Népszabadság, 1993. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

1993. február 1., hétfő NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT Jeszenszky üdvözli a román tárgyalási készséget (Folytatás az 1. oldalról) Horn Gyulának az Ausztria, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia együttműködésére tett friss javaslatára utaló kér­désre a külügyminiszter kér­déssel felelt: „Visegrádot vált­suk föl valamilyen Bécs-köz­­pontú restaurált Habsburg­­monarchiával, az élén Habs­burg Ottóval?” Szent-Iványi István is úgy vélte, hogy van már elég együttműködési keret, ezeket kellene tartalommal ki­tölteni. Egy esetleges külföldi agresszió esetén Magyarország­nak eleve garanciát jelentene az ENSZ-alapokmány, pro­­vokálatlan támadására az „ENSZ-nek kutya kötelessége lenne segíteni” - mondta a kül­ügyminiszter, amihez Szent- Iványi hozzáfűzte: abból indu­lunk ki, hogy az országot senki sem fenyegeti a létében. A ma­gyar-román alapszerződéssel kapcsolatban az SZDSZ véle­ménye az, hogy ki kellene je­lentenie: a két országnak nin­csenek egymással szemben te­rületi követelései. Ez többet és mást jelentene, mintha egyol­dalúan Budapest mondaná ezt Csupán ki - az ugyanis sugall­hatná azt, hogy a múltban vol­tak magyar követelések. „Egyébként pedig Magyaror­szágnak igen nagy gondot okozna, ha Iliescu román elnök átadná Erdélyt” - szögezte le Szent-Iványi, amire Jeszenszky megjegyezte, hogy az efféle vi­tákat szerencsésebb lenne a külügyi bizottságban lefoly­tatni. A nyilvános vita után alkal­munk nyílt kérdéseket föltenni Jeszenszky Géza külügyminisz­ternek. - A múlt heti szakértői tárgyalá­sok nyomán előrehaladt-e a ma­gyar-román alapszerződés ügye? - Feltétlenül. Fontosnak tar­tom, hogy a román fél végre tárgyalási készségét hangsú­lyozza. A szerződés ugyanakkor csak egy része a kapcsolataink­nak; ennek a találkozónak a célja külpolitikai konzultáció volt, ám messze túlment egy fo­lyamatban lévő szerződés tár­gyalásán. Az alapdolog az, hogy - pontosan a tárgyalások idején - Melescanu külügyminiszter találkozott az RMDSZ újonnan megválasztott elnökével. Ezt mi melegen üdvözöljük, és azt fog­juk igazán értékelni, ha az itt elhangzott reális és megvalósít­ható RMDSZ-javaslatokat a ro­mán fél mielőbb megvalósítja. Ez nagyobb lökést fog adni a szerződésnek is, mint még egy forduló.­­ Segítené-e Magyarország a boszniai légtérzárlatot, ha megszü­letne e kérdésben a Biztonsági Ta­nács döntése? - Akkor fogjuk mérlegelni teendőinket, ha ez a kérdés ténylegesen napirendre kerül, mert csak akkor láthatjuk, hogy ez mit jelent a számunk­ra, s hogy egyáltalán jelent-e a jelen helyzettől eltérőt. - Kell-e aggódni a magyar-orosz alapszerződés moszkvai ratifikálá­sának elhúzódása miatt? - Egyáltalán nem dramatizál­nám ezt a kérdést. Mi nagyra értékeltük, hogy Jelcin elnök fogékony volt arra a magyar ja­vaslatra, hogy az alapszerződés­ben el kellene ítélni az 1956-os beavatkozást. Nyilván vannak olyan orosz erők, amelyek vagy nem ítélik ezt el, vagy úgy gon­dolják, hogy a mai Oroszor­szágnak semmi köze az egykori Szovjetunióhoz. Valójában Jel­cin elnök magyarországi láto­gatása, itt elhangzott szavai ér­nek annyit, mint egy szerződés. Nem azt mondom, hogy arra nincs szükség, de én igazán fontosnak a két ország gyakor­lati együttműködését tartom. Ballai József Kelet-Európának még több befektetés kell (Folytatás az 1. oldalról) - Milyen visszhangja volt a fel­vetésének, hogy hosszú távú straté­giát kellene kidolgozniuk a fejlett államoknak a kelet-európai gazda­ságokkal kapcsolatban? - Többen felvetették, meg kell teremteni a régió fizetési és vámunióját, szabadkereskedel­mét és a nemzeti valuták kon­vertibilitását. Ők is jól tudják, hogy a szovjet utódállamok ke­véssé hatékony reformjai nagy veszteséget okoznak a térség gazdaságaiban. Ezért a külön­féle nemzetközi pénzintézetek egy fizetési rendszer kialakítá­sát készítik elő, amely áthidal­hatja az átalakulás nehézségeit. - Hogyan tudná megfogalmazni a davosi találkozó üzenetét? - A recept már megvan, csak hozzá kellene fogni a gyógyí­táshoz. A fejlettek nagyon is jól tudják, mi a tennivalójuk. Da­­vos első üzenete az, hogy akár kompromisszumok árán is, de a lehető leggyorsabban le kell zárni a GATT-tárgyalásokat, a legfőbb szabadkereskedelmi kérdéseket rendező Uruguay Fordulót. A második davosi üzenet talán még fontosabb: az új amerikai kormánytól elvár­ják, hogy radikálisan faragja le költségvetési hiányát és kiadá­sait, mert csak így bővíthetők a világ - például a kelet-európai beruházásokra fordítható - pénzmegtakarításai, és csak így csökkenthető a kamatok szint­je. Amennyiben az USA tovább folytatja befelé forduló, protek­cionista gazdaságpolitikáját, ez tovább fokozná a recessziót. Davos tehát azt üzeni: a fellen­dülést csak a fejlett államok politikai és gazdaságpolitikai lépésváltása hozhatja meg. - Folytatott-e kétoldalú tárgya­lásokat az értekezlet idején? - A francia közlekedési mi­niszterrel a metró-, vasút- és autópálya-építés ügyéről be­széltem. Úgy látom, lassanként rendben lesznek ezek a dolgok. A szlovák gazdasági miniszter­rel megállapodtam abban, hogy kölcsönösen megvizsgáljuk a regionális együttműködések le­hetőségét. Hasznos lenne pél­dául a Bécs-Pozsony-Győr és a Kassa-Miskolc közötti prog­ram mielőbbi elindítása. Végül szeretném elmondani, hogy ta­lálkoztam az IMF második szá­mú vezetőjével, akivel haté­kony beszélgetést folytattam. Regős Zsuzsa , Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisz­tere benyomásairól az MTI-nek azt mondta: - A nemzetközi tő­keáramlással foglalkozó kerek­­asztal-megbeszélésen szó volt Kelet- és Közép-Európa meg­ítéléséről, a jövőbeni befekteté­sek lehetséges irányáról. Ezzel kapcsolatban utaltam arra, hogy 1989 és 1992 vége között a volt KGST úgynevezett kis or­szágaiba kereken hétmilliárd dollár tőkét fektettek be. Ma­gyarország szerepe e téren vál­tozatlanul egyértelmű: a hétmil­liárd dollárból mintegy négy­­milliárd jutott az országnak, így nem ildomos a vészharangot megkongatni, helyzetünk meg­ítélése továbbra is megfelelő. Csehország kormányfője is­mételten elvetette a közép­európai regionális kereskedel­mi együttműködés intézménye­sítésének gondolatát. Klaus da­­vosi sajtóértekezletén kijelen­tette: országának célja a teljes jogú közös piaci tagság, ezt azonban szerinte csak hátrál­tatná a regionális együttműkö­désre való összpontosítás. (MTI) Végső döntés előtt a csehszlovák korona (Prágai tudósítónktól) Minden jel szerint holnap húzza meg a cseh és a szlovák törvényhozás a lélekharangot a közös valuta felett, aminek megszűnésével a szövetségi ál­lam szétválásának ténye vala­mennyi polgára számára „kéz­zelfoghatóvá” vált. Miután a két törvényhozás a közös pénz megszüntetésére vo­natkozó határozatot elfogadja, a hét második felében elkezdő­dik a lakosságnál kint lévő készpénz becserélése. Ez gyer­mekeknél 1000, nagykorúak esetében pedig 4000 korona le­het. Az öntapadós bélyegekkel „csehesített” illetve „szlováko­­sított” bankók mellett jövő hét­főig állítólag még a bélyeg nél­külieket is elfogadják a fizeté­seknél. Miután csak az 1000, 500 és 100 koronás bankjegye­ket bélyegezték le, a fémpénzt, valamint a 10, 20 és 50 koroná­sak egyelőre továbbra is forga­lomban maradnak, így minden­ki igyekezett az utóbbiakból „bespejzolni”, ami komoly fenn­akadásokat okozott a kereske­delemben, a postán és másutt. Tartják magukat azok a hí­rek, miszerint az önállóvá váló szlovák valutát hamarosan le­értékelik, legkevesebb 20 szá­zalékkal. Hogy komoly gondok lehetnek a pozsonyi bank háza­­táján, arra utal az hírhedt éj­szakai prágai Meciar-látoga­­tással kapcsolatban szárnyra kelt hír, nevezetesen, hogy Szlovákia első számú vezetője tízmilliárd koronás kölcsönt kért volna Václav Klaus, cseh kormányfőtől, a pénzszakadás okozta gondok enyhítésére. A Szlovák Nemzeti Bank alelnö­ke, Marián Tkác mindenesetre cáfolta, hogy bármit is tudna e kérésről, de elismerte, hogy bi­zonyos fizetési hiánnyal szá­molnak, ám azt másképp kí­vánják megoldani. A Cseh Nemzeti Bank szóvi­vője megerősítette, hogy képvi­selőjük február 4-én Budapest­re utazik, ahol a Magyar Nem­zeti Bank illetékeseivel megkí­sérelnek megoldást találni a Magyarországon felgyűlt 60-80 millió csehszlovák korona át­váltásáról. Farkas József György Ausztria a keleti határokra figyel Továbbra is számítani kell a Keletről Nyugatra tartó népván­dorlásra - véli Löschnak osztrák belügyminiszter. Ezért Ausztria a határvédelmet az illegális be­vándorlás egyik megelőzéseként kezeli, és ennek megfelelően korszerűsíteni kívánja. A határátkelésnél a vámőr­ség az illetékes, a zöldhatáron a pedig a csendőrség és a kato­naság. Ezt az ideiglenes dönté­sek helyett törvénybe kell ik­tatni, s a határszolgálatot tel­jesítő katonaság részére bizto­sítani kell a szükséges kikép­zést - mondotta Löschnak. Kiemelt jelentőséget tulaj­donítanak a zöldhatár megfi­gyelésének. Burgenlandban már folynak a kísérletek egy elektronikus jelzőrendszerrel. A keleti határon legalább 30 támaszpontot építenek ki a csendőrség és a katonaság egységei számára, s ezek a ko­rábbinál lényegesen jobb tech­nikai felszerelést is kapnak. Sajtóhírek szerint tavaly de­cemberben a határ mentén szi­gorú titoktartás mellett új elektronikus berendezések tesztjét kezdték meg. A külön­leges érzékenységű kamerák teljes sötétségben is mutatnak minden mozgást. (MTI) „Rjasencev-ügyben nem árt az óvatosság” (Folytatás az 1. oldalról) A cikk két szerzője Nyikolaj Andrejev és Pavel Voscsanov. (Az utóbbi, Jelcin orosz elnök egykori sajtótitkára, a kom­mandósakció szemtanúja volt.) A magyar szervek azért csele­kedtek így - írják a szerzők -, mert ennek megfelelő informá­ciót kaptak az orosz oldalról, és fegyveres ellenállásra számítot­tak. Ezt az információt Borisz Pogorelov az orosz ügyészség különleges megbízatású nyo­mozója szolgáltatta, aki az első percektől kezdve foglalkozik az ANT-üggyel. A cél Vlagyimir Rjasencev, az ANT egykori ve­zérigazgatója elfogása volt. A magyar ügyészség állítólag azt közölte az Izvesztyija egyik cikkírójával, hogy az elfogatást és a kiadatást az orosz igazság­ügyi minisztérium kérte. Ezt Moszkvában cáfolták, az ügyészség volt a kezdeményező. Titkolták, hogy ki írta alá a ké­rést, az Izvesztyija szerint Li­­szov, a főügyész első helyettese. A magyar félnek átadták a nyo­mozás megindítását bizonyító iratot, a bűncselekmény rövid leírását és a letartóztatási pa­rancs másolatát. Mindezekből a magyar illetékesek úgy értesül­hettek, hogy Oroszországban az ügyészség feltárt néhány csator­nát, amelyeken keresztül tör­vénytelen fegyverkereskedelem folyt. A mintegy negyven gya­núsított közül sokan Rjasencev­­re nézve terhelően vallottak, ezért is kérték a letartóztatását. A cikk szerint dokumentu­mokkal nem támasztotta alá az ügyészség ennek a fegyver­­csempészésnek a létét. Az In­­terpol ilyen ügyben nem nyo­moz. A magyar akció eredmé­nye pedig nulla volt. A Rosz­­szijszkij Dóm (az ANT utódcé­ge, Rjasencev mostani vállalko­zása) szenvedett csak károkat. Sovány eredmény lehet, hogy a magyar hatóságok meggyőződ­hettek: nyoma sincs fegyver­­csempészésnek és/vagy fegy­verkereskedelemnek . Az orosz—magyar cég forgal­ma a múlt évben több száz millió forint volt. A Rosszijszkij Dóm tevékenységéből származó nyere­séget Magyarországon fektettek be. Igaz ugyanakkor - így az Iz­vesztyija -, hogy Magyarországot a szó szoros értelmében elárasz­tották mindenféle gyanús üzlete­lők a volt Szovjetunió minden csücskéből. Ezek kapzsiságának nincs határa, ráadásul magukkal vitték a törvények figyelmen kí­vül hagyásának szokását. A ma­gyar hatóságok nem voltak haj­landók ezt az importált törvény­telenséget eltűrni, így számukra kézre jött Pogorelov kérése, s meg akarták mutatni, milyen ha­tározottan tudnak fellépni „az orosz maffia” ellen. Az Izvesztyija úgy tudja, hogy magyar részről nem egyöntetű lelkesedéssel fogad­ták az akciót. Balsai István igazságügy-miniszter állítólag nem írta alá a Rjasencev kiada­tásáról rendelkező utasítást. Genri Reznyik, Rjasencev orosz ügyvédje ugyanakkor azt írta Balsainak, hogy az orosz nyo­mozó szerveknek nincs bizonyí­tékuk Rjasencev vagy az ANT bármely más munkatársa bű­nösségére vonatkozóan. A szerzők meghatározásában Rjasencev üzletember, ebben van az ereje és gyengesége, ez magyarázza viselkedését. 1990- ben költözött át Magyarország­ra, ahol „értik, hogy az üzlet a felvirágzás alapja”. Oroszor­szágba tanúvallomást tenni nem hajlandó visszatérni, oka van feltételezni, hogy nem lenne ve­le szemben objektív az eljárás. Pogorelovot úgy irányították, hogy az első perctől kezdve po­litikailag vigye az ügyet. M. Lengyel László Mélyen A horvátok jóllaktak, a genfi konferencia - ha átmeneti­leg is, de - „felrobbant”. Sem a szerbeknek, sem a mohame­dánoknak nem volt végül is elegendő az, amit területben a Vance-Owen-terv nekik szánt. A horvátoknak elég volt. Mindezzel a helyzet tisztább, egyszersmind kuszább lett. Tisztább azért, mert bebizonyosodott: 1. A szerb Krajina (egy részének) sikeres visszafoglalásá­val a horvátok megengedhették maguknak, hogy ne boszniai területek megszerzésével kompenzálják otthoni területvesz­teségeiket. Nyilván igen jónak érzik katonai pozíciójukat. 2. A szerbek - horvátországi pozícióik gyengülésével - ke­vésbé kompromisszumkészek Boszniában, mint mondjuk néhány nappal ezelőtt voltak. 3. A mohamedánok - alkalmi horvát szövetségeseik jó po­zícióira pillantgatva - közvetve erősebbnek érzik mag­ukat a szerbekkel szemben, és kitörési lehetőséget látnak egy mél­­tányosabbnak ítélt területi felosztás felé. Mindezt a tűzszüneti vonalak sérelmére végrehajtott hor­vát offenzíva idézte elő, amit Zágráb is elismer, bár felelős­ségét azzal tagadja, hogy saját (tehát horvátországi, noha szerbek lakta) területeket szabadított fel. Kuszább lett a helyzet azért, mert az ENSZ-nek holnaptól kezdve „büntetnie” kellene a Vance-Owen-tervel szembe­helyezkedő feleket, de 1. Szerbia ellen az embargó (a horvát támadás miatt) gya­korlatilag nem súlyosbítható. 2. A mohamedánok nemhogy büntetésre, hanem az őket sújtó fegyverszállítási embargó feloldására számítanak. 3. A teljesen bizonytalannak látszó Clinton-kormány ilyen eszkalációhoz nem lesz partner, de vele kapcsolatban nem is ez a fő gond, hanem az, hogy határozott politikai el­képzelések híján az egész eddigi délszláv válságkezelési stratégia elutasítása felé hajlik, és - egyelőre - nincs alter­natívája. 4. A harcoló felek fokozódó agresszivitása fokozatosan ki­zárja az ENSZ katonai szerepvállalását a térségben, tudni­illik ez az érintettek együttműködése nélkül nem lehetséges. 5. A Biztonsági Tanácsban ma katonai fellépéshez sem többséget, sem erőt nem lehet toborozni, különös tekintettel néhány nagyhatalom (például a britek) „vietnami típusú” félelmeire. Jóslatom az, hogy a hosszabb ideje tartó horvát erőgyűjtés után most szerb erőgyűjtés következik, és minden kezdődik elölről. Aki nem hiszi, tekintse meg azokat a filmtudósításo­kat, ahol minden szerb „usztasának” (fasiszta gyilkosnak) nevezi a horvát katonát és minden horvát „eseteiknek” (na­cionalista gyilkosnak) a szemben álló szerb katonát. A második világháborús szókészlet - és minden hisztérikus ér­zelem, ami mögötte van - élő és eleven. Aczél Endre Sivatagi nyomorúság Az, hogy az MDF VI. országos gyűlésén kiderült, hogy a párt a kultúrmunkában kíván erősíteni, mondhatnánk, előre nyomulni, csak annak meglepő, aki az utolsó negyven évet nem itt élte le vagy át. Számot kell vetni egy ténnyel. Ha az ember a szocialista társadalomban vizsgálódott, a legjobb szándékkal se talált olyan területet, ahol minden rendben lett volna. Ha az úthá­lózatot nézzük, lerobbantnak találtatott, ha az egészség­ügyet, az is. Nemkülönben borzalmasak voltak a telefonvi­szonyok, de ez talán megbocsátható lett volna, ha van hol lakni mindenkinek. Akkoriban azt gondoltam, és ebben egyáltalán nem voltam egyedül, hogy a kulturális viszonyok is elviselhetetlenek. Ma már - és ezt felelősségem teljes tudatában jelentem ki - másképp látom, és ez nem a megszépítő messzeség után van így. Járok például könyvesboltba, többnyire nézegetni. Tegnap is voltam, egy nagyon nagyban, olyanban, ame­lyik azelőtt paradicsomnak számított, és megálltam egy percre. Csak álltam és bámultam, mert megbénított a siva­tagi szegénység és nyomorúság látványa. Alig volt könyv a polcokon, a fele, kétharmada annak is szemét. Nem az az igazi baj, hogy a mai irodalom szerzői hiányoznak, mert csak a hóbortos megszállott könyvesek adnak ki olyan szer­zőtől, akinek a nevére két, azaz kettőszáz példányos meg­rendelések jönnek. Az a baj, hogy a klasszikusok is csak elvétve álldogálnak a polcokon. Nemcsak a magyarok, a külföldiek is. Lehet pocskondiázni Aczél Györgyöt, és az egész kommu­nista kultúrpolitikát. Minden bizonnyal elegendő okot talál rá bárki. Na de azért ilyen könyvespolcok nem voltak a szo­cialista könyvkereskedelemben. Lassan úgy néznek ki az üzletek, mint annak idején a romániai mészárszékek. S ha már Romániát említem, vállalva ezzel, hogy erős ha­rag támad ellenem: az üres mészárszékek mellett jártam könyvesboltokban is. Annak idején, ha a környék egyik leg­­romlottabb politikusaival vert országból hazajöttem, min­dig hozhattam öt-tíz olyan könyvet, ami nem hiányozhatott a háztartásomból. A világ talán legelnyomottabb kiadójá­nál, a Kriterionnál is megjelenhetett Proust, Kafka, Joyce... A kultúra olyan, mint szaporodás. Nagyon drágán fizet minden faj a fönnmaradásért. Milliószámra veszik oda a spóra, a mag, a pete, a csíra. Ha a körülmények úgy hozzák, hogy a láncolat egyszer megszakad vagy kihal a faj, vagy súlyosan deformálódik. Az a kultúrpolitika, amelyik nem gondoskodik arról, hogy a magyar és a magyarrá tett nem­zeti kincs állandóan elérhető legyen, a kultúra túlélési esé­lyeit rontja. Persze drága föntartani valamit, ami kevés hasznot hoz. Sok-sok pénzt emészt. Mint ahogy nagyon drá­ga millió magot hozni egy utód kedvvéért. De erre szednek adót, harácsot. Ezt vállalták azok a politikusok - költők, színészek, történészek­­, akik vödörszámra ejtik könnyeiket a nemzeti kultúráért. Az MDF meg akarja nyerni a következő választásokat (kí­vánjunk ehhez sok sikert). Ám, ha ez így megy tovább, ha sikerül, ha nyolcévi országlás alatt teljesen kiürülnek a ma­gyar és világirodalmi klasszikusoknak fönntartott polcok, akkor félő, hogy a kultúra kontinuitása szakad meg általuk. Hallgattam én az MDF kultúrpolitikával foglalkozó szek­ciójának kinyilatkoztatását. Ezt kell, azt kell, kell, kell, kell. Száz kell megint, mint ahogy a hajdanvolt pártkong­resszusok határozataiban olvastam. Akkor is az volt az ér­zésem, hogy talán egy-két szó nem ártott volna arról, mi­képpen... Andrassew Iván 3

Next