Népszabadság, 1993. február (51. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-18 / 41. szám
1993. február 18., csütörtök NÉPSZABADSÁG - ITTHON GYALOGÖSVÉNYEN A csepregi Tilos erdőben Akik a téli hónapokban Bükfürdőn töltenek el néhány napot, bizonyára körülnéznek a környéken két mártózás között. A fürdőhely meglehetősen távol esik a főútvonalaktól, így - akik gépkocsival vannak - előnyt élveznek. Vas megye kastélyai, templomai mindig különleges élményt adnak, csak hát a sok kis települést autóbusszal, vonattal bejárni... Azért mindenre van , megoldás, mondják sokan - és közel is járnak az igazsághoz. A fürdőtelepről kerékpárúton besétálhatunk a községbe, ahol a kora barokk stílusban épült szép arányú Szapáry-kastély és a szép kertben álló római katolikus templom kínál látnivalót. Megnézhetjük még Felsőbüki Nagy Pál copf stílusú szülőházát, száraz időben a Répce-patak partjának érintésével a község délnyugati szélén zárjuk a sétát. Innen autóbusszal is visszautazhatunk a fürdőtelepre. Távolabbi úti célként Csepreg és Tömörd környékét említeném. A Szombathely és Kőszeg környékének turistatérképe jól segít az eligazodásban, míg a Kőszegi-hegység-térkép csak egy részét ábrázolja a területnek. Csepregtől Tömörd felé utazván a Hanga-kapu megállónál szállunk le a buszról és az északnyugat felé induló piros sáv jelzésen kapaszkodunk fel a Tilos erdő gyönyörű fenyveseibe. Mintegy kétórás séta után elérjük az országos kék jeleket, melyeken balra fordulva az Ablánc-patak völgyébe jutunk. Tizennégy kilométer megtétele után végül Tömördről buszozhatunk viszsza. Ha végig a pirost követjük, fenyvesekben érünk Kőszegfalvára. Gyenes Péter túravezető Tudd, meg: a kirándulás veszélyes sport! Különösen akkor, ha ezt a kedvenc osztályommal, a négy C-vel kísérlem meg. A legfontosabb alapszabály: éjjel semmiképp se aludj! S ha mégis megpróbálod, akkor ki vagy téve annak a veszélynek, hogy nem tudod, mire ébredsz! Ha én ezt tudtam volna, akkor talán nem ébredek arra, hogy Poki rajtam áll, s szelíd pofonokkal hoz vissza édes álmomból. Megpróbáltam én is viszonozni e jóságát, de hiába: a támadó ügyes volt, s a takarón keresztül ütött! Pech! No de aztán úgy gondoltuk - én meg Poki -, hogy a szövetség mindenképp többet ér, ezért titkos koalícióra léptünk, s ennek örömére jól elpáholtuk a még mindig édesen alvó Norbit. Ezután ő is rögtön kérte felvételét a koalícióba. Miért ne! Felvettük, s máris következett a még mindig alvó Repcsi. Meglepve ébredt áldozatunk, nem tudván mire vélni a dolgot. Megpróbált menekülni, de Norbi csak erre várt, s - eddig igen nehezen összegyűjtött - teljes testsúlyát ráterhelte a vergődő szerencsétlenre. Hát igen! A csata eldőlt. Nincs jobb a koalíciónál! - szólalt meg Norbi boldogan. Kár ezt firtatni, én ezt másképp gondoltam, s a nyugodtan elalvó Fokira sandítottam. Bevallom, a bosszú gondolata forgott fejemben. - Norbi! Mit szólnál egy triumvirátushoz? - Nem kellett sokat biztatni, s új koalíciónk betölthette történelmi küldetését. Az elalváshoz készülő Fokit jól elpüföltük. Hiába, öröm adni! Ezután úgy döntöttem, hogy kilépek a triumvirátusból, mert jobb Pokival jóban lenni, ha az ember nyugodtan akar aludni. Norbi másként gondolta, s Repcsivel összefogva ismét megtámadták Pokit. De most már ketten voltunk, ezért Repcsi kapitulált, így hát a balga Norbi húzta a rövidebbet. Ez nem mehet így tovább, illetve így nem verhetjük egymást tovább. Létrejött tehát az első „Kőkapus egyezmény”, melynek értelmében ezután csak azoknak húzzuk el a nótáját, akik még nem klubtagok. L. I. Kirándulni jó! Olyankor, ha szélhordás, vízlemosás vagy egyéb ok miatt szabaddá válik a kerti növények gyökérzetének kisebb-nagyobb része, célszerű süllyesztéssel újra a kellő szintbe juttatni. Ez a fagyos időt kivéve, bármikor el is végezhető, a legjobban általában még lombtalan állapotban, a tavaszi rügyfakadásig. A szabadba került gyökerek közül és körülöttük is, kisfejű ásóval, vagy ültetőkanállal teljesen bontsuk ki a talajt, a vastagabb gyökerek megsértése nélkül. Ehhez legyen is elég türelmünk. Majd a gyökerek alatt is ássuk ki a talajt, olyan mélyen, hogy utána lenyomhassuk KISKERTI KALAUZ A süllyesztéstől a növényt az eredeti ültetési mélységig. Munka közben emelgessük a növényt, hogy lássuk a gyökerek terjedési irányát. A vékonyabb gyökerek, amelyek a süllyesztést gátolják, el is vághatók. A vastagabb gyökerek közül pedig kisebb fadarabokkal kotorhatjuk ki jól, a mozgatást, süllyesztést akadályozó földet, illetve talajrészt. Az ilyen módon előkészített növényt azután óvatosan nyomjuk le, lehetőleg közel függőlegesen, illetve eredeti helyzetében, az éppen kellő mélységig. Kampós végű gallydarabrésszel vagy cövek leverésével rögzíthetjük is a felemelkedés ellen, amíg a visszakerülő föld azután rögzíti. A gyökerekre rétegenként és kissé megtaposva, húzzuk vissza a talajt. Ha száraz, egyúttal öntözzük be. Hasonló módon felújíthatók, vagyis valósággal regenerálhatók, a már túlságosan felnyurgult szőlőtőkék, még inkább a gyümölcstermő, de elsősorban a díszbokrok. Eredményes a süllyesztés a föld feletti részek részbeni elhalása, féloldalasságuk, de a gyengeségük, csenevész állapotuk esetében is. K. L. Szkíták A Magyarországon fellelhető szkíta emlékekről a posta február 25-én bélyegpárt bocsát ki. A 10 forint névértékű címlet Zöldhalompusztán a földből előkerült, aranyból készült szarvast ábrázol. Megjelenítése hasonló a mondavilágból ismert csodaszarvashoz. A 17 forint névértékű bélyegen szereplő pajzsdíszre Tápiószentmártonban bukkantak rá. A sor Kertész Dániel grafikusművész tervrajza alapján, négyszázezer példányban, az Állami Nyomdában készül. Abélyegpár szervesen kapcsolódik azokhoz BÉLYEGGYŰJTÉS a korábban kibocsátott sorainkhoz, amelyek hazai őskori és rézkori leleteket, pannóniai mozaikokat, a honfoglaló magyarok művészetét, középkori magyar pénzeket és a korábban itt élt népek mívesen megmunkált tárgyait mutatták be. Válás Csehország és Szlovákia szétválása alkalmából érdemes áttekinteni bélyegeiket, amelyek a két ország viharos történelméről adnak hírt. Mint osztrák tartományban, 1850-ben Ausztria bélyegeit használták. Az 1918-ban függetlenné vált Csehszlovákia átmenetileg saját felségjelével felülnyomott osztrák és magyar bélyegeket hozott forgalomba. Ezek között több nagy ritkaság lett, de óvatosságra van szükség, mert sok a hamisítvány. Az alig két évtizedet megélt köztársaságot a németek 1939-ben lerohanták. Bélyegek is tükrözik: Cseh- Morva protektorátus néven bekebelezték, míg Szlovákia - német védelem alatt külön állam lett. A második világháború alatt Londonba menekült kormány bélyegeket adott ki. A felszabadulás után, 1945-ben az újraegyesített ország folytatta bélyegkibocsátását. Változatos témájukkal, kiváló grafikai kivitelükkel a gyűjtők körében népszerűek lettek. A szétválásig mintegy háromezerfélét adtak ki. Most mindketten saját felségjelükkel ellátottakkal jelentkeznek. Újdonságok Brit Antarktisz Terület: Fókák és pingvinek védelme, hatcímletű sor. Kanada: Virágzó gyümölcsfák, három bélyeg. Liechtenstein: hazai festők, háromértékű sor. San Marino: Sportesemények. Hat címlet. Spanyolország: Kódexek, blokk. f SZABADIDŐ itthon Üdülési lehetőségek, ajánlatok A Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt. tájékoztatja mindazon vállalatok, cégek, intézmények, érdekvédelmi szervezetek vezetőit, akik munkatársaik I. negyedévi üdüléséhez támogatási utalványokat kívánnak vásárolni, megtehetik az értékesítő irodákban. Az üdülni vágyó nyugdíjasok, munkanélküliek - nyugdíjszelvényük, illetve a segélyt igazoló könyvük bemutatásával - ugyancsak az irodákban juthatnak támogatáshoz az üdülési részvételi jegy megvásárlásakor. Irodák: Budapest 1068 Dózsa György út 84/B fszt. Telefon: 153- 2900/178. 339. (Félfogadás: hétfőtől szerdáig 9-16, csütörtökön 9-18, pénteken 9-14 óra között. Fél órával zárás előtt már csak felvilágosítást adnak. A pénztár bezár.) A budapesti iroda február 19-én (péntek) technikai szünnapot tart! A vidéki irodák február 18-án (csütörtök) és 19-én (péntek) technikai okok miatt szintén zárva lesznek! Balatonföldvár 8623 Spur István u. 1. Telefon: (84)40-255. Sopron 9400 Deákkúti u. 10. Telefon: (99)14-092. Hévíz 8380 Petőfi S. u. 20-22. Telefon: (82)12-414. Gyula: 5701 Várkert u. 1. (Erkel Hotel). Telefon: (66)362-644/73. Debrecen 4032 Pallagi út 5. (Nagyerdő Hotel). Telefon: (52)47-229. Mátrafüred 3232 Béke u. 10. Telefon: (37)11-885. Szeged 6727 Szent-Györgyi A. u. 16-24. (Forrás Hotel). Telefon: (62)353-422/526. Eger 3300 Fürdő u. 5. (Flóra Hotel). Telefon: (36)320- 211/1516. Kecskemét 6001, Kisfaludy u. 6-8. Telefon: (76)485- 595/77. Szolnok 5001 Szapháry krt. 23. Telefon: (56)377-416. Tatabánya 2800 Előd vezér u. 17. Telefon: (22)316-130/133. Pécs 7622 Nagy Lajos király útja 11. II. em. 205. (Szakszervezetek Háza). Telefon: (72)10-573. Kaposvár 7400 Fő u. 10. (Tourinform Iroda). Telefon: (82)16-349. Szekszárd 7100 August Imre u. 9-11. I. em. 120. Telefon: (74)11-311. Miskolc 3530 Mindszent tér 3. III. em. 304. Telefon: (46)352-411. Salgótarján 3100 Fő tér 1. Telefon: (32)17-244. Győr 9023 Csaba u. 16. Telefon: (96) 11- 066. Szombathely 9700 Széchenyi u. 4-6. Telefon: (94)12-794. Csak keddi napokon nyitva: Nyíregyháza 4400 Szabadság tér 11. Telefon: (42)12-344/125. Zalaegerszeg 8900 Kosztolányi tér 6. II. em. 51. Telefon: (92)11-100/15. Veszprém 8200 Budapesti út 8. III. em. 304. Telefon: (80) 28-455/42. Hová menjünk? A budapesti iroda februári kínálatából: Sopron, Szieszta Hotel 10 485 Ft. Debrecen, Nagyerdő Gyógyszálló 10 551 Ft. Gyula Erkel Hotel Gyógyüdülő 12 020 Ft Bakonybél, Bakony Hotel 9683 Ft. Hajdúszoboszló, Hőforrás Hotel 10 551 Ft. Barátság Gyógyszálló 12 555 Ft. Hévíz Panoráma Hotel („A” épület) 11 085 Ft („B” épület) 10 417 Ft. Postás Gyógyüdülő 9416 Ft. Szeged, Forrás Gyógyüdülő 16 963 Ft. Zalakaros, Freya Hotel 13 223 Ft. Budapest, Hotel Rózsadomb 12 688 Ft. Lillafüred, Palota Szálló 11 820 Ft. Miskolctapolca, Kikelet Panzió 10 683 Ft. Mátrafüred, Hegyalja Üdülő 12 421 Ft. Galyatető, Nagyszálló 17 897 Ft. Pécs, Hotel Kikelet 8681 Ft. Szilvásvárad, Hotel Szilvás 10 017 Ft. Hollóháza, Kastélyszálló 9683 Ft. Siófok, Ezüstpart üdülő 14 024 Ft. (Valamennyi üdülői beutaló két személyes, félpanziós.) Szanatóriumi (22 napos): Balatonfüred, március 4-től 19 876 Ft. Parádfürdő, február 25-től 21 083 Ft. Siófok, Móló Üdülő, február 25-től 15 232 Ft. Balatonlelle, Giuseppe Üdülő március 11- től 17 535 Ft. (A szanatóriumi beutalók egy személyre szólóak, teljes panzióval.)* A fenti árakból a nyugdíjasok, munkanélküliek és üdülési utalvánnyal rendelkezők maximum 50 százalék kedvezményt kaphatnak. 23 Párkereső szavazólap Ön szerint ki a hónap „furcsa párja”? írja meg a Párkereső című rádióműsor szerkesztőségének. Olyan közismert politikusok vagy népszerű sztárok nevét várjuk, akiket a közélet valamilyen különös okból egymás mellé állított. Ön kiket ültetne le egy asztalhoz, mert szívesen hallaná véleményüket egy nem hétköznapi üggyel vagy esettel kapcsolatban? Például vendégünk volt már Konrád György és Kornis Mihály (a Demokratikus Charta tüntetése kapcsán), Grosics Gyula és Szepesi György (a pozsonyi szurkolóverési botrány okán) és Harangozó Teri és Poór Péter (a Táncdalfesztivál apropójából). Várjuk további ötleteiket, a beküldők között 1000 forint értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki. A hónap „furcsa párja”:.......................................................................... Az apropó, amiért összehozná őket: Címünk: Magyar Rádió, Budapest, Bródy S. u. 5-7.1800 A borítékra írják rá: „Párkereső”. A műsor kéthetenként jelentkezik péntek este 9 óra 5 perckor a Petőfi rádióban. n Mi már gondolunk a tavaszra! Kertészeti és barkácsgépvásár a Skála Budapest Nagyáruházban! Kerti kisgépek és szerszámok, barkácsgépek, vetőmagok óriási engedményes vására. - ROBI kapálógépek, ALKO fűnyírók, SOL'S benzinmotoros és elektromos láncfűrészek engedményes vására - MTD amerikai motorral felszerelt, 50 cm-es sávban nyíló benzinmotoros fűnyíró 19.900,- Ft-os reklámáron. - Black & Decker fúró és gyalugépek, szalagcsiszolók, fúrókalapácsok, elektromos tűzőgépek, akkumulátoros csavarhúzók engedményes vására. - vetőmagok, virághagymák óriási választékban, árengedménnyel kaphatók. NE FELEDJE! A SZUPERMARKETEKBEN KÖZEL 200 HAZAI TERMÉKNÉL TOVÁBBRA IS ÁTVÁLLALJUK AZ ÁFÁT! A Skála Budapest Nagyáruház szupermarketje vasárnaponként 8.00 órától 13.00 óráig tart nyitva. S K X I. x Keresse fel a Skála Budapest Nagyáruházai!