Népszabadság, 1998. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-02 / 27. szám
1998. február 2., hétfő KÜLPOLITIKA -ÁLLÁSPONT Életbe lépett a kisebbségi egyezmény Az Európa Tanács 13 tagországában tegnap életbe lépett a kisebbségek védelméről szóló nemzetközi egyezmény. További öt tagországban május elsejével válik hatályossá a konvenció. Az 1993-ban aláírt egyezmény előirányozza a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetésének beszüntetését, és szavatolja, hogy ezek a csoportok szabadon gyakorolhatják politikai, kulturális és vallási jogaikat. A konvenció február elsejétől lépett érvénybe Horvátországban, Cipruson, Dániában, Észtországban, Finnországban, Németországban, Magyarországon, Moldovában, Romániában, San Marinóban, Szlovákiában, Spanyolországban és Macedóniában. Olaszországban és Liechtensteinben március elsejétől, Csehországban április elsejétől, míg Nagy- Britanniában és Ukrajnában május elsejétől válik hatályossá. Ausztria aláírta az egyezményt, de még nem ratifikálta. A kisebbségi nyelvek európai chartája, amelyet Ausztria még szintén nem ratifikált, március elsejétől érvényes. Franciaország, Törökország és Belgium nem csatlakoztak az egyezményhez. A HÁTTÉR Megállapodás az identitás védelmében Az Európa Tanács 1949-es megalakulása óta törekszik a szabályozásra, az általános normák megalkotására, az Emberi Jogok Európai Egyezményének e témakörbe vágó kiegészítésére - tájékoztatta az MTI-t a Határon Túli Magyarok Hivatala. A folyamatot a közép- és kelet-európai politikai változások gyorsították fel. Az állam- és kormányfők 1993. október 8-9- én Bécsben megtartott csúcsértekezletén elfogadott nyilatkozatban a résztvevők kifejezték meggyőződésüket, hogy a nemzetiségek, kisebbségek védelme a kontinens stabilitásának és demokratikus biztonságának lényegi eleme. A határozatok végrehajtására ad hoc bizottságot hoztak létre; a jogalkotási folyamat következő állomásaként az ET Miniszteri Bizottsága 1994. november 10-i ülésén a megszövegezett keretegyezményt elfogadta. A dokumentumot pontosan két évvel ezelőtt február 1-jén nyitották meg aláírásra, s még azon a napon 21 állam, köztük Magyarország képviselője el is látta kézjegyével; az aláírók száma azóta 36- ra emelkedett. A 31 cikkből álló dokumentum lényege, hogy az egyezményhez csatlakozó államok „saját területükön védelmezik a nemzeti kisebbségek létezését”, ami a nemzeti kisebbségi lét garanciájaként fogható fel. Az elvek közé tartozik a törvény előtti egyenlőség, továbbá egyenlőség a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életben, a pozitív diszkrimináció, az asszimiláció tilalma, az identitás lényegi elemeinek megőrzéséhez szükséges feltételek biztosítása, a kultúrák közötti párbeszéd a kölcsönös megértés és tisztelet érdekében, az erőszakos fenyegetések elleni védelem. A keretegyezményt a kisebbségi magyarságnak otthont adó szomszédos államok Jugoszlávia kivételével mind aláírták, illetve Ausztria, Szlovénia és Jugoszlávia kivételével ratifikálták is. Bár a most hatályba lépő nemzetközi egyezmény elveket és nem jogokat fogalmaz meg, jóhiszemű végrehajtása hozzájárulhat a közép-európai régió stabilitásához, az itt élő nemzetek közötti kapcsolatok fejlesztéséhez - hangsúlyozza a Határon Túli Magyarok Hivatalának MTI-hez eljuttatott közleménye. Vranitzky nem vágyik Santer helyére Aki megkérdőjelezi az Európai Unió keleti bővítését, az nem veszi figyelembe a realitásokat. A feleknek a csatlakozási tárgyalások során kell tisztázniuk az egymással szembeni elvárásaikat és félelmeiket. A legkényesebb kérdéseket is meg lehet oldani átmeneti szabályozásokkal - hangoztatta Franz Vranitzky volt osztrák kancellár, akit szombaton Budapesten a Szféra Glóbusz-díjával tüntettek ki. Vranitzky tavaly januárban nagy meglepetést keltve, önként mondott búcsút a kancellári széknek, valamint a szociáldemokraták elnöki posztjának. A bécsi születésű közgazdász több mint 11 évig volt Ausztria kormányfője, s ő vezette be az országot az Európai Unióba. Brüsszelben egyébként ma is gyakorta emlegetik Vranitzkyt, mint Jacques Santer, az EU Bizottsága elnökének egyik lehetséges utódát. Az osztrák exkancellár azonban nem vállalná el a rendkívül megtisztelő megbízatást. - Ha valaki az én koromban búcsút mond a politikának, akkor azt végérvényes döntésnek kell tekinteni - mondta lapunk kérdésére a 60 éves Vranitzky, aki azért beismerte, hogy a politika még mindig érdekli. A tavalyi albániai polgárháborúban vállalt közvetítői szerep is,politikai megbízatás volt, s mostani tanácsadói tevékenysége során is gyakorta akad dolga politikai ügyekkel. Talán ezért is fogalmaz óvatosan, ha olyan heves vitákat kiváltó kérdés kerül szóba, mint Ausztria esetleges NATO-tagsága. - Erről nem lehet gyorsan dönteni, a NATO-csatlakozás kérdését alaposan meg kell vizsgálni, ahogy azt a jelenlegi bécsi kabinet teszi - mondta, hozzátéve, hogy Ausztriának „megfelelő helyet kell találnia az új európai biztonsági rendszerben”. Jóval egyértelműbb az exkancellár a közös európai pénzzel, az euróval kapcsolatban. - Ausztria ott lesz az 1999. január 1-jén induló pénzügyi unióban - szögezte le. Vranitzky szerint az EU-nak jót tenne ha Itália is tagja lenne az euro alapítói körének. Az egykori bankár úgy látja, a közös pénz nemcsak az integrációt erősíti, hanem védelmet nyújt az árfolyam-ingadozásoktól és növeli az európaiak versenyképességét más kontinensekkel szemben. D. A. Franz Vranitzky a Szféra Glóbusz-díjjal VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE Vietnam jó piac Magyarországnak - mondja a Göncz-látogatás küszöbén hanoi nagykövetünk A rendszerváltás utáni első magyar köztársasági elnöki út Vietnamba Göncz Árpád holnap kezdődő látogatása. A 75 millió lakosú regionális középhatalom jó gazdasági együttműködési lehetőségeket kínál. Erről beszélgetett pekingi tudósítónk Jelen János hanoi magyar nagykövettel. A nagykövet emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes évek első felének bizonytalanságai után az utóbbi két évben az újraépítkezés jellemezte a kétoldalú viszonyt; tavaly februárban ennek jegyében ültek össze a kormányközi és a kereskedelmi, valamint a műszaki-tudományos kapcsolatok szervezésével megbízott szakértők, akkor szándéknyilatkozatot írtak alá az információtechnológiai együttműködésről. A távolabbi előzményekről szólva Jelen János utalt a textilipari bérmunkákra és a magyar gyógyszeripari jelenlétre. - Akiket annak idején százával tanítottunk be a legmárkásabb nyugati ingek varrására, ma - szerény közreműködésünk mellett - az EU és Kanada után hamarosan az USA piacain is megküzdenek a legnagyobb konkurenssel, Kínával - fűzte hozzá. Az indokínai háború idején a vietnamiak a magyar gyógyszermárkák nevét egész gyógyszerfajták leírására használták. Az országban ma minden világcég jelen van, de - átlagosnál drágább - termékeinket a jó minőség jelzéseként továbbra is „magyar gyógyszer” felirattal árulják. A nagykövet szerint a gazdaságátalakítás magyar tapasztalatai iránti vietnami érdeklődés új teret adhat az együttműködésnek. A közbevetésre, hogy külföldi elemzők szerint a vietnami gazdasági reform elakadt, folytatásához nincs kellő politikai akarat, Jelen János azt felel,te, hogy egyrészt Vietnam az elmúlt évek sikerei ellenére a világ egyik legszegényebb országa, ahol gyakorlatilag mindent most kell kiépíteni. Másrészt azonban a hanoi vezetés jól tudja, hogy a nehézségekből az egyetlen kiút, a reformok egyre következetesebb végrehajtása, az ország hatalmas természeti erőforrásainak kiaknázása. Vietnam belső piaca egyébként már ma is elég nagy ahhoz, hogy a magyar gazdaság egyes ágazatai számára jelentős hasznot termeljen - hangsúlyozta. A gazdasági átalakulásban, a vállalatok világpiaci versenyképességének létrehozásában, a pénzügyi, tőzsdei, modern piaci technikák elsajátításában, a legnagyobb nemzetközi és transznacionális vállalatok befektetéseinek ösztönzésében, az állami szerepvállalás korszerűbb formáinak elsajátításában szerzett magyar tapasztalatok épp az ázsiai válság közepette keltettek érdeklődést Vietnamban. D. P. Pozsonyban Kilitiről folyik majd a vita Dunakiliti és Dunacsún közös üzemeltetéséről ma ismét Pozsonyban tárgyal a hágai ítélet végrehajtásával megbízott magyar és szlovák delegáció. A hágai ítélet meghozatala óta eltelt négy hónap alatt a két ország küldöttsége néhány vitatott kérdésben az elvi megállapodás közelébe jutott, de amint e kérdések konkrét tartalmáról esik szó, elakadnak a megbeszélések. A magyar küldöttséget vezető Nemcsók János politikai államtitkár szerint Szlovákia beleegyezik a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezésébe, illetve arra is hajlandónak mutatkozik, hogy a két ország az egymásnak okozott károkat azonos szintre hozza, vagyis elfogadja a nullszalldós megoldást. A szomszéd ország képviselői viszont továbbra is ragaszkodnak egy alsó vízlépcső megépítéséhez. „Rugalmasságukat” azzal vélik bizonyítani, hogy elfogadják, ha a műtárgy nem Nagymarosnál épül fel, de csak akkor, ha műszaki paraméterei megegyeznek az elhagyott vízlépcsőével. A környezetvédelmi bizottság múlt heti ülését követően az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, az esetleges pilismaróti erőmű a Nagymarosra tervezettnél lényegesen korszerűbb, kevesebb energiát termelő duzzasztó lenne. A mai tárgyalás középpontjában a dunakiliti és a dunacsúni műtárgy közös üzemeltetése áll: a szakemberek a dunakiliti tározó vízszintjének majdani magasságáról, azaz az átadott vízmennyiségről próbálnak megállapodni. Megfigyelők szerint a szlovákok sokallják a magyar fél által minimális célként emlegetett vízmennyiséget is. Múlt héten elkészült a bősi kérdésben a kormány tanácsadó testületeként működő akadémiai bizottság jelentése is. A tudóstestület azt ajánlja a kormánynak, hogy március végén csak szándéknyilatkozatot, vagy elvi keretmegállapodást írjon alá Pozsonnyal, amelyben csupán a kérdéskör megoldásának irányát határoznák meg. A konkrét műszaki lépéseket pedig kizárólag a részletes környezeti hatásvizsgálatok ismeretében lehetne meghatározni. A testület szerint a két ország közösen működtethetne egy, a térség élővilágának változásait figyelő biomonitoring-rendszert, melynek alapjául az elmúlt években végzett szigetközi méréseket használhatnák. Ö. Z. Az Európai Unió tart a keleti bűnözéstől PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Francia források szerint az Európai Unió egyezményt akar kötni a tagjelölt országokkal, hogy az eddiginél lényegesen többet tegyenek a szervezett bűnözés ellen. Az EU bel- és igazságügy-minisztereinek múlt heti informális tanácskozásán - francia sajtóértesülések szerint - a miniszterek „megnyomták a vészcsengőt”, mivel szerintük a tagjelöltek egyike sem képes jelenleg hatékonyan küzdeni a szervezett bűnözés és az illegális bevándorlás ellen. Francia lapok szerint a brüsszeli EU Bizottság egyik tagjelölt ország közbiztonsági helyzetét sem tartja kielégítőnek. Magyarországnak - fűzi ehhez hét végi számában a párizsi balközép Liberation - szembe kell néznie azzal, hogy „a szervezett bűnözés befolyást gyakorol az államapparátusra”. Francia forrrások úgy tudják, hogy a tervezett bűnözés elleni paktumot május végén Brüsszelben kívánja az EU előterjeszteni a tagjelölteknek. Ez széles körű program, amely egyebek között rendőrtisztek és belügyi tisztviselők cseréjét irányozza elő, az EU továbbá vállalná rendőrök és ügyészek továbbképzését. A tagfelvételi tárgyalások kiterjednek a közbiztonsági kérdésekre is, az EU pedig hírek szerint igényt tart a bűnözés elleni program végrehajtásának rendszeres ellenőrzésére. NÉPSZABADSÁG 3 Mire jó egy háború? vasok, az Egyesült Álla-omok (és ez adott ügyben egyetlen igazi szövetségese, Nagy-Britannia) egyáltalán nem döntöttek még arról, hogy katonai csapást mérnek Irakra. Ennek oka hajszálra ugyanaz, mint tavaly novemberben volt. Egyfelől a diplomáciai megoldás mellett van az ENSZ Biztonsági Tanácsának három másik tagja, Oroszország, Franciaország és Kína. Egyikük sem pártfogolja „még” a katonai akciót. Másfelől tartózkodásra és türelemre intik az amerikaiakat arab barátaik és szövetségeseik, élükön Egyiptommal és Szaúd-Arábiával. Harmadsorban az orosz diplomácia kitartó erőfeszítéseket tesz (Jelcin elnök bekapcsolásával), hogy a novemberi sikert megismételje és a háborút elkerülhetővé tegye. Ehhez képest Albright asszonynak, Clinton külügyminiszterének az a véleménye, hogy a diplomácia lehetőségei gyakorlatilag kimerültek. Szaddám és emberei csak mímelik a komoly tárgyalásokat, valójában az időt húzzák. Az elnök és védelmi minisztere ugyanezt hangoztatja, fenyegetések kíséretében. Valójában a presztízsen kívül igen kevés kitapintható dolog forog kockán ebben a konfliktusban. Szaddám nem akar gyöngének mutatkozni abban a kérdésben, hogy az úgynevezett elnöki lakhelyeket elzárja a tömegpusztító fegyverek dokumentumai után kutató ENSZ-ellenőrök elől, ami bárhogyan nézzük is, nyílt kihívás a Biztonsági Tanáccsal szemben. Amerikának pedig elviselhetetlen, hogy „egy Szaddám” cicázik vele, az amerikai ellenőröket kiutasítgatja, fegyverkezésének nyomait pedig pimaszul rejtegeti. Irak álláspontja az, hogy nincs milyen nyomok után kutatni. Az országnak nincsenek sem nukleáris, sem biológiai, sem vegyi fegyverei, nincsenek ballisztikus rakétái, más szóval teljesítette az öbölháborús tűzszünet feltételeit, előírásait. Az amerikai magatartás Irak szemében csakis valamiféle patologikus gyanakvással, sőt gyűlölettel magyarázható. Nos, Szaddám Huszeinnel szemben általában van ok a gyanakvásra. Irak kényszer alatt valósította meg a leszerelési programot, annak minden fázisában valótlanságot állított, és csak akkor lépett, amikor a hazugságot rábizonyították. De ma azért többé-kevésbé egyetértés van az ENSZ-ben akörül, hogy a leszerelés végül is megtörtént, s hogy Iraknak nincs már akkora katonai potenciálja, amekkora az öbölháború idején volt. Csakhogy Amerika „maradéktalan”, minden kétséget kizáró bizonyosságra törekszik abban a tekintetben, hogy Iraknak valóban nincsenek tömegpusztító fegyverei. Még azzal sem törődik, hogy ilyen bizonyosságot szerezni fizikailag és matematikailag lehetetlen. Kétségkívül nem tiszta a látása, ha Szaddámról van szó, vele szembeni fóbiája körülbelül olyan mértékű, mint a Fidel Castróval szembe És ez az a pont, ahol az irakiak el tudják gondolkoztatni a világot. Ők valami távlatot kívánnak arra nézve, hogy a hat éve pusztító gazdasági szankcióknak egyszer végük szakad - s Amerika ilyen távlatot sehogysem akar nyújtani nekik, még akkor sem, ha tudja, hogy a szankciók nem tarthatnak örökké. Ebben rejlik Irak elkeseredett dacolásának a kulcsa. A bizarr az egészben az, hogy ha az amerikaiak netán katonai csapást mérnének Irakra, a helyzet attól sem változna. A háború után is az volna a konfliktus tétje, hogy Szaddám „korlátlan hozzáférést” engedélyez-e az ENSZ- ellenőröknek az általuk kiszemelt létesítményekhez vagy sem. S ha megint nem, akkor jöhet a diplomácia következő fordulója vagy a következő légicsapás. Ahhoz, hogy a forgatókönyv más legyen, magát Szaddámot és rendszerét kellene egészében kiiktatni, azaz a katonai önkorlátozást feladni. Ehhez azonban végképp nem látszanak ma kellő számban szövetségesek. , Aczél Endre Tanulható módszer A tanár azt nyilatkozta a ■tévében, hogy szerinte nem most kellene sztrájkolni, sokkal hatékonyabb volna a munkabeszüntetés egy „kritikusabb” pillanatban, mondjuk az érettségi vizsgák idején, akkor a dolog fájdalmasabb volna, mindenkit ráébresztene arra, hogy tarthatatlan az oktatás és a pedagógusok helyzete. • Első hallásra elég furcsán „veszi ki magát” ez a célzatosság. Mondhatnánk éppen, hogy a pedagógusok körében föléledtek azok az erők, amelyek a diákokat eszközként használnák föl a bérharcban. De próbáljuk csak elképzelni, hogy a tanár az írásbeli érettségin azt találja mondani a nyakkendős fiataloknak, hogy elege van, befejezte, fakereszt, ő pedig most azonnal hazamegy, és mindennek az oka, hogy Magyar Bálint közoktatási miniszter nem teljesítette a pedagógus-szakszervezet a béremelésre vonatkozó jogos követeléseit. Csakhogy igen nehezen képzelhető el, hogy magyar tanár ilyesmit tenne. Ez olyan volna, mintha az orvosok a műtőasztalon hagynák a beteget. Nem szoktak sztrájkolni a pedagógusok. Másfelől azt látjuk, hogy az idei január a sikeres sztrájkfenyegetések havának bizonyult. Elérték céljukat az egészségügyi dolgozók (a mentőszolgálatosok is), a kórházi alkalmazottak szintén kiharcolták, hogy megkapják tizenharmadik havi fizetésüket. Elérték céljukat a volánosok, a vasutasok és a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói, akik máris visszavonták sztrájkfelhívásukat. Reménykedhetnek a villamosenergia-ipari dolgozók, akikhez a bányászok is reménykedve csatlakoztak, és a dolgok jelenlegi állása szerint minden bizonnyal teljesíteni fogják követeléseiket. A tanárok előtt jönnek a postások is. Már most leszűrhető, hogy végeredményben mindenki elérhette célját, aki viszonylag nagyobb tömeggel a háta mögött követelte a járandóságát, jószerével az egyetlen kivétel talán csak a tatabányai Király Lászlóné lehetne, aki azért tartott éhségsztrájkot heteken át, mert járandóságukat a brikettgyári munkások nem kapták meg. Király Lászlónénak tehát nem sikerült, de a nagyobbak, a befolyásosabbak sikerrel vették a januári sztrájkakadályt, a kormány engedékenynek bizonyult, meglehet, ez némileg meglepte magukat a szakszervezeteket is, de hát nem lehetett előre tudni, hogy ilyen könnyen megoldódik, amivel évekig hiába próbálkoztak. Mindenki szóba jöhet, mindenki jó eséllyel pályázhat, ha ügyesen megválasztja a pillanatot. Akkor meg, tettem föl magamban, miért éppen a tanárról gondoljuk, hogy továbbra is nyugodtan elviseli a hosszú ideje tartó kisemmizését? Miért ne fedezhette volna föl a választások előtti engedékeny hangulatban, hogy talán ez lesz az a tavasz, amikor a pedagógusok is labdába rúghatnak? Rab László