Népszabadság, 1992. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-15 / 244. szám

1992. október 15., csütörtök NÉPSZABADSÁG - MOZAIK ­ • mJ­j/jl­út | • ÚJABB FÖLDMOZGÁSOK voltak Egyiptomban, az utó­rezgések már csak négyes Rich­­ter-fokozatúak voltak. A hétfői rengés miatt ötszáznál többen vesztették életüket, ezrek sebe­sültek meg, s épületek százai dőltek össze, rongálódtak meg, köztük ókori építmények is. • KÖZVETLEN LÉGI JÁ­RATOT indít október 25-től Budapest és Nürnberg között az NFD független német rész­vénytársaság. A járat szombat kivételével naponta jó össze­köttetést biztosíthat átszállás­sal más német városok felé is. • VÁSÁRHELYI AVATÓ. Hódmezővásárhely és Csongrád megye vezetőtestületeinek pél­daértékű összefogása eredmé­nyeként új levéltárat avattak tegnap a dél-alföldi városban. • MEGJELENT A KÉT HÉT POLITIKA legújabb, 1992/19. száma. A lapban többek között Ugrin Emesével készült interjú, vélemények Csurka István ta­nulmányáról. • TÍZMILLIÓS BETÖRÉS. Több mint 10 millió forint készpénz volt abban a lemez­­kazettában, amit egy ismeret­len tettes elvitt a hódmezővá­sárhelyi Legno Kft. irodájában álló páncélszekrény tetejéről. Kihallgatták a tanúkat és a cég tulajdonosát, de a nyomozás érdekében mást nem közöltek. Lassú melegedés MIR A Duna, Budapestnél: 90 cm 9- 11 °C FRONTHATÁS: nincs. BOLDOG NÉVNAPOT! Teréz Peugeot-* részletre -előlig 15-60% DASD -évi kamat 12-15% 291-4511 -futamidő 2év 252-4877 A RÁÍR mindent tud az oroszlánról PEUGEOT VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS : A derült éjszaka után az ala­csony, -2­ +1 fokos reggeli hő­mérséklet gyorsan emelkedik. Napos idő várható kevés go­­molyfelhővel. Kora délutánra 13-17 fok valószínű. A szél fokozatosan megerősödik, és 3-4 fokkal melegebb levegőt szállít a Kárpát-medence fölé. A következő napokban lassú felmelegedés a jellemző. A szerdai előrejelzés sikeressége: 5 LÉGSZENNYEZŐDÉS a nagyvárosok belvárosaiban lassan emelkedik. VÍZHŐM­ÉRSÉKLETEK ( °C) Hazai vizáink Közeli tengerek Balaton: 9-10 Adria: 18-20 Duna: 11-13 Balti-tenger: 12-13 Tisza: 7 15 Fekete-tenger: 16-17 Velencei-tó: 8-9 Földközi-tenger: 19­22 KOSSUTH RÁDIÓ Ultrarövidhullámon 4.25-6.55 Azonos a középhullámú műsorral 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-11.00 Azonos a kö­zéphullámú műsorral 11.00 Minde­nes 11.50 Hümmögő 12.00-14.00 Azonos a középhullámú műsorral 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszpe­rantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 17.00-18.30 Azonos a kö­zéphullámú műsorral 18.30 V ma­­terniskom jazyku 19.00 In limba materna 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na maternnjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku 21.00-23.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar mű­sora 23.45 Auf Deutsch gesagt. Né­met nyelvlecke kezdőknek - II. sor. Középhullámon 4.30 Reggeli krónika 8.20 Min­dennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 1­1.05 Cigányfélóra 11.35 Vaskor. Gáli István novellafü­zérének rádióváltozata 12.30 Ven­dég a háznál 12.45 Füleljen! 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Tanúim lesztek. A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Ajánlott levél 15.05 Kossuth-klub 15.55 Cégér 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 A miszti­­­­kus óra kényes fuvolái. Takács Zsu­zsa összeállítása 20.05 Hagyomány­­ápolók 20.30 Határok nélkül 21.­15 Kossuth-klub 21.55 Ajánlott levél 22.30 Fórum 23.05 Kis éji zene PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Napindító 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Euro-ka­­lauz 9.05 Zene­szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.05 Napóra 12.00 Nóta­kedvelőknek 12.45 Időjárás- és víz­állásjelentés 13.05 A Szabó család 13.30 Idősebbek hullámhosszán 14.00 Kabarécsütörtök 17.05 Nap­óra 17.50 Rádiót nyerhet, ha Petőfit hallgat 18.00 Rockhullám 18.30 Eu­­ro-kalauz 19.05 Eszkerék 19.35 Népdalok 20.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada 21.05 Daráló 21.35 Heavy-metal híradó 22.00 Infrahang 22.30 Dzsesszlista 23.03 Sporthíradó 23.10-4.20 Napforduló BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódi­­­um 10.05 Wendriner napjai. Kurt Tucholsky írásai (ism.) 10.48 Fran­cia fúvós kamarazene 11.05 Zene­kari muzsika 12.05 Hangverseny délidőben 13.19 A kamarazene ked­velőinek 14.05 Az apostol. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata 15.05 Louise. Részle­tek Charpentier operájából 16.05 Éneklő Ifjúság 16.18 Ottó Klempe­­rer vezényel 17.00 Gordiusz. Maga­zin töprengőknek 17.50 Népzeneku­tatók műhelyében 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kincses Veronika énekel, Magyari Imre kürtön játszik 19.05 A nagy Caruso 19.35 Barokk muzsika 20.05 Leselkedő magány: Dsida Jenő versei 20.20 A Montreali TV 1­5.40 Jó reggelt, Magyarország! Falutévé - biotippel és KERT­ÉSZ 6.00 A Reggel 8.05 Ahol a Gangesz születik 8.30 Közjáték 8.35-12.05 NAPKÖZI Benne: 9.00 Nyeregben vagyunk, NSZK tévéfilmsorozat. 36/14. rész: A gyanú 10.00 Honnay. Angol tévéfilmsorozat. A fekete kő szövetsége (ism.) 11.10 Játék 11.15 Évgyűrűk, Nyugdíjasok műsora 12.00 Hírek 17.00 Délutáni egyenleg 17.10 Folyt. köv. Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 85. rész 17.40 Képújság 17.50 Pénzvilág 18.00 Menedzser magazin 18.45 NAPKÖZI 19.05 Metropolis játékok 19.35 Esti mese 19.55 Reklám 20.00 Híradó 20.25 Reklám 20.30 Tele­sport 20.35 Reklám 20.40 Szomszé­dok. Teleregény. 143. fejezet 21.10 Közjáték 21.15 Friderikusz-show 22.35 Reklám 22.40 Aktuális 23.05 16.05 Műsorismertetés 16.10 Hí­rek - Időjárás 16.15 A chateauvallo­­ni polgárok (ism.) Francia­ tévéfilm­­sorozat: XXVI/2. rész 17.10 Tipplis­­ta 17.25 Ötöd-ölő 17.45 Regionális Híradó: Budapest - Debrecen - Győr - Pécs - Szeged 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.18 Gyerekeknek 18.36 Telesport 19.00 Régi szép va­sárnapok. Francia tévéfilmsorozat, IV/2. rész: A nagy este 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora: Budapest - Debrecen - Pécs - Szeged - Szom­bathely 21.10 Szól a szív... Koncert a Vakok Világnapja alkalmából 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Egy filmrendező magányossá­ga. Portrékísérlet Marco Ferreriről SCREENSPORT Brazil labdarúgás - körkép 22.00 Spanyol labdarúgás - körkép 23.00 Golf Európából 0.30 Autóverseny az USA-ból SUPER CHANNEL 17.00 Élő zenés műsor 17.50 Ze­nei hírek 18.30 Bonanza. Amerikai családregény 19.30 Fekete sorozat 20.00 Kém vagyok. Bűnügyi filmso­rozat 21.00 Hírmagazin 21.30 Film­világ 22.00 ITN-hírek 22.30 Fi­nancial Times 22.40 Financial Times magazin 22.48 Tőzsdeszemle az USA-ból 23.00 Bambusz-ufó. Amerikai sci-fi 0.35 Europerspek­­tíva RTL 17.00 Kockázatos 17.30 Megéri az árát 18.00 Tizenegy 99 18.45 Híradó 19.15 Vigyázat, robban! Magazin­műsor 19.45 Jó idők, rossz idők 20.15 Félix angyala. A szerelem nem ok 21.15 Segélykiáltás 22.15 Hogyan kérem! 23.15 Gottschalk­­show 24.00 Sztárügyvédek, trük­kök, perek 1.00 Egy rém rendes csa­lád : RÁDIÓ- ÉS TÉVÉMŰSOR Szimfonikus Zenekar hangversenye A vakok. Dokumentumfilm 24.00 22.05 A zene üzenete 22.20 Napja- Késő esti Híradó­ink zenéje 23.46 Palestrina: Magni­­ficat TV 2 Ezen a héten minden nap talál egy kártyát lapunkban. Vágja ki és gyűjtse össze! Nyerhet vele! Hogy hogyan, megtudhatja a jövő héten szerdán. Az IBUSZ Fortuna Kft. tájékoztatója: A 42. heti „IBUSZ Fortuna” Alapjátékban találat nem volt. A „Fortuna Plusz” játékban 50 forintra jutó nettó nyeremény: 593 Ft. A Fortuna és két Lotti szelvények meg­találhatók, folyamatosan leadhatók az IBUSZ-irodákban, kijelölt vidéki posta­­hivatalokban, takarékszövetkezetekben és a budapesti értékesítőhelyeken. J­U­RT A­ G­YI­LKOSSÁG: A vád szerint Romhányi gyilkosságban bűnsegéd (Folytatás az 1. oldalról) Foglyuknak ugyanakkor csak minimális mennyiségű ke­nyeret és vizet adtak. A kínvallatás második nap­ján bekötötték Csapó Gyula szemét, kezeit a háta mögött összedrótozták. Romhányi több esetben is „meglátogatta” a foglyot. Az egyik alkalommal közölte Csapóval: ha a táska nem kerül elő, nem megy ki él­ve a Jurtából. Később megen­gedte embereinek, hogy a fejét is üssék, s utasította őket, hogy minden órában bántalmazzák őt. Július 18-án délután, hat óra körül Varga József és Takács Ferenc volt az ügyeletes verő­ember. Csapónak akkor már felállni sem volt ereje. Megfog­ták, és a zuhany alá vonszol­ták, hogy leforrázzák. Akkor vették észre, hogy Csapó már nem él. A négy verőlegény a nyomo­zás során lényegét tekintve be­ismerte tettét. Romhányi Lászlót és társait a Fővárosi Főügyészség külö­nös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja - amit Romhányi bűnsegédként, négy társa társtettesként köve­tett el valamint személyi sza­badság megsértése vétségével is, amit Romhányi felbújtóként, a többiek pedig társtettesként követtek el. Halálos ütközés (Megyei tudósítónktól) Halálos balesetet okozott kedden Kustos Lajos, aki ko­rábban hosszú ideig Zalaeger­szeg tanácselnöke volt. Az idős férfi hétvégi házából tartott hazafelé, amikor Za­laegerszegen, a Göcseji úton összeütközött a Varga Béla ál­tal vezetett Skodával. Kustos Lajos az eddigi vizsgálatok sze­rint kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget a sza­bályosan haladó autónak. Az ütközés következtében - a kórházba szállítás közben - életét vesztette a 22 éves Sípos László, míg Varga Béla és uta­sai súlyos, illetve könnyebb sé­rüléseket szenvedtek. Ifjabb Klapkát elmarasztalták­ ­ Munkatársunktól­ Ifjabb Klapka Györgyöt a bí­róság gondatlan deviza-sza­bálysértés, valamint ittas veze­tés miatt elmarasztalja, s hal­mazati büntetésként harminc­­hatezer forint pénzbüntetésre ítéli, illetve a járművezetéstől egy év hat hónapig eltiltja - hozta meg határozatát tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíró­ság. Az ifjabb Klapka Györggyel szembeni gyanú először édesap­ja, az ismert kereskedő ellen in­dított nyomozás alatt merült fel. Az ügyészség keresetére a Pesti Központi Kerületi Bíróság apa és fia büntetőperét először mint egységes Klapka-ügyet együtt tárgyalta. A védelem in­dítványának helyt adva később a bíróság elkülönítette, a má­sodrendű vádlott, ifj. Klapka perét az első rendű vádlott szerteágazóbb és további bizo­nyítást igénylő ügyétől. A ügyész perbeszédében ki­fejtett álláspontja szerint ifj. Klapka György a külföldön alapított társasággal három de­vizajogi tilalmat szegett meg. A második vádpont szerint a vád­lott idén nyáron ittasan vezette járművét. Dr. Hoppál Gábor ügyvéd az ittas járművezetés vétségében való felelőséget nem vitatta. Vádindítvány Eörsi Mátyás ellen Hivatalos személy nagy nyil­vánosság előtti megsértésének vétsége miatt nyújtottak be vádindítványt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dr. Eörsi Mátyás ellen. Erről dr. Sodor István, a Budapest V., VIII. és XIII. Kerületi Ügyész­ség vezetője tájékoztatta az MTI-t. A kerületi vezető ügyész el­mondta: a feljelentett képviselő arra a tényre utaló kifejezést használt, amely szerint a ta­xisblokád idején Horváth Ba­lázs, akkori belügyminiszter azt mérlegelte, hogy a hatályos jog­szabályokkal ellentétesen, ha­táskörét túllépve, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél­ve, közvetlenül fegyverhaszná­latra utasítja a rendőrséget. En­nek állítása pedig alkalmas ar­ra, hogy a Horváth Balázs irán­ti bizalmat megingassa, vagy becsületét csorbítsa. (MTI) EURO-KALAUZ Információk, tippek a boldogulásra Az európai rádiók akcióhetén a Petőfi rádióban október 12-16. kö­zött naponta többször találkozhat­nak az EURO-KALAUZ-zal, amely szerdán a következő tippeket adta. Elege van a pénz- és hatalomhaj­­­hászó, vesztébe rohanó társadalom­ból? Mást akar? Az lehet, hogy a MOZGALOM nevű világszervezet­ben megtalálja. Hatvanban, Buda­pesten, Miskolcon van már klubjuk. Ezen a hétvégén szombaton 17 óra­kor Budapesten, az Újpesti Ifjúsági Házban találkozhatnak velük az ér­deklődök. Aki ide nem tud elmenni, az Mol­nár Szabó Lászlótól kaphat bővebb információt a 155-5303-as vagy a 165-5226-os telefonszámon. Hasonló, jelenlegi életünket „megváltoztatni kívánó” szervezet a BAHÁI közösség is. Ha a termé­szettel harmóniában élünk, kapcso­lataink is emberibbek lesznek, vall­ják. A 176-5962-es telefonszámon Barbara Ménig szívesen ad felvilá­gosítást. Velük is ezen a hétvégén lehet találkozni, vagyis 17-én a KEK-en, 18 órától. Létezik a Miniszterelnöki Hivatal ifjúságpolitikai titkárságán EURO­­PA-PROJECT „fedőnéven” több millió forint, amit pályázat útján lehet megkapni. Témái lehetnek ta­nulmányutak, csereüdülés, szociál­politika... Rácz Gábor a 132-4140-es telefonszámon érhető el. Az AIESEC közgazdászhallgatók nemzetközi szervezete. Kimondot­tan szakmai szervezet! Tel.: 117- 4530. Az AEGEE szintén nemzetközi szervezet, célja az egységes Európa megteremtése, ezért segíti a külön­böző országok diákjainak utazását, találkozását. Őket a 117-6692-es te­lefonszámon lehet elérni. A Reiki magyarországi elterjesz­tését kívánja segíteni az USAI-ala­­pítvány. A kuratórium elnökét, Ha­­mikus Zsuzsát hívhatja az, aki csat­lakozni akar. Telefon: napközben 226-5129, este 184-1884. A Hajléktalanok és Munkanélkü­liek Országos Egyesülete a 153- 2900/245­1. számon hívható. Aki pedig a Géniusz Tehetség­­gondozó Magániskola iránt érdek­lődik, az írhat Gáspárné Tóth Már­ta igazgatónak (1039 Bp., Kalászi út 30. Tel.: 188-9048). Az EURO-KALAUZ várja a rá­dióhallgatók és az újságolvasók öt­leteit, javaslatait, élményeit arról, hogy ők hogyan boldogultak itthon és Európában. Éjjel-nappal hívható telefonszámunk: 138-7973. Az EURO-KALAUZ legközelebb pénteken 8.50-kor és 18.30-kor je­lentkezik a Petőfi rádióban. 17.30 EG-rali 18.30 Teniszmaga­zin 19.30 Motorcsónakverseny 20.30 Autóverseny Németországból 21.30 Péntek reggel ismét kukorékol a KAKAS 5.40-kor a TV 1-en. Pénz-Pro­fit, benne: tanácsok kisbefektetőknek, műgyűjtőknek - A budapesti áru­tőzsde és a nagybani piac hírei - Új tejátvételi rendszer A NAP TV pénteki műsorelőzetese: A Kinn,­padon. Spischák János, a BP 1 kereskedelmi televízió tulajdonos igazgatója - Karácsonyfa Hungária Televízió? Kodolányi Gyula, Jankovics Marcell - Indulatok a Pátria Nyomdában - A médiavita - Elterelhetik a Dunát? Hajósy Adrienn - A ka­tari döntetlenről Jenei Imre szövetségi kapitány - Új Gallup-módszer Pénteken reggel hat és nyolc óra között ismét jelentkezik A Reggel. Lesz-e sztrájk a BKV-nál? - Mi lesz a visszaigényelt egykori egyházi ingat­lanokban lakókkal és az ott működő intézményekkel? - Hová húznak a gó­lyabálok? 1.77.77.77 E­dfl Az élet minden nő pillanatában mm számíthat ránk! IS­­JAP PIPMa­d - Nem lesz csúnya, csak szokatlan a mi világunk, ha le­hervad róla a jobb meg a bal oldala. ŐSZ 13 Hároméves a Hócipő! Egyéves korában 16 olda­las volt, kétéves korában 24, ezentúl 32 oldalon jele­nik meg kéthetenként. A születésnapi szám címolda­lán exkluzív fotó: Kupa Mi­hály fésülködik. Benne a megszokott rovatok és szer­zők mellett: Moldova György, Andrassew Iván, Brenner-poszter, Csurka­­plakát, Vuity Trvtko Hócit­­rom-játéka. A dokumentum rovatban Stolmár G. Ilona az SZDSZ-es vallású Szabad Györgyről. Az utolsó oldalon a leg­nagyobb szenzáció: Antall József 10 mosolya, melyet 850 fotóból válogattak ki a szerkesztők.

Next