Népszabadság, 1998. május (56. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-29 / 125. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1998. MÁJUS 29., PÉNTEK Gyuri, a tiszakürti családtag Egy falu kegyelmi kérvénye a börtönbe zárt fiatalemberért A 22 éves K. György levelet küldött ba­rátjának és lakótársának a börtönből, aho­vá két hete vonult be. Azt írta: még min­dig bízik abban, hogy a köztársasági el­nöktől kegyelmet kap, és nem kell letöl­tenie a rá jogerősen kiszabott négyévi szabadságvesztést. De ha mégis, hát kita­nulja a szakács szakmát, hogy ne teljen hiábavalóan az idő. Erre van is esélye, miután máris kuktaként dolgozik a kony­hán. Elpanaszolta, hogy az első napok el­viselhetetlenek voltak, a zárkatársak el­vették fogkeféjét, sorra használták, aztán visszaadták. Levelében azt írta: a tükör előtt állva vette észre, hogy ifjú kora elle­nére a hajában megjelent néhány ősz szál. Lakásra gyűjtött A korábban veszélyeztetett környezet­ben, nemtörődöm szülőkkel élő Gyuri - mert mindenki így nevezi Tiszakürtön K. Györgyöt - tizenöt éve került a tiszakürti gyermekotthonba. Takács Sándor, az intézet vezetője azt állítja: az otthon történetében nem volt még ennyire példás magaviseletű, eny­­nyire törekvő gyermek. Felnőttként ugyanígy élt. Az utógondozóban lakott, minden pénzét félretette, hogy lakást vá­sárolhasson a faluban. Szakmát szerzett, de nem tudott elhelyezkedni. Ezért egy kocsmában dolgozott heti váltásban. Szeszt nem fogyasztott. A faluban úgy mesélik a történetet, hogy egy ötfős társaság diszkóba utazott Szolnokra. Valamelyikük névnapját ün­nepelték. A hangulat jó volt, mígnem az egyik ünneplő tiszakürti fiatalember ki­sebb kárt tett a diszkó előtt parkoló egyik autóban. Ekkor még nem volt nagy vita, a károkozó átadta személyi igazolványát is, hogy megtalálják, ha szükség lenne rá. De a szórakozóhely kidobóemberei is megjelentek a parkolóban, és határozott fellépésük nyomán a két csoport összeve­rekedett. Ekkor került elő Gyuri zsebéből a bo­rotva. Villant a penge, az egyik kidobóember nyakát megvágta - a sérülés nyolc napon belül gyógyult. K. György beismerte és megbánta tettét. A vádlottak padján ket­­ten ültek, ő és ellenfele, akit erőszakos fellépéséért kétrendbeli súlyos testi sér­téssel vádolt az ügyész. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Bíróságon K. Györgyöt tízhavi szabadságvesztésre ítélte Nikula Valéria tanácsa, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette. Az indoklásban szerepelt, hogy emberölési szándékról nem lehetett szó, amikor szorult helyzeté­ben borotvával kezdett hadonászni a fia­talember. Enyhítő körülménynek számí­tott a beismerés, az őszinte megbánás és a példás előélet. Az ügyészi fellebbezés miatt a Legfelsőbb Bíróságon folytató­dott a per. A fordulat ekkor következett: ott emberölési kísérletnek minősítették a fiatalember tettét. Az immár jogerős ítélet: négyévi bör­tön. Ellenfelét, a másodrendű vádlottat a bíróság első fokon 30 ezer forint pénzbír­ságra ítélte kétrendbeli súlyos testi sértés kísérletéért, s ez jogerőre emelkedett. Hatszáz aláírás Tiszakürt csendes település. Az utóbbi időben egyetlenegyszer bolydult fel az ezerhatszáz lelkes falu, amikor kiderült, hogy K. Györgyöt négy évre ítélte a bíró­ság. A polgármesteri hivatal egyik alkal­mazottja nem tudott aludni azon az éjje­len. Az asszony, aki nevének elhallgatá­sát kérte, reggelre elhatározta, hogy tesz valamit a fiúért. - Aki ismerte, jóravaló embernek tar­totta Gyurit - magyarázza szándékát az asszony. - Elkeserített és felháborított, hogy ilyen súlyos büntetést kapott. Alá­írásgyűjtésbe kezdtünk, hogy kegyelmet szerezzünk neki. A kegyelmi kérvénnyel házról házra jártak a fiatalember barátai. Egyetlen em­ber nem akadt, aki aláíratlanul adta volna vissza az ívet, amelyet végül majdnem hatszáz névvel juttattak el Göncz Árpád­hoz. Azért nem többel — magyarázza a le­vél megfogalmazója -, mert kevés volt a rendelkezésre álló idő. A kegyelmi kérvényben az szerepel: Tiszakürt lakói úgy érzik, a megyei és a Legfelsőbb Bíróság által hozott ítéletek között túl nagy a különbség. Szolnokon az indoklásban még kizárta a bíró az em­berölési szándékot, a budapesti tanács ve­zetője pedig erre építette az ítéletet. „A volt állami gondozott - akit a községünk­ben fiatalok, idősek egyaránt szeretnek - szépen ívelő pályájának (állandó munka­hely, rendezett, takarékos élet) kettétöré­­séhez vezetne, ha szabadságvesztését le kellene töltenie. Gyuri a község megbe­csült lakója, ő egy családtag. Amit tett, nem tagadja, de védekezésből tette” - ez olvasható az államfőnek írott levélben, amelyet a község polgármestere, Tóth András is aláírt. Az utolsó szalmaszál A település első embere úgy érzi: egy faluközösség meggyőződését és óhaját nem szabad figyelmen kívül hagyni, még ilyen esetben sem. Véleménye szerint mindenki kerülhet olyan helyzetbe, mint K. György. De másodszor nem esik meg hasonló dolog ezzel a fiúval — állítja a polgármester. S ezért Tiszakürt lakói akár kezességet is vállalnának. A kocsmában, K. György munkahe­lyén délidőben is poharazgat néhány helybéli. A pult mögött a fiatalember vál­tótársa dolgozik. Csak a fejét ingatja, még most sem hiszi, hogy lecsukták munkatársát. Itt mindenki a barátja volt — mondja a csapos, és hozzáteszi: „Állítom, ő volt a legrendesebb srác a faluban.” Arról, hogy miért tartott magánál K. György borotvát, megoszlanak a vélemé­nyek. Egyesek szerint zsebkésként hasz­nálta. Mások azt mondják: félt attól, hogy valaki esetleg beleköt. A fiatalember ügyvédjét K. György munkáltatója, egy kunszentmártoni vállalkozó bízta meg. A jogászt meglepte a falu összefogása, de örömmel vette, hogy hatszáz ember ke­gyelmi kérvényt nyújtott be a fiú szabad­lábra helyezése érdekében. A Legfelsőbb Bíróság ítélete után ugyanis a tiszakür­­tiek nem látnak más lehetőséget K. György megmentésére. Azt mondják, ez az utolsó szalmaszál. Abádi Szabó Imre ­ A szúrás helye Az elmúlt napokban a Bács-Kiskun me­gyei Balotaszállás egyik tanyájára hív­ták dr. K. Zoltán háziorvost, hogy vizs­gálja meg az 52 éves Sz. Józsefet, akit testvérei az 58 éves Sz. Imre holtan talált az épület konyhájában lévő díványon. K. doktor kora este rövidesen meg is ér­kezett, szemügyre vette a halottat, a pul­zusát már nem tudta kitapintani, szem­héját megvilágította az orvosi kislámpá­­val, majd kiállította a hivatalos papírt, amelyen az állt: a holttesten nincsenek külsérelmi nyomok. Az elhunytat a kiskunhalasi kórház kórbonctani osztályára szállították. Négy nap elteltével, a boncolás előtti át­vizsgáláskor vették észre, hogy a rajta lévő ruházat véres, és hátán egy szúrt se­bet is találtak. Azonnal értesítették a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi főorvosát, dr. Hegedűs Gyulát, aki elvégezte a boncolást. Elmondása szerint Sz. Józsefet hátul­ról késsel szúrták meg, a penge behatolt a mellüregbe, átvágta a mellkasi főütő­eret, s minden kétséget kizáróan ez okozta az áldozat halálát. Dr. Hegedűs Gyula elmondta azt is, ha a háziorvos eleget tesz a halottszemlés előírásoknak, vagyis lelkiismeretesen megvizsgálja a holttestet, nem követ el ilyen tévedést. Dr. K. Zoltán nem kívánt semmit hoz­záfűzni értesüléseinkhez, csupán annyit mondott: a rendőrségen készült jegyző­könyvben részletesen ismertette a tör­ténteket. A balotaszállási háziorvos fölött a kis­kunhalasi ÁNTSZ főorvosnője, dr. Vágó Éva gyakorolja a szakmai felügyeletet. A főorvosnő úgy fogalmazott: a halott­szemle-vizsgálatkor arra kell törekedni, hogy az orvos biztonsággal megállapítsa a halál okát. Ehhez alaposan át kell vizs­gálni a holttestet, nem elég a rutinellen­őrzés. Dr. Vágó Éva szerint a 37 éves, kellő szakmai gyakorlattal rendelkező dr. K. Zoltán munkája ellen eddig nem volt kifogás, a lakosság szereti, szakmai körökben becsülik. Ferenczi László, a Bács-Kiskun Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője másképp látja a helyzetet.­­ Tavaly januárban K. doktornak volt egy hasonló ügye. Akkor elölről kapott mellkasi szúrást az egyik áldozat, a szí­vébe hatolt a kés. A halottszemléző dr. K. Zoltán azt írta jelentésében, hogy az illető valószínűleg nekiesett az ágynak és szálka fúródott a mellkasába. Az eset­ről készült egy emlékeztető jegyző­könyv. Az orvos nem követett el bűn­­cselekményt, az eset szakmai tévedés­nek minősült, így nem történt érdemi in­tézkedés a rendőrség részéről. A szóvivő érdeklődésünkre elmondta: a tavaly januári eset is kórboncnokok je­lezték a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra. A történtek vizsgálatakor kiderült: dr. K. Zoltán nem ismerte fel azt, hogy az áldozat mellkasán szúrt seb található. Aprólékos rendőri nyomozással a gyanúsítottat si­került megtalálni. Ferenczi László hang­súlyozta: az ilyen tévedések rendkívül megnehezítik a rendőri nyomozást, mi­vel lehetetlenné válik a forró nyomos munkatársaik gyors és eredményes munkája. Azt is megtudtuk, hogy ami­kor utólag értesül a rendőrség arról, hogy az orvos a halott vizsgálatakor té­vedett, illetve hanyagul járt el, akkor jegyzőkönyvet vesznek fel a történtek­ről. Ennek alapján a kiskunhalasi ÁNTSZ - a balotaszállási orvos szakmai felügyeleti szerve — indíthat vizsgálatot a részletek tisztázására. Dr. Vágó Éva közölte: a tavaly januári eset után ez nem kaptak jegyzőkönyvet a rendőrség­től, így vizsgálat sem volt. Ezúttal azon­ban megvárják a rendőrségi vizsgálat le­zárását, s azután megteszik a szükséges szakmai intézkedéseket. Mi történt az elmúlt napokban Sz. Józseffel? Dr. K. Zoltánt háziorvost az áldozat testvére és a szomszédok hívták a tanyára. A testvér azt mondta, holtan találta Sz. Józsefet, a hátán feküdt a konyhai díványon. A rendőröknek vi­szont feltűnt Sz. Imre ideges viselkedé­se, ellentmondásos nyilatkozata a tanú­­kihallgatáson. Néhány keresztkérdés után gyanúsított lett belőle, hamarosan beismerte tettét. A tizenöt centiméter pengéjű kést akkor ragadta meg, amikor összeszólalkoztak. Egyetlen szúrás elég volt Sz. József életének kioltásához. Sz. Imre először az udvaron eldobta a gyil­kos szerszámot, majd a közeli erdőben rejtette el, a rendőröknek megmutatta ezt a helyet. Sz. Imrét ezután őrizetbe vették. Zs. K. I. M­indenkinek lehetnek n­yerő napjai . .. . , ...­­ Önnek is lehetnek nyerő napjai... ...ha részt vesz szeptember 30-ig tartó Törzsvásárlói Akciónkban. Vásároljon legalább 3000 Ft értékben bármely MOL-töltőállo­­máson, és azonnal megajándékozzuk egy finom EES1521 ostyával. Gyűjtse az ostyán található matricákat, így akár havonta nyerhet egy extrákkal felszerelt Suzuki Swift 1.6 GX Sedan személygépkocsit. Az akcióban részt vevők MOL Törzsvásárlói Kártyát is igényelhetnek. A kártyaigénylők részt vesznek egy extra sorsoláson is, amelyen egy Suzuki Grand Vitara terepjárót sorsolunk ki.­­ Részletek a MOL-töltőállomásokon kihelyezett szórólapokon.

Next