Népszabadság, 1996. szeptember (54. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-02 / 204. szám

1996. szeptember 2., hétfő KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT NÉPSZABADSÁG 3 Iliescu nem szeretne Bécsben aláírni Az RMDSZ rendkívüli ülésen tanácskozik az alapszerződésről Iliescu román államfő a PRO TV román magántelevízióban úgy nyilatkozott, hogy szerinte jobb lenne a román-magyar alapszer­ződést Bukarestben vagy Buda­pesten aláírni, és nincs szükség harmadik helyszínre. A román fél azzal számol, hogy még szep­tember 15. előtt megtörténik a dokumentum aláírása. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A hírműsor megemlítette, hogy Kovács László külügyminiszter alkalmasnak tartaná Bécset, az EBESZ székhelyét az alapszer­ződés aláírására. A Szövetségi Képviselők Ta­nácsa (SZKT) állandó bizottsá­gának javaslata alapján Markó Béla, az RMDSZ szövetségi el­nöke szeptember 6-ra, péntekre összehívta az SZKT rendkívüli ülését. A Marosvásárhelyen megtartandó ülés egynapos lesz, és egyetlen napirendi pontja a román-magyar alap­­szerződés. Az SZKT az RMDSZ legfőbb döntéshozó szerve. Markó ugyanerre a napra, ugyancsak Marosvásárhelyre, hasonló napirenddel összehívta a Szövetségi Egyeztető Tanács rendkívüli ülésszakát is. A két testület - az elnök javaslata sze­rint - együttesen ülésezik. Magyarellenes szólamokkal kezdte meg elnökválasztási kampányát Gheorghe Funar kolozsvári polgármester. A szélsőségesen nacionalista poli­tikus a bukaresti rádióban he­vesen kikelt a román-magyar alapszerződés ellen, azzal rio­gatva hallgatóságát, hogy a ki­egyezés a magyarokkal „ve­szélybe sodorja az egész román nép, főleg Erdély lakóinak biz­tonságát és békéjét”. □ Az ellenzék által kezdemé­nyezett rendkívüli ülés nagy va­lószínűség szerint nem változ­tatja meg a kormány vélemé­nyét a magyar-román alapszer­ződéssel kapcsolatosan - mond­ta Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke Barcson, miután részt vett a Somogy megyei határvá­ros és a szomszédos horvátor­szági Verőce (Virovitica) test­vérvárosi szerződésének aláírá­sán. Gál reményét fejezte ki, hogy a keddi rendkívüli ülésen nem az indulatok, hanem a rea­litás kap hangsúlyt. A szlovákiai magyar liberálisok részt vesznek a pápai találkozón POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A szlovákiai Magyar Polgári Párt (MPP) küldöttsége az RMDSZ által kezdeményezett pápai találkozón mindent elkö­vet a magyar-magyar eszme­csere rossz irányba történő el­csúszásának megakadályozásá­ért - jelentette ki lapunknak a párt elnöke. Az MPP hét végén tartott or­szágos tanácsüléséről A. Nagy László pártelnök nyilatkozott a Népszabadságnak. A politikus elmondta, hogy a testület a párt októberre összehívott kong­resszusát készítette elő, értékel­te a szlovákiai belpolitika fejle­ményeit, valamint foglalkozott az anyaország és a határokon túli magyarság kapcsolattartá­sának kérdéseivel is. Elemezték a júliusi magyar-magyar csúcs után kialakult helyzetet, és megvitatták a holnapi pápai ta­lálkozó várható hatását is. A. Nagy aláhúzta: „Nyugta­lanított bennünket az a helyzet, amely az első csúcs után kiala­kult, és kisebbségi pártként fe­lelősséget érzünk azért, hogy ez ne fokozódjon, sem a szomszéd­­sági kapcsolatokban, sem a ha­táron túli magyarok és az anya­ország viszonyában. Célunk, hogy ne alakuljon ki kétpólusú politika, amely szembeállítja a magyarokat a határ két olda­lán.” A szlovákiai magyar libe­rálisok részt vesznek a pápai ta­lálkozón. Ám küldötteik olyan felhatalmazással utaznak a du­nántúli városba, amellyel ha kell, akár meg is akadályozhat­ják, hogy az újabb magyar-ma­gyar eszmecserén olyan törek­vések kerekedjenek felül, ame­lyek nem felelnek meg az össz­­magyar érdekeknek - szögezte le A. Nagy László. Az erdélyi „ fiatal farkasok ” sikeres vállalkozók A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tekinthető - egy ro­mán újság meglátása szerint - Erdély legnagyobb és legerő­sebb holdingjának. Ernyője alatt számos magyar vállalat virágzik. Ennek alapja az RMDSZ gazdasági programja, amelynek meghirdetett célja közösségük gazdasági potenciál­jának növelése és a széles körű gazdasági függetlenségük meg­valósítása. Az RMDSZ gazdasági prog­ramját a Romániai Magyar Közgazdász Társaság segítségé­vel bonyolítják le, amelyet a piacgazdaság és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok terén jól felkészült szakemberek alkot­nak - írta az Azi című bukares­ti lap. Ez a társaság előrejelzé­seket készít, piacot kutat és tá­jékoztatja a vállalkozókat az üzleti lehetőségekről. Sok cég­nek adott tanácsot előnyös hi­telszerzési lehetőségekről, és ezeket az információkat gyor­san fel is használták a magyar vállalkozók. Különösen igaz ez a PHARE-program keretében nyújtott hitelekre. Ugyanakkor az RMDSZ ala­pítványt hozott létre „Vállal­kozni jó” néven, amely segít az új vállalatok megalakításában. Az új vállalkozóknak ajánlást is tesz a tevékenységi területre vo­natkozóan, s elősegíti első bel­földi és nemzetközi üzleti kap­csolataik létesítését. Az RMDSZ részt vett a Kár­pát-medencei Magyar Vállalko­zók Társaságának megalakítá­sában is Nyíregyházán, amely számos jövedelmező üzletet se­gített elő. A fiatalokat sem ha­nyagolják el, számukra megala­kították a „kereskedni jó” kört. Itt születtek az újdonsült ma­gyar nemzetiségű vállalkozók, akik közül egyeseket még RMDSZ körökben is „fiatal far­kasoknak” neveznek. Elmondható - jegyzi meg az Azt -, hogy az RMDSZ gazdasági te­vékenysége sikeres, és ezt támo­gatja a politikai csoportosulás minden parlamenti képviselője. Ők „vadásszák” az ilyen jellegű híreket a parlamentben vagy azokban az intézményekben, amelyekkel kapcsolatba kerül­nek, és ezeket átadják az érdekel­teknek a Magyar Közgazdászok Társaságán keresztül, így az in­formáció akadálymentesen folyik, mégpedig úgy, hogy ebben része­süljön minél több RMDSZ-es. A háttér Ki mit mond majd a parlamenti vitanapon? Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés, amelyen a kép­viselők a román-magyar alap­­szerződés véglegesített, de az elmúlt napokban élesen bírált szövegtervezetét vitatják meg. A 89 ellenzéki és független kép­viselő indítványára összeülő testület - a kormánypártok par­lamenti többségére támaszkod­va - nem kívánja módosítani a dokumentumot, jóllehet, a koa­líciót bíráló pártok ezt szeret­nék elérni. A magyar-román alapszerző­désről tartandó rendkívüli vita­napon az ellenzék három szem­pontból támadhatja az elfoga­dott okmányt. Az egyik, hogy ahhoz hogyan viszonyulnak a határon túli magyarság legitim képviselői - elsősorban az RMDSZ, de bizonyos fokig a szlovákiai és vajdasági magyar szervezetek vezetői. A másik, hogy hogyan viszonyul a ma­gyar külpolitika a rendszervál­tás után meghirdetett hármas prioritáshoz, feláldozza-e a tá­­gabban vett nemzeti érdekeket az integráció oltárán. A harma­dik, hogy hogyan viszonyul­ mindez a kisebbségi kérdések­ben elfogadott nemzetközi jog­normákhoz és élenjáró gyakor­lathoz, nem ad-e fel túl sokat abból, amit általában a kisebb­ségi jogok kodifikálása terén a nemzetközi jogban sikerült elérni. A vitában el fog hangozni, hogy a szerződést az RMDSZ feje felett véglegesítették, hogy a végső megállapodáshoz nem kérték ki előzetes hozzájárulá­sát. Mindenképpen előkerül a kollektív jogok kérdése is és az Európa Tanács 1201-es ajánlá­sa, jóllehet a dokumentum nem kodifikál kollektív jogokat. Az alapszerződésben hozzáfűzött lábjegyzet is rögzíti, hogy az ajánlás nem hivatkozik kollek­tív jogokra. Az ellenzék el fogja mondani, hogy az ajánlásban a kollektív jogok kifejezés szerepel (12. cikk). Azt is, hogy bár a doku­mentum nem hivatkozik kollek­tív jogokra, szelleméből fakad azok léte, és semmiképpen sem vállalja fel az 1201-es e jogok bárminemű korlátozását. Miközben iskolaügyben az egyetlen nyitott kérdést, a ko­lozsvári magyar egyetemet a szerződés nem rendezi, a diplo­mák kölcsönös elismerése kap­csán csak a „lehetőségek köl­csönös megvizsgálását” írja elő. Ezt aligha fogja szó nélkül hagyni az ellenzék, ugyanis a másik szerződő fél történelmét és kultúráját felidéző emlékek kötelező védelme és korlátozat­lan hozzáférhetősége nem kö­vetkezik a szerződésből. Míg a magyar-szlovák alap­­szerződés kimondja a nemzeti­ségi hovatartozás egyéni meg­választásának jogát és a hátrá­nyos megkülönböztetés tilal­mát, ezúttal ez elmarad. A ki­sebbségi politikai pártokra vo­natkozóan a szerződés csak rög­zíti a jelen helyzetet, de nem ko­difikál vagy teremt jogot velük kapcsolatban. A legkeményebb bírálatok alighanem a jogtala­nul eltulajdonított egyházi és kisebbségi vagyon visszaszol­gáltatása, illetve - ha ez lehetet­len - kárpótlása kimondásának elmaradása miatt várható. A szerződés a jelen formájában erre nem kötelezi a román felet. Kizárja továbbá a pozitív diszkrimináció elvének érvé­nyesítését, nem mond ki határo­zott tilalmat a nemzetiségi és etnikai arányokat mestersége­sen megváltoztató lépésekre. A végrehajtást ellenőrző vegyes bizottságba nem vonja be egyértelműen a kisebbségek képviselőit. Más alapszerződé­sekhez képest puhább formá­ban sorolja fel a kötelező érvé­nyűnek tekintett nemzetközi dokumentumokat. Ezekkel a kifogásokkal szem­ben a kormány legfőbb érve az lehet, hogy az alapszerződés még így is több jogot biztosít té­telesen a romániai magyarság számára, mint amennyit kodifi­­káltan a szerződéskötést meg­előzően élvezett. Vagyis a kompromisszumos szerződés is jobb a maga konkrétumai okán, mint annak hiánya. Kormánypárti oldalon rá fog­nak mutatni, hogy a szerződés a jelen formájában semmiképpen sem tagadja, zárja ki a kollektív jogokat, legfeljebb elismeri azt a tényt, hogy ezek a nemzetközi jogalkotásban nincsenek meg­fogható és számon kérhető mó­don kodifikálva. Az érvelés te­hát az lesz, hogy a szerződés nem lehet jogszűkítő hatású. Ugyancsak el fog hangzani, hogy a hivatkozott nemzetközi dokumentumok mind politikai ajánlás jellegűek, ezekből szá­mon kérhető jognorma akkor lesz, amikor azok valamiféle nemzetközi vagy kétoldalú (alá­írt és hatályba lépett) szerződés részét képezik. A kormányoldal érvelésének fontos részét fogják képezni az úgynevezett implicit (vagyis ki nem mondott, de a szerződésből következő) eredmények. Ezek egy része az eurointegrációs el­várásokkal, illetve a szerződés megkötése révén megerősödött pozíciókkal függ össze. Másik részük viszont úgy hangzik, hogy általában a két ország kapcsolatainak fejlődése, a jó­szomszédi viszony előmozdítása érdekében áll az adott ország­ban élő magyar kisebbségnek is, annak javát is szolgálja. Bizonyára sokat fogják vitat­ni, ettől azonban még érv ma­rad az is, hogy a szerződéseket kormányok kötik a maguk poli­tikai felelősségére, s e tekintet­ben sem az ellenzéknek sem a határon túli magyar szerveze­teknek nincs vétójoga. Kormányzati oldalon - az ed­digi nyilatkozatokból ítélve - el fogják mondani a szöveg végle­gesítését követően létrejött ta­lálkozók eredményeit és azt, hogy bizonyos elvi fenntartások ellenére az RMDSZ azt hajlan­dó tudomásul venni. Ezen a ponton alighanem számot kell majd adni a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalának jövőjével kapcsolatos kormányzati elkép­zelésekről is, hiszen a ma­gyar-magyar csúcson vállalt, soha vissza nem vont kötele­zettségek, megállapodások tel­­­jesítésének intézményi hátteré­ről van szó. M. Lengyel László A Szolidaritás bírálja az abortusztörvényt VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL Tízezrek tüntettek Varsóban a hét végén azon a kormányelle­nes politikai demonstráción, amelyet a Szolidaritás szak­­szervezet rendezett megalaku­lásának 16. évfordulója alkal­mából. A megemlékezés ünnepi misével kezdődött, amelyet Jó­­zef Glemp lengyel prímás celebrált. Szentbeszédében el­ítélte a lengyel szejm pénteki döntését, amely ha életbe lép, jelentősen enyhítheti a szigorú abortusztörvényt. A főpap után Marian Krzak­­lewski, a Szolidaritás vezetője szólt a tömeghez. Kijelentette: a demonstráció a kormányzó koa­líció politikája elleni tiltakozás. Krzaklewski szerint egyetlen olyan politikai erő sem csatla­kozhat a Szolidaritás vezette vá­lasztási blokkhoz, amely nem fo­gadja el a szakszervezet alkot­mánymódosítási tervét, vala­mint „nemet mond az emberi életre”. A szakszervezeti vezető árulásnak nevezte a nemzeti va­gyon kiárusítását a külföldi tő­kének. A Krzaklewski-beszéd után a 35 ezer főre becsült tömeg a varsói óvároshoz vonult kor­mány- és baloldalellenes transz­parensekkel. A líra visszatér a valutarendszerbe RÓMAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az olasz kormány megkezdte az egyeztető tárgyalásokat az euró­pai valutarendszerbe (EMU) va­ló mihamarabbi visszatérésről - jelentette ki Lamberto Dini. A külügyminiszter reményei sze­rint a líra már ez év végén, de legkésőbb a jövő év elején visszatérhet az EMU-ba. Róma 1992-ben döntött a kilépésről, amikor harminc százalékkal le­értékelte a lírát. A kormánnyal párhuzamosan a szeparatista Északi Liga vezé­re is „nyitott” Európa felé. Bossi az Európai Bizottságnál kezde­ményezte annak a procedúrának a beindítását, amely nyomán Padánia 1999. január 1-jétől az EU tagjává válhat. Bossi beje­lentette: a független Padánia szeptember 15-i kikiáltása után az első lépés a nemzeti gárda megteremtése lesz. Privipari Minisztérium Önmagában az a tény, hogy Suchman Tamás ragaszkodik hozzá, ipa­ri miniszterként is felügyelete alá tartozzék a tulajdonvál­tás irányítása - személyesen érthető, szakmailag nem kifo­gásolható. A szocialista politikus sosem csinált titkot ab­ból: azért ambicionálja a legfőbb privatizátori posztot, mert szent meggyőződése szerint a piaci érdekeket (és a ba­loldali értékeket) ő tudja a legjobban érvényre juttatni a sokféle politikai, gazdasági és szociális ballaszttal terhelt folyamat felgyorsítása során. Volt elképzelése arról, hogy mit akart elérni tárca nélküli minisztersége másfél éve alatt, s nem kíván rögtönözni a jövőben sem. Eddigi tény­kedése sikeres is volt. Legnagyobb érdemének barátai és ellenfelei egyaránt azt tekintik, hogy nekirugaszkodásával a tavaly év végi rekordüzletek révén felébresztette a dago­nyázó félállami-félpiaci létből a magyar gazdaságot, s sze­­reti-nem szereti alapon átlökte a magángazdaságba. Suchman tehát privatizációs miniszterként már bizonyí­tott. Rátermettsége, invenciózussága épp annyira ismert, mint lojalitása a pártelnök-mininiszterelnök iránt. Nincs tehát abban semmi meglepő, hogy ő a kormányfő kizáróla­gos jelöltje a mindeddig magyarázat nélkül megürült ipari miniszteri posztra. Ha pedig Suchman lesz az ipari tárca vezetője, akkor magával viszi hóna alatt mindazt, ami még a fiók mélyén lapul a családi ezüstből, az állam nyakán maradt résztulajdonokat, a csődközeli állapotban levő, fel­számolandó cégeket, és persze a tartós állami vagyont - bár erre a korábbi megállapodások szerint a kincstári vagyon­kezelő tarthatna igényt. Mindezt akár logikus döntésnek is tekinthetnénk. Belátható: a privatizációnak korábban is a reálfolyamatokat irányító tárcához kellett volna tartoznia. (Már persze amennyire „irányítani” lehet - itt és most - a magán- és a nem magántulajdonú ipart, kereskedelmet.) Hogy sem az Antall-Boross-kormány időszakában, sem az elmúlt két évben nem oda tartozott, hanem önálló köz­pontként működött, az éppen a tulajdonváltást irányítók gazdasági hatalmából, politikacsináló képességéből fa­kadt. S bár a privatizáció előrehaladtával ez a hatalom fo­gyatkozik, annyi azért kitart belőle 1998-ig, hogy megfe­leljen a „jut is, marad is” elvének. Éppen ezért amikor a kormányfő „összetolja” Suchman korábbi és potenciális tisztét, pontosan tudja: kimondatlanul a sokat vitatott gaz­dasági csúcsminisztérium létrehozása felé tett egy határo­zott lépést. A bizonyíték indirekt: az aggodalom még meg sem fogalmazódott, máris megszülettek az első cáfolatok. Jelesül az MSZP vezető testületeinek minapi közös ülésén már elhangzott: a kormány gazdaságpolitikája továbbra is egycentrumú marad, középpontjában a pénzügyminiszter által vezetett gazdasági kabinet áll. Vannak, akik a miniszter stílusa miatt fogalmaznak meg óvatos fenntartásokat. Vitathatatlan eredményeit ugyanis vitatható módszerekkel érte el. Ő a kézi vezérlés híve: min­denről maga szeret dönteni, nagy munkabírásával leplezve szakmai-emberi bizalmatlanságát. Az ellenvéleményt ne­hezen tűri, a szakmai vagy a nyilvánossági kontrollért nem lelkesedik. Ráadásul érzékeny, haragszik a sajtóra, a köz­gazdászokra, és erről pártbeli politikustársaira is, amiért nem emelték piedesztálra tavaszi kongresszusukon. Indu­latainál csupán jó szándéka nagyobb, szeretne már valami megfoghatók adni „az egyszerű embereknek” a privatizá­ciós bevételből. Mihez fog kezdeni egy ilyen elhivatott po­litikus a még több gazdasági hatalommal? Bossányi Katalin Tanulni a történelemből Nacionalistának lenni egyszerű. A dolgokat nem tudni kell, hanem hinni bennük. Az ilyen megközelítés számára a tények kifejezetten zavaróak. A történelmet kreálni akar­ják, nem megismerni. A történelemből lehet tanulni - de csak akkor, ha akar valaki. Nemrégiben néptánc- és népzenekutatók tanácskoztak Szegeden. A kiindulópont a millecentenárium volt, a téma­ mindazoknak a népeknek a táncai, amelyekkel a magyar­ság a honfoglalás előtt és után kapcsolatba került. A XIX. század eleje óta közkeletű az a vélekedés, hogy egy nemzet legmélyebb önazonosságát a népi kultúra hordozza. Konk­rétan a tradicionális paraszti életmód, ünnepeivel, szoká­saival, dalaival, táncaival. A zene- és tánctörténet kutatói azonban régóta tudják, hogy a paraszti hagyomány egyál­talán nem tiszta, nem eredeti, nem ősi, hanem egy konti­nentális kulturális hullámverés nyomait, számtalan köl­csönhatás eredményét hordozza magán. Dr. Felföldi Lász­ló ezt azzal a példával érzékeltette, hogy a mai baskír nép­tánc gyökerei Nagy Károly frank birodalmának udvari báljaiig nyúlnak vissza. A középkorban a nemesség igazi kozmopolita életet élt: az uralkodó családok összevissza házasodtak, hol háborúzni, hol lakodalmazni, hol csak egy jó mulatság kedvéért utazgattak ide-oda, így terjedtek tér­ben a divatok. De terjedtek a társadalmi hierarchiában is: a nemesi udvarokból a jobbágyság irányába. Beletelt pár száz évbe, míg a frank uralkodók táncából némi módosulás után a baskír parasztok tánca lett. Nyu­­gat-Európában időközben kiment a divatból ez a fajta las­sú körtánc. A reneszánsz hozott helyette sokkal izgalma­sabbat: a forgós-forgatós szerelmi páros táncot. A magyar csárdás is ebbe a csoportba tartozik. Ennél a táncformánál már nemcsak messziről nézegethették egymást a lányok és a fiúk, hanem egymás vállát, sőt derekát is megfoghatták. Ez is elterjedt jókora területen, de például a baskírokhoz nem jutott el, mert amikor ennek lett volna az ideje, az orosz birodalomban éppen Rettegett Iván uralkodott. Ret­tegett Iván utálta nagyon a nyugatosságot meg a nyitott társadalmat, s az ország határainál megálljt parancsolt a „kultúrszemétnek”. A tánctörténészek tudnának jó néhány hasonló sztorit mesélni, pedig a folyamatok jelentős részét még nem isme­rik. Félő, hogy most már nem is fogják. A tradicionális pa­raszti életforma ugyanis lassan mindenütt megszűnik. Ki­halnak azok az emberek, akiknek még az életük részét ké­pezte ez a kulturális örökség. Velük együtt megsemmisül­nek az autentikus források, amelyekből merítve lejegyez­hetők, dokumentálhatók volnának az alapadatok, feldol­gozásukból pedig fontos következtetéseket lehetne levon­ni. Mondhatnánk: tanulni lehetne a történelemből. Az adatgyűjtésre azonban alig van pénz. A baskír meg az udmurt néprajzosoknak nincs magnójuk, videokamerájuk meg autójuk. S ez még csak a kisebbik baj. Az önállóvá vált országokban rendre a többségi etnikum kaparintotta a ke­zébe a tévét, rádiót, ahová nem engedik be a kisebbség kul­túráját. Európa keleti határterületein mindenki a maga nacionalizmusából nézeget kifelé, lenézi és utálja a szom­szédos nacionalistákat. Az egyik kis nép folklórkutató in­tézetéből szinte lehetetlen felhívni a másik kis nép hasonló intézetét: nemcsak a vonal rossz, még a telefonszámot sem tudják. Tanács István

Next