Népszabadság, 1993. április (51. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-19 / 90. szám

1993. április 19., hétfő NÉPSZABADSÁG - MOZAIK JJÍAÉJI ! • MEGHALT AZ „ANGYAL ATYJA”. Rövid betegség után egy windsori kórházban el­hunyt Leslie Charteris, az „An­gyal” szülőatyja. 85 éves volt. Charteris 21 éves korában ta­lálta fel Simon Templart. Öt­vennégy könyvet írt róla. Az el­ső Angyal-film 1938-ban ké­szült. Templar figuráját végül Roger Moore tette halhatatlan­ná. • FÜR, A PRESBITER. Szülő­falujában, a Vas megyei Egy­­házasrádócon szombaton a község református gyülekezete tiszteletbeli presbiterré fogadta Für Lajos honvédelmi minisz­tert, az MDF ügyvezető elnö­két. • KAZINCZY-ÉRSEK. Szom­bathelyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szomba­ton befejeződött a Szép magyar beszéd­ országos versenye, me­lyen a pedagógusképző felsőok­tatási intézmények mintegy 70 hallgatója vett részt. Jelen vol­tak a határainkon túl élő ma­gyar anyanyelvű főiskolai hall­gatók is. A bíráló bizottság döntése értelmében tizenöten kaptak Kazinczy-érmet. • VÉGTELEN VÁRAKOZÁS. Rédicsnél a szombat esti 10 óra után vasárnap reggel már 14 órát kellett várakozniuk a Ma­gyarországra belépni kívánó tehergépjárműveknek. A hosz­­szú várakozás oka a forgalom torlódása és a határátkelőhely szűk áteresztőképessége. • LESZÁLLT A DISCOVERY­ Közép-európai idő szerint szombaton a kora délutáni órákban sikeres leszállást haj­tott végre a floridai Cape Ca­­naveral űrrepülőterén az ame­rikai Discovery űrrepülőgép. Az eredeti tervek szerint az űr­repülőgépnek pénteken kellett volna leszállnia, de ezt a rossz időjárási viszonyok nem tették lehetővé. • CSERBENHAGYÁS. Súlyos, cserbenhagyásos közlekedési baleset történt szombaton haj­nalban Budapesten, az M3-as autópálya XIII. kerületi kiveze­tő­ szakaszánál. Egy tehergép­kocsi nekiütközött egy VW Golf GTI típusú személygépko­csinak, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A sze­mélyautó vétlen vezetőjét sú­lyos, nem életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórházba. • NÉGYEN MEGHALTAK a Fejér megyei Etyek külterüle­tén, amikor szombaton este 6 órakor egy 30 éves budapesti lakos személygépkocsijával az úttest menetirány szerinti jobb oldalán az árokba hajtott, és egy fának ütközött. A gépkocsi kigyulladt és kiégett. A vezető és három utasa a helyszínen meghalt. Csengey-díj (Megyei tudósítónktól) Németh Kristóf budapesti szavaló nyerte a Csengey Dénes emlékére kiírt országos vers- és prózamondó verseny ifjúsági díját, a felnőttek között a zentai Demény Zoltán lett az első. A döntő eseményei szombaton zajlottak Nagykanizsán. Két­száz ifjúsági és száz felnőtt in­duló közül negyvenhárman ju­tottak be a döntő negyvenhár­mas mezőnyébe. A versenyt ta­valy hirdették meg, s érdekessé­ge, hogy három elődöntőt ha­tárainkon túl, Kovásznán, Lendván és Szabadkán rendez­tek. A verseny fővédnökei - An­tall József és Csoóri Sándor - nem tudtak eljönni a gálaestre. Rodney King-ügy: két bűnös, két ártatlan Los Angeles lakóit megnyugtatta az esküdtszék újabb döntése (Washingtoni tudósítónktól) A tavaly gettólázadás sújtot­ta - több mint ötven halottat gyászoló és egymilliárd dollár­nyi kár helyrehozatalával vias­kodó - Los Angeles a hét végén megkönnyebbüléssel fogadta a Rodney King-ügyben az újabb esküdtszéki tárgyalás verdikt­jét. A fekete bőrű autóst fél­holtra verő fehér rendőrök kö­zül kettőt a vegyes etnikai összetételű esküdtszék bűnös­nek mondott ki King polgári jogainak megsértésében. Noha a tizenkét esküdt egyhetes mér­legelés után két rendőrt (egyi­kük mérsékelni igyekezett bru­tális társait) felmentett, a két főkolompos elleni ítéletet Los Angeles színes bőrű lakói örömmel fogadták, így nem akadt dolga a hét és fél ezres helyi rendőrség mellett a me­gyéből mozgósított másfél ezer seriffnek és a készenlétben álló hatszáz nemzeti gárdistának. A következő kritikus dátum augusztus 4. lesz, amikor az es­küdtszék verdiktje nyomán a szakbíró kihirdeti az ítéletet. (A két bűnös akár 10 év bör­tönt és 250 000 dollár pénzbün­tetést is kaphat.) Clinton elnök az esküdtszék döntését igazságtételként érté­kelve kiemelte: a tárgyalásnak Amerikát arra kell ösztönöznie, hogy megszilárdítsa közös em­berségét, és erőt kovácsoljon a sokféleségéből. S. P. A RABLÓK KÉTSZER CSENGETTEK Négymilliót zsákmányoltak a vállalkozótól (Megyei tudósítónktól) Négy álarcos fegyveres szom­bat este négymillió forintot és egy 3,5 millió forint értékű Nis­san Patrol autót rabolt el egy kecskeméti családtól. Az ügy részleteiről tegnap sajtótájé­koztatón számolt be dr. Molnár István alezredes, a Bács-Kis­­kun megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A benzinkút-tulajdonos férj, a szintén vállalkozó feleség, va­lamint az öt-, illetve hétéves gyerekek szombat este vala­mennyien otthon voltak, ami­kor két rövid csöngetést hallot­tak. A férfi nyitott ajtót: négy sísapka-álarcos, kesztyűs, for­gópisztollyal, illetve tőrrel föl­szerelt alak rontott be, a házi­gazdát megütötték, s közölték vele: vagy átadja nekik az ott­hon levő készpénzt, vagy ki­nyírják a családját. Az emele­ten a gyerekekkel levő fiatal­asszonyt mindenesetre meg­nyugtatták: ne féljen, csak a pénzért jöttek. A megrettent háziak elárul­ták, hol vannak a bankók, a rablók meg is találták­ összesen mintegy négymillió forintot (ez az összeg a benzinkút napi for­galmához szükséges). Az egyik álarcos letépte a nő és a férfi nyakában levő aranyláncot, ám a „parancsnokuk” azt már nem hagyta, hogy az asszony karkö­tőjét is elvegye. Búcsúzóul el­kérték a garázs távirányítóját és egy 3,5 milliót érő Nissan Patrollal elhajtottak. A másik kocsihoz, a Mercedeshez nem nyúltak. Távozáskor kitépték a falból a nagyszobai telefont. Volt azonban egy másik készülék, s a károsultak azonnal értesítet­ték a rendőrséget, amely hala­déktalanul lezárta a körzetet. A nyomozás több szálon fo­lyik - mondta a sajtóértekezle­ten dr. Molnár István, hangsú­lyozva, hogy profi szervezésre valló, előzetes információgyűj­tést feltételező rablásról van szó. A Fagyöngy utcai házat például az edzőcipős, farmeres, dzsekis, 30 év körüli férfiak gyalogosan közelítették meg, tudva azt, hogy ha kocsival ér­keznek, nagyobb a lebukási kockázat, mert arra a szomszé­dok biztosan felfigyelnek. A Nissan terepjárót vasárnap - állampolgári bejelentés nyo­mán - sértetlenül megtalálták a városban, benne egy tőrkéssel, s pár tízezer forinttal, amely a sötétben eshetett le a padlóra. A rendőrség azok köréből vár információt, akik felfigyeltek több személy együttes mozgá­sára a kecskeméti Petőfiváros­­ban. Nagy erőkkel nyomoznak a tettesek után. Védműpróbáló árhullám a Körösökön Éjjel-nappali őrszolgálat figyeli a vízállást (Megyei tudósítónktól) Hosszú évek óta nem tette próbára akkora árhullám a Kö­rösök védműveit, mint amilyen most van levonulóban e folyók magyarországi alsó szakaszain. A Fekete-Körös szombaton este Antnál 728 centiméteres vízál­lással tetőzött. A Nagyváradi Vízügyi Igaz­gatóság jó időben jelezte ma­gyar partnerének, a Körös Vi­déki Vízügyi Igazgatóságnak, hogy a Fekete-, Fehér- és Se­bes-Körös romániai vízgyűjtő területéről a rohamos hóolva­dás és a jelentékeny csapadék miatt az átlagosnál nagyobb árhullámra kell számítani a hét végén. A péntek reggeli kisebb árhullámot délután követte a nagyobb, amely ugyan nem ér­te el az 1981-es áradás mérté­két, amikor Antnál tetőzéskor 1000 centit mértek, ám izgal­mat okozott ez is eleget. A Fe­kete-Körös mindkét partján éj­jel-nappali őrszolgálat ellen­őrizte és ellenőrzi - másodfokú készültségben - az ugyancsak próbára tett töltéseket. Az árhullám időközben el­hagyta az országhatárt, és a Fehér- és Sebes-Körösön is hozzávetőlegesen másodfokú árvízvédelmi készültséget igénylő vízállással vonul lefelé, úgy, hogy a szakemberek sze­rint a harmadfokot semmiképp nem éri el. A Hármas-Körösön az elsőfokú készültség elrende­lését ma reggelre jelezték. Lemond a szegedi színidirektor? (Megyei tudósítónktól) Rendkívüli társulati ülést tartottak a Szegedi Nemzeti Színházban. A hangulatból ítélve egyértelmű: a színház tagjainak többsége nem akar együtt dolgozni az igazgatóval. A kialakult feszültségek mi­att az ülésre meghívták Lippai Pál polgármestert is, aki el­mondta: 600 millió forinttal ke­vesebb az idén a város költség­­vetése, nincs remény a színház támogatásának növelésére. A polgármester tájékoztatója után Kormos Tibor igazgató be akarta rekeszteni a rendkívüli ülést, ám a művészek kijelen­tették: nem ezért jöttek össze. A tagozatvezetők és a színház vezető művészei egymás után léptek a mikrofonhoz, és el­mondták, hogy a színházon be­lül olyan mértékben megrom­lott a művészek és a vezetőség kapcsolata, hogy nincs biztosít­va a következő évad indítása. A hosszú vita után egy éve kinevezett igazgató nem vála­szolt részletesen a vádakra, ki­jelentette: levonja a konzek­venciákat. Újságíróknak arra a kérdésére, hogy ez a lemondá­sát jelenti-e, azt válaszolta: na­gyon feldúlt állapotban van, ál­láspontját majd írásban fogal­mazza meg. A történtek után egyértelműnek látszik, hogy a társulat nem képes többé együtt dolgozni az igazgatóval. A BOX TERVEZ ÉS TÁRGYAL Európai ificentrum a Petőfi Csarnokban? Nemzetközi modellkísérlet indul szeptemberben a Petőfi Csarnokban. Újszerű, ifjúsági problémakezelő projekt kereté­ben, a szabadidőközpont bázi­sán európai szintű, komplex if­júsági­ szolgáltató centrum ala­kul. A Budapesti Önkormányza­tok Középiskolai Szövetsége (BÖX) látta vendégül a hét vé­gén Franco Marzialét, az Euró­pai Ifjúsági Központ igazgató­ját. Mórocz János, a BÖX kép­viselője a Népszabadságnak el­mondta, mintegy fél évvel ez­előtt találkoztak először Marzi­­ale úrral, aki támogatja a kö­zépiskolások és a Petőfi Csar­nok elképzelését. Az európai modellkísérlet alatt a csarnok­ban működő BÖX és a Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat egymás tevékenységét kiegé­szítve, az intézmény eddigi programkínálatát bővíti. Arra építenek, hogy a centrumot a fiatalok egyébként is sokan lá­togatják, ezért az öntevékeny­séget erősítve, a korosztály szá­mára fontos információk háló­zatát, szociális munkásokat, egyéb szakembereket és eszkö­zöket kívánnak odatelepíteni. A hét végi megbeszélések alatt Franco Marziale és Lehel László, a Petőfi Csarnok főigaz­gatója megállapodtak abban is, hogy a szabadidőközpont adta lehetőségekre felhívják az Euró­pa Tanács figyelmét. Mint ugyanis a vendég tudomásukra hozta: májusban várható dön­tés arról, hogy Pozsony vagy Budapest adhat-e otthont a második Európai Ifjúsági Köz­pontnak. R. K. A. Törökök hamis útlevéllel (Megyei tudósítónktól) Harmincegy törököt tartóztattak fel a magyar-román határon Nagy­laknál. Az útlevélvizsgálaton ugyan­is kiderült, hogy az autóbusszal ér­kezett csoportból 29-en hamis útle­véllel kísérelték meg az átkelést. Az útlevelekben hamisak voltak a Né­metországba szóló vízumok, és a tö­rökországi kiléptetést tanúsító pe­csétek. Az illetékesek azt is megálla­pították, hogy a fényképeket átcse­rélgették. A rajtakapott törököket visszairányították Romániába. Az AustriaLotto 15. heti nyerőszámai: 5,11,25,31,36,38, pótszám: 1 A Joker: 065738 Lottónyeremények A 16. héten egy öttalálatos szelvényt találtak, nyereménye 99 304 308 forint. A négyesek 215 649, a hármasok 1892, a kettesek 81 forintot érnek. AZ IDŐK SZAVA - Az unokám még kormánypárti, de az uram már fideszes­­nek vallja magát! • LEHOCZKI ISTVÁN RAJZA Leszerelték az átjátszóadókat Tiltakoznak Bács-Kiskun polgármesterei (Megyei tudósítónktól) Mélykút, Nagybaracska, Sü­­kösd, Fájsz és Baja az ügyész­ségen támadja meg a Frekven­ciagazdálkodási Intézet e heti akcióját, amikor is leszerelték, illetve lepecsételték az itt mű­ködő tévéátjátszó-adókat. Az ellenakcióról az érintett telepü­lések polgármesterei döntöttek Nagybaracskán. Nagy András országgyűlési képviselő elmondta: tavaly kezdték meg a sugárzást az át­játszóadók, amelyeket többsé­gében közösségi pénzből finan­szíroztak. A nagybaracskai be­rendezés például a Bácskai Mé­diafejlesztési Alapítványé, amelybe a megyei önkormány­zat is jelentős összeget fizetett be. Az adó 11 község ötvenezer polgárát szolgálja ki. A Frekvencia Gazdálkodási Intézet keddi akcióját a sajtó­­törvény 12. §-ának 1. bekezdé­sével indokolta. E jogszabály szerint helyi stúdió alapításá­hoz engedély kell. A települé­sek képviselőinek jogi vélemé­nye szerint a sajtótörvény ki­egészítésére szolgáló 2/1986-os MTH-rendelkezések az érvé­nyesek, márpedig ezek szerint a műsorok puszta átjátszása csu­pán bejelentéskötelezett. Már­pedig a sükösdi és a nagyba­racskai átjátszóállomást beje­lentették. Nagy András - mint a parla­ment honvédelmi bizottságá­nak SZDSZ-es tagja - megle­pődve hallotta az akció indok­lásaként az MTI által közölt ér­vet, mely szerint az átjátszó­adók honvédelmi berendezések működését zavarnák. Ha ez tényleg így van, neki hivatalból kellett volna értesítést kapnia, ám az átjátszók polgári hul­lámhosszon működnek, és az FGI hivatalos dokumentumai­ban sincs nyoma honvédelmi érdekeknek. A nagybaracskai adó például 4,5 millió forintba került, míg ha a 11 községben mindenkihez kábelen vezetnék el a műsoro­kat, az legalább 80 millió fo­rintba kerülne. A FŐÜGYÉSZ A VÁSARCSARNOKRÓL Nem történt bűncselekmény A Fővárosi Főügyészség nem indít büntetőeljárást a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok re­konstrukciója ügyében, mivel „nincs alapos gyanú arra, hogy a felújításnál bűncselekmény történt volna”. Mindezt dr. Bócz Endre főügyész Demszky Gábor főpolgármesterhez eljut­tatott levele tartalmazza. Mint ismeretes, a vásárcsar­nok felújításánál visszaéléseket véltek felfedezni különböző személyek és szervezetek. Ezért a főpolgármester a főügyész véleményét kérte az ügyről. A főügyész úgy véli: a Főpol­gármesteri Hivatal és a kivite­lezéssel megbízott cég (Klinker Kft.) között az építőiparban szokványos árvita alakult ki, de az önkormányzatot tényle­ges kár eddig nem érte, hiszen a vitatott összegeket a kivitele­ző által követelt pénzből visszatartotta. A főügyész szerint nem tá­masztható alá tényekkel az a feltételezés sem, amely szerint a kivitelező jogtalan haszon­­szerzésre törekedett. Ezért ezt az árvitát az ilyen jellegű ügyekhez hasonlóan kell ren­dezni, szükség esetén polgári perben. Bócz Endre levelében nem zárta ki annak a lehetősé-­­gét sem, hogy az esetleges pol­gári perben bűncselekményre utaló bizonyíték is előkerülhet. (MTI) 27 Minden hétfőn ezen a helyen a NÉPSZABADSÁG és a Szerencsekerék közös rejtvényjátéka. A játékban olvasóink úgy vehetnek részt, hogy a játékszelvényt kitöltik, kivágják, és legkésőbb péntek reggelig elküldik a szerkesztőség címére. Népszabadság, Budapest 1960 - „Szerencsekerék’ Minden héten 10 nyeremény. A nyereményeket postán küldjük el. Sorsolás minden pénteken. A nyertesek nevét már a következő hétfőn közöljük. Nyertes csak az lehet akinek a megfejtése megegyezik a közjegyző által a sorsolás előtt felbontott borítékban található me­goldással. A feladvány a Szerencsekerék vasárnapi adásában is elhangzik. Ezen a héten a CENTRUM jóvoltából 10 darab walkman-t sorsolunk ki Az előző heti helyes megfejtés: Mario és a var­ázsló Egy-egy FA kozmetikai csomagot nyertek Bogáth Lászlóné Budapest, Boros Gáborné Székefehérvár, Fejes Imréné Pécel, Harth Jánosné Dég, Horváth József Magyarsarlós, Korózsné Aradi Eleonóra Balassagyarmlat, Mikes Attila Budapest, Nyárádi Zoltánné Balatonfüred, Pozsgai Tamás Nagykanizsa, dr. Székelyné Kósa Katalin Gyula Kedden 19.05-kor újra Szerencsekerék a TV 1-en!

Next