Népszabadság, 1996. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-24 / 197. szám
1996. augusztus 24., szombat. HÉTVÉGE ÖT LÖVÉS A TÖRTÉNELEMRE Szeptember 5-én avatják fel az újjáépített Dohány utcai zsinagógát. „Egy őrült ember, Zatloka Emil mérnök, revolvert rántott péntek este a Dohány utcai zsidó templomban. Az ünnepi estén ezrek ájtatoskodó tömege töltötte meg a hatalmas templomot. Az ima és az ének szava buzgón szállott az Ég felé, amikor eldörrent az első lövés és utána gyors egymásutánban a többi négy, az Isten házának falai között. Pár perc alatt az őrület fantasztikumának szinte példátlan rémregénye játszódott le.” Ne ijedjen meg a Tisztelt Olvasó. A dráma nem most, hanem 1931. április 3-án következett be. De - idézve a Pesti Naplót - kötelességünk fölidézni a régi tragédiát, amelyről akkor még senki nem tudta: legföljebb enyhén véres előjátéka a későbbi professzionalista gyilkosságoknak. Pészach volt, a zsidó húsvét második estéje. Az istentisztelet este hat órakor kezdődött. Hevesi Simon főrabbi már elmondta emelkedett szellemű homíliáját, s Lineczky főkántor is befejezte záróimáját. A gyülekezet az utolsó kaddist mondta, amikor... Amikor egy magas termetű férfi rohant be a bal oldali mellékajtón, azon, amely közvetlenül a templom főhajója előtt nyílik. Máskor innen vezetik a menyasszonyt a frigysátor alá. A hívők közül többen már hazafelé készülődtek, a padsorokból a távozni igyekvők szófoszlányai hangzottak. És ekkor dördült el az orvul leadott lövés. Sokan fel sem ocsúdtak. Nem is látták, amint az első áldozat összecsuklik. Ám a második és a harmadik lövés nyomán már kitört a pánik. Jajgatás, sikoltozás hangzott mindenfelől, s a páni félelemben menekülők indulatkiáltásai. Öt golyó kilövése után a merénylő zárat akart cserélni. Ezt a kicsinyke időt használta fel több bátor férfiú, hogy ártalmatlanná tegye a fegyveres támadót. Elsőként - fellépve a korlátra - Linczer Imre villanyszerelő ugrott rá a férfira, aki ekkor már közvetlenül az elöljárók és a papi testület tagjainak padsora előtt állt. Linczer, majd az őt követő Szív utcai hentes, Hirschler Gyula, feldöntötték a behatolót, akire aztán Hevesi Ferenc főrabbi - Hevesi Simon fia - papi talárban valósággal rávetette magát. De a gyilkos sem hagyta: még volt ereje felugrani. A szörnyű dulakodásnak azonban a hívők egykettőre véget vetettek. Közben a sebesülteket a padokra fektették, több orvos sietett elsősegélyt nyújtani. Végre felhangzott a mentők és a rendőrségi autók szirénája. Jó pár percnek kellett eltelnie, majd aztán óráknak, s egy napnak is, amíg tisztázódott, mi történt valójában. Zatloka Emil, aki őrült felfokozottságában folyton azt kiáltozta: „Megbüntetem a zsidókat!”, büszkén vállalta gyalázatos tettét. Kihallgatásán csak azt sajnálta, hogy a verekedésben eltört a műfogsora. Harminc golyót találtak nála. Életrajzából kitűnt: az első világháborúban 33 hónapot töltött a fronton, s tiszti kinevezésre is felterjesztették. Volt hát ideje megtanulni a 7.65-ös Browning kezelését. Számunkra azonban, akik ma, 65 év távolából szívszorongva olvassuk a korabeli lapok tudósításait, sokkal fontosabb az áldozatok kiléte. Vajon mi lett velük? Mi lett a családjukkal? Taglich Náthán 44 éves cukorkaügynök akkor az Aggteleki utca 14.ben lakott, a földszinten. Amikor elindult a templomba, felesége és két kisgyereke búcsúzott tőle. Elhunyt anyósa emlékére akart kaddist mondani. A gyilkos golyója őt érte elsőként. Stern Leó 41 éves kereskedő szerencsésnek mondhatta magát, a vállába fúródott golyót a Rókus Kórházban gyorsan eltávolították. Glück Gyuri harmadik osztályú polgári iskolai tanuló bal combját érte a merénylő lövedéke. Lakásukból, a Wesselényi utca 27.-ből indult el a templomba. Miután az osztály kitüntetett hittantanulója volt, jogosan foglalta el helyét elöl, a „bóhereknek fenntartott” padsorban. A tizenhét éves Róth Jenő e szomorú történet igazi mártírja. Négy testvér élt árván a Dob utca 16.-ban. A vallásos szülők alig néhány hónappal korábban oly gyorsan haltak meg egymást követően, hogy a gyerekek jóformán még fel sem ocsúdtak mély bánatukból. A csonka családot a legidősebb fiú, Miklós vezette. Azon a végzetes napon is együtt mentek a templomba. Megálltak a nyolcadik sorban. Az utolsó imánál már indulni akartak, de Imre még a legvégső hangokban is gyönyörködni kívánt. Előre ment egészen a kántor közelébe. És őt érte a negyedik lövés. Véres fejjel esett össze. A Rókusba vitték. Nem tért magához. A golyó a bal fülén hatolt a koponyájába, a nyakcsigolyáknál akadt meg. Egy hétig vergődött menthetetlenül. Róth Jenő ékszerésztanuló halála mélyen megdöbbentette a zsidóságot, és megrázott minden jó érzésű magyar polgárt. A temetésen Hevesi Simon, a hitközség vezető főrabbija mondott búcsúztató beszédet. Az elhunyt kis koporsóját körülvették a Dohány utcai zsinagóga kórusának tagjai, Ábrahámson főkántor vezetésével. A több mint négyezer gyászoló között ott volt és a sírba maroknyi földet dobott gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter. A katolikus egyház képviseletében megjelent Mészáros János érseki helynök. A református egyházat Ravasz László püspök képviselte, az evangélikus egyház nevében Raffay Sándor püspök búcsúzott. Az unitárius egyház nevében Józan Miklós püspök mondott héberül imát. A pesti izraelita hitközséghez gyásztáviratot küldött Baltazár Dezső, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. „Akiknek Istene a szeretet Istene, azok a lélek testvéri közösségében vannak, mint én Önökkel vagyok” - írta. Az öccsüktől is árván maradt Róth gyerekek egyhetes gyászt ültek megszaggatott ruhában. Fölkereste őket Stern Samu, a hitközség elnöke, Arányi Ignác királyi tanácsos, a pesti zsidó segélyegylet vezetője és még sokan mások. Fischer Benjámin, aki a Rumbach utcai templomban avatta bármicvóvá, felnőtt férfivá Róth Jenőt, elmondta, amikor még volt tanítványa életéért imádkoztak, a lázas gyermek eredeti héber nevét - ez Simson volt - Jehosua - Isten segít - névre változtatták, ahogy azt az ősök tanították. A halál angyalát kívánták így, a misztika erejével eltéríteni. Az égi rendelet ugyanis névre szól. Csakhogy az időközben megváltoztatott név megzavarja a fekete angyalt, azaz nem találja azt, akiért küldték, s dolga végezetlenül visszamegy. Többnyire két jelképes nevet adnak a haldoklónak: vagy a Chájimot (ami életet jelent), vagy a Jehosuát. Róth Jenő esetében azonban hiába volt a kegyes fondorlat. Zatloka Emil pisztolya erősebbnek bizonyult. Külön kell szólni a merénylet ötödik sebesültjéről, Pintér Ignácról. Az akkor, tehát 1931-ben 70 éves férfiút, a Wesselényi utcai zsidó polgári leányiskola nyugalmazott igazgatóját százak és százak tisztelték. Mint az Izr. Tanügyi Értesítés szerkesztője sokoldalú tudományos tevékenységet fejtett ki. Küzdött a zsidó pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsüléséért, ugyanis fölismerte: a felekezeti iskolák fenntartása iránt megmutatkozó csökkenő figyelem és közöny végzetes lehet a magyar zsidóság egésze számára. Méltó igyekezetéből mit sem von le az a tény, hogy végül is a holocaust állta útját életműve sikerének. Tehát 1931. április 3-án Pintér Ignác egyenes derékkal, barátai szeretetétől övezve foglalta el megszokott helyét a templomban. A gyilkos szándékú lövés a bal arcát érte. Pár centiméterrel kerülte el a biztos halál. Elöntötte a vér. Ennek ellenére a merénylőhöz ugrott, a torkát próbálta megragadni. Ösztönösen cselekedett, mert hiszen józan ésszel tudhatta volna, hogy sebesülten aligha bízhat a robusztus alkatú, őrült erejű fegyveressel. Őt is a Rókusba vitték. Betegágyánál felkereste Ripka Ferenc főpolgármester, aki a merénylet hírére félbeszakította abbáziai nyaralását, hogy kifejezze együttérzését a gyászoló zsidósággal és külön osztozzon a sebesült pedagógus fájdalmában. A főpolgármester nem véletlenül tisztelgett Pintér Ignác előtt. Jól ismerte unokafivérét is, Pfeiffer Ignácot, a Műegyetem tanárát, a kiváló kémikust, több jelentős nagyipari találmány szülőatyját, az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának vezetőjét. Nagyra tartotta unokahúgát, Gaál Franciskát, aki a Vígszínház ünnepelt színésznője volt, s a fiatal magyar filmművészet igazi nemzetközi csillaga (mellesleg a tekintélyes Lestyán Sándor író, szerkesztő felesége). De közismert volt az is, hogy Pintér Ignác rokona Kálazdy Kaufmann Mórnak, akit az 1848-1849-es szabadságharc törzsorvosaként több alkalommal kitüntettek. A legvéresebb csatákban helytállásával érdemelte ki az elismerést, s lett Bem József orvosa a törökországi száműzetésben. Amikor a tábornok, a sors terhei alatt, áttért a mohamedán hitre és Murád Tevfik pasa néven Aleppo városparancsnoka lett, Kálazdy, immár Lekim basa néven, vele tartott. Később Kossuth Lajos gyógyítójaként szerzett tiszteletet és tekintélyt magának. 1867-ben aztán, élve a császári amnesztiával, hazatért. Orvosi munkája mellett sok időt fordított a családi életre, s tekintélyével és szellemi örökségével egyengette rokonai, így, ha kis áttétellel is, Pfeiffer Ignác és Pintér Ignác pályáját. A korabeli újságok hírül adták: a merényletet követő szombaton, a déli istentisztelet idején megrendítő szertartásra került sor a Dohány utcai nagytemplomban. A Tóra elé járultak mindazok, akik közvetlenül átélték a tragédiát, s megmenekültek az életveszélyből. Valamennyien elmondták az ősi áldást, dicsérve az Örökkévaló végtelen kegyelmét. „Aki jót tett veled, az tegyen veled továbbra is csak jót” - ámen. Lassan persze csitult a zaklatott légkör, s már-már úgy tűnt, akár még az is igaz lehet, amit oly sokan mondtak el a gyász torokszorító pillanatában: vezessen megértéshez a megrendülés. Mert aztán hirtelen nem egy gyilkosság történt, hanem hatmillió, s mintha a gyász valahogyan azóta sem tudna véget érni. Hiszen új merénylők jöttek, és jönnek ma is, profi gyilkosok és elhivatott „ideológusok”, feltűnnek az őrültek és a megátalkodott gonosztevők. S lám, rendőrök, rohamkommandósok állnak az 1859- ben felavatott, s a most (szeptember 5-én) újraavatandó Dohány utcai zsinagóga bejáratánál, hogy fegyverrel vigyázzanak azokra, akik a megújult belső térben a Könyvek Könyvéből a béke eljöveteléért imádkoznak. És váltig hisznek abban: nincs olyan merénylő szándék és gyilkos akarat, ami ettől eltéríthetné őket. Benedek István Gábor A szerző köszönetet mond dr. Csillag István akadémiai kandidátus sebésztanárnak, orvostörténésznek, anyai ágról Pintér Ignác unokájának, amiért családi archívumából adatokkal segítette e cikk megírását. TEKNŐS MIKLÓS FELVÉTELE NÉPSZABADSÁG 23