Népszabadság, 1993. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-29 / 227. szám
24 NÉPSZABADSÁG Fesztiválzenekar: mások Második évadját kezdte állandó zenekarként a Budapesti Fesztiválzenekar. Első zenekari koncertjüket a Zeneakadémián Haydn No. 102-es B-dúr szimfóniájával kezdték. Kitűnően játszották, Fischer Ivánnak sikerült azt a szimpatikus arányt megtalálnia, ahol a hallgató éppúgy gyönyörködhet a hangzás tömörségében, a nagyzenekar sajátos összhangjában, mint a kisegyüttesekre jellemző, könnyebb kamarazenei hangzásban. Ez az ideális egyensúly végigkísérte a dinamikus, kidolgozott előadást. A szünet után Mahler Dal a Földről című műve hangzott el. Fischer Iván többször bizonyította, már érti Mahler nyelvét. Nem volt ez most sem másképp, sőt. Mahlerprodukciói közül a legmaradéktalanabb élményt talán ez nyújtotta. Másodszorra is azt éreztem, amit a Haydn-szimfónia megszólaltabon a lelkes játék és a gondos betanulás következtében már a legelső pillanatban él, lélegzik a zene, a zenekar nem a mű kezdetének rovására lendül bele a játékba. Mint amikor szélnek feszül a vitorla, úgy adtak bele mindent a Bordal a Föld nyomorúságáról elementáris, fékezhetetlen kifakadásába. A fekete Howard Haskin személyében jó volt végre magyar színpadon is olyan tenoristát hallani, akinek erősen visz a hangja anélkül, hogy eközben erőlködnék. „Már int a bor az arany kupában, de ne igyatok még, előbb éneklek nektek egy dalt!” Micsoda erő volt a hangjában! Extrovertált ember, színészi képessége által néha egészen mahleressé vált a hangja - s ami például René Kollo Wagnerhez, Mahlerhez tökéletesen illő hangjában megvan, s az övében nincs, azt kirobbanó lelkesedése ellensúlyozta. Más volt teljesen a mű női szólistájának előadása. Haskin, lazán, szinte improvizálva énekelt: ő itt és most produkálta magát. A spontaneitás nem volt hatástalan, ám itt-ott a nagyobb forma rovására ment, s néhol sajnos kiejtése sem volt helyes. Az altszólamot Mira Zakai izraeli énekesnő énekelte, Haskin tökéletes ellentétpárja, noha a maguk nemében mindketten nagyon magas színvonalú produkciót nyújtottak. Hangja már nem intakt, sok a hangszínváltozás, s bár nagyon szépen énekelt, úgy éreztük, elment, amíg lehetett: ha csak egy kicsit is erősebben vagy gondolva egyet, máshogyan énekel, talán nem sikerül ilyen tisztán. Mindezt Haskin gátakat nem ismerő hangja és stílusa jócskán ki is emelte. Ami őbelőle hiányzott, Zakarban maradéktalanul megvolt: az átgondoltság, a szólam tudatos, kidolgozott megformálása és a hiánytalan stílusismeret. Másik évadnyitó koncertje is volt a Fesztiválzenekarnak, az első kávékoncert a Városháza dísztermében. Az idei sorozatot Csajkovszkij és Dvorák műveinek szentelte Kocsis Zoltán. Magyarországi bemutatóval kezdődött a hangverseny: Csajkovszkij rövidke alkalmi műve, a Nyikolaj Grigorjevics Rubinstein névnapjára írt szerenád csendült fel, majd egy Kressler- és egy Kocsis-átirat hegedűre, illetve klarinétra és zongorára. Ezt a Csipkerózsika-szvit Rachmaninov készítette négykezesváltozata követte Kocsis és az előző két darabban közreműködő Prunyi Ilona előadásában. Ezután Dvorák hat szláv táncát hallottuk Kocsis fúvószenekari átiratában. Mind alkalmi vagy ebben a változatban alkalmi művek érdekesek és jópofák. A játék szabadsága és öröme tünteti ki mindegyiküket. A házimuzsikálás, a zenés családi vagy társasági együttlét sajnos kiveszett, s ami azelőtt megszokott volt, immár ritkaságszámba megy, s - furcsán hangzik - koncertterembe szorul: egy névnapi szerenád vagy egy jobbrosszabb átirat, amelynek létjogosultságát nem az eredetit elérő vagy netán bizonyos vonatkozásban túlszárnyaló színvonala adja, hanem a valamilyen oknál fogva adott hangszerösszeállítás. Más volt a hangverseny második része: Dvorák „nagy” zongoraötösét adta elő Kocsis Zoltán és az Auer-vonósnégyes. Hát itt is nekifeszült a vitorla a szélnek, dinamikában, gyors tempóban nem volt hiány. A zenekar négy fiatal muzsikusa méltó partnere volt Kocsisnak: újra egy kezdő vonósnégyes, amelyre érdemes felfigyelni, amelynek nevét - akárcsak évekkel ezelőtt a Keller-vonósnégyesét - jó megpillantani a hangversenyprogramban. Más ez a zenekar, mint a többi. Második évadjuk kezdete is ezt mutatja: nem a meglepetéseket kínáló műsorral tűnnek ki elsősorban, hanem a zenélés látható örömével és hallható színvonalával. Más tészta: valami most sokkal jobb volt, mint a tavalyi kávékoncerteken: az idei sorozatot a Jacobs Suchard Budapest Kft. támogatja, s a Jacobs kávéhoz egy-egy kis Milka-csokoládét kapott mindenki. Zay Balázs Levél az óceán mögül Kedves Péter! Sokszor eszembe jutottál, s valahányszor az utolsó otthoni beszélgetésünkre gondolok, valaki elmosolyodik bennem. Meghatott mosoly ez, amolyan divatjamúlt. Érzelgős talán. Azt mondtad ugyanis, a közeli jövőmről beszéltünk, hogy mit kezdek én majd Amerikában azzal a sok vén konzervatív f-fel. (Te persze mást mondtál, sok konzervatív mást akkor, ott, de az én jegyzetsorozatomat a közelmúltban már betiltották a rádióban a sok rendszert kiszolgált, hajlékony kaméleon, karrierista túlbuzgó, a mindent és mindenkit túlélő drága elvtárs úr a nyersebb beszédek miatt - és sajnáltam a műsort; sőt amikor a tévében láttam habzani a jobb időket megélt Szokolay zeneszerző száját a magyar nyelvet csúnya szavakkal megrontók ellenében, és ő elmondta volt, hogy Szárszónak akkor is, most is - feltehetően a jövőben is - a csúnya szavakat használó írók és közéleti személyek voltak és vannak az igazi ellenségei, mert ellenség kell legyen vagy annak a képe kell legyen - valósággal megrémültem. Mert, dehogy akarok én Szárszó ellensége lenni, mert mit érdekel engem ez a Szárszó maga, ezzel azt is mondanám, hogy a szimpátiámmal sem tüntetném ki, vagy járatnám le a fórumot, de igaz, ami igaz, te mégiscsak konzervatív f-eket mondtál. Ejnye, elviselt ellenzékből csúnya beszédű ellenség leszünk, ha máskor nem mérsékled magad az aggódásban! Nos, innen, most, el kell mondanom, alaptalan volt az aggódásod. A Nyugaton élő értelmiségi/irodalmi magyarok semmivel sem konzervatívabbak, mint az otthoni értelmiségi/irodalmi konzervatívok, sőt mintha sokkal modernebb lenne a szemléletük ezekénél. Valamint, amikor tartottam egy előadást nekik a magyar irodalom rendszerváltozás utáni válságáról, és ott kemény és őszintének szánt szavak hangzottak el róluk is, mármint van-e ma magyar emigráció, és ha van, hát miért nincs, igen becsülendő szeretettel fogadták a kételyt és a kritikát, sőt váratlan nyíltsággal álltak mellém. Persze, kinek váratlan ez? Nekem nem, én elég régóta ismerem a Nyugaton élő magyarokat. Neked? Talán igen, de az is lehet, csak ugrattál. Azonban. Lenne itt, ehhez, egy történetem a számodra. Amikor befejeztem Ohióban, az Itt-ott találkozón az előadásomat, odalépett hozzám F., a magyarországi 7. kiadó igazgatója. Az a kopasz vagy kopaszodó, zömök és agresszíven elpusztíthatatlan figura ő, melynek a prototípusa talán évszázadok óta örökli át magát változatlan hasznossággal a mindenkori rendszereken, amolyan középkáderi szinten.Hogy mást ne is mondjunk. Szóval, odalépett. Mi ketten voltunk ott magyarországi magyarok, Ohióban, Lake Hope-ban, a Zaleski Nemzeti Parkban. És F.., a Z. kiadó igazgatója kérdezett az előadás után, miket mondtam én a tévé és a rádió körüli törvénytelenségekről, diktatórikus gesztusokról, és miféle zűrzavarosságokat látok én a Duna-tévé körül. Megmondtam. Miért ne mondtam volna meg? Emberem még megkérdezte, nem tartom-e elképzelhetetlennek, hogy a kormány diktatórikus lépései a demokratikus Magyarország demokratikus népének az érdekeit szolgálják. Elképzelhetetlennek tartottam. Akkor még fölvetette, eltévelyedett lelkem megmentendő, hogy a nemzeti kisebbségben élők térden állva, könnyes szemmel - így mondta az ember, könnyes szemmel - köszönik meg nekünk (nekünk, így mondta, tehát nekik) a Duna-tévé létét. Próbáltam mondani, hogy itt nem a tévécsatorna létezésének szükségessége, hanem a létrejötte és a fenntartása körüli számtalan tisztázatlanság nevezhető botránynak, de már leintett: „Most már tudom, hogy gondolkodói!” Nem tudta, de ez nem baj. A baj csak később kezdődött, másnap este. Amikor is F., a Z. kiadó igazgatója keresetlen egyszerűséggel azt kezdte terjeszteni a találkozó résztvevői között, hogy én eszdéeszes vagyok, és zsidó vagyok, eszdéeszes zsidó vagyok tehát, akit azért küldtek Amerikába (kik? - hát azok), hogy furakodjék be az igaz magyar tanácskozók közé, és belülről bomlassza szét őket. (Azt persze nem értettem egészen, hogy lehet és kik előtt lehet valakit lejáratni azzal, hogy lezsidózzák vagy beeszdéeszesezik, először történt meg velem a kettő együtt, annyi azonban bizonyosnak látszott, hogy az elhangzott szöveg legalább anyázásnak volt szánva - és akkor még mindig csak a minimumnál tartunk.) Eltelt egy nap, és emberünk az előzőekhez hozzácsapta azt is, hogy gyereklányokat rontok meg. Lám, innen már csak egy lépés a vérvád. Ehhez azonban még F.-nek, a magyarországi 7. kiadó igazgatójának is idő kellett volna. Idő nincs manapság, kedves Péter (mindazonáltal ez utóbbi vádat nem szívesen verném vissza, az image-hoz nem árt egy kis egészséges romlottság is, még ha nem is igaz...), így emberünk a legautentikusabb pontján ragadta meg a helyzetet. Egy teliholdas estén, a Zaleski park csillagragyogásában, F., a Z. kiadó igazgatója Mózsi szerkesztőtársam vállára tette a kezét, és leleményesen megfogalmazva a dilemmát, azt kérdezte meg: „Ugyan, Ferikém, hogyan tudsz te azzal az eszdéeszes zsidóval együtt szerkeszteni?” A chicagói illetőségű Mózsi Ferenc első ijedelmében felszólította, hogy tüstént vegye le nehéz mancsait az ő egyéb gondoktól roskadozó válláról, másrészt pedig egy váratlan mondatban megadott számára egy egyértelmű haladási irányt, fölemlegetett szöveget, fölemlegette az ÁVO-t és minősített tevékenységében egy anyát, akit a megszólítóhoz rokoni szálak fűztek. S az ember csak ekkor oldalgott el onnan - átmenetileg. Legyen a tanácskozás résztvevőinek a dicséretére mondva, ettől kezdve alig állt ember szóba a mi nemzetmentő igazgatónkkal. Ácsorgott megbántottan, egyedül, s talán azon törte a gondos fejét, mit keres ő itt, Ohióban, a sok eszdéeszes zsidó (szimpatizáns) magyar emigráns között. Romlásnak indult a hajdan erős emigráció. Miért mondtam el ezt a történetet neked? Nem is tudom. Talán, mert két tanulsága van - legalábbis számomra. Az első, hogy tragikusan hajlamosak vagyunk megalapozatlan ítéletekre. A másik: ha két magyar találkozik a világban valahol, az egyik biztosan azért van ott, hogy a másikat a legmocskosabb eszközökkel tönkretegye. Hát, ez az, amit meg kell értenünk végre. Hogy ha két magyar így... akkor tízmillió magyar - hogyan máshogy? Szeretettel ölel Zalán Tibor KULTÚRA 1993. szeptember 29., szerda Ma esti tévé: feltörik-e a meggymagot? Boldogult joghallgató koromban elvittek minket bírósági tárgyalásra. Már nem fiatal, talán kissé borostás emberre emlékszem, aki a vádlottak padja előtt állt. Gépiesen válaszolgatott a bíró pattogó kérdéseire. Olyannak látszott, mint aki nagyon is ismeri, milyen ez. „Visszaesőnek” hittük, először nem volt rokonszenves. Aztán mégis megsajnáltuk. A bíró folyton ordítozott vele. Ő meg csak állt és tűrte. A padlóra pislogott. ő volt 1971 őszén a „meggymagos” ember, Demeter Béla. Aki - kertész lévén - amúgy szemétre dobott meggymaghalmokból csinált magának százezres üzletet. Illetve, a szocialistának hitt akkori törvények nyelvén szólva, őstermelőként „jogosulatlanul kereskedett”. Egyéb felrótt bűnei is voltak, amikért akkor a szegedi Csillagbörtönbe került. A sajtó igencsak fölkapta az ügyet. Elsősorban a televízió Kék fény című adása tette országos hírűvé a „meggymagos” figuráját. Azután legendássá, még később szimbólummá vált, a „magyar vállalkozó” egyik korai archetípusává. Közbevetőleg szólva, Demeter Béla nem tudhatja, milyen nagy hatással volt az én életemre. Akkor, a bírósági tárgyalás hatására határoztam el ugyanis, nem leszek bíró, ügyész. Nem leszek a hatalom lesújtó ökle. Noha ráéreztem arra is: „meggymagos” sem tudnék lenni. Ma este a TV 2 képernyőjén mindannyian újra szembesülhetünk Demeter Béla történetével, és a hozzá hasonlókéval (mert hogy nem ő járt így egyedül akkoriban). S vele egy korszakkal. Nem általában véve a hazai államszocializmussal, a „Kádárrendszerrel”, hanem azzal a történeti pillanattal, amikor a néhány évvel korábban meglódult gazdasági és politikai reformhullámnak nemzetközi és hazai erők gátat próbáltak vetni. A többi között „üzérkedési perekkel” is. S tegyük hozzá: amikor mindezek hatására, s mert a a dolgok logikája is ilyen, a „meggymagos” valóságos népi hőssé formálódhatott. A Törjünk fel egy meggymagot! című dokumentum-játékfilmben Wisinger István szerkesztő-riporter és Zolnay Pál rendező mai nyomozókamerával próbálja fölfejteni a korabeli események szálait, összefüggéseit. Nemcsak a 76 esztendőssé őszült Demeter Béla szólal meg az „eredeti” helyszíneken, hanem elvált felesége, akkori és mai ügyvédje, a Kék fény riportere - lapunk korábbi vezető munkatársa -, sőt a hazai reform „atyjaként” ismert szocialista politikus, Nyers Rezső is. A több mint kétórás feldolgozás - példás tárgyszerűsége mellett - természetesen magán viseli az alkotók látásmódját,értelmezését. Például azt, hogyezekkel a perekkel, egyebek mellett a szentesi Termál Tsz akkori és mostani elnökének, Virágos Kis Istvánnak meghurcolásával is „a magyar parasztságot akarták börtönbe zárni”. S nem csupán a piacgazdaság előretörését megakasztani. Ezen és máson töprenghetünk az adás után. Mint ahogy azon is, ami a film tegnapi sajtóvetítésén történt. A szerkesztő jelképesen megkövette a vetítőben megjelent Demeter Bélát a majd két évtizeddel korábbi televíziós „tálalásért”. A meghívott hetven újságíróból csak néhány volt jelen. S nem volt ott az MTV egyetlen kamerája sem. Varsányi Gyula Oresztész az Egyetemi Színpadon Euripidész Oresztész című drámáját Gaál Erzsébet rendezésében W. S. Burroughs, M. Berkoff, Homérosz, S. Kierkegaard, F. Nietzsche, Petrarca és R. M. Rilke szövegeivel kiegészítve mutatták be az Egyetemi Színpadon. Képünkön a címszereplőt alakító Kövesdi László látható, valamint Balkay Géza Helené szerepében. SZANDELSZKY BÉLA FELVÉTELE A TAPOLCAI ÜVEGGYAPOT RT. __________A BM UTÁTI IS__________ 1993. szept.30-ig ÁRENGEDMÉNYT BIZTOSÍT vásárlópartnerei részére. TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK: - ingyenes házhozszállítás - fizetés az áru átvételekor AJÁNLATUNK: Tetőtéri szigeteléshez: ISTM-F-12/10 212 pt/nm helyett 170 Ft/nm + ÁFA ISTM-L-15/10 262 Pt/nm helyett 210 Ft/nm + ÁFA Kopogó hanggátláshoz és padlófűtéshez: ISTM-L-80/2 281 pt/nm helyett 225 Ft/nm + ÁFA VÁRJUK MEGRENDELÉSÜKET! Termékeink megrendelhetők: személyesen vagy telefonon - Üveggyapot Rt. 8300 Tapolca Keszthelyi u. 53. tel/fax: 87/311-773, 313-700, 313-411, 313-040, tel: 311-576 Márkakereskedőinknél ISOLYTH-STM TAPOLCAI ÜVEGGYAPOT RT. 8300 TAPOLCA, KESZTHELYI U. 53. 20%OS \