Népszabadság, 1998. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

1998. február 2., hétfő KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT Életbe lépett a kisebbségi egyezmény Az Európa Tanács 13 tagorszá­gában tegnap életbe lépett a ki­sebbségek védelméről szóló nemzetközi egyezmény. További öt tagországban május elsejével válik hatályossá a konvenció. Az 1993-ban aláírt egyez­mény előirányozza a nemzeti ki­sebbségek hátrányos megkülön­böztetésének beszüntetését, és szavatolja, hogy ezek a csopor­tok szabadon gyakorolhatják politikai, kulturális és vallási jogaikat. A konvenció február elsejétől lépett érvénybe Hor­vátországban, Cipruson, Dániá­ban, Észtországban, Finnor­szágban, Németországban, Ma­gyarországon, Moldovában, Ro­mániában, San Marinóban, Szlovákiában, Spanyolország­ban é­s Macedóniában. Olaszor­szágban és Liechtensteinben március elsejétől, Csehország­ban április elsejétől, míg Nagy- Britanniában és Ukrajnában május elsejétől válik hatályossá. Ausztria aláírta az egyez­ményt, de még nem ratifikálta. A kisebbségi nyelvek európai chartája, amelyet Ausztria még szintén nem ratifikált, március elsejétől érvényes. Franciaor­szág, Törökország és Belgium nem csatlakoztak az egyez­ményhez. A HÁTTÉR Megállapodás az identitás védelmében Az Európa Tanács 1949-es meg­alakulása óta törekszik a szabá­lyozásra, az általános normák megalkotására, az Emberi Jo­gok Európai Egyezményének e témakörbe vágó kiegészítésére - tájékoztatta az MTI-t a Hatá­ron Túli Magyarok Hivatala. A folyamatot a közép- és ke­let-európai politikai változások gyorsították fel. Az állam- és kormányfők 1993. október 8-9- én Bécsben megtartott csúcsér­tekezletén elfogadott nyilatko­zatban a résztvevők kifejezték meggyőződésüket, hogy a nem­zetiségek, kisebbségek védelme a kontinens stabilitásának és demokratikus biztonságának lényegi eleme. A határozatok végrehajtására ad hoc bizottsá­got hoztak létre; a jogalkotási folyamat következő állomása­ként az ET Miniszteri Bizottsá­ga 1994. november 10-i ülésén a megszövegezett keretegyez­ményt elfogadta. A dokumentu­mot pontosan két évvel ezelőtt február 1-jén nyitották meg aláírásra, s még azon a napon 21 állam, köztük Magyarország képviselője el is látta kézjegyé­vel; az aláírók száma azóta 36- ra emelkedett. A 31 cikkből álló dokumen­tum lényege, hogy az egyez­ményhez csatlakozó államok „saját területükön védelmezik a nemzeti kisebbségek létezését”, ami a nemzeti kisebbségi lét ga­ranciájaként fogható fel. Az el­vek közé tartozik a törvény előt­ti egyenlőség, továbbá egyenlő­ség a gazdasági, társadalmi, po­litikai és kulturális életben, a pozitív diszkrimináció, az asszi­miláció tilalma, az identitás lé­nyegi elemeinek megőrzéséhez szükséges feltételek biztosítása, a kultúrák közötti párbeszéd a kölcsönös megértés és tisztelet érdekében, az erőszakos fenye­getések elleni védelem. A keretegyezményt a kisebb­ségi magyarságnak otthont adó szomszédos államok Jugoszlávia kivételével mind aláírták, illetve Ausztria, Szlovénia és Jugoszlá­via kivételével ratifikálták is. Bár a most hatályba lépő nem­zetközi egyezmény elveket és nem jogokat fogalmaz meg, jóhi­szemű végrehajtása hozzájárul­hat a közép-európai régió stabi­litásához, az itt élő nemzetek kö­zötti kapcsolatok fejlesztéséhez - hangsúlyozza a Határon Túli Magyarok Hivatalának MTI-hez eljuttatott közleménye. Vranitzky nem vágyik Santer helyére Aki megkérdőjelezi az Európai Unió keleti bővítését, az nem veszi figyelembe a realitásokat. A feleknek a csatlakozási tárgyalások so­rán kell tisztázniuk az egymással szembeni elvárásaikat és félelmei­ket. A legkényesebb kérdéseket is meg lehet oldani átmeneti szabá­lyozásokkal - hangoztatta Franz Vranitzky volt osztrák kancellár, akit szombaton Budapesten a Szféra Glóbusz-díjával tüntettek ki. Vranitzky tavaly januárban nagy meglepetést keltve, önként mondott búcsút a kancellári széknek, valamint a szociálde­mokraták elnöki posztjának. A bécsi születésű közgazdász több mint 11 évig volt Ausztria kor­mányfője, s ő vezette be az or­szágot az Európai Unióba. Brüsszelben egyébként ma is gyakorta emlegetik Vranitzkyt, mint Jacques Santer, az EU Bi­zottsága elnökének egyik lehet­séges utódát. Az osztrák exkan­­cellár azonban nem vállalná el a rendkívül megtisztelő megbíza­tást. - Ha valaki az én korom­ban búcsút mond a politikának, akkor azt végérvényes döntés­nek kell tekinteni - mondta la­punk kérdésére a 60 éves Vra­nitzky, aki azért beismerte, hogy a politika még mindig ér­dekli. A tavalyi albániai polgár­­háborúban vállalt közvetítői szerep is,politikai megbízatás volt, s mostani tanácsadói tevé­kenysége során is gyakorta akad dolga politikai ügyekkel. Talán ezért is fogalmaz óva­tosan, ha olyan heves vitákat kiváltó kérdés kerül szóba, mint Ausztria esetleges NATO-tag­­sága. - Erről nem lehet gyorsan dönteni, a NATO-csatlakozás kérdését alaposan meg kell vizsgálni, ahogy azt a jelenlegi bécsi kabinet teszi - mondta, hozzátéve, hogy Ausztriának „megfelelő helyet kell találnia az új európai biztonsági rend­szerben”. Jóval egyértelműbb az ex­­kancellár a közös európai pénz­zel, az euróval kapcsolatban. - Ausztria ott lesz az 1999. január 1-jén induló pénzügyi unióban - szögezte le. Vranitzky szerint az EU-nak jót tenne ha Itália is tagja lenne az euro alapítói kö­rének. Az egykori bankár úgy látja, a közös pénz nemcsak az integrációt erősíti, hanem vé­delmet nyújt az árfolyam-inga­dozásoktól és növeli az európa­iak versenyképességét más kon­tinensekkel szemben. D. A. Franz Vranitzky a Szféra Gló­busz-díjjal VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE Vietnam jó piac Magyarországnak - mondja a Göncz-látogatás küszöbén hanoi nagykövetünk A rendszerváltás utáni első ma­gyar köztársasági elnöki út Vietnamba Göncz Árpád holnap kezdődő látogatása. A 75 millió lakosú regionális középhatalom jó gazdasági együttműködési le­hetőségeket kínál. Erről beszél­getett pekingi tudósítónk Jelen János hanoi magyar nagykövet­tel. A nagykövet emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes évek első fe­lének bizonytalanságai után az utóbbi két évben az újraépítke­­zés jellemezte a kétoldalú vi­szonyt; tavaly februárban ennek jegyében ültek össze a kormány­közi és a kereskedelmi, valamint a műszaki-tudományos kapcso­latok szervezésével megbízott szakértők, akkor szándéknyilat­kozatot írtak alá az információ­technológiai együttműködésről. A távolabbi előzményekről szólva Jelen János utalt a textil­ipari bérmunkákra és a magyar gyógyszeripari jelenlétre. - Aki­ket annak idején százával taní­tottunk be a legmárkásabb nyu­gati ingek varrására, ma - sze­rény közreműködésünk mellett - az EU és Kanada után hama­rosan az USA piacain is meg­­küzdenek a legnagyobb konku­renssel, Kínával - fűzte hozzá.­­ Az indokínai háború idején a vietnamiak a magyar gyógy­szermárkák nevét egész gyógy­szerfajták leírására használták. Az országban ma minden világ­cég jelen van, de - átlagosnál drágább - termékeinket a jó mi­nőség jelzéseként továbbra is „magyar gyógyszer” felirattal árulják. A nagykövet szerint a gazda­ságátalakítás magyar tapaszta­latai iránti vietnami érdeklődés új teret adhat az együttműkö­désnek. A közbevetésre, hogy külföldi elemzők szerint a viet­nami gazdasági reform elakadt, folytatásához nincs kellő politi­kai akarat, Jelen János azt felel­,­te, hogy egyrészt Vietnam az el­múlt évek sikerei ellenére a vi­lág egyik legszegényebb orszá­ga, ahol gyakorlatilag mindent most kell kiépíteni. Másrészt azonban a hanoi vezetés jól tud­ja, hogy a nehézségekből az egyetlen kiút, a reformok egyre következetesebb végrehajtása, az ország hatalmas természeti erőforrásainak kiaknázása. Vietnam belső piaca egyéb­ként már ma is elég nagy ahhoz, hogy a magyar gazdaság egyes ágazatai számára jelentős hasz­not termeljen - hangsúlyozta.­­ A gazdasági átalakulásban, a vállalatok világpiaci versenyké­pességének létrehozásában, a pénzügyi, tőzsdei, modern piaci technikák elsajátításában, a leg­nagyobb nemzetközi és transz­nacionális vállalatok befekteté­seinek ösztönzésében, az állami szerepvállalás korszerűbb for­máinak elsajátításában szerzett magyar tapasztalatok épp az ázsiai válság közepette keltettek érdeklődést Vietnamban. D. P. Pozsonyban Kilitiről folyik majd a vita Dunakiliti és Dunacsún közös üzemeltetéséről ma ismét Po­zsonyban tárgyal a hágai ítélet végrehajtásával megbízott ma­gyar és szlovák delegáció. A hágai ítélet meghozatala óta eltelt négy hónap alatt a két ország küldöttsége néhány vita­tott kérdésben az elvi megálla­podás közelébe jutott, de amint e kérdések konkrét tartalmáról esik szó, elakadnak a megbeszé­lések. A magyar küldöttséget vezető Nemcsók János politikai államtitkár szerint Szlovákia beleegyezik a dunakiliti duz­zasztó üzembe helyezésébe, il­letve arra is hajlandónak mutat­kozik, hogy a két ország az egy­másnak okozott károkat azonos szintre hozza, vagyis elfogadja a nullszalldós megoldást. A szom­széd ország képviselői viszont továbbra is ragaszkodnak egy alsó vízlépcső megépítéséhez. „Rugalmasságukat” azzal vélik bizonyítani, hogy elfogadják, ha a műtárgy nem Nagymarosnál épül fel, de csak akkor, ha mű­szaki paraméterei megegyeznek az elhagyott vízlépcsőével. A környezetvédelmi bizottság múlt heti ülését követően az ál­lamtitkár ezzel kapcsolatban el­mondta, az esetleges pilismaróti erőmű a Nagymarosra terve­zettnél lényegesen korszerűbb, kevesebb energiát termelő duz­zasztó lenne. A mai tárgyalás középpont­jában a dunakiliti és a dunacsú­­ni műtárgy közös üzemeltetése áll: a szakemberek a dunakiliti tározó vízszintjének majdani magasságáról, azaz az átadott vízmennyiségről próbálnak megállapodni. Megfigyelők sze­rint a szlovákok sokallják a ma­gyar fél által minimális célként emlegetett vízmennyiséget is. Múlt héten elkészült a bősi kérdésben a kormány tanács­adó testületeként működő aka­démiai bizottság jelentése is. A tudóstestület azt ajánlja a kor­mánynak, hogy március végén csak szándéknyilatkozatot, vagy elvi keretmegállapodást írjon alá Pozsonnyal, amelyben csupán a kérdéskör megoldásá­nak irányát határoznák meg. A konkrét műszaki lépéseket pe­dig kizárólag a részletes kör­nyezeti hatásvizsgálatok isme­retében lehetne meghatározni. A testület szerint a két ország közösen működtethetne egy, a térség élővilágának változásait figyelő biomonitoring-rend­­szert, melynek alapjául az el­múlt években végzett szigetközi méréseket használhatnák. Ö. Z. Az Európai Unió tart a keleti bűnözéstől PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Francia források szerint az Eu­rópai Unió egyezményt akar kötni a tagjelölt országokkal, hogy az eddiginél lényegesen többet tegyenek a szervezett bűnözés ellen. Az EU bel- és igazságügy-minisztereinek múlt heti informális tanácsko­zásán - francia sajtóértesülések szerint - a miniszterek „meg­nyomták a vészcsengőt”, mivel szerintük a tagjelöltek egyike sem képes jelenleg hatékonyan küzdeni a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás ellen. Francia lapok szerint a brüsszeli EU Bizottság egyik tagjelölt ország közbiztonsági helyzetét sem tartja kielégítő­nek. Magyarországnak - fűzi ehhez hét végi számában a pári­zsi balközép Liberation - szem­be kell néznie azzal, hogy „a szervezett bűnözés befolyást gyakorol az államapparátusra”. Francia forrrások úgy tudják, hogy a tervezett bűnözés elleni paktumot május végén Brüsszelben kívánja az EU elő­terjeszteni a tagjelölteknek. Ez széles körű program, amely egyebek között rendőrtisztek és belügyi tisztviselők cseréjét irá­nyozza elő, az EU továbbá vál­lalná rendőrök és ügyészek to­vábbképzését. A tagfelvételi tárgyalások kiterjednek a köz­­biztonsági kérdésekre is, az EU pedig hírek szerint igényt tart a bűnözés elleni program végre­hajtásának rendszeres ellenőr­zésére. NÉPSZABADSÁG 3 Mire jó egy háború? vasok, az Egyesült Álla-­­o­­mok (és ez adott ügyben egyetlen igazi szövetségese, Nagy-Britannia) egyáltalán nem döntöttek még arról, hogy katonai csapást mérnek Irakra. Ennek oka hajszálra ugyanaz, mint tavaly novem­berben volt. Egyfelől a diplomáciai megoldás mellett van az ENSZ Biztonsági Tanácsának három másik tagja, Oroszország, Franciaország és Kína. Egyikük sem pártfo­golja „még” a katonai akciót. Másfelől tartózkodásra és türelemre intik az amerikaiakat arab barátaik és szövetsé­geseik, élükön Egyiptommal és Szaúd-Arábiával. Har­madsorban az orosz diplomácia kitartó erőfeszítéseket tesz (Jelcin elnök bekapcsolásával), hogy a novemberi si­kert megismételje és a háborút elkerülhetővé tegye. Ehhez képest Albright asszonynak, Clinton külügymi­niszterének az a véleménye, hogy a diplomácia lehetőségei gyakorlatilag kimerültek. Szaddám és emberei csak mí­melik a komoly tárgyalásokat, valójában az időt húzzák. Az elnök és védelmi minisztere ugyanezt hangoztatja, fe­nyegetések kíséretében. Valójában a presztízsen kívül igen kevés kitapintható dolog forog kockán ebben a konfliktusban. Szaddám nem akar gyöngének mutatkozni abban a kérdésben, hogy az úgynevezett elnöki lakhelyeket elzárja a tömegpusztító fegyverek dokumentumai után kutató ENSZ-ellenőrök elől, ami bárhogyan nézzük is, nyílt kihívás a Biztonsági Tanáccsal szemben. Amerikának pedig elviselhetetlen, hogy „egy Szaddám” cicázik vele, az amerikai ellenőröket kiutasítgatja, fegyverkezésének nyomait pedig pimaszul rejtegeti. Irak álláspontja az, hogy nincs milyen nyomok után ku­tatni. Az országnak nincsenek sem nukleáris, sem bioló­giai, sem vegyi fegyverei, nincsenek ballisztikus rakétái, más szóval teljesítette az öbölháborús tűzszünet feltéte­leit, előírásait. Az amerikai magatartás Irak szemében csakis valamiféle patologikus gyanakvással, sőt gyűlölet­tel magyarázható. Nos, Szaddám Huszeinnel szemben általában van ok a gyanakvásra. Irak kényszer alatt valósította meg a lesze­relési programot, annak minden fázisában valótlanságot állított, és csak akkor lépett, amikor a hazugságot rábizo­nyították. De ma azért többé-kevésbé egyetértés van az ENSZ-ben akörül, hogy a leszerelés végül is megtörtént, s hogy Iraknak nincs már akkora katonai potenciálja, amekkora az öbölháború idején volt. Csakhogy Amerika „maradéktalan”, minden kétséget kizáró bizonyosságra törekszik abban a tekintetben, hogy Iraknak valóban nincsenek tömegpusztító fegyverei. Még azzal sem törődik, hogy ilyen bizonyosságot szerezni fizi­kailag és matematikailag lehetetlen. Kétségkívül nem tisz­ta a látása, ha Szaddámról van szó, vele szembeni fóbiája körülbelül olyan mértékű, mint a Fidel Castróval szembe­ És ez az a pont, ahol az irakiak el tudják gondolkoztatni a világot. Ők valami távlatot kívánnak arra nézve, hogy a hat éve pusztító gazdasági szankcióknak egyszer végük szakad - s Amerika ilyen távlatot sehogysem akar nyújta­ni nekik, még akkor sem, ha tudja, hogy a szankciók nem tarthatnak örökké. Ebben rejlik Irak elkeseredett dacolá­sának a kulcsa. A bizarr az egészben az, hogy ha az amerikaiak netán katonai csapást mérnének Irakra, a helyzet attól sem vál­tozna. A háború után is az volna a konfliktus tétje, hogy Szaddám „korlátlan hozzáférést” engedélyez-e az ENSZ- ellenőröknek az általuk kiszemelt létesítményekhez vagy sem. S ha megint nem, akkor jöhet a diplomácia követke­ző fordulója vagy a következő légicsapás. Ahhoz, hogy a forgatókönyv más legyen, magát Szaddámot és rendszerét kellene egészében kiiktatni, azaz a katonai önkorlátozást feladni. Ehhez azonban végképp nem látszanak ma kellő számban szövetségesek. , Aczél Endre Tanulható módszer A tanár azt nyilatkozta a ■tévében, hogy szerinte nem most kellene sztráj­kolni, sokkal hatékonyabb volna a munkabeszüntetés egy „kritikusabb” pillanatban, mondjuk az érettségi vizsgák idején, akkor a dolog fájdalmasabb volna, mindenkit ráéb­resztene arra, hogy tarthatatlan az oktatás és a pedagógu­sok helyzete. • Első hallásra elég furcsán „veszi ki magát” ez a célzatos­ság. Mondhatnánk éppen, hogy a pedagógusok körében föléledtek azok az erők, amelyek a diákokat eszközként használnák föl a bérharcban. De próbáljuk csak elképzel­ni, hogy a tanár az írásbeli érettségin azt találja mondani a nyakkendős fiataloknak, hogy elege van, befejezte, fake­reszt, ő pedig most azonnal hazamegy, és mindennek az oka, hogy Magyar Bálint közoktatási miniszter nem telje­sítette a pedagógus-szakszervezet a béremelésre vonatko­zó jogos követeléseit. Csakhogy igen nehezen képzelhető el, hogy magyar ta­nár ilyesmit tenne. Ez olyan volna, mintha az orvosok a műtőasztalon hagynák a beteget. Nem szoktak sztrájkolni a pedagógusok. Másfelől azt látjuk, hogy az idei január a sikeres sztrájkfenyegetések havának bizonyult. Elérték céljukat az egészségügyi dol­gozók (a mentőszolgálatosok is), a kórházi alkalmazottak szintén kiharcolták, hogy megkapják tizenharmadik havi fizetésüket. Elérték céljukat a volánosok, a vasutasok és a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói, akik máris visszavonták sztrájkfelhívásukat. Reménykedhetnek a vil­­lamosenergia-ipari dolgozók, akikhez a bányászok is re­ménykedve csatlakoztak, és a dolgok jelenlegi állása sze­rint minden bizonnyal teljesíteni fogják követeléseiket. A tanárok előtt jönnek a postások is. Már most leszűrhető, hogy végeredményben mindenki elérhette célját, aki viszonylag nagyobb tömeggel a háta mögött követelte a járandóságát, jószerével az egyetlen ki­vétel talán csak a tatabányai Király Lászlóné lehetne, aki azért tartott éhségsztrájkot heteken át, mert járandóságu­kat a brikettgyári munkások nem kapták meg. Király Lászlónénak tehát nem sikerült, de a nagyobbak, a befolyásosabbak sikerrel vették a januári sztrájkaka­dályt, a kormány engedékenynek bizonyult, meglehet, ez némileg meglepte magukat a szakszervezeteket is, de hát nem lehetett előre tudni, hogy ilyen könnyen megoldódik, amivel évekig hiába próbálkoztak. Mindenki szóba jöhet, mindenki jó eséllyel pályázhat, ha ügyesen megválasztja a pillanatot. Akkor meg, tettem föl magamban, miért éppen a tanárról gondoljuk, hogy to­vábbra is nyugodtan elviseli a hosszú ideje tartó kisemmi­­zését? Miért ne fedezhette volna föl a választások előtti en­gedékeny hangulatban, hogy talán ez lesz az a tavasz, ami­kor a pedagógusok is labdába rúghatnak? Rab László

Next