Népszabadság, 1997. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11 / 9. szám
18 NÉPSZABADSÁG _ HÉTVÉGE _ ! Nem kellett az egymilliárd forint? Az urak remek pályázatot írtak. Az urak elfogadhatatlan pályázatot írtak. Az urak szinte álomba illő, mondhatni fantasztikus tervvel álltak elő, amely valóságos áttörést hozhatott volna Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: biztos piaci háttérrel föllendítette volna a zöldség-gyümölcstermelést, több mint tízezer embernek adott volna munkát a 20 százalék fölötti munkanélküliséggel küzdő régióban, méltó jövedelemhez juttatott volna szegény embereket, mezőgazdasági vállalkozóvá tehetett volna röghöz kötött parasztokat. Az urak elvitték volna a megye csaknem 600 millió forintnyi területfejlesztési célelőirányzatának több mint kétharmadát, 440 millió forintot, ezzel kisemmizték volna az egy-kétmillióért vagy tíz-húszmillióért pályázókat. Mi jutott volna a városok és falvak kisebb vállalkozóinak? A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területfejlesztési tanács tavaly szeptember 27-én úgy döntött, hogy nem támogatja a pályázatot, amelyet a fehérgyarmati székhelyű Papp Kereskedelmi és Termeltető Kft., illetve a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. közösen nyújtott be. A döntés után vita indult a megyei újságban, rádióban, tévében. A pályázatot benyújtó két üzletember - Papp László és Balogh Gyula - megdöbbenésének és elkeseredettségének Balogh Gyula adott hangot. A tanács határozatának jogosságát dr. Veres János, a testület alelnöke - MSZP-s országgyűlési képviselő - a 27-ei ülés levezető elnöke indokolta. Aztán kikopott az ügy a helyi nyilvánosságból - bekerült a bizonytalan értékrendek káoszába, a lehetőség és valóság zsilipkamrájába. A 140 oldalas pályázat „komplex zöldség- és gyümölcstermesztő szolgáltató, -feldolgozó és -értékesítő integrációs rendszer” létrehozásának nevezi a projektet, és azt ígéri, hogy három év alatt megvalósítja az egymilliárd forintos beruházást. Mégpedig a megye - társadalmi-gazdasági szempontból - elmaradottnak minősíthető vidékén, elsősorban Nyírbátor, Baktalórántháza, Vásárosnamény, Mátészalka, Fehérgyarmat és Csenger térségében. Az integrációs program hat területen alapozza meg a termelési rendszert 220 hektár almás és 200 hektár meggyes létesítésével, 200, illetve 100 hektár paradicsom és uborka telepítésével, 50-50 hektár paprika- és őszibarack-ültetvénnyel. A pályázatban különféle oktatási programok is szerepelnek. Az integrációba bevont termelők vállalkozókként dolgoznának, a termeléshez szükséges eszközöket - köztük korszerű öntözőberendezéseket az integrátor biztosítaná, úgy, hogy végül azok a kistermelő tulajdonába jutnának. A pályázatot benyújtó két cég a megtermelt alapanyag feldolgozásával és eladásával tenné teljessé az integrációt. A Papp-Ker Kft.-nek és a Vajai Zöldség-Gyümölcsnek az együttes évi forgalma meghaladja a négymilliárd forintot, piacaik - elsősorban az USA-ban, Németországban és Japánban - biztosnak látszanak. Pénzügyileg - számlavezetőik igazolásai szerint - rendben vannak, rendelkeznek azzal a 150-150 millió forinttal is, amelyet hozzátettek volna a 440 millióhoz, ha elnyerik. Az egymilliárdhoz hiányzó 260 millió forintot hitelből fedezték volna. Erre - az összegszerűség mellőzésével ugyan - banki ígérvényt is kaptak. Papp és Balogh - mint mondják - jó barátok. Megállapodtak abban, hogy ha elnyerik a pénzt, akkor részletes együttműködési tervet dolgoznak ki, koordinációs bizottságot hoznak létre, esetleg közös céget alapítanak az integráció megvalósítására. A pályázat azonban - pedig szinte biztosra mentek - elbukott. Az indoklásban formai és tartalmi hiányosságokra is hivatkoztak: elkésve nyújtották be a pályázatot, amelyből nem derül ki, hogy pontosan ki is a pályázó. Nem jelölték meg pontosan, hogy a területfejlesztési támogatások kormányrendeletben rögzített céljai közül melyiket igénylik. A projektkészítők leírják, hogy cégeiknél az integráció miatt nem növelik a dolgozók létszámát, így valójában többletfoglalkoztatást nem vállalnak, csupán homályosan utalnak arra, hogy 4000 családnak teremtenek jobb megélhetést, és 12-13 ezer embernek adnak munkát a földeken. Nem világos, hogy melyik vagy miféle szervezet felel a beruházások megvalósításáért. Nincs tisztázva az ültetvények tulajdonjoga, és az sem, hogyan jutna el a pénz a termelőkhöz. Hiányoznak a benyújtott anyagból olyan szerződéstervezetek, amelyekből kiolvasható lenne, hogy miképpen érvényesülhetnek az integráltak és az integrátorok jogai - magyarán: mi a garancia arra, hogy nem bérrabszolgaságról lesz szó. A pályázat nem válaszolja meg, hogy milyen módon képezik a felvásárlási árakat, és mi történik, ha a felek között megszakad a viszony. Dr. Veres János, a pályázókra nézve negatívan döntő megyei területfejlesztési tanács alelnöke azonban mindezek mellett elismerte az elgondolás erényeit. Egyik nyilatkozatában kijelentette: „Agrárjellegű megyénkben a mezőgazdasági termelés fejlesztése, intenzívebbé tétele szükséges, és ennek egyik útja a tőkehiány miatt valószínűleg az integráció lesz. A szándék, az elgondolás tehát jó... A cél elismert fontossága miatt a kamarák javasolják is, hogy az integráció megvalósítását kiemelt célként fogalmazzuk meg. Jövő évi pályázataink meghirdetésénél már erőteljesen figyelembe vesszük ezt, s támogatunk minden olyan törekvést, amely egy szakmai minimumot elér, és amely ehhez megfelelő saját erőt is fel tud mutatni.” A tanács a területfejlesztési célelőirányzatból zöldség- és gyümölcstermelésre nem adott pénzt. Iparra és kereskedelemre több száz milliót költött, és ugyancsak sokat kapott - a rangsorban harmadikként - a hűtő- és feldolgozó ágazat. Szabolcsban a feldolgozókapacitások messze meghaladják azt a szintet, amelyhez alapanyagot képes előállítani a zöldség-gyümölcstermelés. Azt akartuk, hogy egymilliárd parázs pénz kerüljön az alapanyagtermelésbe - mondja Balogh Gyula. - Fontosnak tartottuk, hogy a pályázatról még a szavazás előtt az érintett térségek képviselőivel konzultáljunk. Elképzeléseinket így megismerte a megyei közgyűlés elnöke, aki egyben a területfejlesztési tanács elnöke is, odaadtuk az anyagot azoknak a polgármestereknek, akik tagjai a tanácsnak. Szentül meg voltunk győződve arról, hogy a pályázat átmegy. - Miért? - Ha jól emlékszem, a 17 tagú tanácsból 12-en ígérték a támogatásukat. Döntő részt polgármesterek, de mások is. Aki az első perctől kezdve nyílt színen is megmondta, hogy a pályázatot nem látja kivitelezhetőnek, az Veres János volt. Nem a levegőbe beszélt - indokolt, sok okot említett. - Vele is beszéltek a szavazás előtt? - Igen. Mindazonáltal biztosak voltunk abban, hogy a szükséges többségünk meglesz. Valami történhetett azon az ülésen, amivel szemben értetlenül állunk. - A nyilvánosságra hozott indokokat nem fogadja el? A késés például ténykérdés. - Igen, öt percet késtünk a beadással, de a pályázatot befogadták. A késedelem oka egyébként az volt, hogy amikor autóval vittük a pályázatot Nyíregyházára, Mátészalkánál két órára leállították a forgalmat, mert lelőttek egy fiatalembert. Rendőrségi igazolást kaptunk arról, hogy nem mi tehetünk az öt perc késésről. Lássuk a többi ellenérvet. Például: nem készültek megfelelő szerződések, amelyek garantálják az integrációban részt vevők jogosultságait. Ha én előre konkrét szerződést ígérek 4200 családnak, és nem nyerjük meg a pénzt, mit mondok nekik? Egyébként semmiféle hiánypótlásra nem kértek föl minket. Ez azt jelenti, a bírálók előzetesen rendben találták a pályázatot. - Nem derült ki, hogy ki a pályázó. - Kiderült. A két cég. - Nem írták meg, hogy milyen megadott célra pályáznak. - Benne volt: almarekonstrukció, uborka, paradicsom. Tételesen föl van sorolva a munkában. - Többletfoglalkoztatást nem vállaltak. - És a 4200 család? A tizenkét-tizenháromezer ember? Ez homályos utalás? - De nem írják, hogy őket bárhol is állományba vennék. - Ez igaz. De kapcsolatom lenne velük, és vállalkozóként tevékenykednének az integrációban. - Ki valósítja meg a beruházást? - Benne van. - Bérrabszolgaság? - Ebben nagyot tévedett a bíráló. Nem fix áras szerződést kötöttünk volna a termelővel, hanem csak elővásárlási jogot biztosítottunk volna a Papp-Ker, illetve a Vajai Zöldség- Gyümölcs Kft., azaz a feldolgozók számára. Mi a kétféle szerződés között . Áttörést ígértek a pályázók. Több mint tízezer embernek adtak volna munkát, mezőgazdasági vállalkozóvá tettek volna röghöz kötött parasztokat. a különbség? Ha például a világpiaci ártól függetlenül 12 forintban állapítom meg az uborka árát, és csak én lehetek a fölvásárló, akkor valóban bérrabszolgaságot teremtek, gyarmatosítok. De ha 40 forint a világpiaci ár, és én - akinek először fölkínálta a termelő az uborkát - nem adom meg érte ezt a pénzt, akkor a kisvállalkozó máshol is értékesítheti az árut. Ha ennyire elfogadhatatlannak tartja a tanács indokait, mit gondol, mi lehetett a bukás igazi oka? Talán más stílusban kellett volna bemutatni és megértetni az illetékesekkel ezt a pályázatot. Még az előkészítés időszakában. Belátom, ez a mi hibánk. A másik ok: vélhetően nagyon sok embernek nem állt érdekében, hogy a két céghez még több család kötődjön. Papp Lacinak 2000 alkalmazottja és 5000 bedolgozója van, én 450 alkalmazottat és 4000-5000 bedolgozót foglalkoztatok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek tetszik. A harmadik ok: a nagyságrendtől talán megijedtek a döntéshozók. Nem akarták, hogy egyetlen pályázat elvigye az osztható pénz kétharmadát, hiszen ebben az esetben nagyon sok apró igényt kellett volna ejteni. Pedig a sok egy-kétmilliós vállalkozás nem billenti ki a megyét a jelenlegi elszomorító foglalkoztatási helyzetből és a gazdasági hanyatlásból. Hozzáteszem: meggyőződésem, hogy Veres Jánosnak nincs semmiféle érdekeltsége a pályázatok körül. És még egy megjegyzés: szerintem nem a két pályázó veszített, hanem az a tizenkét-tizenháromezer ember, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem jut majd munkához és plusz jövedelemhez. - A tanács tagjai közül senki nem volt abban érdekelt, hogy Balogh Gyula és Papp László pályázata ne kapjon támogatást, abban viszont mindenki érdekelt volt, hogy a kormányrendeletben meghatározott szabályoknak megfelelően járjunk el - mondja Veres János. - Vegyük rögtön azt a kérdést, hogy ki a pályázó. Nem üres formaság ez, hiszen gondoljuk meg: lehet több százmilló forintról - amelyet még 1996-ban föl kell használni - úgy döntést hozni szeptember 27-én, hogy majd lesz valaki, akivel a kincstár szerződést köt? Nem lehet. Erre nincs jogi lehetőség. Egyértelművé kell tenni, hogy ki a pályázó, aki a felelősséget vállalja a vissza nem térítendő támogatás fölhasználásáért. Ez lehet a Papp-Ker, lehet a Vajai Zöldség-Gyümölcs, de lehet egy harmadik cég is. Vegyünk egy másik követelményt: az adott esetre vonatkoztatva a kormányrendelet szerint a pályázóknak le kell írniuk, hogy milyen helyrajzi számon kívánják megvalósítani a telepítéseket. Elvárható ez a megye felére kiterjedő, intenzív szervezési munkát igénylő programtól, amely 4200 családot kíván a tevékenységbe bevonni? Ennyi tulajdoni lapot be lehet szerezni? A programban valóban 4200 családról, de nem 4200 zöldség-gyümölcstelepítésről van szó, tehát a szükséges jogi feltétel betartása nem is olyan teljesíthetetlen feladat. Ráadásul a kormányrendelet szerint mellékelni kell a tervezett beruházás tulajdonviszonyait igazoló okmányokat is. Továbbá: meg kell nevezni, hogy a rendeletben fölsorolt célok közül melyikre nyújtják be a pályázatot. Például: munkahelymegtartó vagy munkahelybővítő beruházásra igénylik-e a támogatást? Ha az utóbbit választják, akkor be kell írni, hogy mennyi többletmunkahelyet vállalnak a mostanihoz képest. Az integrációs pályázat egyik nagy hibája éppen az volt, hogy a kormányrendeletben megjelölt mind a két célt érintette, ahelyett, hogy valamelyikbe besorolták volna a projektet. A pályázat elbukásának okát sokan - Balogh Gyulán kívül is - nem a rendelet szabta formai kifogásokban látják. A feltételezések között szerepelt, hogy a döntéshozók egy része félt attól, hogy a két nagy magáncég az integrációval monopóliumot teremt. Megfogalmazódott az is, hogy a pályázat kapcsolódik a megyei közgyűlés által támogatott fejlesztési programhoz, de a megyei közgyűlés politikai szervezet, a területfejlesztési tanács pedig nem az, így a két testület közötti vetélkedés - a gazdasági irányvonalak meghatározásáért - vezetett a pályázat bukásához. Volt, aki azt mondta: két karizmatikus személyiség, Balogh és Veres harcáról van szó. Az is fölvetődött: a megyei területfejlesztési tanács tagjai között is érdekellentétek lehettek. A testület kilenc képviselője az úgynevezett statisztikai körzetek delegáltja, polgármester. A további tagok között találni a megyei agrárkamara, az iparkamara, a kézműveskamara, a munkaadók, a munkavállalók képviselőit. Egyesek a dolgot úgy magyarázzák, hogy az „önkormányzati oldal” és a „kamarai oldal” csatája zajlott a pályázat elbírálása kapcsán. Bárhogy is álljon a dolog a feltételezésekkel, tény, hogy a tanácsülésen háttérviszályokra utaló, nagy taktikai csata volt az integrációs pályázat körül. Négyszer szavaztak róla a testület tagjai, ebből kétszer ügyrendi, kétszer tartalmi kérdésben. Az ülés elején távozott a megyei közgyűlés és a megyei területfejlesztési tanács elnöke, Zilahi József - a fáma szerint a bajor sörfesztiválra utazott, ő azonban azt mondja: gazdasági tárgyalásra kellett Németországba mennie. A későbbiek során még hárman hagyták ott az ülést - minden valószínűség szerint méregből, véleményük vagy érdekeik háttérbe szorulása miatt. Végül - amikor egyébként már minden pénzt elosztottak - a tanács elvetette a pályázatot. - Azért utaztam el viszonylag nyugodtan, és bíztam meg Seres Antalt, a Mégsem annyira rossz üzlet az alma? BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI 1 1997. január 11., szombat