Népszabadság, 1992. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

1992. november 2., hétfő__________________NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT 3 AWACS-GÉPEK LÉGTERÜNKBEN Hibázott-e a magyar kormány? Hermán János külügyi szóvi­vő az AWACS-gépek magyar­­országi járőrözésére vonatkozó szombati hírünk kapcsán kö­zölte: Jeszenszky Géza külügy­miniszter az ügyről pénteken reggel levélben tájékoztatta Horn Gyulát. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vasárnap este lapunk érdeklő­désére kijelentette, hogy ilyen tartalmú levelet nem kapott. Mint ismeretes a kormány jó­váhagyta, hogy a NATO AWACS-repülőgépei - az ENSZ felkérésére - járőrszol­gálatot létesítsenek a magyar légtérben. Ennek hátterében az áll, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata megtil­totta a katonai repüléseket Bosznia-Hercegovina légteré­ben. Szombati számunkban Kovács László (MSZP), az Or­szággyűlés külügyi bizottságá­nak tagja sajnálattal szólt ar­ról, hogy a Külügyminiszté­rium nem tájékoztatta előzete­sen a lépéséről a parlament kü­lügyi bizottságát.­­ A bosznia-hercegovinai légtér folyamatos figyelése ér­dekében a NATO járőrszolgá­latot létesített az Adria térsé­gében. Az eddig szerzett ta­pasztalatok azt mutatják, hogy az Egyesült Nemzetek döntésé­nek végrehajtására célszerű járőrszolgálat kialakítása Ma­gyarország légterében is - fo­galmazott a Külügyminiszté­rium közleménye. Az Országgyűlés március 3-i ülésén határozatot hozott arról, hogy az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának február 21-i döntésé­vel fölállított békefenntartó erők átvonulhatnak és átmene­tileg állomásozhatnak is ha­zánk területén. Vajon e határo­zat szellemével összhangba hozható-e a Külügyminiszté­rium döntése - kérdeztük Wachsler Tamást (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi bi­zottságának tagját. - Véleményem szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának ez a döntése politikailag min­denképpen üdvözölendő, hi­szen hozzájárulhat a jugoszlá­viai polgárháború lefojtásához. Jelentős tényként értékelem azt is, hogy a NATO Magyarország légterét választotta e célra - hi­szen egyáltalán nem vagyok bi­zonyos abban, hogy technikai­lag egyedül csak ez az eljárás volt megoldható. Mindehhez hozzáfűzném: e lépés is jelzi, hogy a NATO kezd lebontani bizonyos pszichológiai gátakat. - Hogyan értékeli a kormány lé­pését eljárásjogilag? - Megítélésem szerint - s er­re valójában most nem tudok válaszolni - az az eldöntendő kérdés, az Országgyűlés már­ciusi határozatával mennyire áll összhangban az, hogy - mégha ENSZ fölkérésre is -AWACS-gépek teljesítenek jár­őrszolgálatot hazánk légteré­ben. Amennyiben - s ezt sze­rintem a honvédelmi és a kül­ügyi bizottság hamarosan meg­tárgyalja majd - összhangba hozható a határozattal, nincs gond. Amennyiben nem, akkor a kormány vélhetőleg alkot­mánysértést követett el, hiszen ahhoz, hogy idegen csapatok lépjenek Magyarország terüle­tére, parlamenti hozzájárulás szükséges. Megjegyzem, a kor­mány nem először követné el ezt a súlyos hibát. - Mondana más példát? - Például már a Nyitott Ég­bolt szerződés ratifikálása előtt kísérleti repüléseket hajtottak végre. - Ön a napokban Brüsszelben tár­gyalt Manfred Wörnerrel, a NATO főtitkárával. Szóba került-e ez a lé­pés? - Igen, de csak érintőlegesen. Tóth Ákos I Bőst nem lehet érzelmi kérdésként kezelni Beszélgetés Hannes Androsch osztrák üzletemberrel (Folytatás az 1. oldalról) Márpedig a Duna átfogó, közlekedési, szállítási és ener­giahasznosítási szerepének nö­velése nyilvánvalóan a gazda­ság fellendülését, az itt élő né­pek közeledését szolgálja min­den tekintetben. A másik: e sű­rűn lakott térségben sokkal na­gyobb veszélyeknek vannak ki­téve az emberek a széntüzelésű és a 14 elavult technológiájú kelet-európai atomerőmű által, mint másutt. A vízi energia je­lenleg a legkevésbé környezet­károsító, ugyanakkor a legbiz­tonságosabb forrás. Ezért kívá­nom, hogy a már elkészült és éppenséggel biztonsági okok­ból a lehető leggyorsabban üzembe helyezendő bősi komp­lexum a lehető legkevesebb ökológiai kárt okozza. Ebben szeretnék finanszírozással és technológia transzferrel közre­működni. - A mérleg másik serpenyőjében pedig ott vannak a veszélybe került ivóvízkészletek és az állat- illetőleg növényvilág várható tragédiája... - No meg ott vannak az ár­vizek, amelyek az elmúlt évti­zedekben sújtották e vidéket, meg ott van a nagyszerű lehe­tőség, hogy a lehető legkörnye­­zetbarátabb módon, egyre in­kább a vízen történjen az áru- és a személyszállítás. És ami az én szememben a legfontosabb, Bős áramtermelése lehetővé tenné a Bécset és Budapestet egyaránt valóságosan veszé­lyeztető szlovákiai, bohunicei (Apátszentmihály) atomerőmű fokozatos leállítását. Jobb, ha tőlem tudják meg, Ausztriának és szerintem sok más nyugati országnak is sokkal nagyobb érdeke fűződik Bohunice leállí­tásához és Bős üzembe helyezé­séhez, mint a fordított esethez. De maradjunk az ivóvízkészle­teknél. Ausztriában fölépítet­tünk nyolc erőművet a Dunán, Bécs közelében most készül el majd a kilencedik, a hősihez hasonló természeti körülmé­nyek között. Jó lenne, ha valaki önöknél is végre kimondaná: az elmúlt húsz esztendőben oly sokat fejlődött a vízépítési technológia, hogy mi itt Auszt­riában csak pozitív tapasztala­tokról számolhatunk be, ivóvi­zeink mennyiségét nem érte kár, állapotuk javult... - Ön nyilván azért tesz annyi szemrehányást nekünk, mert nincs a kezében a konkrét szerződés, s e mögött a magyarok „munkáját” sejti. - Értse meg, a szlovákok önerőből is be tudják fejezni az egészet, a finanszírozáshoz sincs különösebben szükségük ránk, hiszen a Bős által még-Ausztriai tárgyalásainak na­pirendjén nem szerepelt Bős ügye, mert az kizárólag szlo­vák-magyar probléma, és nem­zetközivé szélesítését felesle­gesnek tartja - mondotta Vla­dimír Meciar szlovák kormány­fő a burgenlandi Kismartonban szombaton tartott sajtóértekez­letén. - Már csak azért is így van, mert a problémák nem po­litikaiak, hanem technikaiak. A termelt és exportált áramért cserébe kapott pénzre már elő­re is óriási hiteleket vehetné­nek föl. Ebben a játékban az én cégem csupán egy porszem. Ha nem én, akkor például a Bajor Villamosművek örömmel átvál­lalná mind a finanszírozás megszervezését, mind a turbi­nák szállítását. Akkor vajon a magyar miniszterelnök majd a bajor kormányfőhöz is ugyan­úgy levelet fog írni, mint nem­régiben Vranitzkyhez? Sem Ausztriában, sem Bajorország­ban nem gondolhatja bárki, hogy majd egy kormány, amelynek eleve nincs ellenére az energiahálózat fejlesztése, le fog állítani ilyen ügyekben ma­gáncégeket! Az érzelmekkel dúsított, politikai jellegű nem­zetközi szintre emelése egy olyan vitának, amely a józan ész szerint csak magyar és szlo­vák vízügyi szakemberekre tar­tozik, előbb-utóbb végképp le­járatja a kezdeményezőt. Sze­rintem sokan nem értik Nyuga­ton, miről akarnak tárgyalni a vita nemzetközi szintre emelése magyar szándék - fűzte hozzá. Pozsony véleménye szerint semmi szükség nincs kívülálló­kat bevonni. A megoldás kulcsa a magyar parlament kezében van, nem pedig nemzetközi szervezeteken, az Európai Kö­zösségen, avagy az EBEÉ-n múlik - közölte. - Ha Szlová­kia látja majd a magyar parla­ment jó szándékát, akkor tár­magyarok. Mert azt megértet­ték volna, hogy ha a B variánst akarják a C helyett. De az nem tekinthető tárgyalási alapnak, hogy az egyik fél a maximu­mot, egy elkészült létesítmény lebontását követeli a másiktól. Végül is ez az irracionális ér­zelmi hozzáállás hajtotta bele önöket az országuk számára leghátrányosabb megoldásba, a C variánsba. Midőn pedig ez nyilvánvalóvá lett, elnézést a kifejezésért, maguk elkezdtek fűhöz-fához rohangálni. Feled­­tébb sajnálatosnak tartottam, hogy eközben megalapozatlan várakozásokat tápláltak a ma­gyar­­közvéleményben, el akar­ták hitetni, hogy majd a nyuga­ti országok szintén érzelmi kér­désként kezelik Bős ügyét. Azt pedig külön sajnálom, hogy azok a befolyásos magyar sze­mélyek, akik magánemberként osztják a véleményemet, a nyil­vánosság előtt ezt nem merik megtenni. Z. P. gyal - fűzte hozzá. Tárgyalásait összegezve elmondta, hogy kér­te: Ausztria támogassa Szlová­kia csatlakozását az államok közösségéhez. Karl Stix burgenlandi tarto­mányi vezető ezzel kapcsolat­ban szólt arról, hogy Szlovákia részt vesz az Ausztria keleti te­rületeinek fejlesztési terveit meghatározó bizottság munká­jában. (MTI) Meciar: A vízerőmű csak Pozsony és Budapest ügye EK tervez, Binder végez? (Folytatás az 1. oldalról) Itt közvetlen közelről meg­vizsgálhatták a mederbe és az ártérre épített műtárgyakat. Ugyanakkor nem vettek részt azon a hajóúton, amelyet pén­teken hajtott végre a felvízcsa­­tornán Binder mérnök társasá­gában több szlovák miniszter. Az eredeti tervek szerint a szombat délig adott határidő elégtelennek bizonyult, a bi­zottság végül is feltételezhe­tően csak úgy tudta meghozni határozatát, hogy aki a tagjai közül valamelyik ponttal nem vagy csak részben értett egyet, az ezt külön lábjegyzetben je­lezte. Mindenesetre a helyzet­­felmérés ilyen zökkenői előre vetítik, milyen nehézségekkel kell majd számolnia annak az öttagú bizottságnak (egy ma­gyar, egy szlovák és három EK- szakértő), amely a mostani je­lentés alapján 15 nap alatt ké­szíti majd el ajánlásait, s amelynek rendelkezéseit Ma­gyarország és Csehszlovákia egyaránt mértékadónak kell, hogy elfogadja. A tárgyalással egy időben Lipták Béla professzor és há­rom-négyszáz környezetvédő ismét megkísérelte a Duna-el­zárás helyszínét megközelíteni, de ezúttal is eredménytelenül. Nemcsak Dunacsúnnál, de a közel 50 kilométer hosszú fel­vízcsatorna mentén mindenütt egyenruhás üzemőrség ügyel arra, hogy illetéktelenek ne kö­zelítsék meg a munkálatok színhelyét. Még a majdani üdülőövezet helyén, Somorja előtt sem volt szabad fényképet készíteni a gátakkal elzárt hatalmas tér­ségről, amelyben lassan min­dent elborít a víz. A környék lakói félelemmel vegyes érdek­lődéssel keresik fel a bősi erő­mű csatornazáró építményét, amelynek zsilipkamráiban har­sogva és tajtékozva rohan a Duna vize, s amelyekben hol­nap - a 14 napos moratórium lejártával - meg kellene kezde­ni a dunacsúni elzárás miatt várakozásra kényszerített vízi járművek átemelését, vagyis a dunai navigációt. Farkas József György Rendőrök őrzik Dunacsúnnál az erőmű bejáratát FARKAS JÓZSEF GYÖRGY FELVÉTELE ­ Antall: Japán tegyen Európa biztonságáért Európa biztonságát fenyege­tő veszélyekre hívta fel a fi­gyelmet Antall József az Aszahi Simbun című japán lapnak adott interjújában. A volt Ju­goszláviában és a szovjet köz­társaságokban folyó harcok bef­­ejezése érdekében nemzetközi összefogást sürgetett, Japánt pedig arra kérte, hogy főképp nagyobb pénzügyi támogatás­sal járuljon hozzá az európai biztonság erősítéséhez. A magyar kormányfő nyilat­kozatában megemlítette, hogy két évvel ezelőtt már felhívta az Egyesült Államok, a nyugat­európai országok és Japán fi­gyelmét arra, hogy az esemé­nyek elfajulhatnak és háborús­kodásba torkollhat a jugoszlá­viai gyűlölködés. Sokkal ko­rábban kellett volna döntést hozni az ENSZ erők kiküldésé­ről - jegyezte meg -, hozzátéve, ha figyelmeztetését annak ide­jén megfontolják, a helyzet nem mérgesedett volna el ennyire. Antall József aggodalmát fe­jezte ki a Jugoszláviában élő magyar kisebbség sorsa miatt. A miniszterelnök borúlátóan ítélte meg a volt szovjet köztár­saságok kilátásait is. (MTI) És mégis 1992. október 31-én, szombaton, 359 évvel és 131 nappal ama nevezetes esemény után, amelyről mindjárt szólni fogok, a római katolikus egyház végleg békét kötött a tudománnyal. Péter egyházának a történelemből egyetlen adóssága ma­radt a­ tudósokkal szemben, így tehát akkor, amikor II. János Pál pálcát tört a XVII. századi teológusok fölött és rehabili­tálta Galileo Galileit, az adósság törlesztetett. „Az akkori teo­lógusok tévedtek” - mondta a pápa szombaton. Feltételezem, hogy II. János Pál - számos elődjével egyetem­ben - már réges-régen tudta, hogy a Naprendszer működésére nézve Kopernikusznak, Brahénak, Keplernek és Galileinek volt igaza, nem pedig ellenfeleiknek - csak épp megváratták egy kicsit híveiket a beismeréssel. Ezen lehet ugyan mosolyog­ni, de látni kell azt is, hogy a világ igazi hatalmasságainak - legyenek bár anyagi vagy spirituális értelemben azok - soha nem az önkritika volt a legerősebb oldaluk. Minden hatalom folyamatosan félt és fél a legvisszamenőlegesebb hatályú presztízsveszteségtől is, mert a legitimációját félti tőle. Ebben az értelemben a római katolikus egyházat irigylem a legkevésbé, mert Szent Péter óta folyamatosan vállalja, sőt azonosul is saját történelmével, más szóval neki csaknem két­ezer éves presztízsét kell ápolnia. Ha megnézzük például azt, hogy mikor és milyen körülmények között folyt le Galilei ne­gyedszázados csatája az egyházzal, kiderül, hogy az akkori teo­lógusok - Kopernikusz, Brahe és Kepler kutatásainak riasztó eredményei folytán - már jócskán érezhették a tudomány felől a dogmára leselkedő végveszélyt. Szinte úgy, mint egy modern politikai rendszer a maga bomlását. És mivel reagáltak? Elő­ször elégették Giordanót (aki mégis pap volt, nem fizikus), ti­zenhat évvel később az inkvizíció elé vonták Galileit, újabb tizenhat év múlva betiltották könyvét, őt magát pedig (élet­fogytig tartó) házi őrizetbe helyezték. Egy évre rá végleg meg­alázták: visszavonatták vele nézeteit. Esküszöm, mintha egy „bolsevik eretnek” meghurcolásának stációit látnám, évszáza­dokkal később, de persze nem ilyen késő középkori vagy kora újkori lassúsággal. És azok a későn jött „glasznosztyok”... Már szinte nem léte­zett a Szovjetunió és az SZKP, már szinte szétesett a magyar állampárt, amikor Nagy Imrét feloldozták és eltemették; már rég nem kételkedett senki Galilei igazságában, már rég béké­ben élt az egyház a tudománnyal, amikor jött ez a mostani gesztus. De belőle itt marad egy okosan és pontosan megalapozott tanulság, amely II. János Pált dicséri, íme: „El kell kerülni, hogy a hitelvek védelmezésére irányuló buzgalom megfogal­mazott következtetések visszautasításához vezessen.” Ha ezzel a pápai szentenciával szembesítjük korunk valósá­gát, ahol a politikai hitelvek vakbuzgó, neofita keresztülerő­­szakolása unos-untalan konfliktusba kerül azokkal a bizo­nyos „megalapozott következtetésekkel”, akkor könnyen fel­ismerhető, hogy az üzenet legalább annyira a politika, mint a vallás világának szól. Aczél Endre A liberális alternatíva Tölgyessy vagy Pető? Ez lenne az SZDSZ november 13-i küldöttgyűlésének legnagyobb kérdése? Annyiban igen, hogy elvezet a legnagyobb ellenzéki párt kezdetektől húzódó, a rivalizálás miatt máig megoldatlan problémájához, az első számú vezető hiányához, és az ebből fakadó köldöknézéshez. A párt tagsága küldöttgyűléstől küldöttgyűlésig állandóan a pártvezetés és az elnök személyéről, alkalmasságáról, vagy al­kalmatlanságáról vitázik. Az állampolgárok politizálni haj­landó részét viszont elriasztja ez az önmarcangolás. Az önkormányzati választások sikere után radikálisan csökkenni kezdett az SZDSZ párttagok száma. Kifújt a négy­­igenes szavazás óta tartó, ha nem is töretlen - gondoljunk az országgyűlési választások második fordulójára -, de kitartó lendület. Kis János levonta a tanulságot, vette a kalapját és a háttérbe vonult. Ezt megelőzően már egyre több kritika érte a valamikori demokratikus ellenzékből kinőtt „kemény magot”, hogy kisajátítják a párt vezetését, értelmiségi állásfoglalásaik érthetetlenek a közember számára. Az elégedetlenség hullá­mán szörfözött be Tölgyessy a pártelnöki székbe. Gyakorla­tias politizálást, demokratikus vezetést és sikereket ígért. A siker kulcsszó: az SZDSZ tagságának jelentős része ugyan­azt a radikalizmust várta, várja a parlamentáris keretek kö­zött működő párttól, mint amit a négyigenes szavazásnál megszeretett. Akciózást, harsány kampányolást, győzelmeket. Az ellenzéki lét szűk és főleg sokszor értelmetlennek látszó mozgásterét nem képesek vagy nem akarják elfogadni. Egy évvel ezelőtt Tölgyessy mögött erős bázist teremtett a változás igénye. A előző garnitúra tüntetőleg hátrébb lépett, nem vállaltak ügyvivőséget. Szétszakadt a párt irányítása, addig ritkán szereplő, ezért kevéssé ismert hivatásos vezető tisztségviselőkre és a háttérbe húzódó, de így is jelentős befolyással bíró régiekre. Közvetle­nül az elnökválasztás után a „kemény mag” hívta életre az el­ső platformot, amit további három követett. A platformok megjelenése nem tudható be egy az egyben Tölgyessy-ellenes lépésnek. Formailag azért nem, mert kettő közülük nem kötő­dik a „nagy nevekhez”, lényegileg pedig azért nem, mert a ta­valyi elnökválasztás nem kiváltotta, csupán felgyorsította a különböző irányzatok intézményesített fellépését. Ebből a szempontból az SZDSZ modern pártként is definiálható, csakhogy a platformok mindegyikének létjogosultságáról még nem lehet megalapozottan állást foglalni. A soron következő elnökválasztásra térve nem az­ a fő kér­dés, hogy a Tölgyessy-Pető versenyfutásból ki kerül ki győzte­sen. Az a sorsdöntő, véget ér-e a belterjes vetélkedés. Töl­gyessy - nyilatkozatai szerint - támogatni akarja Petőt, ha őt választanák elnöknek, de állítását gyengíti, hogy mind a mai napig nyitva hagyta: vállal-e ügyvivőséget. Pető viszont már többször kijelentette, ha alulmarad, akkor is visszatér a párt­vezetésbe. A meglehetősen mély ellentéteteket egyedül az 1994-es parlamenti választások közelsége oldhatja fel. (Párt­szakadás nem valószínű a választások előtt.) Bármilyen magas is az Országgyűlésben elhangzott szabaddemokrata felszóla­lások, kérdések és interpellációk aránya, a választópolgárokat inkább a belső villongásokról szóló hírek befolyásolják. A SZDSZ-t­­ pillanatnyilag - a széthúzással és nem a szürkeál­lománnyal azonosítják, így van ez akkor is, ha tavaly előáll­tak Liberális megoldás címmel egy alternatív gazdasági és szociális válságkezelő programmal. Az ebből kiaknázható po­litikai tőkét azonban nem sikerült aprópénzre váltani, nem vált a pártarculat meghatározó részévé. A küldöttgyűlésnek alighanem az a tétje, képes lesz-e az SZDSZ áramütésre egységbe rándulni, a közvélemény meggyőzésének a liberális alternatíva hitelességéről ugyanis nincs más módja. Zsoldos Attila

Next