két variációt kí­nál: vagy fizet valaki 25 száza­lék előleget, és akkor legkésőbb öt év múlva beköltözhet az álta­la kiválasztott lakásba, vagy nem, de ebben az esetben a vá­rakozási idő fölmehet tíz évre. Az első változat a harminc­negyven évesek lakásgondjait enyhítheti, a második viszont a gyermekeiknek jelenthet megol­dást. Kamat itt sincs, a több tíz­ezres havi törlesztésen kívül csak a háromszázalékos kezelési költséget és a biztosítást kell fi­zetni. A választék itt már vidéki ingatlanokkal bővült: Budaörs­től Pécsig, Szombathelytől Deb­recenig lehet a lakások, családi és sorházak között választani. -b- EGY IDEÁLIS CSALÁDI AUTÓ mécs- f­edveföcé­­dium Férőhely: 5 személyes A MITSUBISHI Motors MITSUBISHI LANCER HB 1.5 GLXI-12V FELSZERELTSÉG: AKTÍV-PASSZÍV BIZTONSÁG: GARANCIA: — 90 LE-s befecskendezős motor — Központi ajtózár — Motorosan állítható, fűthető külső tükrök, elektromos ablakemelők — Emelhető vezetőülés — Állítható kormány (fel-le, előre-hátra) — Dönthető hátsó ülések — Hangszórók + antenna — Fordulatszámmérő, digitális óra — Katalizátor (3 utas, lambda-szondás) - Magasságában állítható első biztonsági övek - Hátsó biztonsági övek, gyerekzár - Szervofék - Energiaelnyelő gyűrődési zóna FOGYASZTÁS:­­ 90 km/h mellett 5,5 1/100 km - 120 km/h mellett 7,5 1/100 km ólommentes benzin Csomagtér: a hátsó üléstámlák lehajtásával s a kalaptartó kivételével kombival vetekedő szállító járművé alakítható. A csomagtartó fedél a hátfalat is nyitja, így bőröndök behelyezése könnyebb. 1444 000,'^ U brit A **«#* [3%3| — 3 év vagy 100 000 km garancia — 3 év cseregarancia (visszavásároljuk és beszámítjuk egy új gépkocsi árába) — 3 év fogyasztási norma garancia — 8 év átrozsdásodás elleni garancia — A gépkocsi eladása esetén a garanciális jogok átszállnak az új tulajdonosra. LCQuis­t|^0l^udapest l^lkotóHitch^0-24^lefonn55-0402156-740T^axn56-3485 t/i á

Next