Népszabadság, 1997. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-11 / 9. szám

18 NÉPSZABADSÁG _ HÉTVÉGE _ ! Nem kellett az egymilliárd forint? Az urak remek pályázatot írtak. Az urak elfogadhatatlan pályázatot írtak. Az urak szinte álomba illő, mond­hatni fantasztikus tervvel álltak elő, amely valóságos áttörést hozhatott volna Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében: biztos piaci háttérrel föllen­dítette volna a zöldség-gyümölcster­melést, több mint tízezer embernek adott volna munkát a 20 százalék fö­lötti munkanélküliséggel küzdő régió­ban, méltó jövedelemhez juttatott vol­na szegény embereket, mezőgazdasági vállalkozóvá tehetett volna röghöz kötött parasztokat. Az urak elvitték volna a megye csaknem 600 millió forintnyi terület­­fejlesztési célelőirányzatának több mint kétharmadát, 440 millió forintot, ezzel kisemmizték volna az egy-két­­millióért vagy tíz-húszmillióért pá­lyázókat. Mi jutott volna a városok és falvak kisebb vállalkozóinak? A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területfejlesztési tanács tavaly szep­tember 27-én úgy döntött, hogy nem támogatja a pályázatot, amelyet a fe­hérgyarmati székhelyű Papp Kereske­delmi és Termeltető Kft., illetve a Va­jai Zöldség-Gyümölcs Kft. közösen nyújtott be. A döntés után vita indult a megyei újságban, rádióban, tévében. A pályá­zatot benyújtó két üzletember - Papp László és Balogh Gyula - megdöbbe­nésének és elkeseredettségének Ba­logh Gyula adott hangot. A tanács ha­tározatának jogosságát dr. Veres Já­nos, a testület alelnöke - MSZP-s or­szággyűlési képviselő - a 27-ei ülés le­vezető elnöke indokolta. Aztán kikopott az ügy a helyi nyil­vánosságból - bekerült a bizonytalan értékrendek káoszába, a lehetőség és valóság zsilipkamrájába. A 140 oldalas pályázat „komplex zöldség- és gyümölcstermesztő szolgál­tató, -feldolgozó és -értékesítő integrá­ciós rendszer” létrehozásának nevezi a projektet, és azt ígéri, hogy három év alatt megvalósítja az egymilliárd fo­rintos beruházást. Mégpedig a megye - társadalmi-gazdasági szempontból - elmaradottnak minősíthető vidékén, elsősorban Nyírbátor, Baktalóránthá­­za, Vásárosnamény, Mátészalka, Fe­hérgyarmat és Csenger térségében. Az integrációs program hat terüle­ten alapozza meg a termelési rend­szert 220 hektár almás és 200 hektár meggyes létesítésével, 200, illetve 100 hektár paradicsom és uborka telepíté­sével, 50-50 hektár paprika- és őszi­barack-ültetvénnyel. A pályázatban különféle oktatási programok is sze­repelnek. Az integrációba bevont ter­melők vállalkozókként dolgoznának, a termeléshez szükséges eszközöket - köztük korszerű öntözőberendezése­ket­­ az integrátor biztosítaná, úgy, hogy végül azok a kistermelő tulajdo­nába jutnának. A pályázatot benyújtó két cég a megtermelt alapanyag fel­dolgozásával és eladásával tenné tel­jessé az integrációt. A Papp-Ker Kft.-nek és a Vajai Zöld­ség-Gyümölcsnek az együttes évi for­galma meghaladja a négymilliárd forin­tot, piacaik - elsősorban az USA-ban, Németországban és Japánban - biztos­nak látszanak. Pénzügyileg - számlave­zetőik igazolásai szerint - rendben van­nak, rendelkeznek azzal a 150-150 mil­lió forinttal is, amelyet hozzátettek vol­na a 440 millióhoz, ha elnyerik. Az egy­­milliárdhoz hiányzó 260 millió forintot hitelből fedezték volna. Erre - az összegszerűség mellőzésével ugyan - banki ígérvényt is kaptak. Papp és Balogh - mint mondják - jó barátok. Megállapodtak abban, hogy ha elnyerik a pénzt, akkor részletes együttműködési tervet dolgoznak ki, koordinációs bizottságot hoznak létre, esetleg közös céget alapítanak az in­tegráció megvalósítására. A pályázat azonban - pedig szinte biztosra mentek - elbukott. Az indoklásban formai és tartalmi hiányosságokra is hivatkoztak: elkés­ve nyújtották be a pályázatot, amely­ből nem derül ki, hogy pontosan ki is a pályázó. Nem jelölték meg ponto­san, hogy a területfejlesztési támoga­tások kormányrendeletben rögzített céljai közül melyiket igénylik. A pro­jektkészítők leírják, hogy cégeiknél az integráció miatt nem növelik a dolgo­zók létszámát, így valójában többlet­foglalkoztatást nem vállalnak, csupán homályosan utalnak arra, hogy 4000 családnak teremtenek jobb megélhe­tést, és 12-13 ezer embernek adnak munkát a földeken. Nem világos, hogy melyik vagy miféle szervezet felel a beruházások megvalósításáért. Nincs tisztázva az ültetvények tulajdonjoga, és az sem, hogyan jutna el a pénz a termelőkhöz. Hiányoznak a benyúj­tott anyagból olyan szerződésterveze­tek, amelyekből kiolvasható lenne, hogy miképpen érvényesülhetnek az integráltak és az integrátorok jogai - magyarán: mi a garancia arra, hogy nem bérrabszolgaságról lesz szó. A pályázat nem válaszolja meg, hogy milyen módon képezik a felvásárlási árakat, és mi történik, ha a felek kö­zött megszakad a viszony. Dr. Veres János, a pályázókra nézve negatívan döntő megyei területfej­lesztési tanács alelnöke azonban mind­ezek mellett elismerte az elgondolás erényeit. Egyik nyilatkozatában kije­lentette: „Agrárjellegű megyénkben a mezőgazdasági termelés fejlesztése, intenzívebbé tétele szükséges, és en­nek egyik útja a tőkehiány miatt való­színűleg az integráció lesz. A szándék, az elgondolás tehát jó... A cél elismert fontossága miatt a kamarák javasol­ják is, hogy az integráció megvalósítá­sát kiemelt célként fogalmazzuk meg. Jövő évi pályázataink meghirdetésé­nél már erőteljesen figyelembe vesszük ezt, s támogatunk minden olyan törekvést, amely egy szakmai minimumot elér, és amely ehhez meg­felelő saját erőt is fel tud mutatni.” A tanács a területfejlesztési célelő­irányzatból zöldség- és gyümölcster­melésre nem adott pénzt. Iparra és ke­reskedelemre több száz milliót köl­tött, és ugyancsak sokat kapott - a rangsorban harmadikként - a hűtő- és feldolgozó ágazat. Szabolcsban a feldolgozókapacitá­sok messze meghaladják azt a szintet, amelyhez alapanyagot képes előállíta­ni a zöldség-gyümölcstermelés.­­ Azt akartuk, hogy egymilliárd parázs pénz kerüljön az alapanyag­termelésbe - mondja Balogh Gyula. - Fontosnak tartottuk, hogy a pályázat­ról még a szavazás előtt az érintett térségek­ képviselőivel konzultáljunk. Elképzeléseinket így megismerte a megyei közgyűlés elnöke, aki egyben a területfejlesztési tanács elnöke is, odaadtuk az anyagot azoknak a pol­gármestereknek, akik tagjai a tanács­nak. Szentül meg voltunk győződve arról, hogy a pályázat átmegy. - Miért? - Ha jól emlékszem, a 17 tagú ta­nácsból 12-en ígérték a támogatásu­kat. Döntő részt polgármesterek, de mások is. Aki az első perctől kezdve nyílt színen is megmondta, hogy a pá­lyázatot nem látja kivitelezhetőnek, az Veres János volt. Nem a levegőbe beszélt - indokolt, sok okot említett. - Vele is beszéltek a szavazás előtt? - Igen. Mindazonáltal biztosak vol­tunk abban, hogy a szükséges többsé­günk meglesz. Valami történhetett azon az ülésen, amivel szemben értet­lenül állunk. - A nyilvánosságra hozott indoko­kat nem fogadja el? A késés például ténykérdés. - Igen, öt percet késtünk a beadás­sal, de a pályázatot befogadták. A ké­sedelem oka egyébként az volt, hogy amikor autóval vittük a pályázatot Nyíregyházára, Mátészalkánál két órára leállították a forgalmat, mert lelőttek egy fiatalembert. Rendőrségi igazolást kaptunk arról, hogy nem mi tehetünk az öt perc késésről.­­ Lássuk a többi ellenérvet. Példá­ul: nem készültek megfelelő szerződé­sek, amelyek garantálják az integráció­ban részt vevők jogosultságait.­­ Ha én előre konkrét szerződést ígérek 4200 családnak, és nem nyer­jük meg a pénzt, mit mondok nekik? Egyébként semmiféle hiánypótlásra nem kértek föl minket. Ez azt jelenti, a bírálók előzetesen rendben találták a pályázatot. - Nem derült ki, hogy ki a pályázó. - Kiderült. A két cég. - Nem írták meg, hogy milyen meg­adott célra pályáznak. - Benne volt: almarekonstrukció, uborka, paradicsom. Tételesen föl van sorolva a munkában. - Többletfoglalkoztatást nem vál­laltak. - És a 4200 család? A tizenkét-ti­­zenháromezer ember? Ez homályos utalás? - De nem írják, hogy őket bárhol is állományba vennék. - Ez igaz. De kapcsolatom lenne velük, és vállalkozóként tevékenyked­nének az integrációban. - Ki valósítja meg a beruházást? - Benne van. - Bérrabszolgaság? - Ebben nagyot tévedett a bíráló. Nem fix áras szerződést kötöttünk volna a termelővel, hanem csak elővá­sárlási jogot biztosítottunk volna a Papp-Ker, illetve a Vajai Zöldség- Gyümölcs Kft., azaz a feldolgozók számára. Mi a kétféle szerződés között . Áttörést ígértek a pályázók. Több mint tízezer embernek adtak volna munkát, mezőgazdasági vállalkozóvá tettek volna röghöz kötött parasztokat. a különbség? Ha például a világpiaci ártól függetlenül 12 forintban állapí­tom meg az uborka árát, és csak én le­hetek a fölvásárló, akkor valóban bér­rabszolgaságot teremtek, gyarmatosí­tok. De ha 40 forint a világpiaci ár, és én - akinek először fölkínálta a terme­lő az uborkát - nem adom meg érte ezt a pénzt, akkor a kisvállalkozó máshol is értékesítheti az árut.­­ Ha ennyire elfogadhatatlannak tartja a tanács indokait, mit gondol, mi lehetett a bukás igazi oka?­­ Talán más stílusban kellett volna bemutatni és megértetni az illetéke­sekkel ezt a pályázatot. Még az előké­szítés időszakában. Belátom, ez a mi hibánk. A másik ok: vélhetően nagyon sok embernek nem állt érdekében, hogy a két céghez még több család kö­tődjön. Papp Lacinak 2000 alkalma­zottja és 5000 bedolgozója van, én 450 alkalmazottat és 4000-5000 bedolgo­zót foglalkoztatok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek tetszik. A harmadik ok: a nagyságrendtől talán megijedtek a döntéshozók. Nem akarták, hogy egyetlen pályázat elvigye az osztható pénz kétharmadát, hiszen ebben az esetben nagyon sok apró igényt kellett volna ejteni. Pedig a sok egy-kétmilli­­ós vállalkozás nem billenti ki a me­gyét a jelenlegi elszomorító foglalkoz­tatási helyzetből és a gazdasági ha­nyatlásból. Hozzáteszem: meggyőző­désem, hogy Veres Jánosnak nincs semmiféle érdekeltsége a pályázatok körül. És még egy megjegyzés: szerin­tem nem a két pályázó veszített, ha­nem az a tizenkét-tizenháromezer ember, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem jut majd munkához és plusz j­ö­vedelemhez. - A tanács tagjai közül senki nem volt abban érdekelt, hogy Balogh Gyula és Papp László pályázata ne kapjon támogatást, abban viszont mindenki érdekelt volt, hogy a kor­mányrendeletben meghatározott sza­bályoknak megfelelően járjunk el - mondja Veres János. - Vegyük rögtön azt a kérdést, hogy ki a pályázó. Nem üres formaság ez, hiszen gondoljuk meg: lehet több százmilló forintról - amelyet még 1996-ban föl kell hasz­nálni - úgy döntést hozni szeptember 27-én, hogy majd lesz valaki, akivel a kincstár szerződést köt? Nem lehet. Erre nincs jogi lehetőség. Egyértelmű­vé kell tenni, hogy ki a pályázó, aki a felelősséget vállalja a vissza nem térí­tendő támogatás fölhasználásáért. Ez lehet a Papp-Ker, lehet a Vajai Zöld­ség-Gyümölcs, de lehet egy harmadik cég is. Vegyünk egy másik követel­ményt: az adott esetre vonatkoztatva a kormányrendelet szerint a pályá­zóknak le kell írniuk, hogy milyen helyrajzi számon kívánják megvalósí­tani a telepítéseket.­­ Elvárható ez a megye felére kiter­jedő, intenzív szervezési munkát igénylő programtól, amely 4200 csalá­dot kíván a tevékenységbe bevonni? Ennyi tulajdoni lapot be lehet szerez­ni?­­ A programban valóban 4200 csa­ládról, de nem 4200 zöldség-gyümölcs­­telepítésről van szó, tehát a szükséges jogi feltétel betartása nem is olyan tel­jesíthetetlen feladat. Ráadásul a kor­mányrendelet szerint mellékelni kell a tervezett beruházás tulajdonviszonyait igazoló okmányokat is. Továbbá: meg kell nevezni, hogy a rendeletben fölso­rolt célok közül melyikre nyújtják be a pályázatot. Például: munkahelymeg­tartó vagy munkahelybővítő beruhá­zásra igénylik-e a támogatást? Ha az utóbbit választják, akkor be kell írni, hogy mennyi többletmunkahelyet vál­lalnak a mostanihoz képest. Az integ­rációs pályázat egyik nagy hibája ép­pen az volt, hogy a kormányrendelet­ben megjelölt mind a két célt érintette, ahelyett, hogy valamelyikbe besorol­ták volna a projektet. A pályázat elbukásának okát sokan - Balogh Gyulán kívül is - nem a ren­delet szabta formai kifogásokban lát­ják. A feltételezések között szerepelt, hogy a döntéshozók egy része félt at­tól, hogy a két nagy magáncég az in­tegrációval monopóliumot teremt. Megfogalmazódott az is, hogy a pá­lyázat kapcsolódik a megyei közgyű­lés által támogatott fejlesztési prog­ramhoz, de a megyei közgyűlés politi­kai szervezet, a területfejlesztési ta­nács pedig nem az, így a két testület közötti vetélkedés - a gazdasági irányvonalak meghatározásáért - ve­zetett a pályázat bukásához. Volt, aki azt mondta: két karizmati­kus személyiség, Balogh és Veres har­cáról van szó. Az is fölvetődött: a me­gyei területfejlesztési tanács tagjai között is érdekellentétek lehettek. A testület kilenc képviselője az úgyne­vezett statisztikai körzetek delegáltja, polgármester. A további tagok között találni a megyei agrárkamara, az iparkamara, a kézműveskamara, a munkaadók, a munkavállalók képvi­selőit. Egyesek a dolgot úgy magya­rázzák, hogy az „önkormányzati ol­dal” és a „kamarai oldal” csatája zaj­lott a pályázat elbírálása kapcsán. Bárhogy is álljon a dolog a feltétele­zésekkel, tény, hogy a tanácsülésen háttérviszályokra utaló, nagy taktikai csata volt az integrációs pályázat kö­rül. Négyszer szavaztak róla a testület tagjai, ebből kétszer ügyrendi, kétszer tartalmi kérdésben. Az ülés elején tá­vozott a megyei közgyűlés és a megyei területfejlesztési tanács elnöke, Zilahi József - a fáma szerint a bajor sörfesz­tiválra utazott, ő azonban azt mondja: gazdasági tárgyalásra kellett Német­országba mennie. A későbbiek során még hárman hagyták ott az ülést - minden valószínűség szerint méreg­ből, véleményük vagy érdekeik hát­térbe szorulása miatt. Végül - amikor egyébként már minden pénzt elosztot­tak - a tanács elvetette a pályázatot. - Azért utaztam el viszonylag nyu­godtan, és bíztam meg Seres Antalt, a Mégsem annyira rossz üzlet az alma? BÁNHALMI JÁNOS FELVÉTELEI­ ­1 1997. január 11., szombat

Next