Népszabadság, 1996. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-22 / 195. szám

A NÉPSZABADSÁG Csalódott az állami gazdaságokban az FM Jövőre a mezőgazdasági termelőket támogatják Az agrárgazdaság az elmúlt két esztendőben túljutott az átalaku­lás és a külső piacok elvesztése okozta mélyponton, ám a korábbi évtizedekhez képest kisebb lett az ágazat súlya a nemzetgazdasá­gon belül - tartalmazza egy, az FM által elkészített és első olva­satban a kormány által is megtárgyalt elemzés. Jövőre folytatódik az agrár- és élelmiszer-termelés szabá­lyozásának korszerűsítése - tudtuk meg az FM-ben. Lakos László miniszter elmondta, hogy kiszámíthatóbbá kívánják tenni a piacot, a piaci kapcsola­tokat, ennek során elsősorban a búza, a kukorica, az élő sertés, a hízómarha, a tej, valamint a cu­kor garantált ár- és kvótarend­szerének átalakítására kon­centrálnak. A gabonapiac sza­bályozásában alapvető válto­zást ígér, ha sikerül elfogadtat­ni, hogy a jelenlegi mintegy fél­millió tonnáról két és fél millió tonnára emelkedjen az állami gabonafelvásárlás, raktározás. Ezt segítheti, ha sikerül össze­hangolni a Concordia, a Tarta­lékgazdálkodási Közhasznú Társaság és az ÁTI működését. A tárca vezetői szeretnék elérni, hogy - a feldolgozóipari lobbyk ellenkezése ellenére - az agrártámogatások mind na­gyobb hányada közvetlenül a termelőkhöz kerüljön. A jövő­ben azonban csak azok számít­hatnak állami segítségre, akik szerződések alapján, főtevé­kenységként, legális keretek között gazdálkodnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a jövőben támogatni fogják a kis­termelést is. Ebben nagy szerep jut a régi és az újonnan alakuló szövetkezeteknek, ezért ezek is számíthatnak támogatásra. A szaktárca fontosnak tartaná, hogy felülvizsgálják a tartósan állami tulajdonban maradó ál­lami gazdaságok tevékenységét. A korábbi elképzelések szerint ezeknek a gazdaságoknak a tér­ségi integrációt is segíteniük kellene, az FM szakemberei azonban úgy vélik, hogy ezt a feladatukat nem látják el. Cz. P. Világcégek a Pólus Centerben November 8-án nyitják meg az ország legnagyobb bevásárlóköz­pontját, a Pólus Centert Budapesten. Az üzletközpontban számos hazai cég mellett árusít az angol Tesco, a német Michelfeit, az olasz Standa, a FILA és a Benetton, illetve az amerikai érdekelt­ségű Orient Vendéglátó Rt. és az elmaradhatatlan McDonald’s is. Kézdy György, a Gránit Pólus Beruházási és Fejlesztési Rt. ve­zérigazgatója a Népszabadság­nak elmondta, a Tesco (Nagy- Britannia legnagyobb élelmi­szer-kiskereskedelmi cége) 8500 négyzetméteren 600 alkalmazot­tal főként élelmiszereket, kisebb választékban ruházati és ipar­cikkeket kínál. A brit cég Global Holding néven a privatizáció so­rán már jutott üzlethelyiségek­hez Szombathelyen és Győrben, és a Pólus Centeren kívül is nyit áruházat a fővárosban. Újabb bútoráruházat nyit a befejezés előtt álló bevásárló­­központban a Michelfeit, amely­nek lakberendezési cikkei a né­met ízlést reprezentálják. Ma­gyarországon elsőként a Pólus Centerben jelentkezik az olasz divat egyik számottevő képvise­lője, a Standa, amely szintén nagy területen mutatkozik be egyik konkurensével, a Benet­­tonnal. A győri Murányi Kereskedő­ház, amelyik a Nyugat-Dunán­­túlon már meghatározó piaci ré­szesedést szerzett a nagy világ­márkák - Sony, Thomson, Za­­nussi-Elektrolux, AEG, Bosch, Siemens - forgalmazásában, szintén helyet kért és kapott a Pólus Centerben. A szórakoztató elektronikai berendezések és a háztartási gépek húsz meghatá­rozó márkáját - Panasonic, Phi­lips, Pioneer, Blaupunkt, Goren­je, TDK, BASF, Moulinex stb. - nagykereskedőként forgalmazó budapesti Herta Kft., amelynek tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint volt, ugyancsak jelen lesz Újpalotán. Az Egyesült Álla­mokban a sportszerek eladási statisztikájában a harmadik* f­­orvarri -helyre küzdötte fel magát az olasz FILA, amelyik a Nike és az adidas után Magyarországon is a harmadik helyre pályázik a Pó­lusban nyíló üzletével. Fehérneművel, konfekcióval, divatcikkekkel jelentkezik a be­vásárlóközpontban az Arany­pók; megszokott áruival az Orex; olasz, francia és német gyártású múzeumi posztereket - Leonardo, Botticelli, Picasso, Dali, Miro stb. reprodukciókat - árusít, képkeretezést folytat a Darvas cég; könyvekkel, antik­vár könyvekkel, CD-vel, CD­­ROM-mal, videofilmmel, posz­terrel és papír-írószerrel vonul be a Libri; számítógéppel ké­szült fali és kisebb térképeket kínál a Stiefel Kft. Jelen lesz a Pólus Centerben a McDonald’s, valamint az ázsiai éttermeket, márkasörözőket, ká­véházakat, rétesgyárakat, ame­rikai gyorskiszolgálókat (Pizza Hut, Kentucky Fried Chicken, Dunkin Donuts) működtető Ori­ent Vendéglátó Rt. G. Zs. PIAC -­GAZDASÁG 1996. augusztus 22., csütörtök A BP-Mobil páros egyelőre nevet keres Meg akarják győzni az autósokat, hogy a minőségért áldozni kell Az idén egymilliárd forintos forgalomra, vagyis csaknem 30 százalékos növekedésre számít a Mobil Oil Hungary Kft. - nyi­latkozta lapunknak Nuno Perei­­ra, a Mobil kelet-európai vezér­­igazgatója (képünkön) azt kö­vetően, hogy megindult a Mobil és a British Petroleum európai fúziója, és rövidesen nálunk is zöldre festik a Mobil-kutakat. Mint arról már korábban hírt adtunk, az Európai Unió jóvá­hagyta, hogy a BP és a Mobil egyesítse Európában az energiahordozó és a kenőanyag gyártását és kereskedelmét. A két multina­cionális tár­saság közös vállalkozásá­ból a BP 3,4 milliárd dol­lárral, a Mo­bil pedig 1,6 milliárd dol­lárral része­sedik. Együt­tesen 20 milliárd dollárnyi a forgalmuk. Az egyesülés egész Európára kiterjed, de mint a kelet-euró­pai ügyekért felelős vezérigaz­gató elmondta, még nem dőlt el, hogy mi lesz a közös vállalkozás neve. Az egyes országokban az adott jogi, pénzügyi és adózási szabályok figyelembevételével hozzák létre az egyes társaságo­kat legkésőbb 1997 végéig. Annyi bizonyos, hogy a British Petroleum irányítja az energia­­hordozókkal foglalkozó üzlet­ágat, a Mobil pedig inkább ke­nőanyagokkal foglalkozik. Ez utóbbi Magyarországon 1991 óta 5-6 millió dollárt ruházott be. Pereira szerint arra törek­szenek, hogy a piacon az elsők legyenek. Peredi Ágnes PÉNZ-ÉS TŐKEPIAC 1996. AUGUSZTUS 21. BUDAPESTI RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK Név Cszl. sz. Árt­, ért. (Ft) Db Nyitó­ár Záró­ár Átlag­ár AgrimB­-_ _ _ _ AgrimN1 81 2505 16 250 16 25016 250 Alpok­---, -BChem 60 73 247 650 26145 2 685 2 780 2 802 Bfusz4 355 200 111 3 200 3 200 3 200 Cofinec 15 15 185 325 2 424 6 300 6 200 6 265 Hway­----Meinl­-----Csop1 115 000 100 1 150 1 150 1 150 Danub 34 45 996 610 17 789 2 580 2 590 2 586 Domus8 800 000 2 700 330 290 296 Dhold­-----Egis 39 42 973 600 4 798 8710 9 100 8 957 Eravis1 40 000 10 4 000 4 000 4 000 Fotex 23 4 814 358 43 426 109 112 111 Főnix­-----Garent­-----Global1 48 000 30 1 600 1 600 1 600 Glóbus­---_ - Grabo8 7 556 000 2 140 3 525 3 550 3 531 Gsun1 44 290 206 215 215 215 Hajdút­-----Horizon5 3 438 592 18688 184 184 184 Humán8 4 410 050 2 420 1 875 1 800 1 822 Hung­-----IBUSZ­-----IEB 17 29 171 600 887 32 500 33 200 32 888 Konzum­-----Martfű2 46 650 26 1 775 1 825 1 794 Mól 73 38 871 245 23 563 1 635 1 645 1 650 Noil­-_ _ _ _ Novotr­_ _ _ _ _ OTP 108 401 867 980 160 170 2 280 2 545 2 509 Pgaz6 14 950 000 3 000 4 975 4 975 4 983 Pick9 13 765 130 2 180 6 225 6 350 6314 Pflax2 150 000 400 375 375 375 Pplast 12 11 564 500 2 650 4 200 4 400 4 364 Pvalto5 576 000 960 600 600 600 Richt 56 642 816 535 82 039 7 700 7 800 7 835 ScoopS­-----ScoopT1 1 9001 1 900 1 900 1 900 Sopron1 22 500 10 2 250 2 250 2 250 Styl­-----TVK 105 79 651 780 58 973 1 350 1 345 1 351 Zalakerámia8 16 829 300 2 640 6 350 6 400 6 375 Zwack­--_ _ - Kárp. jegy 36 17 693 299 44 749 398 395 395 BUX: 3286,88 (+115,44) AZ MN Pénznem IB VALUTA Vételi ÁRFOLY/ Árfolyamok Közép IMAI Eladási GBP 236,82 239,20 241,58 AUD 120,95 122,15 123,35 BEF (100) 498,87 503,88 508,89 DKK 26,61 26,88 27,15 FIM 34,18 34,52 34,86 FRF 30,11 30,41 30,71 GRD (100) 64,38 65,03 65,68 NLG 91,63 92,55 93,47 IRP 245,89 248,36 250,83 JPY (100) 141,14 142,55 143,96 CAD 111,29 112,40 113,51 KWD 510,59 515,69 520,79 DEM 102,80 103,83 104,86 NDK 23,79 24,03 24,27 ITL (1000) 100,80 101,81 102,82 ATS 14,61 14,76 14,91 PTE (100) 100,29 101,29 102,29 ESP (100) 121,59 122,80 124,01 CHF 126,95 128,21 129,47 SK 23,18 23,41 23,64 USD 152,92 154,45 155,98 ECU 193,61 195,55 197,49 AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI Devizanem Árfolyam Devizanem Árfolyam GBP 238,73 DEM 103,93 AUD 122,00 NŐK 24,00 BEF (100) 504,45 ITL (1000) 101,54 DKK 26,90 ATS 14,77 FIM 34,46 PTE (100) 101,16 FRF 30,41 ESP (100) 122,80 NLG 92,65 CHF 128,41 IRP 247,97 SK 23,32 JPY (100) 142,47 USD 154,29 CAD 112,28 ECU 195,64 KWD 515,16 • Polgári Bank: milyen pénzek? • APEH-perek: ismeretlen adócsalók? • Görög-török konfliktus: nyughatatlan Ciprus? • Gyermekszex-ipar: törvénytelen viszonyok? • Millennium: szakállas ékek? HATÁRIDŐS PIACOK NEM Szeptember 103,27 103,27 142 Október 105,10 105,104 November 0,00 0,00-December 108,50 108,50 569 ’97. március 113,30 113,30 120 '97. június 117,40 117,40-USD Szeptember 153,30 153,30 160 Október 155,60 155,60-November 157,50 0,00-December 159,00 159,00 603 '97. március 165,00 165,00 351 '97. június 171,05 170,80 150 ECU Szeptember 194,75 194,75 393 Október 197,50 197,50-November 200,55 0,00-December 203,00 203,00 679 '97. március 211,12 211,12 449 '97. június 219,02 221,00 279 '97. március 108,00 108,00 69 570 CHF Augusztus 125,49 125,20 770 Szeptember 127,36 127,36 11 900 Október 129,80 129,90-December 133,22­ 133,22 17 700 '97. március 139,80 139,80 15 340 '97. június 146,60 146,60 5 500 Kamat Szeptember 22,05 22,05 380 December 21,14 21,14 80 Határidő új Előző Nyitott elszámolóár kötésáll. BÉT 30.d.k. Szeptember 94,60 94,60 616 Október 94,65 94,65 30 November 0,00 0,00­ December 94,78 94,78 1 889 97. március 95,00 95,00 746 '97. június 95,10 95,10 60 BUX Szeptember 3421,00 3295,00 2 077 December 3618,00 3498,00 1 960 '97. március 3745,00 3605,50 913 97. június 3860,00 3720,00 424 '97. december 4250,00 0,00-BÁT DEM Augusztus 101,61 101,70 19 540 Szeptember 103,18 103,18 82 621 December 108,30 108,30 33 325 '97. március 112,90 112,90 10 970 '97. június 117,70 117,70 4 680 '97. szeptember 123,50 123,50 2 000 USD Augusztus 150,88 151,40 3 250 Szeptember 153,00 153,32 66 094 Október 155,05 155,05 300 December 160,20 160,20 37 080 '97. március 166,00 166,00 36 838 '97. június 171,95 171,95 12941 '97. szeptember 177,50 177,50 400 ECU Augusztus 191,32 191,50 7 195 Szeptember 194,10 194,35 107 723 December 202,90 202,90 70 005 '97. március 211,50 211,50 88 328 '97. június 219,65 219,65 30 392 '97. szeptember 228,30 228,30 4 251 GBP Szeptember 236,97 236,97 800 Október 239,90 239,90 2 000 December 247,00 247,00 700 '97. március 257,20 257,20 200 '97. június 267,50 267,50 540 JPY Augusztus 139,30 140,10 19 970 Szeptember 142,20 142,30 27 660 Október 144,80 145,20 3 200 November 146,70 147,00 3 000 December 150,05 150,40 19 325 '97. március 158,30 159,01 53 336 '97. június 166,50 166,50 310 '97 szeptember 172,60 172,60 5 501 ITL Augusztus 99,34 100,00 30 150 Szeptember 100,80 100,80 65 103 November 103,90 103,90 4 200 December 104,80 104,80 38 823 Orosz lett az ÁÉB Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. új tulajdonosa a moszkvai Gazprombank lett, miután az orosz pénzintézet múlt hét péntekén a vásárláshoz megkapta a bankfelügyelettől az engedélyt. Az augusztus 16-i közgyűlés - a bank közleménye szerint - a tulajdonos javaslatá­ra kinevezte az új igazgatóságot, amelynek elnöke Magnat Ra­­himkulov lett. A felügyelőbi­zottság elnöki posztjára Fazekas Imre került. Vezérigazgató: Be­szédes Antal. Szeptember köze­péig a bank jegyzett tőkéjét 4,5 milliárd forintra emelik. ■ VILÁG VE­VŐ Kevesebbet kapnak a cseh vezetők Václav Klaus cseh miniszterel­nök javaslatot készít elő, amelynek értelmében a vezető ál­lami tisztségviselők fizetését csökkenteni kellene - jelentette a cseh rádió. (CTK) A drága Daciát is veszik Romániában A „csillagászati” árak ellenére is igen nagy a kereslet a Dacia sze­mélyautók iránt Romániában - állítja Gheorghe Popa, a Dacia autógyár vezérigazgatója. A hét­fői 17 százalékos áremelés után a legolcsóbb Dacia-modell is 13 millió lejbe­­ a szerdai bankközi árfolyam alapján 4127 dollárba­­ kerül, míg a legdrágábbat 16,8 millió lejért (5333 dollárért) áru­sítják. (MTI)

Next