Népszabadság, 1996. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-08 / 6. szám

16 NÉPSZABADSÁG Az utód az elődöt választotta Komora Imre lett a klubigazgató, Kozma Mihály pedig a vezetőedző Kispesten LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL Komora Imrét választotta klub­­igazgatónak, Kozma Mihályt pedig vezetőedzőnek tegnap este a Kispest-Honvéd FC elnöksége. Az ülésen titkos szavazással - nem egyhangúlag - választották meg Komorát a másik jelölttel, Nagy Antallal szemben. Az új igazgató alig valamivel később meg is nevezte az együttes jövő­beni trénerét: Kozma Mihályt. Mintha pápát vagy legalábbis köztársasági elnököt választot­tak volna, olyan nagy várako­zás előzte meg az elnökségi ülést. A vezérkar tagjai este ne­gyed nyolckor megszakították a tanácskozást, hogy bejelentsék az összesereglett újságíróknak: Komora Imre foglalhatja el a nemrég lemondott klub­­igazgató, Kozma Mihály helyét. Mint megtudhattuk, a kispes­ti csapat korábbi edzője mellett a nagyobb tapasztalat döntött. Komora megbízatása határo­zatlan időre szól. Az elnökségi ülés célja volt az is, hogy megválasszák a csapat vezetőedzőjét. Bár korábban sok találgatás látott napvilágot ar­ról, hogy Komora esetleg Török Pétert, netán Garaba Imrét von­ná be a munkába, végül is azok­nak lett igazuk, akik a nemrégi­ben lemondott klubigazgató, Kozma Mihály edzőként való visszatéréséről beszéltek. Komora egyébként egy kér­désre válaszolva elmondta: a Kispest-Honvéd egyelőre nem számít a jelenleg Svájcban ját­szó Détári Lajos közreműködé­sére- nem titok: Détári Komora veje - sem játékosként, sem más funkcióban. A középpályás ki­tölti másfél éves külföldi szer­ződését. Az új klubigazgató sze­rint elképzelhető viszont, hogy a mostani választáson alulma­radt Nagyi Antal részt vesz majd a szakmai munkában, ám hogy mikor és milyen formában, ar­ról még nem egyeztek meg. A képek a nyolcvanas évek közepén készültek Kispesten. Most Komora (balról) visszatért, Kozma szinte el se ment rédei Ferenc és boros­jenő felvétele Újabb három világhírű magyar sportoló kézlenyomata került fel pénteken a Magyar Sportcsillagok Falára. A Hemingway Alapítvány támogatásával ezúttal Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Tá­bori László (balról jobbra) volt a Kentucky Fried Chicken vendége bánhalmi jános felvétele Hét végi sportműsor SZOMBAT Atlétika: Mezeifutó-verseny, Népli­get, 11. - Kézilabda: Avanti Kupa női torna, Népliget: FTC-Hypo Nieder­­österreich (osztrák), 9.30, Slavia Prá­ga (cseh)-Jaspor Partizanske (szlo­vák), 11., Magyar Kupa női negyed­döntő, első mérkőzés: BHG-Derecs­­ke, 15. - Röplabda: Interliga-mérkő­­zések, férfiak: Vasas-Salonit Andovo (szlovén), Folyondár utca, 17, Kapos­­vár-Vileda Maribor (szlovén), Ka­posvár, 18; nők: Eger-Pula (horvát), Eger, 17. - Vívás: Junior Világ Kupa­verseny, Nemzeti Sportcsarnok, női tőr selejtező, 8., döntő, 15. VASÁRNAP Röplabda: Férfi Interliga-mérkő­­zés: Kaposvár-Salonit Andovo (szlovén) Kaposvár, 11. - Sakk: Or­szágos bajnokság, 6. forduló, Keleti Károly utca 5-7., 15. - Vívás: Junior Világ Kupa-verseny, Nemzeti Sportcsarnok, női párbajtőr selejte­ző 8., döntő 15. - Vízilabda: Magyarország-Olaszország férfi barátságos mérkőzés, Komjádi uszoda, 16. NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek DANISS GYŐZŐ, FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők BERKÓ PÁL, GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY, VERES MÁRIA segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ mb. művészeti vezető: FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: gazdaság: FERENCZ GÁBOR, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, hír és információ: VAJDA PÉTER, külföld: LÉDERER PÁL, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY, olvasószolgálat: FÁBIÁN PÉTER, érvek, vélemények: MIKLÓS GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, fotó: RÉDEI FERENC. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Igazgató: GÜNTER GIFFELS Lapigazgató: RÓZSA GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest IIL, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 168-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 188-9567,168-9857 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt., a regionális részvénytársaságok, valamint az alternatív terjesztők. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest XI., Lehel utca 10/A 1990, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 499, negyedévre 1497, fél évre 2994, egy évre 5988 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN elnök-vezérigazgató INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP.­­ ISSN 0237-3777 VIDÉK A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: PÓCS BALÁZS, belpolitikai szerkesztője: MATYUC PÉTER, grafikai szerkesztője: ifj. RÓKÁS SÁNDOR 1 16* KÜLFÖLDRŐL JELENTIK INNSBRUCK: Szombaton a tiroli városban kísérik utolsó útjára a har­minckilenc éves korában elhunyt Brúno Pezzeyt. A tavalyi esztendő utolsó napján szívelégtelenségben életét vesztő, nyolcvannégyszeres osztrák válogatott labdarúgótól a sportág több neves alakja vesz bú­csút. A temetésen az osztrák szövet­séget Beppo Mauhart elnök és Her­­bert Prohaska szövetségi kapitány képviseli. Az egykori játékostársak közül Koncilia, Hickersberger, We­­ber, Jara, Lindenberger és Schachner vesz részt a gyászszertartáson. SINDELFINGEN: Második he­lyen végzett a magyar ifjúsági lab­darúgó-válogatott az utánpótlásko­rú csapatok részére rendezett nem­zetközi teremtornán. A magyar fia­talok a döntőben 2-0-ra kaptak ki a VfB Stuttgart együttesétől. NEW YORK: Az amerikai profi kosárlabda-bajnokság eredményei: Houston Rockets-Dallas Mavericks 108:99, Utah Jazz-San Antonio Spurs 103:104, Miami Heat-Minne­­sota Timberwolves 114:91, Golden State Warriors-Milwaukee Bucks 103:111, Sacramento Kings-Detroit Pistons 94:88, Los Angeles Clip­­pers-Philadelphia 76ers 95:93. ADELATDE­­A 328 000 dollár összdíjazású férfi tenisztorna ne­gyeddöntőiben: Woodforde (auszt­­rál)-Kafelnyikov (orosz) 6:3, 7:5, Courier (amerikai)-Enqvist (svéd) 6:2, 6:4, Krajicek (holland)-Rafter (ausztrál) 6:4, 7:6, Boetsch (fran­­cia)-Dreekman (német) 6:3, 6:4. TRAILKIRCHEN: A nemzetközi férfi kosárlabdatornán, amelynek keretében rendezik a Szuper Liga négyes döntőjét is: St. Pölten (oszt­­rák)-ZTE 65:96, Banik Prievidza (szlovák)-Bioveta Banka Brno (cseh) 85:73. SYDNEY: Influenzás megbetege­dése miatt visszalépett a hétfőn kezdődő nemzetközi női tenisztor­nán való részvételtől Jennifer Cap­­riati. Az elmúlt évben kábítószer­­ügybe keveredett amerikai tenisze­zőnő szabad kártyát kapott volna az eseményre, így helyét a svájciak fiatal játékosa, Martina Hingis fog­lalja el. KRANJSKA GORA: Az olasz Al­bérlo Tomba nyerte a férfi alpesi sí Világ Kupába számító óriásműlesik­­ló-viadalt. Ez volt Tómba harminc­­kilencedik VK-győzelme, ebben a számban pedig tizenkettedszer dia­dalmaskodott. HÍREK • VISSZAVÁGÁSRA és nem vissza­­ütésre készül a magyar vízilabda­­válogatott vasárnap délután négy órától a Komjádi uszodában, az ola­szok elleni barátságos mérkőzésen. A találkozót a magyarok kezdemé­nyezésére rendezik, megbékélést hirdetve a tavaly szeptemberi, római világbajnokság botrányos véget ért összecsapása után. Az olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnok vendégek legerősebb összeállításukban száll­nak majd vízbe Horkai György együttese ellen - hangzott el a teg­napi sajtótájékoztatón. • A JUNIOR VÍVÓK Budapest Bank Kupáért zajló Világ Kupa-verse­nyeinek sorában tegnap két fegyver­nem döntőit rendezték. A férfi pár­bajtőrözők viadalát a német Fábián Schmidt nyerte, a finálét magyar ve­vő nélkül rendezték. Kardban Fer­­jancsik Domokos a második helyen végzett, miután az első helyért vere­séget szenvedett a francia Damien Touya-tól. • AZ AVANTI KUPA nemzetközi női kézilabdatorna nyitónapján: FTC-Jaspol Partizanske (szlovák) 36:13, Hypo Niederösterreich (oszt­­rák)-Slavia Prága 30:13, Hypo Nie­­derösterreich-Jaspol Partizanske 32:24, FTC-Slavia Prága 40:18. • A DUNA TV vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődő Sportképek című adásának tartalmából. Beszélgetés a Kispest labdarúgócsapatának új klubigazgatójával és edzőjével; összefoglaló az FTC-Hypo Nieder­österreich női kézilabda-mérkőzés­ről; a rendőrség állásfoglalása a Stadler-ügyben. SPORT. Családban marad TENISZ__________ MUNKATÁRSUNKTÓL „Pikáns” finálé lesz Perthben, a Hopman Kupa „vegyes válo­­gatotti” tornán. A döntőt ugyanis Ukrajna és Németor­szág vívja, ebben még semmi pi­kantéria nincs, ám abban már igen, hogy az egyik csapatban Andrej Medvegyev, a másikban Arike Huber is játszik, s ők ket­­ten köztudottan „járnak” egy­mással. Ami az időrendet illeti: az uk­ránok már csütörtökön bejutot­tak a fináléba, miután 2:1-re le­győzték Csehországot. A várat­lanul formába lendült Natalja Medvegyeva három játszmában legyőzte a jóval esélyesebb Jana Novotnát, míg Medvegyev két, rövidített játékkal végződő szettben Kordát. A pénteki, másik elődöntőben a németek Boris Becker és Anke Huber révén mindkét egyest megnyerték - Fleurian és Julie Halard ellen -, s így következ­het a „családi” finálé. 1995. január 7., szombat Ez már Kínának is kínos Örökre eltiltották az újabb doppingolókat SÚLYEMELÉS MTI-JELENTÉS A kínai sporthivatal bejelentet­te: vizsgálatot indított annak a két súlyemelőnőnek az ügyé­ben, akinek a novemberi isz­tambuli világbajnokság alatt végzett doppingvizsgálata pozi­tív eredményt hozott. A vétség ténye csak mostanra vált is­mertté. Az elmúlt hetekben megbukott tizenegy kínai spor­toló - köztük a hét úszó - mellé tehát újabb sportág képviselői kerültek a tiltott szereket hasz­nálók listájára. A meg nem en­gedett segítséget igénybe vevő súlyemelők egyike Li Dan, aki a plusz 83 kg-os kategóriában vi­lágrekorddal nyert aranyérmet, a másik pedig Wang Sheng, az 54 kg-os súlycsoport győztese. - Mindkét súlyemelőnő ana­­bolikus szteroidot használt - mondta az üggyel kacsolatban Aján Tamás, a nemzetközi szö­vetség főtitkára. - A dopping­vétségért mindkettőjüket örök­re eltiltották a súlyemeléstől. Clinton sürget, Carter tárgyal? Sztrájkhelyzetkép baseballban és hokiban WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Politikai személyiségek próbál­nak segíteni Amerikában a baseball és a jégkorong meg­mentése érdekében. Amint az köztudott, a baseballszezon végképp elmaradt a játékosok sztrájkja miatt, és a hokibaj­nokság - legalább részleges - beindulására is kevés a remény. Mindkét esetben bonyolult adózási, profitfelosztási kérdé­seken folyik a vita. A tulajdono­sok szeretnék korlátozni a játé­kosok fizetését, és ebből fedezni a fiókcsapatok működését. A baseball esetében már minden tárgyalási forma kimerült, így a kérdés az országos munkaügyi döntőbíróság elé kerül. Szó van arról is, hogy a képviselőház külön törvényben mentesítse a baseballipart egyes adók alól. Clinton elnök maga is sürgeti a legnépszerűbb sportág ügyei­nek rendezését. Jogilag semmit nem tehet, de népszerűségét nö­velheti, ha latba veti tekinté­lyét. Felvetődött az is, hogy Jimmy Carter volt elnök - Észak-Korea, Haiti és Bosznia után - itt is közvetítést vállal. Ezzel együtt előfordulhat, hogy idén sem lesz bajnokság, sőt az egész liga feloszlik, és egy telje­sen új alakul. A jégkorongban két héten be­lül dől el, hogy teljesen elma­rad-e a szezon, vagy az utolsó harmadát lejátsszák. A két sportág válsága egyrészt jelzi a profisport általános gondjait Amerikában, másrészt óriási ká­rokat okoz az ezzel kapcsolatos, évi négyszázmilliárd dollárosra becsült gazdasági ágazatoknak. A csapattulajdonosok reklámból és jegyeladásból származó bevé­telei nem nagyon nőnek, kiadá­saik - benne a játékosok fizeté­sei - viszont annál inkább. A más iparágakban megszokott szerkezetátalakítás itt is mun­kanélküliséggel és jövedelemát­csoportosítással jár, amelynek terheit a játékosok természete­sen nem hajlandóak vállalni. Az osztrák Andreas Goldberger még a kalapjánál is hosszabb ugrásainak köszönhetően nemcsak a tegnapi, bischofshofeni via­dalt nyerte meg, hanem megszerezte az összetett elsőséget is a sí­ugrók hagyományos négysáncversenyén. A második helyen a ja­pán Funaki, a harmadikon a finn Ahonen végzett reuters-fotó SKI • SKISCHUHE • SKIMODE [ W SKIFAUSTER • SKIBRILLEN EISLAUFSCHUHE • SPORT­SCHUHE • TRAININGSANZÜGE Ráder: ^ TENNISMODE • CITYBIKES TREKKINGBIKES • MTB'S SPOmiSKONT _________WIEN / SHOPPING CITY SÜD

Next