Népszabadság, 1996. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-01 / 229. szám

1996. október L, kedd_ KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT A HM készül a NATO-csatlakozásra A világpolitikában kevés dolgot kísér annyi találgatás, mint azt, hogy ki szerepel és ki nem a NATO bővítésének első köré­ben. A szövetség illetékeseinek hivatalos állásfoglalásai szerint a listát még nem állították össze, az első körre több állam is jó eséllyel pályázik. Nem hi­vatalos megnyilatkozásokban, továbbá a nemzetközi sajtóban a legnagyobb eséllyel pályázók között Lengyelországot, Cseh­országot és Magyarországot emlegetik, kérdőjelesen hozzá­téve Szlovéniát és Romániát.­­ A Honvédelmi Minisztéri­umban a találgatásoktól füg­getlenül igen komoly formában készülnek a NATO többször be­harangozott keleti nyitására - hangoztatta tegnap újságírók előtt Gyarmati István nagykö­vet, a tárca integrációs kérdése­kért felelős helyettes államtit­kára. Különösen, hogy egyre in­kább kezd kirajzolódni e folya­mat menetrendje. Az észak­atlanti szövetség külügyminisz­terei decemberi ülésükön nagy valószínűséggel dönteni fognak egy 1997-es csúcs összehívásá­ról, amelyen megnevezik majd az első körre kiszemelt államo­kat. Ez ugyan korántsem eldön­tött dolog, a legtöbb érv azon­ban amellett szól, hogy a lista ne legyen túl hosszú: sok ország belépése feltehetőleg jobban növelné a kimaradók elszige­­teltségi érzését, mint egy vi­szonylag szűk kör felvétele. Az 1997-es NATO-csúcs elő­készítésekor az első kör kivá­lasztása, a tárgyalási menet­rend és a csatlakozási feltételek kidolgozása mellett két igen fontos kérdésben kell döntésre jutni. Az egyik a szövetség belső reformja, illetve a bővítésből kimaradók kezelése, különös tekintettel Oroszországra. Moszkva valószínűleg akkor fog komolyan tárgyalóasztalhoz ül­ni, amikor meggyőződik arról, hogy a változások immáron fel­­tartóztathatlanok. A NATO to­vábbra is kész átfogó együttmű­ködésre Oroszországgal: a meg­kötendő charta lényegében mindent tartalmazhat­­ a közös védelmen és a biztonsági garan­ciákon kívül. A honvédelmi tárca a haderő­­reformban, a parancsnoki és ki­képzési struktúrák átalakításá­ban, valamint a kommunikációs rendszerek fejlesztésében látja a tagságra való felkészülés leg­szükségesebb lépéseit. Gyarma­ti szerint a NATO jobb véle­ménnyel van a magyar hadsereg állapotáról, mint azt bárki is gondolná. A Varsói Szerződés idejében komoly katonai inf­rastrukturális háttér épült ki, és ez az IFOR-átvonulás idején (is) kiállta a próbát. A szövetség katonai vezetői ugyanakkor elismeréssel beszélnek a hon­védségen belüli összhaderő­­fegyvernemi gondolkodásról, amely a NATO-ban egyelőre még csak a célzott reformelkép­zelések között szerepel. A honvédelmi tárcánál tisztá­ban vannak azzal, hogy még bő­ven akad tennivaló. Gyarmati szerint szükséges volna az euró­pai unióshoz hasonlatos kom­munikációs stratégia kidolgo­zása is. Az elmúlt időszak rész­letesebb tájékoztatása tükröző­dik a közvélemény reakciójá­ban is. A Gallup felmérése sze­rint idén júliusban a megkérde­zettek immár 42 százaléka tá­mogatta hazánk NATO- csatlakozását. Dési András , William Perry amerikai vé­delmi miniszter szerint a NATO és Oroszország még messze van a bővítés körül vita rendezésétől. A politikus ugyanakkor méltányolta orosz kollégája, Igor Rogyionov ki­jelentését, amelynek értelmé­ben Moszkva akkor is folytatja az együttműködést a NATO- val, ha az soraiba invitál né­hány volt Varsói Szerződés-ta­gállamot. Perry szerint az orosz elnök és külügyminisz­tere a bővítés ügyében szabá­lyos biztonsági szerződésre tö­rekszik a NATO-val, és addig nem hajlandók azt megkötni, amíg a szövetség nem kínál számukra „elfogadható megol­dást” - írta az MTI. Eközben Jozef Zieleniec cseh külügyminiszter azt kérte a NATO-tól, hogy a közép-euró­pai országokat is vonják be az Oroszországgal tervezett szer­ződések kidolgozásába. - Ezen átfogó egyezmények hosszú tá­von meghatározzák a ke­let-nyugati kapcsolatokat - mondta Zieleniec. □ Románia az elsők között akar belépni az atlanti szövetségbe BUKARESTI TUDÓSÍTÓNKTÓL Romániának olyan ütőkártyái és érvei vannak, amelyek feljo­gosítják arra a reményre, hogy ott lesz a NATO-bővítés első csoportjában. Különben nehéz­ségek merülhetnek fel, amelyek kedvezőtlenül befolyásolnák az itteni országok közötti kapcso­latokat és a stabilitást térsé­günkben - hangoztatta a román külügyminiszter. Teodor Melescanu a hivata­los román hírügynökségnek nyilatkozott abból az alkalom­ból, hogy keddtől az Egyesült Államokban és Kanadában tesz látogatást. A Rompres je­lentése szerint a bukaresti dip­lomácia vezetője üzenetet visz Iliescu elnöktől Clinton elnök­nek és Chrétien kanadai kor­mányfőnek. Ebben Iliescu egyértelműen kifejezésre jut­tatja Bukarestnek azt az óha­ját, hogy ott legyen a térség új NATO-tagországainak első csoportjában. A bukaresti sajtó úgy tudja, hogy a washingtoni törvényho­zás felsőházában a múlt pénte­ken határozattervezetet terjesz­tettek elő Románia és Magyar­­ország mielőbbi együttes NATO-tagságának indítványo­zásáról. A washingtoni román nagykövetre hivatkozó buka­resti sajtójelentések szerint az amerikai kongresszusban egy republikánus és egy demokrata párti képviselő - Martin Hoke, illetve Tom Lantos - olyan kö­zös törvényjavaslatot nyújtott be, amely üdvözli a román-ma­gyar alapszerződés megkötését, és hangsúlyozza: a dokumen­tum jó érv Románia és Magyar­­ország NATO-felvételére. Mir­­cea Geoana román nagykövet szerint a közös javaslat jelképes értékű, hiszen egyik szerzője ro­mán, a másik pedig magyar származású. Nem lesz közös EU-startvonal Elmar Brok: Még van esély a bővítés felgyorsítására Még mindig van esély arra, hogy bizonyos országok 2000-re csatlakozzanak az EU-hoz - nyilatkozta lapunknak Brüsz­­szelben Elmar Brok német ke­reszténydemokrata euroképvi­­selő, aki az Európai Parlamen­tet képviseli a kormányközi konferencián. - Elégedett a kormányközi érte­kezlet eddigi eredményeivel? - Senki sem elégedett. A ta­nácskozás korai szakaszánál tartunk, és egyelőre túl sok a technikai jellegű érvelés. A konferencia csupán jövőre ér véget, a fő politikai problémá­kat általában az utolsó hetek­ben vagy napokban oldják meg. - Október 5-én rendkívüli csú­csot tartanak Dublinban a kor­mányközi konferenciáról. Ez segít majd? - Semmi sem fog történni. Soha senki nem számított arra, hogy addigra valamilyen meg­egyezés kerül a tárgyalóasztalra. - És a decemberi EU-csúcson? - Decemberre valószínűleg elkészül egy dokumentum, de az még mindig nem a kész EU- szerződés lesz. - A tagországok arra panaszkod­nak, hogy a Nagy-Britannia miatt a legtöbb kérdésben rendkívül nehéz megegyezésre jutni. - Ez igaz. Ezért kell a kor­mányközi értekezletet 1997 jú­niusában, a brit parlamenti választások után befejezni. - Ám a jelek szerint európai ügyekben a Munkáspárttól sem lehet sokkal többet várni... - Ebben nem hiszek. Bármi­lyen újonnan megválasztott kormánytól többet lehet várni, ha megfelelő többséggel rendel­kezik a parlamentben. - Sokan attól tartanak, hogy a kormányközi tanácskozáson elfoga­dott reformok nem lesznek elég ra­dikálisak ahhoz, hogy a kibővítést veszély nélkül végre lehessen hajta­ni. Mit gondol erről? - A kulcskérdés a minősített többség kiterjesztése, az egy­hangú szavazással szemben. Meggyőződésem, hogy e téren sikerül majd előrelépni. - Mind többet hallani a bővítés költségeiről, és általában ijesztő számokat emlegetnek. - Jelenleg teljesen elhibázott erről jelentéseket készíteni. Az EU-n belül először bizonyos politikák reformjára van szük­ség, és a kelet-közép-európai országok belépése után átme­neti időszakok is lesznek. Az ilyen számokkal ráadásul visszaélhetnek a kiszélesítés ellenzői.­­ Az Európai Bizottság legutóbb 2002-ben jelölte meg a kibővítés leg­korábbi dátumát. Ön egyetért ezzel? - Ahogy azt Chirac francia elnök mondta nemrég Varsó­ban, és korábban Kohl kancel­lár is megemlítette, még mindig van esély arra, hogy bizonyos országok 2000-re csatlakozza­nak az EU-hoz. Ennek feltétele, hogy a kormányközi konferen­cia 1997 nyarán sikeresen véget érjen, a felvételi tárgyalások 1998 elején elkezdődjenek, és ne valósuljon meg a startvonal­koncepció, vagyis csak a legfel­készültebb tagjelöltekkel indul­janak el a tárgyalások.­­ Úgy tűnik azonban, hogy az EU-n belül egyre erősebb a közös tárgyaláskezdést szorgalmazók „lobbyja”. - Szerintem nem. Az Európai Bizottság közleménye a 2002-es dátumról hasznos volt ebből a szempontból. Jelezni akarták, hogy Chirac elnöknek nem kelle­ne ilyen nyilatkozatokat tennie, anélkül, hogy a startvonal-kon­cepció feladásáról is beszélne. - Ön szerint mely országok kerül­nek be a bővítés első körébe? - Valószínűleg Lengyelor­szág, a Cseh Köztársaság és Ma­gyarország. Később meglátjuk, lesznek-e más államok is. Pócs Balázs Horn Gyula japán beruházásokat sürget A magyar-japán gazdasági kap­csolatok további jelentős fejlő­dése várható - jósolta Horn Gyula, amikor tegnap a Parla­mentben találkozott a Japán Kereskedelmi és Iparkamara küldöttségével. A kormányfő szerint - amellett, hogy Japán Magyarország második legfon­tosabb tengerentúli kereskedel­mi partnere, és tőkebefektetései is jelentősek - a gazdasági kap­csolatok területén még számos kihasználatlan lehetőség van. Egyben sürgette a viszonosság elvének nagyobb érvényesülését az árucsere-forgalomban - ha­zánk Japánba irányuló kivitele ugyanis alig egyötöde az onnan származó behozatalnak. A leg­nagyobb japán vállalatvezetők előtt - jelentette az MTI - Horn ismertette az ország helyzetét, politikai és gazdasági kilátásait. Magyar lapok végnapjai? Még nyomdába kerülhet a Ma­gyarok Világlapja és az Erdélyi Magyarság című újság követke­ző száma, de később pénzügyi segítség nélkül képtelenek meg­jelentetni a kiadványokat a ha­táron túli magyarság tájékozta­tását feladatuknak tekintő ala­pítványok - hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet Pősze Lajos kuratóriumi elnök, Albert Gábor főszerkesztő, valamint Atzél Ferenc ügyvezető titkár tartott tegnap. Elmondták: objektív, ideoló­giamentes számok készítésére törekedtek - szerintük sikerrel. Hiába ajánlották fel a miniszter­­elnöknek az együttműködést, hi­ába kértek segítséget a HTMH- tól és a Magyarok Világszövetsé­gétől - értékelhető választ nem kaptak. Pedig - megítélésük sze­rint - ezeknek a szervezeteknek lenne a feladatuk, hogy a külföl­dön élő magyarokkal ilyen csa­tornákon keresztül is tartsák a kapcsolatot. A világszövetség csak a lapok átvételéről akart tárgyalni. Az alapítvány viszont nem bízik az MVSZ mostani ve­zetésében. Úgy vélik, csak az új­ságok halálát gyorsítanák, mint ahogyan ezt tették a világszövet­ség saját kiadványaival. K. L. Alkotmányellenes a pozsonyi tiltás Kovács Péter nemzetközi jogász a házszabály módosításáról A szlovák törvényhozás múlt hét végi házszabály-módosítása - amely szerint a honatyák a jövőben csak az államnyelven szólal­hatnak fel - nemcsak a magyar-szlovák alapszerződéssel, hanem a szlovák alkotmánnyal is ellentétes - hangoztatta a Népszabadság­nak dr. Kovács Péter nemzetközi jogász, kisebbségügyi szakértő. Lapunk kérdésére válaszolva Kovács Péter kifejtette: a már hatályban lévő alapszerződés­ben szerepel, hogy a másik or­szágban élő kisebbségek a ma­gán- és közéletben szabadon használhatják nyelvüket. S mi a parlament, ha nem a közélet fó­ruma? - tette fel a kérdést a jo­gász. Az idegen nyelvű felszólalá­sok betiltása ellentétes magával a szlovák alkotmánnyal is. Ez ugyanis szavatolja a nemzeti ki­sebbségek számára nyelvük hi­vatalos kapcsolatokban való használatát. Kovács csodálko­zásának adott hangot: mikép­pen tűrheti szótlanul a szlovák alkotmánybíróság, hogy a par­lament egyik házszabálya ellen­tétes legyen az ország alaptör­vényével? Pozsony ratifikálta az Európa Tanács kisebbségvé­delmi keretegyezményét, amely ugyancsak biztosítja a szabad nyelvhasználatot. Igaz, ez még nem lépett hatályba. Kovács Péter ugyanakkor - az 1969-es bécsi egyezményre hi­vatkozva, amely a szerződések jogáról szól - megjegyezte: ha egy állam már ratifikált egy nemzetközi egyezményt, de az még nem lépett hatályba, az adott állam akkor sem mentes az abban foglalt kötelezettsé­gek teljesítése alól. A nemzetközi jogász emlé­keztetett a finn és a moldáv parlamenti kétnyelvűség példá­jára, és megemlítette pozitív kanadai­ tapasztalatait is a többnyelvűség kérdésében. A szlovákiaihoz hasonló tiltó pél­dát nem tudott mondani. A himnusztörvénnyel kapcso­latban Kovács Péter elmondta: a két ország alapszerződése ki­mondja a kisebbségek identitá­sának a védelmét. Márpedig a Kölcsey-Erkel-féle Himnusz a magyarság számára nem egy­szerűen állami himnusz - tette hozzá. R. M. Ajatollahok ifjúkora A világ nagyobbik fele döbbenten figyeli a har­cias, óhitű iszlám újabb térhódítását, ezúttal Afganisztánban, ahol tegnap óta tilos minden, ami eddig szabad volt, és a hatalom új urai fanati­kus elszántsággal (és főként könyörtelenséggel) fognak büntetni mindent, ami ellentétes az ő életfelfogásukkal. Hogyan lehetséges az, hogy az évezredfordulón a világ­nak még akadnak olyan pontjai, ahol a nők iskolázását és munkavállalását tiltják vagy tiltani próbálják? - kérdezzük magunktól hitetlenkedve. A történelmi-filozófiai vátesz e kérdésre az, hogy bizony az ilyesmi minden olyan kultúr­körben előfordulhat, amely elmulasztott átesni a felvilágo­sodás katartikus élményén, ahol a szuverén emberi szellem soha nem tudott kiszabadulni évezredes parancsok és dog­mák nyomása alól. De úgy gondolom, ezzel a magyarázattal konkrét esetek­ben nem sokra megyünk. Végül is a világiasság (a laikus jel­leg) az iszlám kultúrkör nagyobbik felében - századunk má­sodik felében legalábbis - uralkodó irányzattá vált: valaki jó hívő mohamedán lehet anélkül is, hogy magáévá tenné az óhitűség magatartásformáit vagy jelképi külsőségeit. Az arab országok döntő többsége például laikus; a papság nem visz nagyobb szerepet, mint bárhol másutt a világon. A hit­hez tapadó hagyományoknak és szokásoknak persze na­gyobb szerepük van, mint a keresztény civilizációban, de ezek megtartásán adott esetben (például a Szaúd-Arábiához hasonló konzervatív monarchiákban) maga a világi hatalom őrködik, kizárva egy „papi fordulat” lehetőségét. Ilyen for­dulat az utóbbi évtizedek során csak Iránban valósult meg, igaz, annak az országnak olyan erősek voltak a laikus ha­gyományai, hogy Khomeini halála óta a papság szigora erő­sen megcsappant, és a társadalom szervezésének, mondjuk így, civilizált formái, intézményei kerültek túlsúlyba. A szovjet kivonulás és a kommunista Nadzsibullah buká­sa óta körülbelül a mai iráni rendszerhez hasonlóan műkö­dött az az afgán rezsim is, amelyet az egykori papi szemina­­risták által indított tálib mozgalom most megdöntött. Nem véletlen, hogy az ajatollahok és politikai képviselőik sava­nyúan pillantgatnak észak felé: válságot jövendölnek, még­pedig hosszasat, ahol a legkülönfélébb iszlamista irányza­tok és erőcsoportok fogják egymást gyilkolni. Látni való, az ő konszolidálódott orrukban már „szaga van” annak a szél­sőségnek, amelyet a tálibok képviselnek. Abban, hogy az elűzött Rabbani-Hekmatjar-kormány az ő szövetségesük volt, biztosak­­ abban, hogy a túlfűtött szeminarista forra­dalmárok is azok lesznek, már sokkal kevésbé. Akárhogyan is van, az irániak idegenkedve pillantgatnak saját „forra­dalmi ifjúkorukra”. Ők már tudják, hogy az óhitű iszlám al­kalmatlan egy modern társadalom működtetésére. (Majd a tálibok is rájönnek: az afgán főváros közalkalmazottainak 50 százaléka nő ugyanis...) A tálibok nem tudják, és nem is akarják ezt tudni. Legfő­képpen pedig hinni. Ennek társadalmi okai vannak. Látok ugyanis valami sötét logikát abban, hogy „kőkorszaki ideo­lógiák” olyan társadalomban tudnak mozgatóerővé válni, ahol a legnagyobb az elmaradottság, a nyomor, a kilátásta­­lanság. Afganisztán pontosan ilyen. Az ott élő emberek nem hisznek a mi fogalmaink szerinti „haladásban”, hinni tud­nak viszont a gyors üdvözülésben, amelyet a „tiszta iszlám élet” hirdetői ígérnek nekik. A dolog jobb megértéséhez akár párhuzamokhoz is lehet nyúlni. Aligha véletlen, hogy egy szélsőbaloldali üdvtan, a Pol Pot-féle kambodzsai maoisták ideológiája ugyanúgy egy példátlanul elmaradott országban tudott dühöngeni, mint ahogyan az iszlám óhitűség most Afganisztánban. Máról holnapra megfordítani a világot, s üdvözülni: ez az, amit a paraszti nyomor legalján élő emberek a saját „ideológusaik­tól” a lehető leggyorsabban „bevesznek”. Aczél Endre A fantomok ideje Fantomcégeket kergetnek az ügyészségek, és van kergetni­­valójuk, mert a szakértők sze­rint a nyilvántartott vállalkozások egyharmada „fantom”, illetve bejegyzés alatt álló szervezet. Optimista becslés. Az Ipargazdasági Intézet munkatársai már két évvel korábban megállapították, hogy a teljes kis- és középvállalkozói kör­höz tartozó szervezetek negyven százaléka (!) halott cég. Pa­pírvállalkozás. Vagy azért, mert a többnyire csakis egyetlen üzleti ötletre építő cégalapítók eleve belátták, hogy elképze­léseik megvalósíthatatlanok; vagy azért, mert a szóban for­gó céget eleve adó- és egyéb csalási szándékkal hozták létre; vagy azért, mert az elkerülhetetlen - netán éppen csalárd - csőd előtt álló vállalkozó a fantomvállalatába mentette át a vagyonát a hitelezők elől; vagy pedig azért, mert nagyon so­kan - és egyre többen - főállásuk mellett lettek kényszervál­lalkozók, főleg a munkáltatójuk nyomására. Azt is mondják az említett szakértők - éppen a fantomok üldözése kapcsán -, hogy a múlt év végén 186 ezer működő és mindössze 23 ezer megszűnt vállalkozást tartottak nyil­ván. Ha azt is hozzátesszük, hogy a működő vállalkozások száma valójában majdnem 900 ezer, akkor Magyarország valóságos vállalkozói paradicsom. Miközben mindenki a cégfenntartás és -alapítás súlyos gondjaira, a nyomasztó adóterhekre, az elviselhetetlennek látszó hitelfeltételekre panaszkodik. S nyilván azért is aránytalanul kevés a cég­megszüntetés, mert a „papírvállalatok” esetében semmi gondot nem jelent az „altatás”, akár hosszabb ideig is. A fantomcégek léte és feltűnő gyarapodása egyébként megbízható jelzője az informális gazdaság megállíthatatlan terebélyesedésének. S ennek kapcsán kevés szó esik arról, hogy manapság mennyire nehéz bekerülni a legális gazda­ság világába. Nemcsak ennek agyonszabályozottsága - vagy éppen szabályozatlansága - miatt, hanem azért is, mert azok, akik már e körön belül vannak, szívesen kötnék egyre nehezebb pénzügyi és adminisztrációs feltételekhez, hogy új versenytársak is megjelenhessenek közöttük. S ebbéli tö­rekvéseik nem eredménytelenek. Az informális gazdaság valójában kegyetlen alkalmazko­dási mechanizmusnak is fölfogható a kíméletlen verseny­ben. Amíg az adózási rendszer, a legális gazdaságba való belépés és működés lehetősége olyan, amilyen, amíg például a tb-járulék a vállalkozó számításaiban egyszerű költség, és megtakarításával sokkal olcsóbb lehet a termelés és sokkal versenyképesebb az áru, addig az informalitásban rejtőzkö­dő (fantom)cégek semmiféle rendészeti fogással sem irtha­tók ki. Bizonyítja ezt az a tapasztalati tény is, hogy igenis vannak, akik jobb belátásra térnek és legalizálják a vállal­kozásukat. De - és ez megint csak tapasztalati tény - az adó­zás és általában a gazdálkodási körülmények szigorítása­kor, a dekonjunktúra esetleges mélyülésével rögvest vissza­vonulnak az informális gazdaságba. Ami volt, ami van, és nem tudni, hogy még meddig lesz virulens. A korábbi gaz­dasági szerkezet ugyanis túlságosan gyorsan esett szét, a pi­acgazdaság logikája szerint működő gazdálkodó szerveze­tek új rendje pedig túlságosan lassan szerveződik. A rendészeti buzgalom és eltökéltség ellenére is. Vértes Csaba NÉPSZABADSÁG 3

Next