Népszabadság, 1997. október (55. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-21 / 246. szám
12 NÉPSZABADSÁG. I LEVÉLTURMIX Szendrődy Győző (Balatonboglár): A földkérdéssel kapcsolatos, az ellenzék által feltett kérdéseket megtévesztőnek, demagógnak, szakszerűtlennek, a kérdés lényegét megkerülőnek tartom. Két-háromszázezer ember aláírása hogy változtathatja meg több millió ember által megválasztott parlament, illetve a kormány akaratát?! Talán mi - akik a kormány által feltett kérdéseket tartjuk korrektnek - vagyunk annyian, mint az ellenzék. Mi nem számítunk? Vagy gyújtsunk aláírást? K. Kerekes Gizella (Esztergom), Petre Sándorné (Budapest), Kertész István (Dunakeszi). A Hot Bírd 3 műhold műszakilag november első napjaiban válik alkalmassá arra, hogy a Magyar Televízió 2-es programját sugározza, ezért előfordulhat, hogy az MTV 2 műsora novemberig nem lesz látható - értesültünk a médiából (köztük a Népszabadságból). A további vételhez „mindössze” parabolaantennát és műholdvevő berendezést kell beszerezniük a tévénézőknek. Sokunknak erre nincs fedezete, mi ezentúl nem nézhetjük a 2-es műsort. Mégis fizetnünk kell a televíziódíj teljes összegét?! Dr. Dominik Gyula (Budapest): A Lenin-hang a slágerlistán című írásból (szept. 15.) megtudhattuk, hogy a nagytétényi szoborparkban „egymás mellett integet a két partjelző: Osztapenko és Steinmetz kapitány”. E „partjelzők” parlamenterek voltak és meghaltak kötelességük teljesítése közben. Küldetésük azt célozta, hogy kevesebb legyen Budapesten a vér, könny, szenvedés és halál. Főhajtást, tiszteletet érdemelnek az utókortól. Őszintén remélem, hogy a Népszabadság szerkesztősége elhatárolja magát ettől az ízléstelen, cinikus halottgyalázástól. Erőss Angéla (Budapest): Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló törvény alapján a parlamentből kimaradó képviselőket végkielégítés illeti meg (az utolsó fél év havi átlagfizetésének hatszorosa!). Semmi sem indokolja, hogy új keletű demokráciánkban, ahol négyévente megmérettetnek a képviselők), valamint a végrehajtó hatalom szereplői, akiknek megbízatásuk alkalmatlanság vagy előrehaladott életkoruk miatt megszűnik, egymillió forint végkielégítést kapjanak. E törvényt sürgősen hatályon kívül kell helyezni! S ha a korábbi parlamenti váltásnál már érvényesült, akár a jogellenes jelzővel is illethető. Tar Istvánné (Nagykamarás): Mozgássérült vagyok, a világ eseményeit a húsz éve kifogástalanul működő rádióm „hozta” be a szobámba. Két frekvenciát tudtam fogni rajta, de ennek is nagyon örültem. Egy hónapja elromlott, a szervizben azt mondták, dobjam ki, mert javíthatatlan. Mivel - a mindannyiunk számára egyre nehezedő életkörülmények miatt - új készülék vásárlására nem is gondolhatok, ezért nem fogadtam meg a tanácsot. Hazavittem, és bár nem szól, legalább az illúzióm megmaradt, hogy van rádióm... Encz Gusztávné (Kecskéd): Tegyenek már valamit a hajléktalanokért, akiknek olyan kilátástalan a helyzetük, hogy mi, akiknek még van munkánk és rendezett lakhatásunk, szégyelljük magunkat az ő nyomoruk láttán. A Máltai Szeretetszolgálat segít rajtuk, ahogy tud, de mi már nem tudunk miből adni, amikor nekünk is alig van. A legtöbbünknek elfogyott a tartaléka, és a fél ország tartozik a másik felének. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Névtelen, címhiányos leveleket nem közlünk. Az itt megjelent vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Üzenetrögzítőnk telefonszáma: 250-1680/346-os mellék. AZ OLVASÓ OLDALA 1997. október 21., kedd Valami véget ér A kert nagy volt, árnyas, tágas, zegzugos, rejtekhelyekkel és rejtélyekkel teli. A kisfiú és a kislány a kertben játszottak. Mint sok éve nagyon sokszor. Amikor hűvös lett, bementek. Csend volt bennük, körülöttük. Ősz volt, és ők barátok voltak. A város felől néhány lövés hangzott. A kapu előtt egy nagy fekete autó fékezett. A kisfiú és a kislány kiszaladtak. Iván - hangzott a fiú szüleinek kiáltása -, gyere! Majd beszálltak együtt az autóba. Szia - mondta a kisfiú a kislánynak, és elment. A kislány állt, és nézte őket. Nem értette. Sírni csak este kezdett, mikor a lövések közelebbről hangzottak, és tankok jelentek meg a kert végénél. A kisfiú elment. Nyolcéves volt. A kislány tízéves lett néhány nap múlva a pincében. Kenyér nem volt, lőttek és ők féltek. És álmaiban Iván mindig visszajött. Malmoztak. Bújócskáztak. Együtt voltak. Tíz év telt el. Egyetlen levél érkezett. Szívesen látnálak - írta Iván. Én is - Jutka. Elfelejtettem magyarul - Iván. Sajnálom. Én nem - Jutka. Aztán még húsz év. Se levél, se találkozás. Az álmok is elmaradnak. Csak az éber tudat őrzi a kisfiút, a magyarul beszélőt, a kedveset, az egyetlent, a barátot. A malmot, a kézfogást, a bújócskát és a vadrózsabokrot. Aztán egy telefon az édesanyjától. Iván vár rá. Még mindig vár. És az elképedés. Rá? Harminc éve? Akkor már a hetedik gyermekét várta. Már nem álmodott Ivánnal. Csak egy hajnali villanás, csak a gesztenyefa lombja, csak a kiáltás - Iván! - hangzik most már mindig az őszi fák alatt... Krasznai Judit Budapest Elégtétel a befektetőknek Mire kötelezi az ítélet az adóhivatalt? Megszületett az első olyan felülvizsgálati döntés a Legfelsőbb Bíróságon, amely jogszerűnek ítélte a Támasz Nyugdíjpénztár egyik tagjának adókedvezményét - adták hírül a lap október 7-i számában, a Precedensítélet egy befektetési perben címmel megjelent információban. Örvendetes, hogy az adózó és az APEH közötti huzavona végére pont került. Mert mi is történt eddig, amíg a befektető elégtételt nem kapott? Meghirdették a rádióban, tévében, a lapokban az adókedvezményt biztosító befektetési lehetőségeket. Mire az ügyletek lezajlottak, megszólalt a hivatal is, felhívva a figyelmet arra: nem minden konstrukciót fogad el az adókedvezmény érvényesítésekor. S ezzel az APEH az adózók „játékát” átváltoztatja lottózássá. Mindenki törheti a fejét, hogy jó számra, azaz konstrukcióra tette, valamint azon is, hová rejti el a hivatal polgárbarát mivoltát, ha konkrét kérdésekre nem ad konkrét választ. És innen kezdődik az útvesztő. Az állampolgár kitölti adóbevallását, melyhez mellékeli a befektetését igazoló iratot. Az APEH szilárdan tartja magát, ezerszám hívja be az adózókat és utasítja el a kérelmeket. Fellebbezés, elutasítás. Az adókedvezményt követelők sorait a fáradtság és reménytelenség tizedeli meg. Egy-egy per azonban tovább zajlik, s eljut a Legfelsőbb Bírósághoz, amely precedensértékű ítéletében az alsóbb fokú bíróságokéval ellentétes döntést hoz. Nem tudom, hogy az ítélet a konkrét eseten túlmenően mire kötelezi az APEH-et. A hivatal illetékese ugyanis úgy nyilatkozott, hogy érdemben csak a bíróság ítéletének részletes vizsgálata után dől el, hogy a többi állampolgár is megkapja-e adókedvezményét. Váradi József Budapest Mi volt a cél? Érdeklődéssel olvastam a Népszabadság október 8-i számának 5. oldalán a Rába Rt. privatizációjáról szóló cikket, különösen a dolgozói részvények felvásárlásával kapcsolatos információt, melyben arról is szó volt, hogy a szakszervezetek a dolgozói részvények védelmére társaságot alapítottak. Ezzel kapcsolatban a következőket szeretném megjegyezni. A szakszervezetek nem alapítottak társaságot. A szakszervezeti tagok viszont valóban megalapították a Rába Botond Kft.-t, amely azonban nem száz százalékon, hanem - a várhatóan ennél magasabb privatizációs értékesítési árfolyamon vásárolja meg az értékpapírokat, így a munkavállalók jóval több pénzhez jutnak, mint a neppereknél. Célunk az volt, hogy azok a munkatársaink is jegyezhessenek részvényt, akiknek egyébként erre nem lett volna anyagi lehetőségük. Nagy László a Rába Futóműgyár Független Szakszervezet elnöke Füzesabonyi tapasztalatok Az időközi választások keveset mutatnak a jövőből A Népszabadságnak rendszeres olvasója vagyok, és különösen a lapban megjelenő politikai elemzéseket olvasom nagy érdeklődéssel. Ezek egyikéhez kívánok megjegyzéseket fűzni a füzesabonyi időközi polgármester-választás alapján, amelyen az SZDSZ-MSZP-BIT jelöltje nyert nagy fölénnyel. Azért ragadtam tollat, mert még jól emlékszem, hogyan reagáltak néhány hete ellenzéki politikusok és politikai elemzők a nagykanizsai polgármester-választás után az ellenzéki pártok rossz szereplésére. A füzesabonyi választás eredményeinek ismeretében - megjegyzem, anélkül is - szinte nevetségesen hatnak azok az indokok, amelyekkel Stumpf István szociológus annak idején lapjuk Háttér rovatában (szept. 9.) védelmébe vette az ellenzéki pártokat. Ő akkor és sokan mások is az ellenzéki oldalról azt mondták, hogy az ellenzék jelöltje azért kapott olyan kevés szavazatot, mert kevesen mentek el szavazni Nagykanizsán. Füzesabonyban a lakosok több mint ötven százaléka szavazott, mégis a kormánypártok jelöltje nyert. Stumpf István a konzervatív szavazók otthonmaradását ebben a cikkben azzal is indokolta, hogy a választás napja szombat volt, és ilyenkor a konzervatív kisgazda szavazók a földeken dolgoznak, a vallásosak pedig vasárnap a mise után szeretnek szavazni. Ezek az önmagukban is képtelen „szociológiai”magyarázatok jól jelzik, milyen előítéletes fogalmai lehetnek a konzervatív Fidesz szakértőjének a vidéki választók szokásairól. Az elemző eltévelyedését legjobban azonban a füzesabonyi választás bizonyítja, hiszen ott a választók vasárnap járulhattak a szavazóurnák elé. Az az elképesztő állítás, hogy Diana hercegnő temetésének tévéközvetítése miatt nem mentek szavazni az emberek, azt hiszem, szót sem érdemel. Mindenesetre ilyen zavaró körülmény a füzesabonyi választás idején nem volt. Ugyanebben a cikkben Schlett István politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy némely konzervatív szavazót az riasztott el a részvételtől, hogy a MIÉP is támogatta az ellenzék jelöltjét. Lehet, mondhatnánk, de Füzesabonyban a MIÉP külön jelöltet indított, tehát ez az érv is elég gyenge lábakon áll. Úgy gondolom, sem a füzesabonyi, sem a nagykanizsai választási eredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a jövőre esedékes parlamenti választások kimenetelét illetően. Azt azonban nem értem, miért van az, hogy egyes szociológusok, politológusok, amikor magyarázni próbálják az időközi választások eredményeit, nem merik vagy nem hajlandóak kimondani, amit a közvélemény-kutatások is jó ideje jeleznek, nevezetesen azt, hogy a kormánypártok népszerűsége növekszik, míg az ellenzéki pártoké stagnál vagy csökken. Hajdú Péter Eger Döntés után új kérdések Az egyiknek igen, a másiknak meg nem A demokráciát, az alkotmányosságot összetartozó fogalmakként értelmezem. Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését az ellenzék a demokrácia, az alkotmányosság helyreállításának értékeli. Véleményem szerint viszont annak súlyos sérüléséről van szó. Miért merem ezt állítani? Nem sérül-e ott a demokrácia, ahol az Országgyűlés kétharmados, a kormány, a köztársasági elnök döntését egy konkrét - az ország sorsát döntően befolyásoló - kérdésben egy kis létszámú testület megsemmisítheti? A választópolgárok túlnyomó többsége (nem 200 ezer ember!) ennek a parlamentnek és kormányának kezébe adta az ország sorsának intézését, irányítását. A parlament döntésénél „erősebb” kétszázezer aláírás? Nem játék ez a demokráciával? Valóban ez a népakarat? Meggyőződésem, hogy az MSZP és az SZDSZ egy hét alatt legalább ötszázezer aláírást gyűjthetne a saját kérdései támogatására, és ezeknek közel harmada sem lenne hamis. Nem sérül-e ott az alkotmány, ahol kizárják azokat a szövetkezeteket, gazdasági társaságokat a földtulajdonszerzésből, amelyek a mezőgazdasági termelés több mint felét adják? Legyen tehát a föld a magyar spekulánsoké?! Akik majd néhány év múlva élharcosai lesznek annak, hogy külföldiek is vásárolhassanak földet, hisz nekik eszük ágában sincs azt megművelni. Csupán potom pénzért megvenni, majd nagy haszonnal eladni. Csak kérdésként teszem fel: vajon alkotmányos-e, ha egy testület lényegében ugyanazon kérdésben egyik pártnak (Munkáspárt) nemet, a másiknak (Fidesz - MPP) igent mond? Célszerű lenne e kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordulni! Devecseri József Mohács Az értelem győzelme Megszületett a hágai döntés. Az értelem győzelme az érzelem felett. Pedig a Nemzetközi Bíróság ítéletében nem azt mondta ki, hogy jogszerű volt a gát építésének leállítása, az 1977-es szerződés felmondása, hanem azt: ugyanúgy jogszerűtlenek a magyar intézkedések, mint ahogy az a Duna elterelése is. Mi történt az elmúlt évek alatt? Hitegették a közvéleményt, hogy a körgát elbontása után visszaállítják az eredeti állapotot. Hagyták a Szigetköz környezeti leromlását, bár a dunakiliti duzzasztógát ideiglenes üzembe helyezése jelentős mértékben csökkentette volna a károkat. A dunacsúni építkezést blöffnek, papírtigrisnek nevezték a „szakértők”. Tüntetéseket szerveztek, s a hágai bírák bősi és szigetközi szemléjén mint fenyegető csendőrök követték őket, hadd lássák: itt vannak ők, a nagy magyar Duna-szakértők. Sikerrel szétverték a Bős-Nagymaros miatt bűnbaknak kikiáltott vízügyi szervezetet, és még ma is támadják a szakmájukat értő és szerető vízügyi szakembereket, mert nem vízlépcsőellenesek. Mellőzték olyan nemzetközi hírű és tekintélyű szakemberek, mint Mosonyi Emil, Karádi Gábor, Mistéth Endre professzorok véleményének meghallgatását. Hát eddig, illetve ide jutottunk. Milliárdokat herdáltak el az évek során, és nincs semmink, csak adósságunk. Ha csak azt nem tekintjük eredménynek, hogy a Duna visegrádi oldalát szinte teljes egészében úgy alakították ki, ahogyan az a vízlépcsőépítés terveiben szerepelt. A vízlépcső ügye 1988 óta csak politikai kérdés. Most itt áll az ország, a kormány egy új egyezkedés - nem új helyzet - előtt, s félő, hogy ismét választási jelszavak veszik át a szerepet a józan és reális döntés helyett. Végezetül: az sem ártott volna a vízlépcsővitának, ha nem Budapest V. kerületében, politikai tüntetéssel döntik el az építkezés sorsát, hanem a sokat emlegetett demokrácia alapján elsősorban a közvetlenül érintetteket kérdezték volna meg. Mert a nagymarosiak türelemmel és méltósággal viselték el az építkezés sok-sok nehézségét, az ideözönlő tüntetők viselkedését, de a vízlépcsőellenes demonstrációban nem vettek részt. Demeter Lajos Nagymaros Ki emelte ügydöntővé a népszavazást? „A parlamenti pártok egyetértettek abban, hogy magáról a NATO-felvételről csak véleménynyilvánító népszavazást tartunk idehaza. Snitt” - írja a lap október 3-i számában Aczél Endre Kármentesítés címmel közölt cikkében. Nem kívánom oldani a szerző ellenvetéseit azzal az alapvető igazsággal szemben, hogy azért erősebb a NATO-tagság legitimációja az ügydöntő és nem véleménynyilvánító népszavazással, mert ez esetben a parlament helyett a nép dönt. Másrészt viszont a szerző sajátos stílusban elmossa a népszavazás jellegének átváltozását, mintegy eldöntve, hogy „az erős Nyugat-barát magyar közvélemény” ismeretében a népszavazásnak legfeljebb papíron van kockázata, gyakorlatilag nincs. Szemrehányást tesz mintegy Amerika nevében a magyar politikai erőknek, mondván: azok a népszavazásról szóló döntésüket „felelőtlenül” napi politikai érdekeiknek rendelték alá, és ezzel „veszélyes” helyzetet teremtettek. Ami pedig azt a bizonyos „snittet” illeti, arról is lehetne egyet s mást mondani. Amíg a népszavazás nem más, mint a lakosság szavazás útján történő megnyilatkozása egyes fontos kérdések eldöntéséhez, addig alkotmányos politikát „ snitt ”ekkel jellemezni aligha célravezető. Ebből következik - a szerző állításával ellentétben -, hogy nem a Fidesz hozta a dramaturgiai fordulatot, nem a fiatal demokraták kényszerítették bele „kéjjel” a koalíciót a maga utcájába és nem a Fidesz „emelte ügydöntéssé a népszavazás tétjét”, hanem a kormánykoalíció, annak is többségi pártja, mely 1994-1998-as választási programjában (286. oldal) eleve azt hirdette: „A NATO-csatlakozásról népszavazással kell dönteni.” Az más lapra tartozik, hogy ennek megvalósításával úgy járt, mint a múltbéli anekdota nyugati határon elfogott disszidense, aki „óvatosságból” kis kerülővel az akkori Szovjetunióba akart szökni... Molnár János Hidas A jövő század reménye Hetvennyolc éves vagyok. A XXI. században nekem már nemigen van jövőm, mégis - akarva-akaratlan - foglalkoztat az ország sorsát befolyásoló kül- és belpolitikánk alakulása. Ezért tartom fontosnak a választások kérdését. Ismerőseim közül többen meditálnak azon, az urnák elé járuljanak-e vagy sem? Van, aki úgy gondolkodik, ha nem megy el szavazni, az rosszabb, ha viszont elmegy, nem tudja, melyik pártra voksoljon, mert valahogy legszívesebben egyiket sem választaná. Oda a bizalom. Talán ezzel magyarázható az az újabban hangoztatott vélemény is, miszerint a jelenleginél kisebb létszámú parlamentre volna szükség, de pártok nélkül! Mondjuk, a civil szférából is kikerülhetnének azok az emberek, akiket egyéni választókörzetükben jól ismernek, mert már valamilyen szinten képviselték a közösség érdekeit, ezért feltételezhető, hogy egy ilyen parlament a mostani öszetételű képviselőháznál jobban prosperálna. Lehetséges persze, hogy ez ma még idealista elképzelésnek tűnik, mint ahogy szinte bizonyos, hogy a nagyvállalati lobbyk - a multik képviselői - és a pártok körül ácsingózók, a zsíros állásokra törők mindent elkövetnek azért, hogy a jelenlegi helyzet ne változzon. Vajon amikor az „urak” belépnek a Parlament patinás kapuján, megfordul-e a fejükben egyszer is, hogy akik őket a magas „polcra” segítették, joggal elvárhatják tőlük, hogy képviselőként minden szavuk és tettük - de legalább amit a televízió és a rádió közvetít, s így eljut a lakossághoz - az ország érdekét szolgálja, és ne hatalmi harc folyjék a pártok között. A napirend előtti kérdés-felelet játék, de különösen a keddenként megtartott azonnali kérdések, az interpellációk bizarr játéknak tűnnek, amelyben a pártok szószólói szinte kivont karddal csatároznak, vagy sportot űznek abból, hogy mindenki a másik pártbeli hibáit poentírozza. Lehet, hogy ott fönn ez szórakoztató és jó mókának tűnik, de itt lenn egyre keserűbb lesz tőle a szájízünk. Egyszóval, mostani közéletünkről, a mai tapasztalatok birtokában, meglehetősen lehangoló a véleményem. De optimista ember lévén, azért van egy halvány reményem. Mégpedig, hogy az értelmes, rátermett mai fiatalok - érettebben és tapasztalatokkal felvértezve - másként gondolkodnak majd, mint mai uraink, és elrendezik az ország sorsát, úgy, hogy ez a kis nemzet ne hulljon elemeire, hanem fennmaradhasson. Reménykedem a jövő század emberében! Várkonyi László ny. külkereskedő Budapest