Népszabadság, 1994. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-01 / 26. szám

24 oldal f * Ára: 18,50 Ft NEPSZABADSAG 1994. február L, kedd SZOCIALISTA NAPILAP 52. évfolyam, 26. szám, első kiadás Magyar segélyszállítmányok Kárpátaljának Jeszenszky megbeszélése Ungváron Bajban ismeri meg az ember a barátot, hangsúlyozta ungvári megbeszéléseit követő rövid sajtóértekezletén Ukrajna és Ma­gyarország külügyminisztere. A találkozó szomorú apropójául a decemberi, emberáldozatokat is szedő árvíz szolgált, amely­nek következtében Kárpátalján közel másfél száz település, a megye területének több mint fele került víz alá. A magyar kor­mány 20 millió forint értékű segélyszállítmányát és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ugyancsak 20 millió forint értékű szállítmányát vehette át Anatolij Zlenko Jeszenszky Gézától, illetve a szeretetszolgálat képviselőitől. UNGVÁRI TUDÓSÍTÓNKTÓL A két ország külügyminiszterei áttekintették a régióban és álta­lában Európában kialakult gaz­dasági és politikai helyzetet. Mint kijelentették, a különböző kérdésekben - a boszniai hábo­rú, a békepartnerség kezdemé­nyezés, az ukrán atomfegyverek jövője - azonos, vagy igen közel álló álláspontot képviselnek. Mindketten szinte egy idő­ben jártak a volt Jugoszlávia országaiban, így közvetlen ta­pasztalataik vannak az ottani eseményekről. Jeszenszky Gé­za szerint van esély a konflik­tus politikai megoldására. Ukrajna ugyancsak a politi­kai rendezés híve, s ellenez bármilyen külső fegyveres be­avatkozást. Egy ilyen beavatkozás - hangsúlyozta Zlenko - ellenté­tes hatást érne el. Ukrajna, tet­te hozzá, előreláthatóan már a közeljövőben növelni fogja a Balkánon állomásozó béke­­fenntartó csapatainak létszá­mát. Egyformán ítélik meg a két ország diplomatái a békepart­nerség kezdeményezést is, s előreláthatóan mindkét ország már a közeljövőben aláírja a csatlakozást. (Magyar... foly­tatás a 3. oldalon) Vizsgálat a honvédségnél Félmilliárdot értékpapírokba fektettek A Népszabadság értesülése sze­rint a honvédelmi miniszter utasítására belső vizsgálat fo­lyik egy feltételezett pénzügyi szabálytalansággal kapcsolat­ijaim________________________ MUNKATÁRSUNKTÓL Az állami költségvetésből a Ma­gyar Honvédség rendelkezésére bocsátott összeg egy részét - vélhetően az anyagi ellátottság javításának szándékától vezet­tetve - egy brókerházhoz juttat­ták el, amely pedig legalább fél­milliárdnyi összeget határidős értékpapírokba fektetett. Nem tisztázott, hogy a meg­bízott Lupis brókerház, amikor az összeget befektette, ponto­san a Magyar Honvédség Pa­rancsnokságának illetékesével kötött megállapodásnak meg­felelően járt-e el. Ha a bróker­ház így járt el, akkor feltételez­hető: a Magyar Honvédség Pa­rancsnoksága részéről megbí­zást adó nem járt el az előírá­soknak megfelelően; ennek tisztázására rendelte el Für Lajos honvédelmi miniszter a személyi felelősség szigorú megállapítását is magába fog­laló vizsgálatot. Korábban már volt a HM-ben némileg hasonló ügy. 1991-ben fény derült Wachsler Tamás (Fidesz) interpellációja nyomán bizonyos pénzügyi tranzakciók­ra és egy 1988 óta létezett letéti számlára, amelyen a védelmi kiadásokhoz közvetlenül nem kötődő összegeket forgatták. Für Lajos e gyakorlat folytatá­sát utóbb megtiltotta. (Az Ybl Bank ügyében más tárcák ha­sonló jellegű pénzügyi manőve­reire derült fény.) Úgy tudni egyébként, hogy Wachsler Tamás a most kipat­tant ügyben is interpellációra készül. A liberális pártok bővítik együttműködésüket A négy liberális párt vezetői, Nagy Tamás, az Agrárszövetség, Orbán Viktor, a Fidesz, Pető Iván, az SZDSZ és Zwack Péter, a Vállalkozók Pártja elnöke hétfői tárgyalá­suk végén bejelentették a liberálisok bőví­tik együttműködésüket. MUNKATÁRSUNKTÓL A négy pártelnöknek - mint azt a több mint másfél órás késéssel megtartott sajtótájé­koztatójukon elmondta,­ - lényegében csak abban sikerült megállapodni, hogy milyen elvek, szempontok szerint bővítik ki a ko­rábbi Fidesz-SZDSZ megállapodást négy­párti választási együttműködéssé. Később döntenek majd arról, hogy a liberális pár­tok egymás elnökeivel szemben indítanak­­­ jelölteket, illetve, hogy a pártelnökök a négy párt közös vagy csupán kölcsönösen támogatott­­ jelöltjeiként induljanak-e egyéni választókerületben. A találkozón ugyan nem került szóba Magyar Bálintnak, az SZDSZ kampányfő­nökének vasárnap A Hét című tévéműsor­ban tett nyilatkozata, újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor azt mondta: elvár­ja az SZDSZ-től, hogy bocsánatot kérjen Magyar nyilatkozatáért. (Magyar egyebek között azt mondta: Fidesz-érdekeltségű vállalkozások kormánysegédlettel felvásá­rolják a választási kampányhoz fontos mé­diumok egy részét, illetve sérelmezte, hogy a fiatal demokraták nem küldték el képvi­selőiket a szabaddemokraták országos gyű­lésére.) Orbán elmondta: azért nem mentek el pártja képviselői a szabaddemokraták tanácskozására, mert csak péntek délelőtt kapták meg a délutánra szóló meghívót. (A liberálisok... folytatás a 4. oldalon) Orbán Viktor, Áder János, Pető Iván, Zwack Péter, Nagy Tamás és Magyar Bálint SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE Elkészült a nemzeti alaptanterv A közoktatási tárca már elfogadta Kiszivárgott hírek szerint a Mű­velődési és Közoktatási Minisz­tériumban pénteken a tárca saját munkaanyagaként elfogadták a nemzeti alaptantervnek azt a változatát, amelyet a miniszter utasítására december és január folyamán készített el egy belső munkastáb, Kálmán Attila poli­tikai államtitkár irányításával. Tudomásunk szerint a miniszté­rium a hét közepén nyilvános­ságra hozza a tervezetet. A NAT négy éve tartó vitájában most történt meg először, hogy a tárca magáénak vall egy munkaanyag­változatot. Információink szerint most kezdődik a NAT utolsó szakmai és társadalmi vitája, amelynek alapján a minisztéri­um még ebben a tanévben szeret­né végső formába önteni és elfo­gadtatni az óvodák, iskolák tar­talmi munkájának legfontosabb dokumentumát. ( Háttérinfor­mációnk a 9. oldalon.) Lebontott vámok, bővülő szabadságjogok Interjú Juhász Endrével, az NGKM közigazgatási államtitkárával Mától lép érvénybe Magyaror­szág társulási szerződése az Eu­rópai Unióval. Juhász Endrét, a Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok Minisztériuma közigaz­gatási államtitkárát ebből az al­kalomból az egyezmény jelentő­ségéről, a magyar gazdaság eu­rópai felzárkózásának, integrá­lódásának esélyeiről kérdeztem. - Mit kell tudni a mai határnap­ról, mi változik az eddig ismert ex­portkedvezményekhez képest? - A társulási szerződés keres­kedelmi része már 1992 március elsejétől hatályba lépett, ezért a szerződés mától érvényes cikke­lyei a már működő kereskedel­mi rendszert nem érintik. Sőt az elmúlt évben Koppenhágában ennek gyorsításáról és kibővíté­séről született döntés. A február elsejei határkőnek Magyaror­szág és az Európai Unió szem­pontjából inkább elvi jelentősé­ge van. Mától működni kezde­nek azok a rendelkezések, ame­lyek - a kereskedelmi megálla­podáson túl - a másik három nagy­ piacgazdasági szabadság­­joggal foglalkoznak. Ezek a munkaerő, a tőkemozgás és a szolgáltatások forgalmára vo­natkoznak. Ezzel Magyarország számára nagyon fontos jogok és kötelezettségek lépnek életbe, s egyben megindulhat az együtt­működési program végrehajtá­sa. Idetartozik a jogharmonizá­ciós program előkészítése, vala­mint azoknak az ipart, mező­­gazdaságot, beruházásfejlesz­tést, oktatást-képzést érintő projekteknek a tervezése, ame­lyekhez eddig nem kezdhettünk hozzá. De kiterjed az együttmű­ködés a szállítás-közlekedés, a környezetvédelem, a kultúra legkülönbözőbb területeire is.­­ Térjünk ki egy kicsit részlete­sebben a társulási szerződés már élő, kereskedelmi részére. Mi a tapaszta­lata: egyértelműen előnyös a megál­lapodás az ország számára, vagy van­nak olyan területek, ahol - különbö­ző okokból - hátrányba kerültünk?­­ 1992-ben egyértelműen di­namizáló hatású volt az egyez­mény, hiszen az Európai Közös­ségbe irányuló magyar kivitel lényegesen gyorsabban fejlő­dött, mint a más, hasonló piac­­gazdaságú térségekbe - például az EFTA-országokba, az USA- ba vagy Japánba - irányuló ex­port. 1993-ban ez már nem volt érvényes, elsősorban a nyugati recesszió miatt. Az export visszaesése az EU-ban hangsú­lyozottabban jelentkezett, mint más térségeknél. (Mától... folytatás all. oldalon) Az EU tagállamai (Magyarországgal lebonyolított kereskedelmi forgal­mak sorrendjében): Németország, Olaszország, Franciaország, Hollan­dia, Nagy-Britannia, Belgium, Spanyolország, Dánia, Görögország, Íror­szág, Portugália, Luxemburg. Az EU-val úgynevezett „európai megállapodást” aláírt államok: Ma­gyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia. (A hat ország közül csupán kettőnél fejeződött be a megkötött szerződés ratifikálási folyamata: a lengyel és a magyar megállapodás egyaránt feb­ruár 1-jén lép hatályba.) Felvételre váró államok: Svédország, Finnország, Ausztria, Norvégia. (E négy EFTA-tagországgal a felvételi tárgyalások már megkezdődtek, csatlakozásuk eredetileg kitűzött - ám várhatólag késedelmet szenvedő - időpontja 1995. január 1.) Rajtuk kívül Törökország, Ciprus, Málta és Svájc is kérte a csatlakozási lehetőségről folytatandó tárgyalások meg­kezdését, de a hivatalos folyamat - más-más okból - megrekedt. I ­ Székház a kisgazdáknak A Népszabadság információi szerint az elmúlt napokban székházat kapott a koalícióhű kisgazda képviselők alapította Egyesült Kisgazdapárt. Lapunk értesülését megerő­sítve, az EKGP főtitkára, Bélafi Antal elmondta: a Bajcsy-Zsi­­linszky út 52. szám alatti épület mintegy 500-600 négyzetméter­nyi földszintjét és első emeletét - telefonvonalakkal és telefa­xokkal - bérlik a Kincstári Va­gyonkezelő Szervezettől. A köl­tözést már meg is kezdték. Az épületben kap otthont a párt Pest megyei, fővárosi és orszá­gos központja. Munkatársunk kérdésére vá­laszolva Bélafi határozottan cá­folta, hogy összefüggés lenne a székházjuttatás és az EKGP kormányt támogató parlamenti szavazatai között. A szavazás - mondotta - elvi alapon történik, a székházat pedig pénzért bér­lik. A főtitkár úgy vélte: a bérle­ti díj mértéke az üzletfelekre és nem a nyilvánosságra tartozik. Lapunk más forrásokból azon­ban úgy értesült: „méltányos és pártot kímélő” összegért jutott az EKGP pártközponthoz. - B. Sz. J. Slosár Gábornak elege lett a rengeteg sandaságból­ ­ •• Lemond az ÁVÜ igazgatóhelyettese­ ­ Elegem van, nyilatkozta la­punknak Slosár Gábor, az Álla­mi Vagyonügynökség ügyvezető igazgatóhelyettese, amikor meg­kérdeztük, igaz-e, hogy lemond posztjáról, és ha igen, miért. MUNKATÁRSUNKTÓL - Amiír igaz, valóban megvá­lók a vagyonügynökségtől. Hogy miért, arra két szóval tu­dok felelni: elegem van. - Miből? - Elegem van sok mindenből. Én két évre szerződtem, akkor azt mondtam: ezen a poszton ennyi egy ember kihordási ide­je. Ez most letelt, és semmi okot nem látok rá, hogy maradjak. Hogy miből lett elegem? Nehéz erre felelni, mert nem akarok senkit megbántani. De azért el­mondhatom. Elegem van abból a rengeteg sandaságból, ami ez­zel a munkakörrel összefügg. Elegem van abból a sok piszkos manipulációból, amit az ember előbb-utóbb felfedez. És ez nem az apparátuson belülre értendő, sőt az apparátus általában eb­ből kimarad, hanem arra, ami a vállalatokon belül folyik priva­tizáció címén. Elegem van az országgyűlési képviselőkből, beleértve a kormánypártiakat és az ellenzékieket is. Elegem van a lobbyzásból is. Elegem van a bürokráciából. Nem va­gyok jó bürokrata, és örülök, hogy nem váltam azzá. - Mihez akar kezdeni? - Több ajánlatom is van. Még nem döntöttem el véglegesen, hogy végül is merre mozdulok. A legszimpatikusabb az lenne, ha viszamennék önálló vállal­kozónak. Kezdek erre hajlani. Akkor a saját ügyességemnek vagy butaságomnak köszönhe­tem, amit elértem. - Visszamegy az építőiparba? - Korábban is azzal foglal­koztam, a magánvállalkozásom is az építőiparban volt. De az a cég már elúszott. (Slosárnak... folytatás az 5. oldalon) ­ Őrizetben a cukrászgyilkosság két gyanúsítottja MUNKATÁRSUNKTÓL A Népszabadság megbízható forrásokból úgy értesült, hogy két gyanúsítottja van a szegedi cukrászcsalád négy tagja ellen, a múlt hét elején elkövetett ke­gyetlen gyilkosságnak. Lapunk információi szerint a Z. Nagy Bálint cukrász, valamint felesé­ge és két gyermeke ellen elköve­tett brutális bűncselekmény mindkét gyanúsítottját hétfőn - rendkívüli biztonsági intézke­dések és teljes hírzárlat mellett - hozták fel Budapestre, az­ ORFK vizsgálati osztályára. Az őrizetbe vett személyek kilétét egyelőre homály fedi. Kihallgatásuk értesülésünk szerint a Gyorskocsi utcai bör­tönben már tegnap délután meg is kezdődött, és ezt az ORFK egyik legtapasztaltabb vizsgá­lótisztje irányítja.

Next