Népszabadság, 1998. december (56. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-29 / 303. szám

16 NÉPSZABADSÁG MOZAIK 1998. DECEMBER 29., KEDD Ponyvát olvasnak a diákok Szívesebben beszélgetnek barátaikkal, mint szüleikkel A szakközépiskolába, szakmunkás­képzőbe járó fiatalok ritkán beszél­getnek szüleikkel, szabadidejüket leg­gyakrabban barátaikkal töltik, és ha olvasásra szálják magukat, inkább a magazinokba, ponyvaregényekbe néznek bele. Egy közelmúltban elké­szült felmérésből az is kiderül, hogy a diákok többségének nincsenek tervei a jövőre. A szakmunkásképzőbe és szakközép­­iskolába járó fiatalok egy­harmada szinte egyáltalán nem beszélget szüleivel. Akik mégis megosztják gondjaikat leg­közelebbi hozzátartozóikkal, azok is leggyakrabban az édesanyjukkal válta­nak szót rendszeresen. Feltűnő, hogy a lányok és a fiúk egyaránt édesapjukkal beszélgetnek a legkevesebbet. A legtöb­ben testvérüket avatják bizalmukba - derül ki egy közelmúltban elkészült fel­mérésből. A fiatalok családi és partner­­kapcsolatairól, a szabadidő eltöltésének módjáról a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet (NEVI) munkatársai és a peda­gógusok készítettek felmérést az egri Bornemissza Gergely Szakképzési Inté­zetben, 1100 fiatal részvételével. Gálné Szendi Katalin, a NEVI főtaná­csosa lapunknak elmondta: a tanulók alig több mint ötven százaléka gondolja úgy, hogy a majdani családját a jelenlegi mintájára építi fel. Azok válaszaiból, akik nem szeretnék, hogy leendő család­juk hasonlítson a jelenlegire, az derül ki, hogy a csonka család, a szülők rendezet­len életmódja, a következetlenség riasz­tó a gyerekek számára. A megkérdezettek 85 százaléka há­zasságban kíván majd élni. A leendő partnerrel szembeni elvárásokból kide­rül, hogy a hűség és a családdal kapcso­latos elvárások szempontjából a lányok igényesebbek, a szexualitással, a külső­ségekkel valamint a szórakozással kap­csolatosan a fiúk támasztanak nagyobb követelményeket. Gálné Szendi Katalin elmondta: érdekes, hogy a lányok vá­lasztották valamivel nagyobb arányban azt a követelményt, hogy a társ hagyjon saját programokat. A „sokat keressen” elvárás csak az utolsó helyre került, a munka és a part­ner szüleinek szeretete pedig alig több mint 40 százalékuk számára volt fon­tos. A megkérdezett diákok kétharmada úgy gondolja, hogy nevel majd gyer­meket, a legtöbben két csemetét tervez­nek. A szokásokra, viselkedésre vonatko­zó válaszokból kiderül, hogy a fiatalok 55 százaléka részt vesz a családdal kö­zös programokon. A legtöbben baráta­ikkal, partnerükkel töltik legszíveseb­ben szabadidejüket. A megkérdezettek egyötödének a legjobb kikapcsolódás a televíziózás. A megkérdezettek kétharmada szá­molt be arról, hogy szokott olvasni, ki­derült azonban, hogy a legtöbben ezen az újságok, a vicclapok, a katalógusok, a tankönyvek olvasását is értik, nem csu­pán az irodalmi alkotásokét. A szakem­berek szerint annak, hogy a válaszolók egyharmada egyáltalán nem olvas, fő oka az olvasott szöveg megértésének hiá­nya. A pedagógusok gyakran még a szakközépiskolai osztályokban is talál­koznak ezzel a problémával. Irodalmilag igényes műveket a tanu­lók töredéke olvas. Alig akadt a válaszo­lók között, aki színvonalas irodalmi al­kotást jelölt volna meg, vagy aki rend­szeres olvasója lenne a megyei vagy or­szágos napisajtónak. A jövőre vonatkozó kérdésekre adott válaszok elemzésekor kiderült, hogy a megkérdezettek többségének szinte egy­általán nincsenek céljaik, vagy ha van­nak, nem hajlandóak őszintén nyilatkoz­ni róluk. Bencsik Réka A megfelelő időben, a megfelelő helyen! Mi az ABN AMRO Banknál folya­matosan arra törekszünk, hogy ügyfeleink igényeit maradéktalanul kielégítsük. Ennek jegyében az 1998-as év során új számítógépes rendszert vezettünk be fiókháló­zatunkban. A modernizációnak köszönhetően bővítettük szolgáltatásaink körét és növeltük azok színvonalát, amelyek immár 87 fiókban igénybe vehetők. A fejlődés azonban nem állhat meg, ezért bankunk 1999-ben is tovább fejleszti hálózatát, hogy szakképzett munkatársaink még magasabb színvonalon, még több helyen és még barátságosabb környezetben állhassanak az Ön rendelkezésére. Az újítás részeként 1999. január 1-jétől bankfiókjaink mindenhol a helyi igényeknek megfelelő nyit­vatartási időben várják ügyfelein­ket. Fiókjaink címéről és nyitvatar­tási idejéről az alábbi lista nyújt tájékoztatást. ABN­ AMRO Bank Napról napra többet nyújt ABN AMRO bankfiókok Nyitva tartás 1999. január 1 jétől munkanap hétvége Ajka, Szabadság tér 11. 8:00-17:00 Baja, Vörösmarty u. 4. 8:00-17:00 Békéscsaba, József A. u. 2-4. 8:00-17:00 Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 15-17. 8:00-17:00 Budapest II. ker., Margit krt. 5/A 8:00-19:00 Budapest III. ker., Bécsi út 57-61. 8:00-19:00 Budapest III. ker., Szentendrei út 255. 8:00-19:00 Budapest IV. ker., Árpád u. 41-43. 8:00-19:00 Budapest V.ker., Arany János u. 20. 8:00-19:00 Budapest V. ker., Gerlóczy u. 11. 8:00-19:00 Budapest V. ker., József Attila u. 8-10. 8:00-19:00 Budapest V. ker. Szép u. 1/B 8:00-17:00 Budapest VI. ker., Anker köz 1­3. 8:00-17:00 Budapest IX. ker., Ferenc krt. 1. 8:00-19:00 Budapest XI. ker., Móricz Zsigmond körtér 14. 8:00-19:00 Budapest XII. ker, Nagy Jenő u. 12. 8:00-15:00 Budapest XIII. ker. Pozsonyi út 77-79. 8:00-19:00 Budapest XIV. ker. Róna u. 147. 8:00-19:00 Budapest XIV. ker. Pillangó u. 15. /Tesco Áruház 8:00-20:00 Sz: 8:00-20 00 V:­­ 00-18 00 Budapest XVIII. ker. Üllői út 661. /Lőrinc Center 8:00-19:00 Sz: 8:00-14:00 Celldömölk, Dr. Géfin L. tér 13. 8:00-16:00 Csórna, Laky Döme u. 1. 8:00-16:00 Debrecen, Füredi u. 27. /Malompark Bevásárlóközpont 8:00-19:00 Debrecen, Kálvin tér 8. 8:00-17:00 Debrecen, Piac u. 11-15. 8:00-19:00 Dombóvár, Szabadság u. 19-21. 8:00-17:00 Dunaföldvár, Béke tér 13. 8:00-16:00 Dunaújváros, Dózsa Gy. u. 2. 8:00-19:00 Eger, Széchenyi út 4. 8:00-19:00 Eger, Telekessy u. 7. 8:00-16:00 Érd, Alispán út 8. 8:00-19:00 Esztergom, Rákóczi tér 2-4. 8:00-17:00 Győr, Teleki L. u. 8. 8:00-19:00 Gyöngyös, Bugát Pál tér 6. 8:00-19:00 Gyöngyös, Rákóczi út 4. 8:00-16:00 Hajdúböszörmény, Munkácsy M. u. 5. 8:00-17:00 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 12-14. 8:00-17:00 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5. 8:00-19:00 Jászberény, Szabadság tér 1. 8:00-19:00 Kaposvár, Széchenyi tér 7. 8:00-19:00 Kaposvár, Tesco Áruház 9:00-20:00 Sz. 7:00-20:00 V: 10:00-18:00 Kapuvár, Fő tér 13. 8:00-16:00 Kazincbarcika, Egressy B. u. 46/A 8:00-19:00 Kecskemét, Batthyány u. 23. 8:00-17:00 Kiskőrös, Petőfi tér 2. 8:00-17:00 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. 8:00-19:00 Kőszeg, Kossuth L. u. 16. 8:00-16:00 Körmend, Szabadság tér 8. 8:00-16:00 Letenye, Szabadság tér 7. 8:00-16:00 Mátészalka, Kálvin tér 1. 8:00-17:00 Miskolc, Hősök tere 3. 8:00-17:00 Miskolc, Városház tér 22. 8:00-19:00 Mór, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 10. 8:00-17:00 Mosonmagyaróvár, Linhardt u. 11. 8:00-19:00 Nagykanizsa, Erzsébet tér 23. 8:00-19:00 Nagykanizsa, Fő u. 15. 8:00-17:00 Nyíregyháza, Egyház u. 9. 8:00-19:00 Ózd, 48-as út 1. 8:00-19:00 Pápa, Főtér 19. 8:00-19:00 Pápa, Tompa M. u. 2/A 8:00-16:00 Pásztó, Kölcsey F. u. 4. 8:00-16:00 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky E. út 9. /Forrás Áruház 8:00-19:00 Sz. 8:00-14:00 Pécs, Mátyás király u. 3. 8:00-16:00 Salgótarján, Rákóczi út 15. 8:00-19:00 Sárospatak, Hild tér 3. 8:00-17:00 Sárvár, Batthyány u. 1-3. 8:00-17:00 Siófok, Kele u. 1-3. 8:00-17:00 Sopron, Petőfi tér 7. 8:00-17:00 Szarvas, Béke u. 1. 8:00-19:00 Szeged, Jókai u. 7-9. 8:00-17:00 Szeged, Klauzál tér 5. 8:00-19:00 Szeged, Mars tér 5. 8:00-15:00 Szeged, Tesco Áruház 9:00-20:00 Sz. 9:00-19:00 V: 10:00-18:00 Székesfehérvár, Deák F. u. 9. 8:00-17:00 Székesfehérvár, Liszt F. u. 11. 8:00-19:00 Székesfehérvár, Tesco Áruház 9.00-20:00 Sz. 9:00-20:00 V: 10:00-18:00 Szekszárd, Arany János u. 23-25. 8:00-19:00 Szerencs, Rákóczi út 109. 8:00-16:00 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. 8:00-19:00 Szombathely, Szt. Márton u. 4. 8:00-19:00 Tab. Kossuth L. út 6. 8:00-16:00 Tapolca, Fő tér 5-7. 8:00-17:00 Tatabánya, Szent Borbála tér 2. 8:00-19:00 Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 125. 8:00-17:00 Vác, Köztársaság útja 5. 8:00-19:00 Veszprém, Kossuth L. út 6. 8:00-19:00 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 56. 8:00-19:00­ ­ Elhunyt Forrai Miklós Nyolcvanöt éves korában december 27-én elhunyt Forrai Miklós karmester, énektanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanszékvezető tanára. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol 1934-ben karnü­­gyi, majd tanári és művészdiplomát szerzett. 1941-től 1988-ig a Zeneművésze­ti Főiskola tanáraként dolgozott. Tizennégy éven keresztül, 1948-ig vezette a Forrai Kórust, azt követően, egészen 1978-ig a Budapesti Kórus karigazgatója volt. 1973-tól 1991-ig töltötte be a Liszt Ferenc Társaság főtitkári tisztségét. Munkáját 1955-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1963-ban érdemes művész elismeréssel jutalmazták. Forrai Miklóstól családi körben vesznek végső búcsút. Közönség voltam 1940—41 táján a Kis Filharmónia nevezetű ifjúsági hangversenyek egyikén. Az étlapon Mozart, a karmesteri pulpituson egy fiatal, karcsú bácsi: Forrai Miklós. Vezényletével vagy betanításában sok száz oratóriumot hallottam utóbb, 1948-tól harminc éven át, amíg veze­tője volt a máig működő Budapesti Kórusnak. Ezer év kórusa a karénekesek alap­műve mindmáig ez a szerkesztésében megjelent kótuskönyv. És még hány ezenkívül is. Forrai tanár úr a zene­kultúrát teremtő nagy emberek közé tartozott. Tömérdek fakultást tanított végig a Zeneakadémián. Adott nekünk nélkülözhetetlen tankönyveket. Volt munkatársa Szabolcsi Bencének. Ve­zényelt műremekeket Bachtól, Han­­deltől, Kodályig, Honeggerig, Szabó Ferencig. Szívéhez alighanem Liszt Ferenc állt a legközelebb, tudósként is, kar­mesterként is. Liszt-lemezei zsákszám nyertek nagydíjat külföldön. 1973- ban galvanizálta életre — sok évtize­des némaság után — a Magyar Liszt Ferenc Társaságot. Oly korban, ami­kor több mint gyanú, inkább merev el­utasítás volt bármiféle civil szervező­désnek osztályrésze. Forrai Miklós­nak sikerült, ami rajta kívül senkinek sem. Vetése bő termést hozott mára, gondoljunk bár Liszt műveinek kultu­szára vagy kutatására. Miként példaként példaképe, han­gok nagy tanárja volt ő maga is. Há­rom évtizednél hosszabb ideig nevelte utánpótlását — nem konkurenciáját! — a Zeneakadémián. Fülemben kitöröl­hetetlenül emlékeimbe rögződött Bachja, Haydnja, Kodály- és Honeg­­ger-zenéje. Kultúrát teremtő nagy embertől búcsúzom, fájdalommal. Breuer János Férfivá avatják őket A dél-afrikai Xhosa törzsbeli Tonyela fivérek négyhetes férfivá avatási szertartáson vesznek részt ezekben a napokban, amely az ősi szokások szerint zajlik. Az avatás után mindkét fiú visszatér az iskolapadba. reuters-fotó Egyelőre veszélyes a balatoni jég Veszélyes a Balaton jege — tudtuk meg az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki állomásának ügyeletesétől. Van, ahol már 15- 20 centiméteres a jég vastagsága, a repedéseknél, hőforrásoknál vi­szont vékonyabb, így könnyen beszakadhat. Ráadásul a havazás miatt nincs tükörjég, ezért nem látszanak a veszélyes helyek. A balatonkenesei önkor­mányzatnál tegnap megkezdő­dött két sekély vizű strandon annak a partszakasznak a kijelö­lése, ahol engedélyezik majd a téli sportokat. Balatonfüreden hétfőn 12 centis jégvastagságot mértek, ez elvileg alkalmas a sportolásra, de szerdán lesz az a hatósági szemle a strandon, amelynek eredményeként megtörténhet a korcsolyapálya kijelölése. S. B. P. Adósságban úszott a vasútzsaroló Hétmillió márka adóssága volt an­nak a zwickaui férfinak, aki az el­múlt hetekben, mint beszámoltunk róla, több szabotázsakciót hajtott végre német vasúti berendezések ellen és 10 millió márkát próbált ki­zsarolni az állami vasúttársaságtól. A zsarolót karácsony előtt sikerült elcsípnie a rendőrségnek, s azóta messzemenően normalizálódott a helyzet a vasutakon. A 46 eszten­dős gyanúsított egy feltételezett bűntársát is letartóztatták, őt azon­ban időközben szabadlábra helyez­ték, mert nem találtak elegendő bi­zonyítékot részvételére. A zwickaui férfi három szabo­tázsakciót ismert el, s lapjelentések szerint bűncselekményét az moti­válta, hogy hulladék-újrahasznosí­tó vállalkozása csődbe ment, és mintegy hétmillió márka adóssága halmozódott fel. Kiderült, hogy a férfi, aki az egykori NDK-ban nőtt fel, egy időben a keletnémet vas­utak szakmunkástanulója volt, pá­lyafenntartónak készült, de nem fe­jezte be tanulmányait. A jelek sze­rint elég ismeretet gyűjtött össze ahhoz, hogy heteken át az orránál fogva vezesse a vasúttársaságot. L. P.

Next