Népszabadság, 1994. július (52. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-01 / 152. szám

1994. július 1., péntek KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Jeszenszky: Nem hanyagoltuk el a Keletet MTI-JELENTÉS Eredményesnek értékelte az el­múlt négy év magyar külpoliti­káját Jeszenszky Géza távozó külügyminiszter. Az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: bár Ma­gyarország európai integráció­jának intézményesülési folya­mata még távolról sem fejező­dött be, meghatározó kapcsoló­dási pontot jelent, hogy Len­gyelországgal egyetemben Ma­gyarországnak ratifikált, mű­ködő társulási szerződése van az Európai Unióval, és Brüsszel elfogadta a teljes jogú tagságra vonatkozó kérelem benyújtását. A NATO-val eljutottunk a békepartnerséghez, ami megte­remtette országunk intézmé­nyes kötődését az észak-atlanti szervezethez. A NATO mérvadó körei több alkalommal is dekla­rálták: a szövetség bővítése ügyében senkinek sincs vétójo­ga, és középtávon új államok is teljes jogú tagjaivá válhatnak. Ezzel együtt, az orientáció­­váltás nem jelentette azt, hogy Magyarország elhanyagolta volna keleti kapcsolatait - állí­totta Jeszenszky. A látványos vizitek, egyezmények mellett ezt bizonyítja, hogy Oroszor­szág jelenleg is Magyarország második-harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Magyarország volt az első, amely az önállóvá váló Ukrajnával és Oroszországgal alapszerződést kötött. A ma­gyar külpolitika egyik legna­gyobb bravúrja volt, hogy 1991. december 6-án, egy nap alatt három szerződést írt alá Antall József a még létező Szovjet­unióval, Ukrajnával és Orosz­országgal. A szomszédokhoz fűződő vi­szonyt illetően a leköszönő kül­ügyminiszter a leghatározot­tabban visszautasította azokat a szerinte egyre erőteljesebben sulykolt véleményeket, misze­rint a magyar külpolitika gyen­géje volt, hogy prekoncepciók­ból indult ki, sérelmekre alapo­zott, múltba nézett, ideologikus volt. Jeszenszky állítja: a té­nyek nem támasztják alá ezeket a vádakat. 1989-1990-ig vissza­vezethetően Magyarország a megbékélést, a kiegyezést szor­galmazta valamennyi szom­szédjával. Jelenleg négy szom­szédunkkal - a körülményekhez képest - a lehető legjobb a vi­szony. Magyarország intenzív, gyümölcsöző együttműködést folytat Ausztriával, Horvátor­szághoz, Szlovéniához és Uk­rajnához pedig szerződéses kapcsolat fűzi. Különösen fon­tos, hogy ezek az alapszerződé­sek kifejezetten védik a határo­kon túl élő kisebbségeket. Saj­nos a kapcsolatokat éppen az­zal a három országgal - Romá­niával, Szerbiával és Szlová­kiával - nem sikerült kellő mér­tékben rendezni, ahol a legna­gyobb lélekszámú magyarság él. A kiegyezést Jeszenszky sze­rint nehezíti ezen országok ha­gyományos politikája, illetve azok az új keletű sérelmek, amelyek fölött nem lehet elsik­­lani. A felületi problémák - pél­dául az anyanyelvű helységnév­táblák ügye - mögött olyan mé­lyebb gondok húzódnak meg, mint az önigazgatás, a helyi de­mokrácia érvényesülése, a ki­sebbségek részesedése a helyi adókból, az anyanyelvi oktatás biztosítása. Magyarország nem valamiféle nosztalgiából támo­­gatta a magyar kisebbségek tö­rekvéseit, hanem a múltban is biztosított jogok, illetve a nem­zetközi normák, ajánlások ér­vényesítését szorgalmazta. Megmentett tudományos együttműködés Marad az amerikai-magyar közös alap a kutatási programokra Összehangolt „visegrádi” dip­lomáciai lépésekkel sikerült megmenteni a magyar-ameri­kai tudományos és technológiai közös alapot, ami könnyen a washingtoni költségvetési lefa­ragások áldozatául eshetett vol­na. A 375 közös kutatási prog­ram jövője azonban egyelőre csak újabb egy évre biztosított. WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Egy 1979-ben aláírt államközi egyezmény alapján az USA és Magyarország egyforma összeget - évi egymillió dollárt, illetve százmillió forintot­­ rakott össze alapkutatási, környezetvédelmi, orvosi, agrár, mérnöki és energe­tikai közös tudományos kutatá­sok támogatására. A valóban kölcsönösen előnyös, és partneri együttműködési forma washing­toni megítélés szerint is példa­mutatóan működött, érzékelhető szakmai hasznot nyújtott 375 je­lentős projekt esetében. A ma­gyar szerződés mintájára jött lét­re a hasonló amerikai program a másik három visegrádi állammal. A költségvetési hiány csök­kentését célzó amerikai lépések enyhén szólva nem kímélik a tudományt sem, így például a NASA is alaposan összehúzhat­ja a nadrágszíjat. A közép-eu­rópai tudományos alapot észlel­ve a Fehér Ház „könyvelői” az 1600 milliárd dolláros büdzsé­ből ezt a négy országra jutó összesen négymillió dollárt is meg akarták spórolni. Mezei István, a washingtoni magyar nagykövetség tudomá­nyos attaséja a Népszabadság­nak elmondta: több hónapos, szívós lobbyzással sikerült megmenteni a programot az adminisztrációs úthengertől. A lengyel, a cseh és a szlovák diplomatákkal együtt folyt a kongresszusi lobbyzás. Azzal érveltek, hogy ez valóban nem segély, hanem kölcsönösen előnyös partnerség, hogy ez közös visegrádi törekvés, s vé­gül, hogy amerikai kutatók is ésszerűen hasznosítják a mi részünkről nyújtott százmillió forintot. Az amerikai parla­menten kívül a külügyminisz­tériumot is kellett „megdol­gozni”. Jelentős diplomáciai és gyakorlati eredmény, hogy ez végül is sikerült. Christopher külügyminiszter levélben je­lezte Hamilton képviselőházi külügyi bizottsági elnöknek, hogy a State Department a kö­vetkező pénzügyi évre bizto­sítja a kutatási keretet. Hamil­ton pedig közölte, hogy a bi­zottság támogatja a hosszú tá­vú megoldás kimunkálását. Washingtonban nagyra érté­kelik, hogy Magyarország ezúttal anyagilag is egyenran­gú partner ebben az együttmű­ködésben - a magyar kutatók szellemi teljesítményét pedig mindig is kiemelkedőnek tar­tották. Pozitív OECD-kép térségünkről Hars román vezetőkkel tárgyalt A folyamatosságra épülő új feje­zet nyílik a magyar külpolitiká­ban és a román-magyar viszony jövőbeni alakításában is - han­goztatta Bukarestben lapunk kérdéseire adott válaszaiban Hárs Gábor. BUKARESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az MSZP külügyi titkárságá­nak vezetője, Horn Gyula párt­elnök, kijelölt miniszterelnök személyes megbízottjaként két napig a román fővárosban foly­tatott tájékozódó jellegű meg­beszéléseket a főbb román poli­tikai pártok vezetőivel. Mint a bukaresti magyar nagykövetsé­gen tegnap Hárs Gábor újság­íróknak elmondta, tájékoztatta bukaresti partnereit - köztük Marcel Dinu román külügyi ál­lamtitkárt, Oliviu Ghermant, a kormánypárt élén álló szenátusi elnököt, Petre Romant, a de­mokrata párt elnökét, Markó Bélát és más RMDSZ vezetőket, továbbá Emil Constantinescut, a Demokratikus Konvenció el­nökét­­ az MSZP és a létreho­zandó új magyar koalíciós kor­mány külpolitikai prioritásai­ról. Hangoztatta, hogy a román kormánypárt és a külügymi­nisztérium képviselői is prece­dens értékűnek mondták a ma­gyar-ukrán alapszerződést. Ez­zel kapcsolatban az MSZP ne­vében megerősítette: pártja nem választási szlogennek tekinti a szomszédokkal való határok garantálását, hanem a jószom­szédi kapcsolatok megteremté­se egyik feltételének. Ezzel egyidejűleg elvárja ugyanak­kor, hogy a készülő alapszerző­dés ugyanolyan egyértelműen tartalmazza a határon túli,­­ ezúttal a romániai­­ magyarság jogainak maradéktalan biztosí­tását. ____________MTI-JELENTÉS____________ Kelet-Európa nagy részén megindult tavaly a gazdasági megélénkülés és a volt Szov­jetunió területét leszámítva a térségben a folyamat várhatóan 1995-ben is tart majd - áll az OECD csütörtökön közzétett jelentésében. A Gazdasági Együttműködé­si és Fejlesztési Szervezet fél évre szóló tanulmányában úgy értékeli, hogy a hivatalos kelet­európai statisztikák igencsak alábecsülhetik az erősödő ma­gánszektor növekedési ütemét. A térség legtöbb országában - kivéve a volt Szovjetuniót - lát­ható előrehaladást sikerült elérni a termelés növekedése te­rén, bár ez a haladás a hivatalos statisztikákban még mindig igen lassúnak mutatkozik. Az OECD szakemberei szerint a kivitel fontos motorja marad a kelet-európai növekedésnek, mivel jobban hozzáférnek majd ezek az országok a nyugati pia­cokhoz. Tavaly a leggyorsabb növe­kedést Lengyelország mutatta fel - négyszázalékosat ám a jelek szerint Magyarország és Csehország túljutott a mély­ponton. A térség egészében az infláció általában lassult, ám nemzetközi összevetésben még mindig gyors. A jelentés kieme­li Csehországot, mint az inflá­ciót legjobban kordában tartó államot, hozzátéve, hogy Prága mondhatja magáénak a térség­ben a legegészségesebb állam­­háztartást, a legszerényebb költségvetési hiányt. A jelentés végezetül kitér ar­ra, hogy jól halad a bankrend­szerek és a csö­deljárási me­chanizmus javítása, miközben sikerült elkerülni a vállalatok tömeges bezárását. JEGYZET_______ Négy évvel ezelőtt a pozsonyi várban csehszlovák-lengyel­­magyar csúcstalálkozót tartot­tak, Havel elnök kezdeményezé­sére illetve olasz és osztrák biz­tatásra. A szűkebb, hármas együttműködést illetően nem sok jött ki a tárgyalásokból; a nemzetiségi kérdés már akkor hatott, legalábbis a vár előtti ut­cában. Emlékszem, olasz újság­író kollégák értetlenkedve pró­bálták kibetűzni a magyarelle­nes tüntetők tábláinak szövegét, miszerint „Szüntessék meg a szlovák kisebbség nemzeti el­nyomását Magyarországon”. A tanácskozás befejeztével, ám a közös sajtóértekezletet megelőzően a magyar küldött­ség gépkocsi oszlopa elhajtott a pozsonyi várból. A félreértések elkerülése végett, nem sértő­döttségből. Érdemes emlékez­tetni a pontos dátumra: 1990. április 9-ét írtak akkor. Hétfői nap volt, huszonnégy órával a magyarországi választások má­sodik fordulója után. Talán nem meglepő, hogy az akkori magyar hármas - Szűrös, Németh és Horn - sietett haza. Már az utó­dokra, az MDF vezette koalíció­ra várt a diplomácia folytatása. A sors sajátos véletlene, hogy most Horn Gyula miniszterel­nök és Kovács László külügymi­niszter közös nemzetközi premi­erje éppen egy KEK-rendezvé­­nyen, immár a tízek kormányfői ülésén esedékes, július 15-én és 16-án Triesztben. Négy éve a magyar küldöttség a záró sajtó­­értekezletet hagyta ott. Ezúttal viszont előfordulhat, hogy a nyi­tó vacsorán - amely mindig fon­tos kétoldalú beszélgetésekre kí­nál alkalmat - hiányzik majd Horn és Kovács. Herman János külügyi szóvivő már jelezte az időpont problémát: július 15-én esedékes a parlamenti szavazás az új kormányról, s utána az es­kütétel. Egyszerre két helyen nem lehetnek. Alighanem voltak bizonyos re­mények, hogy a diplomáciai kel­lemetlenséget a sors keze orvo­solja. Hiszen az Európai Unió korfui csúcstalálkozóján nem si­került konszenzussal kijelölni Delors Bizottsági elnök utódját (London vétózta Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnö­köt), s a kínos ügy lezárására Kohl kancellár éppen július 15-re tűzött ki rendkívüli brüsszeli ülést. Berlusconi kormányfő ezen a napon oda hivatalos. Feltéte­lezhető volt, ezzel megoldódik az új magyar vezetés trieszti dilem­mája. Az - értesüléseink szerint - illetékes római források közöl­ték, Berlusconi nem szeretné a KEK-csúcsra meghívott tíz or­szág vezetőit „ugráltatni”, in­kább maga siet Brüsszelből Tri­esztbe, s mindenképpen ott lesz 15-én este a kormányfők vacso­ráján. Amennyiben a parlamenti be­iktatási ceremónia elhúzódik, akkor - értesüléseink szerint - Martonyi János a külügyminisz­térium közigazgatási államtit­kára képviselné a trieszti KEK- csúcs első napján, s így az esti vacsorán hazánkat, s jelezné egyben részvételünk folyama­tosságát is. Remélhetően annak nem lesz akadálya, hogy 16-án reggeltől a konferencián, majd a közös ebéden már Horn Gyula és Kovács László jelen legyen, ráadásul immár eskütétel utáni „teljes jogokkal”. Ortutay L. Gyula A trieszti vacsora Eszéken a zágrábi USA-nagykövet MTI-JELENTÉS A horvátországi magyar kisebb­ség tragédiájára nem eléggé fi­gyelt oda a világ - jelentette ki Peter Galbraith, az Egyesült Ál­lamok horvátországi nagyköve­te, aki a Horvátországi Magya­rok Szövetsége és a Horvátor­szági Magyar Néppárt meghívá­sára szerdán Eszéken járt. Az eszéki Magyar Képes Újság be­számolója szerint a nagykövet Horvátország e területek feletti szuverenitását kívánta megerő­síteni látogatásával. Peter Galbraith a magyar ki­sebbség vezetőivel folytatott megbeszélésen kijelentette: a szerbek által elfoglalt Baranya és Kelet-Szlavónia Horvátország részei, s azok is maradnak. A horvátországi szerbek önálló ál­lamát soha senki nem ismerte el. Az amerikai nagykövet a közel­jövőben a megszállt Baranyába is el kíván látogatni - jelentette az eszéki Magyar Képes Újság. ­ Planat Mintha kissé nehézkesebben állna fel a l­­UOnUul szakértői kormány második-harmadik von­­nala, mint azt a korábbi nyilatkozatok alapján várni lehetett. Mi lehet ennek az oka? Hol késik a „nagy csapat”? A kérdés nem csupán politikai, hanem szociológiai-mo­rális értelemben is sokak érzékenységét érinti. Hiszen a re­formerekből, technokratákból verbuválódott „nagy csa­pat” egy része a „Fordulat és reform” szerzőgárdájából nőtt ki, majd a Németh-kormány idején különböző szintű kormányzati tisztséget is vállalt. A csapattagok a nyolcva­nas évek végén azonban már a pálya két térfelén fociztak: segédkeztek az állampárt lebontásában, s szoros kapcso­latban álltak a demokratikus ellenzékkel is, majd 1990 után szakértőként dolgoztak az ellenzéki pártoknak, a mostani kampány során pedig az SZDSZ és az MSZP gaz­daságpolitikai programjának kidolgozásában működtek közre. Elsősorban ezekből a szakértőkből verbuválódhat­na - gondolhatnánk - az új kormány második-harmadik vonalát segítő törzskar. Mire azonban a konkrét tárgyalásokra került a sor, meg­lehetősen megfogyatkozott a hadra fogható csapat. Példá­ul azért is, mert a puhatalálódzás időszakában az MSZP is, az SZDSZ is - akaratlanul - feltépett régi sebeket, illetve újakat is okozott. Akadtak olyan szakemberek, akik szíve­sen vállaltak volna különböző tisztségeket, de végül nem hívták őket. Az elutasítás (vagy csak lebegtetés) esetükben nem racionális volt, inkább érzelmi. A kiválasztók ugyanis elrémültek az önjelöltek seregétől. Attól tartottak, hogy első merítésre nehéz lesz kiszűrni: ki az, aki a hatalomhoz való dörgölődzésből, szimpla karrierizmusból jelentkezett, s kit hajt valódi elhivatottság, szaktudás és akarat egy új szemléletű kormányzati politika kialakítására, vezénylé­sére és végrehajtására. Lehet persze, hogy éppen azokat tanácsolták el, akikre bizton számíthattak volna, de az is lehet, hogy jól működött a sűrűre szőtt politikai-szakmai szűrő. Hogy mennyire, az persze csak a következő évek gyakorlatából fog kiderülni. Volt és van viszont a szakértőknek egy másik - igen jó nevekből álló - köre. Őket hívták volna, de nem jöttek. Vajon az ő húzódozásukat mi motiválta? Talán az, hogy ez a szakértői csapat nagyrészt az elmúlt években kitű­nően megállt a lábán az üzleti életben. Bankoknál, taná­csadó cégeknél, vegyes vállalatoknál lettek első vagy má­sodik emberek, illetve saját magánvállalkozásaikban ka­matoztatták korábbi ismereteiket. S bár van bennük némi nosztalgia, illetve továbbra is izgatják őket a makrogazda­sági problémák, de realistábbak annál, semhogy a megle­hetősen sok politikai szekatúrával járó, ám a terheléshez képest a magánszféra menedzsmentjénél jóval alacso­nyabb jövedelmet ígérő államigazgatási szerepek valame­lyikére áhítozzanak. Ezért bár „életük és vérük” a koalíci­óé, de a „zabot” inkább a magángazdaságban keresik meg. Persze van ennek a - voltaképpen kölcsönös - távolság­­tartásnak egy másik magyarázata is. Amikor a miniszté­riumok első, második, harmadik embereiként kiszivárgott jelöltek nevét megszondáztatták a nyilvánosság előtt, a reakció gyakran kettős volt. Ha az érintett szakember ne­ve ismert volt, akkor az volt a baj. Ha meg nem, akkor az. (Nyeretlen kétévesekkel akarnak ebben a gazdasági derbi­ben hajrázni?!) Szakmailag az is gyanús, akinek van múlt­ja, meg az is, akinek nincs. Amiből - egyebek között - arra is magyarázatot lehet ta­lálni, mi is volt a - legalábbis egyéni lélektani oka - annak, hogy például Németh Miklós nem jött haza. Valószínűleg tudta, hogy az a páratlan lehetőség, ami 1989-1990-ben ne­ki, és közvetlen munkatársainak megadatott, egyszeri tör­ténelmi helyzetnek volt köszönhető, ami nem ismételhető meg. Most új kormányzati helyzet van: nem a rendszervál­tozást kell megalapozni, hanem a piacgazdaság kiépítését folytatni, stabilizálni és felgyorsítani, méghozzá a négy év­vel ezelőttinél nehezebb külső és belső gazdasági és szociá­lis feltételek között. Ezért az új kormánynak - új feladata­inak megfelelően - személyes rokonszenvektől, szakmai barátságoktól némileg függetlenül nagyobbrészt a mostani helyzet diktálta képre kell formálnia szakértői csapatát. S ebbe beleférnek a kipróbált „régiek”. Nagyon szükségesek az elmúlt években szakmaiiag korrekt munkát végző, s a váltás során már államigazgatási tapasztalatokkal (is) ren­delkező „mostaniak”. S természetesen kellenek az „újak”. Az ismeretlenek, a fiatalabb szakértői generáció képviselői. Ezért a régi „nagy csapat” még ha akarna, se tudna felállni. Mert annyira már piacgazdaság van nálunk, hogy egyre élesebben különváljék politika és üzlet. Bossányi Katalin lináris. Amikor a második világháborúban harcoló t­l­nök­ 1i amerikaiakkal együtt a Coca-Cola megkezdte világhódító diadalmenetét, még senki nem sejtett semmit. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a Coca és a Pepsi megostromolja és beveszi a Kreml falait, hogy Fellini álompasztelljeit legyűrik a minden helyzetből hő­siesen tüzelő amerikai izomemberek, hogy Hollywood lila színei konkurálnak majd a magára oly büszke Nagy Euró­pai Kultúrával, hogy a budapesti Nyugati pályaudvaron szívesebben kérik a hamburgert mint a lacipecsenyét - mi­vel az utóbbit saját hazájában kiütötte a Big Mac. Amerika feltartóztathatatlanul nyomul. Marokkótól Ótátrafüredig ugyanazokat a hűtőládákra ragasztott rek­lámálmokat kínálja, szintetikus ízeket, Dallast­­ és expor­tál jó csomagolású amerikai életformát is. Lelkes és honvédő kultúrbajnokok időnként Franciaor­szágban és Magyarországon kivont toll helyett a hazai nyelv elválasztási szabályait nem ismerő amerikai kompu­teres szövegszerkesztőkön írt vészjelekkel próbálják elda­dogni, hogy talán mégsem lenne szerencsés és bölcs dolog New Yorkká vagy Hollywooddá varázsolni a lakható föl­det. De úgy tűnik, minden hiába. Amerika belebújt a tö­megcivilizációs komfortálom rinocéroszbőrébe. A Walt Disney-vel édesített kőkemény iparszerű üzleti show számítógépes úthengere egyformán lapítja maga alá Buddha és Assisi Szent Ferenc terrénumait. Az amerikai birodalom terjeszkedik, és hamburgeres, tévés, kólás, mo­zis segédcsapataival az atlanti faltól a Csendes-óceánig beborítani igyekszik mindent. De mégis, valami most történt. A parányi, alig észrevehető hírre még nem figyeltek fel a jövőkutatók. Még figyelemen kívül hagyják a politológu­sok, a filozófusok és a történészek is. Pedig a birodalom végein felírták az első jelet a falra. A Tynn-templom tövében, a Károly híd szent szobraihoz vezető sikátorok rengetegében, a régi-új zsinagóga falai­nak közelében, a Campáról a Hradzsinba kanyargó lépcső­sorok aljában - egyszóval Prágában - a hatalmas biroda­lom egyik jelképe, a McDonald’s cég, történetében először kényszerült felvenni étlapjára nemzeti eledelt, a knédlit. Van remény. Szigethy András

Next