Népszabadság, 1997. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19 / 167. szám

34 NÉPSZABADSÁG A történet úgy kezdődik, akár a mesé­ben. Volt egyszer két rendkívüli képes­ségű, korunk tudományát és részben technikáját is alapjaiban meghatározó fizikus, akik jelentős korkülönbségük ellenére életre szólóan barátok lettek. Bár a korosabbik csaknem húsz évvel volt idősebb a másiknál, és megismer­kedésükkor már híres professzor, a berlini Kaiser Wilhelm Fizikai Intézet vezetője, később fizikai Nobel-díjas, azonnal felismerte a fiatalabb ember eredetiségét, tehetségét, együtt dolgo­zott vele, és tanácsaival is segítette a pályakezdőt (aki, mint élete során min­dig, a maga útját járva a tanácsokat nemigen követte). Aztán egyszer az idősebbik, akit történetesen Albert Einsteinnek hívtak, olvasott egy rend­őrségi híradást az újságban, és ennek nyomán ötletei támadtak. 1920 körül történt, hogy mérges gáz­tól meghalt álmában egy többtagú né­met család. A gáz a hűtőszekrényükből szivárgott ki, mivel az akkor használt hűtőgázok (fémkloridok, kén-dioxid, ammónia) nagyobb mennyiségben mérgezőek lehetnek. Einsteint nagyon megrendítette a tragédia, és ekkor tá­madt az ötlete, hogy más működési el­veket kellene alkalmazni, hiszen nem­csak maga a hűtőgáz jelent problémát, hanem a kompresszor mozgó mecha­nizmusa is. Ifjú barátját, a magyar származású, de Németországban dol­gozó Szilárd Leót ugyancsak megra­gadta a gondolat. A két kiváló fizikus jól tudta a termodinamikából, hogy többféle hűtőeljárás is megvalósítható mozgó alkatrészek nélkül. Sikerült is elméleti tudásukat nagyon is praktikus célokra hasznosítani. A részleteiben eddig kevéssé ismert hűtőgépsztorit Gene Dannen oregoni professzor adta közre a Scientific Ame­rican hasábjain. Dan­en 15 éve kutatja Szilárdnak, az egyetemes tudomány egyik legnagyobb fizikusának és mér­nökének élettörténetét, aki nemcsak tu­dósként volt rendkívüli, hanem ember­nek is kivételes és rendhagyó egyéni­ségnek számított. A világ (és persze szü­lőhazája is) jövőre fogja megünnepelni e lenyűgöző személyiség születésének századik évfordulóját. Dannennek rö­videsen könyve jelenik meg Szilárd sze­repéről az atomkor nyitányában. Ennek egyik, a Scientific Americanben megje­lent fejezete taglalja részletesen új ku­tatások és olykor a szerencse segítségé­vel fellelt dokumentumok alapján az Einstein-Szilárd-hűtőberendezések va­lóban izgalmas sztoriját. Manapság a háztartási hűtőgépek zömében a hűtőközeget kompresszor keringteti. Az Einstein Szilárd páros más elvet használt fel. Három külön­­fajta megoldást dolgoztak ki: abszorp­cióst, diffúzióst és elektromágnesest. Kompresszor nélküli hűtőszekrények ma is kaphatók, és előszeretettel hasz­nálják olyan helyeken, ahol fontos a zajtalan működés (például kórházi, szállodai szobákban, hétvégi házak­ban). Ezek hűtési tulajdonságai azon­ban elmaradnak kompresszoros társai­kétól. A statikus elven működő hűtő­­szekrényt egyébként már a húszas évek elején ismerték két svéd feltaláló, Bal­tazar von Platen és Carl Munters révén, és az Elektrolux gyártotta is. Szilárdék azonban új és jobb megoldásokat dol­goztak ki. Érdekességként említhetjük, hogy mivel Einstein 1902-től négy évig a berni szabadalmi hivatal munkatár­saként dolgozott, a feltalálópárosnak nem volt szüksége jogászra, aki megfo­galmazta volna találmányi bejelenté­seiket és az igénypontokat. Einsteinék abszorpciós hűtőgépében bután volt a hűtőközeg, amely megle­hetősen bonyolult és szellemes körfo­lyamatban végezte a hőcserét. A jó gya­korlati értékű Szilárdnak hamarosan sikerült szerződést kötnie egy jelentős német gázkészülékgyártó vállalattal. 1926 végén már az ő felügyelete alatt kezdték a prototípusokat fejleszteni a berlini műszaki főiskolán. Itt egy újabb magyar lép a képbe, Korodi Albert, Szilárd fiatalkori barátja. Korodi 1916-ban első lett a matematikai Eöt­­vös-versenyen, Szilárd pedig a máso­dik, és együtt végeztek a Budapesti Műszaki Egyetemen is. A nagy tudású, sok nyelvet beszélő Korodi Albert egyébként 1950-től 1968-as nyugdíjba vonulásáig a Távközlési Kutatóintézet, a Táki vezető munkatársa volt, és elektromágneses folyamatok matema­tikai problémáival foglalkozott. Nem­régen, 1995 tavaszán hunyt el Buda­pesten. Szerencsés módon Korodi nem­csak szóban tudta megosztani a vissza­emlékezéseit, hanem megőrzött fontos dokumentumokat is. A cég, amellyel a feltalálók szerző­dést kötöttek, rövidesen csődbe ment (ne feledjük, a húszas évek közepén va­gyunk, Németország háború utáni megaláztatásának és gazdasági lerom­lásának éveiben). Az abszorpciós talál­mány sorsa végül mégis jól végződött, mert 1927 végén az Elektrolux német leányvállalata 3150 birodalmi márká­ért megvette a szabadalmat. Mindkét fél úgy érezte, jó üzletet csinált: a svéd cég - miként egy akkori hivatalos irat­ból kiderült - igen olcsónak találta az árat, a két tudós számára viszont szép summának tűnt a ma körülbelül 15 ezer német márkát kitevő összeg. A találmányt más országokban is be­jelentették. Kedves történet az USA- beli bejelentéssel foglalkozó műszaki hivatalnok esete. Fennmaradt feljegy­zése szerint a derék tisztviselőt ugyan­csak megzavarta, hogy az egyik feltalá­ló neve (mármint Albert Einsteiné) a relativitáselmélettel kapcsolatban van a lexikonban feltüntetve. Az sem igen fért fejébe, hogy a forrás A. E. urat egy­szerre német és svájci állampolgárnak is feltünteti. Azért csak megadta a sza­badalmat e rendhagyó európai csoda­bogárnak. Kevésbé sikeres a diffúziós hűtőgép esete. Az Elektrolux ezt az el­járást is megvette, de a cég által beje­lentett szabadalomban sem Einstein, sem Szilárd neve nem szerepel, és vol­taképpen az eljárást a svédek a későb­biekben sem használták. Nagyon való­színű, hogy egyszerűen a saját szaba­dalmuk elől akarták az akadályt a bir­toklással félretolni. Egy másik céggel, a Citagellel kötöttek később szerződést, és ekkor Einstein igen szellemes mód­szert gondolt ki kisebb aggregátok szá­mára. Korodi visszaemlékezése szerint ezt kicsiny merülőeszközként is lehe­tett használni, akár egyetlen pohár ital hűtésére is. Mindössze a vízcsapra kel­lett csatlakoztatni a készüléket. A kis vízsugaras szivattyú egy kamrában vá­kuumot hozott létre, amely elgőzölög­­tette a benne lévő metanolt (metilalko­­holt), aminek következtében a környe­zet lehűlt. Igaz, közben a metanol a visszaáramlás során fogyott és állandó­an pótolni kellett, de Einsteinék úgy vélték, hogy nem gond az olcsó anyag újratöltése. A hűtőberendezés jól mű­ködött, olyannyira, hogy a Citogel az 1928-as tavaszi lipcsei vásáron be is mutatta. Ennek ellenére a gyakorlat­ban mégsem vált be, két okból is. Egy­részt kiderült, hogy a metanol a kiske­reskedelemben egyáltalán nem olcsó, másrészt, és ez bizonyult a nagyobb gondnak, a víznyomás elég jelentős mértékben eltért a különböző épüle­tekben, a magasabb házakban pedig emeletről emeletre is változott. A párosnak talán a legszellemesebb megoldása a harmadik, a teljesen moz­gó alkatrész nélküli elektormágneses szivattyú. Ebben a dugattyú szerepét folyékony fém tölti be, ez nyomja össze a hűtőközeget. A fémben a villamos tér indukál mozgást. Kézenfekvőnek lát­szott „dugattyúként” a szobahőmér­sékleten folyékony higany alkalmazá­sa, ennek azonban rossz a villamos ve­zetőképessége, és ez erősen rontotta a hatásfokot. Végül a szobahőmérsékle­ten külön-külön szilárd, de együttesen folyékony nátrium-kálium keverék mellett döntöttek. Csakhogy ezek ké­miailag agresszív anyagok, különösen, ha még villamos áram is jelen van, és tönkretették a hagyományos szigetelé­seket. Sokféle szigetelőanyaggal pró­bálkoztak, de végül Einstein oldotta meg a kérdést. Néhány percig gondol­kodott, amikor hozzáfordultunk - em­lékezett vissza Korodi -, azután kije­lentette, hogy teljesen megkerülhetjük a villamos szigetelés problémáját, ha a fémfolyadékot tartalmazó csövön kívül elhelyezett, tehát azzal egyáltalán nem érintkező tekercseket használunk, és így indukáljuk a mozgatóerőt. 1928 őszén az AEG alkalmasnak ta­lálta az eljárást. A nagyvállalatnak sa­ját kutatóintézete volt, és a további fej­lesztésekre két mérnököt alkalmaztak: Korodi Albertet a villamos komponen­sekhez, és még egy magyart Szilárd ba­ráti köréből, Bihary Lászlót, aki a me­chanikus elemekkel foglalkozott. Szi­lárd a team vezetője és az AEG igen jól fizetett tanácsadója lett. De Einstein is rendszeresen ellátogatott a laborba, hogy tanácsokat adjon és ellenőrizze a prototípusokat. A munkák szépen ha­ladtak, bár nem gondok nélkül. A kompresszor ugyanis nagyon zajosnak bizonyult. „Úgy üvöltött, akár egy sa­kál” - emlékezett Szilárd jó barátja, Gábor Dénes, későbbi Nobel-díjas fizi­kus. A zajt egyébként a kavitáció jelen­sége okozta: a folyékony fémkeverék­ben gázbuborékok keletkeztek, ame­lyek nagy zajjal omlottak össze. (Ha­sonló zajos jelenség tanúi lehetünk lég­buborékok miatt hibás központi fűtés-vagy vízvezetékrendszereknél.) Végül a zajt sikerült minimálisra redukálni, a villamos hatásfokot pedig jelentéke­nyen, 16-ról 26 százalékra növelni. 1931. július végére a berendezést de­monstráció céljából beépítették egy piacon kapható 120­ literes General Electric-modellbe. Csakhogy közben történt egy és más. Egyrészt az USA-ban a DuPont mér­nökei kifejlesztettek és 1930-tól kezdve gyártottak is egy kitűnő, nem mérgező, olcsón előállítható gázt, amelyet nem­csak hűtőközegként, hanem egy csomó más célra is remekül lehetett használni (például a mikroelektronikai technoló­giáknál még a nyolcvanas években is kiterjedten alkalmazták). Azóta ez a gáz a sztratoszferikus ózonréteg pusz­títása miatt a környezetvédők első szá­mú közellenségévé vált, és ma már nemzetközi egyezmények tiltják a tö­meges használatát. Igen, a freonról van szó. De mit számított ez a technikai ap­róság a nácik hatalomra jutásához ké­pest! Einstein az USA-ba távozott, Szi­lárd pedig először Ausztriába, majd szerencsés módon az utolsó pillanatban Angliába menekült, végül ő is Ameri­kában kötött ki. Még itt is megpróbálta felkínálni találmányaikat, de nem ta­lált érdeklődésre. Egyébként hétéves együttműködésük során több mint 45 közös találmányuk volt, amelyeket legalább hat országban jelentettek be. Kiváló, remek műszaki ötleteik, a ben­nük rejlő nagyszerű gondolatok ellené­re egyetlen darab sem jutott belőlük a piacra, bár néhány megoldást később az atomtechnikában hasznosítottak. Einstein és Szilárd együttműködése új hazájukban immár más dimenziókat öltött, célja a béke elérése, Európa ná­cik által leigázott részének felszabadí­tása volt. Az atombomba kifejlesztése (majd első használatai után a nemzet­közi betiltása) érdekében tett közös lé­péseik azonban már egészen más, jól is­mert történetbe illeszkednek. Csillag Zsigmond Albert Einstein: Ötletet adott a bűn­ügyi hír Szilárd Leó: Jó gyakorlati érzékkel szerződést kötött Az ominózus frizsider hátoldala A SPEKTRUM ILLUSZTRÁCIÓI _____HÉTVÉGE _ Szükséges stressz Hogy az élet váratlan - negatív - fordulatai okozta stressz milyen hatással van a szervezetre, arról bizonyára magánemberként is sokat tudnának mesélni a múlt heti budapesti stresszkonferencia szervezői. A stresszelmélet megalkotó­ja, Selye János születésének 90. évfordulójára időzített világkonferencia meg­rendezéséből származó profitot a tervek szerint a Selye-hagyaték (egy felbe­csülhetetlen értékű tudományos könyvtár) megóvására fordították volna, ám most - a remélt szponzorok közönye miatt - inkább a veszteség ledolgozása mi­att fő a fejük. A tudományos szempontból mindenképpen sikeres tanácskozá­son szerencsére nem a pénzügyi kudarc volt a legfőbb érdekesség. Ha laikusként kellene válaszolnunk arra a kérdésre, hogy a stressz hasz­nos-e vagy káros, alighanem az utób­bira szavaznánk. A szakemberek véle­kedése már nem lenne ilyen egyöntetű, számos kutatási eredmény igazolja ugyanis, hogy stressz nélkül a szemé­lyiség „elpuhul”, és a szervezetnek sem használ, ha mentesítjük azoktól a megpróbáltatásoktól, amelyek kivédé­sére az evolúció során felkészült. Krí­zisek vezetnek a személyiségfejlődés­hez - mondja már régóta a pszicholó­gia, és ez a gondolat a sterisztanba is kezd bevonulni. Az ember korántsem védtelen: a nehéz helyzetekkel való megbirkózás készségének csírái ben­nünk vannak, de csak akkor fejlődnek ki, ha a gyakorlatban is próbára teszik őket. Az elmélet immár a gyakorlatot is kezdi átformálni: az amerikai isko­lákból korábban tudatosan száműzték a stervszhelyzeteket, mostanában vi­szont - leginkább a sport és a különfé­le szituációs játékok révén - meg­próbálják azokat visszacsempészni. Angol kutatók derítettek rá fényt, hogy a stressz meg- vagy átélését te­kintve igencsak különböző embertípu­sok léteznek. Közkeletű tapasztalat, hogy ugyanaz a váratlan nehézség - például egy fogós keresztkérdés - né­melyik vizsgázót egyszerűen kiüt, má­sok viszont kifejezetten élvezik, kihí­vásként fogják fel az ilyen helyzeteket. Hogy ki tartozik a leblokkolós és ki a „felajzós” típusba, azt a vizsgálatok szerint erősen befolyásolják a csecse­mőkori élmények. Ekkor alakul ki ugyanis az az ősbizalomnak nevezett attitűd, ami hozzásegít, hogy ne ellen­ségként, veszélyforrásként tekintsünk a környezetünkre. Az anya-gyerek kapcsolat (leginkább a korai testi kon­taktus) az agyban olyan változásokat idéz elő, amelyek megalapozzák az op­timizmust, a hosszú távra tervezést és a derűs életszemléletet. (Éppen emiatt jobb helyeken már a koraszülöttek sem „nőnek bele” az inkubátorba, hanem időről időre kiteszik őket a mama ha­sára.) Az agyban ilyenkor termelődő oxitocin, ez a kémiai „jutalmazó” hor­mon segíti a pozitív beállítódást, s egyes feltételezések szerint a drogfüg­gők - akiknek többségénél dokumen­tálható a zaklatott csecsemő- és gye­rekkor - éppen a hiányzó oxitocint próbálják a különféle szerekkel pótol­ni. A stressz - amely a szervezetnek az őt ért „támadásra” adott rekciója - a legelterjedtebb vélekedés szerint a hormonokon keresztül gyakorol befo­lyást a szervezetre. George P. Chrou­­sos, az USA Nemzeti Egészségvédelmi Intézetének kutatója - aki a konferen­cián vette át a kanadai Selye János Alapítvány 1997. évi Selye-érmét - a hormonháztartás és az immunrendszer kölcsönhatásait vizsgálja, s kimutatta, hogy a stresszreakció egyik szabályo­zója, a CRH-hormon számos allergiás betegség (például az asztma, az ekcé­ma) kialakulásáért felelős, a magas hormonszint depressziót okoz és gátol­ja az immunrendszernek a vírusok és a rák ellen küzdő részlegét. Amerikai gyógyszergyárak éppen ezért dollár­tízmilliókat fordítottak olyan ható­anyagokra, amelyek csökkentik a CRH-hormon szintjét, és munkájuk eredménye hamarosan gyógyszer for­májában is megjelenik. Igaz, sokan kétségbe vonják, hogy a stervszártal­­mak ellen hatékonyan küzdhetünk gyógyszerekkel, ám ők - dr. Kopp Má­ria, a SOTE Magatartáskutató Intéze­tének munkatársa szerint - azok ku­darcát tartják szem előtt, akik nyugta­tokkal próbáltak védekezni. A hor­monrendszeren keresztül ható készít­mények szerinte új távlatokat nyithat­nak. Hogy a stresszelmélet mára az or­vostudomány távolabbi részterületeire is termékenyítőleg hatott, azt Fábián Tibor fogorvos előadása bizonyította leginkább, aki a hipnózisnak a fogá­szati kezelésben való alkalmazhatósá­gáról beszélt. A hipnózis hatósugara sajnos még nem terjed odáig, hogy né­mi rábeszélésre mondjuk „magától” betömődjön a fogunk, az viszont már megtörténhet, hogy hipnotikus techni­kákkal feleslegessé teszik az érzéstele­nítést. (Erre azoknál lehet szükség, akik allergiásak az injekcióra.) Igaz, az összes páciensnek legfeljebb öt száza­léka hipnotizálható olyan fokon, hogy más fájdalomcsillapításra már nem szorulnak. Sokkal többen vannak vi­szont, akiknek maga a kezelés akkora stresszt okoz, hogy szabályos fóbia vesz erőt rajtuk a fogorvosi székben. A hipnózis elsősorban rajtuk segít, mivel egy másik világba repíti őket a fúrás vagy a húzás idejére. A betegek a be­számolók szerint egy filmszerű törté­netbe csöppennek, amelyben a fájdal­mat érzékelik ugyan, ám csak egy tá­voli, nem igazán lényeges epizódként. Egy hazai kutatócsoport keresett vá­laszt arra a kérdésre, hogy a társadal­mi ranglétrán elfoglalt helyzet hogyan befolyásolja a minket ért tartós stressz következményeit. Munkanélküliek kö­rében vizsgálódva arra a különös ered­ményre jutottak, hogy nemcsak az ak­tív menedzsereknek vannak jellemző betegségeik. Az egyik leggyakoribb tü­net, az immunrendszer gátlása ugyanis csak a (volt) beosztottaknál következik be, míg az egykori vezetőknél legin­kább a szív- és érrendszeri problémák előfordulásának veszélyét növeli a hosszan tartó bizonytalanság. Hargitai Miklós A leblokkolást a csecsemőkori élmények befolyásolják velledits éva felvétele 1997. július 19., szombat

Next