Népszabadság, 1996. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-29 / 100. szám

32 NÉPSZABADSÁG. Csillag itt egy sem maradt Láthatatlan futball a Hungária körúton: MTK-Békéscsaba 1-0 | LABDARÚGÁS 1­­ Amikor a második félidőben Csillagot lehozták, a műsorköz­lő a következőképpen kommen­tálta a cserét: „Igen, ez várható volt. Csillag már korábban je­lezte, hogy nem lát.” Isten ments, hogy ironizálni kezdjek a középpályás szembántalmai kapcsán, ám a váltás pillanatá­ban eszembe jutott: ezen az ala­pon könnyen félbeszakadhat a mérkőzés. Arra gondoltam, ha mindenki lejön, aki nem lát a pályán, akkor alig marad játé­kos a gyepen... Lőrincz és Vlaicu kétségkívül folytathatta volna, csak hát kettesben, ugyebár, nem lehet futballozni. Márpedig rajtuk kívül nem akadt ember a Hun­gária körúti pázsiton, aki ne küzdött volna legalábbis átme­neti vaksággal. Az utóbbiak közé tartozott Varga Sándor játékvezető is. A bírónak a találkozó bevezető szakaszában nem tűnt fel, hogy Lőrincz a tizenhatoson belül a derekánál fogva visszahúzta Puskást; a síp gazdája nem rea­gált akkor sem, amikor Lőrincz átadását Kenesei lesen kapta (mivel füttyszó nem harsant, a csatár vidáman továbbment, átemelt Baji kapuson, Csertői pedig egy méterről besodorta a mérkőzés egyetlen gólját). Var­ga továbbá azt sem tudta helye­sen megítélni, hogy Major ha­talmas lövése - a találkozó ki­magaslóan legszebb jelenete volt ez­ - a felső lécről a gólvo­nalra vagy amögé pattant-e. A játékvezető úgy döntött: a lab­da nem volt benn. A szombat esti Híradó lassítása azonban egészen mást mutatott. Hozzá­teszem: a kapufás esetben ért­hető a tévedés, a másik kettő­ben viszont... Ilyenkor kellene megjegyezni még, hogy a Békéscsaba nem ezért vesztett, a vendégek tudni­illik hallatlanul gyengén játszot­tak. Csak hát semmivel sem vol­tak rosszabbak a szintén kilá­tástalan MTK-nál... Ha nincs a megadott lesgól, akkor valószí­nűleg döntetlennel távozhattak volna, ha pedig jogos tizenegyes­hez jutnak a találkozó kezde­tén... Varga legfeljebb azzal vé­dekezhetne: „Nemcsak én tet­tem sokat azért, hogy veszítsen a Csaba.” Ha ezt állítaná, tökéle­tesen igaza lenne, hiszen Kul­csár például minden tőle telhe­tőt elkövetett csapata vereségé­ért. Az első félidőben Babos, az MTK kapusa kiejtett egy „vesze­delmes” partdobást (!), pontosan Kulcsár elé, akinek csak annyi dolga volt, hogy két méterről a hálóba fejeljen. Nem sikerült. Valóságos csodának tetszett, de a csatár homlokáról ilyen távol­ságról (pardon, közelségről) is a léc fölé került a labda... Ebből a szempontból valóban jobb volt a győztes MTK. Illés legalább a kapufát eltalálta, miután a kilencvenedik percben túljutott a kapuson... Kollégám ezt már nem várta meg. A második félidő tizenki­lencedik percét mutatta az ered­­ményjelző órája, amikor pálya­társam - aki csak passzióból lá­togatott ki a mérkőzésre - ott­hagyta a meccset, azzal a felki­áltással: „Nekem ebből elég!” Attól tartok, az ezerötszáz, min­den viszontagságra kész Hungá­ria úti szurkoló közül sokan éreztek ugyanígy, noha a másfél ezer drukker túlnyomó többsége a lefújásig a helyén maradt... Egyébként, ha így megy, előbb ezer lesz az ezerötszázból, aztán ötszáz, kétszáz... és Lacz­­kó Mihály MLSZ-elnöknek nem kell sürgősségi újratárgyalást elrendelnie egyetlen zárt kapus mérkőzés ügyében sem. Jelzem, a Hungária körúti találkozó délután háromkor kezdődött, s ettől a tévé egyenesben közvetí­tette a Debrecen-Újpest össze­csapást. Öt óra után pár perccel értem haza, és azt láttam, hogy a házunk előtti téren gyerekek rúgják a labdát, hiánytalan kis­pályás (tehát: 5+1-es) csapatok­ban. Mondom: a televízióban meccset sugároztak, őket azon­ban ez mit sem érdekelte. Helyes, srácok, törődjetek csak a futballal! Jv. MTK-BÉKÉSCSABA 1-0 (0-0) Hungária körút, 1500 néző Varga. MTK: Babos G. - Kuttor, Lőrincz, Tamási (Hamar, 46. p.) - Babos Á., Csillag (Farkasházy, 57. p.), Hor­váth, Illés, Zsivótzky - Csertői, Ke­nesei. Békéscsaba: Baji - Mracskó, Csa­tó, Kovács - Fodor (Szarvas, 77. p.), Puskás, Major, Balogh (Zahorán, 90. p.), Kasik - Kulcsár (Szabados, 70. p.), Vlaicu. Gól: Csertői (73. p.), Hegyi Iván Leült a játék szabó Barnabás felvétele FERENCVÁROS-VÁC 2-0 (2-0) Üllői út, 8000 néző. Jv.: Kiss. Ferencváros: Hajdú - Jagodics, Telek, Szűcs - Páling, Albert (Kopu­­novics, 75. p.), Lisztes, Arany, Nagy N. (Kecskés, 73. p.) - Kuntics (Za­­vadszky, 85. p.), Nicsenko. Vác: Hámori - Puglits, Nagy T., Lé­vai - Schwarcz, Kasza, Vojtekovszki, Víg (Sándor, 80. p.), Nyikos - Borgu­lya (Mackaya, 68. p.), Hanyecz. Gól: Kuntics (19. p.), Nicsenko (30. p.). DEBRECEN-ÚJPEST 2-0 (1-0) Debrecen, 8000 néző. Jv.: Vágner. DVSC: Horváth B. - Vadicska, Go­ján, Sándor Cs., Pető - Dombi, Ko­vács (Madar T., 63. p.), Madar Cs., Bea (Frida, 89. p.) - Sándor T., Bagoly. Újpest: Szűcs - Bérczy (Szili, 79. p.), Füzesi, Sebők, Szlezák - Jenei, Véber, Szanyó (Belvon, 46. p.), Tom­­ka - Tiefenbach (Wukovics, 56. p.), Egressy. Gól: Ilea (14. p.), Sándor T. (65. p.). CSEPEL-FEHÉRVÁR 2-2 (1-1) Csepel, 2500 néző. Jv.: Puhl. Csepel: Bíró - Ács, Váczi, Tyukodi - Rósa, Zombori (Tikosi, 72. p.), Medgyes, Vancsa, Szekeres - Nagy T. (Bubcsó, 63. p.), Baranyi (Kámán, 90. p.). Fehérvár: Kujundzsics - Szalai, Jávorka, Bekő - Donát (Dvéri, 65. p.), Dulics, Pető, Miriuta, Korsós (Nagy L., 73. p.) - Takács, Horváth. Gól: Donát (5. p.), Nagy (28. p ), Szekeres (80. p.), Pető (93. p.). ZTE-VASAS 1-2 (1-1) Zalaegerszeg, 7000 néző. Jv.: Pil­lér. ZTE: Tóth - Csóka, Szabó I, Ko­vács (Kocsárdi, 89. p.) - Horváth A., Lendvai, Szabó II, Ivanics, Németh - Sztipánovics (Szabó Z., 69. p.), Prei­­singer (Horváth Gy., 80. p.). Vasas: Sáfár - Mónos, Geress (Herczeg, 29. p.), Juhár, Jessy - Má­­riási, Szilveszter, Galaschek, Pál (Simon, 63. p.) - Váczi, Fischer. Gól: Szabó II (14. p.), Fischer (21. és 90. p.). PÉCS-KISPEST 2-4 (1-2) Pécs, 3000 néző. Jv.: Lettrich. Pécs: Balogh - Szabados (Bumb, 31. p., majd helyette Pest, 56. p.), Aczél, Braun - Dienes, Ulveczki, Győri, Ulrich, Jákl - Kovács Z. (Buj­­dak, 46. p.), Tököli. Kispest: Vezér - Plókai, Hahn, Gabala - Árgyelán (Dubecz, 81. p.), Kovács B., Pintér, Warzycha, Piros­ka - Jovanovics (Kabát, 62. p.), Tóth (Lóczi, 75. p.). Gól: Tököli (22. és 49. p.), Kovács B. (34. p.), Jovanovics (41. p.), Ár­gyelán (48. p.), Tóth (61. p.). STADLER FC-GYŐR 1-0 (1-0) Akasztó, 2500 néző. Jv.: Cserna. Stadler FC: Nagy G. - Nagy A., Dragoner, Vacsilla, Kertész (Balog, 86. p.) - Csehi I., Molnár, Lázár (Ko­vács, 82. p.), Csehi Z. - Rumán, Bal­­ders. Győr: Brockhauser - Lakos, Hungler, Urbán, Dumitrescu - Kor­sós, Lantai (Demollari, 36. p.), Mi­­kóczi, Cseke, Füzi (Hajszán, 58. p.) - Moke (Lajkovics, 62. p.). Gól: Baidére (26. p.). BVSC-HALADÁS 2-1(0-0) Szőnyi út, 4000 néző. Jv.: Tóth. BVSC: Koszta - Bondarenko, Csá­bi, Komlósi, Farkas - Bükszegi, Ko­módi, Dárdai, Aranyos - Orosz (Bognár Gy., 56. p ), Vincze. Haladás: Király - Varga, Tóth M., Zugor, Tóth Gy. - Mikóczi, Kovács (Bognár Z., 63. p.), Szekér, Varsányi (Majoros, 83. p.) - Fehér (Kiss, 53. p.), Negrau. Gól: Bükszegi (47. p.), Aranyos (66. p.), Szekér (74. p.). GÓLLISTA 11: Horváth (Fehérvár), Nicsenko (Ferencváros), Orosz (BVSC). 10: Sándor T. (Debrecen), Vincze (BVSC). KÖVETKEZIK A 23. forduló (május 4., szombat) műsora: Vasas-BVSC, Békéscsa­­ba-Debrecen (mindkettő 17), Győr-Ferenc­város (18), Kis­pest-MTK, Csepel-Stadler FC, Ha­­ladás-Pécs, Fehérvár-Újpest, Vác- ZTE (mind 191. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1.BVSC 22156 142-19 51 2. FTC 22152 5­38-17 47 3. Újpest 229 8 527-18 35 4. DVSC 22­104 831-28 34 5. Kispest 228 9 5­33-25 33 6. Vasas 228 8 628-25 32 7. MTK 228 7 742-35 31 8. Stadler FC 22 6 124 28-26 30 9. Csepel 227 8 7 36-35 29 10. Vác 226 9 7 32-31 27 11.ZTE 226 7 931-37 25 12. Haladás 226 6 10 21-34 24 13. Fehérvár 226 4 12 28-43 22 14. Győr 224 7 11 22-36 19 15. Békéscs. 223 9 10 22-34 18 16. Pécs 225 2 15 20-38 14 (A Pécstől három büntetőpont le­vonva.) ÚJSZERŰ FORDOK KAMATMENTESEN!!! FIESTA 1.11 1992., hófehér 980.000 Ft FIESTA 1.31 1993., bordómetál 1.150.000 Ft FIESTA 1.11 1993., grafitmetál 1.220.000 Ft FIESTA 1.1 i 1994., hófehér 1.220.000 Ft FIESTA 1.1 i 1993., zöksmetál 1.270.000 Ft ESC­ORT 1.31 1993., ezüstmetál 1390.000 Ft ESCORT 1.41 1993. grafitmetál 1.420.000 Ft ESCORT 1.31 1994., kékmetál 1550.000 Ft MONDEO 1.61 1995., lilamétel, CCM3I 2550.000 Ft TRANSIT 2.50 1991., 9 szem. busz 1.700.000 Ft +ÁFA RIASZTÓ, IMMOBIUSER CENTRUM Autó - Beváros IX. Budapest, Kinizsi-Lónyai u. saruk Td.: 215-0015 RÉSZLETFIZETÉS: 0% KAMAT SPORT. I FUTBALLVILÁG Ördögök a mennyekben Két fordulóval a bajnokság vége előtt már aranyérmes a Milán­ó OLASZORSZÁG­I RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL A San Siro poklában vasárnap a vörös-fekete ördögök tartot­tak féktelen örömünnepet­­ al­sóra vetkőzve. A mezeket és nadrágokat a szurkolók vihet­ték haza. Itália bajnoka ismét a Milán. Telt házzal, hárommilliárdos bevétellel köszöntötte Milánó a csapatot. Egy belépő 200 ezer lí­rába, csaknem húszezer forintba került. A hármas sípszó után nyolcvanezer milanista üvöltöt­te az égbe: „Campiovoniii!” A Milán 3-1-re győzte le a Fioren­­tinát, s két fordulóval a bajnok­ság vége előtt behozhatatlan, ki­lencpontos előnyt szerzett a Ju­­ventussal szemben. A Milan klasszisjátékkal győ­zött, még akkor is, ha a Fiorenti­­na szerezte meg a vezetést, s a li­lák 2-1-nél büntetőt hibáztak. Szavicsevicsék győzelme azon­ban messzemenően megérde­melt. A vörös-feketék a klub törté­netének 15. bajnoki címét, a Berlusconi-korszak ötödik ara­nyát szerezték meg. A múlt hé­ten, a torinói döntetlen után azt terjesztették: azért nem nyertek a „bikák” ellen, hogy otthon, „családi körben” ünnepelhesse­nek. Ha ez nem is igaz, legalább „jól van kitalálva”. A Milan egyébként még ezt a luxust is megengedhette volna magának, hiszen úgy várta a Fiorentinát, hogy hét ponttal vezetett a má­sodik helyen álló Juventus előtt. A Milan-Fiorentina találkozó nem csak a bajnoki cím sorsát döntötte el, mivel a presztízs­­mérkőzés főszereplői ezúttal nem csupán a játékosok voltak. A csata a két rivalizáló csapat- és tévétulajdonos, Silvio Berlus­coni és Vittorio Cecchi Gori kö­zött is zajlott. A várva várt Milan-fesztivál mégis kicsit szomorkásra sikere­dett. A bajnoki címmel végérvé­nyesen lezárult egy korszak a Milán életében. Egy futball-le­­gendával szegényebb lesz mos­tantól a sportvilág: az „öreg sár­kányok” Dream Teamje lassan szétszéled. Donadoni Ameriká­ba megy, Tassottiból csapatveze­tő lesz, s nincs kizárva, hogy Ba­­resi is szögre akasztja a stoplis cipőt. A jövő Milánja atig hasonlít majd a nagy menetelés sikercsa­patára. A változások Desailly és Weah szerződtetésével kezdőd­tek meg, s csúcspontjukat a va­lószínű edzőváltással, valamint a két „bolygó hollandi”, Reizi­­ger és Davids érkezésével érik el. Immár csaknem bizonyosan vége a Capello-korszaknak, mely alatt a Müan négy bajnoki címet szerzett, egy BEK-győzel­­met aratott, három olasz és egy európai Szuper Kupát nyert. Kedden az utolsó nagy, tisztázó beszélgetés következik az edző és Berlusconi között, aztán ki-ki megy a saját útjára. Capello a Real Madridhoz. A Milannak két évet kellett várnia az újabb bajnoki címre. A sikersorozatot csak annak a Juventusnak sikerült megszakí­tania tavaly, mely tegnap az Olimpiai stadionban tartott főpróbát. Ott, ahol a május 22- én a Bajnokok Ligája döntőjét játssza az Ajax ellen. A torinói­ak csupán abban bízhatnak, hogy beigazolódik a színházi kabala: ha rosszul sikerül a fő­próba, sikert hoz az előadás. A Juve ugyanis kiábrándítóan ját­szott az AS Roma vendégeként, ám még így is kikényszerített egy 2-2-es döntetlent. Vasárnap azonban „csak” a bajnoki cím sorsa dőlt el, az ül­dözőbolyban még minden lehet­séges. A Juventustól aligha lehet elvenni a második helyet, vi­szont a Parma a vicenzai győze­lemmel (1-0), illetve a Lazio a bergamói, Atalanta elleni siker­rel (3-1) „vészesen” megközelí­tette a harmadik helyét most már csak egy pont különbséggel őrző Fiorentinát. A következő két forduló ezért sorsdöntő lesz, az UEFA Kupa-helyekért az utolsó leheletig folytatódik a versenyfutás... Nagy Csaba Hurst labdája a „Haller térről’' Nyomoz a Scotland Yard, hogy valóban megkerült-e a vb-ereklye­­ ANGLIA A LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Harmincéves vágya teljesül Geoff Hurst korábbi válogatott csatárnak, aki 1966. július 30- án, az angol futball mindmáig legfényesebb (habár a harma­dik gól érvényessége miatt az­óta is vitatott) napján, az NSZK csapata elleni világbajnoki döntő után nyomát vesztette a - legalábbis a brit lapok értelme­zése szerint - neki járó na­rancsszínű labdának. „Milyen szép is lenne, ha a nagy napról őrizhetnék egy emléket!” - mondta a napokban, kissé meg­késve, egy, a közelgő jubileum alkalmából készült interjúban. Hurst mesterhármast ért el a 4-2-es angol győzelemmel zárult döntőn a Wembleyben, ám még mielőtt eltehette volna a meccs­labdát, az eltűnt. Az említett be­szélgetést követően a Total Foot­­ball című magazin felgöngyölí­tette az ügyet, és kiderítette: az első német gól szerzője, Helmut Haller vitte haza az ereklyét. A sportlap augsburgi otthonában megtalálta a ma sportszerkeres­kedésből élő Hallert, a labdát azonban nem. Az exlabdarúgó először azt állította, elveszett a hajdani játékszer, miután helyi üzletembereknek - kiállítás cél­jára - kölcsönadta azt, majd mégiscsak előkerült a „bőr”, mégpedig harmincnégy éves, biztosítási ügynök fia, Jürgen pincéjéből, akit ötéves születés­napján lepett meg a különleges ajándékkal. Ettől kezdve a brit bulvárlapok vették át a kezde­ményezést, és a labda vissza­szerzése ádáz licitálási harccá fajult. A The Daily Mirror végül 80 ezer fontot ajánlott fel Hal­­lernek, ha visszaszolgáltatja Hurstnek és Angliának a labdát. Az összeg elképesztően magas­nak tűnik, figyelembe véve, hogy a labda aukción legfeljebb ötezer fontot érne. Amikor Helmut Haller csü­törtök este - még a labda nélkül - megérkezett Londonba, bepa­naszolta az újságírókat, akik napok óta „szekírozzák”, és azt ismételgetik, hogy a labda Ang­liát illeti. „Megmondtam nekik, a labda az enyém és nem loptam el. A mérkőzés végén a lábam előtt hevert, ezért felvettem, be­dugtam a trikómba, és így fu­tottam a királynő elé. Azután egyszerűen hazavittem...” A labda egyébként sokkal inkább üzleti, mint nemzeti célokat szolgál. Mivel a Daily Mirror­nak a horribilis váltságdíj kifi­zetésére igénybe kellett vennie az egyik legsikeresebb brit üz­letembernek, Richard Branson­­nak, a Virgin-birodalom fejé­nek a pénzügyi segítségét, a re­likviát a Waterloo állomáson, a kontinensre induló és 17 száza­lékban tulajdonában lévő Eurostar-vonatok csarnokában állították ki. A történetbe további „csa­vart” hozott, hogy egy magát Wolfgangnak nevező német férfi jelentkezett Geoff Hurst ügynö­kénél, azt állítva, hogy egy árve­résen ő szerezte meg a világbaj­noki labdát, és azt kedden, egy hivatalos 30. évfordulós ünnep­ség keretében szolgáltatja vissza jogos tulajdonosának. Minde­közben a FIFA egy szóvivője hangoztatta, hogy a labda való­jában őket, a világ labdarúgásá­nak irányítóit illeti meg. A mind vadabb dimenziókat öltő ügybe immár a Scotland Yardot is bevonták. Bűnügyi szakértők hasonlítják össze az azóta használatlan labdákon található nyomokat Hurst ko­rábbi futballcipőjével. Az utób­biról az angol szurkolók azt mondják: nem 42-es, hanem 4-2-es méret... R. Hahn Veronika M0 Autócentrum. A színvonalas megoldás. Több mint 1300 eladott új autó, reprezentatív autószalonok, korszerűen felszerelt márka­­szerviz - lakatos- és fényezőüzemmel kima­gasló alkatrészkészlet, autós szaklapok elis­merései. M0 Autócentrum Központi telephely: M0 körgyűrű Csepel-Halásztelek lejárónál Tel: 276-5464, 276-5509 Tel./fax: 24/374-132 Belvárosi Alfa Romeo Autószalonok: 1065 Budapest, Bajcsy-Zs. út 45. Tel./fax: 153-4502,153-2465 1085 Budapest, József krt. 14. Tel./fax: 114-2679, 269-9170 1996. április 29., hétfő NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek DANISS GYŐZŐ, FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY, VERES MÁRIA segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető, FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, olvasószolgálat: FÁBIÁN PÉTER, gazdaság: FERENCZ GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, külföld: LÉDERER PÁL, érvek, vélemények: MIKLÓS GÁBOR, fotó: RÉDEI FERENC hír és információ: VAJDA PÉTER, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Igazgató: GÜNTER GIFFELS Lapigazgató: RÓZSA GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest ut., Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 168-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 188-9567,168-9857 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest Internet cím: http://www.nepszabadsag.hu Terjeszti a HÍR KÉR Rt., az NH Rt., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága (HVI). Előfizethető a HVI ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir, 1990 Budapest XIII., Lehel utca 10/A), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636 pénzforgalmi jelzőszámra, és a kiadónál (T.: 250-1680/terjesztés, fax:168-8844) Előfizetési díj egy hóra 699, negyedévre 2097, fél évre 4194, egy évre 8388 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ mb. vezérigazgató INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. - ISSN 0237-3777 VIDÉK­ES A Népszabadság Rt. a­­/ItATESZ tagja. A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: LACZIK ZOLTÁN, a Mozaik szerkesztője: RÁDI ANTÓNIA, grafikai szerkesztője: HIRSCH LAJOS .

Next