Népszabadság, 1998. április (56. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-03 / 79. szám
13 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 1998. ÁPRILIS 3., PÉNTEK Film Szerelmi körhinta Bonyolult az élet, annyi szent, többek között erről szólnak a gomba módra szaporodó és széles körben népszerű képregények. A Comic Strip -Képtelen képregény című Kevin Smith-mű hősei ennek a miliőnek buzgó katonái, a Bunkóman és Gyökér-széria pihentagyú kiötlői. A két srác jól megvan egymással. Élvezik, amit csinálnak. A változást egyikőjük, Holden váratlan fellángolása indítja el kapcsolatukban. A fiatalembert elbűvöli a szintén szakmabeli Alyssa, egy felvágott nyelvű és viharos temperamentummal megáldott lány. Igen ám, de a kis csaj „foglalt”, ami még hagyján, de „meleg” is. Ennek ellenére nem utasítja el a fiú közeledését. Óriási lelkizésbe kezdenek, ami valóságos terápiaként hat egyre meghittebbé váló viszonyukban. Aztán megtörténik, aminek meg kell történnie. Felhőtlen idillről persze szó sincs, mivel a fiút rettentő módon zavarja a kisaszszony zűrös-mozgalmas múltja, szexuális kilengéseinek sorozata, aminek részleteit különben maga a hölgy adja elő meglepő tárgyilagossággal. A nő felbukkanása rendszerint meg szokta zavarni a teremtés koronáinak barátságát: ebben a mesében is eltávolodik Banky, a szerzőtárs és haver a szerelemtől megkótyagosodott cimborájától. A válsággal küszködő Holden meglepő ajánlattal áll elő. Feküdjenek le hármasban, javasolja, mert úgy véli, így minden megoldódik, nem fogja nyomasztani tovább kedvese múltja, és Bankyval is helyreállhat a korábbi harmónia. Alyssa mond nemet a képtelen ötletre, és ezzel véget is ér a furcsa románc, hogy a későbbiekben csak kedves gesztusok és simogató pillantások emlékeztessenek a képregény-idill képtelenségére. Mélységeket nem füzetes regényektől és e könnyed stílus képviselőiről készült filmektől vár el a néző, ám tessék megkapaszkodni: a Képtelen képregény éppen hogy árnyalt pszichológiai megfigyeléseinek hitelességével lep meg bennünket. Egyszerre könnyed és súlyos az ábrázolás hangvétele. Csak úgy röpködnek a vulgáris kifejezések a vásznon, ugyanakkor lelki sztriptíz is lejátszódik a szemünk előtt. A szereplők - és most már mellékes, hogy mi a foglalkozásuk - feltárják rögeszméiket és komplexusaikat, vágyaikat és kételyeiket.,Azért készítettem a filmet — nyilatkozta a spontán hangulatokat megörökítő rendező —, hogy megvizsgáljam, miként változtatja meg a szerelem két ember saját magáról alkotott képét, mi és hogyan változik meg bennük a folyamat során.” Van a közjátékot megelevenítő comic-parádéban némi közhelyesség, ravasz sztereotípia is, a közvetlenség és őszinteség, a szókimondás és humor azonban feledteti a döccenőket. Kevin Smith kevés pénzből előállított munkáját kifejezetten jó nézni annyi fárasztóan pompázatos, kihívóan külsőséges hollywoodi mutatvány után. Megnyerők a színészek (Holdent Ben Affleck játssza, Alyssát Joey Lauren Adams). Kiváló zeneszámok festik alá a látványt (David Pirner szerezte a muzsikát). Dicséretet érdemel a magyar szöveg írója is - nem annyira szabadszájúságáért, hanem azért, mert remekül ismeri a Képtelen képregény atmoszféráját és szlengjét. (Forgalmazó: Metropolis Film Kft.) Veress József Alyssa: Joey Lauren Adams Kecskési Tollas Tibor emléke Kecskési Tollas Tibor tavaly júliusban bekövetkezett halála lezárta életpályáját. A nekrológok és búcsúztatók méltatták a sugárzó emberséget árasztó költőt és lapszerkesztőt, az igaz barátot. De nem szóltak, nem szólhattak az évtizedeken át terjesztett hamis vádakról. Az előzményekről és a körülményekről: a Népszabadság 1989. február 21-i és 1989. március 4-i számában közölte Tollas Tibor rövid „életrajzát”, illetve részleteket az ellene lefolytatott 1948-1949-es népbírósági eljárás során tett vallomásokból és az ekkor hozott ítélet indokolásából. Ugyanerre az ítéletre mint bizonyító történeti forrásra hivatkozik Randolph L. Braham: A népirtás politikája - A Holocaust Magyarországon című, 1997-ben Budapesten megjelent könyvében. „Beregszász... A gettó Kecskési- Tollas (Kohlmann) Tibor csendőr hadnagy parancsnoksága alatt működött, akinek kegyetlenkedéseire háború utáni bírósági tárgyalásán derült fény.” (I. m. 568. I. ) Forrásként Lévai Jenő: A beregszászi gettó parancsnokából magyar nemzeti hős című írását jelöli meg Braham professzor, megjelent az Új Élet 1965. júl. 15. és aug. 1-jei számában. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnökségi Tanácsa 1991. szeptember 2-án hozott határozatát idézem: „A háborús bűntett miatt Kecskési Tibor ellen folyamatban volt büntetőügyben megállapítja, hogy a Budapesti Népbíróság Nb. 1668/1948/13. számú és a Népbíróságok Országos Tanácsa NÖT. II. 1198/1949/16. számú ítélete megalapozatlan és törvénysértő. Az említett határozatokat törvényen kívül helyezi és Kecskési Tibort a háborús bűntett miatt emelt vád alól felmenti... Az ítéletekből nem állapítható meg, hogy a népbíróság további húsz tanút is kihallgatott, akik többnyire a terheltre kifejezetten mentő vallomást tettek. Ezek között többen az egykori deportáltak voltak (Gáspár László, Gáspár György, Lefkovics Klára, Halász Magda, Stark Ervin), akik határozottan állították, hogy nem a terhelt, hanem egy Fel Pál nevű főhadnagy járt el a tényállásban leírtak szerint... A népbíróság ezeket a tanúkat nem szembesítette a terhelően valló tanúkkal, s emellett sem az első, sem a másodfokú bíróság nem indokolta meg, hogy e személyek vallomását - mely Kecskési Tibor védekezését támasztotta alá - miért rekesztette ki a bizonyítékok köréből.” Perbe fogásának történetét Tollas Tibor elmondta Demszky Gábornak 1988-ban: „Mentő tanúnak jelentkeztem egy Tavi Árpád nevű ember mellett, akire ráfogták, hogy a beregszászi gettó parancsnoka volt... Mentő vallomást tettem mellette, és végül is őt felmentették, de néhány hónap múlva engem vádoltak ugyanezzel. Tíz évet kaptam. Ugyanazok, akik eskü mellett állították, hogy Tavi Árpád volt a gettó parancsnoka, most ellenem vallottak. Csak azért nem akasztottak fel, mert két volt beregszászi gettófogoly pontosan felidézte a táborban szolgálatot teljesítő tisztek és altisztek névsorát, és nem voltam közöttük.” (Beszélő Összkiadás (BÖK) III. 539. 1.) Részlet Tollas Tibor önéletrajzából: ,A kiszabott 10 év börtönbüntetésből 9 évet a gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rabbányában töltöttem. 1956 júliusában, a politikai perek felülvizsgálatakor több társammal együtt szabadultam. Az ’56- os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vettem részt. November első napjaiban rádión keresztül egy lap alapításának megbeszélésére hívtuk össze költő és író rabtársainkat. A lap végül is külföldön 1956. december 1-jén bécsi szerkesztésben jelent meg »Nemzetőr« címmel.” (BÖK 537.1.) Felvetődik a kérdés, hogy mi váltotta ki a katonapolitika és az ÁVO gyűlöletét, mi volt Kecskési Tollas Tibor „bűne”, amit még 1989-ben sem hozhatott nyilvánosságra a Népszabadság? „Az ÁVO - feltehetőleg szovjet kezdeményezésre - kárpátaljai tevékenységem miatt keresett ürügyet a letartóztatásomra. A szovjet községrablást és a lakosság elhurcolását érthető okokból nem lehetett nyilvánosságra hozni” - mondta a Népszabadságban megfogalmazott rágalmakra adott válaszában a megtámadott (Audiatur et altera pars, Nemzetőr 1989. ápr. 15.) Kecskési Tibor ugyanis 1945 áprilisában visszatért Tiszabecsre, ahol szembesült a megszálló szovjet csapatok magyarellenes ténykedésével a huszonhárom tiszaháti községben. Itt értesült a munkaképes férfilakosság elhurcolásáról, és a szovjet közigazgatás alá vont települések elcsatolásáról. Ekkor Budapestre utazott, tájékoztatta a magyar kormányt, majd különleges és titkos megbízatással a helyzet felmérésére visszatért a helyszínre. Jelentése alapján a magyar kormány a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordult panasszal, és 1945 júniusában az oroszok kivonultak erről a területről. A hírhedt szolyvai haláltáborból a kivonulás után visszaengedték az időseket és a nagyon fiatalokat, a többség azonban nem tért haza. A megmaradtak rettenetes nyomorban éltek. „Rendkívüli idők voltak. Az asszonyok végeztek el minden munkát, szántottak, arattak. Semmijük nem maradt... A tiszabecsi templomban osztották szét a segélycsomagokat a községek szerint összeállított lista szerint. Étolajat, konzerveket és meleg ruhát kapott minden család. Az egybegyűltek azokra emlékeztek, akik ott maradtak a szolyvai táborban vagy továbbhurcolták őket.” (BÖK III. 539. 1.) Ezért a bátor kiállásáért kellett a demokratikus hadseregbe igazolt volt katonatisztet a „fordulat évében” koncipiált perben, mások által elkövetett bűnökkel megvádolni és elítélni. Nyugodjék békében. Modor Ádám Inkey Tibor kilencvenéves „Hetvenegy éve vagyok fényképész” - írta öt évvel ezelőtt Inkey Tibor, nyolcvanötödik életévében kiadván bájos pongyolaságú, életeleven visszaemlékezéseit, telis-tele érdekes tényekkel és anekdotákkal. Most meg kilencvenéves, 1908-ban született. Van sok öregember, van sok fényképész. Inkey Tibor azonban csak egy van. Nélküle megjeleníthetetlen a Gutenberg-galaxis akármely csillagán — magyarán: bármely sajtótermékben - a magyar filmtörténet jókora része. Emlékezései említett könyvében leírja, hogy s mint került kapcsolatba ezzel a fura mesterséggel székesfehérvári fényképészinas korában, tizenhét évesen: „...feljött a műterembe két német úr, és elmondta, hogy a környéken filmet forgatnak, de a fotósuk megbetegedett, és két jelenet még hátravan, amiről fénykép kellene. Kérték a mesteremet, segítsen rajtuk, de főnökömnél nagy esküvő volt bejelentve, így nem vállalhatta. A két segédnő nem jöhetett számításba, ezért a főnököm megkérdezte, el merem-e vállalni ezt a munkát.” Azóta „segédnők” is számításba jöhettek, például Inkey Tibor lánya, Alice is évek során át művelte a standfotózást a Lumumba utcában. Nem vezetett a filmfotózáshoz Inkey Tibor útja sem kacskaringatlanul. Jó néhány fajtájával megpróbálkozott még az életnek, fotózásnak, pénzkeresetnek, amíg véglegesen lehorgonyzott a filmgyár máshoz alig hasonlító atmoszférájában. De aligha véletlenül történt vele ez. Inkey Tibor képein egy bő fél évszázad uralgó fényképi szemlélete honosult át, zökkenetlenül, az álomgyári valóságba. A filmgyárban szerepekben fényképeznek embereket. De hát az életben azelőtt is arra használta Inkey Tibor a kameráját, hogy meghatározott valamilyennek mutassa embereit! Minden képén „szerepek” sorjáznak. S nem - vagy nemcsak - arról van szó, hogy akik ővele „levétették magukat”, azok szerettek és kívántak valaminő szerepben „pózolni”. Nem bizony: sokszor tudtukon kívül szemlélte és mutatta meg őket a fotós nagyon határozottan észlelhető szerepekben. S ez az, amit csodásan közvetített át a filmgyári álomvalóságba Inkey masinája. Remekül látszik ez, amikor nem is színészeket, hanem rendezőket fényképez. Tessék megnézni, ha alkalmuk lesz a fotográfus említett könyvét föllapozni: az ifjú Gaál István éppen mint James Dean tekint ránk az Inkey-fotóról, az ifjú Jancsó Miklós pedig nem más, bizony, mint maga Hamlet királyfi... Mit is mondhatnánk a nagy standfotós kilencvenedik születésnapján? Éljen a múlt, éljen soká egészségben! Csala Károly Áron bácsi, 1972 1998. április 3-án, pénteken az MTV 1-es csatornáján ismét lesz Desszert. Ezek pedig a hozzávalók: 3 vendég, akik különbözőképpen gondolkodnak a világról, de kíváncsiak egymásra.