Népszabadság, 1992. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-17 / 246. szám
i * PRIX ITALIA II. Emberek-e az indiánok? A rendőrségen kezdődött és börtönben végződött. Mondhatnám persze úgy is, hogy Stendhal regényének helyszínei keretezték az idei Prix Italiát. .Csakhogy a Farnesék egykori palotájában, ahol a megnyitó ünnepséget tartották, most a Carabinieri Légió Parancsnoksága van, a nevezetes kolostorban pedig, ahol a zárófogadásra került sor, rendőrtiszti főiskola és börtön működik. Parma egyébként sem csak romantikus múltjából él. A nagy francia regényíró emlékét ugyan a város egyik legjobb szállodája őrzi a nevében, s nem feledkeznek meg a közeli Busetóban született Verdiről, valamint a városban született Toscaniniről sem, Napóleon özvegyét, Maria Lujzát pedig valóságos kultusz veszi körül, de azért legalább annyira dicsekszik e vidék sonkájával és sajtjával. A fesztivál egyébként nem is Parmában volt. A Prix Italia hagyománya, hogy két városban rendezik. Ezúttal a versenyprogramoknak, a vetítéseknek Colorno volt a helyszíne, a parmai hercegek és királyok Versailles-a, pici városkában hatalmas kastély, amelyet erre az alkalomra is csak féligmeddig sikerült rendbehozni. S a pénzszűke látszott azon is, hogy néhány nappal megkurtították a fesztivál időtartamát, így nem jutott mód arra, hogy a korábbi szokás szerint újravetítsék a zsűrik által legjobbnak ítélt programokat. A megfigyelő tehát választhatott, vagy egy kategóriára összpontosította figyelmét és lemondott arról, hogy akár csak benyomása is legyen a többiről, vagy - jórészt a véletlenre bízva magát - megpróbált mindegyikből szemelgetni. Én ezúttal is a fikciónak nevezett műfajt igyekeztem elsősorban figyelemmel kísérni. S a kategória elnevezését nagyon találónak éreztem ezúttal. Mindig is mesterkéltnek, de legalábbis belső, műhelyügynek véltem a televíziós film és az úgynevezett tévéjáték megkülönböztetését. Ezúttal az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a tévéjátékok mögött többnyire szegénység és dilettantizmus húzódik meg. Hol egyik, hol másik, hol mindkettő. Ennek legkirívóbb példája a görög televízió a Csend hangja című produkciója volt, amelyben két órán és tizennyolc percen át mesélték el azt, hogy egy középkorú férfi megkívánt egy fiatal lányt, akit aztán elvetetett a fiával, majd megerőszakolta, azután tartós viszonyt folytatott vele, s emiatt a fia öngyilkos lett. Kopott színfalak közt négy közepes színész meresztgette a szemét és igyekezett tragikus képeket vágni. Mert e mérhetetlen időtartamhoz szövegük alig volt. A sajátosan televíziós művészetre vagy éppen művészkedésre való törekvéssel is leginkább Európa peremvidékeiről érkezett művekben találkozhattunk. A nagy professzionális cégek többnyire hagyományosan filmszerű filmekkel jelentkeztek. Olyanokkal, amelyek a moziban is megállnák a helyüket. Ilyen volt lényegében a kategória győztes filmje, A valladolidi hitvita is, amelyet Jean-Claude Carriére szövegéből Jean-Daniel Verhaeghe rendezett. A marseille-i FR3 produkciója arról szólt egyébként, hogy 1550-ben Valladolidban megvitatták, vajon emberek-e az indiánok. Illetve, ahogy akkor fogalmaztak, vane lelkük. Sajnos, nem annyira Amerika felfedezésének évfordulója teszi igazán időszerűvé ezt az alkotást. Sokkal inkább mindaz, ami a mássághoz való viszonyt ma is problematikusnak mutatja. Továbbá, hogy a vitázók ezúttal is gyakran elbeszélnek egymás füle mellett. A vértelen és logikus Sepulveda, akit Jean-Louis Trintignant alakít, a kor szokása szerint Arisztotelészre hivatkozik, kritériumokat keres, míg az indulatos Las Casas, akit Jean- Pierre Marielle jelenít meg, inkább az újvilág őslakosainak szenvedéseit ecseteli és a spanyol hódítók barbárságát ostorozza. A pápai legátus végül mégis kideríti, hogy az indiánok emberek. Annál is inkább, mert az afrikai négerek alkalmasabbaknak mutatkoznak a rabszolgák szerepére. A fikció kategória különdíját az egyik finn filmnek, az YLE produkciójának ítélte a zsűri. Erre az alkotásra viszont éppen a finom líra, a szimbólumok használata volt a jellemző. Címe Utazás az időn át, hozzátehetnénk, érzelmes utazás. A film hőse harmincévi távollét után tér vissza Amerikából és emlékezik. Főképp születésekre és halálokra. Szerelmekre és temetésekre. Szóval az élet nagy közhelyeire. Olykor hátán egy hatalmas régi faliórával ballag egyik helyszínről a másikra. A lényeg a költészet. Kirsti Petäjüniemi munkája ugyanis az 1989-ben Finlandia irodalmi díjat nyert svéd nyelvű költő, Gösta Agren versei nyomán készült. S kétségkívül egyik legszebb példája volt a művészi szándékú televíziózásnak. Zappe László 1992. október 17., szombat NÉPSZABADSÁG - KULTÚRA LEVÉL a piszokról Szemetes, elhanyagolt közegben élünk, bérházunk falán még ott a világháborús aknarepeszek nyoma, a szemközti járdán dudva nő, ha a boltba megyek, elvadult kertek rozsdás kapui előtt elmélkedhetek a több évtizedes ápolatlanságról. A közparkban újságpapírok, a tejeszacskó csöpög, az aluljáróban izzadtságszag, hol egy fogatlan, borostás öregúr, hol egy mosatlan hajú fiatalember, akin enyhe pocak tartja fönn a foltos melegítőnadrágot, nem is értem, hogyan mer beülni vele a vadonatúj BMW-jébe. Mindez, mint tudjuk, elsősorban a szegénység balkáni jele, de nemcsak azé. Valamikor a negyvenes évek végefelé lódult neki (és elindítója a hadak vonulása volt) ez a kóros nemtörődömség, a minden mindegy szemlélete. Szétesett a korábbi (magántulajdont úgy-ahogy tisztelő) szerkezet, a lakóházakba hivatal költözött, állami vállalatok nyomultak előre könyörtelenül, az egészet pedig átlengte az ideiglenesség szelleme, az ugyancsak háborús örökség „egy nap a világ” érzete, ami a rendszer zavaros önértékelésének is jele volt. Mintha folyton valami katasztrófa fenyegetett volna, a végső összecsapás balsejtelme, mindent gyorsan, ideiglenesen, és jött a szerelő és a lépcsőházban leverte a csempét, rútul vakolta be a falat, mindegy, nem érdekes, csak gyerünk, hajrá ingatlankezelés, tatár hadak nem rontottak ennyit. Nincs mit csodálkozni, ha ebben a kusza, a kisembert lenéző világban, ahol a legkevésbé a személyiség kényelme (és tisztelete) volt a fontos, annál inkább a hadi érdekű nehéziparé, nem maradt érintetlen a lélek sem. Korábbi önuralmát és fegyelmét, melyet az elemiben még beléneveltek, lassacskán elveszítette. Hiába szólt minden a közösségi érdek elsőbbségéről, az osztályharcos gyakorlat, Orwell látomását követve, ennek ellenkezőjét mutatta. A legfontosabb ezért, védekezésül, a belső (ments)vár kiépítése lett, a tisztátalansággal szemben. Társadalmunk ennek következtében hamar apró - elemi - részecskéire szakadt, egész vagy csonka családra, közös lét helyett egymás mellett létezésre, a keservesen megszerzett apró lakásokban, ahol legalább odabent béke volt és tiszta padló, esténként csöndes vacsora. Bátran ide vehetünk egy másik szót is: szeretet. Rideg, folytonosan „agitált” azaz készakarva felbolydított napjainkat ezért melegíthette meg mégis a szegényes otthon emberi légköre. Tessék megnézni a gyerekeket: mindig a legszebbet, lehetőség szerint a legjobbat kapták, így vonulnak iskolába ablakom alatt ma is, olyan sportcipőben, melyre anyuka majdnem félhavi fizetése rámegy. A két kör - a külső és a belső - között azonban még most sincs sok kapcsolat. A köztér, a bérház, az emeleti lépcső vagy a lift még mindig Csáki szalmája. Ugyanígy az utca és az otthon értékrendje se nagyon találkozik egymással. A falak közt, idebenn, a szép, a jó, a nemes állítása, ezt mondjuk a gyerekeknek és az unokáknak, odakünn meg az alpári stílus, rúgd ki, akaszd föl, miegymás. Fékevesztett közönségesség. Megint félni lehet az utcán, még mindig kettős jelentésű a nemzeti szószedet. Üsd, vágd, harsogja a bácsik-nénik némelyike, s azon indul, hogy valaki nála alacsonyabbra nőtt vagy beszédhibás vagy más vallású, ne adj ég, más a bőrszíne. Bemocskolódnak alkalomadtán magasztos fogalmak is. Keresztény, hallod, de annak jelképe nem Jézus, mellette Máriával, aki a könyörületesség anyja, ideírom latinul is, mater misericordiae és vita, dulcedo, spes nostra, vagyis élet, édesség, reményünk. Hanem vérszomjas tekintet helyette, s bosszút sejtető ököl. A magyar szó is hovatovább a kirekesztés megfelelője lesz. Hol vagy, István király? Zabolátlanul hull ránk a szemét. Nemcsak a szőnyeget rázzák a fejünkre az emeletről, záporozik megannyi sértés is, bűzfelhőként terjeng a sanda indulat. Csak annak reménye marad, hogy a sár továbbra se jut be a lakásunkba, a „belső váron” nem lesznek úrrá a meglazult erkölcs és a megbolydult politika erői. Az viszont bizonyos: sokba fog kerülni majd, hogy egyszer végre az utcán se nőjjön dudva, s a fejünkre se hulljon piszok. Szabó György 13 X 1 ■ M » ^ Mehet elképzelni, hogy egy olyan, a maga nemében szinte páratlan, 1600 köbcentiméteres, ló szelepes, EFI katalizátoros, 105 lóerős motorral rendelkező 9,8 mp-es gyorsulási, az extra felszerelések egész sorát alapáron kínáló, hatalmas csomagterű, gyönyörű, ötszemélyes, ötajtós kocsin, mint a DAIHATSU Applause lehet még fejleszteni valamit. Nos, a DAIHATSU fejlesztőmérnökeinek sikerült ez a bravúr is. Fáradozásaiknak eredménye az új Applause, amely szemet, szívet, fület gyönyörködtetően új vonásokkal gazdagodott. XV korszerűsített, legömbölyített forma időtálló értékeket, természetességet, harmóniát áraszt, az új Applause ellenállhatatlanul magára vonza a tekintetet, pedig szinte belesimul a tájba, része annak. Az 5 cm-rel megnövelt biztonsági zónára a legtöbb autósnak - szerencsére - nincs szüksége. Bizonyos esetben viszont az élet pár centin múlik... .A A módosított motorfelfüggesztésnek és futóműnek köszönhető csendesebb autózást viszont mindannyian élvezzük. Az új Applause szinte hangtalanul suhan az úton, csupán a fordulatszámláló és a sebességmérő figyelmeztet, fogjuk vissza kicsit magunkat... XV Applause angol szó, magyarul tapsot jelent. XV új Applause egyenesen vastapsot érdemel, ez a kocsi a saját kategóriájában egyszerűen nem talál legyőzőre. Kizárólag árában marad el a konkurens márkák mögött. DAIHATSU Applause 1.6 xi 1583 cm3 EFI (Injektoros, katalizátoros). Fogyasztás: 90 km/h: 5.3 I, 120 km/h: 7.2 I, városban: 8.51 Csomagtartó űrtartalom: 336 I Szériafelszerelések: fordulatszámláló, szervokormány (magassága állítható), tárcsafékek elől-hátul, központi zár, elektromos ablakemelő, motoros külső tükrök, állítható magasságú biztonsági öv, osztott, állítható hátsó üléstámlák, színezett lökhárító, színezett szélvédők. Axsc 1350000Fh Az ár tartalmazza a VÁM és az ÁFA összegét is. A gépkocsi lízingelhető is. ALÍTO-BRILL Kft. 5600 Békéscsaba, Bartók Béla u.46-50 Tel: 66-24-788 AUTÓINVEIT Kft 1215 Budapest, Védgát u. 45. Tel.: 277-3755, 277-3761 AUTOPLUS Kft. Budapest, XI. ker.Budaörsi út 245. Tel: 60-19-118 BELGAUTO Kft. 1025 Budapest, Tövis u. 11/13. Tel.: 135-1344 CAR-TRADF Kft. Kecskemét, Rákóczi út 6. Tel.: 76-22-128 EUROS 2000 4400 Nyíregyháza, Egyház u. 2. Tel.: 60-56-279 FEHÉR ÉS TÁRSA Kft. 1037 Budapest, Kunigunda u.3. Tel.: 1804-364 FERENCVÁROSI AUTÓSZERVIZ Kft. Budapest, IX. Táblás köz 4. Tel./Fax: 147-1188 MHH 8000 Székesfehérvár, Vár krt. 6. Tel.: 22-12-562 NEMZETI SPORT Al ImPRFCC Kft B7 VI Balatonfüred, Móricz Zs. u. 9. Tel: 86-42-122 POSTA GÉPJÁRMŰ SZÁLLÍTÁSI ÜZEM 4030 Debrecen, Monostorpálya u. 35/a Tel.:37-48-266/171 SOLGTRADE Kft.9023 Győr, Mester u. 1. Tel.: 96-17-333 THERMONOSTER Kft. 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zs út 26. DAIHATSU 71 DAIHATSU VEZÉRKÉPVISELET ÉS BEMUTATÓTEREM: 1 146 Budapest, Dózsa Gy. út 19. Tel.: 142-6595,Fax.: 141-3579 DAIHATSU BEMUTATÓTEREM: 1 133 Budapest, Gogol u. 25 Tel./Fax: 140-8336 111 co rt CL.et co «C Czc Q » 1 131 Budapest, Hungária Nagyszálló Budapest Szálloda Erzsébet Szálloda Panoráma Szálloda Eger: Eger Szálloda Park Szálloda Győr: Rába Szálloda Lajosmizse: Gerébi Kúria Pécs: Pannónia Szálloda Palatínus Szálloda Sopron: Lövér Szálloda Szeged: Hungária Szálloda Székesfehérvár: Alba Regia Szálloda Szombathely: Savaria Szálloda Részletes felvilágosítás és foglalás az érintett szállodákban és a HungarHotels Vendégszolgálati irodáiban. Budapest V., Petőfi Sándor u. 16. 1052 Tel.: 118-3393 Budapest V., Magyar u. 3. 1053 Tel.: 117-6227 Legyen a Vendégünk... A (//&) HungarHotels rendkívüli ajánlata november 1-től Szállás + félpanzió már 800,-Ft-tól.