Népszabadság, 1996. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-25 / 21. szám

24 népszabadság Andre Agassi: nem hátrány a hátrány Ma a női elődöntők következnek az ausztrál nemzetközi bajnokságon TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Ausztrália örömmámorban úszik, Mark Woodforde bejutott az elődöntőbe. Ez élete legna­gyobb sikere, hiszen Grand Slam-tornán még sosem volt a legjobb négy között. Külön bra­vúr, hogy mindezt harminc­évesen produkálta. Világranglis­­ta-hatvanhetedikként, pályafu­tása harmincnyolcadik GS-ver­­senyén jutott az elődöntőbe, rá­adásul úgy, hogy ellenfelének, Thomas Enqvistnek esélye sem volt a győzelemre. A balkezes ausztrál rendre hatástalanította ellenfele bombaadogatásait, s nyeséseivel végig az alapvonalon tartotta jóval esélyesebb, s hat­van hellyel előkelőbben rangso­rolt vetélytársát. A változatos­ság kedvéért három, egyformán 6:4-es játszmában kerekedett fö­lül, s jutott pályafutása csúcsá­ra. Pat Cash 1988-as bravúrja óta ausztrál teniszező nem volt elődöntős Melbourne-ben, en­nek ismeretében különösen ért­hető a hazaiak öröme. Sokan kezdik azt hinni, hogy Andre Agassi szórakozik az el­lenfeleivel. Altatja, pontosabban áltatja őket, s amikor azok elhi­szik, hogy akár nyerhetnek is, akkor jön a henger. Az ameri­kainak ez volt a harmadik öt­­játszmás mérkőzése az idén Mel­bourne-ben, ám az első, amelyet két szett „mínuszról” nyert. Courier magabiztosan játszott ellene, olyannyira, hogy a kedd­ről hozott 5:4-es előnyét a rövi­dítésben játszmagyőzelemig fo­kozta, s rátett még egy lapáttal, amikor a másodikban 6:2-re le­mosta a pályáról ellenfelét. Ekkor mondta azt Agassi, hogy elég. Fokozta a tempót, sű­rűn oldalakat váltogatva moz­gatta vetélytársát, aki egyre csökkenő ellenállást tanúsított. Olyannyira, hogy Agassi 6:3, 6:4, 6:2-re megnyerte a mérkőzést, s bejutott a legjobb négy közé, ahol az eddig még játszmát sem vesztett Chang lesz az ellenfele.­­Courier vereségét - az érintet­ten kívül - Thomas Muster saj­nálta a legjobban, hiszen ha Agassi kikap, az osztrák lett vol­na a világelső. Lett volna...) So­kak szerint egyébként az Agas­­si-Chang derbi lesz az igazi dön­tő, csupán az a kérdés, mit szól ehhez Woodforde, s főként Be­­cker. Igen, Becker, aki a vártnál jó­val fölényesebben végzett Kafel­­nyikovval (6:4, 7:6, 6:1). Az orosz amúgy nem okozott csalódást: nagy tornákon rendre jól játszik az első két-három fordulóban, ám, amikor komolyra fordul a dolog, elbizonytalanodik. Véget ért a kis Martina Hingis mesés története is: az ausztrál nemzetközi bajnokság legfiata­labb elődöntőse lehetett volna, ha­­ nem kap ki Amanda Coet­­zertől. De kikapott, s ezzel az ál­mok egyelőre tovaszálltak. A dél-afrikai lány 7:5, 4:6, 6:1-re nyert, s jutott életében először GS-tornán a négy közé. Hingis képtelen volt uralkodni idegei fölött: miután az úgynevezett ki nem kényszerített hibák tucat­jait vétette, ütőjét megszámlál­hatatlan alkalommal vágta a földhöz. Coetzer elődöntőbeli ellenfele Kuhárszky Zoltán tanítványa, Anke Huber lesz: a német lány nagy bravúrral a második he­lyen kiemelt Conchita Martinezt verte ki 4:6, 6:2, 6:1 arányban. Hubernek ez pályafutása máso­dik Grand Slam-elődöntője, s egyik legemlékezetesebb győzel­me. Egy óra negyvennégy perces csatában diadalmaskodott, mi­közben az előző naphoz hasonló­an óriási zivatar szakította félbe a játékot. Nehezen érthető, miért éri rendre váratlanul a mel­­bourne-i rendezőket az égi ál­dás: mire be tudják húzni a tetőt, már úszik minden a tizenhatez­res sportcsarnokban. Martinez­­nek ezzel a vereséggel szép soro­zata szakadt meg: az utolsó négy Grand Slam-versenyen egyaránt elődöntős volt. A spanyolok vigasztalhatatlanok, hiszen Arantxa Sanchez-Vicario keddi búcsúja után a másik ász is ki­esett. Ma a két női elődöntőt rende­zik Szeles-Rubin, illetve Coet­­zer-Huber szereposztásban. Pénteken a két férfi mérkőzés következik Becker-Woodforde, valamint Agassi-Chang párosí­tásban. Nem dühös, örül... Anke Huber így ünnepelte elődöntőbe jutását MTI - KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága hat pontot levont a Vasas női csapatától, amiért az angyalföldiek öt mérkőzésen - melyek közül há­romról győztesen távoztak - jogosulatlanul, érvényes játék­­engedély nélkül szerepeltették Hang Györgyit, a válogatott korábbi kapusát. Az öt találko­zót két-két ponttal, egyaránt 10:0-ás gólkülönbséggel az el­lenfelek (Caola, FTC, Bp. Spar­tacus, Debrecen, Kisvárda) ja­vára igazolták - jelentette az MTI. Az eset - a piros-kékek szá­mára fájó - különlegessége, hogy az öt összecsapást október 27. és november 15. között ját­szotta a Vasas, vagyis kínálja magát a kérdés: vajon miért csak most derült fény a szabály­talanságra? Rupnik Károlytól, a szövet­ség titkárától megtudtuk, hogy a Vasas múlt szerdai, Békéscsa­ba elleni mérkőzésén vette észre Tóth Ferenc időmérő, hogy Hang játékengedélye csupán az 1994-95-ös szezonra szól. A bí­rók - ahogyan az ilyenkor köte­lező - rávezették a jegyzőkönyv hátoldalára, hogy Hang nincs birtokában a szükséges doku­mentumnak, de azt is: ha klubja tíz napon belül beszerzi az ok­mányt, elmarad a szankció. A Vasas vezetői léptek, így ennek a találkozónak a végeredmé­nyét nem kellett megsemmisíte­ni. Igen ám, csakhogy ily módon kiderült: a kapus a tavaly őszi meccseken nem játszhatott vol­na. Felvetődik a kérdés, hogy az ominózus mérkőzéseken köz­reműködő hivatalos szemé­lyeket nem terheli-e felelős­ség, amiért nem vették észre időben a szabálytalanságot, s okoztak ezzel a megérdemelt­nél is nagyobb kárt az -egyébként súlyosan hibás - angyalföldieknek. - Természetesen felelősek a találkozók játékvezetői és hiva­talos időmérői is - magyarázta Rupnik Károly. - A rendelkezés világosan kimondja, hogy a mérkőzések kezdete előtt ellen­őrizni kell, valamennyi játékos­nak érvényes-e a játékengedé­lye. Ez elsősorban a bírók dol­ga, de az időmérők sem feled­kezhetnek meg róla. Szövetsé­günk intézkedett is: a vétkes időmérőket június 30-ig nem foglalkoztatja. A bírókkal szemben a játékvezetői bizott­ságnak kell eljárnia. Márki László, a bizottság el­nöke érdeklődésünkre elmond­ta, hogy a hibázó bírók között három, nemzetközi minősítésű kettős is található. A testület szombat délelőtt határoz sor­sukról. Márki úgy fogalmazott, a hanyagság egyértelműen megállapítható, a büntetés vár­ható mértékéről azonban nem kívánt szólni. Vasas: ötször null-tíz Súlyos büntetés Hang kapus jogosulatlan szerepeltetéséért SPORT 1996. január 25., csütörtök Fölényesen, 26:17-re győzött a Ferencváros a Debrecen ellen a női kézilabda-bajnokság rangadó­ján, s ezzel továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát. Képünkön Pádár Ildikó tör kapura a debreceni védők között velledits­ Éva felvétele KÜLFÖLDRŐL JELENTIK ZÜRICH: Ezúttal is Braz­ia áll az élen a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség legújabb világranglistáján. A magyar válogatott két hellyel esett vissza a legutóbbi besorolás óta, így jelenleg a hatvannegyedik. SZÓFIA: Tizenkettedik helyen áll Vidrai Szabolcs a műkorcsolya Európa-bajnokság férfi rövidprog­ramját követően. A párosok versenye első kiadásunk zárta után kezdődött. JOHANNESBURG: A labdarúgó Afrika Kupában a csoportmérkőzé­sek utolsó fordulóját játszották. Az eredmények: Dél-afrikai Köztársa­­ság-Egyiptom 0-1, Angola-Kame­­run 3-3. Az A csoportból Dél-afrika és Egyiptom jutott a nyolc közé. WIJK AAN ZEE: Újabb döntet­lent ért el a nemzetközi sakktorna 9. fordulójában Lékó Péter. A fiatal nagymester ezúttal az orosz Tivja­­kovval remizett, és 4,5 pontjával a középmezőnyben áll. NEW YORK: Ismét győzött a Chi­cago Bulls az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban. Az ered­mények: Toronto Raptors-New Jer­sey Nets 86:79, Cleveland Cava­­liers-Atlanta Hawks 72:84, Indiana Pacers-Phoenix Suns 117:102, Or­­lando Magic-Philadelphia 76ers 105:90, New York Knicks-Chicago Bulls 79:99, Utah Jazz-Portland TrailBlazers 96:72, Sacramento Kings-Dallas Mavericks 109:111. OTTAWA: Menesztette edzőjét, Dave Ellisont az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Ot­tawa Senators csapata. A bajnokság eredményei: New Jersey Devils-Los Angeles Kings 3:1, Washington Ca­­pitals-Florida Panthers 4:5. LONDON: A Nemzetközi Asztali­­tenisz Szövetség elkészítette az új esztendő első világranglistáját. A magyarok közül a legjobban ezúttal is Bátorfi Csilla áll, akit a 21. helyen rangsoroltak. WIESBADEN: Az AC Milan vég­zett az első helyen a labdarúgó klub­csapatok 1995-ös rangsorában. Ér­dekesség, hogy a tavalyi év sztár­együttese, az Ajax csak harmadik a listán. Az első százba egyetlen ma­gyar gárda, a Ferencváros került be, hetvenkettedikként. PRÁGA: Fedett pályás világcsú­csot állított fel női rúdugrásban a cseh Daniela Bartova. Az új rekord: 420 centiméter. PÁRIZS: Újabb fordulót bonyolí­tottak le a férfi kosárlabda Klubcsa­patok Európa Kupája középdöntő­jében. Az eredmények: Limoges (francia)-Zalgiris Kaunas (litván) 82:68, Partizan Belgrád-Basket Os­­tende (belga) 88:67 (A csoport), BC Kalev (észt)-Zrinjevac Zágráb 82:80, PAOK Szaloniki-Dinamo Moszkva 64:59 (B csoport). A cso­portok élén a Zalgiris Kaunas, illet­ve a PAOK Szaloniki áll. Elhunyt Iharos Sándor Hatvanöt éves korában, szív­­infarktus következtében kedd este elhunyt Iharos Sándor, a magyar sport kiemelkedő egyénisége. Iharost az Orszá­gos Testnevelési és Sporthiva­tal, a Magyar Olimpiai Bizott­ság, a Magyar Atlétikai Szö­vetség és a Bp. Honvéd saját halottjának tekinti. □ Iharos Sándor az ötvenes években a híres magyar futó­iskola egyik reprezentánsa volt, nem kevesebb, mint tizenegy világcsúcs fűződött a nevéhez. A Bp. Honvéd spor­tolója volt, megszámlálhatat­lan országos bajnoki címet szerzett klubjának. Számos emlékezetes futással hívta fel magára a figyelmet. Ezek kö­zül is kiemelkedik az 1955. ok­tóber 10-én, a Népstadionban elért ötezres világcsúcsa (13:50,8), amellyel Vlagyimir Kuc rekordját adta át a múlt­nak. Alig egy évvel később, az ugyancsak a Népstadionban futott 28:48,8-as tízezres csú­csáról beszélt a világ. Éppen abban az esztendőben, 1956- ban produkálta a legemlékeze­tesebb eredményeket, amikor 1500 métertől 10 000-ig vala­mennyi világrekordot ő tar­totta. Csodálatos teljesítmé­nyeit érdekes módon mégsem ekkor, hanem egy évvel koráb­ban, 1955-ben ismerték el, amikor a világ legjobb sporto­lójának választották. Sajnála­tos módon éppen az olimpiá­kon maradt adós a tehetségét megillető eredményekkel. Az 1952-es, helsinki olimpián 1500-on kiesett, négy évvel később pedig el sem utazott Melbourne-be. Hosszabb ideje betegeske­dett, többször ápolták kórház­ban. Halálával valóban pótol­hatatlan veszteség érte a ma­gyar sportéletet. Célegyenesben a sporttörvény Horn Gyula és Gallov Rezső tárgyalása Horn Gyula miniszterelnök hi­vatalában kedd délután meg­beszélésre került sor a sport időszerű kérdéseiről. A tárgya­láson részt vett Kuncze Gábor, a sporthivatal felügyeletét is ellátó belügyminiszter, dr. Bokros Lajos pénzügyminisz­ter, Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke, Pitti Zoltán, az APEH elnöke. Meghívást kaptak a megbeszélésre az MSZP és az SZDSZ parla­menti frakciójának sportszak­értői is. Az OTSH elnökének beveze­tő tájékoztatója után a miniszterelnök három időszerű témában cserélt véleményt a tanácskozás részvevőivel, a sporttörvény előkészítésének állásáról, a sport társadalmi szervezeteinél felgyülemlett APEH-adósságállomány keze­lésének lehetőségeiről, végül a még állami tulajdonban lévő sportlétesítmények tulajdonvi­szonyainak rendezéséről. A megbeszélés eredménye­ként Kuncze Gábor javaslata szerint legkésőbb február 29-ig elkészül a sporttörvény végle­ges szövege, s a kormány napi­rendjére kerülhet. A végső for­ma kimunkálásában és egyez­tetésében az MSZP, illetve az SZDSZ frakciója által kijelölt szakértők, valamint az OTSH és a PM illetékesei vesznek részt. A sport társadalmi szerveze­tei APEH-adósságának kezelé­sére vonatkozó javaslat a gyor­sított egyeztetési eljárás után minden valószínűség szerint február első kormányülésének napirendjére kerül. A még állami tulajdonban lé­vő sportlétesítmények ingyenes tulajdonba adásának lehetősé­geit tartalmazó előterjesztéssel kapcsolatban a tanácskozás arra az elhatározásra jutott, hogy ezt nem a sporttörvény keretei között, hanem - ezzel ugyan egy időben - külön elő­terjesztés formájában kell el­készíteni, ugyancsak február 29-ig. HÍREK • TOVÁBBJUTOTT a Szeged férfi kézilabda-csapata a City Kupában. A legjobb négy közé kerülésért: Sze­ged-Sisak (horvát) 38:22, az összesí­tésben 65:42. • EREDMÉNYEK a férfi kosárlab­da-bajnokságból: Albacomp-Kör­­mend 79:73, Atomerőmű SE-Szol­­nok 61:48. • A FÉRFI RÖPLABDA Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzé­sén: Vasas-Kaposvár 3:0. • MA KEZDŐDIK és vasárnap ér véget Galyatetőn az országos biat­lonbajnokság. A versenyek minden nap 10 órakor kezdődnek. • SZOMBATON tartja következő ülését a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A tanácskozás közép­pontjában a pénzügyek állnak: a számvizsgáló bizottság jelentést ter­jeszt elő az elmúlt év mérlegéről, s az elnökség tárgyal az idei költségve­tésről is. NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek DANISS GYŐZŐ, FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY, VERES MÁRIA segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető, FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, olvasószolgálat: FÁBIÁN PÉTER, gazdaság: FERENCZ GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, külföld: LÉDERER PÁL, érvek, vélemények: MIKLÓS GÁBOR, fotó: RÉDEI FERENC hír és információ: VAJDA PÉTER, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Igazgató: GÜNTER GIFFELS Lapigazgató: RÓZSA GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 168-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 188-9567,168-9857 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest Terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága. Előfizethető a postahivataloknál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) 1990 Budapest XIII., Lehel utca 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra, és a kiadónál (T: 168-8844). Előfizetési díj egy hóra 599, negyedévre 1797, fél évre 3594, egy évre 7188 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató INDEX: 25­001 ISSN 0133-1752 BP.­­ ISSN 0237-3777 VIDÉK A Népszabadság Rt. a­­/ItATESZ tagja. A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: SZALAY HANNA, belpolitikai szerkesztője: RÁDI ANTÓNIA, grafikai szerkesztője: ifj. RÓKÁS SÁNDOR .

Next