Népszabadság, 1996. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-30 / 101. szám

1996. április 30., kedd_ KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT_ NÉPSZABADSÁG 3 Bohunice káros Szlovákiára Duka Zólyomi az atomerőmű felújításáról Szlovákia európai uniós csatlakozását is veszélyeztetheti a po­zsonyi kormánynak az a minapi döntése, amely szerint - az erede­tileg ígért bezárás helyett - fokozatosan felújítják az ország egyetlen, Bohunicéban (Apátszentmihályban) működő atomerő­művét. Ez a véleménye Duka Zólyomi Árpádnak, az egyik legis­mertebb szlovákiai atomfizikusnak. Duka Zólyomi Árpád (aki egyúttal az Együttélés mozga­lom alelnöke is) a bohunicei fel­újítással kapcsolatban a Nép­­szabadságnak elmondta, hogy a problémának van egy technikai és egy politikai oldala. Ami a műszaki kérdést illeti, az erőműről tudni kell, hogy két blokkját a nyolcvanas évek leg­elején helyezték üzembe, mind­egyikben két-két WER típusú, 440 megawattos gépegységgel. Ezek nem csernobili típusú re­aktorok - hangsúlyozta a tudós, hozzátéve, hogy saját „voronye­zsi” kategóriájukban a régiek közé sorolhatók (a paksiak kor­szerűbbek, a Mohiban indítan­­dók még inkább), de az előírá­soknak megfelelő, rendszeres és szigorú karbantartással kihúz­hatják a tervezett élettartam (25-30 év) végéig is. A múlt héten aláírt egyez­mény értelmében Bohunicén 1999-ig átfogó rekonstrukciót hajtanak végre, amelynek ter­vezett költségei meghaladják az 5,5 milliárd koronát. Jelenleg ez az atomerőmű fedezi Szlovákia energiaszükségletének több mint a felét. A pozsonyi kor­mány korábban magára nézve kötelezőnek fogadta el, hogy ha Mohi termelni kezd, az ott belé­pő blokkoknak megfelelő szá­mú és teljesítményű egységet Bohunicén kivonnak a forga­lomból. Ám - és itt jön képbe a politi­ka - a minapi döntés ennek el­lentmond, hiszen a közelmúlt­ban kötött megállapodás értel­mében Mohiban az első két blokkot 1998-ban üzembe kí­vánják helyezni. Duka Zólyomi arra mutatott rá, hogy bár Bo­hunicén eddig súlyosabb bal­eset nem történt, a környezet­védők hevesen támadják az ál­taluk különösen veszélyesnek minősített erőművet, s egyértel­műen negatív reakció várható Bécsből is, hiszen ez a - Nagy­szombat (Trnava) fölött épített - nukleáris létesítmény Mohitól jóval nyugatabbra, az osztrák határ közelében üzemel. Ezek a körülmények, vala­mint a szlovák kormány saját korábbi döntésének ellentmon­dó újabb lépése, s főleg annak várható visszhangja semmikép­pen sem segíti majd Szlovákia csatlakozását az Európai Unió­hoz. Farkas József György Solana dicsérte Csehországot, megrótta Romániát got, Bulgáriát, Albániát és Ro­mániát érintő körútja során a fő­titkár megerősíti majd Csehor­szág felvételét Magyarország és Lengyelország mellett a NATO- bővítés első hullámában. Ezzel szemben, írja a lap, Romániában, Bulgáriában és Albániában, „amelyeknek az elkövetkező években nincs esélyük a NATO- csatlakozásra”, olyan megoldá­sokat javasol majd, amelyek „le­hetővé teszik, hogy ezek az álla­mok ne kerüljenek veszélyes biz­tonsági vákuumba”. Mint bukaresti tudósítónk je­lentette, Solana útja előtt nyi­latkozott a Rompres brüsszeli tudósítójának, s hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok biztosí­tása fontos eleme a belső stabi­litásnak. Rámutatott arra, hogy a NATO-ba meghívandó orszá­goknak politikailag stabilak­nak kell lenniük. Románia ugyan számottevő eredménye­ket ért el politikai és gazdasági téren, de komoly erőfeszítéseket kell tennie a nemzeti kisebbsé­gek jogainak biztosítása terén - húzta alá a NATO főtitkára. A NATO fenntartása vagy főként kiterjesztése egyértelműen szembeke­rül az új európai realitásokhoz igazodó biztonsági rendszer kiépítésének követelményével - jelentette ki Borisz Jelcin orosz államfő a hétfői Le Fi­garóban. Jelcin szerint a jelenlegi európai biztonsági rendszer csak utó­lag reagál az eseményekre, miközben a századvég realitásai megelőző biztonsági intézkedéseket követelnének meg. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL Tegnap este a szlovák főváros­ba érkezett Javier Solana, aki ezt megelőzően Prágában foly­tatott tárgyalásokat a NATO kibővítésének kérdéseiről. A cseh fővárosban az atlanti szövetség főtitkára nagyon jó­nak minősítette azt a dokumen­tumot, amelyet Prága terjesz­tett a NATO elé az egyedi tag­felvételekről folytatott párbe­széd keretében. Solana méltatta a csehek részvételét az IFOR- ban és a békepartnerségben, ám az ország NATO-felvételéről nem bocsátkozott jóslásokba. A főtitkár este már Pozsonyban vacsorázott a szlovák külügy­miniszterrel, ma pedig itt bo­nyolítja le prágaihoz hasonlóan legfelső szintű megbeszéléseit. A bukaresti Adevand című napilap szerint Solana jelenlegi körútjának bukaresti állomásán „pótmegoldásokat” javasol majd Romániának. Csehorszá­­ g Holbrooke: Sosem voltam politikus Nyilvánvaló, hogy a boszniai szerbek még mindig nem tart­ják be teljesen a daytoni béke­megállapodást. Noha a palei kormány elfogadja az egyez­mény katonai részét, vala­mennyi politikai előírásnak nem felel meg - válaszolta a Népszabadság kérdésére Ri­­chard Holbrooke volt amerikai külügyi államtitkár-helyettes, aki kulcsszerepet játszott a boszniai válságot lezáró megál­lapodás létrehozásában. Hol­brooke tegnap Horn Gyula kor­mányfővel és Kovács László kül­ügyminiszterrel tárgyalt, bár - mint mondta - ezúttal magán­emberként érkezett Budapest­re. Holbrooke újságíróknak nyi­latkozva kifejtette: a daytoni egyezmény katonai részének végrehajtása igen jól halad. A boszniai szerbek önként vissza­vonultak a nemzetközi elvá­lasztó vonalak mögé, ám köz­ben házakat égettek fel, gyalá­zatos módon otthonaik elha­gyására kényszerítettek embe­reket, és megsértették a szó­lásszabadságot. A békemegál­lapodás maradéktalan betartá­sára van szükség - hangsúlyoz­ta. - Boszniában a háború véget ért, de még nincs teljes béke. Nagyon sok függ az elkövetkező nyolc hónap eseményeitől, min­denekelőtt a választásoktól - jelentette ki a volt államtitkár­helyettes. Hozzátette, hogy a kétoldalú találkozón gratulált Horn Gyulának a Magyar­­ország által elért gazdasági eredményekhez és az OECD- tagsághoz. Arra a kérdésünkre, vissza kíván-e térni a politikai életbe, Holbrooke - aki jelenleg egy bostoni bank alelnöke - csupán annyit felelt: „Sosem voltam politikus, csak diploma­ta.” P. B. Funarnak nem lesz RMDSZ-es riválisa BUKARESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL Kolozsváron Funarnak nem lesz RMDSZ-ellenjelöltje a pol­gármesteri tisztségre a június­ban sorra kerülő helyhatósági választásokon - így döntött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szer­vezetének vezető testülete. Az RMDSZ Kolozsvárott megelé­gedne egy polgármester-helyet­tesi tisztséggel is. Az RMDSZ azt mondja, hogy a döntéssel ja­vítani akarja a legjobb esélyek­kel induló ellenzéki jelölt kilá­tásait. Ki válaszol a brüsszeli kérdőívre? ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A KSH már évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot az Euro­­stattal és a PHARE-pénzből tá­mogatott közös munka során a KSH gazdaság-statisztikai rend­szere hetven százalékban meg­felel az EU előírásainak. A fennmaradó harminc százalék­nyi eltérés elsősorban a pénz­ügyi szolgáltató - tehát a banki, biztosítói - szférában mutatko­zik, illetve hazánkban hiányos a kormányzati pénzügyek sta­tisztikája, s harmonizációra szorul a külkereskedelmi és a fizetési mérleg statisztikája is. Pukli Péter hozzátette: tavaly kidolgoztak egy ütemezési ter­vet, amely meghatározza, hogy a gazdaság különböző területeit vizsgáló felmérésekhez milyen módszertani átalakításokra van szükség. Hátráltatja a munkát, hogy rossz az adatszolgáltatási morál. A nem válaszolók ará­nya még mindig magas, ezért a KSH az adatfelvétel során eleve több kérdőívet küld ki, mint amennyire valóban szükség van. Nehézséget okoz a regisz­terek, a nagy nyilvántartási rendszer pontatlansága is. A köze­l 160 oldalas brüsszeli kérdőív címzettje a magyar kormány, és a kabinetnek kell eldöntenie, a válaszadás során mely hatóságokkal és intézmé­nyekkel kíván konzultálni. A koordinálást az integrációs ál­lamtitkárság végzi, amelynek vezetésére a külügyminiszter Somogyi Ferenc államtitkárt javasolta a kormánynak. A kér­dések kezelésében várhatóan részt vesz az Inotai András ve­zette integrációs stratégiai munkacsoport is, amely függet­len szakértői testületként mű­ködik a kormány mellett, és az integrációs kabinet munkáját segíti. A válaszadásban együtt kíván működni az Országgyűlés európai integrációs bizottsága is. A 23 fejezetből álló kérdőív kitöltésére kilencven napot kaptak a társult államok, így Magyarország is. A kérdések a gazdasági és a politikai élet leg­különbözőbb területeit érintik, és valamennyi kérdőív tartal­maz az adott társult országra vonatkozó részt is. Az Európai Bizottság a válaszok figyelembe vételével készíti el az országje­lentéseket; az EU csupán azok­kal a tagjelöltekkel kezd csatla­kozási tárgyalásokat, amelyek pozitív véleményt kaptak. M. R. A.-P. B. Magyarország az elsők között lehet Eu­-tag ► FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az Ostpolitik ma már nem azt szolgálja, hogy fenntartsuk a békét a Szovjetunióval, vagy hogy olyan körülményeket idézzünk elő, amelyek elősegít­hetik a két Németország majda­ni egyesülését. A mai Ostpolitik lényege a jószomszédi viszony, és mint ilyen, mindenre kiter­jed: a kulturális szférától a gaz­dasági együttműködésen át a diplomáciai kapcsolatokig. - Ön korábban hangsúlyozta, hogy az unió bővítése egyszerre poli­tikai és gazdasági döntés is kell le­gyen. Ugyanakkor többen hivatkoz­nak arra, hogy a dél-európai orszá­gok csatlakozását elsősorban politi­kai döntés motiválta, nevezetesen a félelem attól, hogy ezek az országok letérnek a demokratikus útról.­­ Igen, a Közös Piac annak idején valóban azért fogadta tagjai közé ezeket az országo­kat, hogy segítse a demokrácia megszilárdí­tását. Eköz­ben azonban a gazdasági kötelékek olyan szo­rossá váltak mind az unió, mind a mediterrán országok számára, hogy mostanra már eltéphetet­­lenek. Véleményem szerint ez lesz a helyzet Kelet-Európa esetében is, de a folyamat most valószínűleg kicsit hosszabb lesz, több kompromisszumot követel majd, mint azt sokan gondolnák. Ami Magyarorszá­got illeti, úgy vélem, az ország az elsők között csatlakozhat az Európai Unióhoz, amely egyéb­ként nemcsak az önök, de Né­metország érdeke is.­­ Gondolja, hogy a német egyesí­tés nem várt nehézségei miatt érzett kiábrándulás hátráltatja a kelet­európai országok integrációját? - Igen. A kiábrándulás egyébként kétoldalú: a kelet­németeknek azt mondták, hogy az egyesítés és a demok­rácia négy év alatt magát a föl­di paradicsomot teremti majd meg, ami természetesen igen távol van az igazságtól. Eköz­ben a nyugatnémeteket azzal hitegették, hogy az egyesítés nem rak újabb terheket a vál­­lukra, mindent megoldanak majd a piaci mechanizmusok. Mindez csak illúzió volt. De ez még mindig csekélység az Európa-szerte megoldatlan munkanélküliség problémájá­hoz képest, ami nyilván nem segíti a bővítés ügyét. A nyu­gat-európai lakosság attól tart, hogy az olcsóbb keleti munkaerő újabb munkahelye­ket vesz majd el tőlük, ami egyébként elkerülhetetlen. En­nek a problémának egyelőre egyik fél diplomatái sem szen­telnek elég figyelmet, sőt a ter­vezett Európai Monetáris Unió sem nyújt megoldást erre az egyre égetőbb kérdésre. - Ön korábban tagja volt az ex­­miniszterelnököket tömörítő egye­sületnek. Létezik még ez a szervezet, és ha igen, mivel foglalkoznak? - Csaknem tíz évig elnöke voltam a szervezetnek, de ko­rom miatt most már csak a tisz­teletbeli elnökséget vállaltam. A következő ülésünk néhány hét múlva Vancouverben lesz, és két témát vitat meg: az egyik a globális pénzpiac instabilitá­sából fakadó veszélyek, a másik pedig egyfajta globális etikai kódex kialakítása. Ez utóbbit előkészítendő. Bécsben talál­koztunk a világ 20 szellemi ve­zető személyiségével. A Vancou­veri találkozó után erről megje­lentetünk egy hivatalos kiad­ványt is. Inotai Edit A katakomba Van még néhány régi ház régi falfel­irattal. A reakciót fenyegetik és a Pártot éltetik. Kommunista grafit­tik. Mi tartotta őket a falon vagy ötven évig? Nem szelleme­sek, de erős festékkel kenték fel őket a háború utáni koalí­ciós időkben. Most megint koalíció van és balközépnek ne­vezik, most május elseje lesz, és ünnepelnie kellene a balol­dali közegnek. Mert ez munkásünnep, a szolidaritás, a kicsi­nyekkel és szegényekkel való együttérzés napja. A magyar baloldal zavarban van. Egy ideig az államszo­cializmust röstellte, most a szocialista színekben épülő piac­­gazdaságot. Közben még sokan bíznak benne: a sok megszo­rítás egyszer majd csak jobb életet, több szolidaritást fial. Ennek a mostani baloldali kurzusnak ezért jelképes aktusa, hogy tavaly a közművek eladása baloldali privatizálásnak minősült, azzal, hogy a közjavak jó áron való eladása a kül­földi tőkének életszínvonalat és állásokat menthet. Ki nem nevette volna ki valaha ezt a logikát? A régi - baloldalinak vélt - elképzelések leváltódtak. Már nem hiszünk a minden­ható államban. Már nem hiszünk a társadalomépítés tudo­mányában, s egyre kevésbé szeretnénk, hogy kísérletezze­nek velünk. Oly sok dogma és történelmi tudás lett érvény­telen, oly sok szimbólum értékelődött le. A legrosszabbak az illúziók. Ettől szenvednek a maiak, akik azt remélték, hogy a szociális érzékenység elegendő a szociális gondok megol­dásához, hogy a jó szándék munkahelyeket teremt, hogy a tiszta kéz kisöpri a korrupciót. Illúziónak bizonyult a felté­telezés, hogy a különböző nemzetiségű baloldaliak/szocia­­listák szót értenek egymással. A mai magyar baloldal keserve, hogy régi illúzióit hogyan cserélje új hitekre, miközben nem tagadja meg teljesen régi önmagát. Viszonylag a legkönnyebb ragaszkodni a politikai hitvallás néhány külsőségéhez. Az Internacionálét eléneklik a kongresszus végén. Mert életünket rituálék szabályozzák, mert a baloldaliságnak is vannak viselkedési és jelképes szabályai. Jelzik a közös múltat és az együtt vallott, valaha átélt gyakorlatot. Mások úgy vannak ezzel, mint a városszé­li szoborparkkal. Ott az egybegyűjtött klasszikusok, mártí­rok és hősök elvesztik eredeti üzenetüket. Történelmi relik­viák, kissé szánandó bálványok ők ott. Kik is vagyunk? Mi­vé lettünk? A jelképek kiürültek. Sajátságos a közeg, ahol tőkést és munkást is dacosan elvtársnak szólítanak. A szolidaritás általános hirdetése nem egyedüli baloldali érték. A szabadság liberális eszméje, az emberi jogok védel­me sem visel pártjelvényt. A kádári évtizedek szociálpoliti­káját vallja a magyar jobboldal is. Az euroatlanti integráció­hoz való viszony sem különböztet meg: szélsőjobb és szélső­bal egyaránt ellenzi az EU-t, a NATO-tagságot. A baloldal (a hagyományos) szeretné úgy meghatározni önmagát, hogy ne legyen közben retrográd. A pártszínekkel jelzett baloldalt és jobboldalt a tradíciókhoz való viszony választja el. Ki a kuruc, ki a labanc? A valódi baloldali gyakorlat most a nyilvános társadalom szélére szorult. Ott van most a szolidaritás katakombája, ahol a rászorulók és együttérzők egymásra találnak, ahol összeállnak az emberek, hogy tiltakozzanak a környezeti rombolás, a pöffeszkedő hivatalok ellen. Ez a szeretet örök lázadása, ők az apatikus társadalom kovásza. Az új magyar baloldal nem szorítkozik ezért a pártpolitikára, mert sejtjei az organikus emberségesség világában keletkeznek. Ősük és hősük Iszaak Bábel Gedalija, aki „a jó emberek inter­­nacionálására” vágyott. Miklós Gábor Isten -­­ Aligha van ellentmondásosabb jelen­­verese­­sége az emberi történelemnek, mint a munkához való viszonyunk. A Biblia szerint Isten azzal bünteti Ádámot,hogy a Paradicsomból - ahol nem kellett dolgoznia - munkára ítélve űzi ki őt. „Átko­zott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belő­le életednek minden­napjaiban.” Azóta alapkérdése az em­beri létezésnek: Isten verése vagy Isten áldása-e a munka? A legtöbbször Marxnak tulajdonított felfogás szerint az embert a munka tette emberré. A marxi elképzelést roppan­tul leegyszerűsítő tolmácsolások szerint viszont a lélekölő munkától való megszabadulás teszi lehetővé az ember igazi önmegvalósítását. Jó évszázadon keresztül folyt a vita, va­jon hogyan történhet majd ez meg. És most úgy tetszik, a kérdés egyelőre lekerül a napirendről. Mert az emberiség egyik legfenyegetőbb réme ma épp a munkanélküliség. S nem csupán a távoli, egykor egzotikusnak számító orszá­gokban. Indiában például, ahol természetesnek tűnt, ha va­laki az utcán élte le egész életét anélkül, hogy akár egyetlen munkahelye lett volna. Hennem olyan közeli államokban, amelyekre most is irigykedve tekintünk magas életszínvo­naluk, az egész társadalomra kiterjedő létbiztonság okán. A minap adott hírt németországi tudósítónk arról, hogy veszélyben forog a néhány hónapja a kormány, a munka­adók és a szakszervezetek között született egyezmény. En­nek célja: úrrá lenni a szövetségi köztársaságban példátlan, több mint négymilliós munkanélküliségen. A veszélyt az okozza most, hogy a szakszervezeteken kívül senki sem lát­szik az egyezményben vállalt kötelezettségekre emlékezni. S ha ez így megy tovább, a munkanélküliek száma még ma­gasabb lesz. Ismeretes, hogy Nyugat-Európában sok helyen hasonló vagy még rosszabb a helyzet, mint Németország­ban. A munkanélküliség kérdéseit a társadalomkutatók számára is sűrű homály fedi. Hogy mennyire, azt Spanyol­­ország és Portugália helyzetének összevetéséből láthatjuk. A diktatúrából nagyjából egy időben szabadult két ország adatai között elképesztőek a különbségek. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tavalyi becslései szerint Spa­nyolországban 24, míg Portugáliában mindössze 7 százalé­kos volt a munkanélküliség. Vannak, akik ezt a a két ország eltérő fejlettségével magyarázzák, vagyis azzal, hogy Portu­gáliában az elmaradottság leküzdéséhez nagyobb szükség volt az ipar és a szolgáltatások fejlesztésére. Ennek követ­keztében Portugáliában 1985-ig 14 százalékkal nőtt az ipar­ban foglalkoztatottak aránya, míg Spanyolországban 27 százalékkal csökkent. A szolgáltató szektorban 44 százalé­kos volt a növekedés Portugáliában és csupán 9 százalékos Spanyolországban. Mindez azonban csak részben magya­rázza az óriási különbséget. Mint ahogyan a térségünk országai közötti hatalmas elté­rések sem értelmezhetők könnyen. Ahelyett azonban, hogy ezek részletezésébe merülnénk, csupán egyetlen hazai tényt említünk. Ma az ország elmaradottabb keleti részein, ahol sokkal több a munkanélküli, jóval több a megműveletlen földterület, mint a fejlettebb nyugati régiókban, amelyek­ben esetleg nincs is számottevő munkanélküliség. Sőt Kelet- Magyarországon máig látni tavalyi, töretlen kukoricát. Nem valószínű, hogy pusztán emberi hanyagság ennek az oka. Göran Therbom svéd szociológus, a kérdés kiváló szakér­tője így fogalmaz: „Munkanélkülinek lenni annyit tesz, mint kirekesztődni a gazdaságból és társadalomból. A munka­­nélküliség ezért a társadalom egységének vagy meg­osztottságának jellemzője.” Világproblémáról van szó, amellyel nekünk a magaink módján kell szembenéznünk. Talán épp a munka ünnepén kell erre emlékeztetni. Hovanyecz László

Next