Népszabadság, 1994. november (52. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-15 / 268. szám

va­k. Privatizáció után emelkedhet a Spirál Angyalföldön se szeri, se száma az autójavító­karbantartó üzemeknek, amelyek között min­dig meghatározó szerepet játszott a Spirál Au­tó Rt. A fénykorában 1600 főt foglalkoztató vál­lalat gépkocsijavítással és -értékesítéssel, al­katrészgyártással és kereskedelemmel, vala­mint motorfődarab-felújítással foglalkozik. A cég társasággá alakítása másfél évig tartott. A decentralizált privatizáció során eladták két te­lephelyüket, a ma üzemelő kettőn már csak összesen 370 dolgozót foglalkoztatnak. Az Ál­lami Vagyonügynökség az eladásra most pá­lyázatot írt ki. Vajon mit remélnek a magántu­lajdonba adástól az ÁVÜ szakemberei, és mi­re számítanak a Spirál Autó Rt. dolgozói? A csaknem 842 millió forint jegyzett tőkével rendelkező Spirál Autó Rt. vagyonának 95,59 százaléka állami tulajdonban van - tájékoztat Mihályfi Gyula, az ÁVÜ Ipar III. privatizációs igazgatóságának főtanácsosa. Ebből a vagyonból 10 százalékot elkülönítet­tünk a dolgozóknak, ők a Vagyonpolitikai Irányelvek nyújtotta 50 százalékos kedvez­mény felhasználásával vásárolhatnak ebből a vagyonhányadból, igényeik szerinti mennyisé­get. Megvehetik akár mind a 10 százalékot, vagy annak egy részét. A pályázó tehát legföl­jebb 85,59 százalékra tehet vételi ajánlatot, de legalább 50,1 százalékot, azaz 421,6 millió fo­rint névértékű részvényt meg kell vásárolnia. (Amennyiben a dolgozók nem vásárolják meg a nekik felajánlott vagyonrész egészét, a ma­radékot is megveheti a pályázat nyertese az általa ajánlott árfolyamon.) Az ajánlott ár 10 ^8 százalékát mára 30 százalékát készpénzben, egy összegben, a fennmaradó 60 százalékát pedig részletfize­téssel lehet kiegyenlíteni. A Vagyonügynök­ségnek az a szándéka, hogy olyan - felelős - tulajdonos kezébe kerüljön a Spirál, aki alkal­mas a nagy hagyományokkal rendelkező cég fellendítésére, a munkahelyek megőrzésére. Ennek érdekében a pályázat kiírását hosszas, alapos előkészítő munka előzte meg. Mihályfi Gyula arról is beszámolt, hogy az ÁVÜ az új privatizációs stratégia értelmében a Spi­rál eladásával szeretne minél több készpénz­­bevételhez jutni. Azt viszont el akarták kerülni, hogy kizárják azokat a befektetőket a vásárlá­si lehetőségből, akiknek nincs elegendő tőké­jük a teljes 85,59 százaléknyi vagyon megvá­sárlására. Az érdeklődés nagyon nagy a tár­saság iránt, már eddig is szép számban meg­vásárolták a tenderfüzetet azok a befektetők, akiket érdekel a cég. Az átalakuláskor, azaz tavaly nyáron négy te­lephelyen működött a vállalat - tájékoztat min­ket Csűri István vezérigazgató. - Az üzem­anyag drágulása azonban megváltoztatta az autózási szokásokat, a KGST összeomlása, az import liberalizálása pedig a hazai személy­autó-kínálatot módosította jelentősen. A ko­rábbinál kevesebb javító-karbantartó szolgál­tatásra van igény, viszont felfutott a személy­gépkocsi-értékesítés. 1992-ben, amikor 800 millió forint árbevételt realizált cégünk, még nyereségesen tevékenykedtünk. Az említett változások miatt azonban kénytelenek voltunk igazodni a piac elvárásaihoz, és beruházások­ba kezdtünk. Forgóeszköz-finanszírozási hitelből elkezdtük két autószalon kialakítását. Még 1992-ben a Skodával, a Nissannal, a Ladával, a Renault­­tal, a Citroennel és a Suzukival dealeri szerződést kötöttünk, a Volvónak pedig már­kaszervize lettünk. A dealerkedés nagyon eredményes volt, 1993-ban egyedül Suzukiból 600-at adtunk el, s ekkor árbevételünk megha­ladta az 1,3 milliárd forintot. A kereskedelmi te­vékenység tehát bevált a cégnél. Ezzel egy időben a karbantartói kapacitást fo­kozatosan csökkentenünk kellett volna, ezzel azonban késlekedtünk. Ez az oka annak, hogy magas árbevétel ellenére a múlt évet veszte­séggel zártuk. Idén már több olyan intézkedés is történt, amely megalapozhatja a nyereséges munkát. Ezek egyike volt a decentralizált privatizáció, ahol két telephelyünket értékesítettük. Eladtuk a nagyvenyimi alkatrészgyártó és a Dózsa György út 61-63. számú telepünket. Akkori­ban óriási volt a privatizációs kínálat, ezért a vártnál kevesebbet kaptunk értük, de arra ele­gendő volt, hogy rendezzük tartozásainkat. (Az új tulajdonosok mindkét telephelyen foly­tatták a munkát, sőt bővítették a tevékenysé­get, s a régi dolgozóknak legalább 90 százalé­kát megtartották.) A most eladásra kínált Spirál Autó Rt.-nek két, egymás melletti, tulajdonképpen egybefüggő telephelye van a Szabolcs utcában és a Lehel úton. Egyedül a Szabolcs utca és a Dózsa György út sarkán álló szerviz- és irodaépület több mint 370 millió forintot ér. Sőt - mivel a dealerkedés akkor igazán kifizetődő tevékeny­ség, ha szalonnal is rendelkezik a márka kép­viselője - így szeretnénk, ha a már korábban említett két új szalon jó befektetésnek bizo­nyulna. Terveink szerint e két új autóüzlet a jövőben fokozza az egész társaság jövede­lemtermelő képességét, nélkülük ugyanis az eladott személygépkocsi után megszerezhető jutalék mindössze kétharmada annak, amennyit szalontulajdonosként kaphatunk - mondja a vezérigazgató. Idei árbevételünk várhatóan 900 millió forint lesz. Tisztában vagyunk azzal, hogy a befek­tetőket nem az érdekli elsősorban, milyen sok pénz forog a cégben, sokkal inkább az, hogy mekkora a jövedelemtermelő képessége. Nos, ennek a jövedelem­termelő képesség fokozá­sának az alapjait teremtettük meg a két, most átadás előtt álló szalon kialakításával. A részvénytársaság fő tevékenysége továbbra is az autójavítás, motorfelújítás, autó- és alkat­rész-kereskedelem, továbbá van egy öt­venfős, 100 százalékban a társaság tulajdoná­ban lévő autóalkatrész-gyártó kft.-nk, amely termékei nagyobb részét Nyugat-Európába exportálja. A pályázat benyújtási határideje december 14. Az adásvételi szerződés aláírására való­színűleg már csak a jövő év elején kerül sor. Addig a Spirálnál várhatóan tovább csökken a létszám, a kft.-ben dolgozókkal együtt 320-330-ra, ami optimálisnak tekinthető a nyereségtermelés szempontjából. (X) A 95657 JP 16 népszabadság PIAC -­GAZDASÁG 1994. november 15., kedd A kormány csapdát állít és belesétál Továbbra is hat a szocialista gazdaság növekedési fétise „Érdeklődve tanulmányozom a különböző restrikciós gazda­ságpolitikákat és elméleteket, igaz, még soha sehol sem vezet­tek eredményre” - mondta Mil­ton Friedman, Nobel-díjas köz­gazda. Az úgynevezett „szocializ­mus” történetét végigkísérte a növekedés fétise. A „népgazda­sági tervek” fő eleme a nemzeti jövedelem növekedési rátája volt, és ha az megközelítően tel­jesült is, akkor minden rendben találtatott a gazdaságban. Még akkor is, ha a hiány, a sorban állás, az eladhatatlan raktár­­készletek, elavult technikai színvonal és más egyéb „rend­szerspecifikus” jellegzetességek határozták meg a gazdaság me­netét. Mindkét félnek igaza lenne? Változott-e valami ezen a té­ren? Ha megnézzük bármelyik parlamenti párt programját, meghallgatjuk a pártvezetők nyilatkozatait, azt tapasztal­juk, hogy tovább él a növekedés fétise. Abszolút elsőbbséget ka­pott a növekedés megindítása mindegyiknél. Az ellenzék sze­rint a mostani kormány a rest­rikciós intézkedésekkel az ép­­penhogy elkezdődött növeke­dést fékezi le. Békesi László pénzügyminiszter szerint nem jó az olyan növekedés, amely az egyensúly felborulásához vezet. Egyet lehet érteni ezzel az érv­vel, azonban az ellenzék kifogá­sai is logikusak. A gazdasági növekedés több jövedelmet, adót eredményez, növekszik az export, tehát javulni fog az egyensúly. Valójában a szocialista párt is a növekedést tartja a legfonto­sabbnak, csak éppen az ehhez vezető utat keresi másutt. Ne­vezetesen a restrikció által visszafogott fogyasztással ge­nerált többletberuházás fogja majd megindítani az egyensúlyt már nem rontó fellendülést. Az ellenzék újabb ellenvetése erre: ha tovább szűkül a piac, akkor hogyan növekedhet a gazdaság? Róka fogta csuka esete, ördögi circulus vitiosus, látszólag mindkét félnek igaza van. Azért csak látszólag, mert valójában a dolgok felszínét kapargatják, nem igyekeznek alámerülni a gazdasági folyamatok mély­áramlatáig. Petschnig Mária Zita szerint a pénzügyi szféra csupán indikátora a reálszféra működésének. Az infláció, az egyensúlyi zavarok önmaguk­ban a monetáris szférában je­lennek meg, valójában a reál­­gazdaság betegségének külsőd­leges tünetei. Olyanok, mint a láz, jeleznek, és nem elég ilyen­kor a lázcsillapító, keresni kell a betegség okát is. Tisztázandó: most a szokásos újratermelési zavarokról van-e szó, vagy va­lami egészen másról? Az újra­termelés egyszerű zavara, a ter­melés-fogyasztás összhangjá­nak megbomlása („többet fo­gyasztunk, mint amennyit ter­melünk”) valóban restrikciós intézkedéseket igényel, ponto­sabban a túllendült fogyasztás visszafogását. Azonban mi van abban az esetben, ha valójában sokkal mélyebb szintet jelentő struktu­rális válságról van szó? Ekkor ugyanis a restrikciós receptek nem alkalmazhatók, sőt, még jobban fölerősítik a negatív tendenciákat. Az 1970-es években véget ért az olcsó nyersanyag, energia és munkaerő korszaka, megkezdő­dött egy grandiózus világgaz­dasági korszakváltás, amelynek jelentősége csak az ipari forra­daloméhoz hasonlítható. A nyugati világ egy hatalmas strukturális válság következté­ben elemi erővel lendült át az új fejlődési pályára, míg a harma­dik világ és az úgynevezett szo­cialista tábor teljességgel kima­radt ebből. Ez meghatározta a világgazdasági és politikai erő­viszonyok alakulását, megpe­csételte a kimaradók sorsát. Nyugaton a gyárkéményes ipart felváltotta a fehér köpenyes ipar. A világ nagyobbik része viszont ottragadt az előző gaz­daságfejlődési korszak pályá­ján. Ennek külsődleges megje­lenése az adósságválság kiala­kulása, illetve a szocialista vi­lágrendszer globális veresége, összeomlása volt. A restrikció nem alkalmas Az eddigiekből következően az általános restrikció teljes­séggel alkalmatlan a bajok ke­zelésére, hiszen a Keynes-gala­­xis korszakának eszközrend­szerét jelenti. Ezek szerint a chicagói iskola monetarista re­ceptjei alkalmazandók? Sokan összekeverik az általános rest­rikciót a monetarista elvekkel. Mint a cikk elején említett idé­zet mutatja, Friedmanék elvetik a restriktív politikát. Szó sincs tehát arról, hogy ma a Horn­kormány, és főként Békesi pénz­ügyminiszter valamiféle mone­­tarizmust akarna rákényszerí­teni a társadalomra, egyszerűen azért, mert a restrikció nem az! A monetaristák a nemzeti valu­ta megerősítését szorgalmaz­zák, tehát elvetik, pótcselekvés­nek tartják a leértékelést, amely csupán az alacsony hatékony­ságú szférának dobott állami mentőöv, és ezáltal akadályoz­za az egészséges tőkeáramlást. Első számú közellenségnek az inflációt és nem a munkanélkü­liséget tekintik, abból kiindul­va, hogy az infláció megfékezé­se megindítja az egészséges tő­keáramlást (az alacsony haté­konyságú vállalatok nem vág­hatnak zsebre inflációs árnye­reséget), és az újonnan létrejö­vő, hatékony ágazatok majd fölszívják a munkanélküliek tö­megét. A korszakváltásnak nincs jele A monetaristák szemében a legnagyobb bűn állami közpén­zeken életben tartani vesztesé­ges, rossz hatékonysággal mű­ködő vállalatokat. Mindebből az következik, hogy a Horn­­kormány nem a szerkezetvál­tást elősegítő monetarista re­cepteket alkalmazza, ellenkező­leg, egy olyan általános restrik­ció csapdájába sétál bele, amely „soha sehol nem vezetett még eredményre”, Milton Friedman szerint sem. Magyarország ipari gondját alapvetően az elavult gazdaság­­szerkezet okozza, az anyag- és energiaigényes ágazatok túlzot­tan nagy aránya, a csúcs- és hú­zóágazatok hiánya, leszámítva egy-két enklávét, mint amilyen a személygépkocsi-összeszere­lés megtelepedése. Sajnos, ezek a kis részarányuknál és rossz il­leszkedésük miatt fogva nem lesznek képesek eljátszani a tényleges húzóágazat­ szerepét. (Külföldről behozott alkatré­szek egyszerű összeszerelése ezt kizárja.) A konzervatív nyersanyag- és energiafaló ágazatok és a kiter­melőipar köti le az ország erő­forrásainak 80-90 százalékát. Ezen kellene változtatni az ál­talános restrikció helyett, vagy­is végre kellene hajtani hazánk­ban is a világgazdasági kor­szakváltás grandiózus felada­tát. Ennek egyelőre semmi jele. Gazdag László a Janus Pannonius Tudományegyetem adjunktusa Nyílik a külkereskedelmi olló A magyar export a tavalyi mély­pont után az idén nőtt. Ez első­sorban a fejlett világ elhúzódó gazdasági válságának végét, a kereslet élénkülését jelzi. A szak­emberek azonban megjegyzik, a kivitel emelkedésének másik fontos oka (feltehetően) a hazai termékek versenyképességének javulása. Ezzel párhuzamosan a kilencvenes évek elejétől - fő­ként 1992 óta - folyamatosan nőtt az import. Végső soron ez sem rossz jel, hiszen a behozatal emelkedése a beruházási tevé­kenység élénkülésére is utalhat. Miközben tehát a külkereske­delmi forgalom egésze nő, egyre szélesebbre nyílik az olló az ex­port és az import között, romlik az egyenleg. Az import növekedését ele­mezve, az üzleti és pénzvilág­ban mozgó vállalkozók úgy lát­ják, alapvetően a termeléssel együtt a piacot is a külföldiek kezébe adó hazai privatizáció hibáztatható. Például, ha a Ma­gyarországon tulajdonrészt szerző külföldi beruházásra szánja el magát, előnyben ré­szesíti saját cégét vagy saját cé­gének beszállítóit, és csak a kö­vetkező lépésben keres magyar partnert. Rosszabb esetben a külföldi fokozatosan elsor­vasztja a magyar termelést, az­tán széttárja a karját: nincs mit tenni, importálni kell. Reménykedjünk azonban ab­ban, hogy hamarosan talpra áll a hazai ipar és mezőgazdaság. Olyan minőségben és mennyi­ségben állítja majd elő terméke­it, amelyekkel nemcsak az or­szághatáron túl, hanem itthon is versenyre tudnak kelni, ver­senyben tudnak maradni. Ami a teljesítmények növekedését il­leti, biztató, hogy az ipari ter­melés augusztusban 16,3 száza­lékkal volt nagyobb az előző év augusztusában mértnél. A gép­ipar első nyolc hónapi teljesít­ménye pedig 15 százalékkal emelkedett, döntően az export­nak köszönhetően. Ennyi szép és jó nem mondható el a mező­­gazdaságról, hiszen a növény­­termesztés ugyan a bővülés je­leit mutatja, de az állattenyész­tésről egyelőre több a csüggesz­­tő, mint a reményt keltő hír. A termelés felemás volta ellenére azonban - a statisztika szerint - mégis számottevően nőtt az idén a mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari kivitel. Értékben és mennyiségben az anyagok, alkatrészek és fo­gyasztási cikkek vezetnek az ex­port árulistáján. Az import top­listáját ugyancsak az anyagok, alkatrészek vezetik, emellett érezhetően nőtt a gépek behoza­tala. Az év első kilenc hónapjá­ban (a piacvédelmet nélkülöző liberalizáció miatt már évek óta) a mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari termékek behozatala nőtt a­ leggyorsabban, értékben mérve csaknem 31 százalékkal. Külön említést érdemel a bér­munka, amelynél az idén sike­rült ismét elérni az 1992-es szintet.­Ez a teljes magyar kivi­tel 23 százalékát adja. A könnyűipar teljes exportjában 60, a gépiparéban, a kohászaté­ban és az élelmiszeriparéban 50 százalék a bérmunka aránya. Ennek lehetne örülni, mivel részben a korszerű technika be­hozatalát is jelentheti. Sajnos azonban a külföldi megrende­lők jobbára az egyelőre még ol­csóbb munkaerő előnyeit igye­keznek kihasználni. R. Zs. Millió USD 12000 KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM 1992-1994.01-09. hu -4000 Kivitel Behozatal Egyenleg Megjegyzés: A tárgyévi adatok előzetesek, a későbbiek során kis mértékben változhatnak. N­EPSZABADSAG GRAFIKA | A KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM ARUFOCSOPORTONKÉNT 1994. I—IX. HÓ Érték: millió USD KIVITEL BEHOZATAL EGYENLEG Érték Előző év %-ában Érték Előző év %-ában Érték 1993.I—IX. hó Energiahordozók 229,2 104,6 1147,1 98,1 -917,9 Anyagok, alkatrészek 2369,5 83,6 3172,0 103,1 -802,5 Gépek, berendezések 934,2 102,4 1943,2 118,0 -1009,0 Fogyasztási cikkek 1666,7 78,8 1917,7 108,8 -251,0 Mezőgazd., élelmiszerip. 1243,0 65,3 524,1 110,0 718,9 Összesen: 6442,6 80,7 8704,1 107,1 -2261,5 1994. I-IX. hó Energiahordozók 269,9 117,8 1152,3 100,5 -882,4 Anyagok, alkatrészek 2685,5 113,3 3741,5 118,0 -1056,0 Gépek, berendezések 1001,3 107,2 2346,7 120,8 -1345,4 Fogyasztási cikkek 1992,5 119,5 2186,3 114,0 -193,8 Mezőgazd., élelmiszerip. 1411,9 113,6 687,8 131,2 724,1 Összesen: 7361,1 114,3 10114,6 116,2 -2753,5

Next