Népszabadság, 1994. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-01 / 26. szám

1994. február 1., kedd. KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 Csóti eltöröltetné az embargót A Kis-Jugoszlávia elleni embargó nem érte el célját, viszont sú­lyos károkat okoz Magyarországnak, ezért felül kell vizsgálni azt. Csóti György, az MDF külpolitikai szóvivője, az Or­szággyűlés külügyi bizottságának alelnöke fogalmazta meg ezt a véleményt tegnapi sajtótájékoztatóján. A legnagyobb kor­mánypárt vezető külpolitikusa csaknem szó szerint azt az érv­rendszert használta az embargó tarthatatlanságával kapcsolat­ban, mint azok, akik ellen irányul. MUNKATÁRSUNKTÓL túl nagy feladat lenne”. Hang­súlyozta, hogy Magyarország, bár számára csak kárt okoz, be­tartja az embargót és nem áll szándékában annak feloldásá­ról Szerbiával tárgyalásokat folytatni, még csak arra sem ké­szül, hogy maga kezdeményez­zen ilyesmit az ENSZ-ben, ám ha más államok szorgalmaznák a felülvizsgálatot, azt támogatni fogják. Csóti szavaiból kitűnt, alapvetően elhibázottnak tartja a Nyugat délszláv politikáját („halogató, túl óvatos, kimerül­tek az eszközei”). Más témákat érintve Csóti György kifejtette, hogy a mai nap, az Európai Unióval kötött társulási egyezmény életbelépé­sével új fejezet a magyar fejlő­dés történetében. Az intézmé­nyes kapcsolódás lehetővé teszi a felkészülést a teljes jogú tag­ságra is. Csóti, aki szerint ha­marosan be kell nyújtani az er­re szóló kérvényt, úgy vélte, Magyarország gazdaságilag Csóti György arról beszélt, hogy az embargó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt olyan súlyos negatív hatásai vannak, amelyek elsősorban a Szerbiában élő szegényeket, kü­lönösképpen a­ vajdasági - rész­ben magyar - lakosságot, vala­mint a szomszédos országokat sújtják. Magyarország számára eddig 1,3 milliárd dollár értékű közvetlen kárt okozott az em­bargó betartása - mondta Csóti György. Leszögezte: ha ered­ményes lenne az embargó, könnyebb szívvel lehetne támo­gatni, de mivel eredménytelen, a nemzetközi szervezeteknek felül kell vizsgálniuk, és új szankció­­rendszert kellene kialakítaniuk. A N­épszabadság kérdésére, hogy mégis, milyen újdonságok­ra gondol, az MDF politikusa elismerte: fogalma sincs, mit le­hetne tenni, „ez talán az egész magyar külpolitika számára is nem, politikailag viszont már ma is érett az EU-tagságra, amit 4-6 éven belül nyerhet el. (Más forrásokból származó ér­tesüléseink szerint a magyar diplomácia hamarosan offenzí­­vába kezd a tagfelvételi kére­lem beterjesztésének előkészí­tésére, s Martonyi János állam­titkár a hónap közepén több EU-országot érintő körútra in­dul ez ügyben.) Mától Magyar­­ország politikailag egyenjogú tagként kapcsolódhat be az EU munkájába, hangoztatta Csóti, utalva rá, hogy bár szavazati jogot a társult tagság nem biz­tosít, konzultációs lehetőséget viszont igen. Ez is közelebb visz a NATO-hoz, vélte. A NATO-ba különben Csóti szerint már előbb beléphet­nénk, mint az EU-ba, mert ott nincsenek olyan gazdassági fel­vételi követelmények, mint az EU esetében. Úgy véli egyéb­ként, hogy a NATO-tagság nem járna olyan számottevő anyagi megterheléssel, mint azt egye­sek állítják. Várható, hogy Ma­gyarország két héten belül alá­írja a Partnerség a békéért kez­deményezéshez való csatlako­zásról szóló dokumentumot. L. P. Magyar kormánysegély Kárpátaljának Jeszenszky és Zlenko megbeszélése Ungváron ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A megbeszélések homlokteré­ben természetesen a két ország viszonya,­ azon belül a kárpátal­jai magyarság helyzete állt. Mindketten hagyományosan jó­nak mondták Ukrajna és Ma­gyarország viszonyát, melyet az elkövetkezendőkben mind gaz­dasági, mind politikai téren to­vább szeretnék fejleszteni. Uk­rajna - hangsúlyozta Zlenko -sok energiát fektet abba, hogy az országban élő kisebbségek, így a magyarok is a többséggel azonos jogokat élvezzenek. Véleménye szerint a kárpátaljai magyarok helyzete példaként szolgálhat az olyan országok számára is, me­lyek ugyancsak a kisebbségi problémák megoldásán fáradoz­­­­nak. Jeszenszky Géza a kulturá­lis autonómia megteremtését szorgalmazta. Az ukrán fél, melynek egyelőre nincsenek konkrét elképzelései az­ effajta­ önrendelkezésről, a KMKSZ-t kérte fel arra, hogy töltse meg tartalommal a kulturális auto­nómia fogalmát. Politikai gesz­tusként értékelhető, hogy az uk­rán-magyar immár harmadik ungvári külügyminiszteri meg­beszélésen részt vett Fodó Sán­dor, a szövetség elnöke. A késő délutáni órákban Je­szenszky Géza és kísérete a KMKSZ székházában a szövet­ség vezetőivel tárgyalt. Kőszeghy Elemér il«ii.ofi.-› f. ■. i i. -!‚■« , vnúíflslavse Konferencia vagy pellengér? Pozsony megvitatná a magyar kérdést Egy befolyásos szlovák pártve­zető nemzetközi konferenciát javasol Magyarország és szom­szédai kapcsolatainak megíté­lésére, amelyen elképzelései szerint az érintett országok vennének részt. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Ján Klepác, a szlovák Keresz­tényszociális Unió (KSZU) el­nöke - egyben Michal Kovác ál­lamfő bizalmi embere - egy hét­fői sajtóértekezleten úgy véle­kedett, hogy Budapestnek nem csupán Szlovákiával vannak problémái, hanem valamennyi szomszédjával. Ezért pártja (amelyik nem tagja a pozsonyi törvényhozásnak) javasolja a szlovák kormánynak, hogy hív­jon össze nemzetközi konferen­ciát a viták megtárgyalására, Magyarország és szomszédai részvételével. (Az ötlet koráb­ban a szlovák elnök kijevi láto­o­gatásán is felmerült már, akkor, maga Kovác indítványozta.) Klepác azt is megemlítette, hogy „egyes nyugati publi­kációkban” Magyarországot Közép-Európa komoly de­stabilizáló elemeként emlege­tik. A KSZU az utóbbi időben feltűnően sokat foglalkozik a­ szlovák-magyar viszonnyal. F. J. Gy. Jön a máltai elnök Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének meghí­vására február 3. és 5. között Vincent Censu Tabone, a Máltai Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz Magyarországon - jelentette az MTI. Útjára elkí­séri felesége. Látogatása alatt megbeszélést folytat az állam­fővel, Boross Péter miniszterel­nökkel és Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével. Évnyitó a rendőrakadémián A három évvel ezelőtt magyar -osztrák kezdeményezésre ala­kult Közép-európai Rendőraka­démia újabb ünnepélyes tanév­nyitót tartott Bécsben. A szóno­kok egyike, Józsa Fábián magyar belügyi államtitkár kijelentette: elképesztő gyorsasággal fejlődik ez a féléves kurzusokat tartó akadémia, hiszen az idén már Németország is bekapcsolódott a programba, hétre növelve a részt vevő államok számát. Az állam­titkár szerint a szemeszter végén Budapesten jó lenne amolyan belügyi csúcstalálkozót tartani a további fejlesztésről. Minden érintett államban egy vagy több hetet tanulnak a fel­vételt nyert, több nyelven be­szélő magyar, osztrák, szlovák, szlovén, német, cseh és lengyel fiatal rendőrök. A tanévnyitón Löschnak osztrák belügymi­niszter hangoztatta: az a cél, hogy a közös kriminalisztikai kihívásokra közös válaszokat találjanak. A lapunknak adott interjú­ban Michael Sika, az osztrák közbiztonsági rendőrség igaz­gatója nagyra értékelte, hogy az akadémiát a magyaroknak kö­szönhetik, a kezdeményezés vi­tathatatlanul a bécsi magyar követség második emberéé, Fontányi Gáboré. Elismerte ugyanakkor, hogy a bűnözés el­leni közös fellépést akadályozza meg a tagállamok jogrendsze­reinek különbsége. Z. P. Bukarest ellenzi az autonómiát Bukarest nem egyezik bele, hogy bármelyik romániai nemzeti ki­sebbség területi autonómiát kapjon - hangoztatta a varsói Rzeczpospolitának nyilatkozva a román államfő. Ion Iliescu úgy véli, Románia és Magyarország kapcsolatai jók - jelentette Varsóból Ritecz Miklós. Egy kérdésre válaszolva Ilies­cu megemlíti, hogy Románia te­rületén 1,7 millió, magyar nem­zetiségű él. A magyarok a többi kisebbséghez hasonlóan az al­kotmány által biztosított jogo­kat élvezik, akadálytalanul, nyugalomban fejlődhetnek. A kisebbségek képviselői ott ül­nek a parlamentben - jegyzi meg, hozzátéve, hogy még a leg­kisebb nemzetiségeknek is ga­rantált helyeik vannak. Romá­niában a német, a magyar és a többi kisebbség is a románoké­val azonos jogokat élvez. Az alapelv: lojális állampolgárok­nak kell lenniük, és be kell tar­taniuk a törvényeket - hangoz­tatta az államfő. A Magyarországgal fenntar­tott kapcsolatokról elmondta: Bukarest kifejezte nyugtalansá­gát egyes magyar politikai erők szélsőséges megnyilvánulásai miatt. Egyébként a román el­nök jónak tartja országa és Ma­gyarország kapcsolatait, főleg gazdasági téren. Úgy véli, ha reálisan tekintünk a közös meg­oldást és együttműködést igénylő problémákra, akkor a viszony normális és baráti lesz. Delors: a fokozatosság Magyarország érdeke „Számomra önök mindig Euró­pa szerves részét alkották, mint ahogy nem szabad elfelejteni, hogy kulturális, intellektuális értelemben a második világhá­ború előtt Budapest vagy Varsó ugyanolyan fényesen csillogott, mint Bécs vagy Berlin” - fejtet­te ki egyebek között Jacques Delors a Magyar Távirati Iroda és a PAP lengyel hírügynökség munkatársának nyilatkozva. Az EK Bizottság elnöke abból az alkalomból adott interjút, hogy február elsejétől - a kelet­­európai országok közül elsőként - hivatalosan is életbe lép Ma­gyarország és Lengyelország, il­letve az Európai Unió között aláírt társulási szerződés. Delors szerint Magyarország és Lengyelország fokozatos gazdasági integrálódása a cél­szerű a nyugat-európai közös­ségbe. Ami a teljes jogú tagsá­got illeti, az érintett országokon áll, hogy mikor terjesztik be fel­vételi kérelmüket, jóllehet, cél­szerű szem előtt tartani, hogy az EU intézményei két év múlva fontos reformokon mennek ke­resztül. Végül utalt rá: március­ban­ elképzelhetőnek tartja, hogy eleget tegyen a még Antall Józseftől kapott meghívásnak és Budapestre látogasson. A társult státus mostani élet­be lépése kapcsán Delors emlé­keztetett arra, hogy a kommu­nizmus kelet-európai bukása után felmerült: nem kellene-e siettetni az eseményeket és­ mi­előbb elősegíteni a visegrádi or­szágok belépését a Közösség­ben. „De úgy vélem, ha ezt meg­tettük volna, az önök gazdasága nehezen találta volna meg a he­lyét a nemzetközi munkameg­osztásban. A fokozatosság elvé­nek nagy előnye, hogy időt ad arra, hogy minden ország meg­válassza a modern gazdasághoz vezető maga útját. Mi piacaink nyitásával, technikai-anyagi segítséggel tudunk mindehhez támogatást nyújtani.” Kezdettől fogva „híve voltam a gyors politikai nyitásnak” - tette hozzá, és utalt rá, hogy tá­mogatta a még Mitterrand el­nök által beterjesztett elképze­lést Kelet-Európának is azon­nal helyet kínáló konföderatív Európa kialakításáról. Az per­sze természetesnek tekinthető kísértés, hogy azonnal vala­mennyi - politikai és gazdasági - téren tegyük teljessé az integ­­­­rációt. A németek, látjuk, megpróbálták. De azt is látjuk, hogy mindez milyen következ­ményekkel járt - mutatott rá a továbbiakban, és egyúttal emlé­keztetett arra, hogy ma még, a 320 milliós lakosú Európai Unió mellett Kelet-Európa olyan további százmilliós né­pességet testesít meg, amelynél a jövedelmek szintje az említett 320 millió átlagának egyharma­­dát teszi csak ki. Az integráció kiteljesedése esetén több mint 450 millió em­ber tartozik majd azonos közös­séghez. Sorsunk összefügg, „vagy együtt navigálunk jó széllel, vagy együtt futunk zá­tonyra”. Ami az integráció biztonság­­politikai vonzatait illeti, Jacques Delors mindenekelőtt emlékeztetett arra: az Észak-at­lanti Szövetség éppen a közel­múltban javasolt egy együttmű­ködési formulát, a békepartner­séget, amely általános elfoga­­­dást nyert. A biztonsággal szembeni olyan belső fenyegetés mint a szélsőséges nacionalizmus, a populizmus, az etnikai konflik­tusok vagy vallási viták sora - megválaszolása elsősorban az adott társadalmon belül igényel elmélyült munkát. Beleértve mindebbe a gazdasági politika olyan értelmű végiggondolását is, hogy érvényesülhessen a tár­sadalmon belüli szolidaritás. Hiszen a túlzott szegénység tö­megessé válása szintúgy szélső­ségeket hoz felszínre. A fokoza­tosság ebből a szempontból is fontos, mert: „Nem kapjuk meg ajándékul egyik napról a má­sikra a piacgazdaság rendsze­rét”. A teljes jogú tagsági kérelem benyújtásának időpontját min­den jelentkező ország maga döntheti el. Ám célszerű szem előtt tartani, hogy 1996-ban az EU-intézmények átfogó re­formjára kerül majd sor. Egyébként az elbírálás kritériu­mai lényegében már tisztázot­tak: az emberi jogok tisztelet­ben tartása, pluralizmus meglé­te és általában is a demokrati­kus intézmények, csakúgy, mint a nyitott és működőképes piac­­gazdaság adottsága. Mari néni Európája Ha én a kormányhoz kö­zel álló PR-ügynökség lennék, elintéztem volna, hogy ma minden hazai iskolában az Európai Unió jelvé­nyét (a kék alapon tizenkét arany csillagocskát mutató zászlócskát) osztogassák az osztályfőnökök a nebulók között, továbbá színes füzetecskéket, amelyekből az al­sósok is megértenék, mi az Európai Unió, mit jelent a ti­­zenkettek Európája és miért lenne az jó nekünk, ha mi lehetnénk a tizenvalahanyadikak. A felső tagozaton a történelem- vagy a földrajzórákat szentelném arra, hogy szó essék a több mint háromszázmillió fogyasztót szám­láló „közös piacról”, a gimnáziumok osztályaiban pedig az iskolatévé segítségével készítenek hátteret a nap vi­tathatatlanul legfontosabb - igaz, meglehetősen száraz - híréhez: ma lép életbe Magyarország társulási szerződé­se az időközben Európai Unióvá fejlődött Európai Kö­zösségekkel. No de én nem vagyok a kormányhoz közelálló PR-ügy­­nök, aki pedig annak mondja magát, mint tudjuk, más­sal - például a magyar rádiósok európai szintű lejáratá­sával - van elfoglalva. Nagy európai menetelésünkön munkálkodó hivatásos politikusaink nem igazán eresz­kednek alá, ha pedig a nyilvánosság elé lépnek, többnyi­re olyan kiüresedett politikai közhelyeket pufogtatnak, amitől az embernek már előre elege lesz az áhított Euró­pából. Arról jutott mindez eszembe, hogy ez a társulási szer­ződés valóban nagy dolog az ország előremenetelében, ám tartok tőle, hogy jelentősége éppen azért nem jut el az emberekhez, mert az illetékesek kisajátítják és egyút­tal elidegenítik a polgároktól az európai ügyet. Politiku­saink például nem győznek hivatkozni Európára meg az újabb és újabb mérföldkövekre az oda vezető úton (min­denkinek a könyökén jön ki, hogy milyen jó lenne már belépni, és hogy most már igazán nincs messze ez a lehe­tőség), hetente alakítanak bizottságokat európaiságunk előmozdítására, s mindeközben egyről feledkeznek meg: Mari néniről. Pedig az Európába vezető úton éppen Mari néniről nem szabad megfeledkezni. Arról, hogy ő tudni szeretné, jó-e neki ez a társulási szerződés meg a majdani tagság, több lesz-e tőle a jövedelme, könnyebb lesz-e eladni, amit megtermelt, s talál-e munkát fia, unokája idehaza, vagy valahol - bárhol - Európában. A tizenkettek Európájában - bár ott azért értenek a PR-hez - szintén tendencia, hogy a politika a maga bel­­ügyének tekinti az európai egységesülés nagy kérdéseit. Igaz, ezért időnként meg is kapják a hideg zuhanyt - lásd a dániai népszavazást Maastrichtról -, ami átmene­tileg észre téríti az elefántcsonttoronyban csücsülő ura­kat. Jó lenne nálunk mindkettőt - az európai ügy úri huncutsággá válását és a hideg zuhanyt is - elkerülni. Léderer Pál Bolond lyukból Amerika kétszáz éve szokja, hogy elmondja a világnak a leg­szebb elvekkel alátámasztott szándékait, azmelyeket vagy tud érvényesíteni, vagy nem. Utóbbira nézvést lásd például Kuba, Korea, Vietnam, Líbia vagy Bosznia esetét. Oroszország kétszáz éve hall­gat, és ha a legkisebb lehetősége nyílik rá, érvényesíti akaratát. Egyaránt példa lehet rá a krími háborút köve­tő helyzet, Andrássy és Gorcsakov vitája a balkáni befo­lyásról, Lengyelország határainak megvonása, Königs­­berg-Kalinyingrád és Moldova sorsa, az ukrán leszerelés vagy ugyancsak Bosznia. Jön Clinton Európába, őszintén hisz valamiben, saját értékei alapján másként nem is láthatja Moszkvát, min­denkit elbűvöl, úgy érzi, hogy győzött, kiteszi a lábát, és kiderül: Oroszországban minden másként van. Jön Zsi­­rinovszkij, végigrohanja Európát­­ az egykori szovjet befolyási övezet néhány fontos állomását -, úgy mutatja, hogy őszintén hisz valamiben, bár (még) nincs ereje an­nak megvalósításához, csupa badarságot mond, és min­denki azt számolja, milyen eséllyel valósulhat meg őrült jövendölése. Őrült beszéd, de van benne valami, hallani mindunta­lan. Az egyik, ami benne van: az őszinte beszéd, és az őszinteség akkor is lenyűgöz, ha az őrültséggel határos. Másodszor: a jövendölés minden általánosítása „névre szól”. A szlovén, a lengyel, a cseh és a magyar katonának egyaránt azt mondja, hogy a nyugati tisztek csizmáját fogja pucolni. De a csehnek hozzáteszi: belezuhansz a német tenger Malströmjébe. A magyarnak azt: nem kel­lesz senkinek, még a „világhíres” Ikarusaid, a zamatos almád, a piros paradicsomod sem eladható. A szlovák­nak azt: vállald egy kelet-közép-európai szövetség épí­tőjének szerepét, és az évszázada még neve sem volt Bra­­tislava Strasbourggal fog vetekedni. A szerbnek azt: küzdj és bízva bízzál, közel s távol nincs más, ki vérét ontsa éretted, az orosz testvéren kívül. Hogy bonyolultabb legyen a helyzet, nekünk ígéri Er­délyt, de el a kezekkel Szlovákiától és Vajdaságostól Szerbiától, amely ország viszont Albániából kapna jóko­ra falatot Görögországgal együtt, ellenben mindkette­jüknek el kellene feledniük Macedóniát, hiszen az a min­denkinél hívebb bolgároké, Törökországnak azzal a ré­szével együtt, amit a szorosok ellenőrzése okán nem Oroszország kebelez majd be. Hát most néhány - nem orosz nemzetiségű - őrült is számolásba, osztásba, szorzásba kezd, és eltöpreng. Mert könnyebb a mákony füstjének hatása alá kerülni, mint az áfium ellen való orvosságot meglelni. Nekünk - hogy legyen végre csak rólunk szó - mindössze annyit nem szabadna szem elől tévesztenünk: a Nyugat csak egy modernizált Magyarország iránt érdeklődhet, tehát előbb itthon kell olyan állapotokat teremteni, amelyek eleve mentesek az orosz nacionalista minden hadlatyá­nak hatásától. És erőt adóan még észben tartható: Moszkvában ugyan drágább a dollárban mért irodahe­lyiség, de egyet sem találni, amelynek egyenes volna a fala, sarkos a sarka, rögtelen aszfalt vezetne hozzá. Moszkva, ha megmutatja magát, kiderül róla: mai álla­potában nem a mai Európába való. Zsirinovszkij pedig kiutasítható Szófiából, Ljubljaná­ból, tudomásul nem vehető Budapesten és fél Magyaror­szágon átszáguldottában, százezrekkel ünnepeltethető Szerbiában, de sorsa Moszkvában dől el. Abban a Moszkvában, amelynek kezében Ukrajna, Kazahsztán és a Suskevics nélküli Belarusz után magára maradt a világ második legnagyobb atompotenciálja, s ahol nemcsak Kozirev mai külpolitizálása, de a távolabbi jövő is kiszá­míthatatlan. M. Lengyel László

Next