Népszabadság, 1995. augusztus (53. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

1995. augusztus 19., szombat MAGYAR TÜKÖR A A kitüntetések augusztus 20-a alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök augusztus 20-a alkalmából magas állami kitüntetéseket adott át pénteken az Országházban. Göncz Árpád rövid beszédében emlékeztette az egybegyűlteket, hogy Szent István ünnepén nemcsak államalapító királyunk emléke előtt hajtunk fejet, hanem köszönetet mondunk azoknak, akik al­kotó munkájukkal folyamatosan biztosítják az ország életét. Az ál­lamfő végül a magyar nép nevében kívánt jó és eredményes munkát a kitüntetetteknek. (A kitüntetést - elvi okokra hivatkozva - egye­dül Melocco Miklós szobrászművész nem vette át.) Az ünnepség után Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula kormányfő és Gál Zoltán házelnök fogadást adott a meghívottak tiszteletére. Kuncze Gábor belügyminiszter mondott beszédet a belügyi tár­ca pénteken megtartott augusz­tus 20-i ünnepségén. Mint hangsúlyozta a rendszerváltást megelőző korszak örökségét a felfűtött várakozások ellenére még nem sikerült új fejlődési pályára átállítani. Az államala­pítás időszakához hasonló új­bóli feladat az is, hogy­­Európá­ba integráljuk az országot. En­nek során a néhány év múlva várható formális csatlakozá­sunk mellett gazdaságunknak, államrendünknek is idomulnia kell ahhoz az európai formához, amelyhez tartozni szeretnénk. Történelmünk során sokszor, így valószínűleg ma is, hiányoz­a­nak a Szent Istvánhoz hasonló formátumú államférfiak - vélte a miniszter. Vannak azonban olyan dolgos szakembereink, akik a saját területükön végzett színvonalas munkájukkal segít­hetik korunk céljainak megva­lósulását. A belügyminiszter javaslatá­ra augusztus 20-a alkalmából az idén olyan, az önkormányza­tokban, a közigazgatás helyi, középszintű szervezeteiben te­vékenykedő több mint kétszáz személyt tüntettek ki, akinek a miniszter szerint munkája rendkívül fontos a jövő szem­pontjából. Az ünnepségen a tár­ca területén dolgozók közül 49- en vehették át a köztársasági el­nök által adományozott Magyar Köztársasági Arany Érdemke­reszt polgári tagozatának kü­lönböző fokozatait. Hatan mi­niszteri aranygyűrűt kaptak. A Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésé­re, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztje a csillag­gal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Darvas Iván Kossuth-díjas színművésznek, kiváló művész­nek művészi pályája elismeré­seként; Vásárhelyi Miklós tör­ténésznek, nyugalmazott or­szággyűlési képviselőnek, a So­ros Alapítvány kuratóriuma el­nökének a magyar társadalom demokratikus átalakulásáért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Dr. Török István teológusnak, egyetemi tanárnak, életműve elismeréseként; Karátson Gábor festőművésznek, írónak és Kál­lai Ferencnek, a Nemzeti Szín­ház Kossuth-díjas színművészé­nek, kiváló művésznek művészi pályájuk elismeréseként; Dr. Somogyi Ferencnek, a Külügy­minisztérium közigazgatási ál­lamtitkárának a magyar külpo­litika formálása és megvalósítá­sa érdekében végzett tevékeny­sége elismeréseként; Dr. Soltész Istvánnak, a Magyar Or­szággyűlés főtitkárának, az Or­­szágggyűlés munkájához nyúj­tott eredményes szakmai tevé­kenysége elismeréseként; Lő­­rincz Lajos akadémikusnak, az Államigazgatási Főiskola tan­székvezető főiskolai tanárának és Mezei Ferenc akadémikusnak tudományos és oktató-nevelő munkásságuk elismeréseként; Cselőtei László akadémikusnak, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem állami díjas kutató­­professzorának és Flerkó Béla akadémikusnak, a Pécsi Orvos­­tudományi Egyetem Anatómia, Szövettani és Fejlődéstani Inté­zet nyugalmazott igazgatójá­nak, állami díjasnak kiemelke­dő oktató, kutató- és tudomány­szervező tevékenységük elisme­réseként; Kisváriné dr. Glozik Annának, a Nógrád Megyei Bí­róság kollégiumvezetőjének az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkássága elis­meréseként. Bokorné dr. Szegő Hannának, az állam- és jogtá­A Magyar Köztársaság elnöke­­ augusztus 20-a alkalmából - a honvédelmi miniszter javaslatá­ra - altábornaggyá nevezte ki Hollósi Nándor mérnök vezérőr­nagyot; a pénzügyminiszter ja­vaslatára pénzügyőr altábor­­naggyá nevezte ki Arnold Mi­hály pénzügyőr vezérőrnagyot; a honvédelmi miniszter javaslatá­ra dandártábornokká nevezte ki Kiss Tibor ezredest, Mráz István ezredest, Tóth Ferenc mérnök ezredest; a pénzügyminiszter ja­vaslatára pénzügyőr dandártá­bornokká nevezte ki Nagy János pénzügyőr ezredest; Nikolits Ist­ván tárca nélküli miniszter ja­vaslatára dandártábornokká ne­vezi ki Szikora Antal ezredest. Az ünnepséget péntek délelőtt a Parlament Nándorfehérvári ter­mében tartották. Kilencvenen vettek át elisme­rést Keleti György honvédelmi minisztertől és Deák Jánostól, a Magyar Honvédség parancsno­kától pénteken, a HM és a Ma­gyar Honvédség augusztus 20-i központi ünnepségén Budapes­ten. A köztársasági elnök egy vezérőrnagyot altábornaggyá, három ezredest pedig dandártá­bornokká léptetett elő. Négyen részesültek a Magyar Köztársa­sági Ezüst-, illetve Bronz Ér­demkereszt kitüntetésben. Ti­zenhárman ezredesi előlépteté­süket vehették át,­ húszan Hon­védelemért kitüntető címben, 24-en miniszteri, 22-en pedig MH parancsnoki dicséretben és jutalomban részesültek. Négy katonai főiskolai hallgató ala­pítványi díjat kapott a­domány doktorának, az MTA Állam- és Jogtudományi Intéze­te tudományos tanácsadójának tudományos munkássága és is­kolateremtő tevékenysége elis­meréseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztje (katonai tagozata) kitüntetést adományozta: Dr. Fehérvári Tamás vezér­őrnagynak beosztásában huza­mos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Tisztikeresztje (polgári ta­gozata) kitüntetést adományozta: Bán Róbert filmrendezőnek és Temessy Hédinek, a Magyar Filmgyártó Vállalat színművé­szének, érdemes művésznek művészi pályájuk elismerése­ként; Maácz Lászlónak, a Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­rium nyugalmazott tanácsosá­nak a magyar táncfolkloriszti­ka, a magyar és az egyetemes tánctörténet, a színpadi tánc­kritika, valamint a táncművé­szeti publicisztika terén végzett kiemelkedő tevékenysége elis­meréseként; Dr. Szabó Ferenc­nek, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatójának ki­emelkedő levéltári és múzeum­vezetői munkássága elismerése­ként; Rózsa Györgynek, az MTA Könyvtára főigazgatójának több évtizedes könyvtárszerve­zői és informatikafejlesztő tevé­kenysége elismeréseként; Dr. Sztanyik B. Lászlónak, a Hay­­nal Imre Egészségtudományi Egyetem tanszékvezető egyete­mi tanárának, az Országos Fré­­déric Joliot-Curie Sugárbiológi­ai és Sugáregészségügyi Kutató­­intézet főigazgató főorvosának tudományos és oktató-nevelő munkássága elismeréseként; Dr. Szepesi Györgynek, a Magyar Rádió nyugalmazott főosztály­­vezetőjének nemzetközileg is elismert öt évtizedes rádiós és sportriporteri tevékenysége elismeréseként; Dr. Kovács Fe­rencnek, a közgazdaság-tudo­mány kandidátusának, a Közle­kedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes állam­titkárának a közlekedés, a hír­közlés és a vízügy közgazdasági szabályozórendszerének kiala­kításában végzett eredményes munkája elismeréseként; Dr. Szűcs Józsefnek, a Baranya Me­gyei Közgyűlés volt elnökének a közigazgatásban végzett ered­ményes tevékenysége elismeré­seként; Dr. Baróth Ernőnek, a Fejér Megyei Bíróság kollégi­umvezetőjének; Dr. Bejczi Zol­tánnak, a Fővárosi Bíróság bí­rósági tanácselnökének; Dr. Gáspárdy Józsefnek, a Heves Megyei Bíróság kollégiumveze­tőjének és Dr. Kutasi Istvánnak, a Zala Megyei Bíróság tanácsel­nökének az igazságszolgáltatás­ban végzett több évtizedes mun­kásságuk elismeréseként; Dr. Bókas Juditnak, a Budapest II. kerület 2. számú székhely köz­jegyzőjének a jogszolgáltatás­ban végzett kiemelkedő munká­ja elismeréseként; Dr. Rátkai Teréznek, az Igazságügyi Mi­nisztérium főosztályvezetőjének kiemelkedő pénzügyi irányító tevékenysége elismeréseként; Dr. Szűcs Imrének, a Fővárosi Főügyészség főtanácsosának, osztályvezető ügyésznek és Dr. Vajda Alajosnak, a Legfőbb Ügyészség tanácsosának, osz­tályvezető ügyésznek eredmé­nyes ügyészi munkásságuk elis­meréseként; Dr. Gál Juditnak, a Pest Megyei Bíróság kollégium­­vezetőjének a cégbírósági eljá­rási és szervezeti szabályok ki­dolgozásában végzett tevékeny­sége elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Tisztikeresztje (katonai tagozata) kitüntetést adományozta: Makai Sándor Tibor vezérőr­nagynak, Balogh Imre ezredes­nek, Kemény István ezredes­nek, Mile Endre ezredesnek és Pálóczi László mk. ezredesnek beosztásukban huzamos időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztje (polgári ta­gozata) kitüntetést adományozta: Dr. Erhard von der Banknak, a Németországi Konrad Ade­­nauer Stiftung Budapesti Kép­viselete vezetőjének a ma­gyar-német kapcsolatok elmé­lyítésében kifejtett tevékenysége elismeréseként; Várhelyi Tiva­darnak, az MTA Izotópkutató Intézete osztályvezető-helyette­sének több évtizedes eredmé­nyes gazdálkodást irányító tevé­kenysége elismeréseként; Szabó Ottónak, a Magyar Országgyűlés Hivatala Főtitkársága Jegyzői Iroda főosztályvezetőjének az Országgyűlés munkáját segítő tevékenysége elismeréseként; Dr. Kanti Imrének, nyugalma­zott minisztériumi főosztályve­zető-helyettesnek a közlekedés­sel kapcsolatos jogalkotásban végzett eredményes munkája elismeréseként; Dr. De Sorgo Ti­bornak, a Kapos Volán Rt. ve­zérigazgatójának a közúti tö­megközlekedés" fejlesztése érde­kében végzett eredményes mun­kássága elismeréseként; Dr. Stelczer Károlynak, a Vízgaz­dálkodási Tudományos Kutató Rt. nyugalmazott igazgatójának a vízügyi szolgálatban végzett fél évszázados eredményes mun­kája elismeréseként; Dr. And­­rásfalvy Andrásnak, a Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont tudományos fő­munkatársának a növénygeneti­ka és a növénynemesítés terén végzett tevékenysége elismeré­seként; Dr. Bíró Gábornak, a Budapesti Műszaki Egyetem Fi­zikai Intézete egyetemi tanárá­nak tudományos kutatásszerve­zői és oktató-nevelő munkássá­ga elismeréseként; Dr. Durkó Mátyásnak, a neveléstudomány kandidátusának, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­tem nyugalmazott egyetemi ta­nárának; Dr. Kassai Tibornak, az állatorvos-tudomány dokto­rának, az Állatorvos-tudományi Egyetem egyetemi tanárának és Dr. Maróti Andornak, a filozó­fiatudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudománye­gyetem egyetemi docensének tu­dományos és oktató-nevelő munkásságuk elismeréseként; Dr. Ferdinánd Dezsőnek, a me­zőgazdasági tudomány kandidá­tusának, a Pannon Agrártudo­­mányi Egyetem nyugalmazott egyetemi docensének kiemelke­dő nemesítői, oktatói, kutatói munkássága elismeréseként; Ba­ross Jolán énekművésznek; Já­szai Lászlónak, a veszprémi Pe­tőfi Színház Jászai Mari-díjas színművészének, érdemes mű­vésznek; Katona Klári előadó­­művésznek; Köti Árpádnak, a debreceni Csokonai Színház Já­szai Mari-díjas színművészének, érdemes művésznek; Miklósy Györgynek, a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas szín­művészének, érdemes művész­nek; Németh Marikának, a Fő­városi Operett Színház Jászai Mari-díjas színművészének, ki­váló művésznek; Székhelyi Jó­zsefnek, a soproni Petőfi Szín­ház Jászai Mari-díjas színművé­szének és Veress Pál festőmű­vésznek művészi pályájuk elis­meréseként; Tóth Margit zene­tudósnak, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott osztályvezetőjé­nek zenetudományi munkássága elismeréseként; Dr. Cenners Mi­hály művészettörténésznek; Csúcs Ferenc szobrász- és érem­művésznek; Király Árpádnak, a Magyar Elektronikai Múzeum nyugalmazott igazgatójának; Mikus­ Gyula festőművésznek; Tarján Jenő grafikusművésznek életművük elismeréseként; Var­ga Jánosnak, a Kisosz Országos Szervezete elnökének eredmé­nyes munkássága elismerése­ként; Kricskovics Antalnak, a Fákula Horvát Folklór Centrum Erkel Ferenc-díjas művészeti vezetőjének, érdemes művész­nek művészi és hagyományőrző munkássága elismeréseként; Molnár Éva művészettörténész­nek, a Fészek Galéria és Szak­­könyvtár vezetőjének művészet­­történeti és könyvtárszervezői munkássága elismeréseként; Ta­kács Máriának, a Magyar Tele­vízió főbemondójának magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként; Bagics Lajos­nak, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesének a tanügyigazgatás és a szakképzés területén kifejtett eredményes munkája elismeréseként; Dr. Gerencsér Ferencnek, az ORFI Fül-orr-gégészeti Osztály nyu­galmazott osztályvezető főorvo­sának az egészségügyi ellátás ér­dekében végzett több évtizedes eredményes munkássága elisme­réseként. A Magyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztje (katonai ta­gozata) kitüntetést adományozta: Keller Mihály ezredesnek, Dr. Magyar István ezredesnek, Ra­­dics Sándor ezredesnek, Vágási László ezredesnek beosztásuk­ban huzamos időn át végzett ki­emelkedő munkájuk elismeré­seként. A művelődési és közoktatási miniszter előterjesztésére A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Dr. Farkas Károlynak, a Vá­sárhelyi Pál Építőipari és Víz­ügyi Szakközépiskola igazgató­jának és Nyirkos Tibornak, a Püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium és Ruhaipari Szak­­középiskola igazgatójának több évtizedes magas színvonalú ok­tató-nevelő és vezető munkássá­guk elismeréseként; Kristóf Ist­vánnak, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának, Jászai Mari-dí­jas, érdemes művésznek; Mezey István grafikusművésznek és Tóth Béla szobrászművésznek művészi pályájuk elismerése­ként. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Bacsur Sándornak, a balas­sagyarmati Kiss Árpád Általá­nos Iskola igazgatójának; Hartdégen Józsefnének, a vár­­gesztesi óvoda óvodavezetőjé­nek; Kacziba Ferencnének, a Magyar Tudományos Akadé­mia bölcsődéje vezetőjének és Kovács Mihálynak, az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium mérnök tanárá­nak, igazgatóhelyettesnek több évtizedes oktató-nevelő munkásságuk elismeréseként; Szabó Jánosnak, a jászteleki általános iskola tanárának több évtizedes pedagógus, köz­ségfejlesztő és közéleti munká­ja elismeréseként. A belügyminiszter előterjesz­tésére A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Hoffman Pálnak, Tököl pol­gármesterének; Kovács István­nak, Letkés polgármesterének; Kovács Sándornénak, Sásd pol­gármesterének; Roboz József­nek, Mocsa polgármesterének; Varga Józsefnek, Szigetújfalu polgármesterének és Zsadányi Lászlónénak, Hernád polgár­­mesterének, a közigazgatásban végzett kiemelkedő tevékenysé­gük elismeréseként. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Berencsi Bélának, Ibrány pol­gármesterének; Bodrogi Györgynének, Nagykáta pol­gármesterének; Hadházy Sán­dornak, Visegrád polgármeste­rének; Simon Ferencnek, Ne­mesbőd pol­gármesterének; Szabó Miklósnak, Csénye pol­gármesterének és Dr. Szentesi Károlynak, Füzesgyarmat pol­gármesterének, Ézsiás József­nének, a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatala főelőadójá­nak és Ugró Bélánénak, a Ma­gyar Köztársaság Elnökének Hivatala fizikai alkalmazott­jának a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatalában végzett eredményes munkájuk elisme­réseként; Kurunczi Lajosnak, a Magyar Országgyűlés Hivatala Gazdasági Főigazgatóság asz­talosműhely vezetőjének az or­szágházi belső felújításokban több évtizedes példamutató munkája elismeréseként. Az ipari és kereskedelmi mi­niszter előterjesztésére A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Szabó Lajosnak, az IPOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei szövetség elnökének ered­ményes munkája elismerése­ként. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Hidasi Valériának, az Orszá­gos Műszaki Információs Köz­pont és Könyvtár tájékoztató szolgálat vezetőjének; Dr. Szendrei Ignácnénak, az Orszá­gos Műszaki Információs Köz­pont és Könyvtár gazdasági igazgatóhelyettesének. Az igazságügy-miniszter elő­terjesztésére A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: Erdélyi Gyulánénak, a Bács- Kiskun Megyei Bíróság elnöki irodavezetőjének; Horváth Jó­zsefnének, a Komárom-Eszter­­gom Megyei Bíróság Gazdasági Hivatal vezetőjének; Kovács Ist­vánnak, a Legfőbb Ügyészség pénzügyi főosztályvezetőjének és Szentpáli Pálnénak, a Komlói Városi Bíróság elnöki irodaveze­tőjének több évtizedes eredmé­nyes munkájuk elismeréseként. Göncz Árpád a kitüntetett Darvas Ivánnal Tóth Ferenc mérnök ezredes/dandártábornok RÉDEI FERENC FELVÉTELEI NÉPSZABADSÁG 7

Next