Népszabadság, 1994. április (52. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-29 / 99. szám

1994. április 29., péntek FILMJEGYZET Árnyak a múltból és a jelenből Filmet sokféle indíttatással lehet készíteni. Belső kényszer­ből, küldetést teljesítve, kísérle­tező szenvedéllyel, rivalizálási szándékkal, hivatalos megrende­lésre, provokációs céllal - a még sorolhatnám a változatokat. Ezért aztán az alkotások megle­hetősen széles skálán helyezked­nek el, ami megnehezíti az eltérő minőségek összemérését. Roko­­nítani persze mindig lehet két­­három mozidarabot (általában erre jut hely­zeti jegyzetünkben), elvégre a téma, a cselekmény, a műfaj, a stílus stb. praktikus skatulyákat kínál, valójában azonban ritkán magától értetődő a közös nevező. A művek, melye­ket a premiernaptárból össze­­nyalábolunk és azonos címszó alá sorolunk, olykor olyan messze vannak egymástól, akár Makó Jeruzsálemtől. Az És ne vigy minket kísértés­be című dokumentummementó, Ember Judit legújabb „fekete doboza” és Alan J. Pakula poli­tikai krimije. A Pelikán ügyirat látszólag hasonló gondolati bo­korban termettek. Mindkét eset­ben társadalmi anomáliákról van szó: törvénytelenségről, ki­szolgáltatottságról, tisztességte­lenségről, a humánum megerő­szakolásáról, a helytállás próba­tételeiről. Ácsolhatnánk nekik képzeletben valamiféle Prok­­rusztész-ágyat. Jobb, ha bevall­juk: az égvilágon semmi értelme sincs az efféle manipulációnak. Maradjunk annyiban, hogy a magyar és az amerikai film egyaránt sötét árnyakkal borítja be a vásznat. Az első az itthoni múlt, a második a mai amerikai valóság komor égboltja alatt ját­szódik. Ennyiben hasonlítanak egymáshoz. Más vonatkozásban egyáltalán nem. Ember Judit, aki pályakezdé­sétől fogva makacs elkötelezett­séggel és szigorú szenvedéllyel „járja körül” ellobbant évtize­deink vérlázító igazságtalansá­gait - nyugtalanító ellentmon­dásokat felszínre hozva, rejtett indulatokat nullpontig perget­ve, egyetemes érvényű tanulsá­gokat sugallva -, nyilvánvalóan személyes mondanivalót fogal­maz meg szerény kiállítású, mégis felkavaró hatású opuszai­­ban. Mostani koncepciójáról egyebek között így nyilatkozott: „Az a kérdés izgat, hogyan mű­ködhettek közre egyébként jó­­ravaló, tisztességes emberek más embertársaik megtaposásá­­ban, halálba küldésében? Való­színűleg úgy, hogy szabad rab­lást ígértek nekik, s emiatt imádkozom a »Ne vigy minket a kísértésbe!« fohásszal. Mert a kommunizmusnak is ezért lehe­tett gyors sikere, mert már kész­séggé vált, hogy az emberektől el lehet venni, államosítani lehet a földjüket, a javaikat; egyik pillanatról a másikra azt lehet mondani, hogy »a nép nevében lefoglalom«.” (Az interjú a Filmvilág 1993. decem­beri szá­mában olvasható.) A szerző - ugyancsak vallomásaiból tud­juk - maga is részese volt az iszonyatnak, egy másik Ember Judit az ő életéről is készíthetne filmet. De nemcsak ezért sugá­rozza be személyiségének vará­zsa, a megélt élet emléke a kép­sorokat, az alkotó kivételes em­pátiája ugyancsak élményszerű. Nála mindig megnyílnak a hő­sök és megméretik a hite, a meggyőződés, a szándék, az akarat. Történelmi leckével fel­ér, ahogy az intézményesített gyűlöletet és következményeit átvilágítja, s a Tegnap zavaros kútjának mélyére pillant. A re­konstrukció tárgya: 1944-ben egy kislányt zsidó származású édesapja rábíz a pesztonkára, ám az illető - pedig busásan ho­norálják reménybeli szívességét - visszaviszi a gyermeket a ma­mához a gettóba, azaz a halálba. Isteni szerencse: mindketten megmaradtak (a családfő oda­veszett). A Kanadába elkerült Marika, a túlélő arra kíváncsi, milyennek látják a környezet tagjai az egykori világot és az egykori embereket. Főképpen a tragikus sorsú apját. Aztán arra is: tényleg szelektív-e az emlé­kezet? Továbbá: igaz-e a jelen­tések megállapítása, miszerint a magyar nép elfogadta a holo­caustot - avagy sokan együtt­­éreztek a szenvedőkkel? Torok­szorító a „végrendelet”, a levél szavainak felidézése, döbbenetes ellenpont a csendőri protokoll felolvasása (nem biztos, hogy színészre kellett volna bízni). Szerkezetileg lehetne feszesebb a dokumentáció, maradt néhány fölösleges ismétlődés a szöveg­ben, de a végső benyomás így is megrendítő: szomorú fejezetet ismerhettünk meg a fasizmus naplementéjének krónikájából. (Forgalmazó: Toldi Estéje.) Alán J. Pakula pazar gépezetét más mozgatta, mint Ember Judit maroknyi apparátusát - a rutin. A kiváló felkészültségű amerikai rendező, akinek olyan hatásos filmeket köszönhetünk, mint a Klute, Az elnök emberei, a So­­phie választása, egyszerűen fel­mond egy leckét. A valószerűnek tetsző mese a legmagasabb szin­ten dúló korrupció kulisszái mö­gé világít - fehéren feketén bizo­nyítva, hogy a legfelsőbb bírósá­gi tisztségviselők meggyilkolásá­ban az elnök környezetének bű­nös praktikái állnak. Aki megismerkedik az alap­szituációval, és látott már ha­sonló rugókra járó sztorit, innen kezdve játszi könnyedséggel tudja folytatni a cselekményt. A Tiszták (egy joghallgató hölgy meg egy színes bőrű újságíró) felveszik a kilátástalannak hitt küzdelmet a Hatalom erőszak­szervezetével, s puszta kézzel kiverekszik a győzelmet a „cég” gyilkos apparátusával szemben. A zene felerősödik. Aki nem hi­szi, járjon utána... Egyébként nem is a naiv idealizmus kifogásolható A Peli­kán ügyiratban­­ elvégre a sok­koló tanmese arra szolgál, hogy higgyünk az ellenállás értelmé­ben hanem a megvalósítás ér­dektelensége. Ez a film egysze­rűen unalmas. Riasztóan üres. Még a kitűnő színészek, Julia Roberts és Denzel Washington sem képesek életet lehelni szere­peikbe. Csapnivaló forgatóköny­vet tákoltak össze a világhírű bestseller nyomán. Wernerék nyugodtan visszaadhatták volna átdolgozásra. (Forgalmazó: In­­terCom) Veress József Denzel Washington, Pakula idealizált figurája ­­­ A sátán bálja a világnapon Ma van a táncművészet világnapja, amelyet 1982 óta ünnepelnek meg. A Petőfi Csarnokban tegnap este mutatták be A sátán bálja címmel Köllő Miklós koreográfiáját, amelyet Bulgakov Mester és Margarita című regénye nyomán alkotott. Rédei ferenc felvétele KULTÚRA NÉPSZABADSÁG 23 A kábítószer csak ígéri a szabadságot Beszélgetés Béatrice Saubinnel, a Próbatétel szerzőjével Béatrice Saubint húszévesen le­tartóztatták, és halálra ítélték Malajziában. Kábítószer-csem­pészés vádjával, de ártatlanul. Az ítéletet később életfogytiglan­­ra változtatták. Tíz év rabosko­­dás után 1990-ben szabadon bo­csátották. Szabadulása után megírta a Próbatételt, elveszett és megtalált életének krónikáját. A döbbenetes erejű könyvet - amely máris 15 nyelven, több millió példányban jelent meg - és világhírű szerzőjét az Európa Kiadó mutatta be a hazai közön­ségnek a hét végén, a könyvfesz­tiválon. Amíg az írónőre várunk, a for­dító - Röhrig Eszter - beszél Bé­atrice Laubinről, a történet hát­teréről: „Ez a lány tulajdonkép­pen nem író, a könyve nem iro­dalmi mű. Megtörtént vele ez a szörnyűség, s ő erre nem azzal válaszolt, hogy meggyűlölte a vi­lágot, hanem írt egy naplószerű vallomást arról, hogyan sikerült neki az igazságtalanságot, a meg­aláztatást, a kilátástalanságot ép ésszel, ép lélekkel átvészelni. A könyvnek az ad irodalmi érté­ket, hogy nincs benne semmi ha­tásvadászat, semmi pózolás, végtelenül emberien és termé­szetesen mondja el a megrázó történetet.” Béatrice Saubint először az európai és az ázsiai börtönviszonyok különbségeiről kérdezem: - A szabadulásom után több­ször jártam börtönökben, első­sorban Franciaországban, így van összehasonlítási alapom. Nos, elmondhatom, hogy a maláj börtön humánusabb. Európában a rabokat elkülönítik, az őrök legtöbbször csak monitoron fi­gyelik őket. Malajziában renge­teg elítéltet tartanak együtt, nem lehet elbújni az emberi kapcsola­tok elől. A szexuális, a homosze­xuális kapcsolatok elől sem. Az intimitás elképzelhetetlen, egy percre sem maradhatsz egyedül. Ha vannak barátaid, ők segíthet­nek neked, de az ellenségeid is ott vannak körülötted. Olyan az egész, mint egy hangyaboly. Vagy mint a kinti világ, sűrítve. Európában kézzelfoghatóbb a bezártság, nincsenek ablakok, nincs napfény. A maláj börtö­nökben mindig lehet látni az eget, és ez segít a rabság elvise­lésében. - Hogyan él egy európai lány egy maláj börtönben? - Eleinte nagyon nehéz volt elviselni, hogy állandóan kíván­csi elítéltek és őrök vesznek kö­rül. Amikor bezártak, csalódott voltam, rémült és megalázott. Legszívesebben elbújtam volna valahová. De nem lehetett, és valószínűleg nem is bírtam vol­na sokáig. Ahogy egy kicsit megszoktam az életet a börtön­ben, megpróbáltam megtalálni azokat, akikre számíthatok, ké­sőbb pedig azokat is, akiknek rám van szükségük. Megtanul­tam malájul, és igyekeztem hasznosan tölteni a napokat. Megpróbáltam érvényesíteni legalább azokat a minimális jo­gokat, amiket a börtönszabály­zat tartalmazott. És állandóan készültem a szabadulásra, mert biztos voltam benne, hogy ki­engednek. - Könyvének a Próbatétel címet adta. Miért? - Úgy gondolom, sikerült megbirkóznom azzal, amit az ár­tatlanul elszenvedett börtön, az értelmetlennek tűnő szenvedés jelent. Azelőtt nem találtam a helyem a világban, s úgy érez­tem, senkinek sincs szüksége rám. A szüleimet alig ismertem, a nagymamám nevelt, de ő sem értett meg. Amikor nekiindultam a világnak, a magányos, szürke gyermekkorom elől menekültem. S mielőtt még rátaláltam volna a világra és önmagamra, a börtön­ben találtam magam. Elveszítet­tem a valóságot, és nagyon nehéz volt újra megtalálni. És az az élet, amit odabenn felépítettem, újra szertefoszlott, amikor kisza­badultam. A börtönévek tapasz­talatait nehéz használni ebben a hitelkártyás világban, ami itt kint várt rám. A börtön kemé­nyen próbára tett, de kint sem sokkal könnyebb az élet. Azért gondolom, hogy kiálltam a pró­bát, mert keserűség nélkül tudok visszagondolni arra, ami történt. Könyvet írtam róla, előadásokat tartok, segítek másoknak elfo­gadni a világot. - A drog miatt került börtönbe - igaz, ártatlanul. Korábban viszont kipróbált néhány kábítószert. Ho­gyan vélekedik most a drogfogyasz­tásról?­­ Teljesen szembefordultam mindennel, ami rombolja a sze­mélyiséget, és elveszi az ember szabadságát. Ezért is tartottam fontosnak, hogy eljöjjek önök­höz, ahol a kábítószer-fogyasz­tás most kezd elterjedni. A kábí­tószer - ezt az én példám is bizo­nyítja - nem csak a drogosok életét teheti tönkre. Ez olyan út, amin kár elindulni. Nálunk a kábítószer-fogyasztás szinte ré­sze a kultúrának, versekben, könyvekben, filmeken, minde­nütt jelen van. De Baudelaire nem a drogtól volt zseni. Való­színű, hogy tiszta fejjel sokkal jobb verseket írt volna. A kábí­tószer csak ígéri a szabadságot, valójában rabbá tesz. Azoknak kell, akik nem tudnak mit kez­deni az élettel. Aki szeret élni, igyon inkább egy jó bordóit. - Tíz év börtön bizonyára átfor­málja az embert. Hogyan sikerült visszatalálnia a kinti életbe? - A szabadulásra hosszú ide­ig készültem. Bíztam benne, hogy csodálatos lesz a szabad­ság, de féltem is attól, hogy na­gyon nehéz lesz újra szabad em­berként élni. A kegyelem hírére nem öntött el a boldogság. Hir­telen szembe találtam magam a világgal, ami tíz év alatt nélkü­lem változott, és mindent ott kellett hagynom, amit ezalatt fölépítettem magamnak. Kint csupa ismeretlen dolog vett körül. Franciaország ide­gen volt számomra, hiszen egy évtizedig voltam távol. Malájul gondolkodtam, Párizsban alig tudtam megértetni magam. Egyszerre céltalanná vált az életem a börtön nélkül. Szerencsére megkeresett Ro­bert Laffont, egy kiadó, és rá­beszélt, hogy írjam meg ezt a könyvet. Az írás segített ráta­lálni mindarra, amit a börtön­ben töltött évek alatt tanultam. Újra megszerettem Franciaor­szágot, a nagymamámat, hi­szen harcoltak a szabadságo­mért. És újra érezni kezdtem azt a szabadságot, amit a bör­tönben, a nálam is kiszolgálta­tottabb, tudatlan és mindenbe beletörődő maláj lányok között fedeztem fel, és aminek semmi köze nincs az igazságszolgálta­táshoz. Hargitai Miklós „A kegyelem hírére nem öntött el a boldogság.” A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Szociológiai Tanszéke Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete és Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja FELVÉTELT HIRDET az 1994. évi Szociológiai Doktori (PhD) programban való részvételre A képzés időtartama 3 év, melyet további legfeljebb 2 éves önálló kutatás egészíthet ki, az előírt követelményeknek így maximum 5 év alatt kell eleget tenni. Jelentkezhetnek a társadalomtudományi szakon diplomát szerzett, vagy,­ azt 1994 őszéig megszerző érdeklődők, akik­­ legalább egy idegen nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek,­­ egyetemi diplomájuk megszerzésekor legalább jó átlageredményt értek el. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A felvétel során előnyben részesülnek az Országos Tudományos Diákkör Konferenciák díjazottai és azok, akik a választandó specializációjuknak megfelelő tárgyakból kitűnő eredményt értek el. Jelentkezni a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Budapest IX.. l­ovam tér ti. I. emelet 150-ben vagy az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Budapest VIII., Pollack Mihály tér 10., tanulmányi osztályon kapható Jelentkezési lap benyújtásával lehet 1994. június 1-ig. ________72367 LJ

Next