Népszabadság, 1996. november (54. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09 / 262. szám
16 NÉPSZABADSÁG. Kétszer három a magyar igazság? Vasárnapi program déltájban: könnyű ebéd és talán könnyű vb-selejtező ! LABDARÚGÁS A KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Előfordulhat, hogy amikor a baki sporttelepen a huszonkét futballista és a játékvezetői hármas felsorakozik a vasárnapi vb-selejtező előtt, leginkább a bírók érzékenyülnek el. Bevallom, nincs tudomásom róla, hány találkozón sípolt, illetve lengetett a horvát Dragutin Poljak, valamint két segítője, de azt hiszem, egyikük sem sokszor működött közre olyan arénában, amelyet egy játékvezetőről neveztek el. Márpedig az Azerbajdzsán-Magyarország vb-selejtező színhelyét Tofik Bahramov stadionnak hívják, és a névadó nem más, mint az egykori szovjet játékvezető. A kegyeletsértés legcsekélyebb szándéka nélkül említem meg, hogy a néhány éve elhunyt, és Bakiban igazán nagy becsben tartott Bahramovról a fél (az egész?) futballvilágnak az jut az eszébe: ő volt az, aki harminc évvel ezelőtt, az Anglia-NSZK vb-döntő hosszabbításában partjelzőként beintette, hogy Geo Hurst lövése, 2-2-es állásnál, a felső lécről a kapuvonal mögé vágódott. Azóta ezt a jelenetet milliószor elevenítették fel a földkerekség megannyi tévécsatornáján, de soha, senki nem tudta bebizonyítani, hogy a labda beinn volt-e teljes terjedelmével, vagy sem. Mivel a kérdés máig nem tisztázódott - jóllehet a lényeg az, hogy társa jelzése nyomán Dienst, a mérkőzés svájci bírája gólt ítélt, a három évtizede tartó vitát nyugodtan mondhatjuk elévülhetetlen Tofik-ügynek... Poljak ettől függetlenül megindultan állhat majd a kezdőkörben, a pálya feliratát olvasva: Bahramov kolléga, ennél többre igazán nem vihette volna! Bennünket persze legalább ennyire érdekel, hogy mire viszi idei harmadik vb-selejtezőjén a magyar válogatott. A mérleg eddig ötvenszázalékos: győzelem otthon a finnek ellen (1-0), vereség idegenben a norvégoktól (0-3). A tétmeccsmutató egyébként sokkal jobb az egész évi átlagnál, hiszen - mindent egybevetve - a magyar csapat hét mérkőzést játszott 1996-ban mostanáig; ezek közül kettőt nyert meg, és ötöt elvesztett. Egymás közt szólva, a tavaszi nullszéria azért javult valamelyest az ősszel, mert az esztendő második felében - a norvégokat kivéve - jóval gyengébb ellenfelekkel találkozott az együttes, mint korábban. Viszont Azerbajdzsán garnitúrája sem erősebb, mondjuk, az Egyesült Arab Emírségek válogatottjánál... Érthető, ha a nagyhangúnak egyáltalán nem nevezhető, sőt inkább magába forduló szövetségi kapitány, Csank János már a hét elején kijelentette: győzni megy csapatával Bakiba. A szakvezető nyilván tisztában van vele, hogy e mondatát - kínos meglepetés esetén - a fejére olvashatják, de valóban az a helyzet: mikor reménykedjen a szakvezető, ha nem most? Igaz, az azeriek legutóbb - a kontinens legteljesebb ámulatára - felülmúlták a svájciakat (1-0), ám eddigi tizennyolc hivatalos találkozójuk közül tizenhármat vereséggel zártak. Nyerni - az alpesiekkel játszott dicsőséges másfél órán kívül - csak a Feröer-szigetek legjobbjai ellen tudtak (3-0)... Edzőmeccsre azért ne gondoljon senki. Nem a vetélytárs kvalitásai, hanem a magyar együttes képességei miatt ne... Elvégre hiába tagjai az azeri keretnek orosz másod- és harmadosztályú klubok játékosai is, emlékezhetünk rá: nem oly régen a román harmadik ligából a Honvédhoz igazolt középpályás kis híján behívót kapott a magyar nemzeti alakulatba. Főként adminisztrációs bonyodalmak okozták, hogy az akkori szövetségi kapitánynak végül azt kellett dúdolnia: Isten véled, édes Piroskám... De hagyjuk a malíciát (meg a milíciát), pillanatnyilag örüljünk annak: végre akad egy idegenbeli mérkőzés, amelyen a magyar együttesnek ugyanannyi - ha nem több - az esélye, mint riválisának. Azt már nem tudom, hogy az esetleges győzelem nyomán mennyire válna reálissá a továbbjutás lehetősége a selejtezőcsoportból, viszont biztos vagyok benne, ha nem nyer a csapat, akkor az ábrándokat megint el lehet felejteni. Egyelőre bizakodjunk csupán annyiban: vasárnap délután hatpontos lesz a válogatott. Azaz szorítsunk érte, nehogy véletlenül kiderüljön: továbbra is három a magyar igazság... Baki, november 9. Hegyi Iván AZERBAJDZSÁN-MAGYARORSZÁG Baki, vasárnap, 16 (magyar idő szerint 13) óra. Jv.: Poljak (horvát). Várható összeállítások. Azerbajdzsán: Zsidkov - Gajszumov, Aszadov, Abusev - Agajev, Ahmedov, Rizajev, Kurbanov, Licskin - Szulejmanov, Guszejnov. Magyarország: Sáfár - Mracskó, Bánfi, Kuttor - Dombi, Nyilas, Urbán, ülés, Nagy - Torma, Klausz. ■hírek • A FUTAPEST KLUB őszi-téli futósorozatának nyitó eseményét Kistarcsán rendezik november 17-én. A viadalon a tizennégy év alattiaknak négy, az idősebbek számára húsz kilométer lesz a penzum. • NYOLCVANÖT éves korában elhunyt Ádám József, a Vasas örökös tagja, az angyalföldi klub, illetve a labdarúgó-szakosztály alapítóinak egyike. Ádám Józsefet - akit a Vasas saját halottjának tekint - november 15-én 11 órakor kísérik utolsó útjára a Rákoskeresztúri temetőben. Európa selejtez ő „mi” csoportunkban: Svájc-Norvégia A hét végén - az Azerbajdzsán-Magyarország találkozó mellett - tizenhét labdarúgó-világbajnoki selejtezőt rendeznek Európában. A magyar érdekeltségű 3. csoportban a svájciak vasárnap fogadják a norvégokat, íme, a további program! 1. csoport: Szlovénia-Bosznia-Hercegovina, Horvátország-Görögország. 2. csoport: Grúzia-Anglia, Lengyelország-Moldova. 4. csoport: Ausztria-Lettország, Skócia-Svédország. 5. csoport: Ciprus-Izrael, Luxemburg-Oroszország. 6. csoport: Jugoszlávia-Csehország. 7. csoport: Hollandia-Wales, Törökország-San Marino. 8. csoport: Liechtenstein-Macedónia, Írország-Izland. 9. csoport: Albánia-Örményország, Németország-Észak-Írország, Portugália-Ukrajna. Egyéves az • Az éppen egy esztendeje indult népszerű ifjúsági, oktatási sci-fi sorozat, az Űrgammák egyes epizódjait ma már csaknem másfél millióan nézik a TV 2-es csatornáján. A két űrgamma, Dexter és Sziniszter, valamint hat földi segítője, az általános iskolás Orsi, Juci, Csilla, Patrik, Ákos és Jocó űrkalandjait, és Xénia kancellárjának ármánykodásait péntekenként kísérhetik figyelemmel a gyerekek. A szereplők - akik egy év alatt a serdülő korosztály sztárjaivá váltak - általános iskolai reáltudásuk, a matematika, a fizika, a kémia és a biológia segítségével lesznek úrrá a nehézségeken. A sorozat így érheti el célját: szórakoztatva tanít. Az egyes epizódok után rendszeresen jelentkezik a Xénia Lázhírek, amely összefoglalót ad a sorozat köré szerveződött - ma már több mint 76 ezer tagot számláló - Xénia Láz-mozgalom időszerű eseményeiről, kulisszatitkairól. A tegnapi adás az egyéves születésnapi buli miatt kissé rendhagyó volt: négy torta „bánta" a felvételeket, mert amíg ez utóbbiak ismételhetők, addig bizony a csokiköltemény nehezen bírja a spotlámpák melegét... Sok gyenorgammák nek jelezte, hogy igencsak kíváncsi arra, hogyan mozog a képernyőn a kielégíthetetlen étvágyú bébi drakvúr. Farkas István, a produkció egyik munkatársa a legelképzelhetetlenebb testhelyzetekben mozgatja a kezét, miközben imitálja az állat krákogó-hörgő hangját. Az igazi nagy kunszt azonban, amikor a kis szörnyecske torkán valamilyen nagyobb falatot kell letuszkolni. A báb úgy van kiképezve, hogy mozgatója belehúzhat bármilyen tárgyat, természetesen megfelelő csámcsogás közepette. Látható tehát, hogy nem könnyű a drakoár élete. Miként nem a műsorvezetőé sem az. Legutóbbi adásunkban Könyves Kriszta, a „Xénia néni" a jobb képhatás érdekében egy pléden kucorogva mondta a híreket. Már csak napok kérdése, hogy a diákok szavazata alapján és a „Xéniások” zártkörű, titkos döntése nyomán minden általános iskolában, ahol működik a Xéniaklub, megválasszák a hónap pedagógusait. Az első nyertesek közül a Xénia Láz-hírekben két hét múlva sorsoljuk ki annak a nevét, akit november utolsó hétvégéjén be is mutatunk e lap hasábjain. KK (X) A NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek DANISS GYŐZŐ, FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY, VERES MÁRIA segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető, FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, olvasószolgálat: FÁBIÁN PÉTER, gazdaság: FERENCZ GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, érvek, vélemények: MIKLÓS GÁBOR, külföld: ORTUTAY L. GYULA, fotó: RÉDEI FERENC hír és információ: VAJDA PÉTER, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Ügyvezető igazgató: GÜNTER GIFFELS. Lapigazgató: RÓZSA GYULA Hirdetési igazgató: SZELES PÁL. Terjesztési igazgató: BALOGH LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 168-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 188-9567,168-9857 Olvasó- és közönségszolgálat telefon: 250-0110 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Internet cím: http://www.nepszabadsag.hu Terjeszti a HÍRKER Rt., az NHB., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága (HUI). Előfizethető a HVI ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál és a kiadónál (T.: 250-1680/terjesztés, fax:168-8844) Előfizetési díj egy hóra 779, negyedévre 2337, fél évre 4674, egy évre 9348 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ mb. vezérigazgató INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. ISSN 0237-3777 VIDÉK A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: PÓCS BALÁZS, a Mozaik szerkesztője: RÁDI ANTÓNIA, grafikai szerkesztője: ifj. RÓKÁS SÁNDOR 2 4 SPORT 1996. november 9., szombat Hetes, mégsem büntetés Idegenben kezdenek a hazai BL-részvevők ! KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén premier lesz a sportágban: a kézilabdázás történetében első alkalommal szerepel tizenhat klub a Bajnokok Ligájában. A legrangosabb európai kupatorna négyszer négy csapatot számláló csoportküzdelmeinek nyitányán természetesen érdekeltek a magyarok is: a Szeged férfi és az FTC női együttese egyaránt idegenben kezd. Skaliczki László játékosainak lényegesen nehezebb a dolguk, hiszen a Tisza-partiak vasárnap a norvég Sandefjord vendégei lesznek, míg Németh András társulata szombaton a görög Artasz otthonában játszik. (A Szeged csoportjában a horvát Badel Zágráb és az olasz Principe Trieszt, a Ferencvároséban pedig a német Wallau Bremen és a szlovén Krim Ljubljana található még). A BL-részvevőkkel együtt összesen hét magyar csapat érdekelt a kontinentális kupák hét végi nyolcaddöntőinek első mérkőzésein. A további műsor. Férfiak, KEK: Veszprém-Viking Stavanger (norvég), szombat, 17. Nők, KEK: Dunaferr-Motor Zaporozsje (ukrán), vasárnap, 14.30. EHF Kupa: Sosnica Gliwice (lengyel)-Vasas, Plastika Nyitra (szlovák)-Debrecen. City Kupa: Győr-Banska Bystrica (szlovák), vasárnap, 17.30. Hét végi sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz: Női klubcsapatok Szuper Ligája: Statisztika-TTC Brno (cseh), Marczibányi tér, 15, Postás-TJSN Prága (cseh), Róna utca, 16, Szekszárd-SK Hodonin (cseh), Szekszárd, 15 Labdarúgás: NB II-es mérkőzések (valamennyi találkozó 13 órakor kezdődik); Keleti csoport: Diósgyőr-Nyíregyháza, Eger-Szolnok, Kecskeméti TE-Tiszavasvári, Kiskundorozsma-Tiszakécske, Hajdúszoboszló-Hatvan, Hajdúnánás-Kecskeméti SC, Salgótarján-Kazincbarcika; Nyugati csoport: Matáv SC Sopron-Nagykanizsa, BKV Előre-Paks, Érd-Balatonfüred, Dunaferr-Tatabánya, DDGáz SCKaposvár, Veszprém-Százhalombatta, Gázszer FC-Budafok, Soroksár-Soproni FAC - Ritmikus sportgimnasztika: Országos bajnokság, egyéni összetett, Nemzeti Sportcsarnok, 15. VASÁRNAP Asztalitenisz: Női klubcsapatok Szuper Ligája: Statisztika-SK Hodonin (cseh), Marczibányi tér, 10; Postás-ASKÖ Linz (osztrák), Róna utca,10; Szekszárd-TTC Brno (cseh), Szekszárd, 10; Statisztika-ASKÖ Linz, Marczibányi tér, 16. Nem lehet megúszni A KBI a Zemplényi- és a jegyzőkönyvügyről Zemplényi György ügyében a rendőrség várhatóan hamarosan lezárja a nyomozást. Bár a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke ellen - július 11-i őrizetbe vétele óta - külföldről több hivatalos megkeresés érkezett a magyar hatóságokhoz, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság egyelőre csak az 1992- ig, Magyarországon elkövetett bűncselekményeit vizsgálja - jelentette be a KBI sajtótájékoztatóján Mikó István ezredes. A vizsgálati főosztály vezetője elmondta, a rendőrség birtokában lévő bizonyítékok szerint Zemplényi mintegy 480-500 millió forintot csalt ki károsultjaitól. Mikó ezredes nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy Zemplényi - aki nyilatkozatai szerint betegen, üres zsebbel érkezett haza Koppenhágából - milyen forrásokból fizeti bérelt lakását, testőrségét, miből fedezi luxuskiadásait. Elismerte, hogy a rendőrségnek nincs pontos képe Zemplényi vagyoni helyzetéről. Az úszószövetségnél elkövetett jegyzőkönyv-hamisítással - aminek köszönhetően több olyan úszó is kiutazhatott az olimpiára, aki előzőleg nem teljesítettre a nevezési szintet - kapcsolatban az ezredes elmondta: azt már pontosan lehet tudni, hogy kik töltötték ki a valótlan tartalmú jegyzőkönyveket. Az okirat-hamisítást azonban nem a jegyzőkönyv kiállítója, hanem a felhasználója követte el. A rendőrség szakértők állásfoglalását várja, hogy az adott esetben kik minősülnek „felhasználónak”. Miután pedig a Magyar Olimpiai Bizottság bejelentette kárigényét a jogosulatlanul kiutaztatott úszókra fordított kiadások megtérítésére, a nyomozó hatóság csalás alapos gyanúja miatt rendel el vizsgálatot. F. Gy. A. I VÍVÁS MUNKATÁRSUNK TELEFONJELENTÉSE Decsi András a junior kardozók mezőnyében csütörtök este szerzett Eb-aranyérme a jelek szerint megadta az alaphangot a felnőttek számára. Az idősebbek limoges-i kontinensbajnokságának első napján ugyanis Király Hajnalka léphetett fel a dobogóra, s ezzel a válogatott máris teljesítette azt a célt, amelyet Kovács Tamás technikai igazgató tűzött ki. A szakember ugyanis egyetlen medált várt a tartalékos együttestől. A férfi tőrözők viadalával rajtolt a felnőtt Eb, s a magyarok közül senki nem került a legjobb nyolc közé. Juhász Attila a 16, Dancsó András a 32, Vécsey Zoltán pedig már a 64 között búcsúzott, s ennél is nagyobb baj, hogy mindez egyáltalán nem számított meglepetésnek. A női párbajtőrözők közül Király azonban javított. Igaz, Mincza Ildikó már a 32 között kiesett, Tóth Hajnalka a nyolcaddöntőben vérzett el - őt egyébként Király győzte le -, ám a kétszeres csapatvilágbajnok, honvédos versenyző a fegyvernem (nem atlantai...) hagyományaihoz méltóan szerepelt, s a négy közé jutásért az orosz Romanovát verte 15:13-ra. Nem sokon múlott az sem, hogy Király tovább fényesítse az érmét. A lengyel Jeziorowska ellen már 12:9-re vezetett a magyar lány, ám a háromszor három perces vívóidő végén 13:13 volt az állás. A szabályok értelmében egyetlen találatig folytatódott a csörte, amelyben végül Jeziorowska bizonyult jobbnak. Az Európa-bajnoki címet a férfi tőrözőknél a francia Plumenail, a női párbajtőrözőknél Jeziorowska szerezte meg. Szombaton a kardozók és a női tőrözők versenyeivel folytatódik, vasárnap a férfi párbajtőrözők küzdelmével fejeződik be az Eb. Limoges, november 8. Szetey András Majdnem Király Kontinensbajnoki bronz női párbajtőrben A chicagói Zsamnov lő, Dunham a New Jersey újonc kapusa tehetetlen, a mérkőzést mégis a Devils nyerte 4:2-re a Blackhawks ellen. Az észak-amerikai profi jégkorongliga további eredményei: Boston Bruins-Edmonton Oilers 0:6, Buffalo Sabres-Philadelphia Flyers 2:5, Florida Panthers-Washington Capitals 4:2, Ottawa Senators-Toronto Maple Leafs 6:2, Los Angeles Kings-Montreal Canadiens 4:1 reuters-fotó I KÜLFÖLDRŐL JELENTIK KAIRÓ. Labdarúgó-világbajnoki selejtezőn: Egyiptom-Namíbia 7-1. MOSZKVA. A nemzetközi férfi tenisztorna negyeddöntőjében: Kafelnyikov (orosz)-Black (zimbabwei) 7:6, 6:2, Ivanisevics (horvát)-Korda (cseh) 7:5, 6:0, Prinosil (német)-Olhovszkij (orosz) 7:5, 6:2, O’Brien (amerikai)-Schalken (holland) 6:3, 7:6. SANTIAGO: Köves Gábor az argentin Orsanickal az oldalán bekerült a 278 750 dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna párosversenyének elődöntőjébe. A „vegyes” kettős a mexikói Hernandez, Ortiz duót verte 1:6, 6:4, 6:4-re a négy közé jutásért. GLASGOW: Négy Bajnokok Ligája-mérkőzéstől tiltotta el az UEFA Paul Gascoigne-t, a Glasgow Rangers angol labdarúgóját. A büntetés oka, hogy a középpályást az Ajax elleni mérkőzésen kiállította a játékvezető, mert alattomosan megrúgta a hollandok játékosát, Bogarde-ot. NEW YORK: Eredmények az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokságból: Denver Nuggets-Houston Rockets 108:110, Phoenix Suns-Seattle SuperSonics 98:103, Portland TrailBlazers-Minnesota Timberwolves 95:94, Golden State Warriors-New York Knicks 100:105, Sacramento Kings-Atlanta Hawks 87:91. NYON: Súlyos pénzbírságot rótt ki két török klubcsapatra az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. A KEK-ből kiesett Galatasaray együttese 105 000 svájci frankot köteles befizetni az UEFA kasszájába, amiért a francia Paris- Saint-Germain elleni mérkőzéseken szurkolói vandál módon viselkedtek. A török drukkerek több mint kétszáz széket törtek össze a párizsi Parc des Princes stadionban, miután a PSG 4-0-ra verte az isztambuli csapatot. A Bajnokok Ligájában szereplő Fenerbahcse sem járt sokkal jobban: a klub szimpatizánsai október 16-án kövekkel verték be a Manchester United futballistáit szállító autóbusz ablakát, s ezért 50 000 frank az egyesület büntetése.