Népszabadság, 1994. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-03 / 206. szám
1994. szeptember 3., szombat Családunkban tényleg mindenki süket volt. Az volt apám, nagybátyám szegény, az ő anyjuk, vagyis nagyanyám, és mindkét testvére, Zsuzsa és Lajos. De az őssüket, minden süketek és hármójuk anyja dédanyám volt, Gojszi. Márton Gizellának hívták őt amúgy. 1875-ben született Pesten, zsidóságát erősen feledni vágyó polgárfamíliában. Nagyapjának pipagyára volt a józsefvárosi Víg, apjának, a pipás vejének, pedig textilkereskedése a lipóciai Sas utcában. Mindketten tönkrementek - az egyik tornázott, a másik alsózott -, de azért vígan éltek, amíg meg nem haltak. Talán azért is, mert a zenét mindketten imádták. A pipagyáros legjobb barátja Jesteresz Ignác békebeli alkoholizmusba fáradó nótaszerző volt, akivel órákat töltöttek el a gyár épületében lévő lakás halljában, a hosszú zongora mellett. Gojszi néni papája, a textiles Márton Imre is taníttatta muzsikálni mindhárom gyermekét: Miksát, Paulát, Gizit, de azt már nem engedte, hogy az úri kedvtelés profizmussá fajuljon. A korabeli Pesten és Bécsben egyként közismert, Krúdy által is többször fölemlegetett ügyvéd, Márton Miksa állítólag úgy zongorázott, mint Backhaus. (Első feleségének, Harmath Hedvig vígszínházi színésznőnek mellszobra zongorámra keveredett mára, második asszonyának, Makkai Margitnak emléke alighanem még sokakban él.) Gojszi tehát igazi polgári nevelést kapott, ifjúkorában semmit sem csinált, csak zongorázott, énekelt, hímezgetett és regényeket olvasott - természetesen németül. Alacsony termetű volt, szép - ez kötelező dolog volt a családban - szürkéskék szemű, álmodozó, végtelenül naiv. Míg testvére, Paula néni legendás háziasszonnyá lett, őt csak a zene és az irodalom érdekelte, így lett varrónő. Persze előbb feleség, szegény, éhenkórász, tüdőbajos és - ez is csak mostanában derül ki - erősen piás hírlapírónak felesége 1895-ben. Író leánya, Zsuzsa szépen és számtalanszor megírta, hogyan ismerkedett meg Gojszi mama férjével, Thury Zoltánnal, a Pesti Napló főszerkesztőjének, Vészi Józsefnek leányfalusi birtokán. A korának és talán tehetségének korlátaiba beleütköző íródédapám gyorsan gondoskodott róla, hogy emléke szépülhessen a múló idővel. 1906-ban Gojszi mama maga maradt. Miután kisírta magát, szétszórta a négy gyereket a lipóciai rokonság között, és elment Bécsbe szakmát tanulni. Csinos melltartókat, fűzőket, pelottákat varrt aztán 1959-ben bekövetkezett haláláig. De azért a Schubertról, Wolfról sem szokott volna le, ha legkisebbik leánya, akivel egy fedél alatt élt hatvan év során, szenvedhette volna az anyai dalolást. De azt az egyet nem szenvedhette. Ha csak fölcsendült a Lindenbaum első pár aktusa, máris éles sikoltás hasított a Szent István körúti villamos zajába: - Anya, neee! Pedig a zenéhez, az imádott zenéhez az éneklésen kívül harmincas éveitől más köze nemigen lehetett Gojszinak - szinte teljesen süket lett szegény. Érthető, hogy újra és újra megpróbálkozott a dalra fakadással, de mindannyiszor az imádott leány sikoltása szakította meg: - Anya, neee! Azonban néhanap a süketség jó szolgálatot is tett. Az ostrom utáni órákban például szovjet - ahogy ma mondani sikk: orosz - katonák szemelték ki az akkor már nem is gyermeki korban lévő Thury-lányokat, Zsuzsát és nagyanyámat, Böskét. Gojszi azonban egy pillanatra sem tágított az övéit a Körúton kísérő menettől. Az egyik harcos, hogy távozásra késztesse a mamát, minden huszadik lépésnél elsütötte pisztolyát Gojszi füle mellett. De hát mit tudhattak abban a birodalomban a mi füleinkről. Gojszi csak épphogy egy kicsit felsikkantott minden egyes pukkantásnál: - Jaj! Jaj! - de nem tágított. A körletben aztán elő is keveredett valami tiszt, aki remekül beszélt németül, és Gojszi mama elhozhatta a lányait épen. A történelmi realitásérzet később sem hagyta cserben süket Gojszit soha. Negyvenkilenc nyarán a kötelező napi kártya közben üvöltötte a vádbeszédet a rádió. A család tagjai, apám, nagybátyám, Gojszi két lánya és veje idegesen, feszülten kopogták a römiket le - az ítélethirdetés napja volt talán. Egyszer csak Gojszi megszólalt: - Kettővel kopogok, gyerekek... és mondjátok már meg: ki az a Rajk? Ebben az időben el-elvitték apám koncertjére is. Az első sorba ültették, hátha onnan hall valamit. Mikor aztán látta, hogy körötte mindenki tapsol, Gojszi mama fölállt, szembefordult a publikummal és a holttá vált szólistára mutatva büszkén fölkiáltott: - A másik unokám meg sztahanovista! Az a süketség a végén is jól jött. Majdnem. (Most leltem a történetre Zsuzsa nagynéném 1916-tól 1991-ig vezetett naplókötegében.) Az orvos komoly képpel szólt a vizsgálatok után az anyját kisérő asszonyhoz: - Kicsit félre kéne vonulnunk... Gojszi, akinek már hónapok óta fájt a hasa, mosolyogva leste az arcokat. - Nyugodtan beszélhet, nem hallja - mondta Zsuzsa mosolyogva. A doki szintén elmosolyodott nyájasan: - Az édesanyjának rosszindulatú daganata van. Gyomorrák. - Az jó. Nagyon jó - mosolygott Zsuzsa. - És nem lehet operálni? - Nem lehet. Teli van áttéttel. - Az jó. Nagyon jó. - Ha a fájdalmak erősödnek, telefonáljon. - Nagyon jó - mosolygott Zsuzsa és felkiáltott. - Hála istennek, hogy nincsen komoly baj! - Mi baj van? - ijedt meg Gojszi mama. - Semmi! Semmi baj, anya! Hurut! Gyomorhurut! - Hurut? - Hurut!!! Sok zöldséget kell enni!! Meg sajtot!! Vidáman mosolyogtak mindhárman. Hazafelé Gojszi nem győzött örülni: - Úgy megkönnyebbültem fiam, hogy nem komoly a baj. Az ember mindenféle rosszra gondol, hogy rák például... - Ugyan, anya! Hurut! - Persze, fiam, persze... De este, már kártya után, lefekvéshez közeledve váratlanul fölcsendült Gojszi szobájából a vékony reszketeg hang: - A csermely halkan zúgott... Zsuzsa magába fojtotta a kiáltást. A kis hal még meg sem villant a vízben, mikor Gojszi mama elhallgatott hirtelen. Bacher Iván SÜKET GOJSZI Antony Gormley: Angyali eset ül. Vasárnapról hétfőre virradó hajnalon az egykori Fasor szanatóriumban 89. születésnapja után négy héttel befejezte életét Gáspár Margit, a háború utáni színháztörténet talán legeredményesebb színigazgatója. Az erkölcsi és szellemi értelemben egyaránt mindvégig tiszta gondolkodású idős hölgy utolsó éjszakáján úgy mondják, énekelt már. Mit énekelhetett vajon? Bach Wohltemperiertes Klavierjának egyik darabját dúdolta, egy hamvába halt zongoraművészi pálya gyászmiséjeként vagy Kálmán Imre egyik örökzöldjével emlékezett? Azon időkre, amikor a Fővárosi Operettszínház egyeduralkodójaként nemcsak utasított, hanem működtetett: embereket menekített a törvénytelenségek elől a nyilvánosság fényébe, a színháztörténeti múlt biztonságos ismeretével kieszelte az operett-időszerűsítés technikáját, tollba diktálta librettistáinak a klasszikus nagyoperettek átdolgozási patentját; nem annyira a politikát állítva középre, a nagy tehetségek dramaturgiáját csikarta ki munkatársaiból, központi szerepekkel emelve Honthy Hanna, Latabár Kálmán, Feleki Kamill tehetségét. Azon időkben, amikor Aczél György szerepkörén első szereposztásban Révai József ült: „Manci, a vörös cárnő” volt Margit háta mögötti gúnyneve, holott huszonegy évesen a velencei Campo San Polo egyik finom palotájába ment férjhez, Mario Boni drágakőkereskedőhöz, egy ősi velencei patríciuscsalád sarjához, s mint a negyvenes évek elejének irodalmi lexikonja tudatta: tagja lett az Olasz Fasiszta Pártnak. (Szelídebb reformpártnak tekinthető magyar megfelelőjéhez hozzáférve.) Szigligeten időzve egy beszeszelt vígjátékíró belekötött szerelmetes férje urába: Margit parázsló közbotrányt csapott védelemül.Az affér fajvédő hangolású: a sértő leverte az idős fejét huzattól védelmező sipkát, sabesz deklinek nevezve. Az illető színpadi szerző kezdő antiszemitaként félrenézte Szűcs Laci bácsit, az abonyi néptanító nagytudásúvá képezett fiát, aki Németh Antal dramaturgjaként bevitte a Nemzeti színpadára Tamási Áront, Németh Lászlót, Koóst, a fiatal Hubay Miklóst, vitte volna Kodolányit is.) Asszonya rajongta. Halálát követően emlékművéül szánt emlékiratában (Láthatatlan királyság) váratlan meghökkentéssel részletesen kivallotta: sikeres írónőként 26 évesen hosszú, parázs szerelmes viszonyt folytatott az utóbb hivatalos fasiszta írófejedelemmé levő futurista Filippo Tommaso Marinettivel. Gáspár Margit viharos pályájánál szelídebb csendben működött színháztörténetünk másik nagyhatású igazgatónője, Duka Margit, aki a gyilkos nyári hőségben, augusztus 4- én 85 évesen meghalt. Visszavonultan élt az elmúlt két évtizedben. Csendben, a nyilvános ravatali hamisságokat elhárítva eltemették e hónap 15-én. Gáspár Margit körül mindig színházi helyzet volt. Duka Margit a színházat mindig maga elé helyezte. Mindketten gerincesen szerényen dolgoztak. Nem szerénykedtek, tudták mit érnek és mihez értenek. Duka Margitot rászerelték a színházi területre. Nem fogtechnikusból nevezték ki színigazgatóvá, táncosnőként ismerte meg a közönség előtti nyilvános pálya sajátosságait. (Artista korszakában a későbbi mihaszna színházi főosztályvezető, a Nemzeti átmeneti direktorainak egyike, aki nagykövetként bepingpongozta magát Fidel Castro barátságába, Dukstein M Margit untermanjaként emelgette a törékeny termetű táncosnőt.) Margit tehát káderigazgatóként indult direktori pályafutásán, de komisszár helyett szakember lett hamarosan. A Nagy Imre-féle kormányprogram leolvasztotta segítségével a színházi fagyokat a kecskeméti Katona Józsefben. Igazgatása idejére esik Nagy György üzemelőző ironikus operettrendezése, a Leányvásár: csehovi igényesség egy Jacobi-operettben, vagyis színházi műgond, nézőtisztelet, tehetségkibontó alkalom egy sereg ízes színésznek: Doby Írisz, Sz. Gyulay Viktória, Erdődy Kálmán, Oláh György, Mucsi Sándor... negyven év múltán is fel tudom mondani fejből a szereposztást, annyira erős a színházi emlék. Szegeden főrendezővé tesz egy 25 éves fiút: Ádám Ottót. Társulatából idővel izmos tehetségű színészek kerülnek a fővárosba. Legeredményesebben a Váci utcában a mai Pesti helyén üzemelő Bartók-teremben és a Nagymező utca kétszemközti színházában vendégeskedve működik. A Bartók Gyermekszínház igazgatója. A színházcégér tulajdonneve kölcsönbe kapott művelődéspolitikai fogás. Lényeg: Duka Margit megteremti állandó gyermekszínházát. Állandó épületet sosem kapnak. Az igazgatónőnek nincsen irodája, telefonja és titkárnője. Retikülből igazgat. Kézitáskája szíját szorongatja, ölében tartva feszeng valamelyik espresso parányi székén parányi asszony. Idegesen reszket a feje, akár egy kotlósnak. Színházi kotlós. Tévedhetetlen biztonsággal gyűjti szoknyája köré a színészi tehetségeket. A csúf kis kacsákban idejekorán fölismeri a későbbi nemes hattyút. Törőcsikről igencsak baljós szakmai véleménnyel élnek a színháziak, színpadra tolakodott filmszínésznek hírlelik. Margit tudva tudja, mi rejlik benne: eljátszatja vele Nyilas Misit és Copperfield Dávidot. Mindkettőt Ádám Ottó rendezi, akkor már a Madách sikerekkel teli főrendezője. Margit kormányzása alatt a gyermekszínházban dolgozni nem mellékes pénzkereset, nem hakniföllépés. Nem ismer különbséget színpadon gyermekszíndarab és tragédia, mesejáték, bölcseleti dráma és operett között. Tudja: a színész élteti az előadást. Margit szeretete éltette a színészeket. Ahogy meglátta Ádám Ottóban Szegeden az ígéretet, fölfedezi a főiskoláról alig kikerült Kerényi Imrét. Foglalkoztatja. Gyakoroltatja. Jószemű színházi emberként bátran színpadot ad gyakorlatlan szerzőknek is. Szabó Magdának először ő ad színpadot. Szakadatlan reszkető fejjel, halkan kántálva kormányoz. Ismer minden színházi dolgozót. Minden főiskolást. Lát minden előadást. De a jóságos nénikének metszőek ítéletei, nem rejti véka alá szigorú véleményét. Duka Margitról azt állítja a lexikon - a legújabb, mert a hitvány korábbi elmulasztja nevét is megemlíteni -, hogy „1973-ban vonult nyugdíjba”. Nem vonult. Küldték. Mifelénk, ha valóban ért valaki a színigazgatáshoz, agyoncsapják. Ebben is hasonlít története a másik igazgató Margitéhoz: az lemond 1956 októberében, a munkás-paraszt kormány visszahelyezi székébe, de Margit karakánul nem ül vissza. Rajta kívül csak Tóth Aladárban van még ennyi civil kurázsi. Gáspárt a kóristák kiakolbólítanák, a sztárok védelmezik. Duka Margit székét elkonfiskálják egy színháztalan maradt főrendezőnek. Húsz évig járta nézőként az előadásokat. Egyre kevésbé reszketett a nyaka, de egyre kevesebb ereje volt lépést tartani színészetünk visszafejlődésével. Senkinek sem jutott eszébe nagy tudását kamatoztatni, meghívni óraadónak a főiskolára. Gáspár Margitra sem volt szükség ott. Megalapította egykor az operettszakot még a Városi Színházban, annak moziüzemi igazgatójaként. Kinevelt olyan operettszínészeket, mint Petress Zsuzsa vagy Palócz László. Azután feleslegessé lett volna a sok torlódó nagytudásútól. Egyikük sem fogott többé színházi gyeplőt. Duka Margit hazamegy nyugdíjba. Gáspár Margit visszamegy írónak. A háború előtt férfinéven Gáspár Miklós - Bárdos Belvárosijának sikerszerzője. 1946-ban - egy időben azzal, hogy a Magyarban operettprimadonnává alakítja Bajor Gizit Hervé Lyi-jében - a koalíciós korszak pártviadalainak szatíráját adja Új Isten Thébában címmel. Igazgatói korszakának lezárultával megírja (Hamletnek nincs igaza) a koncepciós perek első művészi ábrázolását. Menten betiltják. Csak 1963-ban kerülhet bemutatásra stúdióelőadásként. Olyan heves fogadtatásra talál, hogy a nézők bekényszerítik az Ódry Színpadról a nagyobb Néphadsereg színházi nézőtérre. Elhallgatja sikerét a kritika olyan évadokban, amikor kinevezett tehetségek nappal múló értékeit földicsérik. Elegánsan kezeli a párbeszédeket, hibátlan jelenetszerkesztő, biztonságos hatással halad cselekménye egyre érdekesebb színpadi helyzeteken át a végkifejletig. Gáspár Margit kifinomult füllel kihallja a társadalom nem engedélyezett, de valódi időszerűségeit. Nagy műveltségéből eredően mitologikus köntössel konzerválja a kérészéletű politikumot. A jövő csütörtökön a Duna TV adja Mlle Claironról, a német hercegségi miniszterré lett párizsi színésznőről írott Az állam én vagyok című színdarabjának megfilmesítését. Munkája tartós érdeklődést keltett Németországban prózai és musicalváltozatban egyaránt. Kérdés: mint felel meg most a halhatatlanság vámvizsgálatánál? Két Margit. Két jelentős alakja a jelenkori magyar színháznak. Kemény és erényes asszonyok. Büszkén viselték a mellőztetést és jóra használták képességeiket, emberismeretüket. Két kézzel adakoztak szeretetből a színházi népnek. Mindkettejük kimondatlan erkölcsi parancsa: „Elvtárs, segítsd a lebukottakat!” Gáspár Margit szerződést adott a polgári csökevénynek bélyegzett Ajtay Andornak, Mezey Máriának, Sennyei Verának. Kitüntetésekért nyaggatta a rákosista vezetést. Nem magának, oltalmazottjainak, szerelmetes védenceinek, színről majdnem száműzött színészeknek. Mihelyst kegyvesztett lett az ötvenes évek derekán Háy Gyula, ott volt mentőkötélül Jókai Politikai divatokjának dramatizálása, a hivatalnak nemkívánatos Huszka Jenővel operettet íratott Gáspár. Duka Margit színházában ünnepelte a színházi szakma a Tábori Színházban való bonvivánkodásért szilenciumra ítélt Kertész Dezső visszatérését. Dicséretükkel el nem fogynék az újságlap aljáig. Két színházi nagyasszonyunk, két igaz ember ment el. Ahogy nézem a dolgok állását: örökre. M. G. P. Két Margit HÉTVÉGÉN NÉPSZABADSÁG 27