Népszabadság, 1996. december (54. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-23 / 299. szám
Dosztojevszkij nem volt epilepsziás Nemcsak a magyarországi ruszisztika, hanem általában az orosz irodalommal foglalkozók körében közhelynek számított az, amit az 1978-as kiadású Világirodalmi Kisenciklopédia cikkében olvashatunk: „1850- 54 között az író az omszki erődben raboskodott, az alatt korábbi idegbetegsége súlyos epilepsziává fokozódott.” A lexikon szócikkének szerzője rendkívül megbízható szakértő, két magyar könyvet is kiadott Dosztojevszkijről, tehát ő legfeljebb nem vette figyelembe - nyilván a lexikon szabta szűk határok miatt - Sigmund Freud figyelmeztetését, aki a Karamazovokról szóló tanulmányában mint orvos kétségbe vonta, hogy az epilepsziáról, amikor erről műveiben szó került, az író a saját tapasztalatai alapján írt volna. A moszkvai irodalomtudományi folyóirat, a Voproszi Lityeraturi hasábjain egy pétervári orvosnő, N. Moiszejeva Egy hiba F. M. Dosztojevszkij életrajzában címmel sorra veszi mindazokat a kortársi tanúságokat, nagyon esetleges orvosi jelentéseket, illetve az író személyes vallomásait - és ennek alapján azt állapítja meg, hogy Dosztojevszkij nem volt epilepsziás. Korántsem arról van szó, hogy az író személyes életében vájkálna valaki, kivált egy ilyen súlyos betegség megállapítása végett. Hiszen tudjuk, hogy a múlt században mindenfajta betegség általában titoknak számított, sőt szégyennek. (Pontosan tíz esztendővel ezelőtt látott napvilágot az Irodalomtörténet, 1986. 2. számában egy orvos, Pál Endre tanulmánya Arany János betegségeiről, melynek eredményeit azután Keresztury Dezső is átvette alapvető jelentőségű monográfiájába, s ebből is tudhatjuk, hogy - például az Arany János zárkózottságára, magányosságára utaló hiteles kortársi emlékezések egy nagyon súlyos epe- és tüdőbaj természetes következményei voltak, amelyekről azonban annak idején nem „illett” beszélni.) Dosztojevszkij esetében nem arról van szó, hogy az író beteg volt-e avagy sem. Súlyos idegrendszeri zavarokkal küszködött és hisztériás rohamai voltak, miután visszatért szibériai száműzetéséből, illetve a kényszersorozás utáni katonai szolgálatból. A tanulmány megállapítja, hogy epileptikus rohamokról sokáig nem esett szó. Az írót állandó rendőri felügyelet alatt tartották. Amikor viszont szibériai kényszermunka büntetésének letöltése idején testi fenyítésnek vetették alá, magyarán megverették, olyan rohamok jelentkeztek az írón, amelyek rendkívüli módon hasonlítottak az epilepsziás jelenségekhez, de - mint az orosz orvosnő megállapítja - ezek semmiképpen sem voltak ennek minősíthetők. Sőt: Dosztojevszkij a kényszermunka idején egyetlenegyszer sem volt kórházban, noha korántsem humanizmusból, hanem e betegség kiismerhetetlen következményeivel számolva amennyiben ilyen kórról szó eshetett volna, azonnal kórházba utalták volna az írót. Az író azonban nem kórházba akart kerülni, hanem Szibériából vissza Pétervárra, nem kényszerkatona akart lenni, hanem író. Természetes ugyanakkor, hogy a halálos ítélet, az embertelen kényszermunka, a katonai élet poroszoknál keményebb drillje az íróban súlyos idegrendszeri elváltozásokat okozott. Valóban emlékezetvesztéssel járó rohamokkal járt nála egy-egy erősebb érzelmi ráhatás. Először akkor említődik orvosi jelentésben az epilepszia, amikor Dosztojevszkij zászlós - lehet, már tiszti rangban volt - leszerelését támogató orvosi jelentést kellett kitölteni. Tehát Dosztojevszkij akkor már 35 éves volt. Ez az orvos valóban humanista volt, ugyanakkor persze nem kívánta állását (mi több, szabadságát) kockára tenni. Ezért nem állítja, hogy maga is jelen volt az epileptikus rohamoknál, hanem szemtanúkra hivatkozik. Sőt - érthető módon - annyira óvatos, hogy megjelöli: tizenöt perces rohamról van szó, holott az epilepsziás rohamok általában egy-másfél percig tartanak. Az is felettébb figyelemre méltó, hogy Dosztojevszkij, amíg sorkatona volt, nem kérelmezte leszerelését az epilepsziára való hivatkozással, mert ekkor legfeljebb a bolondok házába csukták volna, a kor vad szokásai szerint, hanem már tisztként fordult felsőbb hatóságokhoz, egy rendkívül jóindulatú orvos segítségével. Természetesen másfél száz év múltán senki nem vállalkozhat pontos diagnózis megállapítására. Kétségtelen azonban, hogy a súlyosan idegbeteg Dosztojevszkij epilepsziájának hivatalos iratokba történt foglalása a valóságban kegyes hazugság volt. Azt a célt szolgálta, hogy Dosztojevszkij újra viszonylag szabad ember lehessen. Pontosabban szólva: író. Szomorú az a valóság, szomorú az a história, ahol ilyen fogásokra volt szükség, hogy az író kiteljesíthesse tehetségét. Viszont a pétervári orvosnő utólag megállapított és valószínűsíthető diagnózisa nemcsak a társadalmi állapotokat jellemzi - erre különben olyan nagy szükség nem is volt, hiszen azért a szélsőségesen elfogult politikusok kivételével, olyan jelentős illúziókat senki nem táplált a cárizmus belső rendjével kapcsolatban -, hanem valószínűleg egy irodalomtörténeti legenda végét is beharangozza. Hiszen mégiscsak könyvtárnyi az az irodalom, amely Dosztojevszkij műveinek elemzésekor az epilepsziás betegséget lélektani kiindulópontként fogadta el. E. Fehér Pál 1996. december 23., hétfő A televízió Jövendölés az első nézőiskoláról A TV3 késő esti programjában két egymást követő héten át lehetett látni egy minden tekintetben szokatlan műsor két epizódját magáról a televíziózásról. A műsort a felirat szerint a Közgáz Vizuális Brigád jegyezte. Aki az alternatív mozgóképes műhelyek honi világában kicsit is otthon van, az, ismerve a gyártót, semmi szokatlant sem talál e produkció szokatlanságában. A program mindenesetre mintha igazi hosszú sorozatként, állandó rovatként indult volna, mégis, a múlt héten e sorok írója már hiába várta a Műhely újbóli jelentkezését. A Bevezetés a televízióba alcímű kísérlet esetében talán tényleg hiba volt a polgárpukkasztó szándék. Taktikai hiba. Hiszen éppen az volna az igazi, ha sikerülne elfogadtatni a nézővel, hogy a tévéből (a tévés, tévécsináló helyzetből) való kikacsintás, a néző és nézett kapcsolatáról való képes és hangos gondolkodás nemcsak késő esti avantgárd gesztus lehet, hanem főadón nézhető kötelező rutinmunka, amit a becsületes kommunikátornak hetente vagy tán naponta egyszer el kell végeznie. Ahogy a KVBTV e két elkészült adásában Czabán György és Pálos György alkotók felváltva kipróbálják a néző és a műsorvezető szerepét - ugyanígy talán minden igazi műsorvezetőnek meg kellene néha szakítania a maga műsorát és minden átmenet nélkül vallomást tennie, hogyan fogalmazta volna meg az előző (bármely megelőző) kommentátori mondatát, ha otthon a karosszékben mondta volna, kezében söröspohárral. Talán meg is mutathatná, hogyan lazulnak el hangszálai, hogyan ernyednek el arcizmai, hogyan változik fejtartása, amikor odabent a kamera piros lámpája kikapcsol. Megmutatná, azután bocsánatkérőleg elmosolyodna, és folytatná a műsorfelkonferálást, a hírolvasást, időjárás-jelentést, játékszabály-ismertetést és vitaösszefoglalást - mintha mi sem történt volna. Ha mindez nem lehetséges - és valószínűleg nem lehetséges -, akkor is szükség volna egy rendszeresen jelentkező - és közszolgálati aprómunkaként egyenesen a főadó által vállalt -programra, ami nagyjából azt kínálná, mint a rövid életű KVB-TV, vagy még többet. Ez nemcsak egyszerűen közérthető volna, hanem hétköznapian magától értetődő is: magukon a közreműködőkön sem látszana a bátor küldetéstudat, vagy hogy bárkit és bármit leleplezni akarnának, hogy az ártatlan nézői szemeket egyetlen szellemes játékkal kívánnák felnyitni. Isten ments. Ettől még lehetne az állandó műsor címe, hogy „így manipuláltok ti...”. Vagy kevésbé durván, de többes első személyben: „így orientálunk mi...”. Érdekes műsor volna. A bemondó belépne a képbe, és máris megmutatná, milyen hangsúllyal olvasott volna be egy hírt néhány nappal korábban, ha a hír kedvére való lett volna, ha a hír szereplői szívéhez közel álltak volna. Utána a bejátszás emlékeztetne mindenkit, hogyan is olvasta be valójában. Az operatőr megmutatná, hogyan világította azt, akit szeret, és azt, akit nem. A szerkesztő mondatokat mutatna, amiket a feszesre vágott és amúgy tetszetős anyagból ezért vagy azért kihagyott. Ha mindez bizonyos belpolitikailag viharos műsorhetekben túlságosan kínos volna, akkor ilyenkor, de csak ilyenkor, meríteni lehetne más, semleges példatárból - bárkiéből, az NBC-től a BBC-ig -, hogy ők vajon mit miért csinálnak... Mert hogy ok nélkül biztosan nem. Még ők sem. Czabán, Pálos, Bakáts a maguk műsorával talán néhány epizóddal később jutottak volna el idáig. Lehet mondani, a formabontó fogások ellenére, akkurátusan, polgári módszerességgel kezdték. Hogy tudniillik először el kell magyarázni a nézőnek, mivel jár, hogy ő néző. Hogy miért érdekes, hogy hol ott ül a képernyő előtt, hol nem. Hogy mi következik abból, hogy néha átkapcsol, néha figyelme elkalandozik. Hogy nem elég szidni az ócska verekedős, szexelős, bugyuta filmeket, hanem nem szabad megnézni őket. Hiszen a legtöbb televíziós program manapság a szponzorok és reklámozók szabadpiacon érvényesülő megrendelői akarata szerint születik és hal meg - a szponzorok és reklámozók pedig rá, a nézőre nagyon figyelnek, álságosan tehát hiába fintorog, fanyalog - azok nagyon jól tudják, mikor kapcsolja be valójában a készüléket és mikor kapcsolja ki. Hogy a nézői önvédelem nézői felelősséget jelent. És hogy éppen ezért jól tennék, ha néznék a műsort, amely nézni tanítaná őket. Mert akkor a szponzorok - majd legközelebb - megkegyelmeznének neki. Hirsch Tibor KULTÚRA NÉPSZABADSÁG Gimnazisták ékszerei a Műhelysarokban Napjainkban ékszeren sokan a súlyos aranyakat vagy a nemes anyagokat és formákat idéző olcsó tömegcikkeket értik. Pedig ékszerek azok az egyéni karakterű és egyedi tervezésű alkotások is, amelyeket a budapesti főiskolások és tanárok, valamint a pécsi Művészeti Gimnázium hallgatói készítettek. A kiállítás rendezői szerint a tárgyak megelőlegezik a XXI. század művészetét, és még figyelemmel is vannak az ékszer funkcióira, például a hordhatóságra. A legmarkánsabbakat, a merészen újítókat az Iparművészeti Múzeum Műhelysarkában január 5-ig meg lehet tekinteni és eltöprengeni: vajon illenék-e hozzám az a hegyikristályos karperec, netán a nyakék-fülbevaló együttes... És menne-e a télikabátom színéhez a szemes bross? Mi lesz veled, Filharmónia? A művelődési tárca semmit nem kapkod el A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Nemzeti Filharmónia szeptemberben bejelentette: januártól a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) és a Magyar Állami Énekkar (MÁÉ) költségvetési intézményi formában, nemzeti kulturális alapintézményként kezdi meg önálló életét. A Nemzeti Filharmónia, amelyből kiválik a két művészeti együttes, átalakul. Arról pedig, hogy milyen szervezeti formában folytatja majd további feladatait, az intézmény átvilágítása után dönt a művelődési tárca. A minisztérium ugyanakkor az Interart és a Táncfórum átvilágítására is megbízást adott, mert felvetődött az ötlet: egyesítsék egy közhasznú társaságban a Nemzeti Filharmóniát, az Interartot és a Táncfórumot. A három intézmény átvilágítása decemberre befejeződött, de a lezáró tanulmány, amely a döntéshozatalt készítette volna elő, a szakmát képviselő Zenei Tanácsnak és a művelődési tárcának egyaránt csalódást okozott. Az alapvető kérdések tisztázatlanok maradtak. A minisztérium további kiegészítéseket vár az átvizsgálóktól, mert különben nem fizeti ki az ötmillió forintos munkadíjat. Az érintett intézmények vezetői december közepén a Zenei Tanács plenáris ülésén tanácskoztak Koncz Erikával, a művészeti főosztály vezetőjével, aki megnyugtatta a jelenlevőket: semmi sincs még eldöntve. A költségvetési törvény megszavazása lehetővé teszi, hogy még egy évig a Nemzeti Filharmónia, az Interart és a Táncfórum költségvetési intézményekként folytassák tovább munkájukat, miközben folyamatosan konzultálnak a minisztériummal a jövőbeli működésükről. Az ÁHZ és a MÁK nemzeti alapintézményként, a Nemzeti Filharmónia keretén belül, de megosztott költségvetésben, részleges önállósággal kezdi az új évet. A Zenei Tanács plenáris ülésén felszólalt Tóthpál József, a Nemzeti Filharmónia igazgatója és sürgette az állam kötelezettségvállalásának definiálását. Nem zárkózott el az intézmény korszerűsítésétől, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Filharmónia több éve alulfinanszírozott. A jövő évre 17 százalékos kötelező béremelést kell végrehajtania. A béremelésekre viszont nem kaptak elegendő pénzt, így 33 milliós forráshiánnyal kezdi meg a Nemzeti Filharmónia az új évet. Galambos Tibor, a Táncfórum vezetője tiltakozott a koncepció ellen, amely egy közhasznú társaságban egyesítené őket a Nemzeti Filharmóniával és az Interarttal. Szerinte az átszervezés nem egyszerűen technikai kérdés. A Nemzeti Filharmóniának, az ÁHZ-nak, a Magyar Állami Énekkarnak és a Táncfórumnak nincs önálló helyisége, ahol koncertezhetne, előadásokat tarthatna, vagyis nincsenek adva a feltételek az intézmények „piackomfortosításához”. Galambos Tibor a helyprobléma mihamarabbi megoldására szólította fel a minisztériumot és sürgette az átalakulást. - Nincs más kiút, csak az előremenekülés - foglalta össze álláspontját a Táncfórum vezetője. Klenjánszky Tamás az Interart képviseletében elmondta: nemcsak a pénzhiány miatt küszködnek nehézségekkel ,a zenei intézmények. A zenepolitikának nincs stratégiája, ménye szerint első lépésként meg kellene határozni, hogy milyen közfeladatok várnak majd az átalakított intézményekre és ellátásukra mennyi pénzt szán az állam. Az Interart hajlandó úttörő szerepet vállalva elsőként átalakulni közhasznú társasággá, természetesen megtartva önállóságát. Januártól szeretnék elkezdeni a tárgyalásokat a művelődési tárcával. - Többéves felhalmozott problémával állunk szemben - mondta Koncz Erika a minisztérium képviseletében. A Nemzeti Filharmónia, az Interart és a Táncfórum átalakulásához szükséges pénzügyi forrás továbbra is el van különítve, de mivel az átvilágítás nem hozta meg a várt eredményt, egyelőre nyitott kérdés maradt, mennyi pénzt fog felemészteni a tervezett szerkezeti változás. A minisztérium művészeti főosztályának vezetője végül megígérte, hogy nem fognak semmit elkapkodni. Nagy Marianna N ALFA 146. EGY IGAZI ALFA ROMEO 3 AJTÓS ALFA 145-ÖS ALAPFELSZERELÉSSEL MÁR 2.499.000 FT-TÓL! 11. SZÉRIATARTOZÉKOK AZ ALFA 146-OS MODELLNÉL: SZERVOKORMÁNY, VEZETŐOLDALI LÉGZSÁK, ÁLLÍTHATÓ MAGASSÁGÚ KORMÁNY, KÉTOLDALI ÉS KÜLSŐ TÜKRÖK, ELEKTROMOS ABLAKEMELŐK ELÖL, ÖVFESZÍTŐS BIZTONSÁGI ÖV, KÖZPONTI ZÁR, ALFA CODE INDÍTÁSGÁTLÓ, OSZTOTTAN DÖNTHETŐ HÁTSÓ ÜLÉS, EZEN FELÜL EGYES MODELLEKNÉL ÁLLÍTHATÓ MAGASSÁGÚ VEZETŐÜLÉS, KÜLSŐ FŰTHETŐ TÜKRÖK, ELEKTROMOS ABLAKEMELŐK HÁTUL. S AZ ALFA 146-OS ALAPTÍPUSA MÁR 2.650.000 FT-TÓL MEGVÁSÁROLHATÓ. TÁGAS ÉS BIZTONSÁGOS CSALÁDI LIMUZIN, AMELY A SPORTOS VEZETÉS ÉLMÉNYÉT NYÚJTJA. MÁRKAKERESKEDŐK: AUTÓHÁZ BOLDIZSÁR KFT., 1112 BUDAPEST, BOLDIZSÁR U. 1-3. TEL.: 310 2980, FAX: 310 2976, NÉRÓ M5 KFT., 1097 BUDAPEST, GYÁLI ÚT 40. TEL 280 7390,280 7391, FAX: I 280 7392, RIEGLER AUTÓFÓRUM KFT 9027 GYŐR, TIHANYI Á. U. 23. TEL/FAX 96/313 520 BEMUTATÓTEREM: 9027 GYŐR, SZENT ISTVÁN ÚT 19-25. TEL.: 96/311-915, FAX: 96/313-520; M0 AUTÓCEN- TRUM KFT. 2314 HALÁSZTELEK, RÁKÓCZI ÚT 98. TEL./FAX: 24/455-455, BEMUTATÓTEREM: 1065 BUDAPEST, BAJCSY ZS. ÚT 45. TEL./FAX: 153-4502, AUTÓMÉRT KFT., 4400 NYÍREGYHÁZA, DEBRECENI ÚT 215. TEL: 42/490 021, FAX: 42/460 570; STOLL PÉCS RT. 7630 PÉCS, DIÓSI U. 49 TEL.: 72/327 575, FAX: 72/311 871; STOLL AUTÓHÁZ - BEMUTATÓTEREM 7150 BONYHÁD, ZRÍNYI U. 29. TEL./FAX: 74/451 730, FAX: 74/451-011, 451-651; WACHTL EGYÉNI CÉG, 8360 KESZTHELY, TAPOLCAI ÚT 94. TEL.: 83/318 251 PROCAR KFT., 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KALOCSA U. 84. TEL.: 22/306 950, FAX: 22/305 421 I