Népszabadság, 1994. július (52. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-13 / 162. szám
20 NÉPSZABADSÁG MOZAIK SIEMENS Rendelésközpontunk anyaggazdálkodási osztályára keresünk középfokú, lehetőleg közgazdasági végzettséggel, gépírási, esetleg PC-kezelési (szövegszerkesztő, EXEL), valamint minimális németnyelv-ismerettel rendelkező anyaggazdálkodót Feladata: anyaggazdálkodás önálló témakörben, termelésirányító programrendszerek használatával. Az érdeklődők jelentkezését a 251-9761-es telefonszámon várjuk Siemens Telefongyár Kft írt . A TISZÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A Nyíregyházán 1995. január 1-jével létrehozásra kerülő új üzemigazgatóságára főmérnök és főkönyvelő munkatársakat keres. Az üzemigazgatóság fő tevékenysége az illetékességi területén (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) lévő helységekben a földgázszolgáltatással kapcsolatos szolgáltatói feladatok ellátása. A főmérnök fő feladata az üzemigazgatóság műszaki szakterülete szervezeti egységeinek kialakítása, majd azok működtetése. A főkönyvelő fő feladata az üzemigazgatóság gazdasági szakterülete szervezeti egységeinek kialakítása, majd azok működtetése. A munkakörök betöltése 1994. szeptember 15-től esedékes. A főmérnök és a főkönyvelő munkabörét a Társaság Kollektív Szerződésében foglaltak figyelembevételével, egyedi munkaszerződésben rögzítve, az üzemigazgató állapítja meg. A munkakör betöltésének feltételei: Főmérnök: Főkönyvelő: • műszaki jellegű • közgazdasági jellegű felsőfokú iskolai végzettség, felsőfokú iskolai végzettség, • vezetői munkakörben szerzett 5 év gyakorlat, • büntetlen előélet, • a jelentkezőknek pszichológus által elvégzett személyiségvizsgálaton kell részt venniük. A munkakör betöltésénél előny: Főmérnök: Főkönyvelő: • felsőfokú gázipari szakképzettség, • a szolgáltatásban szerzett szakmai • műszaki és közgazdasági jellegű gyakorlat felsőfokú szakképzettség együttes megléte, • olaj- vagy gáziparban szerzett legalább 2 év gyakorlat, . angol nyelvtudás, a 45 év alatti életkor. A jelentkezéseknek tartalmaznia kell a jelentkező legfontosabb személyi adatait, - részletes szakmai önéletrajzát, - szakmai elképzeléseit, érdeklődési körét, - iskolai végzettségét, szakmai képzettségét, nyelvtudását igazoló okmányok másolatait, büntetlen előéletét igazoló hatósági erkölcsi bizonyítványt, alapbérigényét. A jelentkezéseket a munkahely (Nyíregyháza) és a munkakör pontos megjelölésével 1994. augusztus 1-jéig lehet beadni vagy beküldeni zárt borítékban az alábbi címre: TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság Humánpolitikai Főosztály 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi út 184. Postacím: 4201 Hajdúszoboszló Pf.: 7.777 A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük, döntés után visszaküldjük. A napkelte 5.00 napnyugta 20.39 Vízállás, vízhőmérséklet Duna: 265cm21°C Földközi-t.: 22-24 C Tisza:174cm23 C Égei-t.: 22-24 C Balaton: 21 C Adria: 21-24°C Velencei-tó: 2113 Fekete-t: 20-25 fő Szélsebesség Budapest: 35km/ó Balaton: 30km/ó Szolnok: 40km/ó Velencei-tó: 35km/ó Országos előrejelzés (5 napos): 0690304631 Balatoni előrejelzés: 06-90304627 A szolgáltatás Előrejelzés Dél-Európára (24 órás): 06-90304645 Szélelőrejelzés: 06-90304671 díja: 77FVperc RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR Tovább melegszik az idő MA VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Folytatódik a meleg nyár. Miközben a talajmenti légrétegekben egyre melegebb a levegő, addig az 1-2 km-es magasságban továbbra is úgynevezett hideg légörvény kavarog fölöttünk. Ez kedvező feltételeket teremt a helyi záporok, zivatarok kialakulásához. Ma a sok napsütés mellett inkább csak délután növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet és alakul ki egy-egy hűsítő, helyi zápor, zivatar. Erre a legnagyobb az esély a keleti, délkeleti országrészben, ill. Nyugat-Dunántúlon. Az északkeleti szél megélénkül, zivatarban átmenetileg viharos lehet. Közvetlen fronthatás nem várható. A LEPORELLÓ a számítógépes adatfeldolgozás végtelenített alapanyaga, de egyszer ez is elfogy! Gondoljon rá, hogy a gyártótól szerezhető be a legkedvezőbb áron. VR. 1-24. 240 mmx 12" 0,72/lap + ÁFA VR. 2-24. 240 mmx12" 2,80/gn. + ÁFA VR. 1-38. 380 mmX 12" 0,96/lap+ÁFA VR. 2-38. 380 mmx12" 3,84/gn. + ÁFA VR. 102/3. számla 221mmx12'4,80/gn. + ÁFA VR. 112/6. orvosi vény 120mmX12’’/6 0,80/iv +ÁFA A szabványos kivitelű leporellók 110 fajtáját vásárolhatja meg a PÁTRIA-Nh£?MEL-szaküzletekben PÁTRIA NYOMTATVÁNYÁRUHÁZ PÁTRIA DISCONT Budapest XIII., Hegedűs Gy. u. 25. NYOMTATVÁNYSZAKÜZLET Telefon: 120-0405 Budapest III., Csillaghegyi út 43. Telefon: 188-6552 PÁTRIA NYOMTATVÁNY- PÁTRIA PRINT ÁRUHÁZ ÉS PAPÍRÁRUHÁZ Budapest V., Szent István tér 1. Telefon: 117-2175 Budapest XIII., Radnóti M. u. 20. Telefon: 112-7025 PÁTRIA PAPÍRBOLT PÁTRIA GRAFIKAI Dombóvár, Hunyadi tár 38. Telefon: 74/366-127 ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KISÁRUHÁZ PÁTRIA Budapest VI., Nagymező u. 37. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Telefon: 132-3128 Győr, Szabolcska M. u. 22. Telefon: 96/324-790 PÁTRIA PÁTRIA NYOMTATVÁNY SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET ÉS PAPÍR-ÍRÓSZER SZAKÜZLET Budapest XIII, Csanády u. 5. Telefon: 129-8089 Miskolc, Meggyesalja u. 2. Telefon: 46/359-066 PÁTRIA KISVÁLLALKOZÓK SZAKÜZLETE PÁTRIA NYOMTATVÁNY Budapest Vili, Népszínház u. 46. ÉS PAPÍR-ÍRÓSZER SZAKÜZLET Telefon: 133-2508 Kecskemét, Batthyány u. 24. Telefon: 76/328-568 Egyedi, céges leporelló rendelésfelvétel: Pátria-Nyomés! Számítástechnikai Csoport Bp. XIII., Csanády u. 5. Telefon/fax: 140-2523 Viszonteladóinknak 50%-al kedvezőbb engedménnyel kínáljuk termékeinket 200 000 Ft feletti vásárlás esetén. Gyorséttermünk keres 18. életévüket betöltött fiatalokat, 25 éves korig. Fiúk, lányok, jelentkezzetek munkaidőben az étteremvezetőnél, az alábbi címen, illetve telefonszámon: Budapest VII.,Erzsébet krt. 53. Tel.: 269-7925 83211 JP / ~ \|pAT&T Az AT&T amerikai távközlési vállalat vevőszolgálattal foglalkozó munkatársakat keres budapesti munkahelyre. Feltétel: • jó tárgyalókészség, • telefonfelhasználói ismeretek, • nagy munkabírás. A kiválasztásnál előnyt jelent: • angolnyelv-tudás, • műszaki ismeretek. Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzzal AT&T jeligére a kiadóba. 82967 SJ KOSSUTH RÁDIÓ Ultrarövidhullámon A középhullámú műsoroktól eltérő programok: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 17.00-18.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30 V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 19.00 In limba materna. Román nyelvű nemzetiségi műsor 19.30 In der Muttersprache. Német nyelvű nemzetiségi műsor 20.00 Na materinjem jeziku. Horvát nyelvű nemzetiségi műsor 20.30-21.00 Na materjem jeziku. Szerb nyelvű nemzetiségi műsor Középhullámon 4.30 Reggeli krónika 8.10 Törvénykönyv 8.20 Műsorismertetés, programajánlat 8.40 Napközben 11.05 Ki kopog? 11.35 Izsakhár, Gion Nándor regénye folytatásokban. XV/14. 11.48 Puccini: Krizantémok 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falurádió (ism.) 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Gyermekszemmel 13.15 Gyülekezeti énekek tára 13.30 Dicsérjétek az Urat! A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 17.05 Hírvidék 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Fekete Gyula 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Fültanú 22.30 Terítéken 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Hajnali kalendárium 6.03 Reggeli csúcs 7.40 Sportreggel 8.03 Útközben 8.10 Ezt hallgattuk anno... 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.03 Zöld telefon: 138- 8082 9.10 Zene-Szó 10.55 Gordiusz plusz 11.03 Családi persely 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták 13.10 Derűre is derű. Válópör. Guy de Maupassant novellája 13.37 A Petőfi válaszol 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szieszta 17.03 Délutáni csúcs 18.00 Gördeszka 18.30 Drogambulancia 19.05 Gordiusz plusz 19.10 A rock gyermekei 20.00 Amikor egy nótaénekesnő rádióműsort szerkeszt: Máthé Otília 20.50 Sport 21.10 Deutsch warum nicht? Német nyelvlecke kezdőknek 21.25 Science in the News. A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak 21.40 Híres bűnesetek. Ég veled kis asztalunk. Gosztonyi János hangjátéka 22.34 Nem csak zene! 23.03 Sporthíradó 23.10 Máról holnapra BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 A magyar dráma a két világháború között. A vadkan. Móricz Zsigmond drámája 10.58 Új kompaktlemezeinkből 11.40 Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre 12.05 Hangverseny délidőben 13.38 Egy téma - két szerző 14.05 En francais. Francia társalgási sorozat középiskolásoknak. II. 14.20 II. Erzsébet királynő titkos naplója (ism.) 15.00 Norbert Brainin hegedül, Peter Schidof mélyhegedűn játszik, Martin Lowett gordonkázik 16.05 Zenekari operarészletek 16.34 Magyar zeneszerzők kórusműveiből 17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.05 A magyar zene évszázadai 19.15 Miért szép? 19.35 Torontói Nemzetközi Kórusfesztivál - 1993. 21.03 Kamarazene 22.05 Az én hanglemeztáram 23.00 A Rádiószínház bemutatója: Ha itthon maradnál. Szakonyi Károly jelenete 23.31 Szabados György felvételeiből TV 16.03 Műsorismertetés 6.05 Falutévé 6.25 Határtól határig 6.35 Üzlet 6.45 Híradó 7.00-9.00 NAP-kelte 9.00-12.00 Napközi Benne: 9.30 Riviéra. Európai tévéfilmsorozat. 250/163. 10.30 Paradicsom Szálló. Német tévéfilmsorozat. XIII/6. 11.30 Játék 12.00 Hírek 12.07 Sorstársak 12.22 Fűben - fában. Természetgyógyászati magazin 12.46 Stan és Pan. Amerikai rajzfilmsorozat 12.56 Az ifjú Toscanini. Olasz-francia film 14.41 Filmdrámák klasszikusai. A tanú. Amerikai rövidjátékfilm 15.10 Falutévé 15.30 Kirakat. Szolgáltató magazin 16.00 Híradó 16.25 Nemzeti értékeink. Verőce 2. (ism.) 16.35 Házipénztár 16.45 Fehér asszony sziv földön. Német dokumentumfilm 17.33 Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat. 135/99. 18.03 Szentképek titkai 18.13 Tele-szák. Horgászok műsora 18.28 Mizujs? 19.03 Zsákbamacska 19.30 Maradjatok meg szeretetemben!... 19.37 Gyereksarok 20.00 Híradó 20.39 Feketén - fehéren 20.55 Mert álmodtunk egy csodálatos házat... Dokumentumfilm 21.38 Mini klip-mix 21.55 Labdarúgó-vb 23.55/0.35 Depeche Mode: Angol zenés film (ism.) 0.30 Megrengeteg 0.35 BBC-híradó 0.55 Rózsaszín sorozat. Esküszegés. Francia erotikus film. VI/1. 1.25 Labdarúgó-vb. TV 2 15.10 Képújság 15.15 Műsorajánlat, időjárás 15.20 Gyerekeknek 16.05 A kölcsönkapott Föld 16.25 Valaki mondja meg... 16.55 Korforduló 17.25 Légből kapott energia. II/1. 18.00 Körzeti híradók 18.13 Körzeti magazinok 18.54 Szeretettel, Mary. Amerikai tévéfilm 20.25 Útmutató 21.00 Mindent vagy semmit! 21.30 Híradó 22.00 Felkínálom 22.50 A francia forradalom. Francia-olasz-kanadai-német film 0.22 Üzlet éjfél körül. Gazdasági híradó DUNA TV 14.00 Közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról 15.30 Privatizáció határon innen és túl 16.00 Hírmondó. Vendég: Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke 16.25 Don Quijote. XXXIX/9. 16.55 A Mézga család. 1. rész (ism.). 17.20 Rönkhúzás Katalán 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.10 Erdély aranykora. II/2. 19.30 Versről versre 19.40 5 perc Európa történelméből. Svéd dokumentumfilm 19.45 Eltűnt városok. Spanyol ismeretterjesztő filmsorozat. VII/2. 20.40 Emlékképek - régi híradók 21.00 Híradó 21.20 A nagy csaták. Francia dokumentumfilm-sorozat 22.45 Költők társaságában. Dsida Jenő: A rejtett igazi. Elmondja: Mécs Károly HBO 17.30 Állati élet: A leopárd és a gepárd. Angol természetfilm 18.30 Ellopták Jupiter fenekét. Francia bűnügyi film 20.15 Időösvény. Am. fantasztikus kalandfilm 21.45 Potyautas. Fel. német rövidfilm 22.00 Ragadozó. Am. akciófilm 23.45 Roncsfilm. Magyar tragikomédia TV 4 19.00 Műsorismertetés 19.05 High Live - Extrém síelés 19.40 Grand Hotel. Dráma (feliratos) 21.25 Sport 22.05 Áramvonal - Divat SZÍV TV 19.00 A négy óra műsorajánlata 19.10 Príma torna hölgyeknek 19.35 Rajzfilm gyermekeknek 20.00 UGYE - könnyedségek, de leginkább zene 20.40 Seiko-shop 20.55 Bánki-bankinfo 21.00 Harle-tóksó - Kurtr-est Szentendréről 21.40 Táplálkozási magazin: 10. rész 22.00 Húzódásra Ács ° C °C Békéscsaba: 27 Pécs: 27 Budapest: 29 Siófok: 30 Debrecen: 27 Sopron: 29 Győr: 29 Szeged: 27 Kecskemét: 31 Veszprém: 30 Miskolc: 26 Zalaegerszeg: 29 balzsam 22.10 Mi történt itt? 23.00 Műsorzárás HTV 30 18.00 Stúdiók magazinműsora. Benne: Don Quijote. XXXIX/23. Spanyol rajzfilmsorozat 20.30 Ezek a fiatalok. Magyar zenés film SZC TV 20.00 Hírek, időjárás-jelentés 20.05 Nachrichten 20.10 Tourinform 20.15 Helybeliek fóruma 20.25 TV-s torna 20.35 Játék gyerekeknek 20.50 Mese 21.00 Kisfilm-kaleidoszkóp 21.30 Filmelőzetes 21.33 Régi idők tanúi 21.40 Aktuális 21.50 Töprengő - Játék felnőtteknek 22.05 Finom zenék 22.20 A nap vendége 22.35 Hírek, időjárás-jelentés 22.40 Nachrichten 22.45 Sógorok, sógornők. Francia love story 91 20.20 Elalvás előtt SUPER CHANNEL 17.30 Financial Times 18.00 Ma 19.00 ITN-világhírek 19.30 Supersport 20.30 Határ, idő. Társadalmi magazin 21.30 Szórakoztató X-press 22.00 ITN-világhírek 22.30 Jay Lenoshow RTL 17.00 Ki a főnök? 17.30 Egy rém rendes család 18.00 Gazdagok és szépek 18.30 Vigyázat, robban! - távirat 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! Bulvármagazin 19.40 Jó idők, rossz idők. Német családsorozat 20.15 Hozzávetőleges számítás: Amerikai krimi 22.10 A Die Stern tévémagazinja 23.10 Thomas Koschwitz show-ja 24.00 Hírmagazin 19.03-kor TV 1-en! \macska/ V r* 21 órakor a TV 2-n! Az O$lvyfrMather HmhírK'si Rt. számítógépes ismerettel , és lehetőleg angol nyelvtudással rendelkező fiatal pénzügyi asszisztenst keres. Jelentkezés: dr. Varga Katalin Tel.: 188-6599,188-9577 Csütörtök reggel Falutévé a TV 1-en: - Kert-Ész: a parádés paprikákról - Szőlőhajtás-válogatás - Avatási körkép - Baranyából - Lesz-e elég gyümölcs idén? - Őrs- és Stella-köszöntő. A Nap-kelte tartalmából: - 1789 vége - Kinn, padon: Wekler Ferenc - A szocializmus vágya - Vendégünk: Kopátsy Sándor közgazdász - Koraszülöttek - Sport Plusz: Wukovics átigazolása - A Rubik-jelenség - Bródy János új lemeze. A műsor telefonszámai az adás alatt: 251-0490, 251-0119. Napi Sacc 272-8811. 1994. július 13., szerda