Népszabadság, 1998. október (56. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-01 / 230. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 1998. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK 3 Meciar pártja még próbálkozik A magyar koalíció nem lesz csendestárs az új szlovák kormányban A Demokratikus Szlovákiáért Moz­galmat (HZDS), a legnagyobb parla­menti pártot bízta meg a kormányala­kítással Iván Gasparovic házelnök, aki ideiglenesen az államfői jogkörök egy részét gyakorolja. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a HZDS, amely­nek Gasparovic is tagja, újra Vladi­mír Meciar eddigi miniszterelnököt jelöli az új kabinet élére. POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL A lehetséges kormányfőjelöltek között emlegetik Sergej Kozlík jelenlegi gazda­sági ügyekért felelős miniszterelnök-he­lyettest, illetve Ján Smereket, a kassai vasmű első emberét. Meciar, aki a vá­lasztások óta gerincfájdalmaira hivat­kozva nem jelent meg a nyilvánosság előtt, tegnap újra egyébként felbukkant és a kormánypalota előtt sétálgatott. Megfigyelők szerint Meciar háttérbe szorításával a HZDS saját magát kívánja szalonképesebbé tenni. Az ellenzék azonban a jelek szerint mindenképpen le akarja váltani a mostani kabinetet. A De­mokratikus Baloldal Pártjának elnöke, Jozef Migas ismételten kizárta, hogy a HZDS-szel a kormányalakításról tár­gyalnának, viszont készek megtárgyalni velük a hatalomátadás kulturált körülmé­nyeit. Ugyanakkor Brigitta Schmögne­­rová, a párt gazdasági kérdésekkel fog­lalkozó alelnöke arra figyelmeztetett egy mai sajtóértekezleten, hogy a szlovák nemzeti vagyonalapnál immár négy nap­ja az iratok bezúzása folyik. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja egyik vezetője szerdán megerősítette: a szlovákiai magyarok nem óhajtanak „csendestársként” részt venni a követke­ző kormányban, hanem ragaszkodnak a teljes kormányzati felelősségvállalás­hoz. Csáky szerint a szlovákiai magya­rok nem mondhatnak le arról az esély­ről, hogy a jelenlegi „történelmi kereszt­­úton” is konkrét feladatok teljesítésével bizonyíthatják: Szlovákia jövőjéért ténylegesen is tudnak cselekedni. A vá­lasztási eredmények összesítésekor ki­derült: a magyar párt listáján eredetileg a negyedik helyen szerepelt keresztény­demokrata politikus Bugár Béla pártel­nök után a második legtöbb szavazatot kapta, és ezzel megelőzte Duray Mik­lóst. Az alkotmányos válsággal fenyegető „államfőhiány” ugyancsak a politikai élet érdeklődésének középpontjában áll. Az ellenzéki pártoknak két jelöltje is van erre a tisztségre. Egyikük Ján Carnogursky, a szlovák keresztényde­mokraták egyik vezetője, a másik pedig Rudolf Schuster kassai főpolgármester, a parlamentbe szintén bejutott Polgári Megértés Pártjának elnöke. A szerdai nap pozsonyi hírei közé tar­tozik még, hogy Zdenka Kramplová kül­ügyminiszter fogadta Boros Jenő távozó magyar nagykövetet és kitüntette a kül­ügyminisztérium emlékérmével. Kramp­lová a délután folyamán egyébként le­mondott posztjáról. E. Fehér Pál EU-pénz ingatlan-nyilvántartásra Boros elismerte, hogy nem maradt kihasználatlanul a 34 millió ECU Privatizációs célprogramokra, regio­nális fejlesztésre, a határokon átnyú­ló, közös tervezetekre és úgynevezett intézményfejlesztésre kell koncent­rálni a jövőben a brüsszeli PHARE- keretből származó pénzösszegeket - mondta tegnap Boros Imre tárca nél­küli miniszter, aki elismerte: 1995- ben mégsem maradt kihasználatla­nul egy 34 millió ECU-s keretösszeg. A jövő évtől az államkincstáron belül létrejön egy úgynevezett nemzeti alap, amely - Brüsszel javaslatának megfele­lően - hatékonyabban kezelheti az Európai Bizottság által odaítélt össze­geket. Ez nemcsak egyszerűbbé teszi majd az évtizedforduló táján egyszerű segélyként indult, ám a rendszerváltás után fokozatosan az EU-csatlakozást elősegítő, kiterjedt programrendszerré terebélyesedett PHARE-támogatást, ha­nem kedvező módon fel is gyorsíthatja a pénzalapok felhasználását. Az új szisztéma szerint ugyanis nem kellene minden részösszeg jóváhagyását Brüs­szelben intézni, hiszen 5 millió ECU-s értékhatárig (1 ECU , kb. 245 forint) az EU budapesti missziója lenne jogosult az utalványozásra. Már­pedig ez jócskán megha­ladja az átlagos magyar projektek nagyságrendjét — mondta el tegnapi tájé­koztatóján Boros Imre, a PHARE-program kor­mányzati koordinációját ellátó, tárca nélküli mi­niszter (képünkön). A gyorsabb és hatéko­nyabb ügymenet remél­hetőleg a brüsszeli ala­pok felhasználását is ja­vítja majd, e téren ugyan­is nagy az elmaradás. Boros ugyan elis­merte, hogy - bár ezt korábban több­ször felrótták az előző kormányzat ille­tékeseinek - mégsem marad kihaszná­latlan egy korábban emlegetett, 34 mil­lió ECU körüli 1995-ös keretösszeg, ám hozzátette: a rákövetkező évek megpályázható támogatásainak jó része nemhogy elköltve, de még lekötve sincs. (Ez szerinte 200 millió ECU kö­rüli összeget jelent.) Pedig arra fel kell készülni, hogy Brüsszel egyre szigo­rúbban követi a pénzek útját, a határ­idők betartása így éppoly fontos, mint a programtervezetek kidol­gozása. A szemléletváltozás - mondta a miniszter - a projektek kiválasztásá­ban is meg kell, hogy mutatkozzon. A jövőben leginkább a privatizációs célprogramok, a regioná­lis kezdeményezések, az ingatlan-nyilvántartást, a bírói, ügyészi és ügyvédi kar képzését és az EU- joganyag átvételét is ma­gában foglaló intézmény­­fejlesztés, valamint az úgynevezett ha­táron átnyúló tervezetek számíthatnak sikerre. A PHARE-keretek megpályá­zását, felhasználását ugyanakkor meg­nehezíti, hogy az EU hosszabb távra megszabott, 3-4 évre előre szóló költ­ségvetése ütközhet a magyar költségve­tés évenkénti ütemezésével. Ezt az el­lentmondást mindenképp fel kell olda­ni, mivel a brüsszeli támogatás igény­­bevételének általában a magyar fél által biztosított, arányos társfinanszírozás is állandó feltétele. Sz. G. Martonyi egyelőre reménykedik MUNKATÁRSUNKTÓL Bízom benne, hogy az RMDSZ valami­képpen bennmarad a román kormányban - hangsúlyozta New Yorkból való haza­érkezését követően Budapesten Martonyi János külügyminiszter. - Ami Szlovákiát illeti, várakozó állásponton vagyunk, húzta alá. Bőssel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy röviden tájé­koztatta erről a témáról az ENSZ-főtit­­kárt. A magyar diplomácia irányítója New Yorkban részt vett és felszólalt az ENSZ-közgyűlésen, Washingtonban pe­dig amerikai vezetőkkel tárgyalt, a többi között a NATO-csatlakozás menetéről. Strobe Talbott külügyminiszter-helyet­tessel, a térségünkkel foglalkozó ameri­kai vezetővel egyetértettek abban, hogy „a dolgok normális menetét” követik, nem siettetik a folyamatot, de nem is lenne célszerű a hivatalos csatlakozással megvárni a jövő áprilisi NATO-évfordu­­lót. Annál is kevésbé, hiszen Hollandia tegnapi lépésével már csak egy tagál­lam, Törökország maradt, amely még nem ratifikálta a kelet-közép-európai hármak NATO-csatlakozását elfogadó rendelkezést. Martonyi megerősítette: sem Magyar­­ország, sem a másik két NATO-tagjelölt (Csehország és Lengyelország) nem ka­pott felkérést arra, hogy a NATO katonai szervezete esetleges koszovói akciójá­ban részt vegyen. A magyar külügyek irányítója New Yorkban ezer Ikarus-busz esetleges Iránba való szállításáról is esz­mét cserélt a teheráni külügyminiszter­rel. Martonyi úgy ítélte meg, hogy az „orosz hisztéria” múlóban van. Szóvá tette az ENSZ főtitkárának, hogy Ma­gyarország befizetéseihez, aktivitásához mérten „alulképviselt” a világszervezet­ben, mindössze kilenc magyar állampol­gár tölt be - nem magas­­ posztot. A brit Munkáspárt már bizonyított Kovács László Tony Blairrel találkozott Amennyiben az anyagi feltételek rendel­kezésre állnak, a szociális biztonság és jólét érdekében többet tehet egy szociál­demokrata kormány, mint egy jobbolda­li - jelentette ki Kovács László, a Ma­gyar Szocialista Párt elnöke a brit Mun­káspárt Blackpoolban megrendezett éves konferenciáját követően. A volt magyar külügyminiszter szerint a brit munkáspárti kormány teljesíti kettős hi­vatását: támogatja a piacgazdaságot és az ésszerű modernizációt, de egyúttal megfelelő szociális érzékenységgel is rendelkezik, azaz kiemelt problémaként kezeli a szociális ellátás fejlesztését és a munkanélküliség csökkentését. A Ma­gyar Szocialista Párt szintén ezen irány­elveket követi - közölte a politikus. Kovács László személyes megbeszé­lést folytatott Tony Blair miniszterel­nökkel és Robin Cook külügyminiszter­rel. A pártelnök tájékoztatta a brit poli­tikusokat pártjának ideológiájáról és a választások utáni helyzetéről. A találko­zót követően kijelentette: a brit Mun­káspárt az európai egység elkötelezett­je, és mint ilyen támogatja az unió mi­előbbi bővítését. A brit fél ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy kiemelten támo­gatja Magyarország mielőbbi felvételét az Európai Unióba, valamint felajánlot­ta segítségét a Magyar Szocialista Párt számára is, hiszen hasznos tapasztala­tokkal rendelkeznek az ellenzéki politi­zálás terén. F. G. G. Előrehaladó jogharmonizáció Ma már minden új jogszabály és nemzet­közi szerződés tervezetének illeszkednie kell az Európai Unió közösségi joganya­gához - hangzott el tegnap az Ország­­gyűlés európai integrációs ügyek bizott­ságának ülésén. A bizottság nagykövetje­lölteket is meghallgatott, akik a szintén ülésező külügyi bizottságtól is megkap­ták a szükséges támogatást. Az EU-integrációs bizottság előtt Dá­vid Ibolya igazságügy-miniszter ismer­tette a kormány hároméves jogharmoni­zációs programját. A képviselői hozzá­szólások között Vastagh Pál (MSZP) méltatta hazánk csatlakozását a luganói egyezményhez, aminek révén a magyar jogrendszer több területen is bekapcsoló­dik az európai vérkeringésbe. Mindkét bizottságban sor került nagy­követjelöltek - kivétel nélkül karrierdip­lomaták - meghallgatására is. A külügyi bizottságban az ellenzék nem szavazott Perényi János kinevezéséről, akit hazánk az Európa Tanács (ET) mellett működő állandó képviseletének vezetésére jelölt a kormány. Az ellenzéki képviselők infor­mációink szerint azt kifogásolták, hogy Perényi a múltban már betöltötte a stras­­bourgi misszióvezetői posztot, ráadásul szerződéses viszonyban áll az ET-vel. Németh Zsolt politikai államtitkár az MTI-nek kifejtette: nemzetközi szerveze­tek esetében a kormány nem követi azt a gyakorlatot, hogy ugyanarra a posztra nem küldi vissza ugyanazt a diplomatát. Pálmai Géza, a dublini nagyköveti poszt várományosa mindkét bizottságban egy­hangú támogatást kapott, csakúgy, mint Kádár László kairói jelölt a külügyi bi­zottságban és Pataki István athéni nagy­követjelölt az EU-integrációs bizottság­ban. A dublini kinevezéssel kapcsolatban korábban Pap László neve merült fel, aki előzőleg Kovács László volt külügymi­niszter kabinetfőnöke volt. Információ­ink szerint Pap montreali főkonzul lesz. Sz. L. L. Szófiátó Egy ország lerontásának legbiztosabb módja az, ha a hatalmat az ígér­getőkre bízzák - írta egy ókori bölcs, akit Szájer József idézett a par­lamentben­­ 1996-ban. A Fidesz frakcióvezetője a nyugdíjakról szóló tegnapi országgyűlési vitanapon már nem hivatkozott az antik bölcs­re. Pedig tehette volna, ugyanis itt nem érheti az ígérgetés vádja a fia­tal demokratákat. Soha egy szóval nem mondták, hogy betartják majd a szocialisták ígéretét, kárpótlást adnak a rendszerváltás, és különösen az 1995-ös stabilizációs program több mint hárommillió vesztesének, a nyugdíjasoknak. Ők csak azt állították, hogy most már nem romlik tovább az idősebbek helyzete. És ezt tartják is. Mindig is inkább a csa­ládtámogatásra, a gyereknevelés terheinek csökkentésére helyezték a súlyt, s úgy fest, állják is a szavukat. Ismét alanyi jog a családi pótlék, a gyes, újra adókedvezmények járnak a gyerekek után. Tiszta szívvel vállalható helyzet. Akkor is, ha vannak vesztesei. Mert a kilencvenes években a nyugdíjak negyven százalékot veszí­tettek értékükből, pedig korábban is torokszorítóan alacsonyak vol­tak. Ha a szocialista-szabaddemokrata koalíció úgy érezte, hogy ezért immár jóvátétel jár, mindenképpen azonosulni lehet ezzel a gondolat­tal is. Ha a Fidesz és szövetségesei ehhez képest úgy látják, akkor mondják is ki: a nyugdíjasok életterének végzetes beszűkülésénél is nagyobb baj, ha a nemzet életlehetőségei szűkülnek, mert megállítha­tatlannak látszik az ország népességének fogyása — ez is érvényes, erőteljes álláspont. Ha pedig a költségvetés nem engedi meg, hogy mindkét tisztességes igazság érvényesüljön, akkor eljöhet a szavak és gondolatok ideje. Ki-ki meggyőzheti az embereket saját gondolat­rendszerének értékeiről. Erre való például egy parlamenti vitanap. Vita azonban nem volt. Ellenfelek sorakoztak fel. Különösen a kormánypártiak voltak ingerültek, amit pedig semmi sem indokol. Racionális, követhető folyamatokat kellett volna racio­nálisan, követhetően elmagyarázniuk. Nem tették. Ehelyett többnyire képzelt ellenfelekkel, múltból vizionált árnyakkal harcoltak, igaz, kő­keményen. És az már túlmutat önmagán, hiszen visszatérő jelenség, hogy a kormány és vezetője, miközben megfelelő gondossággal keze­li a valóságot, könnyelműen bánik a szavakkal. A vitanapon kijelentette például a miniszterelnök, hogy kormánya - szemben a szocialistákkal - nem engedi meg, hogy szembefordítsák egymással a családok tagjait. Ez a mondat nem jelenthet mást, mint azt, hogy a szocialisták, nagyobb nyugdíjemelést követelve, szembe­fordítják az idősebbeket a fiatalabbakkal. Mármost, ha a nyugdíjasok helyett a fiatalok, főként a legalább kétgyerekesek kapnak majd töb­bet, ahogy a Fidesz ígéri, ez mennyiben más? Szavakban. A szavak szintjén állítható helyre a képzelt harci hely­zet utáni béke is. A kormányfő bemutatott egy számsort, amelyben egybevett gyereket, szülőt, nagyszülőt, s így rámutathatott, ha leg­alább két kiskorú van az összeadandók között, így együtt jól járnak. A nyugdíjasok reáljövedelme is növekszik - hála az unokák után járó kedvezményeknek. Magyarországon már rég nem élnek közös háztartásban a generá­ciók, így e számítás alapja nem életszerű. Viszont egymillió ember magában él, ez tény. Nagyobb részük nyugdíjas, ez is tény. Orbán Viktor kijelentette, az új kabinet nem osztja meg a társadal­mat, hanem a gyermekre, a családra figyel. Jól, sőt szépen hangzik, de nem tudni, miről szól. Az ENSZ az utóbbi években két világkonferen­ciát is szentelt e témának, mégsem tudta meghatározni, mi is az a csa­lád. És nemcsak azért, mert az antropológusok eddig nyolcszázféle családmodellt tártak fel. Nálunk is teljes a bizonytalanság e tekintet­ben. A magyaroknak fele él csak klasszikusnak nevezhető családban. Ki és vajon miért kívánta volna megosztani e sokféle családot? Egy­re kevésbé tudható, mert a szavak egyre kevésbé találnak a valóságra. Inflálódnak, mint a nyugdíjak, bár erről sok szó tegnap nem esett. Nagy N. Péter Zöldek nyomulása Annak idején­­ van ennek már vagy negyedszázada is — a „zabolátlan kapitalizmus” reformjának eszménye vitte be a szociáldemokrata és más baloldali pártok programjába a környezetvédelmet, vagy tudo­mányosabban szólva: az ökológiai gondolkodást. Azzal, hogy óvni kívánták a természetes környezetet az ugyancsak természetes, de mégis kordában tartandó profitéhségtől, a szociáldemokrata politikus­gondolkodók egyszersmind határozottan meg is különböztették az ipari társadalmakról vallott saját elképzeléseiket konzervatív, jobbol­dali és liberális politikai ellenfeleik elképzeléseitől. Pontosabban: ez volt a szándékuk. Nem sokkal később azonban a „zöld gondolat” kibújt a szocdemek adta keretekből, politikai értelemben önállósodott, sőt a pártosodás út­ján is megindult, amennyiben (Nyugat-)Európa-, sőt világszerte párt­tá kezdtek szerveződni a környezetvédők. Általában fiatalok voltak, és szándékoltan borzasak. A mozgalomnak ebben a „krisztusi” idő­szakában „zöldnek” lenni körülbelül annyit jelentett, mint lázadni a (nem kommunista értelemben vett) „fennálló rend” ellen - és ebből adódóan polgárt pukkasztani. A borzas külsőségekhez való ragaszkodás hibáztatható talán azért, hogy a kezdeti - és igen gyors - föllendülés időszaka után a „zöld” pár­tok jelentéktelenné váltak, s noha szereztek itt-ott parlamenti helyeket, tényleges befolyást a parlamenti politikára nem tudtak gyakorolni. Vi­szont az ő érdemük, hogy a természetes környezet védelmének átfogó igénye lassacskán beépült szinte minden politikai párt programjába, de nemcsak abba­ a gondolkodásba, majd a törvényekbe. Aztán megint fordult a világ. A „zöldek” felnőttek, polgárrá váltak. Politikai horizontjuk centrumából soha, egy percre sem vonult ki ugyan a környezetvédelem, számukra egy költségvetés ma is csak ak­kor elfogadható, ha elegendő forrást szabadít fel ökológiai célokra - de miközben öltönyt és kosztümöt húztak magukra, megszűnt a közö­nyük a politika egyéb szférái iránt. Kormányképesek lettek. A kilenc­venes évek második felében a „zöld” pártok Finnországban is, Ola­szországban is, Franciaországban is beléptek balközép koalíciókba, a tegnap híre pedig az, hogy a svéd szociáldemokraták se lesznek képe­sek nélkülük (mármint a külső támogatásuk nélkül) kormányozni. A ma híre pedig közismert: egy olyan országban, amely a legerősebb gazdasági hatalom Európában, alakulóban van a választásokon győz­tes szociáldemokrata párt és a zöldek koalíciója, ahol is a hajdanán borzas Joschka Fischernek szemelték ki a külügyminiszteri posztot. Aki szereti a számokat, annak annyit, hogy ma az Európai Unió 15 tagországából 13-ban balközép kormány van hatalmon, s ebből a 13- ból öt némileg „el van zöldülve”. Itt azonban alapvetően nem számok­ról van szó, hanem arról a történelmi irányzatról, hogy a környezetvé­dők változatlanul baloldali irányultságúak, s az ő tagadhatatlan nyo­mulásuk kitűnően beleillik az Európában kibontakozó baloldali trend­be. Olyannyira, hogy az Európai Parlament „zöld csoportjának” belga elnöknője már le is írta a konzervatív és neoliberális kormányokat. Ami nyilván túlzás, de a „neoliberalizmussal” szembeni ellenséges­ségből már formailag is kitetszik, hogy a környezetvédők drága szö­vetségesek, nagyon is a költekező-osztogató fajtából valók. És ebben az értelemben még súlyos konfliktusaik lehetnek azokkal a szociálde­mokratákkal, akik eredményesen járták ki Thatcher asszony iskoláját. Aczél Endre

Next