Népszabadság, 1996. november (54. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09 / 262. szám
28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1996. november 9., szombat Sok kicsi itt nem megy sokra Szentendrei múzeumok „létminimum” alatt A szentendrei kismúzeumok - egy kivételével - konganak az ürességtől. S ha volnának is látogatók, vajon milyen emléket, ajándékot vihetnének haza a XIX. század végi, XX. századi magyar művészet nagyjainak kiállításairól? Tizenöt éves vagy még régebbi fekete-fehér brosúrát, fénymásolt szórólapot, egy múzeumról egyféle képeslapot. Ha a látogató érdeklődése a képzőművészeten túlra is kiterjed, választhat tudományos helytörténeti és régészeti értekezéseket is, esetleg színes, szép kiállítású néprajzi monográfiát Csíksomlyóról. A kivétel a Kovács Margit Múzeum, amelyet tavaly 176 ezren látogattak meg, több mint ötször annyian, mint a többi múzeumot a városban, pedig a belépőjegy több mint a háromszorosába kerül. Tízféle képeslap közül lehet választani, és színes, többnyelvű, 1996- ban megjelent katalógus is kapható. A többi múzeum helyzete azonban lehangoló. Ott jártunkkor az Anna Margit-Ámos Imre Múzeumban egy amerikai lánnyal találkoztunk, a Ferenczy Múzeumban pedig két magyar diákkal, a többi helyen „zavartalanul” beszélgethettünk a teremőrökkel és pénztárosokkal. Soós Sándor, a Pest Megyei Múzeumok igazgatója szerint a rendkívül alacsony látogatottság oka az idegenforgalom általános visszaesése mellett az egynapos turizmus. Szentendre olyan közel van Budapesthez, hogy az éjszakát nem érdemes itt tölteni. A csoportok délelőtt kijönnek, késő délután visszamennek. Közben a városnézésen, vásárláson és ebédelésen kívül általában csak egy múzeum megtekintésére marad idő. De hogy ez hosszú évtizedek óta miért éppen a Kovács Margité, arról Soós Sándornak csak sejtései vannak. - Öt éve vagyok itt igazgató, a szentendrei múzeumi rendszer jóval előbb kialakult. Olyan dologról, amelyben nem vettem részt, nem nyilatkozom - mondja Soós Sándor. - Azt azonban tudomásul kell venni, hogy csak a „legelvetemültebb” látogatók mennek be egy nap több múzeumba. Gomba módra szaporodtak Szentendrén a század eleje óta élnek festők, szobrászok, a dalmát tengerpart építészetére emlékeztető zegzugos utcácskák, kiugró homlokzatok, színes házfalak, a festői környezet a művészeket és a látogatókat is vonzotta. A megyei múzeumi hálózatokat - ennek részeként a Pest megyeit is - 1962-től kezdték létrehozni az országban, a múzeumavatási láz a hetvenes években tetőzött. - Gomba módra szaporodtak a kiállítási intézmények akkoriban, jött egy nagyobb eső, mindjárt megnyílt egy kis múzeum - meséli Mazányi Judit, a Pest Megyei Múzeumi Igazgatóság vezető művészettörténésze. - A fenntartásról viszont már nem gondoskodtak igazán. A Vajda Múzeum megnyitásával például annyira kellett sietni, hogy vakolatot sem értek rá feltenni, mert jött Aczél elvtárs az ünnepségre. A festés a ház puszta falára került és azóta is úgy maradt. A múzeumi struktúra kialakulását az alkotók egymás közti vetélkedése, pozícióharca is meghatározta. Az itt dolgozó művészeket könnyen egymásnak lehetett ugrasztani azzal, hogy ki kap múzeumot. Ez igencsak számon tartott dolog volt, minden művész vágya. Egyes vélemények szerint a megosztással sikerült csökkenteni az itteni modern európai művészet súlyát, amely kifejezetten nem szocreál irányzatú volt. Elsőként a Kovács Margit Múzeum nyílt meg 1973 áprilisában. A művésznő budapesti műhelyének és kerámiáinak megtekintése már korábban is állandó „ladyprogram”, az idelátogató államférfiak és diplomaták feleségeinek megmutatandó látványosság volt. Ráadásul a művésznő, aki Rákosi Mátyás feleségének legjobb barátnője volt, mindig jó kapcsolatban állt az éppen aktuális kultúrpolitikával, így jött az ötlet, hogy kellene egy végleges múzeum a kerámiáknak, a helyszín pedig Szentendre lett, noha Kovács Margit sohasem élt itt, semmi köze sem volt a városhoz. A kerámiák óriási népszerűsége a művészettörténész szerint az egzotikumnak köszönhető. A naiv ábrázolásmód, az illusztratív megjelenítés, a különleges anyag tetszik az embereknek, a kerámiáknak a népmesék világából és a Bibliából merített témái is közérthetőek, nincs bonyolult jelrendszerük, mindenki számára megfejthetők. - Czóbel festészete vagy a Ferenczyek stílusa Európában másutt is megtalálható. Kovács Margit kerámiáihoz hasonló azonban nincs. Nem is volna vele semmi baj - mondja Marányi Judit -, ha olyan helyen lenne, ahol nincs más múzeum, így azonban elmossa a szentendrei művészet fő áramlatát. A Kovács Margit Múzeummal párhuzamosan nyílt meg a Ferenczy Múzeum is, amelynek létesítése érdekes módon nagy ellenállásba ütközött az akkoriban itt élő és alkotó művészek részéről, akik féltek, hogy számukra már nem marad lehetőség a megjelenésre. A hetvenes évek végén alapult meg Kerényi Jenő múzeuma, ma ez a kiállítóhely a legveszélyeztetettebb, a városközponton kívül helyezkedik el, és az utóbbi időben ablakait kővel dobják be. Megtekinteni is csak előzetes bejelentkezés alapján lehet. Ekkoriban alapíttatott a Czóbel Múzeum és a Barcsay-gyűjtemény is, majd a nyolcvanas évek első felében Kmetty János, Ámos Imre-Anna Margit és Vajda Lajos múzeumai. Mazányi Judit szerint megfigyelhető az a tendencia, hogy minél később nyílt meg egy múzeum, annál alacsonyabb a látogatottsága, mert egyre kevesebb pénzt költhettek a bevezető propagandára. Ezek a művészek (Kerényi Jenő kivételével) mind itt dolgoztak Szentendrén, de rajtuk kívül is még sokan érdemeltek volna bemutatkozási lehetőséget. A Vajda Múzeum pincéjében az Európai Iskola szentendrei mesterei című kiállítás lehetőséget ad, hogy egykét képe bemutatásával emlékezzünk többek között a fiatal Korniss Dezsőre, Bálint Endrére és Szántó Piroskára. - Nem értek egyet azzal az oly sokszor elhangzó váddal, hogy itt minden csak Aczél Györgyön múlott, és az itt bemutatott életművek kizárólag politikai okokból kerültek ide - mondja Mazányi Judit. - Szentendre múzeumainak anyaga esztétikailag nagy értéket képvisel, és mindemellett még egy sor olyan érték van elrejtve, amelyet nem tudunk bemutatni. Nagyon elkelne itt egy kortárs magyar képzőművészeti múzeum, öreg malom, ifjú tervek Egy összevont múzeum nemcsak szakmai szempontoknak felelne meg jobban, de gazdaságilag is sokkal működőképesebb és hatékonyabb lenne - magyarázta Soós Sándor. - Komplex múzeumként azonban utoljára a Déri Múzeum épült Debrecenben, a húszas években. Halvány reménysugárként csillant meg az összeköltözés lehetősége 1992-1993-ban, amikor a szerb egyház visszakérte a Ferenczy Múzeum épületének régi szárnyát, amelyben a szerb nemzet első tanítóképzője volt. A privatizációs rangsorban azonban az épület hátrább került, így a múzeum tíz év „haladékot” kapott. Újabban a szentendrei Szamárhegy oldalában álló öreg malom épülete került szóba. 1992-ben létrejött a Szentendrei Művészetért Alapítvány, amely állami támogatással vállalná az 1300 négyzetméter alapterületű malom felújítását, átépítését. Az épület a városi önkormányzat tulajdonában maradna, és a múzeum a raktáron lévő műtárgyakból tartós letétbe adna képeket a szentendrei művészet folyamatában való bemutatására. A megyének leosztott állami támogatásból a Pest megyei múzeumok 1994 óta változatlan összeget, 128 millió forintot kapnak - tudtuk meg Véghelyi Ibolyától, a múzeumok gazdasági igazgatóhelyettesétől. Ehhez járulnak saját bevételeik, tavaly 22 millió forint, amelynek legnagyobb része a Kovács Margit Múzeumból származik. Műtárgyvásárlásra tavaly összesen félmillió forintot tudtak fordítani, az árveréseken versenyképtelenek voltak. A gyarapítás formái így kizárólag az örökhagyások, illetve azok az esetek voltak, amikor valaki kimondottan a múzeumnak akart eladni egy műtárgyat, nem vitte ki a szabadpiacra. Az állami támogatás és a bevételek együttesen sem volnának elegendők a költségekre, így a múzeumnak más forrásokat is fel kell használnia. Útépítések és nagyobb építkezési beruházások alkalmával a kötelező régészeti feltárást a múzeum munkatársai végzik el a beruházók költségén. Ilyenkor olyan szerződést kötnek, hogy a szűken vett feltárási költségek mellett az intézményeknek raktározásra, restaurálásra is jusson támogatás. Ez a pluszbevétel éves szinten magasan százmillió forint fölött van, a pontos összeget azonban Soós Sándor nem tartotta a nyilvánosságra tartozónak. Mégis, a pénztelenség a múzeum minden tevékenységén nyomot hagy. A kiállítások rendszeres átrendezésére nincs anyagi lehetőség, a legutóbbi pár évvel ezelőtt a Ferenczy Múzeumban volt, noha a raktárakban bőven van még bemutatandó anyag. A takarékosság jegyében született meg a rendelkezés: ha nincsenek látogatók a múzeumban, a villanyt is le kell oltani. Télen, novembertől márciusig (akárcsak tavaly), a Kovács Margit Múzeum kivételével csak pénteken, szombaton és vasárnap lesznek nyitva a kiállítóhelyiségek. A múzeumok reklámozására, figyelemfelkeltésre sem telik. A helyi Tourinform-irodában kapható egy színes térkép Szentendréről, amelyet a városi önkormányzat adott ki, a múzeumokban azonban nem található meg. Készített egy fekete-fehér fénymásolt térképvázlatot a múzeumi igazgatóság, de ezzel sem találkoztunk egyik múzeumban sem. De a térkép segítségével is csak nagy nehezen volnának megtalálhatók a városka házai és a burjánzó butikok közt eltűnő kiállítóhelyiségek, amelyek legtöbbjének ajtaján egy A4- es lapon kis betűkkel látható a „múzeum” megnevezés és a nyitvatartási idő. A teremőrök szerint a külföldi csoportok idegenvezetői nincsenek „dotálva” - egyes vendéglőktől és butikoktól százalékot kapnak a turisták költekezése után -, ezért nem hozzák el a csoportokat. A teremőr és pénztáros nénik, akik állásukat féltvén külön-külön, de egybehangzóan nevük eltitkolását kérték, tele vannak ötletekkel. Szerintük érdemesebb lenne délután tovább nyitva tartani (a Kovács Margit Múzeum hatig, a többi négy óráig van nyitva), mert délelőtt elenyésző a forgalom, viszont délután még jönnének. Soós Sándor elmondta, hogy ezt már kipróbálták, de nem vált be. A teremőrök véleménye szerint gyakrabban kellene átrendezni a kiállításokat, ellenőrizni a le-lepotyogó feliratokat. Javasolták, hogy budapesti utazási irodákkal kellene felvenni a kapcsolatot, és „rászervezni”, hogy ne csak Kovács Margithoz vigyék a turistákat. Az Anna-Ámos Múzeumban a pénztáros által vezetett látogatási statisztika szerint tíz év alatt hetedére esett vissza a forgalom: 1986 augusztusában 3095 látogató volt, az idén augusztusban csak 425-en voltak. A vendégkönyvek is tanúsítják a teremőrök fontos szerepét. Sokan dicsérik kedvességüket, segítőkészségüket és a „mini-tárlatvezetést”, amelyet szívességből tartanak. Látogatók nélkül marad a skanzen is A PEST MEGYEI MÚZEUMI IGAZGATÓSÁG FELÜGYELETE ALÁ TARTOZÓ ________SZENTENDREI MÚZEUMOK FORGALMA 1990-1996 (FŐ) Intézmény 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 becsült AB Anna-Ámos 8 029 8 845 3 273 3642 3 209 2 711 2519 1 563 Barcsay 10 502 12 693 13211 7947 6 181 3 863 3589 6 517 Czóbel 27 139 19 186 10 172 13155 1 194 7 578 7039 16 842 Ferenczy 22 285 32 310 17 950 25706 21 114 9 734 9043 13 830 Kmetty 10215 8 783 8610 8057 6 942 2 776 2579 6 339 Kovács M. 325 464 262 683 205 436 181403 193 459 176 002 163506 201 983 Skanzen 193 514 161 081 169 823 190 699 166 713 170 354 158259 120 095 Vajda L. 8 421 12 509 4 638 4903 3 649 2 795 2597 5 226 Összesen: 605 569 518 090 433 113 435 512 402 461 375 813 349131372395 A: Az 1990-hez viszonyított becslés, B: Az 1995-höz viszonyított becslés. A valóságos látogatószám feltehetőleg a két becslés között alakul RÉDEI FERENC FELVÉTELE Tudomány, de milyen áron? A legnagyobb gond, a látogatók legtöbbször előforduló panasza a prospektusok, poszterek, katalógusok, képeslapok hiánya. Ami van, elavult, korszerűtlen, rossz minőségű. Nem elégíti ki a mai igényeket, így persze hogy nem fogy el például a Czóbel Béla festményeiről 1979-ben készült fekete-fehér kiadvány, még ha csak ötven forintba kerül is. - Márpedig amíg még van a raktáron a régiből, addig nem adhatunk ki újat - mondja Soós Sándor. A húsz forintért kapható sokszorosított ismertetők az egyes múzeumokról informatívak ugyan, de a „semmit a szemnek” elvet követik. A képeslapok nyomtatásánál az a gazdaságos, ha egyszerre 18 félét készítenek - mert ennyi fér rá egy ívre - 5000 példányban. Ebből tízen Kovács Margit-kerámiák szerepelnek, a maradék nyolcon osztozik a többi hét múzeum. A spórolás bizony a népszerűsítő, ismeretterjesztő kiadványok, katalógusok területét is súlyosan érinti - fejtegeti Soós Sándor. - A múzeumnak ugyanis van egy másik, az előbbinél jóval fontosabb feladata: a tudomány művelése, fejlesztése, ami - a populáris kiadványokkal szemben - nem a mának, hanem a jövőnek szól. A tudományt és ezen belül természetesen a kollégáim publikálási lehetőségeit sokkal előbbre valónak tartom a napi üzleti érdekeknél. Ezt a célt szolgálják a múzeumi igazgatóság által megjelentett sorozatok: a Studia Comitatensia, a Pest megyei múzeumi füzetek és a Szentendrei múzeumi füzetek is. Egy dolog mellett azonban nem tudtunk elsiklani. A szegényes múzeumi portékát kínáló polcokon a legtöbb múzeumban megtalálható volt egy, a Pest Megyei Múzeumi Igazgatóság által az idén kiadott, gyönyörű kiállítású, merített papíron színes fotográfiákat tartalmazó néprajzi monográfia. Címe: Csíksomlyó, írta, fényképezte és szerkesztette: Soós Sándor. Nincs elég pénz ma a kultúrára - ez tény. Sokan panaszkodnak amiatt, hogy előbb-utóbb a takarékoskodás minden lehetséges formájának kimerítése után mindenki „egyéb” források felkutatására szorul. Tisztelet-becsület a tudomány embereinek, akik kényszerűségből üzletemberekké válnak, és legtöbbször találnak megoldást a szakadék szélén álló intézmények további működtetésére. De ha a múzeumegyüttesnek az idén összesen két népszerűsítő kiadvány megjelentetésére telik, az egyik a biztos hasznot hozó Kovács Margit-katalógus, akkor a másik könyvnek talán mégsem Csíksomlyóról kellene szólnia. S. Tamás Zoltán- Sz. Varga Zsuzsanna