Népszabadság, 1994. október (52. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-22 / 248. szám
( II) Valamiképp ehhez kapcsolódóan rendezték az 1956-os esztendőnek a reformkorra emlékeztető nagy vitáit. A nyári szünet után, szeptemberben és októberben tovább folyik a reformprogramok előkészítése. Politikai programról azonban nem volt szó. Ezt világosan mutatja, hogy sohasem jött létre Nagy Imre és a Petőfi Kör közvetlen találkozása. 1956. okt. 23-án még javában folyik a Gólyavárban az orvosvita, amikor a fővárosban elsöprő erejű tüntetés zajlik és folyik a rádió ostroma. A forradalom kirobbanása napjának délelőttjén Tánczos Gábor még a DISZ Központi Vezetőségének előkészítésével foglalkozik, így egyik helyettese, Hegedűs B. András közgazdász, továbbá Csatári Dániel történész és Gergely Mihály író kísérel meg tárgyalni a pártközpont illetékeseivel. Okt. 24-én Tánczos a harc beszüntetésére szólítja fel az ifjúságot és a kör vezetősége nevében bizalmáról biztosítja a Nagy Imre-kormányt. A AJNAI SÁNDOR: 1945-től a politikai rendőrség tagja. Szerepe volt az 1949-es Rajk-perben. 1957-ben ő végezte Nagy Imre perének rendőri előkészítését és szervezését. A forradalom leverése után Kádár János nyugdíjból hívta vissza a belügyi tábornokot és nagykövetként Bukarestbe, később Moszkvába küldte. Az 1990-es rendszerváltás után Izraelbe és az Egyesült Államokba utazott, ahol állítólag az emlékiratain dolgozott. Chicagóban hunyt el 1994-ben, 72 éves korában. RÁDIÓADÓK 1956-ban: Borsod megyei Munkástanács Rádiója (Miskolc), Csokonai Adó (Bp.), Damjanich Rádió (Szolnok), Forradalmi Ifjúság Rádiója (?), Független Magyarország Rádiója (Bp.), Független Szabad Magyar Adó (Dunapentele), Kossuth Rádió (okt. 20-30. között a Parlamentből), Rákóczi Adó (Kaposvár), Szabadság Adó, Szülőföldünk (?), Szabad Egri Rádió (Eger), Szabad Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Rádiója (Miskolc?, Nyíregyháza?), Szabad Petőfi Rádió II. (Győr?), Szabad Pécsi Rádió (Pécs), Szabad Róka Rádió (Bp.?), Szabad Oroszország Rádió (?), Szabad Rajk Rádió (Bp.?). Több adó - így pl. a székesfehérvári Vörösmarty, a Független Szabad Magyar Adó, a Szabad Egri Rádió a Szabad Európa rövidhullámú frekvenciáin adott. Az 56-os Intézet munkatársa feltételezi, hogy a SZER zavarására szakosodott állomások felszabadult kapacitását hasznosították ily módon a hozzáértők. 1956. november 4. után több névtelen adó szólal meg rövidhullámon. Az egyik nov. 6-án éjjel egykor csak ennyit sugároz az éterbe: „...a repülőtér lángokban áll...” RÁDIÓSZÓZAT: 1956. november 4-én 5 óra 20-kor hangzott el a Kossuth rádióban: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” ROMÁN WALTER (NÉMETHI ERNŐ): Sz.: Romániában, Nagyváradon, egyetemi tanulmányait Brnóban végzi, a spanyol polgárháborúban az Ana Pauker zászlóaljban harcol, akkor veszi fel később használt nevét. Spanyolországból Moszkvába kerül, a rádió román adásánál dolgozik. 1944 után felelős katonai beosztásokat tölt be. 1956 októbere után Budapesten tartózkodik, mint a Román Vöröskereszt képviselője. Ő tolmácsol Gheorghiu-Dej budapesti látogatásakor a román pártvezető és Kádár János között. 1956 decemberétől a Romániába internált magyarokkal foglalkozik, többször tárgyal - mint erről emlékirataiban is megemlékezett - Lukács Györggyel. Ceausescu alatt kegyvesztett lesz, a bukaresti Politikai Kiadó igazgatójaként halt meg. A Ceausescu-diktatúra bukása utáni első miniszterelnök, Petre Román édesapja. S. Sz SORTÜZEK: A tényfeltáró bizottság kutatásai alapján hatvan helységben voltak sortüzek 1956. okt. 23. és dec. 29. között. Budapesten, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Pécset, Nagykanizsán, Miskolcon és Kecskeméten több alkalommal is eldördültek a fegyverek. Hat helységben megtörtént, hogy levegőből lőtt sortűzzel oszlatták a tömeget. 1994 májusáig öt 1956-os sortűz ügyében végződött az ügyészségi nyomozás vádemelési javaslattal. A vádak: emberiség elleni bűntettek. A tiszakécskei légitámadás körülményeinek tisztázására a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa pótnyomozást rendelt el. A még folyamatban lévő több mint harminc ügyből néhányban valószínűleg megszüntetik a nyomozást, mert az összegyűjtött adatok rendkívül hiányosak. SZABADSÁGHARCOS SZERVEZETEK AZ EMIGRÁCIÓBAN: 1956 végétől alakultak szabadságharcos, illetve nemzetőr szervezetek. A forradalom idején fegyverrel harcolókat és a volt politikai foglyokat tömörítették. Az utóbbiak egyébként saját csoportot is alakítottak Bécsben, Politikai Üldözöttek Világszövetsége, majd Magyar Politikai Foglyok Szövetsége néven. A szabadságharcos szervezetek közül leghamarabb a Király Béla vezette Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetség alakult meg. A nevét később Magyar Szabadság Szövetségre változtató csoportosulás székhelye New Yorkban volt, társelnökül - Király Béla mellett - Vidovics Ferencet és Váli Ferencet választották. A végső formájában Magyar Szabadságharcos Szövetségként említett szervezetnek több országban is voltak csoportjai, Király Béla távozta után hamarosan feloszlott. A Dálnoki Veress Lajos köré szerveződő Magyar Szabadságharcos Világszövetség 1962 körül nyerte el végső formáját. A szervezet vezetői az Egyesült Államokban (Tollas Tibor, Zsédely Miklós), illetve Németországban (Mikófalvy Lajos) éltek. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség 1957 tavaszán alakult New Yorkban. Vezetői a Pongrácz és a Hóka fivérek voltak, elnöke Pongrácz Gergely, főtitkára Hóka Ernő. Az emigráció történetírója, Borbándi Gyula szerint „harcias hangot ütöttek meg azokkal szemben, akik szerintük kisajátították a forradalmat és a szabadságharcos mozgalmat, amely igaz képviselőinek önmagukat tekintették”. A csoport Sulyok Dezső részvételével létrehozta kulturális-politikai intézményét, a Magyar Október 23. Mozgalmat. A három nagy magyar szabadságharcos szervezet mellett kisebb hatású csoportok is tevékenykedtek az emigrációban. Ilyenek voltak például a Szittyakürtöt is kiadó Hungária Szabadságharcos Mozgalom, illetve a Kereszt és Kard Mozgalom. SZEROV, IVÁN ALEKSZANDROVICS (1905-1991) Nyikita Hruscsov felfedezettje, Ukrajnában dolgoztak együtt. 1956-ban a politikai rendőrség főnöke. 1956 okt. 29-én jelentést küld a Budapesten tartózkodó Mikojánnak és Szuszlovnak. „A BM-ben kialakult helyzettel kapcsolatban este találkozni szándékozom Münnich elvtárssal, hogy megtudjam, mi a véleménye munkánk további koordinálásáról és tanácsadóink további itteni tartózkodásáról (tekintettel az államvédelmi szervek feloszlatására).” Nov. 3-án személyesen tartóztatta le Tökölön a Nagy Imre-kormány ott tárgyaló tagjait. A második világháború végén Németországból a Szovjetunióba vitte a belga koronázási ékszereket, amelyeket nem szolgáltatott be, a lakásán tartotta ezeket. Durvasága közismert volt, s nemcsak Maléterékkel szemben, hanem 1957-ben, amikor Hruscsov megbuktatására tettek kísérletet Molotov és társai, Szerov Vorosilovot galléron ragadva fenyegette meg. SZIGETHY ATTILA: Sz. 1912- ben Kapuvárott. 1950-től a megyei tanács elnökhelyettese. Országgyűlési képviselő, 1954-től állami gazdasági igazgató. 1956 júliusától a megyei képviselőcsoport alelnöke. Október 26-án a megyei nemzeti tanács elnökévé választják. A választást követően beszédet mondott: „Ezekben a súlyos és válságos pillanatokban nagy felelősségtudatot kérek mindenkitől... A mai napon zárjuk le a tüntetéseket, adjunk helyet a rendnek és bízzunk az oldalunkon álló hadseregben...” Okt. 31-én a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökévé választják. Nov. 4. után egy ideig bujkál. Később letartóztatják a szovjetek, majd rövidesen szabadon engedik. Visszatérése után mint országgyűlési képviselő és állami gazdasági igazgató vesz részt a közéletben. Úgy tűnt, pályája megint felfelé ível. 1957 tavaszán a Hazafias Népfront küldöttségével Bulgáriában jár. Hazatérte után letartóztatják. Borbándi Gyula írja: „Szigethy Attilát az juttatta börtönbe, hogy még a miniszterségért sem volt hajlandó a forradalmat megtagadni.” A fogságban kínozzák. Többször kísérel meg öngyilkosságot. Végül 1957 augusztusában „sikerül” neki kiugrania az ablakon. A halotti anyakönyvi kivonat szerint a halál oka sokszoros csonttörés, életfontosságú szervek szakadása. (Folytatás a 30. oldalon) 1994. október 22., szombat ___HÉTVÉGE _ NÉPSZABADSÁG 9 . Hosszú út az orosz bocsánatkérésig Valerij Muszatov szovjet diplomataként, majd az SZKP KB nemzetközi osztályának munkatársaként, legvégül pedig egyik vezetőjeként évtizedeken keresztül foglalkozott Magyarországgal. 1991 után nem vállalt közösséget egyik politikai erővel sem, némiképp visszavonultan él, az 1956-os magyarországi, az 1968-as csehszlovákiai és az 1980-as lengyelországi eseményekről készülő könyvén dolgozik, s az orosz külügyminisztérium mellett működő diplomáciai akadémián az európai integráció kérdéskörét kutatja. Lapunk moszkvai tudósítója a diplomatából lett történészt elsősorban 1956 megítélésének szovjetunióbeli változásairól kérdezte. - Mikor és milyen késztetésre kezdett az SZKP apparátusa foglalkozni az 1956-os események újraértékelésével? - Az első erőteljes ösztönzést 1989 elején az MSZMP által létrehozott munkacsoport anyagai, valamint Pozsgay Imrének a rádió 168 Óra című műsorában elhangzott szavai jelentették. Egyébként 1985 őszén Kádár János, aki rokonszenvezett Mihail Gorbacsoval, az első komoly tárgyaláson elmondta az új szovjet főtitkárnak a felkelés és az MSZMP létrejöttének történetét. Az erről a beszélgetésről készült anyagokat én adtam át publikálásra a magyar történészeknek. - Hogyan reagált a hallottakra Gorbacsov? - Nagy figyelemmel követte az elmondottakat, hiszen korábban nem foglalkozott az események részleteivel. Egyedül annyit mondott, hogy Andropov beszélt neki Rákosi Mátyás viselkedéséről, aki élesen szembehelyezkedett a XX. kongresszus határozataival, és abban a meggyőződésben halt meg, hogy a sztálintalanítás volt az SZKP legnagyobb hibája. Gorbacsov illúziója - Milyen vélemény alakult ki a Pozsgay-féle bizottság dokumentumairól? - Amikor az események felgyorsultak, a szovjet-magyar kapcsolatok külügyminisztériumi, pártapparátusi és kutatóintézeti szakértői összejöttek és elhatározták, hogy nekünk is össze kell állítanunk egy értékelést. Ezt megelőzően is voltak persze viták, de ezek, ahogy nálunk mondják, „konyhai beszélgetések” maradtak. Már 1986-ban, a harmincadik évforduló táján, amikor Magyarországon Kádárnak az 1956-ot „nemzeti tragédiának” minősítő szavait ismételgették, a moszkvai szakértők vitát kezdtek. Azt hiszem, Gorbacsov bizonyos mértékig csalódott volt, amiért reformkísérletei nem kaptak elég támogatást a szocialista országokból. Erről biztosan ír majd a Bertelsmann kiadónál a jövő év elején, a peresztrojka kezdetének tizedik évfordulóján egyszerre öt nyelven megjelenő memoárjaiban. Az egyetlen, amit megpróbált elérni, hogy segítsen visszavonulni két idős embernek. Moszkvában 1987 novemberében személyesen beszélte rá a távozásra Kádárt, és hasonló beszélgetést folytatott Gustáv Husákkal is. 1988 tavaszán, a magyar pártkonferencia előtt telefonon beszélt Gorbacsov és Kádár. Én jegyzeteltem. Gorbacsov már tudta, hogy Kádár leköszön. Előzőleg Budapesten járt Krjucskov, a KGB elnöke, és Moszkva kapott információt Grósz Károlytól is. 1956 átértékelése Gorbacsov számára nem tartozott a fontos politikai kérdések közé, inkább irritálta, mert az ellenzék megpróbálta kihasználni a helyzetet. A felső vezetésből egyesek nem is értették, hogy a folyamatnak messzeható következményei lesznek, új fénybe kerül az egész időszak, a szövetségesi kapcsolatok jellege, és ez még csak az első lépés, amelyet az egész rendszer bukása követ, hiszen megszűnik az MSZMP legitimitása. Én úgy vélem, Gorbacsov abból indult ki, hogy a történelmi értékelés magukra az érintett pártokra tartozik, ebbe az SZKP nem avatkozik be. Ez beleillett abba a felfogásba, miszerint minden ország vezető pártja szabadon dönthet a belső ügyekben. Természetesen úgy vélte, hogy az új vezetők megbirkóznak a helyzettel, demokratizálnak, de megőrzik a párt vezető szerepét. Ebben Grószra, illetve Jakesre számított, de ez a remény illúziónak bizonyult. Harmadszor, az a vélemény alakult ki, hogy a Szovjetuniónak és az SZKP- nak valóban volt köze a korábbi eseményekhez, de személy szerint sem Gorbacsovnak, sem a peresztrojka pártjának nem. Az utolsó szempont az volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben tompítani kell 1956 átértékelésének kihatását az SZKP és az MSZMP kapcsolataira, a legmesszebbmenően mérsékelni kell a belőle fakadó kárt, ezért a párbeszédet nem politikai, hanem szakértői, történészi szinten kell folytatni. Gorbacsov igyekezett segíteni Grósznak. Pozsgay nem élvezett különösebb bizalmat. Ő is igyekezett kapcsolatba lépni Gorbacsoval, de csak Jakovlevig jutott. A Grósznak nyújtott támogatás egyik formája a Nagy Imre-iratok átadása volt, nem véletlen, hogy azokat nem Nyers Rezső kapta meg. Én azt hiszem, ez nem volt túlságosan sikeres akció. - Ezt megelőzően milyen javaslatokat tettek Gorbacsov asztalára? - Egy sor történelmi kérdés tisztázását javasoltuk - nemcsak Magyarországgal kapcsolatban. A magyar listát 1989 márciusában Jakovlev elé terjesztettük, és ezen a következő pontok voltak: Bethlen István sorsának kiderítése; a Wallenberg-ügy; a szovjet állambiztonság részvétele az 1949-es Rajkperben; Rákosi kényszeremigrációja, személyes archívuma és visszaemlékezései, amelyekről tudtuk, hogy a PB levéltárában (ma az elnöki archívumban) vannak, s amelyeket még 1988-ban át akartunk adni, de Medvegyev KB-titkár akkor nemet mondott, mert nem volt biztos benne, hogy kinek a kezébe kerülnek a dokumentumok; a Kádárkormány létrejöttének körülményei; a viszonyunk Nagy Imre sorsához és az esetleges szovjet szerep a bírósági eljárás során. Ez utóbbi kérdésről egyébként egyszer beszélgettem Rajnai Sándor akkori magyar nagykövettel. Amikor elmondtam neki a szakértői álláspontot, hogy az ítéletet Budapesten hozták meg, csak annyit kérdezett vissza: „Biztos benne, hogy így volt?”. A beszélgetésnek ezzel vége szakadt. Nagy csak „átmenet” - Beszéltek-e ezekről a kérdésekről az akkori magyar vezetőkkel? - Grósznak és Nyersnek is megmutattuk az általunk készített téziseket - különösebb ellenvetésük nem volt. Egyrészt az MSZMP-nek megvolt a maga álláspontja, másrészt itt nem hivatalos pozíciókról volt szó. Az én személyes véleményem szerint az átértékelés akadálya mindig az események véres jellege, a sok lincselés, a nagyszámú áldozat volt. Ez - ellentétben az 1968-as csehszlovákiai helyzettel - lehetőséget adott a katonai beavatkozás igazolására: „meg kellett akadályozni az anarchiát, a vérontást, a polgárháborút”. Az akkori szovjet vezetés az 1956-os magyarországi irányzatokból elsősorban a szocializmus felszámolására törekvőt vette figyelembe, nem pedig Nagy Imrének a szocializmus megreformálását célzó vagy Tildy és Bibó népi demokratikus vonalát. Kádár és a szovjet vezetés egyaránt azon a véleményen volt, hogy a Nagy Imrekormány csak átmeneti, helyére hamarosan új, radikális erők jönnek. A Magyarország-szakértők beszélgetései során egyesek megkésettnek és felemásnak tartották az egész átértékelést, mások azt hangsúlyozták, hogy ez a magyarok ügye. A hivatalos állami tisztviselők azt a nézetet vallották, hogy semmit nem kell csinálni. Azon is sokat vitatkoztunk, hogy mit jelent a „népfelkelés” szó. Ezek egyébként ugyanolyan viták voltak, mint amilyeneket Magyarországon is lefolytattak. Én ma úgy gondolom, hogy valóban népfelkelés volt. A forradalom szerintem csak 1989-ben, a totalitarianizmust megszüntető demokratikus fordulattal ment végbe. Az is biztos, hogy 1956-ban a magyar társadalom megosztott volt, a szovjet vezetés pedig geopolitikai és ideológiai érvekre hallgatott. Olyan személyeket segített hatalomra, akik a szövetségesi viszony szempontjából előnyösebbnek, lojálisabbnak látszottak. Azt gondolom, hogy a szovjet döntés indokait még alaposan meg kell vizsgálni - már csak azért is, mert a vérontásnak tényleg a beavatkozás vetett véget, és alighanem emberéleteket mentett meg. Egyébként még sok a tisztázatlan körülmény - például Brezsnyev szerepével kapcsolatban, akit Hruscsov a Kádár-kormány megalakításának megszervezésével bízott meg. Arról is beszélgettünk, hogy mi köze volt a szovjet vezetésnek a Nagy Imreperben született, sajnálatosan kegyetlen ítélethez. A mai napig nem világos, hogy a végső döntést hol és miért hozták meg, de azt hiszem, akkoriban általános egyetértés volt a szocialista tábor valamennyi országának vezetése körében a felelősségre vonás szükségességéről. Én egyébként megértem, hogy erről ma Magyarországon nehéz beszélni, de úgy vélem, hogy az események elfajulásáért a politikai felelősség egy része Nagy Imrét terheli. A Jelcin-dosszié - Milyen gyakorlati következményei voltak a moszkvai „magyar lobby ” mozgolódásának? - Próbáltuk megszervezni az 1956- tal kapcsolatos szovjet dokumentumok felkutatását. Sikerült keresztülvinni a központi bizottságban egy határozatot, amely megnyitotta a párt archívumait, de a Magyarországon is megfordult tábornokok segítségével a vezérkar irattárához is hozzáfértünk. Nem akarok dicsekedni, de az úgynevezett „Jelcindosszié” háromnegyede abból állt össze, amit mi 1990-1991-ben szedtünk össze. Akkor írtunk egy cikket az SZKP hivatalos folyóiratába, de közléséhez Ivasko főtitkárhelyettes nem járult hozzá. - Az SZKP tehát hivatalosan egészen a feloszlatásáig nem változtatta meg álláspontját? - Ezt Gorbacsov tette meg 1991 végén, de már csak mint a Szovjetunió elnöke. 1990-ben a magyar parlament Horn Gyula vezette külügyi bizottsága levélben kérte bocsánatkérésre a Legfelsőbb Tanácsot. Ez akkor nem történt meg, a többség elutasította a bocsánatkérést, ilyesmi addig nem volt szokás. Őszintén szólva nekem az volt az érzésem, hogy Gorbacsov nem különösebben rokonszenvezett Antall Józseffel. Voltak időszakok, amikor se vele, se Václav Havellel nem állt szóba, főleg amikor azok támogatták a balti köztársaságok kiválását. Ennek ellenére 1991 végén, amikor Antall Moszkvába jött, Gorbacsov elismerte, hogy a beavatkozás hiba volt. Ezt megelőzően azonban már ugyanezt megtette Jelcin. A történet vége pedig az orosz elnök magyarországi útja, a parlamentben mondott beszéde. Moszkva, 1994. október Horváth Gábor