Népszabadság, 1994. október (52. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-19 / 245. szám
1994. október 19., szerda A titkos főhős Aczél György Illyés Gyula Naplójában Nem tudom, milyen érzésekkel olvashatta-olvashatja Illyés Gyula immár többkötetnyi posztumusz naplójegyzetét a mai magyar politikai és közélet számos olyan (május óta történetesen ellenzékben lévő) képviselője, akinek szemében halála pillanatáig, sőt azon is túl ő volt (legalább névleg) a megfellebbezhetetlen össznemzeti orákulum. Nekem így, főleg kötetbe gyűjtve (folyóiratközlésekben ez nem volt ennyire szembeszökő), még a helyenként láthatóan tendenciózus szerkesztés ellenére is monumentális dokumentuma egy kolosszális személyiség köznapi kisszerűségeinek. A kultúrpápa De monumentális dokumentuma a Hatalom és az ő „választott és elhivatott” értelmiségi ellenzéke közötti, bizarrságokban bővelkedő viszonynak is. Annak, ami nélkül hitelesen megérteni az utókor a hatvanas-nyolcvanas évek hazai közállapotait pszichológiailag soha nem lesz képes. És amit e viszony egyes hajdani tevékeny résztvevői visszamenőleg, letagadása hangerejének megnövelésével igyekeznek soha nem létezettnek elhitetni. Mindenekelőtt ésfölött Aczél György személyiségéről van szó. Arról a kultúrpolitikusról, akinek osztályrésze ma, kevéssel a halála után vagy a teljes hallgatás, vagy az egydimenziósító gyalázkodás. Az utóbbi főleg olyanok részéről, akik fénykora idején még kisebb magánbotlásaik elsimítása (egy jogosítványbevonás semmissé tétele, egy részeg garázdálkodás fölötti hatósági szemet hunyatás stb.) végett sem átallották nála előszobázni. Miről győz meg ugyanis (sok korábbi hasonló tapasztalat után) az aggkorára már valóban érinthetetlen olimpusziságot élvező Illyés Naplója? Mindenekelőtt arról, hogy a korszak „kulturpápája” a legintimebb pillanatokban (naplóírás közben) is az akkori legnagyobbak vagy akként emlegetettek titkos lelki főhőse volt. Különleges személyiség. Olyasvalaki, aki (ellentétben a minden, eddig nyilvánosságra került megnyilatkozásában ízetlen, színtelen, szagtalan Kádárral) mint személyiség foglalkoztatta még azon kortársai egy részét is, akik (mint Illyés) művükkel kivívott hírnevük, nemzetközi tekintélyük miatt könnyűszerrel túltehették magukat (ahogyan mások esetében tették is) a hatalom egyéb könyökvédős percemberkéinek akadékoskodásain. Aczéllal kapcsolatban erre képtelenek voltak. És ez nem függött össze közvetlenül az ő mindenkori hierarchiabeli rangjával. KB-titkárok mentek, miniszterek és miniszterhelyettesek jöttek, tíz-húsz év múltán segédkönyvekben kell neveiknek utánanézniük még a korral foglalkozóknak is - Aczél helye az ő lelkivilágukban változatlan maradt. Mintegy megtestesítője, és ilyen mértékben az egyetlen megtestesítője volt az érzelmek azon zűrzavaros ambivalenciájának, amellyel a hatvanas évek kádári „konszolidációjától” a „közmegegyezés” nyolcvanas évek végi nyílt fölmondásáig az értelmiség a hatalomhoz viszonyult. Mi ennek a lényege? Leegyszerűsítve: a hit a helyükön való szavakkal és stílussal jó irányba befolyásolható hatalomban. A régi „jó császár”-teóriák fölmelegített, XX. századi, keleteurópai változata. A meggyőződés, hogy a „császár” (a hatalom) eredendően jónak teremtetett, és jobbítani is lehet, amennyiben közvetlen környezetében mind szűkebbre sikerül vonni a „gonosz tanácsadók” körét. Történelmi példák Korántsem csak magyarországi, és nem is csupán XX. századi magatartási minta ez. Csak pár jeles történelmi példa: az orosz Benkendorf és az osztrák Metternich a múlt század elejéről vagy Bulgakov viszonya nagy regénye, A mester és Margarita egyik főhősének, Wolandnak a modelljéhez, Sztálinhoz. Kevés megdöbbentőbb dokumentumolvasmány maradt a világirodalom legnagyobbjainak hagyatékában fönn, mint Puskin rendszeres levelezgetése a cár mindenható rendőrminiszterével, aki Európa-szerte a hivatalnoki zsarnok-uralom egyik leggyűlöletesebb megtestesítője volt - ugyanakkor Puskin életútja zűrzavaros időszakainak mindenkor segíteni kész átvészeltetője, aki nem csupán anyagiakkal támogatta Puskint (az államkincstárból...), hanem az utóbbi szemében kivételes szellemi tekintély is volt: a világirodalom egyik legnagyobb „szabadságköltője” több levelében azért esedezik a cári zsarnokság rendőrminiszterének, hogy kegyeskedjék személyesen gyakorolni művei fölött a cenzúrát, mert „egyedül az ő ízlésében bízik”. Nem kisebb lélektani rejtély az anarchizmus „pápájának”, Bakunyinnak a Gyónása sem, amelyet - kinek másnak, ha nem épp - a cárnak írt és juttatott el „szigorúan bizalmasan” száműzetései hosszú sorának egyik, éppen aktuális helyéről... De nem kevésbé ambivalens a fiatal Széchenyi viszonya sem Metternichhez, akihez (bár már korántsem gyerek) szinte gyermekien teljes bizalom fűzte. Bulgakovnak, a színirendezőnek a magánlevelei Sztálinhoz ugyanilyen ambivalens kapcsolatról árulkodnak. S hogy az ő esetében ez mennyire mélyen megélt kapcsolat volt, bizonyítja, hogy a megjelentethetőségében egyáltalán nem bízva, titokban írott, illetve diktált nagy regényében. A mester és Margaritában Sztálin a modellje a „jóságos ördögnek”, Wolandnak - vagyis itt egyáltalán nem a hatalom iránti szokványos, köteles képmutatásról van szó. Ugyanez a kétértelműség jellemzi az öreg Illyés viszonyát Aczél Györgyhöz. Ahogy ugyanez jellemezte Németh Lászlóét, Lukács Györgyét, Illés Endréét, Déry Tiborét - hogy a fiatalabbakéról, a ma is erejük teljében lévőkéről (mindenekelőtt Juhász Ferencéről) ne is beszéljünk. Maradván Illyésnél, hellyelközzel szinte megdöbbentő, mennyivel több bizalom és illúzió élt benne a kisebbségi magyarok ügyének jobbrafordíthatóságában Aczél, mint az őt és a hatalmat ez ügyben „érdektelenséggel” vádoló rendszerkritikusok iránt. Több mint megdöbbentő, hogy még magának is szinte büszkélkedik vele, milyen bátor sírbeszédet tartott 1979 májusában Bibó István sírjánál - amelyből „éppen csak” Bibó életének politikusi oldaláról, ’56-os szerepéről felejtett el szólni, vagy érte be néhány, csak a vájtfülűeknek érthető metaforával. Közben a sírbeszédében éppen erre súlyt helyező Kenedi Jánosra eleinte egyáltalán nem emlékszik (a temetés napján!), és pár nappal utóbb is csak annyit tud róla fölidézni, hogy volt ugyan ott még valaki más is, de túl hosszan beszélt, ráadásul tűzött a nap, ezért nem figyelte. A Charta 77 ügye A Hatalomhoz és mindenekelőtt Aczélhoz fűződő viszonyából egykor bizonnyal történelemkönyvi anekdota lesz tépelődése afölött, hogyan is reagáljon a cseh Charta 77 bebörtönzött tagjai (köztük Václav Havel, mai államelnök) melletti szolidaritási petíciót aláíró magyar értelmiségiek akciójára. Költőtársként Petri György viszi el hozzá a petíciót (Illyésből egyáltalán nem titkoltan ellenérzéseket váltva ki), ő azonban nyelvhelyességi, stílusgyakorlati kifogásokat támaszt a szöveggel szemben - ez alighanem már önmagában bohózatba illő jelenet volna, ha Illyés nem gondolná Véresen komolyan. Ő a helyzet tragikomikumát a következő napok bejegyzéseiben még fokozni is képes. Az elhárítás miatt, együtt más élő klasszikusokkal (Vas István, Illés Endre, Karinthy Ferenc), lehet némi lelkiismeretfurdalása. Ezért meglehetősen körülményeskedve, telefonegyeztetések sorozatában elhatározzák, hogy miként a Félistenek Tanácsa, néhányadmagukkal fogalmaznak egy jobb, helyesebb magyarságú, hitelesebben demokrata, hírnevükhöz, rangjukhoz, méltóságukhoz illőbb petíciót. Senkinek - mindenesetre Illyésnek egyáltalán! - nem tűnik föl, hogy e petíció - nagyképűen szólva - történelmi súlyát az adja, hogy benne végre-valahára a kiszolgáltatottak, a „kicsiny névtelenek”, az egzisztenciájukat kockáztatók is nyíltan, névvel, címmel, telefonszámmal vállalják a szembeszegülést a Hatalommal. Nem, Illyés, a Puszták népe egykori szerzője, a hajdani plebejus parasztdemokrata ekkor már kizárólag az Istenek Tanácsának tagjaként képes gondolkozni akár magáról, akár egy - ha mégoly szimbolikus - nyílt kiállásról is. És amint ezeknek a napoknak a följegyzéseit olvassuk, egyre nyilvánvalóbbá válik, Illyés igazi gondja a petícióval nem az, amit róla Petitnek (vagy Naplójának) mond, hanem az, hogy miként tud az Aczéllal való konfliktusba kerülés kockázata nélkül részt venni a Charta 77 melletti szolidaritási megmozdulásban. Csak azzal a feltétellel, ha tüntetőleg „nem vegyül el”. Szinte várjuk már e belső konfliktushelyzetben azt az abszurd pillanatot, hogy Illyés telefonon fölhívja Aczélt, vagy fölhívatja Flóra aszszonnyal Aczélnét (közöttük meghittebb és szívélyesebb a viszony), megbeszélendő, hogyan tartaná a KB-titkár megfogalmazandónak a tiltakozást egy olyan galád intézkedés ellen, amelynek - cinkos hallgatása révén - áttételesen, erkölcsileg maga is a támogatói közé tartozott...✓ Az Urnák szelleme De ez a momentum korántsem egyedi Illyés Naplójában. És talán attól ennyire szembeszökő e sorok szerzőjének, mert az itt leírtakhoz már őt is fűzik személyes emlékek. Az 1979-80-as Naplót, akárcsak a korábbiakat, mindvégig ugyanez az Aczél iránti ambivalencia jellemzi. (Déryék társaságában egy alkalommal ő nevezte magát fanyar öngúnnyal „a rendszer Herczeg Ferencének”...) Aczél korántsem az egyik csupán Illyés szemében a többtucatnyi egyéb pártpolitikus között - akiknek jobbára a nevét sem tartja meg- és följegyzésre méltónak. Nem: Aczél úgy lebeg e vaskos kötet egész atmoszférájában, „miként az Úrnak szelleme a vizek fölött”. Léte bekalkuláltatik minden közsőt magángondba, olyankor is, amikor kimondva senki nem számol vele: „jelen van” akkor is, ha „jelt nem ad”. Ő a kitöltetlen szó- és sorköz, még ha a neve nem íratik is le: funkcionális „kibetűzése” nélkül a Napló nem volna több egy hetvenes évei végén járó aggastyán „majdnem mindenen túllévő” zsémbelődéseinél az öregedés kellemetlenségei, a múlt iránti elközömbösülés erősödése, a szaporodó testi nyavalyák miatt. Amiket csupán három dolog tud fő napi érdeklődési körének hátterébe szorítani. Föl-föltámadó prófétai hevülete a magyarság pusztulásáról és a kisebbségi magyarok sorsáról szólva (a nagyvilágból ennél több már nem nagyon érdekli, s ha mégis, csak annyiban, amennyiben ezzel az valamiképp kapcsolatba hozható), saját „olimpuszi” helyzete, egyfelől a hatalom, másfelől a „fiatalok” (az akkori ötvenesek) szemében. És végül, a korántsem föltétel nélkül kedvelt, de föltétel nélkül mérhetetlen nagyra becsült, legapróbb gesztusaiban is megnövekedett respektusa Aczél György iránt. Aki nélkül, egyebek mellett Illyés Naplójának bizonysága szerint is, a ma sokat kárhoztatott, „eltorzult magyar értelmiségi alkat” egyre nehezebben látszik megérthetőnek. A hatvanas-nyolcvanas évek közötti mivoltában éppen úgy, mint a maiban. Könczöl Csaba KULTÚRA NÉPSZABADSÁG 23 A rosztovi rém Budapesten Hat héten keresztül Budapesten forgatja „Citizen X” (A rosztovi rém) című filmjét az amerikai HBO Pictures. A modern idők egyik legnagyobb tömeggyilkosának történetét olyan világhírű színészek nevei fémjelzik a filmvásznon, mint Donald Sutherland, Max von Sidow, Jeff de Munn és Steven Rea. Az ötlet először mintegy két és fél évvel ezelőtt, Robert Cullen könyve nyomán fogant meg bennem - nyilatkozta magyar újságíróknak az elsőfilmes producer, Laura Bickford -, és Chris Geronimot, a Lángoló Mississippi íróját kértem fel a forgatókönyv elkészítésére. A könyv annyira jól sikerült, hogy a szokásos házalás helyett az HBO Pictures azonnal elvállalta a film finanszírozását, s beleegyezett, hogy elsőfilmes rendezőként maga Chris vegye kézbe a film elkészítését. A történet tulajdonképpen nem egyszerű krimi. A rosztovi ámokfutó gyilkos, Andrej Csikatilo tíz év leforgása alatt ötvenkét ember életét oltotta ki. Áldozatait szellemi fogyatékos gyermekek és hátrányos helyzetű nők közül szedte. A kommunista Szovjetunió ideológiai háttere és a rendőrség elmaradott nyomozási gyakorlata miatt egy teljes évtizedre volt szükség ahhoz, hogy elfogják Csikatilót. Chris Geronimo filmje elsősorban mégsem ezt a „szenzációhajhász” oldalát kívánja megragadni a történetnek. A vásznon a központi szerepet a Chris Rea által alakított nyomozó, Viktor Bukarov kapja, aki tíz évet tett fel az életéből arra, hogy megtalálja a rettegett gyilkost. Bukarov története a kommunista Szovjetunió és a peresztrojka metaforája. Egy olyan emberé, aki egy merőben új ideológiát személyesített meg abban az államban, amely évtizedeken keresztül tartotta abban a tévhitben polgárait: erős kezével gátat tud vetni a bűnözésnek. Bukarov a politikai változások korának reformembere, akinek az egész országot átszövő bürokráciával és korrupcióval kell felvennie a harcot az igazság érdekében. A film készítői a múlt év nyarán - fél évvel Csikatilo kivégzése előtt - egy hetet töltöttek Rosztovban, hogy Burakov segítségével végigjárják a gyilkosságok és a nyomozás helyszíneit, s végül találkozhassanak a tömeggyilkossal. A történet nem véletlenül ragadta meg az amerikai gyártók figyelmét, hiszen A rosztovi rém nem egyszerűen egy szexuális obszcessziótól fűtött ember története. A film keresztmetszetét adja a hetvenes, nyolcvanas évek szovjet társadalmának, emberi sorsoknak, amelyek egy hamis rendszer önigazolásának estek áldozatul, s egy rendőrségnek, amely a számítógépek és űrhajók korában még nem használta a nyomozati munka során a vérvizsgálatot vagy az ujjlenyomat azonosítását. Csikatilo elfogása nem pusztán rendőri bravúr volt. Oroszországban először használtak pszichiáteri véleményt az akkor még fantomgyilkos Csikatilo személyiségének feltérképezésére. Az 1988-ban Oscar-díjra nominált Max von Sydow alakítja az orvost - dr. Alexander Bukanovszkit —, akinek segítségével az előzetes letartóztatás utolsó napján sikerült vallomásra bírni a hírhedt tömeggyilkost. A film szereplői között számos magyar és kelet-európai színész nevét lehet felfedezni. A világhírű művészek mellett a készítők többek között kiemelték Bálint András, Újlaki Dénes és a román nemzetiségű Radu Amsulescu nevét, s elismerően szóltak a sokszor az amerikai normákon is felül teljesítő magyar limes csapat művészi és szakmai hozzáértéséről. A Citizen X várhatóan 1995- ben készül el, s valószínűleg az HBO európai sugárzó hálózata is műsorára tűzi majd. J. A. A rosztovi tömeggyilkost alakító Jeff de Munn az HBO Pictures új filmjének forgatásán Budapesten _________________________________________________________________ _______._______ Ez a nap is jól kezdődjön! TÖBB MINT KÉTSZÁZHÚSZEZREN \ VÁLASZTOTTAK! é ... .rtfizert ,. ők pártatlan és világos B \ tájékoztatást kapnak a világról. M \ Ők ugyanis előfizettek a \ \ Népszabadságra. * \ Csatlakozzon hozzájuk! \ \ m «» « fr.r.V””* _ Rendelje meg újságunkat telefonon m . -UHl)— vagy töltse ki az alábbi kupont! ' 168*88 44 * A Népszabadság egy hónapos előfizetési díja 430 Ft, ha ak - t fizet. Előfizetve tehát havonta 7 példányt ingyen kap, a Qarusnál vásárolja Rni Ha döntött, még ma feladhatja előfizetési szelvényét. Borít ith ^’Ot címre. Hamarosan felkeresi Önt a postai kézbesítő elban, térítés nélin -----------------------------------------------------__lkul az alábbi O Egy hónapra 430 Ft Megrendelő neve: ~~---O Negyedévre 1290 Ft címe (város, község): O Fél évre 2580 Ft ^ Utca, tér, házszám: O Egy évre 5160 Ft Irányítószám: Az előfizetés időtartamét kérjük megjelölni! Dátum: Aláírás A megrendelőlapot borítékban, térítés nélkül, az alábbi címre adja fel: ~ —-------Vidéken, postahivatal helyben. . ' ~ ~------------------- | Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság, Hírlaposztály. 1360 Budapest Pt 4 !NEPSZ iDb ' -------------------------------0.. .'TM-:.írs9AUSAG ehb napilapja