Népszabadság, 1994. július (52. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-28 / 175. szám
12 NÉPSZABADSÁG Innen a magasból Beszélgetés Mezei Andrással A 64 éves költő, író a Belvárosi Könyvkiadó alapító igazgatója, a CGT című folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság ügyvezető elnöke. Több mint harminc könyvben alakot öltő munkásságát 1964-ben József Attila-, 1972-ben SZOT-díjjal, 1979- ben a Művészeti Alap irodalmi díjával, 1984-ben Gábor Andor, 1986-ban Kotzetnik-díjjal ismerték el. - Mezei András a Gellérthegy utcában lakik. Akárcsak Balassa Péter, aki alig néhány hete beszélt arról, hogy érzi itt magát. Önnek mit ad a környék? - Sok-sok kedves embert, akik elnézik rendre, hogy a Trabantommal milyen rendetlenül parkolok évtizedek óta. Hogy a Tabdi borozóban nem vagyok törzsvendég, de a Tabdi borozó törzsvendégei néha köszönnek nekem. Na és a Falánk faló! A több esztendeje megszűnt Zöldfa vendéglővel szemben lévő pince-bár-buffet-vendéglő! Aki nem éhes, nem szomjas, az is térjen be oda, mert az étlap humora igazi Horváth-kerti, tabáni humor. Jut eszembe, hogy ide, a mi utcánkba, igen sok betörő jár, így például a 2/B-ben már mindenkinél voltak. Én azonban a lakásomat nemegyszer elfelejtem kulcsra zárni. Ettől aztán a betörők úgy megijednek, hogy be se köszönnek, az ajtót meg azonnal visszahúzzák. A mi utcánkban is virágzik a biztonsági iparág, én azonban mindig azt mondom: betörés ellen legjobb a nincstelenség. Autólopás ellen a Trabant. A mi utcánk különös utca. Itt nemegyszer rámköszönnek azok, akikről azt hiszem, hogy már meghaltak. Garai Gábornak kell a kégb - én persze lemegyek sétálni, miközben összezavarodnak bennem az idősíkok. Garai azt mondja: „öregem, Tiszta szigorúságot." Már késő - válaszolom, nézz körül, Gábor. Aczél idegesen fogja rángatni a bajuszát. „Az NDK-sok zászlajukra tűznek. Kell az neked?” És most megállok a kapu előtt: mikor is volt a napja, hogy valamelyik barátom leküldött volna sétálni? Lehet, hogy öregednek a barátaim? De hát egy kissé feljebb, a mi utcánk végén, a Czakó utcai focipályán csupa fiatal srác között rúgom a bokákat! Lehetetlen, hogy öreg legyek. Még akkor sem, ha minden héten kétszer, kedden és csütörtökön, a pályán azt hallom: „gyere hátra öreg, mert jobb vagy nálul!” (Addig nem vagyok öreg, míg ezt hallom!) Nekem többet ad ez az utca, mint mindenki másnak, mert amíg gyerekkoromban azért szorongtam, hogy a nagyok bevegyenek a csapatba, addig most azért szorongok, hogy a kicsik ne dobjanak ki. Szorongok, hogy hagyják meg nekem ezt a naphegyi focipályát, mint öreg srácnak, ne csináljanak a fantasztikus naphegyi fennsíkból fedett teniszpályákat valamely úl vállalkozó örömére, maradhasson meg még egy kicsikét azoknak, akik esőben, hóban is rúgják a labdát, akik ezt a pályát annak idején társadalmi munkában kikubikolták. - Ön mondta, Budapest a lehetőségek városa. Az igaz. Csakhogy az önkormányzati testületek arra a háborús, romházbeli akváriumra hasonlítanak, melyben úgy fagyott meg a víz, hogy egymás szájában dermedtek meg a halak. Pedig micsoda városrész emelkedhetne abban a háromszögben, amely a Déli pályaudvari metrótól a Mészáros utcáig húzódik! Micsoda nemzetközi képviseleti és banki központot lehetne kialakítani! Csupán csak a MÁV-val kellene szót érteni. Nem tiltani, azaz hogy „beakasztani”, mert egymás nagy üzleteinek patthelyzeteiből a lakosság kerül ki vesztesen. A Déliből a sínek nagy részét ugyanis ki lehetne vonni, vissza a Kelenföldi pályaudvarig. A maradékot lefedhetnék. Vérmezőre, Várra, a Gellérthegyre látó húszhektárnyi városrész infrastruktúrával ellátott telke várja, hogy a már elkészített terveknek kivitelezőt találjanak. Bizony, ha az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő új Európa közlekedési és kereskedelmi centrumává válna Magyarország, nem akadna olyan világcég, amely ne Budán, vasúj centrumban nyitná meg irodáját. - Nemcsak innen a Czakó utcai focipályáról látszik így? - Bárhonnan nézem, ki nem aknázott lehetőségek sora jelenik meg. És mégis, innen a magasból szép a Tabán, a Rác fürdő, s végül is, mint látvány, miénk a Vár, az Erzsébet híd meg a Lánchíd. Varga Lajos Márton CSIGÓ LÁSZLÓ FELVÉTELE KULTÚRA 1994. július 28., csütörtök Békebeli kapucíner a könyvesházban Az angol irodalom polcánál fog el először a sárga irigység Budapest Székesfőváros Könyvesházában. Mindazok a regények, antológiák, történelmi és irodalomtörténeti összefoglalások, amelyeket tíz éve még egy-egy éjszakára kaptunk csak kölcsön, és sorozatban fénymásoltunk súlyos összegekért, ott fekszenek hívogatóan a jó illatú, hűvös barna tárlókon. Az első döbbenet után módszeresen járom végig a Király utca 50. alatti könyvesboltot: sóhajtozom egy keveset a művészeti albumok között, bevásárolok a könyvhéten már kinézett művekből, örömmel nyugtázom, hogy az én időm óta mennyit javult a kínálat Diákkönyvtárból, aztán felmegyek az emeletre. Odafönt, az antikváriumi polcokon még hézagos a kínálat - két hagyatékkal kezdtek néhány hete -, de hamarosan szert teszek egy pompás Panoráma útikönyvre (Budapesti kirándulóhelyek, 1960). Hátrább, a lemezes CD- és videorészlegben ritkán látott felvételekre, a Katona József Színház Csirkefejére és Übü királyára bukkanok. A könyvpiac, szigorúan a piacgazdaság jegyében, az utóbbi években szinte tobzódik a szemétben. Ez itt, hirtelenjében nem jut jobb szó az eszembe, egy értékmentő vállalkozás - mondja Verő László, a könyvesház alapítója az alagsorban kialakított kávéházban: az ember könnyen oda tudja képzelni a modern írót a kis laptopjával bármelyik asztal mellé, igaz, a jelenlévők egyelőre csak újságot olvasnak vagy lapozgatják a fent kiválasztott könyveket. Verő László története az elmúlt három és fél évről szívmelengetően ismerős magyar történet, kivéve azt a körülményt, hogy manapság könyvkiadók ritkán mennek efféle értékőrző, „értelmiségi” könyvesház alapításába belefogni - a Héttorony Kiadó alapítója azonban makacs ember. Elsőül helyiséget keresett: a fővárosban épp kettő volt üres, ezek közül, Marschall Miklós akkori főpolgármester-helyettes segítségével, a Király utcai, rendkívül lerobbant állapotú házat kapta meg - határozatlan időre, térítésmentesen. (Igaz, a tulajdonviszonyok ezzel nem sokat egyszerűsödtek, mert a felső szintek a főváros tulajdonában vannak, az alagsor viszont a Terézvároshoz tartozik.) A Héttorony Kiadó által alapított Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvány (fővédnöke Göncz Árpád) ezután belefogott a tervezésbe. A könyvesház megtervezéséhez a Soros Alapítvány nyújtott segítséget, ám a munkát Makovecz Imre stúdiója is töredékáron, a költségek térítése ellenében vállalta. A terveket végül Urr Gábor építész készítette el. - Ezután kezdődött a kalapozás két és fél éves időszaka - utal a pénztelenség kínjaira Verő László. Szponzorok nélkül ugyanis egy tapodtat sem tudtak volna tenni: többek között a Soros Alapítvány, a Pécsi Dohánygyár, a Budapest Bank, a Tchibo és a Magyarországi Nemzetiségi Kisebbségekért Alapítvány adta össze a megvalósításhoz szükséges pénzt. A mindössze négy hónapig tartó építkezés egyébként, nem utolsósorban a kitűnő kivitelezőnek köszönhetően, olcsóbb volt, mint azt az elegáns külső sejteni engedi: a teljes beruházás 35 millió forintba került. A művelődési tárca viszont a füle botját sem mozdította. Jártam Fekete György akkori államtitkárnál, aki biztosított erkölcsi támogatásáról, és felajánlott 50 ezer forintot. Ezt köszönettel visszautasítottam. Két hét múlva akkoriban még folyt a tervezés - adtak félmilliót, gondosan kikötve, hogy csak vitrines polcokra költhetjük. Az igazat megvallva számítógépet vettem a pénzből - legyint lemondóan Verő László. Igaz, hitelek terheit nyögve, de ma már legalább áll és működik a könyvesház. A vezető az őszre vár: irodalmi, zenei programokat tervez, Nyugat-sorozatra készül, a kávéházban színházi napokat, délelőtti sajtótájékoztatókat, könyvbemutatókat tartana, hét végén matinéműsorokat a gyerekeknek. Néhány év múlva pedig, ha kerül tőkeerős befektető, talán a belső udvarra tervezett kétszáz személyes nyári színház is felépülhet. N. K. J. SZANDELSZKY BÉLA FELVÉTELE A legtakarékosabb Fantasztikus eredmények a SpórSpurin SuZUKI. Jól jár vele. A SpórSpurin, a Suzuki júniusi fogyasztási versenyén a mi autónk még a szervezők legmerészebb elképzeléseit is felülmúlóan jól vizsgázott. A közel 300 induló átlagfogyasztása 3,4 l/100km volt. Pedig a 180 km-es útvonalon volt városi, országúti, hegyi és autópályás szakasz és az 1.0, 1.3 és 1.3 Sedan kategóriákban nagyjából egyenlő volt a létszám, az autókat leplombálták és az egész versenyt a KERMI szakemberei ellenőrizték. p 3,4 1/100km. Elképesztő! 300 autó átlagaként viszont ’Xt ' aligha véletlen. A Suzuki ismét bizonyított. Immár nemcsak Ausztriában és az Egyesült Államokban a legtakarékosabb autó, hanem a hazai utakon is. Mindnyájunk örömére. De elsősorban az Ön zsebére. MAGYAR _SUZUKI