Népszabadság, 1996. november (54. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 1996. november 9., szombat Sok kicsi itt nem megy sokra Szentendrei múzeumok „létminimum” alatt A szentendrei kismúzeumok - egy ki­vételével - konganak az ürességtől. S ha volnának is látogatók, vajon milyen emléket, ajándékot vihetnének haza a XIX. század végi, XX. századi magyar művészet nagyjainak kiállításairól? Ti­zenöt éves vagy még régebbi fekete-fe­hér brosúrát, fénymásolt szórólapot, egy múzeumról egyféle képeslapot. Ha a látogató érdeklődése a képzőművé­szeten túlra is kiterjed, választhat tu­dományos helytörténeti és régészeti ér­tekezéseket is, esetleg színes, szép kiál­lítású néprajzi monográfiát­­ Csíksom­­lyóról. A kivétel a Kovács Margit Múzeum, amelyet tavaly 176 ezren látogattak meg, több mint ötször annyian, mint a többi múzeumot a városban, pedig a belépőjegy több mint a háromszorosá­ba kerül. Tízféle képeslap közül lehet választani, és színes, többnyelvű, 1996- ban megjelent katalógus is kapható. A többi múzeum helyzete azonban lehangoló. Ott jártunkkor az Anna Margit-Ámos Imre Múzeumban egy amerikai lánnyal találkoztunk, a Fe­­renczy Múzeumban pedig két magyar diákkal, a többi helyen „zavartalanul” beszélgethettünk a teremőrökkel és pénztárosokkal. Soós Sándor, a Pest Megyei Múzeu­mok igazgatója szerint a rendkívül ala­csony látogatottság oka az idegenfor­galom általános visszaesése mellett az egynapos turizmus. Szentendre olyan közel van Budapesthez, hogy az éjsza­kát nem érdemes itt tölteni. A csopor­tok délelőtt kijönnek, késő délután visszamennek. Közben a városnézésen, vásárláson és ebédelésen kívül általá­ban csak egy múzeum megtekintésére marad idő. De hogy ez hosszú évtize­dek óta miért éppen a Kovács Margité, arról Soós Sándornak csak sejtései vannak. - Öt éve vagyok itt igazgató, a szent­endrei múzeumi rendszer jóval előbb kialakult. Olyan dologról, amelyben nem vettem részt, nem nyilatkozom - mondja Soós Sándor. - Azt azonban tudomásul kell venni, hogy csak a „leg­elvetemültebb” látogatók mennek be egy nap több múzeumba. Gomba módra szaporodtak Szentendrén a század eleje óta élnek festők, szobrászok, a dalmát tenger­part építészetére emlékeztető zegzugos utcácskák, kiugró homlokzatok, színes házfalak, a festői környezet a művésze­ket és a látogatókat is vonzotta. A me­gyei múzeumi hálózatokat - ennek ré­szeként a Pest megyeit is - 1962-től kezdték létrehozni az országban, a mú­zeumavatási láz a hetvenes években te­tőzött. - Gomba módra szaporodtak a kiál­lítási intézmények akkoriban, jött egy nagyobb eső, mindjárt megnyílt egy kis múzeum - meséli Mazányi Judit, a Pest Megyei Múzeumi Igazgatóság vezető művészettörténésze. - A fenntartásról viszont már nem gondoskodtak igazán. A Vajda Múzeum megnyitásával pél­dául annyira kellett sietni, hogy vako­latot sem értek rá feltenni, mert jött Aczél elvtárs az ünnepségre. A festés a ház puszta falára került­­ és azóta is úgy maradt. A múzeumi struktúra kialakulását az alkotók egymás közti vetélkedése, pozícióharca is meghatározta. Az itt dolgozó művészeket könnyen egymás­nak lehetett ugrasztani azzal, hogy ki kap múzeumot. Ez igencsak számon tartott dolog volt, minden művész vá­gya. Egyes vélemények szerint a meg­osztással sikerült csökkenteni az itteni modern európai művészet súlyát, amely kifejezetten nem szocreál irány­zatú volt. Elsőként a Kovács Margit Múzeum nyílt meg 1973 áprilisában. A művész­nő budapesti műhelyének és kerámiái­nak megtekintése már korábban is ál­landó „ladyprogram”, az idelátogató államférfiak és diplomaták feleségei­nek megmutatandó látványosság volt. Ráadásul a művésznő, aki Rákosi Má­tyás feleségének legjobb barátnője volt, mindig jó kapcsolatban állt az ép­pen aktuális kultúrpolitikával, így jött az ötlet, hogy kellene egy végleges múzeum a kerámiáknak, a helyszín pedig Szentendre lett, noha Kovács Margit sohasem élt itt, semmi köze sem volt a városhoz. A kerámiák óriási népszerűsége a művészettörténész szerint az egzoti­kumnak köszönhető. A naiv ábrázolás­­mód, az illusztratív megjelenítés, a kü­lönleges anyag tetszik az embereknek, a kerámiáknak a népmesék világából és a Bibliából merített témái is közért­­hetőek, nincs bonyolult jelrendszerük, mindenki számára megfejthetők. - Czóbel festészete vagy a Ferenczy­­ek stílusa Európában másutt is megta­lálható. Kovács Margit kerámiáihoz hasonló azonban nincs. Nem is volna vele semmi baj - mondja Marányi Judit -, ha olyan helyen lenne, ahol nincs más múzeum, így azonban elmossa a szentendrei művészet fő áramlatát. A Kovács Margit Múzeummal pár­huzamosan nyílt meg a Ferenczy Mú­zeum is, amelynek létesítése érdekes módon nagy ellenállásba ütközött az akkoriban itt élő és alkotó művészek részéről, akik féltek, hogy számukra már nem marad lehetőség a megjele­nésre. A hetvenes évek végén alapult meg Kerényi Jenő múzeuma, ma ez a kiállí­tóhely a legveszélyeztetettebb, a város­­központon kívül helyezkedik el, és az utóbbi időben ablakait kővel dobják be. Megtekinteni is csak előzetes beje­lentkezés alapján lehet. Ekkoriban ala­­píttatott a Czóbel Múzeum és a Bar­­csay-gyűjtemény is, majd a nyolcvanas évek első felében Km­etty János, Ámos Imre-Anna Margit és Vajda Lajos mú­zeumai. Mazányi Judit szerint megfigyelhető az a tendencia, hogy minél később nyílt meg egy múzeum, annál alacsonyabb a látogatottsága, mert egyre kevesebb pénzt költhettek a bevezető propagan­dára. Ezek a művészek (Kerényi Jenő kivé­telével) mind itt dolgoztak Szentend­rén, de rajtuk kívül is még sokan érde­meltek volna bemutatkozási lehetősé­get. A Vajda Múzeum pincéjében az Európai Iskola szentendrei mesterei cí­mű kiállítás lehetőséget ad, hogy egy­két képe bemutatásával emlékezzünk többek között a fiatal Korniss Dezsőre, Bálint Endrére és Szántó Piroskára. - Nem értek egyet azzal az oly sok­szor elhangzó váddal, hogy itt minden csak Aczél Györgyön múlott, és az itt bemutatott életművek kizárólag politi­kai okokból kerültek ide - mondja Ma­zányi Judit. - Szentendre múzeumai­nak anyaga esztétikailag nagy értéket képvisel, és mindemellett még egy sor olyan érték van elrejtve, amelyet nem tudunk bemutatni. Nagyon elkelne itt egy kortárs magyar képzőművészeti múzeum, öreg malom, ifjú tervek Egy összevont múzeum nemcsak szakmai szempontoknak felelne meg jobban, de gazdaságilag is sokkal mű­­ködőképesebb és hatékonyabb lenne - magyarázta Soós Sándor. - Komplex múzeumként azonban utoljára a Déri Múzeum épült Debrecenben, a húszas években. Halvány reménysugárként csillant meg az összeköltözés lehetősége 1992-1993-ban, amikor a szerb egyház visszakérte a Ferenczy Múzeum épüle­tének régi szárnyát, amelyben a szerb nemzet első tanítóképzője volt. A pri­vatizációs rangsorban azonban az épü­let hátrább került, így a múzeum tíz év „haladékot” kapott. Újabban a szentendrei Szamár­hegy oldalában álló öreg malom épü­lete került szóba. 1992-ben létrejött a Szentendrei Művészetért Alapítvány, amely állami támogatással vállalná az 1300 négyzetméter alapterületű ma­lom felújítását, átépítését. Az épület a városi önkormányzat tulajdonában maradna, és a múzeum a raktáron lé­vő műtárgyakból tartós letétbe adna képeket a szentendrei művészet folya­matában való bemutatására. A megyének leosztott állami támo­gatásból a Pest megyei múzeumok 1994 óta változatlan összeget, 128 mil­lió forintot kapnak - tudtuk meg Vég­helyi Ibolyától, a múzeumok gazdasági igazgatóhelyettesétől. Ehhez járulnak saját bevételeik, tavaly 22 millió forint, amelynek legnagyobb része a Kovács Margit Múzeumból származik. Mű­tárgyvásárlásra tavaly összesen félmil­lió forintot tudtak fordítani, az árveré­seken versenyképtelenek voltak. A gyarapítás formái így kizárólag az örökhagyások, illetve azok az esetek voltak, amikor valaki kimondottan a múzeumnak akart eladni egy műtár­gyat, nem vitte ki a szabadpiacra. Az állami támogatás és a bevételek együttesen sem volnának elegendők a költségekre, így a múzeumnak más forrásokat is fel kell használnia. Út­építések és nagyobb építkezési beru­házások alkalmával a kötelező régé­szeti feltárást a múzeum munkatársai végzik el a beruházók költségén. Ilyenkor olyan szerződést kötnek, hogy a szűken vett feltárási költségek mellett az intézményeknek raktáro­zásra, restaurálásra is jusson támoga­tás. Ez a pluszbevétel éves szinten magasan százmillió forint fölött van, a pontos összeget azonban Soós Sán­dor nem tartotta a nyilvánosságra tartozónak. Mégis, a pénztelenség a múzeum minden tevékenységén nyo­mot hagy. A kiállítások rendszeres át­rendezésére nincs anyagi lehetőség, a legutóbbi pár évvel ezelőtt a Ferenczy Múzeumban volt, noha a raktárakban bőven van még bemutatandó anyag. A takarékosság jegyében született meg a rendelkezés: ha nincsenek láto­gatók a múzeumban, a villanyt is le kell oltani. Télen, novembertől már­ciusig (akárcsak tavaly), a Kovács Margit Múzeum kivételével csak pén­teken, szombaton és vasárnap lesznek nyitva a kiállítóhelyiségek. A múzeumok reklámozására, figye­lemfelkeltésre sem telik. A helyi Tour­­inform-irodában kapható egy színes térkép Szentendréről, amelyet a városi önkormányzat adott ki, a múzeumok­ban azonban nem található meg. Ké­szített egy fekete-fehér fénymásolt tér­képvázlatot a múzeumi igazgatóság, de ezzel sem találkoztunk egyik múzeum­ban sem. De a térkép segítségével is csak nagy nehezen volnának megtalál­hatók a városka házai és a burjánzó butikok közt eltűnő kiállítóhelyiségek, amelyek legtöbbjének ajtaján egy A4- es lapon kis betűkkel látható a „múze­um” megnevezés és a nyitvatartási idő. A teremőrök szerint a külföldi cso­portok idegenvezetői nincsenek „do­tálva” - egyes vendéglőktől és buti­koktól százalékot kapnak a turisták költekezése után -, ezért nem hozzák el a csoportokat. A teremőr és pénztá­ros nénik, akik állásukat féltvén kü­lön-külön, de egybehangzóan nevük eltitkolását kérték, tele vannak ötle­tekkel. Szerintük érdemesebb lenne délután tovább nyitva tartani (a Ko­vács Margit Múzeum hatig, a többi négy óráig van nyitva), mert délelőtt elenyésző a forgalom, viszont délután még jönnének. Soós Sándor elmondta, hogy ezt már kipróbálták, de nem vált be. A teremőrök véleménye szerint gyakrabban kellene átrendezni a kiál­lításokat, ellenőrizni a le-lepotyogó feliratokat. Javasolták, hogy budapes­ti utazási irodákkal kellene felvenni a kapcsolatot, és „rászervezni”, hogy ne csak Kovács Margithoz vigyék a turis­tákat. Az Anna-Ámos Múzeumban a pénz­táros által vezetett látogatási statiszti­ka szerint tíz év alatt hetedére esett vissza a forgalom: 1986 augusztusában 3095 látogató volt, az idén augusztus­ban csak 425-en voltak. A vendégkönyvek is tanúsítják a te­remőrök fontos szerepét. Sokan dicsé­rik kedvességüket, segítőkészségüket és a „mini-tárlatvezetést”, amelyet szí­vességből tartanak. Látogatók nélkül marad a skanzen is A PEST MEGYEI MÚZEUMI IGAZGATÓSÁG FELÜGYELETE ALÁ TARTOZÓ ________SZENTENDREI MÚZEUMOK FORGALMA 1990-1996 (FŐ) Intézmény 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 becsült A­B Anna-Ámos 8 029 8 845 3 273 3642 3 209 2 711 2519 1 563 Barcsay 10 502 12 693 13211 7947 6 181 3 863 3589 6 517 Czóbel 27 139 19 186 10 172 13155 1 194 7 578 7039 16 842 Ferenczy 22 285 32 310 17 950 25706 21 114 9 734 9043 13 830 Km­etty 10215 8 783 8610 8057 6 942 2 776 2579 6 339 Kovács M. 325 464 262 683 205 436 181403 193 459 176 002 163506 201 983 Skanzen 193 514 161 081 169 823 190 699 166 713 170 354 158259 120 095 Vajda L. 8 421 12 509 4 638 4903 3 649 2 795 2597 5 226 Összesen: 605 569 518 090 433 113 435 512 402 461 375 813 349131­­372395 A: Az 1990-hez viszonyított becslés, B: Az 1995-höz viszonyított becslés. A valóságos látogatószám feltehetőleg a két becslés között alakul RÉDEI FERENC FELVÉTELE Tudomány, de milyen áron? A legnagyobb gond, a látogatók leg­többször előforduló panasza a pros­pektusok, poszterek, katalógusok, ké­peslapok hiánya. Ami van, elavult, korszerűtlen, rossz minőségű. Nem elé­gíti ki a mai igényeket, így persze hogy nem fogy el például a Czóbel Béla fest­ményeiről 1979-ben készült fekete-fe­hér kiadvány, még ha csak ötven fo­rintba kerül is. - Márpedig amíg még van a raktáron a régiből, addig nem adhatunk ki újat - mondja Soós Sán­dor. A húsz forintért kapható sokszorosí­tott ismertetők az egyes múzeumokról informatívak ugyan, de a „semmit a szemnek” elvet követik. A képeslapok nyomtatásánál az a gazdaságos, ha egyszerre 18 félét készítenek - mert ennyi fér rá egy ívre - 5000 példány­ban. Ebből tízen Kovács Margit-kerá­­miák szerepelnek, a maradék nyolcon osztozik a többi hét múzeum.­­ A spórolás bizony a népszerűsítő, ismeretterjesztő kiadványok, kataló­gusok területét is súlyosan érinti - fej­tegeti Soós Sándor. - A múzeumnak ugyanis van egy másik, az előbbinél jó­val fontosabb feladata: a tudomány művelése, fejlesztése, ami - a populáris kiadványokkal szemben - nem a má­nak, hanem a jövőnek szól. A tudo­mányt és ezen belül természetesen a kollégáim publikálási lehetőségeit sok­kal előbbre valónak tartom a napi üz­leti érdekeknél. Ezt a célt szolgálják a múzeumi igazgatóság által megjelen­tett sorozatok: a Studia Comitatensia, a Pest megyei múzeumi füzetek és a Szentendrei múzeumi füzetek is. Egy dolog mellett azonban nem tud­tunk elsiklani. A szegényes múzeumi portékát kínáló polcokon a legtöbb múzeumban megtalálható volt egy, a Pest Megyei Múzeumi Igazgatóság ál­tal az idén kiadott, gyönyörű kiállítású, merített papíron színes fotográfiákat tartalmazó néprajzi monográfia. Címe: Csíksomlyó, írta, fényképezte és szer­kesztette: Soós Sándor. Nincs elég pénz ma a kultúrára - ez tény. Sokan panaszkodnak amiatt, hogy előbb-utóbb a takarékoskodás minden lehetséges formájának kimerí­tése után mindenki „egyéb” források felkutatására szorul. Tisztelet-becsület a tudomány embereinek, akik kénysze­rűségből üzletemberekké válnak, és legtöbbször találnak megoldást a sza­kadék szélén álló intézmények további működtetésére. De ha a múzeumegyüt­tesnek az idén összesen két népszerű­sítő kiadvány megjelentetésére telik, az egyik a biztos hasznot hozó Kovács Margit-katalógus, akkor a másik könyvnek talán mégsem Csíksomlyó­­ról kellene szólnia. S. Tamás Zoltán- Sz. Varga Zsuzsanna

Next